Dunántúli Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-14 / 213. szám
Hói. szeptember 11 Dunomtmt naoio 5 A JELENKOR SZEPTEMBERI SZAMA A kettős nyári szám után kézbe véve a folyóirat mostani vékonyabb füzetét, csalódásfélét érez az ember, de szerencsére ez az érzés pusztán a látszat játéka. Az első oldalon szembeötlő tartalomjegyzék bőséges és változatos olvasnivalót ígér. S olvasás közben megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a kettős szám összeállítása nem merítette ki a szerkesztők tartalékát, mind a szépirodalom, mind a tanulmányok tekintetében megfelelő színvonalú anyag tölti meg a Jelenkor legfrisebb számát Mindezek ellenére sem hallgathatunk el egy-két kritikai észrevételt, mellyel — ne tűnjék szerénytelenségnek — a folyóirat szerkesztői munkáját szeretnénk elősegíteni. A júliusi-augusztusi számban két nagyobb terjedelmű tanulmány közlése kezdődött meg, most olvashatjuk a két írás befejező részét. Pomogáts Béla Juhász-tanulmánya a költő legutóbbi kötete kapcsán íródott s azzal a céllal nyúl a gigantikus lírai alkotásokhoz, hogy titkukat, művészi értéküket, szépségüket megfejtse, bevezesse az olvasót Juhász kozmikus méretű világába. Most, az egész tanulmány ismeretében elmondhatjuk, hogy ez a célja kisebb- nagyobb buktatókkal sikerült is Pomogátsnak, a második részben több a jó és magvas összegezés, s ez feledteti velünk az előzmény helyenkénti lazaságát. Akik szeretik, Kosztolányi prózáját, bizonyé-" ra élvezettel olvassák Kiss Ferenc írását egyik legjobb regényéről, az Édes Annáról. A tanulmány a jelek szerint doktori disszertációnak készült, s némileg ez teszi kérdésessé a folyóiratbeli közlését. Az alapos, minden részletre, árnyalatra kiterjedő munka irodalomtörténeti jellege inkább az Irodalomtörténet című folyóiratban tette volna indokolttá a megjelenését. Egy főleg szépirodalmi rendeltetésű folyóiratban az olvasók szívesebben fogadják a kortársi irodalomról szóló tanulmányokat és azt hiszem, elég nagy szükség is van erre. Ugyancsak ezt mondhatjuk Gyergyai Albert Jean Giraudoux-ról szóló írásáról, a Nagyvilágban vagy valamelyik szakmai folyóiratban sokkal inkább „otthon” lett volna. Kétségtelen, hogy mindkét tanulmány megnöveli a lap értékét, viszont az sem tagadható le, hogy fiatal íróink számára aggasztóan kevés a tér, s ennek növelése érdekében kénytelenek lesznek hamarosan szigorúbban gazdálkodni a rendelkezésre álló helyekkel. Az előző számból anyagtorlódás miatt kimaradt a könyvszemle rovat, a mostani bőségesen pótolja. A Jelenkor kritikai munkájával a közelmúltban foglalkozott Pomogáts Béla a Dunántúli Napló hasábjain, így én most csak megemlíteném azokat az írásokat, melyeket az érdeklődő olvasó haszonnal forgathat. Kolozsvári Grandpierre Emil Utazás a valóság körül című esszé-kötetéről Szeghalmi Elemér, Lázár Ervin legújabb novella-gyűjteményéről Váró- czi Zsuzsa, Moldova György Malom a pokolban című nagy közfigyelmet keltett regényéről pedig Marafkó László közöl elemző értékelést. A közölt szépirodalom értékelését legszívesebben az ötven éves Pákolitz István verseivel kezdeném, mivel a Dunántúli Napló külön köszönteni szándékozik a költőt, kénytelen vagyok erről lemondani. A szeptemberi szám versanyaga egységesebb színvonalban, mint az előző számé volt. Több a jó vers, a magvas mondanivalójú költemény. Bihari Sándor vallatóvívódó költeményei pályájának újabb felfelé ívelő szakaszát jelzik, Makay Ida három verse is arról tanúskodik, hogy a költőnő érett korszaka mindinkább kiteljesedőben van. Joggal érdemelne meg egy önálló kötetet. A Jelenkor lapjain figyeltünk fel Tóth Bálint nevére. A költő a mostani számban két verssel szerepel, szépségük, gondolati gazdagságuk ékesen bizonyítja Tóth izmosodó tehetségét. A prózai részt viszont meg- lehehetősen szürkének, halványnak érzem. Tudom, hogy erről nem a szerkesztők tehetnek elsősorban, hallomásból értesültem, milyen kevés az igazán jó novella, elbeszélés. Máshol is gond ez, sajnos, nemcsak a Jelenkornál. Dékánt/ Kálmán novelláját, Az álmos lányt végigolvasva, érezzük, hogy a történet milyen „sima pályán” mozog, az író ügyesen, precíz íráskészséggel, majdhogynem bűvészmozdulatokkal adja elő a nem túlságosan eredeti históriát. Pesti János elbeszélésének, a Lázadásnak rokonszenves az alapötlete, viszont a megírást kissé avittá teszi a hangsúlyozott „népieskedés”. A szeptemberi számot Rétfalvi Sándor grafikái, tusrajzai díszítik. Kovács Sándor REJTETT KINCSEK A budapesti nemzetközi művészettörténész-kongresszus alkalmából mindegyik mú- zemunk ki akar tenni magáért, mindenből a legszebbet igyekszik bemutatni. A Szép- művészeti Múzeum kiállítása kincseket rejt A tanulmányi gyűjteményben sok nagyértékű kép vár még restaurálásra, és álcád olyan mű is, amelyről nem sikerült még megállapítani, ki és mikor festette. Ezekből válogatták össze a rejtett kincseket bemutató kiállítás 120 festményét. A képek a Régi Képtár anyagához kapcsolódnak: a korareneszánsz itáliai mestereitől a németalföldi csendéleteken és zsáner- jeleneteken keresztül a francia rokokóig és akadémizmusig mutatják be az európai festészet nagy állomásait, és olyan mesterek művei akadnak köztük, mint Tintoretto, Rubens vagy Lucas Cranach. A nagy rejtett kincs a grafikai teremben került a közönség elé: a Szépművészeti Múzeum legszebb rajzait állították ki, amelyek nemcsak helyhiány miatt nem láthatók mindig hanem azért sem, mert árt nekik a fény. 200 lap 500 év alkotásaiból, a korareneszánsz ismeretlen nevű bolognai mesterétől Picpssóig. A nagy nevek mögött itt valóban nagy művek állnak: Leonardo da Vinci tanulmányrajzai, Raffaello, Tintoretto és Rembrandt munkái, Pieter Brueghel imádkozó parasztja és Dürer vázlatai. Az impresszionizmus korai jelentkezését figyelhetjük meg Bonnington tengeri táján. Manet, az első nagy impresszionista Bzunkái közül egy igen szép és fontos akDürer: Vázlatok varellt őriz a múzeum, láthatjuk Renoir és Degas könnyed, kecses vonalú vázlatait és Paul Signac élénk színű festékpontokból összeálló „pointillista” vízfestményét. A művészettörténet egészét még évek múlva sem nyújthatja a Szépművészeti Múzeum — de a reneszánsz, a barokk és a múlt századi realizmus örökségét tökéletesen tanulmányozhatják majd tudósok és érdeklődő nézők egyaránt. | KITEKINTÉS AZ UKRÁN IRODALOM HARMINC ÉVE EQYESÜLT NYUQAT-UKRAJNA SZOVJET-UKRAJNÁVAL A burzsoá Lengyelország által 1919- ben bekebelezett Nyugat-Ukrajna gazdasági és szellemi központjában, Lvovban, amelynek irodalmi élete radikális, szocialista vonatkozásban erős hagyományokra támaszkodott, a saját földjén is hontalan ukrán nép otthon maradt vezetői a megváltozott körülmények között — illegalitásban bár — de azonnal megindítják a harcot az ukrán föld egyesítéséért, a szovjethatalomért. 1926-tól kezdve a párt aktív segítőtársává válik annak legális tömegszervezete, a „Szil- rob” (Falusi Munkás), az ukrán szocialista munkás-paraszt szövetség. Ezen keresztül a párt legális és illegális sajtót tart fenn, folyóirataiban. röplapjaiban, brossúráiban a lenini eszmék megfelelő transzponálásában kerülnek az egyszerű nép közé. Ennek előfeltételeként — a falusi lakosságnak mintegy 54%-a írástudatlan — sokfelé analfabéta és továbbképző tanfolyamokat indítanak. Hatalmas szervezőmunka indul meg, lázas és hősies küzdelem, amelyben megszületik és világraszóló elismerést vív ki magának az a forradalmi szellemű szépirodalom, amelyet magával ragadott október szelleme. Az irodalmi harc hatékonyságának, a tömegek megnyerésének 'és az új eszmék szolgálatába való állításának, a lengyel földön kibontakozó új szocialista irodalomnak hatalmas lendületet ad az a nagy jelentőségű irodalomtörténeti és társadalompolitikai esemény, hogy a szovjet rendszer szimpatizánsaivá, barátaivá, támogatóivá lettek olyan nagy tekintélyű és közismert demokrata írók, mint Szfefanik, Cseremsina, Ma- kovej és Kruselnickij. Nincs lehetőség egy ilyen rövid cikk keretében arra, hogy az említetteknek, valamint a forradalom hevében írni kezdőknek, akik „hivatásos írók helyett hivatásos forradalmárokká” váltak — munkásságát a maguk bonyolult folyamatában csak meg is kíséreljük elemezni; így inkább a kétségtelenül nagyobb átütőerőt képviselő harmadik csoportról kell beszlénünk: annak a tehetséggel megáldott, a munkás-paraszt tömegekkel összeforrott generációnak küzdelmes munkájáról, amely teljes mértékben magáénak vallotta a szovjet irodalom eszmei és esztétikai elveit. A vérnek a víztől való elválása, az eszmék kikristályosodása a húszas évek első felében az íróknak azzal a nem nagy csoportjával kezdődik meg, akik munkájuk során állandó kapcsolatot tartanak az illegális párttal. írásaik a legális és féllegális lapokban jelennek meg. Tucatnyinál több folyóiratuk megjelenésének egymásutánjában a cenzúra által üldözött eszmék terjesztésének érdekében a folyóiratok külső formája és elnevezése szükségképpen gyakran változott, de az új köntös a régi tartalmat, a lényeget jelentette: a szocializmus eszméinek terjesztését szépirodalmi műveken keresztül. Létrejött a forradalmi irodalom kiadója is. A folyóiratok, leghosszabb időn át az „Uj Kultúra” a szovjet, a helyi és a haladó nyugati írók számos cikkét közölte Ma már világosan látjuk annak a ténynek óriási jelentőségét, hogy 1927 novemberében — az időpont nem véletlen — megjelenik Lvovban a jelképes című „Vikna” (Ablakok) első száma, amelynek szerkesztője az eszmeileg szilárd Bobinszkij, ill. 1930- tól Sztepan Tudor. A folyóirat elévülhetetlen érdeme a proletárírók erejének egységesítésében áll. Nem több, mint négyéves fennállása alatt mintegy ötven író volte lap munkatársa Kruselnickijtől Jaroszlav Ha- lanig, a nyugati proletáríróktól az USA-ban és Kanadában élő ukrán szocialista írókig. 1929 májusában a nyugat-ukrajnai proletárírók első konferenciáján megalakul az úgynevezett „Horno” (Harsona) csoport, amelyet felvettek a forradalmi írók nemzetközi irodájának tagjai sorába. A csoport munkáján látszott a szovjet irodalom segítő tevékenységének hatása. Az erkölcsi támogatás: művészeti fejlődésük segítése, az ellenség felismerése és leleplezése mellett a művek szovjetunióbeli kiadása anyagi segítséget is jelentett. A „Vikna” megismertette olvasóit a szovjet és a nyugati szocialista irodalom legjobb műveivel. Egy-egy száma Németország, Lengyelország, Csehszlovákia, Kína, Bulgária forradalmi irodalmának volt szentelve. Szoros kapcsolatban állt a Julius Fucik szerkesztette „Tvorba”, a „Die Linkskurwe” német, a „Mesenczik Literacki” lengyel, a „New-Masses” amerikai, a „Rabotnicseszki Literaturen Front” bolgár testvérlapokkal. Ugyanakkor a „harsonások”, így Tudor. Bo- binszkij, Hálán, Kozlanyuk és mások művei napvilágot láttak Európa, sőt a tengerentúl több országában is. A fennálló rend elleni küzdelem Pilsudski Lengyelországában éhezést, börtönt, koncentrációs tábort, halált jelentett. S valóban: a „harsonások” nem egy kiváló műve szögesdróf mögött született. A forradalmi mozgalom erőteljes fejlődésétől megijedt Pilsudski rendőrök 1932-ben szétrombolták a „Vikna” szerkesztőségét. Üj terrorhullám vette kezdetét. De a „Harsona” hangja így sem némult el. mert hű szövetségesekre találtak a haladó lengyel írók személyében. A Lengyel KP II. kongresszusa már 1923- ban, majd a KB 1936-ban ismét leszögezte, hogy támogatni kell az ukránoknak a kapitalista Lengyelország elnyomása alóli felszabadulását. A mozgalom fentebb említett ukrán vezetőivel olyan Európa-fezerte, sőt világszerte ismert lengyel antifasiszta és szocialista írók működtek és harcoltak együtt, mint Bro- niewski, Kruczkowski, Wanda Wasilewska, Wandurski, Stande, L. Pasternak, Kubicki és mások. Ez az összefogás már 1931-ben megmutatkozott, amikor Antonina Matutiv- na költőnőt a lucki börtön kegyetlen kínzásaitól és a haláltól Broniewski és Stande közbelépése, ill. 1937-ben Havriljukot Be- reza Kartuzkából, a koncentrációs táborból a lengyel írók széleskörű tiltakozó mozgalma menti meg. 1932. június 5-én az ukrán, lengyel és zsidó írók haladó csoportja együttesen állt ki a Szovjetuniót fenyegető fasiszta és imperialista veszély ellen. Ez a csoport legmesz- szebbmenő támogatásáról biztosította R. Rolland, H. Barbusse, B. Shaw és M. Gorkij kezdeményezését egy nemzetközi háborúellenes kongresszus létrehozására. A csoport felhívását 55 neves értelmiségi kultúrmun- kás írta alá. Az ukrán és lengyel írók harci egységének legékesebb bizonyítéka a kultúra védelmére Lvovban megtartott antifasiszta kongresszus, amelyet 1936. május 16—18. között rendeztek meg a KP kezdeményezésére. Az előkészítő munkát Hálán és elvtársai, Hav- riljuk, Tisik, Tudor és Naskovszkij-Bro- niwski, Wasilewska és Kruczkowski aktív közreműködésével végezték el. Lvov forradalmi múltjára és főleg az év áprilisában lezajlott eseményekre, a rendőr- sortűzre és barrikádharcra, a Wladislaw Kozak meggyilkolásával kapcsolatos eseményekre utaltak Broniewski szavai: „jelentőségteljes az a tény, hogy éppen Lvovban sereglettünk össze; abban a városban, amelyet nem régen is bőségesen ösztönzött a vér, amely lángralobbantotta a vörös fény egy vakító foltját”. Itt hangzott el Wasilewska bátor kijelentése is: következő találkozásunk már a vörös Lvovban lesz! A z ukrán és lengyel írók egymás után leplezik le a lengyel nagyhatalmi sovinizmust és az ukrán nemzeti reakciót. Egymás folyóiratába dolgoznak. A l.engyel újságok elősorban Hálán műveit közük, aki 1936-ban illegálisan Varsóba költözik és ott Wasilewskával együtt a „Dzennik populardni” munkatársa. A két nép közötti pártvezette összefogás hatalmas lendületet adott a forradalmi mozgalomnak. A „Levar” c. lengyel folyóiratban már 1935- ben a lengyel és ukrán írók nagy csoportja „Egymás megértéséért” címen deklarációt adott ki. A 20-as és 30-as években a művelődési és nevelőmunka sejtjeit a falusi és városi kulturális felvilágosító szövetség, a „Proszvita” szervezet igyekezett összefogni, melynek tevékenységével még e sorok írója is találkozott. Magától értetődő, hogy a KP következetes harcot folytatott a minél nagyobb befolyás megszerzése érdekében. Céltudatos munkával sikerült is egyre inkább kiszorítani az ellenséges elemeket és ellátni az egyesületet megfelelő irodalommal, amelynek pozitív hatása már a 30-as évek elején nyilvánvalóvá vált. Ennek a felvilágosító munkának a hatására küldik vissza az öntudatos falusi olvasók az ellenséges szellemű irodalmat, amelyről a „Nova Zorja” 1936. ápr. 5-i száma is beszámol. A fasiszta Pilsudski-rezsimnek a Németországgal kötött megnemtámadási szerződése következtében előállt politikai helyzet nehezítette, egyben új taktika keresésére és új harcra ösztönözte az írókat. Még nehezebb lett a kommunista írók helyzete vezető szerv nélkül, azaz az 1938. és 39-es évben, amikor a III. Internacionálé téves megállapításból kiindulva likvidálta Lengyelország és Nyugat-Ukrajna Kommunista Pártját. Ez a váratlan és súlyos csapás rendkívül károsan hatott a forradalmi-irodalmi mozgalom fejlődésére. A történelmi szükségszerűség bekövetkezését azonban feltartóztatni sem külső, sem belső ellenség nem tudta. Az események a történelemből ismeretesek. 1939 szeptemberében Nyugat-Ukrajna visszatért az Anya- Ukrajna kebelébe. Tudor, mint az egyesülési kongresszus delegátusa írótársai nevében is nagy lelkesedéssel szavazta meg az újraegyesülést. Az irodalom szabad fejlődésének akadályai tehát elhárultak Jöttek viszont a háborús és személyes megpróbáltatások évei. Az eszme ilyen harcosait azonban megtörni nem lehetett. S ennek a törhetetlen hitnek, akaratnak és munkakedvnek nem kis része van abban, hogy testvérvárosunk állandó fejlődés közepette, eddig nem látott gazdasági és kulturális virágzásban ünnepelheti az újraegyesülés harmincéves évfordulóját. * M a testvérvárosunk rangos irodalmi folyóirata, a „Zsovteny” (Október) körül csoportosulnak a harcos veterán írók és az új színfoltot jelentő fiatalok. A műveikből összeállított csokrot szeretettel nyújtjuk át olvasóinknak. Medve Zoltán
