Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-22 / 193. szám

TM?, svguírtuj 22. 3 imtiantmi nauiö Alkotmányunk születésnapját ünnepelte az ország ! Szoboravatás, horgász- és lovasversenyek, országos társastánc-verseny, lampionos csónakfelvonulás Augusztus 20-án az ország több nagy városaiban szintén ünnepi beszédeket mondottak társadalmunk közéleti szemé­lyiségei. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, az Országgyűlés el­nöke Tolná megye központi alkotmány napi ünnepségén, a tolnai nagygyűlésen mondott beszédet. Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára az orosházi szövet­kezeti napon vett részt, Ko­mócsin Zoltán, az MSZMP Po­litikai, Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Miskolcon a Hősök terén mint­egy 20 ezer ember előtt tar­tott emlékbeszédet alkotmá­nyunk születésének 20. évfor­dulóján. Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, az Elnöki Tanács titkára a zalaegerszegi nagy­gyűlés ünnepi szónoka volt. A Magyar Népköztársaság állami zászlaját —, amely az alkotmány 20. évfordulójának tiszteletére két napon át len­gett a parlament előtt, a Kos­suth Lajos téren — csütörtö­kön délelőtt ünnepélyes kül­sőségek között, katonai tiszte­letadással levonták az árboc- rúdról. Hasonló ünnepélyes aktus színhelye volt a Gellért-hegy is, ahol ugyancsak katonai tiszteletadással vonták le a nemzeti lobogót és a nemzet­közi munkásmozgalom vörös zászlaját. Emlékezés az államalapító királyra I. István szobra Pécsváradon Szoboravatás, emlékbeszéd, irodalmi műsor az ünnepi programban Augusztus 20 egyik jelentős baranyai eseménye volt Pécs­váradon I. István szobrának leleplezése. Pécsvárad lakossá­ga számára már reggel zenés ébresztővel indult a nap, tér­zenével, aszfalt-rajzolási ver­sennyel folytatódott, majd dél­után 4 órakor a vár udvarán került sor az emlélkünnepség- re. A vendégek között ott volt dr. Csendes Lajos is, az MSZ­MP Baranya megyei Bizottsá­gának titkára, és Borsos Mik­lós, a szobor alkotója. Az em­lékbeszédet dr. Györffy György egyetemi tanár mondta, a nagyszámú egybegyűlt közön­ség előtt. Györffy György beszédét az­zal kezdte, hogy a fennmaradt krónikák szerint I. István ki­rály születésének éve 969, te­hát minden valószínűség sze­rint ez az esztendő a magyar állam megalapítójának 1000. születésnapja is. Ezután I. Ist­ván emberi nagyságát, törté­nelmi jelentőségét fejtegette, madj így folytatta: — Kétségtelen, hogy Géza elindította a térítés munkáját Magyarországon és megkezdte egy központosított hatalom ki­építését, ez a térítés azonban olyan félbarbár és szervezet­ien volt, mint maga Géza ál­lama. Szent István volt az, aki a magyar államot és egy­házat európai szinten építette ki és olyan szilárd szervezetet biztosított neki, hogy ezt a halála után bekövetkezett zűr­zavarok sem tudták megingat­ni. Miben is állt ez a szer­vezet? István államának pil­léred azok a várak voltak, amelyeket a törzsföktől és nemzetségfőktől elkobzott. Ezekbe ültette ispánjait, akik­ről sok esetben a várat elne­vezték. Veszprém, Csanád, Hont és Doboka mai napig őr­zi első ispánjai nevét. A vá­rak köré, azok védelmére te­lepítette harcos jobbágyságát. A továbbiakban I. István állam- és egyházszervezési munkájával foglalkozott az emlékbeszéd, majd így foly­tatódott: — Az újabb kutatások nyo­mán derült fény arra, hogy a legkorábbi monostorok úgy lé­tesültek, hogy az uralkodó egy-egy udvarházat, királyi kúriát kápolnáival és az alá tartozó gazdasági szervezettel átengedett szerzetesek vagy kanonokok gyülekezete számá­ra. Ilyen volt Pécsvárad is. Pécsvárad már a fejedelmek korában kisebb várral, várad­dal erősített udvarhely volt. Az a körülmény, hogy az itt alapított monostorral együtt két királyi kápolnát is adott, jelzi, hogy Pécsvárad már az alapítás előtt István egyik kedvelt udvarhelye volt. Az ezredfordulón az itt időző ud­var egyházi tanácsadója és fő diplomatája Asztrik, egyházi nevén Anasztáz apát lett. Ist­ván a kiváló képességű, világ- látott apátot küldte 1000-ben Rómába, hogy kieszközölje az együtt tartózkodó II. Szilvesz­ter pápánál és III. Ottó csá­szárnál a királyi koronát. Asztriknak sikerült elérnie, hogy István nem a császártól kapott koronát, ami a néme­tektől való hűbéri függés el­ismerése lett volna, hanem Szilveszter pápától. E lépés eredményeként történt meg 1001. január 1-én a koronázás, majd néhány hónap múlva a Ravennába küldött Asztrik meghozta a pápa hozzájárulá­sát önálló magyar egyházszer­vezet létesítésére. Ezeknek a sikeres akcióknak a jutalma­zására engedte át István pécs- váradi udvarhelyét kápolnái­val és gazdasági szervezetével együtt Asztrik apátnak, aki itt monostor építésébe kezdett s azt utóbb érseksége alatt fe­jezte be. Pécsvárad nem csu­pán egy hely a sok között, amelynek múltja visszanyúlik István korába, hanem azon kevés helyek egyike, ahol az évezredfordulón István király és Asztrik apát a magyar ál­lam és egyház jogi alapvetését és nemzetközi elismertetését kitervelte. — Amikor Baranya megye tanácsa — mondotta befejezé­sül Györffy György — I. 1st­Dr. Hajdú Gyula a Mecseki Szénbánya Vállalatnál és a Szakszervezetek Megyei Tanácsánál Dr. Hajdú Gyula elvtárs, Pécs város díszpolgára, ked­den az ünnepi tanácsülés után a Mecseki Szénbányák Válla­lat Pártbizottsága meghívásá­ra a bányavállalat központi épületében a 19-es bányász- zászlóalj volt katonáival ta­lálkozott és hosszasan beszél­getett. Az elvtársi-baráti talál­kozón részt vett Horváth La­jos Pécs város Tanácsa vb- elnöke, Stier József a Mecseki Szénbányák Pártbizottságának titkára. Garamvölgyi János igazgató és Markwart Károly a szakszervezeti bizottság tit­kára. Hajdú elvtárs és a kíséreté­ben lévő felesége szerdán, ál­lítmányunk ünnepén, a Szak­szervezetek Baranya megyei Tanácsa klubjában volt har­costársakkal találkozott. Ott volt Bogár József az SZMT vezető titkára, Beck Ferenc­nek, az SZMT elnökének üd­vözlő szavai után, beszélgetés során felelevenítették a félév­század jelentősebb mozgalmi eseményeit és a résztvevők méltatták Hajdú Gyula tet­teit. Elismeréssel beszéltek azokról a bányászokról és ipa­ri munkásokról, akik a Ta­nácsköztársaság idején mint vöröskatonák a proletárforra­dalom ügyéért harcoltak. Dr. Hajdú Gyula és felesé­ge csütörtökön utazott vissza Budapestre. ván születésének ezredik év­fordulóján az egykori vár és monostor udvarán kiváló mű­vész alkotta szobrot állít Ist­ván királynak, nem csupán az erre legalkalmasabb helyet és időpontot jelölte ki, hanem ritka példáját mutatta az iga­zi hazaszeretetnek. Emlékez­tessen Borsos Miklós fenséget és erőt sugárzó alkotása örök időkre az államalapító király­ra. A szobor leleplezése után a vár műemléki kápolnájában rövid irodalmi-zenei műsort hallgatott meg a közönség, amelyben a debreceni József Attila Irodalmi Színpad és a pécsváradi irodalmi színpad tagjai, valamint a Tóth Fe­renc vezette komlói általános iskolai énekkar szerepelt. Az ünnepnap este utcabállal ért véget. Sok nézője volt az országos társastánc-versenynek. Hegyháti tóünnepség, 1969 Az alkotmány ünnepének reggelén Orfű felé folyamatos gépkocsisor kanyarog. A fa­luban olyan kavargás fogadja az érkezőt, hogy abban csak a rendezők képesek felismer­ni valamilyen szervezettséget. A Pécsi tó vizén néhány fe­szülő vitorlájú hajó rója lassú köreit. Fény, víz, levegő ... A gát fölött, a szépen el­egyengetett domboldalon fe­hér lepellel borítva a szobor, amelynek avatására rendezett sorokban gyülekeztek a vízi­úttörők, a természetjáró ver­seny csapatai. Palkó Sándor, a Baranya megyei Tanács vb-elnöke fe­szes vigyázzban álló vízjúttö- rők sorfala között ment fel Hermann Ottó szobrához, Hor­váth János szobrászművész alkotásához, hogy ünnepi be­szédét megtartsa. — Hermann Ottó emlékére ma rendezünk másodszor hor­gászversenyt. A Baranya me­gyei Tanács tavat kíván elne­vezni róla, s szobrot akar ál­lítani emlékének. Ki volt Hermann Ottó, s miért e nagy megbecsülés itt Baranyában? Bár nem magyar szülők gyer­mekeként született, a nagy István nem patetikus hős, hanem kivételes jellem Beszélgetés Borsos Miklóssal Szobrának leleplezésén ott volt Borsos Miklós, Kossuth- díjas szobrászművész is. Élve az alkalommal, őt magát kér­deztük meg, milyen gondo­latokkal készítette X. István rendkívül nagyhatású, erőtel­jes, modern mellszobrát. — A múlt év őszén kaptam a lektorátustól a megbízatást, a szokásos módon — válaszol­ta. — S aztán, ugyancsak a szokásos módon, meg kellet^ birkóznom az ezután követ­kező, kissé idegesítő érzéssel: hogyan fogjak hozzá, hol ra­gadjam meg ezt a jellemet. Korábban nem foglalkozott a gondolattal, hogy István ki­rályt megformálja? — Az embernek magától nem támadnak ilyen gondo­latai. A történelem ekkora személyiségére, ilyen hatalmas alakra az ember nem gondol, „csak úgy”. A művész az is­meretlenből, mondhatnám a semmiből szeret inkább vala­mit csinálni. S mi jelentette a fő prob­lémát a munka megkezdése­kor? — A művésznek önmagához hűnek kell maradnia, min­den alkotásában. Ügy kellett tehát az István-szoborhoz is hozzáfognom, hogy az ne le­gyen idegen tőlem, a bennem élő képet fogalmazzam meg a magam eszközeivel. Mégis: egy egész nemzet lelkében ezer éve élő képet sem borít­hattam fel, sem pedig nem hagyhattam figyelmen kívül István jelentőségéről, történel­mi szerepéről vallott nézetein­ket, a történészek legújabb kutatásainak eredményét sem. A vállalkozás nagysága és a szobor mérete közti eltérés nem jelentett gondot? — Nem. Nyilvánvaló, hogy kis méretben mivel lehet a nagyságot kifejezni: a három­szög alakban felfelé törő for­mával, a gótika ismert mód­szerével. Azokon a kis papír- szeleteken, amelyeken gondol­kodni kezdtem a megoldáson, csupa csúcsával felfelé muta­tó háromszög jelent meg. Ami aztán a formai megoldást il­leti: a palástban találtam meg azt a kifejezőeszközt, amely­nek egyszerűsége, egyben ki­rályi voltot érzékeltető szere­pe mellett jelezni képes va­lamiféle védettséget, zártságot, azt a funkciót is, amit István király a magyar állam létre­hozásában, a magyar nép megmentésében betöltött. For­mai kérdés az is, hogy a ko­rona, amely e felfelé törő háromszög csúcsát jelenti, nem az eredeti, az István által vi­selt, hanem későbbi. De úgy éreztem, ennek nincs jelentő­sége, mint ahogy a keresztet is elhagytam. Végül is szim­bólumnak szántam ezt a szob­rot. egy nép lelkében kiala­kult képzet kifejezőjének, amelynek modernsége abban áll, hogy — reményem sze­rint — benne van mindaz, amit mi, a jelenben élők, tu­dunk Istvánról. E szobor ugyanakkor port­ré is. Milyen volt, véleménye szerint, az az ember, akinek arcát ezentúl itt Pécsváradon láthatják az emberek? — Európaivá vált, magas intellektus. Rettenetes kon­cepció, óriási energia, hallat­lan komolyság. Rendkívüli szellem, aki minden bizony­nyal megértette a kor félel­metes követelését, és saját ha­talmas szerepét egy nép sor­sának alakulásában. Amikor valóban portrénak is szántam és tartom ezt a szobrot, nem törődtem ugyan a régi ábrá­zolásokkal, mégis követtem, az Árpád-háziakra jellemző szikár fejtípust, a komoly te­kintetet, a feszültséggel teli emberek tág orrlyukait, félig nyitott száját. Mindent egybe­vetve Istvánt nem mint pate­tikus hőst, hanem mint nagy jellemet akartam ábrázolni, akiben a visszafojtott energia úgy feszül, mint ahogy a föld­rengés előtti belső moraj hat ránk. Nem ájtatos szentet, de nem is varkocsos ősmagyart akartam formálni, hanem ezt a korát értő, rendkívüli em­bert. Portrésorozatának egyik da­rabjaként tartja számon az István-szobrot ? — Természetesen. Akiket is­mertem, azoknál se töreked­tem soha a formai jegyek pon­tos visszaadására, hanem a jellemük megragadása veze­tett. A Kodály-portré után éppen most készültem el dr. Albert Schweitzer életnagysá- gű portréplakettjével, amely a hatvani kórház könyvtár- szobájában kap helyet. — Itt jegyezném meg: az István- szobor környezete olyan gyö­nyörű, amit bevallom, eddig nem is sejtettem. Hiába, az ember nem jut el mindenho­vá, ahová érdemes lenne ... Végül egy kérdés: min dol­gozik most? — A Schweitzer-portrén kí­vül Illyés Gyula kiadás előtt álló három kötetét illusztrál­tam. És a nyár talán legna­gyobb öröme: négy márvány- szobrot faragtam.. . Hallania Eresébe! magyar hazafiak közé emel­kedett a radikális, Kossuth- párti politikus, polihisztor és néprajzkutató. A halászat néprajzának kutatása közben, járt Mohácson és a Dráva vi­dékén. Egy kisközségben. Ká­rászon az első magyar fészek- odugyár — őrzi emlékét, s itt készült róla az utolsó kép is. — A Tekeresi tavat róla nevezzük el, s az általa any- nyira kedvelt környezetben őrzi majd emlékét az a szép szobor is, amelyet most Orfű és Tekeres közös községi taná­csának átadok. A bensőséges ünnepséget követően Palkó Sándor át­nyújtotta a Hermann Ottó ter­mészetjáró verseny résztve­vőinek a díjakat. A szomszédos Abaligeten lacikonyhák gőzében, borkós­tolók pultjainál „alapoztak” a nézők a tószínpadi kultúrmű­sor előtt. A „pendliző” gyár­városi úttörők itt is feltűntek, s jókedvű indulóikra a szom­szédos hegyoldalról a rivá­lis NDK-beli fúvószenekar vá- laszolgatott. Banna Zoltánná, a Járási Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a süt­kérező nézőket, Benedek And­rás. a Sásdi járási Tanács vb- elnöke az új kenyér átvétele után méltatta a Hegyháti Tó­ünnepség jelentőségét a Ba­ranyai Vasárnapok sorában. A KISZ—Komszomol talál­kozó keretében fellépett az egyik hazánkban állomásozó szovjet alakulat művészeti együttese. A komlói színját­szók vérbő népi komédiákat adtak elő. Amíg a futballpályán a lo­vasversenyekhez és bemuta­tókhoz készülődtek a verseny­zők, a „mélyhűtött” barlang­ban hangverseny folyt. A bar­lang legvégén lévő nagyterem­ben csepegő kövek között hallgathattuk a Pécsi Harsona Kvartett hangversenyét. Nem sokkal később a sport­pályán megkezdődtek a Ba­ranya megyei lovasversenyek. Bár az olyan lónevek, mint „Ramazuli”, nem sok jót sejt­tettek. kiderült, hogy a neme­si hangzású nevek több bajt okoznak gazdáiknak. Ramazu­li ugyanis megnyerte a Bara­nya megyei díjugratást. A terehegyi tsz lovasai szí- vet-lelket gyönyörködtető csi­kósbemutatót tartottak. Ezek a lovak mindent tudnak: elvi- j selik. hogy a csikós akkorát durrant ostorával, hogy a szomszéd lovas csaknem bé­lésükéiül. Hajlandók lefeküd­ni, hogy gazdáik rájuk áll­hassanak, de szívesen veszik, ha a csikós kockacukorra] ju­talmazza őket. A tószínpadon a „B kate­góriájú” országos társastánc- versenyt budapesti, szegedi és orosházi versenyzők részvéte­lével rendezték meg. Első he­lyezést ért el a Bedő László— Bedő Lászlóné pár. a Budai Táncklub versenyzői. Második lett Kokavecz Mátyás—Né­meth Krisztina Békéscsabáról, harmadik pedig Utassy Sán­dor—Utassy Sándorné. az Üj- pesti Táncklub versenyzői. Marafkó Lászlé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom