Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-10 / 184. szám

®69, augusztus 10. Dtmantait namo 7 jVENDÉQSÉQBEM "ijsza T&4 nál. Tisza táj, Alföld, Napjaink, Forrás — a pécsi Jelenkor folyóirat-társai. Újságárusa­inknál, a folyóiratolvasókban, a könyvtárak­ban rendszeresen megtalálhatják, akik is­merik, szeretik írásaikat, sajátos hangvéte­lüket, vagy érdeklődéssel figyelik kritikai állásfoglalásaikat művészeti, kulturális kér­désekben. Mégis joggal jelenthetjük ki, hogy e folyóiratok helyi olvasóinak száma ala­csony, sokan vannak akik nem ismerik cél­kitűzéseiket, szerkesztési elveiket, értékeiket. Ez szülte elképzelésünket: szeretnénk folya­matosan bemutatni olvasóinknak ezeket a folyóiratokat, a szerkesztőket, alkotógárdái­kat, sajátos arculatukat. Elsőként a Szegeden megjelenő Tiszatáj szerkesztőségébe látogattunk el. Huszonharmadik évfolyamához érkezett el ebben az évben a folyóirat, 1947 márciusá­ban jelent meg első száma. „Szegeden a Széphalom megszűnése óta nem volt olyan folyóirat, mely városunk és vidéke Íróinak, költőinek és képzőművészeinek helyet adott volna” — írták a szerkesztők az első szám­ban közreadott programban, hozzátéve: Sze­gedet szellemi hagyományai kötelezik arra, hogy messzi vidékek tehetségeit vonja a körébe, istápolója legyen e tehetségeknek. A Tiszatáj huszonhárom évével az egyetlen folyóirat a szegedi hagyományban, mely nem kevés nehézség, gond közepette, ki­csiny megszakítással, biztosítani tudta a folyamatos megjelenést A szegedi sajtóházban találtuk meg a szerkesztőséget, a folyóirat hangulatát, ízlé­sét harmonikusan visszatükröző környezet­ben. A ház szomszédságában, egy árnyas parkon túl, a napfényes Tisza-part, a szer­kesztőségi szobák falain olajfestmények és grafikák, a folyóirat jubileumi, ünnepi szá­mainak borítói. Vendéglátónk: Andrássy Lajos főszerkesztő. (Róla hadd mondjuk el, hogy -alig múlt negyven éves, egyszerű mun­kásgyerekként indult az életben, de hama­rosan magával ragadta a felszabadulást kö­vető politikai mozgalmi munka. Ifjúsági vezető, katonatiszt, tömegmozgalmi funk­cionárius, kultúrmunkás, népművelő, társ­szerkesztő és végül a folyóirat főszerkesz­tője — íme, ez dióhéjban az életútja. És közben: a költővé válás, az életélmények, az eszmei tisztázódás és a tan (tó mesterek ha­tására. Az első verse 1955-ben, az első kö­tete 1959-ben jelent meg.) Mi foglalkoztat­ja leginkább a költészeten túl? „A szer­kesztés mindennapi gondjai: — mondja — a lap belső színvonalának, tipográfiai elő­állításának — a kettő feltételezi egymást! — állandó emelése; harmóniateremtés szer­kesztői és költői elkötelezettségeim ket­tős éltető közege között" Ennek eredmé­nyei a folyóirat fejlődésében, — kül­sejében és tartalmában egyaránt — lemér- hefők. A külsőről szólva: 1965 januárjáig újság formájában jelent meg a Tiszatáj, ekkor alakult át füzet formátumúvá, mely korszerűbben tudja szolgálni a tartalmi és művészi célkitűzéseket. Andrássy Lajostól legátfogóbb tájékoz­tatást a folyóirat profiljáról, szerkesztési koncepciójáról kaptunk, s úgy véljük, en­nek megértése a legfontosabb számunkra is. A szerkesztőség célkitűzése, mely a folyóirat írásaiban, rovataiban realizálódik: a hagyo­mány—irodalom—kritika dialektikus egysé­gének és kölcsönhatásának folyamatos bizto­sítása. A hagyományok ápolása, mely tiszteletre méltó tevékenysége a folyóiratnak, egyben kapocs a mai élő irodalomhoz, kritikához is. Kálmány Lajos, Móra Ferenc, Juhász Gyula szellemi öröksége nemes és jószándékú mun­kára ihlet — vallják a szerkesztők. De nemcsak a helyi értékekre figyelő hagyo­mányfeltárást végeznek, hanem kimagasló színvonalú emlékszámokkal adóztak a még- inkább „hagyományt” jelentő József Attila, Radnóti Miklós és Bartók Béla emlékének is. A hagyományok ápolását célozta a Kis szegedi irodalom-, majd művészettörténet és a Kis szegedi munkásmozgalomtörténet sorozatok megjelentetése is. Az irodalmi törekvések középpontjában a tájon és a városban élő szerzők műveinek elsődleges közreadása áll, természetesen a válogatást nem a lakóhely, a szerző sze­mélye dönti el, hanem a művek értéke. Talán a legnagyobb sikert az utóbbi években a fiatal költők számyrabocsájtásával érte el a folyóirat, akik közül bemutatásuk óta sokan jelentkeztek önálló kötettel is. Próza­íróik legismertebbjei a többiek közt: Mocsár Gábor, Tóth Béla, Dér Endre, Fenákel Ju­dit, Raffai Sarolta, Csoór István, akiknek írásaiban oly sokszor helyet kap a táj sze- retete is. Sokak véleménye, hogy a folyóirat leg­jobb, legértékesebb része a kritikai rovat. „A Tiszatáj kritikai rovata a mai irodalmi élet rendkívül bonyolult körülményei között kivételesen helyes tájékozódásról tesz tanú­ságot, helyesen tapint rá azokra a lényeges pontokra, amelyek egész irodalmi életünk előrehaladásának a jellemzői” — állapította meg Simon István, Kossuth-díjas költő. Tóth Dezső irodalomkritikus szerint: „Lé­nyeges jelenség, hogy az , utóbbi egy-két évben tehetséges fiatal marxista kritikusok tűntek fel, s örvendetes, hogy főleg vidé­ken, elsősorban Szegeden...” Ez a kritikai tevékenység egyben elősegíti a szépirodal­mi, képzőművészeti, közéleti írások váloga­tását, az orientálást és értékelést vállaló tanulmányok megjelentetését, az elvont ész­tét! zál ás helyett a művekhez, életművekhez kapcsolódó megmérettetést, melynek célja a szocialista irodalom, esztétika,'kritika erő-’ sítése. Említsük meg e kritikai tevékenysé­get végzők legjelesebbjei közül: Kovács Sándor Ivánt, Ilia Mihályt, Vörös Lászlót, Kiss Lajost, Csetri Lajost, Nacsády Józsefet, Mikolényi Istvánt, Sz. Simon Istvánt És végezetül: nem feledkezhetünk meg mindazokról, akik grafikáikkal, rajzaikkal, metszeteikkel, festményeik reprodukcióival emelik a folyóirat színvonalát mint Szász Endre, Szalay Ferenc, Szabó Irén, Kopasz Márta, Koszta Rozália, Dér István, Zom bori László, Cs. Pataj Mihály, Papp György. A terjedelmünk szűkre szabott, így csak néhány név említésére, néhány gondolat ki­fejtésére nyílik lehetőség. Álljon az frás mellett az összeállítás a Tiszatáj néhány munkatársától: Andrássy Lajos, Polner Zol­tán, Simái Mihály, Szepesi Attila, Veress Miklós verseiből, Fenákel Judit Tóth Béla írásaiból, Cs. Pataj Mihály, Papp György, Kopasz Márta, Zombori László illusztrációi­ból, melyek betekintést engednék a Tiszatáj oly gazdag világába. Mitztd Ervin Zombori László: Halászbárk» LÁTOGATÓBAN PABLO NERUöANAL BESZÉLQETÉS ISLA NEQRÁN A nagy ehUel költ«, Pablo Neruda nemrégen mült «S éves. Ez alkalomból a Literaturnaja Rosszija című szovjet irodalmi hetilap megbízásiból az egyik cbilei újságíró fel­kereste a költőt és elbeszélgetett vele. Szürke, esős reggelen me­gyünk Isla Negrára, hogy el­beszélgessünk Pablo Nerudá- val. Az eső egészen megvál­toztatja a képét ennek a für­dőhelynek, mely általában napfényes és meleg. Végre megjött az esőzés, melyet mindenki annyira várt az egy évig tartó szárazság után. A kocsi ablakát eltakarják az esőcseppek, s ez a szürke fá­tyol csak néha lebben fel. hogy elénk táruljon a chilei partvidék gyönyörű látvá­nya Mikor elhagyjuk a tahi­dat, melyen egy felírás közli velünk, hogy átléptük Santi­ago vidékének határát és Valparaiso területére értünk, feltűnik Isla Negra (Fekete Sziget). Szigetnek azonban nyoma sincs, s egyáltalán nem fekete. Neruda zászlója jelzi, hogy a költő itthon van... A költő bevezet bennünket a könyvtárába, megállunk a kandalló mellett, mely a par­ti kövekből rakott falba mé­lyed. Hatalmas gyűjtemény tárai a szemünk elé: hajó- modellek, rovarkollekciók, üveggömbök, struectojások, régi palackok, a világ nagy térképe, s könyvek, köny­vek ... Olyan benyomása van az embernek, mintha azon hajók egyikére került volna, melyekről Jules Verne írt Neruda mindig kész a be­szélgetésre. Nem szereti a magányt, barátait örömmel fogadja. Az újságok interjú- vadászatait azonban nem túl­ságosan kedveli. A szive sze­rinti a rögtönzött beszélgetés. Nem szereti elolvasni azt sem, amit róla írnak. — Nem olvasok el egyet­len könyvet sem, amit a köl­tészetemről írnak. Azt Ili­ben, s a közöttük terjed® ősvizek tükrei fölött játszott, a Tiszának még a körvonalai sem alakultak ki. Törzsfája régibb minden emlős állaté­nál, így természetesen az em­berénél is. És az őstengere- ket körülvevő gyertyaegyenes zsurlófák között levő halálos csöndet nem bolygatta légy- zúgás, tücsökszó, madárzen­gés. Ennek a világnak egyik hírmondója a mi tiszavirá­gunk. Azt tartják róla, hogy a magyar föld szülötte. De a szakemberek tudják, hogy éppen ősi mivoltánál fogva eljutott a trópusokra, a Vol­gába, a Visztulába, a Duná­ba s a hallgatagon munkál­kodó Maas vizébe. Azonban ott, ahol a Tisza kettészeli az alföldi tájat, ahol a folyó árját magas löszpartok dajkálják, igazi hazát talált a tiszavirág. Legbujábban itt kel ki mag­ja, itt kel megváltozott rövid életű lepkeéletre, itt van her- vadása. A nászkor megterméke­nyült peték vízbe szóródva a fenékre süllyednek, négy­hat hét alatt kikelnek a lár­vák. Két-három évig a me- ■’jr fenéken vagy kedvenc v! étterükbe, a vízjárásos öszfalakba fúrják bölcsőiket. Némely helyen a Tisza me­redek partja lyukacsos, mint valami óriási méhsejt, a sok megépített, de elhagyott ké- részbölcsőtőL Ahogy a víz apad, vele költözik a lárva, éltető elemeitől, a víztől el nem szakadhat A kiapadt löszfal lyukai, amikor már ember láthatja, néptelenek, felhagyott, gazdátlan tanyák csupán. A LARVAÉLET utolsó pe­riódusában, azon a bizonyos nászi napon, amikor ez a rö­vid életű kérész érettségének, létének lényegéhez ér, fenn­tartani a fajt, a tudósok meg­figyelései szerint sok összete­vőnek kell együttműködni. Víz, levegő hőmérséklet, pá­ratartalom, légnyomás, hold- fényváltozással együttjáró légköri elektromosság stb. Hosszú, lárvabeli állapotu­kat a szakemberek érdekesen magyarázzák. A tiszavirág tulajdonképpen őskorában fejlett ragadozó rovarként élt, azonban az erősebb fajok víz alá kényszerítették a gyön­géket. Itt a rosszabb életvi­szonyok (levegő-, napfény­hiány, gyöngébb táplálkozási lehetőség) két-három eszten­dőre nyújtották meg fejlő­désüket. Ezalatt legalább hússzor megvedlenek, levetik kinőtt álcájukat. Az utolsó vedlés már a víz felszínén történik. A hamvas­kék szivárványos szárnyak e buroktól szabadulva kisimul­nak, repülésre készek. Ilyen­kor előttünk rezeg a lagzira készülő karcsú hím tisza­virág Citromsárgán, a hátán fekete csíkkaL Repülőpróbát véve siklik, finom farksörtéi- vel megkaristolja a víz szí­nét AMIKOR a nap búcsúzni kezd, és sugarai hegyes szög­ben verik már a vizet, a partról a himek .lassan a fo­lyó közepe felé sereglenek. Röptűk felélénkül, izgatottan várják az egyre késlekedő menyasszonyokat. Ekkor je­lennek meg, szinte parancs­szóra az apró szemű, szőke nőstények, egyszerű öltözé­kükben, s elkezdődik a tánc. Milliós tömegű gomolyagban kavarognak kilométerek hosz- szában, hogy — szinte mint téli hóhullásban — közöttük csónakázva csak méterekre láthat el az ember. Partról az egyéb zajok miatt nem, de a vízről hallik szárnyaik finom izgatott suhogása. A hímek a víz folyása ellen si­etve keresik párjukat, a nősfények kicsit magasabb­ra emelkedve várják a betel­jesülést. Virágzik a Tisza. A múlt századi természet- búvár, Gorové László leírá­sából idekívánkozik egy szín­folt: „A’ me Ily halász tsak mo­zoghat, vagy hálóját bírhat­ja, mind a Tiszán dolgozik ilyenkor. Mert a’ Kérészek­nek megjelenését megérez- vén elhadják üregeiket a ha­lak és a döglött Kérészeknek megevesére feljönnek a víz­nek felső színére. A baksa, a potyka vagy pozsár fél öl- nyire fel ugrik a repkedő lipe után, és olly mohón nyeli, mint a vi’sla kutya a messzirül neki vetett hús­falatot”. A NŐSTÉNYEK felfelé tö­rekszenek a levegőben, a hí­mek utánuk. Párosodó vég­tagjaikkal alulról ölelik át a választott, hosszú első lá­baikkal a nőstények fejét szorítják magukhoz. Egymást átölelve játékosan libegnek tova néhány métert, majd a vízre hullanak, a hím aléltan adja át magát az enyészet­nek. A nőstény továbbsiet, megtermékenyített petéit be­leszórja a folyóba, aztán már neki sincs sok perce. A fel­szín teli lesz örvénylő, vi­rágszirmokra emlékeztető pil­le-hullákkal. Az iménti nász­ágy már ravatalul szolgál. A mélyben újrakezdődik az élet A fenékre süllyedő peték őrzik a jövőt. Virágzott a Tisza. szem, érdekesek lehetnek, mert sokat beszélnek róluk. Más egyéb dolgokat olvasok. Oly sok könyv megjelenik és oly sokról tudnom kell... hogy együtt haladjak az ese­ményekkel — így Pablo Ne- radára nincs időm. Egészséges, vidám, fiata­losan néz ki. Jól tájékozott a világeseményekben és ki­tűnően ítéli meg őket. —• Sajnos, Isla Negrán nincs mozi. Ha valamilyen filmet akarunk látni, Val- paraisoba vagy Santiagóba kell utaznunk. S ez mindig fáradságos. De mindennek megvan a maga előnye: ez az egyetlen hely, ahol nyugod­tan és tökéletesen szabadon tudok dolgozni. — Most n éves. As ntán, hogy annyi könyvet megírt és oly sok utazást tett, mit tárt éle­tében és költészetében a leg­jelentősebb eseménynek T — A spanyol polgárhábo­rút — Miben különbözik az első kötet, az „Alkonyének” Neru- dája, a legutóbbi nagy válo­gatás, a „Kezek napja” elmfl gyűjtemény Nerudájától? — A különbség a formában van. Én azonban kezdettől fogva arra törekedtem alko­tásaimban, hogy megválaszol­jak minden kérdésre, melye­ket az események, a tárgyak, a természet és az ember ad­nak fel nekem — s ez közös mind a két könyvben. Megjelenik Matilde Urru- tia, Nerűda felesége. Matil­de gondos háziasszony és na­gyon kedves asszony. Örökké elfoglalt a házimunkával és a vendégekkel. Invitál, men­jünk át a bárba és igyunk valami „tüzeset”. A bárban a nagy ablakok az óceánra néznek — bennük az óceán a maga hatalmas valóságá­ban. A fából készült balkon mennyezetén Neruda barátai­nak nevét olvashatjuk, akik már nincsenek velünk ... — Milyen különbséget lát az ön nemzedéke és á mai fiatal Írók között? — Nem látok nagy különb­séget. — A latin-amerikai Irodalom az utóbbi években szokatlanul széles körben ismertté vált a világon. Ml a véleménye a legtekintélyesebb szerzőkről? Hogyan határozná meg a nem­zeti és a világirodalmat? — Regényírók nagyszerű nemzedéke emelte tekintély­re a latin-amerikai irodalmat Európában. Mind remekírók. Én fantasztikus realistáknak nevezném őket. Ez a „fan­tasztikus realizmus” megfelel a mi mesés kontinensünknek. Emlékezetbe idézzük, hogy Chilében volt a latin-ameri­kai írók találkozója, és meg­kérdezzük, véleménye szerint hogyan tudnák segíteni az Írók Latin-Amerika fejlődé­sét? — Ha a néppel együtt ha­ladnak. Többet és jobbat ír­nak. ha készek megítélni ön­magukat és alkotásaikat — betöltik küldetésüket. Nincs ártalmasabb, mint az indivi­dualista írói magatartás, mely mindenki mást megvet. Az irodalomról átférünk a politikára. — A mai világ mely esemé­nyei foglalkoztatják önt? — Mélyen aggaszt a néger nép jövője az Egyesült Álla­mokban. Ugyancsak érdekel az afrikai államok útja a szo­cializmushoz. — Milyen Jelentőséget tulajdo­nit á kubai forradalomnak? — A mi országunk függet­lenségének kivívása után ez a legjelentősebb politikai ese­mény La tin-Amerikában. A mi népünk és a mi értelmi­ségünk kötelessége is, hogy megvédjük ezt a forradal­mai. — Berlinben, mint Ismeretes, nemrég volt a Béke Világ­kongresszus. Milyen Jelentő­séggel bír a békemozgalom, mely már húsz éves? — Századunk mozgalmai­nak legnemesebbike. Óriási szerepet játszik a vietnami nép imperializmus ellenes harcában. — Ml lenne az ön véleménye szerint a legnagyobb ajándék a világnak? — Ha egy olyan hatalmas ország, mint az Egyesült Ál­lamok. nem lenne megszál­lottja a politikai és gazdasági gőgnek, ez az egész földgo­lyó számára jó ajándék len­ne... — Es mil szándékozik csinálni a jövőben? — Mint mindig, verseket írni. — Es mit szeret leginkább? — Vitatkozni. .. Az óceán felett elborul az ég. Sötét felhők jönnek és a szél. mely hajlítgatja a fá­kat, jelzi, hogy újra megered az eső. A beszélgetés végére ért, elbúcsúzunk. Fordította: Kovács Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom