Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-03 / 151. szám
1969. július 3. buciommt napto A kormány örül as őszinte szónak Az első nap az országgyűlésen Lezárták, vagy nem zárták? Ali van a Bem utcában? k Munkatársunk telefonjelentése. Tizenegy óra előtt egy perccel csengő harsan, mint az iskolában, és bevonulunk, újságírók a karzatra, képviselői az ülésterembe. A televízióból már ismerős a kép, de így mégis más, mozgalmasabb, ele, venebb. Kádár János feszengve ül a fotósok, operatőrök pergőtözében, Nyers Rezső, í kormány elnökének súg valamit, Fock Jenő elmosolyodik jókedvűen, mint egy gyerek Ezt az arcát nem láttam eddig. örömmel fedezem fel hogy a baranyai képviselői éppen előttem ülnek, „üdvözlöm, maga a napos?'1 — int hátra ft apai Gyula. De a megyén kívüliek között is sok az ismerős. Veres Péter mögt is nyakkendő nélküli, állig begombolt ingben és csizmában van, igen. ez varható volt. Sokan üdvöziik Major Tamást ott szemben Erdei Lászlóm foglal helyet, Simon István költőt is felfedezem a padsorok között. Vályi Péter pénzügyminiszter expozéja nem hat az újdonság erejével a képviselőkre, a több mint negyven oldalas anyagot írásban megkapták, meg is beszélték előkészítő ülésükön. így aztán nem nehéz hozzászólni, az expozé végét kivárni már inkább. — Lenne egy pár érdekes téma: az árak alakulása, a gazdasági ösztönzők hatékonysága, Kérdés, elmondják-e a felszólalók — jegyzi meg a szünetben egy Vas megyei képviselő. — Mert, ahol jól mennek a dolgok, ott miért mondanák cl? Ahol pedig rosszul? . . . — Ön felszólal? — Nem, én nem. Egy nagyobb csoportban Kállai Gyulát és Major Tamást látom, odalépek, hátha i’el tudok csípni valamit. Az egyik Győr megyei képviselő — szavaiból ítélve jogász — régi történetet mesél: „Hol a Szilágyi, hol a Polónyi volt az igazságügyminiszter. Folyton támadták egymást, vitatkoztak a képviselőházban, de közben nagyon jó barátok voltak. F.gyszer társaságban Szilágyi így szól Polónyihoz: Mondj már valamit Géza, hadd cáfoljam meg!” Mindenki nevet. Kállai: Miért, most nincsenek olyan emberek, akik mindent meg tudnak cáfolni? Major: Neveket kérek ... S ezzel vége az első szünetnek. Ebédig két képviselő jut szóhoz, felszólalásuk akár a víz és a tűz. Szőke Antal budapesti képviselő szavaiban tűz van, röviden fogalmaz, de minden mondata a helyén. Rámutat a rossz vállalati készletgazdálkodás mélyebb, vagy ha úgy tetszik magasabb okaira, részben a termelékenység kérdésében is megvédi a vállalatokat: az átlagbérgazdálkodás kényszeríti őket, hogy növeljék a létszámot. A fővárost körülvevő termelőszövetkezetek helytelenül értelmezett melléküzemági tevékenységét konkrét példán keresztül világítja meg. Szirmai Jenő általánosabb szinten mozog, egy pillanatig tűnődöm, hogy kit is. képvisel, á kormányt vagy a választóit? ..Vannak, akik egyik napról a másikra akarnak megoldani olyan problémákat, melyeknek megoldásához hosszabb időre van szükség.” „Népgazdaságunk fejlődése megköveteli a fegyelmezett munkát.” Aztán — s ez tulajdonképpen érthető, hisz az OTP vezér- igazgatója —■ röviden ismerteti az OTP által nyújtott hitellehetőségeket. Végül kiderül, hogy a mandátuma Somogyra szól, kéri a kormányt, hogy a megyének a központi keretből fokozott segítséget adjon. — örülök, hogy a költség- vetési bizottság elnöke megvédte a parasztokat — mondja leves és borsostokány közötöt Szabó Mátyás képviselő, a bolyi tsz elnöke. — Könnyű kijelenteni, hogy a parasztság életszínvonala meghaladja a munkásokét, de az igazság az. hogy még el sem érte. A parasztok reáljövedelmét éves \ szinten és családdal együtt \ számolják, a munkásét pedig a havi bére és egyéb járandósága alapján. Az egy munkanapra eső jövedelem 1967 óta lényegében nem emelkedett, csak a munkanapok — a tíz órás munkanapok — száma nőtt meg, Egyébként az élet- \ színvonalhoz nemcsak a reál- jövedelem, hanem a szociális . ellátás, az elet- és munkakörülmények, meg a nyugdíjkorhatár i» hozzátartozik. (Délután szinte szóról szóra ezt fejtegei felszólalásában dr- Bélák Sándor is.) — Nehez választanom - meditál már ülés után Gara Istvánná képviselő, a Kesztyű gyár szocialista brigád vezető je. — Dr, László Andor hozzá szólása, különösen, amikor vállalatok önállóságáról be szélt, szivemből fakadt, soi előnyét érezzük ennek mi i a gyárban. De az is szinpati kus volt, amit Korpái Jánosn mondott a nyereségrészesedé elosztásának rendszeréről, hog- politikailag nem sikery.lt elfő gadtatni a dolgozókkal, az em berek megkülönböztetéséi lát ják benne. És tudja, az nagyo tetszett, hogy amikor Korpái né befejezte a felszólaláséi Fock elvtárs biztatóan ráino solygott, A vezetők örülnek a őszinte szónak. Dr. Kéri Tamás / Több olvasónk felhívta ^ tegnap szerkesztős egünket és l megkérdezte: mi van a Bem < utcával? Lezárták, vagy c nem zárták? Mások arról l érdeklődtek, hogy mekkora > tulajdonképpen az a viz> mosásos üreg, amely az útI test alatt húzódik: 80x80 méteres — mint az újság írta —. vagy pedig csupán 80x80 centiméteres? Az előli- l bi túl nagy. a második túl kicsi. <! Az üreggel kezdjük, ! melynek nagysága körülbelül 0,80x0.80 méter. Az olvasók szíves elnézését kérjük az elírásért. Á közlekedési szakemberek szerint ez sem olyan kicsiny üreg. épp elég galibát tudna okozni, ha váratlanul beszakad miatta az úttest. Ami a másik kérdést illeti, abban már nem lapunk l a „ludas”, hanem a körül- 5 menyek. Kedden délelőtt 10 óra):or a közlekedési szakemberekből álló bizottság megvizsgálta a vízmosást, s az akkor látottak alapján úgy találta, hogy le kell zárni az ulcát. Időközben azonban némileg előrehaladtak a feltárással, s este — amikor cikkünket már kiszedték a nyomdászok — ismét szemlét tartott a bizottság több tagja, s megállapította. hogy a vízmosásos üreg gyorsan lejt, s — szerencsére — nincs indok: arra. hogy az egész járműforgalmat e'tereljék Elegendő, ha az autóbuszforgalmat átirányítják. Erre viszont feltétlenül szükség van, mert egy emberekkel lelt — nem csuklós — autóbusz is 12 tonnái nyom, az ismeretlen üreg tehát tömegszerencséllenséget ide: hetne elő. A bizottság tegnap dél után 2 órakor ismét meg szemlélte a munkálatokat Hirdi Ferenc, a Városi Ta nács építési és közlekedés osztályánál: veze ö.ie a szern lét követően elmondotta hogy — ha az előre nen látható, kiszámíthatatlai tényezők nem szólnak köz be — továbbra sem les szükség az úttest telje lezárására. A vízmosásé üreg feltárása és betonná történő injektálása előrelát hatólag több napot vés: igénybe. H- valami emlí lésre méltó fordulat követ kezne be. a sajtó és rádic útján értesíteni fogják a la kosságot. Vb-iilcs a III. kerületben 1337 lakás épül Nagyarányú kommunális munkák A Pécsett városszerte folyó építkezések legnagyobb része a fH. kerületben van. JVIég be sem fejeződött Üjmecsekalja építése, máris megkezdték a Szigeti-városrész nagyarányú rekonstrukcióját és egy újabb lakótelep építésének nehezen megoldható gondjaival küzdenek. Közben csendben folyik az Északi-kőrút Kodály Zoltán úti szakaszának építése is. Es ez csak az állami erős lakás- építkezés! A kerület különböző részein 1337 lakás építése van folyamatban. s ezek év végére el js készülnek. Nagy többsége — 915 lakás — a Szigeti-városrészben, 192 lakás pedig a Kodály úton épül. Kecjvezőlle- ! nebb a helyzet a magánerős lakásépítkezéseknél. Ez idő I szerint 94 családi ház és 9 társasház épül a kerületben összesen 154 lakással. A döntő ok itt is a telekhiány. Remélhető. hogy e téren némi javulás lesz az év vége felé. Ké- {szül ugyanis az Urögi-yölgy rendezési terve, s ha ezt jóváhagyják, akkor e terület felszabadul a jelenleg még érvénybén lévő építési tilalom alól. A rendezési terv adta lehetőségek szerint nagyobb építkezések indulhatnak e területen. Magánerős építkezésnek, bár — egyelőre! — nem lakásépítésnek számítanak az úgynevezett présházépftések. Az utóbbi időkben megnőtt az engedély nélküli, vágj’ a tervtől eltérő módon történő présházépítések száma. Ez a hegyoldalak arculatának kedvezőtlen alakulását idézi elő. Igazi veszélyessége azonban abban rejlik, hogy ezekbe a gazdasági jellegű építményekbe be is költöznek, s az először esak szerényen fennmaradási engedélyt kérő tulajdonos egy szép napon közműre vonatkozó. jogosnak vélt igényével áll elő. Áz elmúlt évben esak a Domátusban 140 ilven engedély nélküli, vagy tervtől eltérő építkezés ügyében jártak ej. Építési engedéllyel jelenleg 218 gazdasági jellegű épület létesítése van folyamatban. Ami az egyéb építkezéseket illeti, fétléllenül első helyre kívánkozik az újmeCsekaljai rendelőintézet, melynek augusztus 31-e volt áz átadási határideje. A jelenleg ismert határidő: december vége. A munka a Csőszerelő Vállalat miatt húzódik el. A Kodály Toltáp úton még idén megnyílik a szupermarket-jellegű ABC-áruhsz. Megfelelően halad a Felsőfokú Gépészeti Technikum építése, valamint a sörgyári rekonstrukció is. Az orvosegyetem elméleti tömb- iénék építése is olyan állapotban van. hégy az aula április 4-1 átadása bizonyosra vehétő. A Megyeri üti raktárbázis is felé éészben elkészült már. A Szigeti városrész rekonstrukciója a terület közműhálózatának az átépítését is Megkívánja. Az év végéig 8.1 millió forintos költséggel elkészül I a városrész csapadékcsatorna- \ ja, közel egymillióba kerül j a gázvezeték kiépítése a jelen- j légi építési területen. Felújít- j ják a Tüzér utcai távhőveze- 1 téket és közel 16 millió fo-, rintos költséggel építik ki azt a távfűtési gerincevezetéket ' csaknem négy kilométeres! hosszban, ami a Rét utca és a ; Petőfi utca közötti terület hő- j ellátását biztosítja. Űjmecsek- ; alján a Szántó Kovács János; utcán, az Ybl Miklós utcán, j a Veress Endre úton át kiépítik a nyugati tehermentesítő szennyvízcsatornát, s erre két- I millió forintot fordítanak. I Előkészítés alatt áil a Mikes Kelemen utca ’ építése. Jelenleg a kisajátítási eljárás folyik. A közművezetékek elké- | szülte után kerül sor az út- j pálya építésére, amely a jövő év végére készül el. Remélhetőleg még az idén elkészül az Endresz György utca burkolata. A Pécsi Gázmű kisnyomású vezeték építésé tervezi a Bolygó, a Homok és a Mikes Kelemen utcában, s folytatja a Tiborc utcai vezeték építését. A vállalatnak a kerületben idén végzendő munkáinak összértéke 3,2 millió forint. Á Víz- és Csatornamű csaknem 11 millió forintot költ idén a III. kerület vízvezetékhálózatanai: fejlesztésére. Ebben 9,5 millióval szelepei a József Attila utcai 5Ó0 mm-es gerincvezeték. A DÉDÁSZ a Bálics, Cso- ronika, Szkoké és Báránytető légvezetékét építi át. Erre és egyéb fejlesztési munkáira 4,3 millió forintot irányozott elő, A fedezet már megvan, már esak kivitelezőket kell találni a Tiborc utcai és a Mártírok Útjai járdaépítésre, valamint a Mecsek Áruházzal szemben lé- , vő területen létesítendő ideig- j lenes gépkocsi-parkoló létrehozására. Az NDK mezőgazdaság) gépipara legújabb gabonabetakarító gépeit vonultatták fel a tegnapi bemutatón, amelyet az AGROTRÖSZT, a megyei AGROKER és az NDK mezőgépipar magyarországi képviselete rendezett az újpetrei Petőfi Termelőszövetkezetben. A bemutató egészen pontosan annak sztárja az E 512-es .szuper csodakombájn, melyet jó híre mesz- sze megelőzött, aratási dandárban sok érdeklődőt vonzott Üjpetrére. Elöljáróban leszögezhetjük, nem okozott csalódást és igazolt minden várakozást. A formai kivitelében is meghökkentően új s egészen szenzációs teljesítményekre képes gép, mely munka közben első ízben mutatkozott be szakemberek előtt, olyan osztatlan elismerést aratott, hogy Jürgen Kästner, az NDK mezőgépipari egyesülés magyarországi képviseletének vezetője, és a kereskedelem jelenlévő képviselői, örömmel konstatálhatták, a bemutatónak induló esemény a végén valóságos vásárrá alakult át. Elsőként a som- bereki tsz jelentette be vá- i sárlási szándékát, melyhez a í Iippói és a pogányi tsz is csatlakozott, a Zeneöaliai Állami I Gazdaság egyszerre három 1 kombájnt jegyeztet elő, ami ' azért különösen figyelemre- i méltó körülmény,- mivel a német gép ára csaknem dyp- ,J‘ Jaja az eddig forgalomban lévő hagyományos kombájnokénak. De kétszer olyan teljesít rnényre is képes, tekintette! 5 méter 70 centis vágószélességre, nagy szemáteresztő képességére, amely 6—7 kiló másodpercenként, — Számos előnye közül egyik legnagyobb az, hogy a hagyományos kombájnokkal szemben szabványos, Do-—99 százalékos mag- tisztaságot produkál, tehát a búzát nem kell utótisztítani. Míg a hagyományos kombájnok csak a harmat felszálltával képesek dolgozni, addig ez a gép 30 százalékos nedvességtartalmú szemet és 40 százalék víztartalmú szalmát is feldolgoz, s ezért váltott műszakban — kitűnő reflektorokkal szerelték fel — éjjel nappal üzemeltethető. Gabona féléken kívül, kukorica és egyéb takarmánynövények egész sora, fű, repce, lóhere, lucerna, spenót, csillagfürt, bab, mák, szeradella. répamag, bükköny, ánizs, cikória betakarítására is használható a megfelelő kiegészítő tartozékok beiktatásával. A BMG gyártmányú új, hatsoros kukorica adaptert könnyen elviszi, hisz 105 lóerős motorja van. A kombájn első szériás, egyelőre 30 érkezeit az országba, s Baranyába ez az egyetlen, amelyet az újpetrei tsz vásárol meg. A szövetkezett 700 hold gabonát és 300 hold kukoricát kíván betakarítani az idén a német kombájnnal. s a kalkulációjuk szerint 60—70 ezer forintot fognak megtakarítani a gép nagyobb teljesítményéből, az utótisztítás elmaradásából adódóan. Az újpetrei bemutatót további hat követi az ország különböző tájegységein, — amennyiben az újpetrei siker ezeken is megismétlődik, a kereskedelem 1970-re nagy szériát rendel meg az NDK- ból. A mezőgazdasági szakemberek a látottak alapján kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy az új intenzív nagyhozamú gabonafajták ideális betkarító gépe az E 512- ss kombájn, amely a holnap gépe is jó, hogy már rm kapható 4 szuperkomhájn Tökéletes kivitel, ssteuzációs teljesítmény Grimdok Komlón Húr nyolcszázezer forint a társadalmi munkák értéke Hogyan lehetne még hatéíQjiyafcbtá tépni a társadalmi mm kát? — erről tárgyalt egnap délelőtt a Komlói Vá- csi Tanács Végrehajtó Bi- ottsága. A múlt évi eredmé- íyek szépek, es ez a tény az dén megtervezett társadalmi nunkák várható sikerét ígc- i. Igaz, az ülésre beterjesz- ett jelentés borúlátó, illetve nkább őszinte az ügy érdedben. Először ismertették az ez vi feladatokat. Ebben szereidnek a bánj’amúzeum lét- ehozásával kapcsolatos teen- Ők, a Tompa Mihály, illetvé 1 Arány János és Vörösmarty ítéák grundjának kialakítá- a, á fompa és Petőfi utcák eltájénak ' területi rendezésé, gy spovt-lőtér építése mint- éy 7 ezer munkaórával, a si- óndai KlSZ-fábor megépítése és környékének rendezése, az iskolák környékén fásítás, a kőbányai autóbusz-pályaudvar építéséhez anyagbiztosítás, ugyancsak itt játszótér és sportpálya építés, a mecsek- jánosi és mánfai vízvezeték építését megelőző földmunkák ; elvégzése. Mit teljesítettek ebből a j komlói üzemek, illetve maga j a lakosság. Ez év első felében j az elvégzett társadalmi mun- < ka értéke a jelentés szerint 813 900 forint. Ez nem éppen rossz, de — ahogy az ülésen kiderült — lőhetne jobb is. Éppen ezért az elhangzott javaslatok alapján a társadalmi munka szervezésére megbízott operatív bizottságnak pontos időben kell megkötnie a munkaszerződéseket az érintett vállala- \ tokkal. i A Halai művészek helyzete Szerdán a KISZ megyei Végrehajtó Bizottsága Varga László ágit.-prop. felelős előterjesztése alapján megvitatta a Pécsett és Baranyában letelepedett fiatal művészek helyzetét. Mint ismeretes, közülük először a képzőművészek alkottál: tevékeny művészcsoportot, kérve a KISZ-bizottság támogatását. A siklósi Symposion kezd túllépni a megye keretein, s rövid időn beiül talán az ország egyik figyelemre méltó képzőművészeti központjává válik- A fiatal írók, akik ez évben antológia kiadására készülne!:, szintén kapcsolatot teremtettek a siklósi tanáccsal, amely anyagi támogatást ajánlott fel évenként egy almanach kiadására. A két előbbi csoport megalakulását követően a fiatal színészek lehetőségei is kibővültek. A előterjesztés megállapította, hogy a KISZ saját keretein beiül komoly támogatást nyújtott a fiatal művészeknek, viszont szociális és égziszteneiáliS gondjaik megoldásában az állami és társadalmi szervek hatékonyabb támogatására volna szükség. A Mecsek énekkar az NDK-ban — .- ................... ( S zerdán jókedvűen ká- ; szulócltsk az utazáshoz a : Mecsek énekkar tagjai, : akik Rqs' ockban részt Vesz-, - nek a Keleti-tengeri Bé- 1 kehé t ünnepi rendezvé- > nyein. A 49 tagú küldött- ; ség vezetője Gábriel Jár < zse.f. a Városi Tanács mű- \ velődésügyi osztályának \ vezetője. Elutazásuk előtt \ megkérdeztük Tillai Au- s rélt, az együttes kanna- \ gyát, hogy mi szerepel a < külföldi ven fégszesrep’ós 1 programjában. •— Július 6-án lesz a Bá- l kehét megnyitása, ezen a > mi énekkarunk is fellép. 5 A szabadtéri színpadi £ hengversenyen kívül kon- s certet adunk a Békehét ? alkalmiból megrendezett > nem';-: ő gye ipekrajz > kiállításán is. Vendéglá- ' tóinkkal, a rostocki peda- ? Sógiis énekkar tagjaival 5 kicseréljük tapasztalatain- ) kát. A v-:ros környékéi £ kirándulásokon veszünk < részt, s azt is térvfae vét- l tűk, hogy Berlint és Étre»- ^ dát is megtekintjük. A Mécsek énekkar jü- < liuí 12-én indul vitt», s t megérkezésük után néhány \ hapra’ ők látják ven- > dögül péésett » rőstóbki \ pedagógusok kórusát. <