Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-29 / 148. szám

2 Duna nmil napia 1969. június 29. Brezsnyev beszéde a Kreml Kongresszusi Palotájában Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára Is felszólalt a moszk­vai városi és regionális pártszervezetek aktíváinak június 27-i értekezletén a Kreml kongresszusi palotájában, mél­tatta a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácsko­zásának történelmi jelentőségét. ♦ VARSÓ: A lodzi szívse­bészeti központ orvosainak egy csoportja dr. Zbigniew Lorkiewicz docens vezetésével sikeres szívbillentyű átültetést hajtott végre. A műtét során egy 35 éves férfi sérült szív- billentyűjét borjú szívbillen­tyűvel helyettesítették. A be­teg egy héttel az operáció után jól érzi magát 4 VARSÓ: A lengyel fővá­rosban súlyos betegség után 39 éves korában elhunyt ár. Adam Kruczkowski lengyel külügyminiszter-helyettes, a LBMP Központi Bizottságának tagja. Beat-rajongó Lorlents Jacqueline Dulac, a fiatal francia beat-énekessztár nyilván nem számított arra, hogy rajongói tömegében egy va­lóságos' oroszlán is akad. Dulac kisasszonyt legújabb lemeze „az oroszlán” elne­vezést viseli, s élelmes im­presszáriójának az az ötlete támadt, hogy a lemez bo­rítólapján az énekesnőt egy oroszlán társaságában fogja a rajongók elé bocsátani. Lorient városka állatkertjé­ben került sor a fényképe­zésre: Dulac kisasszony pózba vágta magát az oroszlán ketrece előtt, rá- mosolygott a vadállatra, amely menthetetlen szük­ségét érezte annak, hogy egy igazi beat-rajongóhoz méltó módon juttassa ki­fejezésére a sztár iránt ér­zett áhítatát. Ezúttal nem voltak rendőrök jelen, hogy az énekest a rajongó extá- zisos hódolatától megóv­ják; az oroszlán kinyúlt mancsával a ketrecből, és amúgy istenigazában össze- karmolászta Dulac kisasz- szony arcát és egyéb test­részeit. ♦ TOKIO: Indira Gandhi indiai miniszterelnök ötnapos tokiói látogatása befejeztével Indonézia fővárosába, Dj akar­tába utazott. Az Indira Gan­dhi—Szato tárgyalásokról ki­adott közlemény szerint Japán gazdasági segélyt nyújt Indiá­nak, és a két ország a keres­kedelmi csereprogram széles­körű fejlesztéséi dolgozza ki. 4- BUKAREST: Ceausescu meg­hívására Nixon, az Egyesült Ál­lamok elnöke augusztus elején hivatalos látogatást tesz Romániá­ban — jelentették be szombaton Bukarestben. KGST-iilés Moszkvában A KGST vaskohászati állan­dó bizottsága június 25-től 27-lg Moszkvában tartotta meg 32. ülését. Az ülésen esz­mecsere folyt az együttműkö­dés további elmélyítésének és tökéletesítésének időszerű kér­déseiről, majd jóváhagyták a konkrét ajánlások kidolgozá­sának komplex programját, amely a KGST 23. ülésszaka határozatainak realizálására irányul. ♦ LISSZABON: A Salazar féle fasiszta diktatúra 40 éve után az idei novemberi nem­zetgyűlési választások előtt első ízben engedélyezik Por­tugáliában, hogy az ellenzéki jelöltek a választási kampány során szavazó-listákat hasz­náljanak. ♦ PÁRIZS: Párizsban élő quineaiak egy csoportja pén­teken vállalta a felelősséget a Sekou Touré elnök ellen kedden elkövetett merényle­tért. 4 ÜJ-DELHI: Az érdekelt fő- városokban szombaton bejelentet­ték, hogy Nixon elnök július vé­gén Indiába, augusztus 1-én pedig Pakisztánba látogat. ♦ CHARLESTON: A dél- karolinai Charleston város kórházi alkalmazottainak há­romhónapos sztrájkját pénte­ken siker koronázta: a hatósá­gok elfogadták a sztrájkolok követelését. A sztrájkmozga­lom hőse, a Martin Luther King örökébe lépett Aberna­thy lelkész azonban változat­lanul a városi börtön foglya. 4 PRÁGA: Gustáv Busák, a CSKP KB első titkára pénteken Prágában fogadta Jesus Fariát, a Venezuelai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának főtitkárát, va­lamint a moszkvai tanácskozáson résztvett venezuelai pártküldöttség tagjait. + ALGECIRAS: Spanyolor­szág szombaton megtagadta a Gibraltárból érkező postakül­demények továbbítását, s ez­zel újabb lépést fett ama szándékainak megvalósításá­ban, hogy a „sziklát” elszakít­sa az angoloktól. Görög jogászok harca a katonai junta ellen Az Államtanács leváltott elnöke visszautasította felmentését Af hén Sztasszinopulosz, a görög Államtanács elnöke, tovább folytatja harcát a katonai kormányzat ellen, amely pén­teken felmentette állásából és helyébe Dimitszasz bírót ne­vezte ki a tekintélyes bírói testület élére, amely az állam­polgárok és az állam közötti viszályokat vizsgálja jogi szempontból. A görög alkot­mány értelmében az Államta­nács elnökének megbízatása életfogytiglan tart és Sztasszi­nopulosz erre való hivatkozás­sal nem volt hajlandó átvenni a felmentéséről és utódának kijelöléséről intézkedő kor­mányhatározatot, amelyet ez­után lakásának ajtajára szö­gezték ki. Athéni jogászi körökből származó értesülés szerint a 23 tagú jogi testület többi tag­ja teljes mértékben támogatja a kormány által leváltott Sztasszinopuloszt. Hírek sze­rint „becsület jegyzőkönyvet” írtak alá. amelyben közük, hogy semmilyen nyomásra sem hajlandók lemondani. Közben a kormány irányí­tása alatt álló athéni sajtó kampányt folytat Sztasszino­pulosz ellen, akit azzal vádol, hogy „megsértette a forradal­mi jogot”. Értsd: a katonai kormányzat politikai elképze­léseit. A görög kormány pénteken este elfogadta Rodinosz Orlan- dosz gazdasági csúcsminiszter­helyettes és Evlambiosz mi­niszterhelyettes lemondását A két politikus nem ért egyet a kormány politikájával az or­szág harmadik kőolajfinomító­jának építésével kapcsolatban. Az építés jogáért ugyanis két hajógyáros, Onasszisz (Ken­nedy özvegyének férje) és Niarchosz versengett, csillagá­szati összegeket ígérve a kon­cesszióért, a kormány azon­ban egyikük ajánlatát sem fo­gadta el, hanem versenytár­gyalást írt ki az ügyben. Franciaország feloldja az embargót? Az új kormány felülvizsgálja az izraeli fegyverszállítási zárlatot Párizs: Az Izrael ellen De Gaulle tábornok által múlt nyáron el­rendelt fegyverszállítási em­bargó közeli eltörlésének lehe­tőségét helyezte kilátásba Jac­ques Chaban-Demals francia miniszterelnök az Europe—1 rádióban egy hallgató kérdésére adott válaszában. A miniszter- elnök szerint a francia kor­mány az embargó elrendelé­sével „példát kívánt mutatni”. Mivel azonban mások nem követték ezt a példát, hanem folytatták a fegyverszállítá­sokat, a francia kormány kénytelen lesz felülvizsgálni döntését. Ebben a tekintetben nem kívánok sok időt veszte­getni — fűzte hozzá. A miniszterelnök más kér­désekre válaszolva a többi között kijelentette, hogy Fran­ciaország atomfegyverkezési politikája visszavonhatatlan, bizonyos módosítások azonban e politika végrehajtásában bekövetkezhetnek. Vietnami hadijelentés Három percenként egy lövedék Saigon Az amerikai különleges fegyveres erők Ben Het-i tá­bora ellen a dél-vietnami sza­badságharcosok pénteken az eddigi leghevesebb támadást intézték a két hete folyó ost­rom alatt. Három percenként egy lövedék csapódott be a tábor területére, szám szerint összesen 500. Az erőteljes tü­zelés a tábor több bunkerét elpusztította, sok amerikai katona meghalt. Az amerikai­ak B—52-es bombázógépei a nap folyamán három hullám­ban több mint 500 tonna bom­bát dobtak le a tábort táma­dó hazafias erők állásaira. Dél-Vietnam területén pén­teken más tüzérségi és gyalog­sági akciók is zajlottak le, köztük a legjelentősebbek egy amerikai tábor körül, Tay Ninh tartományban, és Sai­gontól negyven kilométernyi­re délnyugatra Long An tar­tományban. Vientiane Vientianeban elterjedt, de meg nem erősített hírek sze­rint a laoszi kormánycsapato­kat kivonták Muong Soui vá­rosban levő támaszpontjukról, és attól északra és délre fek­vő különböző pontokra csopor­tosították át őket, miután a hazafias erők háromnapos erő­teljes támadását nem tudták elhárítani. Muong Soui fontos közlekedési csomópont Luang Prabang királyi fővárostól 90 kilométernyire délkeletre és a Patet Lao kezén lévő Xieng Khouangtól öfven kilométer- nyíre északnyugatra. Stratégiai fontossága miatt elfoglalása a hazafias erők által az idej év legsúlyosabb vereségét Je­lenti a kormánycsapatok szá­mára. Lón dón A saigoni rezsim londoni nagykövetsége által rendezeti és a vietnami béke kilátásá­val foglalkozó egynapos sze­mináriumon előadást tartott Martin Bernal, a Cambridge-i egyetem előadója, John Ger- nal professzornak, az 1953-ban Lenin-díjjal kitüntetett béke- harcosnak a fia. Kijelentett^ hogy amíg az amerikaiak nem engedik új kormány megala­kulását Dél-Vietnamban, ad­dig nem lehet számítani hala­dásra a béketárgyalásokon. Hozzátette, hogy a DNFF a lakosság nagy tömegeinek tá­mogatását élvezi az ország­ban. „Remélem, hogy a kom­munisták nyerik meg a hábo­rút” — hangsúlyozta az elő­adó. Japán tankhajó óriás Most készült cl a japánok 320 méter hosszú 200 ezer tonnás új olajszállító tankhajója, a MYTILUS. A hajó a Csaka-i kikötőben. Tűzvész bénította meg az amerikai nukleáris robbanófejgyártást. Rocky Flats, Colorado, USA: 1969. májusában tűzvész pusztított a helyi plutóniumgyárban. Az üzem (a nyíllal jelzelt épülettömb), amely a maga nemében az Egyesült Államokban az egye len, s a nukleáris robbanófejek gyártásában kulcsfontosságú szerepet tölt be, az Amerika! Atomenergiai Bizottság jelentése szerint az idén már nem újíthatja fel a termelést. Párizsnál maradva ken em­lítést tennünk a Vietnamról tárgyaló négyes konferenciáról, amelynek e heti ülése — sor­rendben már a 23.! — sem hozott eredményt és nem mu­tatta az előrehaladás legcse­kélyebb jelét sem. Pedig Ca- bot-Lodge a csütörtöki ülés előtt közvetlenül érkezett visz- sza a francia fővárosba Washingtonból, ahol módja volt Nixon elnökkel is talál­kozni. Az amerikai küldött azonban a jelek szerint üres kézzel jött... A VDK kép­viselője a párizsi ülésen jog­gal állapíthatta meg. hogy Nixon szavai és tettel között teljes az ellentét. Az ameri­kai elnök a béke előkészíté­séről szónokol, e mögött azon­ban a háború folytatása és a katonai erőfeszítések fokozása húzódik meg. Ugyanígy nem látszik köze­ledés az ellentétes álláspontok között a négy nagyhatalom képviselőinek a közel-keleti válságról folyó New York-i ta­nácskozásain és az ugyanerről a problémáról megindult két­oldalú. szovjet—amerikai meg­beszéléseken sem. A Szov­jetunió, Franciaország, Nagy- Britannia és az Egyesült Ál­lamok ENSZ-fődelegátusai már tizennégy alkalommal talál­koztak . .. Kairói forrásokból egyébként a világsajtó hírt <3 HEili 9 Üj kormány Párizsban • Nincs előrehaladás a vietnami tárgyalásokon • Részletek a közel-keleti béketervekről • A berlini béke-világtalálkozó felhívása 9 A nagy tanácskozás mérlegét vonják meg a kom­munista pártok adott az amerikai, illetve a szovjet béketerv egyes részle­teiről. Az Egyesült Arab Köz­társaság elutasította az olyan imperialista elgondolásokat, mint hogy a Gazai övezet ke­rüljön Jordániához. cserébe azért, hogy Jordánia lemond Jeruzsálemről, vagy hogy a Sinai-fé'.szigetet nyilvánítsák fegyvermentes övezetnek. Jordánia a legutóbbi légi­támadások miatt a Biztonsági Tanács összehívását kérte. Az ENSZ e fontos, operativ szer­ve hétfőre tűzte ki az ügy megtárgyalását. A héten a rho- desiai kérdés foglalkoztatta a Biztonsági Tanácsot. Mint em­lékezetes, lan Smith fajüldö­ző rendszer* egy népszavazási komédiával az eddigieknél la tovább ment. gyakorlatilag már megszakította minden kapcsolatát Nagy-Britanniával és az új alkotmánnyal végle­gesítette a terület feketebőrű lakosságának jogfosztását. A londoni kormány ennek elle­nére sem hajlandó gazdasági szankciókon túlmenő, kemé­nyebb lépésekhez folyamod­ni. A Biztonsági Tanácsban az afrikai és ázsiai tagállamok határozati javaslatot nyújtottak be Rhodesia elítélésére, ebben felszólították Nagy-Britanniát fegyveres erők alkalmazására la. As imperialista mesterkedé­sek, a .vietnami, a közel-keleti agresszió, s megannyi neoko- lonialista akció láttán még csak Indokoltabbnak tűnik az a felhívás, amelyet a Berlin­ben megrendezett béke-világ­találkozó részvevői adtak UL 101 országból 1201 küldött, kö­zöttük 55 nemzetközi és 220 nemzeti szervezet képviselője fordult minden néphez, min­den jóakaratú emberhez, hogy harcoljon az agresszió és aa elnyomás minden formája ol­len. A béke-világtalálkozón ha­tározatot hoztak Vietnamról, aa amerikai agresszió elítélésére és a DVK ideiglenes forradal­mi kormányának, aa egész harcoló vietnami népnek a támogatására. A kommunista és mwnkla pártok moszkvai tanácskozá­sán elhangzottak tovább vissz­hangoznak a világsajtóban. A kommunista pártok központi bizottságai számos országban meghallgatták és megvitatták a moszkvai értekezleten részt vett küldöttségeik beszámolóit. A pártok nagy része a köz­ponti bizottsági üléseken ho­zott határozataikban nemzet­közi tevékenységük vezérfo­nalának tekintik a moszkvai fő dokumentumot, amely így máris növeli a közreadásakor is tapasztalt történelemformálé hatását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom