Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-23 / 297. szám

I — Diinamau napia 1969. december 23. Megnyílt as arab es ú esértek esiet Megkezdődött a Varsói Szerződés miniszteri bizottságának tanácskozása Hétfőn a délutáni órákban Moszkvában megkezdődött a Varsói Szerződés honvédel­mi miniszteri bizottságának ülése. Az érte­kezleten megvizsgálják a szövetséges had- | seregek állapotát, a határok biztonsági biz- i tosításának kérdését, továbbá a Varsói Szer- ! ződés tagállamai védelmi képességének erő­sítését szolgáló intézkedéseket, összefüggés­ben a NATO vezető köreinek agresszív tö­rekvéseivel. A Magyar Népköztársaságot a bizottság ülésén Csémi Károly altábornagy, a honvé­delmi miniszter első helyéit esc, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke képviseli. Tizennégy arab állam, valamint a Palesztina! Fei szabaditAsl Szervezet részvételével folytatja munká­lat Babaiban az arab cs*iustalálkoz6. Képünkön (balról! jobbra): Szaúd-Arábla, Szíria. Líbia és az Egyesült Arab Köztársaság delegációja az üléstere.nben. Nyilvánosságra hozták az NDK szerződéstervezetét *■ ADDIS-ABEBA: Cevded Sunay török köztársasági el­nök ötnapos hivatalos láto­gatását befejezve vasárnap repülőgépen hazautazott Ad- lis Abebából. A repülőtéren Halié Szelasszié császár és Ti ás hivatalos személyek bú­csúztatták. 4 LAWRENCE: A Sharon Taté cyilkossag ügyében vád alá be- yezett Linda Kasablan anyósa lejelentette a rendőrségen, hogy la, Robert Kasabian május óta lem jelentkezett és erős a gya- >úja, hogy meghalt. A fiatal Casabiau házaspár Üj-Mcxlco ál­amban lakott és Robert utoljá- a telefonon adott hírt magáról. ♦ DAMASZKUSZ: Négy­lapos hivatalos látogatást tett Szíriában az Olasz Kommu- i ista Párt küldöttsége. A ! elegáció Giancarló Pajet- ának, a KB tagjának ve­zetésével tárgyalásokat foly­atott a kormányzó Baath-párt vezetőivel. Az OKP kép vise - óit fogadta Nureddin Atasszi, zíriai állam- és kormány­COLUMBUS: William Le Cal­sy főhadnagy, aki hadbíróság lé került, mint annak a szá­rásznak a parancsnoka, amely a léi-viefcnami My i,al faluban el­övette a hírhedt tömeggyilkos- ágot, szombaton folyószámlát tyifcott a Georgia állambeli Co- rcmbusban — közölték a bank répviselői. Erre a számlára ?i- etík ezután azokat a pénzado- íányokat amelyekkel a főhad- agy védelmének költségeit akar- Ik fedezni a tárgyalásom ♦ JOHANNESBURG: Bar- ard professzor, a világ első zívátültető sebésze szomba- >n ünnepelte eljegyzését 19 vés menyasszonyával. Bar- ara Zöllnerrel. Az esküvő lőpontjáról és helyéről egye­lve nem nyilatkoztak. Kivégzések Burundiban Csumbnra: Huszonhárom személyi vé­sziek ki hétfőn hajnalban sumburában. burundi fővá- isában. Valamennyiüket az- tl vádoltak, hogy összeeskü- ist szőttek Michel Mieom- sro elnök rendszerének égd öntésére. A kivégzettek közül 19-en hadsereg magasrangú tiszt- i voltak, négyen pedig pol- iri személyek. Két volt mi- szter halálos ítéletét élet- gytiglani börtönbüntetésre íltoztattáh. * BRÜSSZEL: Éjszakába ülő tanácskozások után ég mindig nem koronázta kér a hat közös piaci or- :ág külügy-, pénzügy- és ezőgazdasági miniszterei- •k azon erőfeszítéseit, hogy impromisszumos megoldást iáljanak a mezőgazdasági iizös Piac finanszírozására. miniszterek vasárnap dél- 5tt magyar idő szerint fél -kor folytatják megbeszé- seiket. f tv: RÚZSA LEM: Több vier rándokot várnak & világ min­in tájáról karácsonykor a kö- !-keleti szent helyekre, Betle- mbe, Jeruzsálembe és Názá- tbe. Jeruzsálem és Betlehem gyobb szállodáiban már min­• szoba foglalt. Péter János Moszkvában 1 Péter János, a Magyar ( Népköztársaság Irülügymi- nisztere, hétfőn egyjietes hi­vatalos látogatásra a Szöv­ik jetunióba érkezett, j A szovjet főváros Sereme- tyevói repülőterén Péter Já- * nőst Andrej Gromiiko, a ; Szovjetunió külügymimisztere, i Szergej Asztavtn, a külügy- ; minisztérium ötödik európai osztályának vezetője és más hivatalos személyek fogad­ták. Fjodor Tyltov, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vete elkísérte Péter Jánost szovjetunióbeli útjára. A repülőtéri fogadtatáson jelen volt Szipka József, moszkvai magyar nagykövet ♦ BELGRAD. A jugoszláv néphadsereg napja — decem­ber 22. alkalmából a jugosz­láv tábornoki karban előlép­tetésekre került sor. Az elő­léptetettek között van: 5 vezér- ezredes, 1 tengernagy, 12 al­tábornagy. 16 vezérőrnagy és | 1 ellentengernagy. 4- ATHÉN: A görög rendőrség vasárnap az athéni repülőtéren letartóztatott három arabot, mi­előtt azok beszáll hat tak volna a TWA amerikai légiforgalmi tár­saság New Yorkba Induló repü­lőgépébe. Az őrizetbe veiteknél fegyvereket és robbanóanyago­kat találtak. + RAWALPINDI: A pa­kisztáni hadügyminisztérium szóvivője vasárnap reggel cá­folta azokat a híreket, melyek szerint pakisztáni csapatok szombaton a határ mögül tü­zeltek volna indiai területre. 4- HAVANNA: „A euhomád aratása sikeresen folyik, és az előirányzatoknak megfelelően már a jövő év júliusában elér- . jük a tízmillió tonnás rekord- ! eredményt” — jelentette ki : szombaton Fidel Castro, a Ku- I bal Kommunista Párt KB első titkára, miniszterelnök. Rabat: Vasárnap délelőtt a rabati Hilton szállóban megnyílt az arab országok állam- és kor­mányfőinek értekezlete. A csúcsértekezlet munkájában 14 arab állam küldöttségei, továbbá a Palesztinái Nem­zeti Felszabadítás! Szervezet és az Arab Liga képviselői vesznek részt. A vasárnap délelőtti meg­nyitó ülés után a küldöttsé­gek visszavonultak, majd ké­ső délután ismét tanácsko­zásra került sor. Ezúttal a delegációk vezetői folytattak egyórás eszmecserét tanács­adóik bevonása nélkül. A második ülésre vasár­nap, közép-európai idő sze­rint este hét órakor került sor. A csúcsértekezlet részt­vevői ez alkalommal közel öt órán át tanácskoztak, majd II. Hasszán marokkói uralko­dó vacsoravendégel voltak. A megbeszélések érdemi részéről a közlemény csupán annyit mond, hogy Mohamed Favzi tábornok, az EAK had­ügyminisztere tartott beszá­molót az első napirendi pont­ról, az arab országok katonai tartalékainak mozgósításáról. Az értekezlet hétfőn folytat­ta munkáját. Elutazott hazánkból a Ki\DK külügyminisztere Pák Szong Csol-nak, a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság külügyminiszterének hivatalos magyarországi láto­gatásáról. Péter János külügyminisz- j tér meghíváséra Pák Szong j Csői, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottság Elnökségének tag­ja, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság Miniszter- tanácsának elnökhelyettese és külügyminisztere 1969. de­cember 16—22. között hivata­los baráti látogatáson ha­zánkban tartózkodott Pák Szong Csői külügymi- | nisztert magyarországi tar­tózkodása alkalmából fogadta Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. A két ország külügyminisz­terei megbeszélések során át­tekintették a nemzetközi hely­zet legfontosabb időszerű problémáit, kölcsönösen tájé­koztatták egymást országaik belső helyzetéről, s megtár­gyalták az országaik sokol­dalú együttműködésének fej­lesztését célzó további tenni­valókat A tárgyalásokat a szívélyes elvtársi légkör és a nézetek teljes azonossága jel­lemezte. A koreai vendégek hétfőn elutaztak hazánkból. Levélváltás magas szinten A legutóbbi óráikban be­futott hírek tovább erősí' tik azt a benyomást, hogy a diplomácia porondján a rendkívüli intenzitás je­gyében év véget az eszten­dő. A nemzetközi közvé­leményt mindenekelőtt a két német államfő levél­váltása foglalkoztatja. Nem is olyan régen még több okból is nehéz lett volna elképzelni a két né­met állam protokollárisán eiűö embere közötti hiva­talos levélváltást. Ez alap­vetően eltért volna a CDU —CSU által vezetett NSZK két évtizeden át makacsul követett vonalvezetésétől, a Hallstein-doktrinátől, az „egyedüli képviselet” tartr hatatlan követelésétől. A legutóbbi fejlemények idő­rendi és logikai láncolata azonban éppen azzal kez­dődött. hogy a világhely­zet — és ennek nyomán a nyugatnémet közvélemény — egyszerűen lehetetlenné tette a mozdulatlanságra épült bonni politika foly­tatását a gyorsan változó világban. Elsősorban ebbe bukott bele a Kiesinger—Strauss féle kereszténydemokrata kurzus és adta át helyét egy olyan adminisztráció­nak, amelyet a változás óhaja hivott életre, és amely éppen ezért semmi­képpen sem folytathatta volna az eddigi politikát Ebben a helyzetben írta meg Heinemarm elnökhöz címzett levelét Walter Ulb­richt és erre válaszolt rendkívüli gyorsasággal, valóban „postafordultával” a nyugatnémet államfő. Ez mindenképpen pozitív fej­lemény, mégis úgy tűnik, az Igazi haladáshoz a bon­ni magatartás további vál­tozására van szükség. A Rajna-parton ugyanis — bár elismerik tárgyalási alapnak — „maximalisták­nak” tartják az Ulbricht- levél főbb javaslatait, min­denekelőtt a teljes nem­zetközi jogi elismerést Ez azonban két állam kapcsolatának nem „maxi­muma”, hanem minimuma, az egyetlen olyan alap, amelyre a további közele­dést építeni lehet Ulbricht levele — Heinemann válasza Mini már beszámoltunk róla, Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köz­társaság Államtanácsának elnöke levelet intézett Gus­tav Heinemann-hoz, a Né­met Szövetségi Köztársaság elnökéhez. A levél teljes szövege a következőképpen hangzik: „Igen tisztelt Elnök úr! Az európai béke előmozdí­tásának óhaja által vezérel­ve, annak érdekében, hogy a békés együttélés elveinek megfelelően a Német Demok­ratikus Köztársaság és a Né­met Szövetségi Köztársaság között egyenjogú kapcsolato­kat lehessen létesíteni, Ön­höz fordulok. A békés egymás mellett élés és á két német állam közötti jószomszédi viszony létrehozása megköveteli, hogy kapcsolataik az általánosan elismert, érvényes nemzetkö­zi jogi normák alapján ala­kuljanak. Ez csak előnyös lehet az Európa szívében fennálló feszültség csökken­tésére, amiért a Német De­KépünkSn az NSZEP központi lapjának, a Neues Deutschlandnak az a száma, amely teljes terjedelemben közli a szerződéstervezetet mokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársa­ság különleges felelősséget visel saját állampolgárai és Európa népei előtt Ennek megfelelően továb­bítom önnek az NDK Állam­tanácsa által jóváhagyott szerződéstervezetet a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztár­saság közötti egyenjogú kap­csolatok felvételére. A tanácskozások folytatá­sára és a szerződés aláírásá­ra Willi Stoph urat, az NDK Minisztertanácsának elnökét és Otto Winzer külügymi­niszter urat hatalmazom fel. Tekintettel a Német De­mokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársa­ság békés egymás mellett élé­sének jelentőségére, Indítvá­nyozom, hogy a tárgyalások lehetőleg 1970 januárjában kezdődjenek. Kifejezést adok annak a várakozásomnak, hogy ön, szövetségi elnök úr hozzám csatlakozva haladéktalanul állást foglal amellett, hogy tényszerű tárgyalások révén a két német állam között egyenjogú, nemzetközi jogi kapcsolatok jöjjenek létre. | Kiváló tisztelettel W. Ulbricht." HEINEMANN VÄLASZA: „Igen tisztelt Államtanács elnök úri 1969. december 17-én■ kel­tezett levelét meglsaptam. Egyetértek önnel abban, hogy nagy felelősséggel tar­tozunk az európai feszültség csökkentéséért. A mipgam ré­széről szintén kötelességem­nek tartom, hogy a szövetsé­gi kormánnyal együtt a béke biztosításáért, a feszültség csökkentéséért és az együtt­működésért munkálkodjam. Közös ügyünk a német nem­zet egységének biztosítása. Ezért üdvözlöm az ön által kifejezésre juttatott készséget a tárgyalások megkezdésére. A Német Szövetségi Köz­társaság alaptörvényei által előírt rendelkezéseknek meg­felelően levelét és a hozzá csatolt mellékletet a szövet­ségi kormánynak továbbítot­tam. A szövetségi- kormány feladata, hogy megvizsgálja az ön által előterjesztett ja­vaslatokat és az ügy által megkövetelt sürgősségnek megfelelően állást foglaljon. Kiváló tisztelettel Heinemann." Közlemény a helsinki találkozóról A Szovjetunió és az Egye­sült Államok küldöttségeinek találkozójáról, amelyen előze­tes formában a stratégiai fegyverkezési hajsza leálli- tásának kérdéseivel foglal­koztak, az alábbi közleményt adták ki: „A Szovjetunió és az Egye­sült Államok kormánya kö­zötti megállapodás értelmé­ben, amely szerint tárgyalá­sokat kezdenek a stratégiai fegyverkezési hajsza leállítá­sára vonatkozólag, az 1969. november 17-től december 22-ig terjedő időszakban Hel­sinkiben találkoztak a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok küldöttségei az ezzel kapcsolatos kérdések előze­tes megvitatása végett A szovjet küldöttséget V. Sz. Szemjonov külügyminisz­ter-helyettes vezette. A kül­döttség tagjai voltak: N. V. Ogarkov, P. Sz. Plesakov, A. N. Scsukin, N. N. Alekszejev és G. M. Kornyijenko. Az amerikai küldöttséget G. Smith, a Leszerelési és Fegyverzetellenőrzési Hivatal elnöke vezette. A küldöttség tagjai voltak: P. Nitze, L. Thompson, H. Brown és R. Allison. A küldöttségek kíséretében tanácsadók és szakértők vol­tak. A stratégiai fegyverkezés korlátozására vonatkozó elő­zetes eszmecsere mindkét fél számára hasznos volt. Az esz­mecsere eredményeként mind­egyik félnek lehetősége nyílt, hogy jobban megértse a má­sik félnek a megvitatott problémákra vonatkozó né­zeteit. Megértés jött létre azoknak a kérdéseknek ál­talános körére vonatkozólag, amelyek a további szovjet— amerikai eszmecsere tárgyát alkotják majd. A felek köszönetüket nyil­vánítják a finn kormánynak, mert kedvező feltételeket te­remtett a tárgyalások lebo- nyolításáhoe. — Köszönetét mondanak az irántuk meg­nyilvánult hagyományos finn vendégszeretetért. Megállapodás jött létre, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsé­gei 1970. április 16-án Bécs- ben veszik fel újra tárgya­lásaikat és hogy később a tárgyalások újra Helsinkiben lesznek. Helsinki, 1969. december 22. te t

Next

/
Oldalképek
Tartalom