Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
sunammt napio 1969. augusztus 24. Tadeusz Rózewicz: MEGMENEKÜLT Huszonnégy éves vagyok megmenekültem mikor a vágóhídra vittek. Üres és egyértelmű sió: az ember az állat szerelem és gyülölség ellenség és barát világosság sötétség. Úgy ölik meg az embert mint az állatot láttam a társzekereket tele szétszabdalt emberekkel kik már sohase üdvözölnek. A fogalmak csak kifejezések: bűn és erény igazság és hazugság csúfság és gyönyörűség bátorság gyávaság. Egyformán mérik a bűnt s erényt láttam embert ki egyszerre volt erényes és bűnös. Tanítót mestert keresek hogy adná vissza szemem fülem hangom hogy megnevezzék újra a tárgyakat fogalmakat hogy elválasszák fénytől a sötétet. Huszonnégy éves vagyok megmenekültem mikor a vágóhidra vittek. Fodor Antal fordítása Stanislaw Lem: Lymphater utolsó képlete (részlet) — Ezeket az embereket az ön agya teremti. De amikor álmodik, nem tud róla. Vegye figyelembe, hogy ez csak példa. Velük — mutatott rájuk — más a helyzet, nem ők maguk teremtik meg szeretteiket és az idegeneket — azok a dobban vannak, egész tömeg. Amikor az én tudósomnak, mondjuk, váratlanul kedve támadna kilépni a kertjéből, és megszólítani az első járókelőt, akkor — ha felemelném a dob fedelét, meglátná, hogy ez miképpen történik — inger- merítője az inger hatására kissé letér eddigi útjáról, rátér egy másik szalagra, és venni kezdi azt, ami azon van; „merítő”-ről beszélek, de ezek lényegükben mikroszkopikus áramszedők százai, mert ugyanúgy, ahogy ön a Világot látásával, szaglásával, tapintásával, egyensúlyi szervével érzékeli — ő ugyanúgy a maga „világát” különböző ingerbejáratok, különböző csatornák közvetítésével ismeri meg, és csak elektronikus agya foglalja egységbe mindezeket a benyomásokat. De ezek technikai részletek, Tichy, és nem fontosak. Attól kezdve, hogy a gépezet megindul, biztosíthatom róla, hogy ez már csak türelem kérdése volt, semmi egyéb. Olvassa a filozófusokat, Tichy, és győződjék meg róla, hogy milyen kevéssé bízhatunk érzéki benyomásainkban, mennyire bizonytalanok, csalókák azok, de hiszen rajtuk kívül nincs semmink; ugyanígy — harsogta felemelt kézzel — nekik sincs. De mint ahogy ez bennünket, úgy őket sem akadályozza abban, hogy szeressenek, kívánjanak, gyűlöljenek, megérintsenek másokat, hogy csókolják vagy megöljék őket..., és így ezek az én vasteremtményeim örök mozdulatlanságukban szenvedélyeknek hódolnak, megcsalják egymást, vágyódnak, ábrándoznak ... — Ügy véli, hogy ez meddő dolog? — vetettem közbe váratlanul. Corcoran végigmért éles pillantásával. Egy kis ideig nem felelt. — Igen — jegyezte meg végül. — Jó, hogy idehoztam magát, Tichy ... A tökkelütöttek, akiknek ezt megmutattam, egytől egyig azzal kezdték, hogy mennydörögve szidták a kegyetlenségemet... ön hogyan érti szavait? Tadeusz Borowski: Az emberek meg csak mentek... (részlet) A z emberek csak mentek, éjjel és ' ' nappal — ezen az úton, meg azon is. Az egész Perzsa Vásár kihallgatáson állt, pirkadástól késő éjszakáig. Meleg napok jártak s a kátrány megolvadt a tetőkön. Majd esni kezdett és csípős szél fújt. Reggelre mindenkit átjárt a hideg. Azután kisütött megint a nap! Szünet nélkül újabb és újabb vonatok futottak be a rakodóhoz s az emberek indultak tovább. Gyakran ácsorogtunk reggel: nem tudtunk dolgunkra menni, mert teljesen el torlaszolták előttünk az utat. Mentek: lassan, laza csoportokban és egymás kezét fogva. Nők, öregek, gyermekek. Amikor a drótkerítés mögé értek, némán visszanéztek ránk. Arcuk szánalmat tükrözött s kenyeret dobtak át nekünk a dróton. Az asszonyok leoldották csuklójukról az órájukat és odahajították a lábunkhoz. kezükkel mutogatva, hogy elvehetjük. A tábor kapujában a zenekar foxtrotted meg tangót játszott. Mindenki az elvonulókat figyelte. Az ember a legmegrázóbb érzéseit és hatalmas szenvedélyeit is csak igen kis skálán tudja kifejezni. Ugyanazzal a néhány megszokott reflexszel reagál mindenre. Ott is csak ugyanezt a néhány szót használhattuk: — Hányán lehettek eddig? Május közepe óta majdnem két hónap telt már el a napi húszezerrel számolva .,. Talán egymillió is! — Nem mindennap gázosítottak el anniüt. Különben — a fene tudja őket megszámolni. Négy kémény és pár gödör . .. — Es add hozzá a többit: Kassáról és Munkácsról, azt mondják, majdnem hatszázezret hoztak ide. Budapestről meg vagy harmincezret, — Nem mindegy neked? — Na ja. de talán mégsem tart ez már így sokáig. Hiszen valósággal kiirtják őket. — Nekem nem hiányoznak. Az ember vállat von és néz tovább az útra. Minden egyes csoportot eszeszesek követnek, kimért léptekkel s jóindulatú mosollyal biztatva a vonulókat. Mutatják, hogy már nincs messze és megveregetik a vállát az öregembernek, aki odaszaiad az árokhoz. nagy igyekezettel lerángatja a nadráeját s azután mosolytkeltő esetlenséggel leguggol. Az öreg bólint a felével, felrántja a nadrágját és ugyanazzal a mosolytkeltő esetlenséggel fut a többiek után. Az ember elmosolyodik jókedvében, amikor látja: mennyire sietős az útjuk egyeseknek — a gázkamrába. Azután átmentünk a raktárakhoz, hogy még egyszer bekenjük a tetőket, mert átsziviirogtak. Egész hegyekké hálfnozódott már ott a sok rongy és ki sem bontott batyu. Kincseket szedtek össze azoktól az emberektől, akik eltűntek az úton, de kint hevert minden az ég alatt és semmi nem védte, sem a naptól, sem esőtől. Tüzet gyújtottunk a kátrány alá és nekiláttunk, hogy megszervezzük a dolgot. Valamelyikünk hozott egy vödör vizet, a másik egy zacskó aszalt meggyet vagy szilvát, a harmadik cukrot. Kompótot főztünk és felvittük a tetőre, hadd jusson azoknak is, akik odafent a munkát színlelték közben. A többiek meg szalonnát sütöttek hag3TYiával és kukoricakenyeret majszoltak hozzá, összelopkodtunk mindent, ami csak a kezünkügyébe került és magunkkal vittük a táborba. A tetőkről jól láthattuk, hogyan '' égnek a máglyák és működnek a krematóriumok. Az embereket bevitték az épület belsejébe, ott levetkőztek. s akkor az eszeszesek gyorsan bezárták az ablakokat, minden csavart jól megszorítva. Néhány perc múlva (ami nem volt elég arra sem, hogy egy darab kátránypapírt tisztességesen bekenjünk) kinyitották oldalt az ajtókat és ablakokat — már szellőztettek is. Azután megjelent a Sonder- kommando és ki hurcolták a hullákat a máglyára. így ment ez reggeltől estig, minden áldott nap. Egy-egy ilyen transzport elgázosítása után néha megkésve futottak be még autók, betegekkel és ápolónőkkel. Ezeket elgázoeítani — nem lett volna kifizetődő. Meztelenre vetkőzhették hát őket és vagy Oberscharführer Moll lövöldözte agyon valamennyiüket a pisztolyából vagy élve lökték oda őket a lángoló árokba. Valamelyik autó egy fiatalasszonyt hozott, aki semmiképpen nem akart elválni az édesanyjától. Amikor a kamrában mindkettőjüket levetkőztették, az anyja előrement. Az ember, aki a fiatalabb nőt ki akarta vezetni, megtorpant — annyira meglepte őt a nő alakjának szépsége — s ámulatában megvakarta a fejét. Ez a mindennapos emberi mozdulat visszaadta az asszony bátorságát. Elpirult, de megfogta a férfi kezét: — Mondd meg, mi lesz velem? — Légy bátor — felelte neki a férfi, anélkül, hogy a kezét visszavonta volna. — Bátor vagyok! Láthatod, előtted sem szégyellem magam. Mi lesz velem? — Jegyezd meg: Légy bátor! Gyere! Majd én vezetlek. Csak ne nézz semerre ! Azzal kézen ragadta és kivezette, a másik kezével befogva az asszony szemét. A ropogás, az égő zsiradék bűze és a veremből feltörő hőség megrémítette a nőt. összerázkódott De a férfi a tarkóját gyengéden előrenyomva még mindig visszatartotta attól, hogy felnézhessen. Az Oberscharführer ebben a pillanatban lőtt, szinte anélkül, hogy célzott volna. A férfi letaszította az asszonyt a lángoló árokba, de amíg zuhant, valamennyien hallották velőt- rázó, borzalmas sikoltozását. Amikor a Perzsa Vásár, a cigánytábor, az FKL mind megtelt már az úton vonulók közül kiválogatott nőkkel, a Perzsa Vásárral átellenben új tábor nyílt: a Mexikó. Ugyanolyan rossz volt ott is minden berendezés és ugyanúgy fel kellett szerelni ott is a blokkfelelősök fülkéit, ők még ablaküveget is kaptak. Szép időnk volt akkoriban. Az emberek még kiszálltak a vagonból és mentek — ezen az úton, meg azon is. A táborban mindenkinek megvolt a maga gondja: ki csomagot várt hazulról, ki levelet; ki barátkozott, ld szeretkezett; ki meg intrikát szőtt a társai között. Minden napra éjszaka következett s a szárazság után megjött az eső. Az év vége felé azután elmaradtak a vonatok. Egyre kevesebb ember került a krematóriumba. A tábor lakói úgy érezték eleinte, hogy valami hiányzik az életükből. Azután ebbe is beletörődtek. Hiszen annyi fontos dolog történt: az oroszok támadtak, Varsóban felkelés tört ki és a város leégett, a táborból naponta indultak szerelvények nyugatra, ismeretlen helyekre, újabb bajok és veszedelmek felé, azután jött a lázadás a krematóriumban és a Sonderkommando szökése, ami a szökevények agyonlöveté- sével ért véget. Végül már úgy dobálták az embert egyik táborból a másikba, se csajkát nem kapott, se kanalat, de még csak rongyokat sem, amibe beburkolózhatott volna. A z ember csak az arcokat őrdl '' meg emlékezetében. S most, hogy visszagondolok az Auschwitzban töltött utolsó esztendőre, szinte látom, amint ünnepélyesen vonul az emberek végtelen, tarka tömege — ezen az úton, meg azon is; látom azt. a fiatalasszonyt, amint ott, áll lehajtott fővel a lángoló árok fölött; meg a vöröshajú nőt is, amint a barakk sötét sarkában türelmetlenül nekem szegé a kérdést: — Aki gonosz volt, ugye, bűnhődni fog? Nohát, ennél mi sem természetesebb ! És magam előtt látom megint a rosszfogú zsidó fiút te, amint esténként odajön az ágyrekeszemhez és felnézve rám, állhatatosan mindig ugyanazt kérdi: — Kaptál ma csomagot? Ha van benne tojás, edd él nekem! Mirkának viszem. Megfizetem az árát. Tudod, úgy szereti a tojást... Viktor János fordítása — ön csak a nyersanyagot szolgáltatja nekik — válaszoltam — az ingerek formájában. Ügy, mint ahogy'nekünk szolgáltatja ezeket a világ. Ha állok, és nézem a csillagokat — az, amit közben érzek, amit gondolok, már csak az én tulajdonom, nem a világé, ök — mutattam a ládák sorára — ugyanúgy vannak. — Ez igaz — helyeselt szárazon a professzor. Meggörnyedt, és mintha összezsugorodott volna. — Azzal, hogy ezt kimondta, hosszú fejtegetést takarított meg nekem, mert feltételezhetően már érti, hogy miért teremtettem őket — Sejtem. De szeretném, ha ön magyarázná meg nekem. — Jó. Valaha — nagyon régen — kételkedni kezdtem a világ valódiságában. Akkoriban még gyerek voltam. A tárgyak úgynevezett bosszúját, Tichy, ki nem tapasztalta? Nem lelünk valami apróságot, noha emlékszünk rá, hogy hol láttuk utoljára, végül valahol másutt találunk rá, azzal az érzéssel, hogy tetten értük a pontatlan, hanyag világot... A felnőttek, természetesen, azt mondják, hogy ez tévedés — és ezzel elnyomják a gyermek természetes bizalmatlanságát ... Vagy az, amit úgy hívnak, hogy le sentiment du dója vu (a jelen emléke) — az a benyomás, hogy egy kétségtel*» nül új, először átélt helyzetben úgy érezzük, ezt egysze* már átéltük... Egész metafizikai rendszerek, mint például a lélekvándorlásban, a reinkarnációban való hit, ezeknek a jelenségeknek az alapján keletkeztek. Továbbá: a sorozat törvénye, különlegesen ritka jelenségek ismétlődése, amelyek olyan párosán lépnek fel, hogy az orvosok a maguk nyelvén elnevezték: duplicitas casuumnak (az esetek megkettőződése). És végül... A lelkek, amelyek felől kérdezősködtem. A gondolatolvasás és az egész tudományunk alapjaival leginkább ellenkező, a legkevésbé megmagyarázható, igaz, hogy ritka esetek — a jövőbe látás... A legősibb idők óta leírt jelenség, amely ellenkezik minden lehetségessel, hiszen minden tudományos világnézet kirekeszti... Es mi az a — minden? Mit jelent? Meg tudja mondani neken», vagy nem? ... Még sincs hozzá mersze, Tichy... Jó. Nézzen ide... A polcokhoz lépve rámutatott a legfelső, különálló ládára. — Ez világom őrültje — magyarázta, és arca mosolyra derült. — Tudja, hogy hová jutott tébolyában, amely elszigetelte a többiektől? Világa csalókaságát kutatja. Mert én nem állítottam, Tichy, hogy ez az ő világa csalhatatlan. Hogy tökéletes. Még a legtökéletesebb gépezet te elakadhat néha, a huzat meglebbenti a drótokat, és egy szempillantásra összeakadnak, vagy egy hangya kerül a dobba... És tudja, mit gondol olyankor ez az eszeveszett? Hogy a telepátiát két különböző láda drótjainak helyi rövidzárlata okozza ..., hogy a jövőbe látás akkor következik be, ha a megbillenő merítő váratlanul átugrik a helyes szalagról arra, amelynek csak sok év múlva esedékes a lepergése. Hogy azt az érzést mintha már átélte volna, ami a valóságban először történik meg vele, a szelektor elakadása okozza, és amikor ő nemcsak megremeg rézágyában, hanem himbálódzik, mint egy inga, amelyet meglökött, mit tudom én — egy... hangya —, akkor az ó világa elképesztő és megmagyarázhatatlan eseményeket él át; valakiben hirtelen és értelmetlen érzé6 gyullad ki, valaki jósolni kezd, a tárgyak maguktól megmozdulnak, vagy helyet cserélnek.. , és főleg e ritmikus mozdulatok eredményeként érvényesül... a sorozat törvénye! Ritka és furcsa jelenségek folyamattá csoportosulnak ..., és tébolyának, amelyet ilyen, általában lebecsült jelenségek táplálnak, csúcspontja az az állítás — miatta hamarosan az őrültekházába csukják... —, hogy ő maga egy láda, akárcsak mindannyian körülötte, hogy minden egyes ember csak egy berendezés, egy régi, poros laboratórium sarkában, és a világ, szépségeivel és veszélyeivel együtt, csak képzelődés — sőt, a maga Istenére is gondolni merészelt, Tichy, az istenére, aki régen, amikor még naiv volt, csodákat cselekedett, de később a világa megnevelte maginak ezt a teremtőt, megtanította rá, hogy az egyetlen dolog, Ariit tennie szabad — az, hogy nem avatkozik be, nem létezik, semmit sem változtat művén, mert csakis a nem idézett istenségben lehet bízni.. „ megidézve gyarlónak mutatkozik — és erőtlennek.. „ és tudja, hogy mit gondol ez az 6 istene, Tichy? — Igen — feleltem. — Hogy ugyanúgy csak egy láda, mint ő. De akkor az is lehetséges, hogy ennek a poros laboratóriumnak, amelyben Mi állunk a polcokon, a tulajdonosa, maga is egy láda, amelyet egy másik, még magasabb rendű tudóé, eredeti és fantasztikus elgondolások kiagyalója, szerkesztett .. , és így a végtelenségig. E kísérletezők mindegyike isten — saját világának, ezeknek a ládáknak és sorsuknak a terem tője, s alatta vannak az Ádámjai és Évái, fölötte pedig — a következő, a rangsorban feljebb lévő isten. És ezért csinálta ezt, professzor... — Igen — bólintott. — Es mivel elmondtam, ön voltaképpen annyit tud, mint én, tehát a további párbeszéd céltalan. Köszönöm, hogy szíveskedett eljönni. Viszontlátásra! Mach Edward fordítás* Grain András rajsa.
