Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-26 / 145. szám

2 Oimontmi natud 1969. június 26. A rhodesiai kérdésben Szavazás a Biztonsági Tanácsban New York A nyugati országok csoport­ja kedden a Biztonsági Ta­nácsban megakadályozta an­nak a határozatnak az elfo­gadását, amely döntően hoz­zájárulhatott volna a rhode­siai fehér kisebbség törvény­telen rendszerének felszámo­lásához. A Biztonsági Tanács­ban helyet foglaló hét nyu­gati állam — az Egyesült Ál­lamok, Anglia, Franciaország, Finnország, Spanyolország, Kolumbia és Paraguay — kép­viselői nem mertek ugyan közvetlenül Smith fajgyűlölő rendszerének védelmére kel­ni, de a szavazástól való tar­tózkodásukkal elérték azt, hogy az öt afro-ázsiai ország — Algéria, Zambia, Nepál, Pakisztán és Szenegál — ál­tal előterjesztett javaslat, amelyet a Szovjetunió és Ma­gyarország is támogatott, nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges kilenc szavazatot. Az afro-ázsiai határozati javaslat — mint ismeretes — felhívta az angol kormányt, tegyen meg minden szüksé­ges intézkedést, beleértve erő alkalmazását is, a törvényte­len Smith-rendszer felszámo­lására és terjessze ki a gaz­dasági szankciókat a Dél- Afrikai Köztársaságra és Mo­cambique portugál gyarmatra is. Egyébként a rhodesiai vita során a Biztonsági Tanács tagjainak túlnyomó többsége törvénytelennek minősítette a Smith-rendszer által a múlt hét péntekjén tartott „nép­szavazást”. Ilyen értelemben nyilatkozott a tanács ülésén Malik, a Szovjetunió képvise­lője, aki rámutatott arra, hogy a fajgyűlölő Smith-rendszer ellen hozott gazdasági „szank­ciók” a gyakorlatban hatásta­lanok. Ezért elsősorban a Dél-Afrikai Köztársaság és Portugália, de az NSZK kor­mánya is felelős. A Biztonsá­gi Tanács nagy felelősséget vállal magára, amikor nem hoz megfelelő intézkedéseket Rhodesia ellen — állapította meg a Szovjetunió képviselője. ♦ VARSÖ: Varsóban szer­dán délelőtt Wladyslaw Go- mulka elnökletével összeült a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának plénu­ma. Az ülés napirendjén a kommunista és munkáspártok közelmúltban lezajlott moszk­vai értekezletén résztvett len­gyel pártküldöttség beszámo­lója szerepelt. 4- VAKSÓ: Varsóban szerdán lengyel—román tárgyalások kez­dődtek a két ország államközi kapcsolatainak időszerű kérdései­ről és fejlesztéséről. ♦ KOPPENHÁGA: Dániá­ban egy népszavazás alkalmá­val több mint másfél millió ember szavazott nemmel, mint­egy fél millió igenlő szavazat ellenében arra, hogy a válasz­tói korhatárt 21 évről lS-ra szállítsák le. , 4 MOSZKVA: A moszkva kör- nyékén fekvő Dubnái Egyesített Nemzetközi Atomkutató Intézet­ben bolgár, magyar, NDK, nyu­gatnémet, csehszlovák, szovjet és vietnami tudósok részvételével nemzetközi szimpóziumot tartot­tak, amelyen megvitatták az in­formációk továbbításának általá­nos és matematikai problémáit. ♦ ÜJ DELHI: Hyderabad­ban szerdán reggel a rendőr­ség őrizetbe vette Csanna Reddi egykori acélipari mi­nisztert, az önálló Telengaana államért folyó szeparatista agitáció vezérét. ♦ MOSZKVA: Az Aeroflot és a Hang Kobong Vietnam légközle­kedési vállalat gépel — a napok­ban Hanoiban kötött megállapodás értelmében hetenkint egyszer rendszeresen közlekednek majd Moszkva és Hanoi között. Az IL— 18 típusú repülőgépek az említett légijáraton leszállnak Taskentben, Karachiban és Calcuttában. ♦ LONDON: Hiába bizony­gatta a brit alsóházban Dun­can Sandys egykori konzerva­tív miniszter és jelenlegi rend­őrfőnök, hogy a halálbüntetés eltörlése óta 130 százalékkal emelkedett Nagy-Britanniában a gyilkosságok száma. Javas­latát, amely a halálbüntetés felfüggesztési időszakának to­vábbi meghosszabbítását kí­vánta megelőzni, 256 szava­zattal 126 ellenében elutasí­tották. 4 TOKIO: A mült évben 6199 állami alkalmazottat büntettek meg Japánban annak a vádnak alapján, hogy tevékenyen részt vettek sztrájkok megszervezésé­ben, vagy lebonyolításában. 4 MIAMI: Thor Heyerdahl „Rá” nevű papiruszhajója egy Miamiban lehallgatott rádió­adás szerint már megtette az Atlanti-óceánon keresztül vivő . út felét. ♦ MANILA: A Eülöp-szigetek központi területének egyik váro­sában, Manilától körülbelül 350 kilométernyire délre kolerajárvány pusztít, amelynek eddig 17 em­ber esett áldozatul. A NEW YORK: Judy Gar­land holttestét szerdán Lon­donból New York-ba szállítot­ták. A halál körülményei to­vábbra sem tisztázottak. ♦ TOKIO: Sukarno volt indo­néz elnök felesége kedd este Bangkokból visszátért Tokióba. Úgy látszik, lemondott korábban bejelentett tervéről, hogy Párizs­ba utazik. Tokióba érkezésekor len volt vele hároméves kislá- tya, Karina, akit Japánból magá- M vitt Thaiföldre. + ADEN: A Dél-Jemeni Népi Köztársaság új kormá­nya, Mohammed Ali Haithem miniszterelnökkel az élen ked­den éjszaka letette az esküt Szajed Szalem Rabéi, az El­nöki Tanács elnöke előtt. ♦ WASHINGTON: Az ame­rikaiak az 1989 áprilisáig tar­tó tízhónapos időszakban egy- milliárd cigarettával keveseb­bet szívtak, mint a megelőző tízhónapos periódusban. A csökkenés okát az emelkedő árakban és az egyre intenzí­vebbé váló nikotin-ellenes kampányban látják. ♦ SPLIT: Splitben, a római­kori műemlékeiről híres ad­riai kikötővárosban kedden tűz martalékává lett a hires Diocletianus-palota északnyu­gati tornyának két emelete. A tűz eredete nem ismeretes. 4- BERLIN: A most nyilvános­ságra hozott hivatalos statisztikai adatok szerint az NDK ipari áru­termelése 1968-ban 6,1 százalékos növekedést mutatott. Az ország lakosságának nemzeti Jövedelme 1969-ben eléri a 100 milliárd már­kát. Az elmúlt 19 év során a fog­lalkoztatottak havi keresete több mint megkétszereződött. ♦ SAN SEBASTIAN: A San Sebastian-i filmfesztivál nagy­díját,, A nagy aranykagylót” a „The Rain People” című amerikai film nyerte. Rende­zője Francis Ford Coppola. A legjobb női alakításért járó díjat a szovjet Ludmilla Csur- szinának és az olasz Stefánia Sandrellinek; a legjobb férfi alakítás díját az angol Nicol Williamsonnak ítélték oda, ♦ CHARLESTON: A nyugat­virginiai állambeli Charleston- ban egy ismeretlen ember az­zal szórakozik, hogy kopaszra borotválja a nőket. Négy év alatt hat bejelentést tettek a rendőrségen, de valószínű, hogy még több lenne a pa­nasz, ha a lekopaszított höl­gyek nem szégyellnék magu­kat. A tettes házaló fodrász­nak adja ki magát és olcsón ajánlja fel szolgálatait. Robbanás Hannoverben München: A nyugatnémet rend­őrség arra a következte­tésre jutott, hogy a va­sárnap Hannover köze­lében történt vasúti ka­tasztrófát nem véletlen baleset, hanem szabo­tázs-cselekmény okozta. Azóta ugyanis újabb va* natkisiklási kísérlet tör­tént, miközben névtelen telefonálók további ak­ciókkal fenyegetőznek. Az AP hírügynökség jelentése szerint szerdán hajnalban ismeretlen tettes háromméteres vas- rudat helyezett a vasúti sínekre München köze­lében. A robogó gyors­vonat elsöpörte útjából az akadályt, de a tölté­sek mellől valaki pus­kával rálőtt a szerel­vényre. Csak ablakok törtek be, sebesülés nem történt. A hannoveri és a frankfurti rendőrség idő­közben telefonértesítést kapott egy magát meg­nevezni nem akaró em­bertől, aki közölte, hogy a közeljövőben újabb vasúti szerencsétlenség­re számíthatnak, olyan­ra, mint amilyen vasár­nap Hannover közelében történt. Mint ismeretes, egy lószerrel megrakott vasúti szerelvény kocsi­jai egymás után robban­tak fel, s az oltást vég­ző vasutasok és tűzoltók közül 12 személy meg­halt, 35 pedig megsebe­sült. Az újabb robbanást csütörtökre „jósolta” az ismeretlen telefonáló, aki a helyszínt is megadta: Zeesen, Hannover közelé­ben. Izraeli légitámadás Jordánia ellen T i b e r i á s z Izraeli harci repülőgépek szerdán reggel huszonöt per­ces bombatámadást intéztek a Jordániái Beiszán völgyében arab ellenállók feltételezett állásai ellen. A Davar című félhivatalos izraeli lap szerdai számában azzal fenyegeti az arab or­szágokat, hogy ha nem hagy­nak fel a haitai olajvezeték ellen elkövetett gerilla-akció­hoz hasonló cselekmények tá­mogatásával, egyetlen ipari létesítményüket sem fogják kímélni az izraeli megtorlá­sok. A francia nemzetgyűlés megválasztotta új elnökét Párizs: A francia nemzetgyűlés szerdán délután megválasztot­ta új elnökét. A két jelölt közül a korzikai származású gaulleista Achille Peretti 319 szavazatot, Vaillant Coutu­rier asszony, a kommunisták jelöltje pedig 34 szavazatot kapott, ötvenöt képviselő ki­töltetlen cédulával szavazott. Ilymódon tehát a francia nemzetgyűlés titkos szavazá­son Achille Perettit válasz­totta meg elnökéül, a minisz­terelnöknek kinevezett Cha- ban-Delmas helyébe. A francia nemzetgyűlés új elnöke 58 éves, Ajaccioban született, pályáját mint ügy­véd kezdte, a háború alatt a rendőrség és a kémelhárí­tás ellenállási mozgalmában vett részt. Párizs felszabadu­lásának napjától kezdve ren­díthetetlen híve De Gaulle tábornoknak. 1958 novemberé­ben választották képviselővé, 1964. óta megszakítás nélkül a nemzetgyűlés alelnöke. Feszültség Honduras és Salvador kozott San Salvador El Salvadorban, a kis kö­zép-amerikai köztársaságban mint már jelentettük — rend­kívüli íállapotot hirdettek ki és behívták a tartalékosokat. Az ok: Hondurasszal kiala­kult feszültség. El Salvador a nyugati fél­teke egyik legsűrűbben lakott országa. Hagyomány szerint többezer állampolgára dolgo­zik mezőgazdasági munkás­ként a szomszédos, sokkal na­gyobb és sokkal ritkábban la­kott Hondurasban. A Homdu- rasban élő salvadoriak ezrei építettek új otthont maguk­nak. A hondurasiak már ré­gen nehezteltek a helyzet mi­att, míg végül a feszültség tíz nappal ezelőtt kirobbant egy futballmérkőzésen, amelyen a két ország csapata találkozott. Hondurasban ezután üldözni kezdték a salvadoriakat, szél­Hazaérkezett Romániából a magyar pártmunkás­küldöttség Szerdán hazaérkezett a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt pártmunkás küldöttsége, amely a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívá­sára Nagy Tibornak, az MSZMP KB osztályvezető- helyettesének vezetésével tar­tózkodott a Román Szocialis­ta Köztársaságban. sőséges csoportok erőszakkal kiköltöztették és átkergették őket a határon. Kedden este San Salvador­ban rendkívüli Miniszterta­nács ült össze, nyilatkozatban vádolták a szomszéd országot „emberirtással”. Hírügynöksé­gi jelentések szerint Hondu- rasból tovább tart a nincste­len menekültek áradata El Salvadorba és Nicaraguába. A menekültek igen leromlott ál­lapotban vannak, minden va­gyonuk a rajtuk lévő ruha Hazafiak rakétatámadása Dél-Vietnamban Saigon Dél-vietnami hazafiak szer­dára virradó éjjel rakétákkal támadták a Tan Son Nhut-i repülőtér közelében létesített amerikai radarközpontot. Egy saigoni szóvivő elmondotta, hogy a partizánok három kör­zetet fenyegetnek leginkább — Ben-Het, Dak To és Tay Ninh környékét. B—52-es re­pülőgépek Ben Hét környékén május 29-e óta 1260 tonna robbanóanyagot szórtak le. Dél-Jenien miniszterelnökének nyilatkozata Aden Mohammed Ali Haithem, s Dél-Jemeni Népi Köztársaság új miniszterelnöke kedden es­te Adenben rádió- és televí­zióbeszédet mondott. Haithem kijelentette, hogy az országnak „pozitív kapcso­latokat” kell létesítenie az arab országokkal, különöskép­pen pedig Egyiptommal, tá­mogatnia kell a palesztinai ellenállási mozgalmat és az Arab-öböl térségében folyó fegyveres forradalmi harcot. A miniszterelnök hangsúlyoz­ta, szilárd kapcsolatokat kell létesíteni a Szovjetunióval és támogatásáról biztosította a nemzeti felszabadító mozgal­makat, a koreai és vietnami nép harcát az amerikai im­perializmus ellen. Gazdasági kérdésekről szól­va a miniszterelnök kijelen­tette, hogy a nemzetgazdaság­nak meg kell szabadulnia az idegen ellenőrzéstől, a mun­kanélküliségtől és széleskörű agrárreformmal kell elősegíti ni a mezőgazdaság fejlődését. További részletek a rajnai halmérgezésr&l Keresik a tetteseket Hága—Düsseldorf: Az Észak-Rajna—Vesztfá- lia-i és Rajnavidék—Pflaz-i il­letékes hatóságoknak kedden még nem sikerült megtalál- niok azt a helyet, ahonnan a halak milliói pusztulását okozó ismeretlen méreg a Raj­na vizébe jutott. Feltételezik, hogy a mérgező anyag, vala­melyik hajóról származik, mi­vel a St. Goar és St. Goars­hausen közötti szakaszon, ahol a méreg , jelenlétét először megfigyelték, egyetlen ipari üzem sem található. A kísérleti vizsgálatok so­rán kedden azok az egészsé­ges halak, amelyeket a Rajna vizébe helyeztek, hét percen belül elpusztultak. A ható­ságok felhívták az állattartó Az a Pompidou-kép, amelyet a világsajtó az utóbbi hetek­ben lázas igyekezettel igyek- szik megrajzolni, több szem­pontból hiányos. Főleg azért, mert a De Daulle nélküli gaul- leizmus vezérét nyilatkozatai­ból, fellépéseiből, külsőségek­ből magyarázza. Igaz, a külső­ségek nagy szerepet játszanak karrierjében. Nem kedveli a feltűnést, inkább a közvetlen­ség és nagyvonalúság, a tár­saságban járatos ember maga- biztossága és könnyed elegan­cia jellemzi. Miniszterelnök korában néha órákra eltűnt hivatalából, ilyenkor valame­lyik modern festő legújabb kiállításán bukkant fel. Vidéki birtokán a francia borokkal megrakott asztalnál hosszasan elvitatkozik a község elöljárói­val lótenyésztésről, politikáról, italokról. Mindez azonban külsőség, eszköz a kedéyesen mosolygó, de hidegen és pontosan szá­mító politikus számára céljai eléréséhez. Felesége is ügyes munkatársnak bizonyult ebben a törekvésben. Amikor például De Gaulle tábornok és felesé­ge jóindulatát kellett megsze­rezniük, Pompidouné csendben és feltűnés nélkül jótékonysági magánakciót indított a testi fogyatékosságban szenvedő gyerekek segélyezésére. Mada­me De Gaulle természetesen tudomást szerzett az akcióról, A Pompidou-karrier közelről (2.) A De Gaulle nélküli gaulleizmus s ha valaki méltányolni tudta, akkor ő igen, hisz Anna nevű lánya, ugyancsak testi fogyaté­kosságban szenvedett . .. Később pedig, amikor Pom­pidou elég erősnek érezte ma­gát önálló politikai akciókra és ahhoz, hogy a tábornok oldalán mint a leendő utód magára vonja a figyelmet, is­mét felesége volt az, aki ügye­sen kiegészítette a férj pénz­ügyi és politikai sakkhúzásait, noha szüntelenül hangoztatja: sohasem kedvelte a politikát. Egy fényes fogadáson, amit Sikirit thaiföldi királynő szá­mára rendeztek, madame Pom­pidou merész miniszoknyában jelent meg — a nagyvilági höl­gyek, köztük De Gaullené ál­talános megrökönyödésére . . . Párizsi házukat is oly gon­dosan választották ki, hogy több szempontból is megfelel­jen céljaiknak. Párizs szívé­ben, a Szent Lajos szigeten áll a ház, 18. századi kútja miatt műemlékké nyilvánítot­ták, első emeletén Claude Mau- riac regényíró, az új hullám egyik ismert íróegyénisége, Francois Mauriac fia él, a har­madik emeleten pedig a világ­hírű francia író, Marcel Proust unokája: Susanne Mante­Proust. Az utóbbi hetekben azután megkezdődött a roham a csúcs felé: Pompidou pénzt és ener­giát nem kímélve küzdött az elnök! székért. Politikájának lényege megegyezik a rivális Alain Poherével, mindkettő a nagytőke embere. Pompidou mégis élvezte azt az előnyt, amit ügyes taktikázással és a feltűnés nélkül, de gondosan adagolt külsőségekkel a fran­cia kispolgárság körében meg­szerzett. S hivatkozhat arra, miután a tábornok véglegesen a „köztársaság tartalékába” vonult, hogy ő nem követi mindenben vakon a nagy elő­döt. „Nem vagyok De Gaulle tábornok” — mondta legutóbb, s ezzel politikai ellenfelének vádját védte ki. (Poher ugyanis szemére vetette, hogy De Gaulle kiszolgálója volt.) Prog­ramja természetesen homá­lyos, hiszen maga a program kifejezés nem is szerepel a gaulleisták szótárában, de sej­teti, hogy bizonyos kérdések­ben hajlékonyabb irányvonal híve lesz, mint a tábornok volt. Elsősorban az atlantisták hí­veire gondol. Hogy végül mégis mit va­lósíthat meg elképzeléseiből, azt nemcsak ő és a mögötte álló francia nagytőke, sem a tábornok nélküli gaulleista se­reg dönti el. Bizonyára bele­szól majd a francia nép is. Pompidou nem olyan tehetség­telen politikus, hogy ezt ne tudná. Tavaly, amikor a má­jusi események megrázták Franciaországot és megingatták De Gaulle „trónját”, csak bra­vúrral vághatta ki magát és a gaulleizmust a zűrzavarból. Kissé szándékosan úgy men­tette meg a tábornokot, hogy magának és pártjának szer­zett előnyöket. Az akkori „igen” Pompidoué volt — tá­bornoka pedig egy éven belül megkapta a „nem”-et. Az egy­kori irodalomtanár bizonyára ismeri már a politika drámáit annyira, mint a klasszikus iro­dalmi drámákat, s tudja, hogy ebben a játékban a legjobb dramaturgia és rendezés elle­nére is becsúszhatnak előre nem látott, vagy rosszul kiszá­mított konfliktusok .. . Bertalan Lajos gazdák figyelmét, hogy a Rajna partján legelő állatai­kat is veszély fenyegeti. Azok a holland városok — közöttük Amszterdam és Rotterdam —, amelyek ivó­víz szükségletüket legna­gyobbrészt a Rajnából fede­zik, elzárták a Rajna vizét szállító vezetékeket. A hol­land közlekedési- és vízgaz­dálkodásügyi minisztérium közlése szerint vízhiány egye­lőre nem fenyeget, mert a méreg legkésőbb három na­pon belül az Északi tengerbe jut. Rajnavidék—Pflaz állam­ügyészsége kedden vádat emelt ismeretlen személyek ellen, akik több millió hal pusztulását okozó anyaggal szennyezték be a Rajna vi­zét. A katasztrófa során ke­letkezett kárt 2—3 millió nyu­gatnémet márkára becsülik. A tettesek joggal félhetnek: a felelősség kiderítése három évi elzárás és 10 000 márka pénzbüntetés kiszabásával jár­hat együtt. A Holland Közegészségügyi Intézet kutatásai nyomán megoldódni látszik a rajnai hal vész rejtélye. A kedden este közzétett adatok szerint a rajnai halak tömeges pusz­tulását egy „Endosulfan” el­nevezésű rovarirtószer idézte elő. A Rajna vizébe jutott méreg elegendő ahhoz, hogy a halakat elpusztítsa, de em­lősállatokra és emberre ke­vésbé veszélyes. Ami a halakat illeti, a nyugat-németországi Északraj- na—Vesztfália tartományban feltételezik, hogy a méreg a Rajnának majdnem az egész halállományát elpusztította. 4- ALGÍR: Todor Zsivkov, a bolgár Minisztertanács elnöke és kísérete Buteflika külügyminisz­ter társaságában szerdán ország­járó körútra Indult AlgériahM.

Next

/
Oldalképek
Tartalom