Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-07 / 102. szám
Dtmönton napio 1969. május 7. llÉ 1969. MÁJUS 7 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Gizella nevű kedves olvasóinkat ♦ A Nap kél «.IS, nyugszik 19.03 órakor. A Hold kél 0.36, nyugszik 8.33 órakor. Gondoskodnak az öregekről A „Háztól házig”-mozga!mat ízért hozták létre, hogy egy-egy körzetben — 15—20 ház — figye- emmel kísérjék a szociális gon- lozásra szoruló idős embereket is segítsenek nekik. A vöröskeresztes aktívák a köriét! orvosok támogatásával sokat esznek az öregekért. A mozgalom tereiében Villányban, Csányosz- •óban, Kovácshidán, Sellyén, Za- átán, Villánykövesden figyelemnél kísérik a gondozásra szoru- ók helyzetét. A tanácstagok pél- lául Egyházasharasztiban, Sely- yén beléptek a vöröskeresztes szervezetbe is, így még alaposabban megismerik a gondozóiak helyzetét. Egyházasharaszti- >an több alkalommal az úttörők segítettek a házkörüli munkák légzésében, vizet hordtak, fát rágtak, söpörtek. ♦ — A meszes! nyugdíjas szakszervezet május 10-én délután 2 órakor vezetőségválasztó taggyűlést tart, a meszestelepi legényszálló nagytermében. Ekkor tartják az öregek napját is. A vezetőség kéri a tagok megjelenését. — A Magyar Autóklub pécsi szervezete május 9-én, pénteken 18 órakor klubnapot tart az Olimpia étteremben, program: balesetmentes közlekedésért. C-jelvények kiosztása. Jogi tanácsadás gépko- :si biztosítása, bel- és külföldön. — Kedden a Járási Tanácson a könyvtárügyben érdekelt összes illetékes részvételével megvitatták a pécsi járás könyvtárügyi helyzetét. Mint ismeretes, ez a járás a könyvtári ellátottság tekintetében a megyében egyike a legrosszabb helyzetben lévőknek. Divktbemntató és zenés műsor Sellyén tartják az e heti lottósorsolást Ezen a héten Ismét Baranyában sorsolják a lottó nyerőszámait. A sorsolás színhelyéül Sellyét választotta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A nyerő számokat a Ságvári Endre Művelődési Otthonban, vagy ha kedvező marad az Időjárás a helybeli strandfürdő területén húzzák ki. A sorsolás pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik. A műsor azonban, amellyel a Vldeoton-gyár ajándékozza meg a sellyeieket már előbb kezdetét veszi. Nyolc órától divatparádét rendez a Sellye és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a szaküzleteiben árusított konfekció-termékek bemutatásával. A Videoton zenés műsorában Barát Mária, Bakacsi Béla, Dragos Pál, Idrányi Iván és dr. Váradi György lépnek fel. A lottősorsoláson megjelenő vendégek tréfás rejtvényfejtési verseny részesei Is lehetnek, közülük a legszerencsésebbek ajándékot kapnak. ■ ■*-------------------------— Tízéves • Mecsekjánosi Csecsemőotthon. A Mecsekjánosi Csecsemőotthon május 10-én, szombaton ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ez alkalomból ünnepséget rendeznek és tudományos ülésszakot tartanak, majd kitüntetik az otthonnak azt a három dolgozóját, aki az alapítás óta egyhelyben ott dolgozik. — Nyolcvanezer forint értékű parkosítás fejeződött be a Fadd melletti Domboriban, a motel környékén. A motelt a közeljövőben faházak beállításával 15 fekvőhellyel bővítik. Ha... Eszményi csatlakozásuk lehetne a 40-es autóbuszról átszálló utasoknak a Széchenyi tér, a gyermek- kórház és a szülészeti klinika, a Tanárképző Főiskola és a 400 ágyas klinika felé a 30-as autóbusz Lenin téri végállomásánál, ha . . . Ha az esetek többségében nem az induló autóbusz után integethetnének. Megfigyeltük, hogy a két járat érkezési, ill. indulási ideje ott percre egybeesik. Az átszállni kívánó utasok pedig rendszerint futva teszik meg a 30—40 méteres távot, legtöbbször hiába. A vezető ugyanis — ragaszkodva a menetrendszerűséghez — percnyi pontossággal indít, s az utasok, akik egyébként várakozás nélkül közelíthetnék meg úticéljukat, kénytelenek tíz percet várni feleslegesen. Javaslatunk az AKÖV-höz: utasítsák a 30- as járat vezetőit, hogy ha látják beállni a 40-est, várják ki azt a néhány másodpercet, amíg az átszálló utasok odaérnek. Tizpercnyi dühöngéstől szabadíthatják meg így az utasokat. EL L Miért nem volt víz Újmecsekaiján? Elszakadt a távvezeték, másfél órán keresztül szünetelt a vízszolgáltatás. — Az útépítők okozták a zavart Kedden délután fél ötkor Jelentették a DÉDASZ ügyeletének, I hogy a Tortyogó közelében lévő Markó csárdánál kidőlt és össze- j tört a 35 kilovoltos távvezeték ; egyik tartóoszlopa. Az áramszolgáltatásban keletkezett zavart nem sokkal ezután már a vízfogyasztók is megérezték, hét óra tájban megszűnt a vízszolgáltatás Ü.jmecsekalján és a környező területeken. Az áramszünet okáról Hornung Frigyes üzemviteli osztályvezető a következőket mondta: — A kérdéses távvezeték-oszlopot az útépítők döntötték ki, eddig kiderítetlen körülmények között. Szerelőink a szükséges gépekkel, daruskocsival, oszlopfúrő- val azonnal a helyszínre vonultak, hogy a törött oszlopot kicseréljék és a vezetéket helyreállítsák. A munka befejezéséről, lapzártáig nem érkezett jelentés. A Víz- és Csatornaművek szerelői viszont bekapcsolták a tortyo- gói gépházban tartalékolt Diesel- motorokat és ezek segítségével az áramszünet ellenére 8 óra 20 perckor ismét megkezdődött a vízszolgáltatás Üjmecsekalján. H. ML ♦ — „Virágvázák, virágtálak, alkalmi összeállítások” címmel május 9-én, pénteken délután 5 órakor kiállítás nyílik meg a Fegyveres Erők Klubjában. Ezt követően délután 6 órakor a FÉK Ifjúsági Klubjában ugyanerről a témáról tart előadást dr. Nagy Béla docens, a Kertészeti- és Szőlészeti Főiskola tanára. ♦ Dolgozókat felvesznek ♦ A rendőrség kérése A Baranya megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri jelentkezzen tanúként! meghallgatás végett az az idős asszony, aki február 25-én 11 órakor Pécsett a Kürt utca és a Főpályaudvar között közlekedő 30-as jelzésű autóbuszról a Maj- láth utcában lévő megállónál leszállt és leszállás közben a becsukódó hátsó ajtó a karját beszorította, majd az autóbusz elindulva öt magával húzta. Kéri továbbá azon személyek jelentkezését Is, akik a fenti eseményt látták, majd az autóbusz megállása után az Idős asszonyt a helyszínről elkísérték. Jelentkezni lehet a Baranya megyei Rendőr- főkapitányság közlekedésrendészeti osztályán, Pécs, Kilián Gy. u. 3. sz. n. emelet 100-as helyiségben, vagy a 30-15-ös telefonon. — Milyen les* sx új pécsi telefonközpont? címmel Balogh Miklós főmérnök, a Pécsi Postaigazgatóság munkatársa tart előadást ma délután 5 órakor a Tudomány és Technika Háza előadótermében. Az előadáson bárki részt vehet, belépődíj nincs. — Ki volt az első nő, aki doktorátust kapott? A pado- vai egyetem kutató bizottságának elnöke, professzor Paolo Sambin a kontinensek valamennyi egyeteméhez — így a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karához is — levelet küldött, melyben kéri tájékoztassák a diplomát szerzett nőkről, hogy kutatásai alapján megállapítsa, ki volt az első nő a világon, aki doktorátust kapott. A Tolna megyei Állam! Építő- ipar! Vállalat azonnali belépéssel felvesz magas- és mélyépítésben jártas építésvezetőket és művezetőket. Fizetés megegyezés szerint. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán Szekszárd, Tarcsay Vilmos u. Irodaház. (4181) * Seflye és Vidéke Építő Ktsz gyakorlattal rendelkező építész- technikust keres. Házaspár előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Sellye, Ságvári u. 8. sz. alatt. (597) * Férfi segédmunkásokat 18 évtől szállítási, rakodási munkára, női dolgozókat 16 évtől könnyebb tárolási és fűrészgépházi munkára azonnal felveszünk. Bérezés teljesítménybérben. Göngyölegellátó Vállalat, Hidas. (599) * A GANZ-MAVAG alkalmaz: esztergályos, marós, lakatos, vas- szerk. lakatos, csőszerelő, villany- szerelő, öntő, magkészítő, daruvezető, sajtoló szakmunkásokat, illetve betanított dolgozókat. Minden második héten szabad szombat, vasúti arcképes igazolvány hozzájárulással biztosítva van az egész ország területére. Szállásról a vállalat. gondoskodik. — Jelentkezés személyesen a vállalat munkaerő- gazdálkodásán, Budanest, VIII. k., Vajda Péter u. 10. Megközelíthető a 23-as villamossal. (778) * i Mecseki Ércbányászati Vállalat I szolgáltató üzeme keres felvételre lakatos, villanyszerelő, elekt- rikus, esztergályos, festő, villa- I mosgép kezelő (kompresszor, i szivattyú) darukezelő, ksz. csil- ' lés és általános segédmunkáso- | kát. Jó kereseti lehetőség. Munkaruha és üzemi étkeztetés, vidékieknek munkásszálló biztosítva. Jelentkezés: MÉV Szolgáltató üzem munkaügyi csoportjánál. Kővágószöllős (megközelíthető a piactérről induló I. üzemi járattal). (571) * A VTLLANTYSZERELÖIPARI VÁLLALAT FELVESZ villanyszerelők mellé kubikosokat, illetve kubikos brigádokat. Egyinűszakos, heti 44 órás, ötnapos munkaidő szabad szombattal. Kiemelt teljesítménybérezés, idénypótlék, külön- élési pótlék, kedvezményes utazás és étkezés. Természetbeni szállás vagy szállásköltség. Egyhónapos munkaviszony után a felvétel érdekében felmerült utazási költséget megtérítjük. Jelentkezés: VülanyszerelÖipari Vállalat, munkaügyi osztály, Budapest, Vn., Síp U. 23. (1089) Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, ATANASOV JANOS, az Ércbánya Vállalat gépkocsivezetője 48 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 9-én, pénteken 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, testvérem, apánk, nagyapám. nagybácsim, sógorom és rokonunk, NÁDI JÓZSEF nyugdíjas 78 éves, türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 9-én, pénteken 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó mamánk, ómamánk, dédikénk és anyósom, ÖZV. JABLOSZKY EMILNÉ 1969. május 4-én 90. évében csendesen elhunyt. Temetése ma, szerdán fél 3 órakor lesz a temető Szt. Mihály kápolnájából. Gyászoló leányai, Balogh, Soős, Bálinthy, Helling és Káldi család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, dédmama és rokon, SUTÁK AGOSTONNÉ 84 éves korában elhunyt. Temetése május 8-án, csütörtökön fél 4 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. SCHMIDT ANTALNÉ sz. Duka Miléva kórházigazgató özvegye hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése május 8-án, csütörtökön fél 4 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnában. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, ÖZV. NAGY MIKLOS- NÉ volt vajszlói lakos 81. évében elhunyt. Temetése május 9-én 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynénink, ÖZV. BALÁZS LAJOSNÉ Gungl Róza 79 éves korában türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt.*' Temetése május 9-én, pénteken fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló Kovács család és a rokonság. Üj termékek gyártását kezdték a Betonárugyár komlói üzemének dolgozói. A meoselvi szénbányák részére bányaív-pa- nelokat termelnek. Az ezeröt ven kilogramm súlyú ívpanelokból műszakonként hat darabot készítenek Szokolai felv.--------------------------* T ompa József előadása — A régies nyelvi elemek, kifejezések, az archaizmusok használata összefügg a történelem iránti érdeklődéssel — mondotta a Bartók Klubban tartott előadásában, hétfőn Tompa József, az MTA Nyelv- tudományi Intézetének fömun- katársa. Az irodalom századokon átnyúló nyelvi és stilisztikai hatásának érzékeltetésére Dalos György Vietnami Mária Siralom című versét olvasta fel, amelyben a mai költő az ómagyar Mária-siralom alaphelyzetét és megszólítását használja fel. Tompa József előadásának középpontjában a felszabadulás utáni magyar irodalom archaizáló stílusú művei állottak: Gergely Sándor, Darvas József, Jankovich Ferenc, Illyés Gyula regényei, de szó esett a költészetben előforduló, régies elemeket felhasználó törekvésekről is. Az előadást vita követte. ♦ — AZ ELSOÜTEM: 1970-ig mint- egy 1500 új lakás átadására kerül sor a Szigeti úttól délre eső területen — írtuk május 1-i ünnepi számunkban. A közölt adatok bizonyos helyesbítésre szorulnak. A helyes értelmezés szerint: 1970. év végéig kerül felépítésre 1310 új lakás. A cikkben említett Bourding House csak későbbi időpontban kerül megvalósításra. A hiányzó 28 lakást más területen építik fel, — Űj kisipari engedélyek. A siklósi járás több községében eredményesen tevékenykedtek az engedély nélkül ipart gyakorlók megadóztatásáért. Villányban 7 kontárt büntettek meg összesen mintegy 4500 forinttal. Az ellenőrzésnek tudható be, hogy a járás községeiből mind több működési engedély iránti kérelem érkezik a tanácshoz. Villányban 7 iparos részére javasolták a működési engedély kiadását, Villánykövesden két iparos kért engedélyt, Garóban kőműves, rádió-tv szerelő szakmákra kértek engedélyt, Drávafokon női szabó működési engedély kiadását javasolták. ♦ A MÉK árai Bőven van kelkáposzta, zöldhagyma, fejessaláta, retek. Zöldpaprika, karalábé és uborka még csak kisebb mennyiségben áll rendelkezésre. Olcsóbb lett a hagyma, a kelkáposzta, retek, fejessaláta. A ma érvényes ME K-árak: Alma: 14; burgonya, gülbaba: 3,80; rózsa-burgonya: 3,40; egyéb burgonyafajták: 2,60; zöldhagyma: 1,30; új kelkáposzta: 6,60; paraj: 5; zöldpaprika: 3,60; hónaposretek: 1—1,20; sóska: 7; fejessaláta: 0,70—1,20; uborka: 38, karalábé: 2,40. ♦ — Terliszter mintabolt. Jókai tér 2. A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Elveszett vasárnap este 6 és 7 óra között az Orsolya u. és Ady E. utcában egy barna bőrerszény fekete nylon szatyorban. Kérem a becsületes megtalálót a benne- lévő címre küldje el. A benne- lévő pénzt megtarthatja. Az erszény kedves emlékem. (x) — Áramszünet lesz május S-ig, fél 8—16.30-ig a Rókus u., Steinmetz k. tér, Alkotmány u. által határolt területen. (x) —■ A Vasarely-kiállításon tárlatvezetést tart május 9-én, pénteken délután 5 órakor Lantos Ferenc festőművész, a Doktor Sándor Művelődési Ház rendezésében. A Vasarely művészetéről szóló filmet pedig május 8-án és 9-én tekintheti meg a közönség a Petőfi filmszínházban délután fél 4 órai kezdettel. — Megkezdték Kiskunhalason a 186 millió forintos beruházással készülő kórház építését. Az előzetes tervek szerint ebben az évben mintegy 8 millió forint értékű munkát végeznek el. ♦ Zágrábi tanárok a jogi karon A Pécs—Zágráb egyetemek közötti közvetlen kapcsolat keretében, tegnap — május 6- án — a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára érkezett dr. Stanko Pintaric egyetemi docens és dr. Milan Bosanac egyetemi docens, akik á zágrábi egyetem oktatói. Dr. Stanko Pintaric A jugoszláv gazdasági reform hatásai az egyéni fogyasztás területén, dr. Milan Bosanac A család a modem társadalomban címmel előadást tart. A zágrábi egyetem oktatói öt napig lesznek a jogikar vendégei. ♦ — Tárlatvezetés a Vasarelykiállításon május 9-én, pénteken du. 17 órakor Lantos Ferenc vezetésével. Találkozás a Széchenyi téri múzeum előtt. Múzeumi belépő. (X) — Eszperantó találkozó Aba- ligeten. A P. T. T. E. Eszperantó Szakosztálya május 10- én délelőtt Abaligeten találkozót szervez a mohácsi és abaligeti eszperantistákkal. Szombaton 16.30 órakor a mohácsiak műsort adnak, az abaligetiek beszámolnak lengyelországi útjukról. Vasárnap, 11-én kirándulunk a Pécsi-tóhoz. Indulás 10-én 14 órakor a budapesti személy- vonattal, visszaérkezés 11-én a kora esti órákban. Minden eszperantistát szeretettel várunk. Felvilágosítást ad: Kovács Títuszné túravezető (Kesztyűgyár). — Áramszünet lesz május 9-ig, 7—17 óráig a Pellérdi út, Cseralja- dűlő, valamint Patacs déli részén. (x) — Nyolcvan vagoji sajtot exportált az elmúlt évben a Baranya megyei Tejipari Vállalat a véméndi ementháli, a bólyi rockfort és a bácsboko- di trappista sajtokból. A kiváló termékeket gyártó üzemek közül Véménd háromszoros, Boly kétszeres élüzem, Bácsbokod pedig most nyerte el első ízben az élüzem címet. ♦ Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: jobbára fátyolfelhős ég, a Dunántúl nyugati felében néhány helyen zápor, zivatar kialakulása valószínű. Elénk, helyenként erős, átmenetileg viharos délkeleti, déli szél. A meleg tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, legmagasabb j nappali hőmérséklet 24—29 fok között« ZENEIELET Éneklő ifjúság hangversenyei L t Szombaton este hat órakor hangzott el a pécsi éneklő ifjúság első hangversenye. Pécs m. j. város Tanácsa VB művelődésügyi osztálya méltó módon ápolja a több évtizedes hagyományt, a város lelkes énektanárainak és énekelni szerető ifjúságának támogatásával Rangot jelent ma már résztvermi a rendezvényeken. A működő középiskolai énekkarok mindig helyt kapnak a hangversenyeken, az általános iskolai kórusok legjobbjai — előzetes meghallgatás és kiválogatás után —■ mutathatják be műsorukat. Kilenc kórus lépett fel az első esten. Legtöbbje az évad politikai évfordulóinak jegyében állította össze programját. Ezáltal sokszínűvé és változatossá alakult a műsor. Öröm volt megállapítani, hogy intonációban és formálásban előrelépés történt az elmúlt évekhez viszonyítva. Valamennyi kórus megérdemli, hogy szóljunk róla. A hangversenyt a Bánki Donát utcai Általános Iskola énekkara nyitotta meg jól összeválogatott és ízesen előadott észak-magyarországi népdal- csokorral, Paulik Mihályné vezényletével. E számukon kívül Kőhalmi: Ébredj magyar népeim című műve érdemel még kiemelést. A Tiborc utcai iskola kórusát Kőszegi Antal vezette. Legjobban Lendvay: Dal a Tanácsköztársaságról című művét sikerült megszólaltatniok. A Petőfi utcai iskola énekkara Rozgonyi Miklósné vezényletével öt művet adott elő. A legnagyobb élményt Balázs: Madrigaleszkjével nyújtották. A 39-es dandár úti Általános Iskola énekkarát ketten vezényelték. Két számot (Ma- renzio: Alkony és Kodály: Gergelyjárás) Nagy Sándorné és egyet, Taírdos: Békéért és emberi jogokért című művét igen hatásosan Pavkmcs Márkné. A műsor második felében először a Zrínyi Miklós Szakmunkásképző Intézet vegyeskara lépett dobogóra. Műsoruk nagy közönségsikert aratott Megérdemelten, mert felszabadult dalolásuk, tiszta éneklésük magával tudott ragadni. Muszorgszkij Forradalmi kórusát meg kellett is- mételniök. A jeles produkció a példásan koncentráló kórustagok és Pécsi Géza kórus vezető-tanár együttes érdeme. A Radnóti Miklós Köz- gazdaságl Szakközépiskola leánykarónak élén Hegyi István állt Ahogy hallottuk, ő az idén harmadik vezetője a kórusnak. Nem csoda, ha ez alkalommal halványabban sikerült a szereplésük. A Janus Pannonius Gimnázium leánykara Ivasivka Mátyás lendületes vezényletével mutatta be műsorát, mely Reg- narttól — Poulenc és Szoko- layn át — Tillai Aurélig ívelt, kiegyensúlyozottságban és formálásban egyaránt elsőrangúan. Most hangzott el először nyilvánosság előtt Tillai új, a magyar zene hangvételével ihletett műve. A kompozícióban feldolgozott népdalokat dr. Berze Nagy János, megyénk nagynevű néprajzkutatójának gyűjtéséből merítette a szerző. Az élettel telített, sikeres előadáshoz Miklósi Éva megnyerő szólóéneke és Liptai Sára hibátlan zongorakísérete is hozzájárult. A Művészeti Szakközépiskola új együttessel, KISZ-szervezetének vegyeskarával jelentkezett. Karnagyuk Dárdai Árpád IV. osztályos tanuló volt, aki remek kórusvezetői erényeket árult el magáról, Valameny- nyi számuk pontos, precíz és dinamikailag kifogástalan tolmácsolásban szólalt meg. A hangversenyt a Művészeti Szakközépiskola leánykara zárta be négy Kodály-művel; lebilincselően és maradandó benyomást keltve Vönöczky Endréné vezényletével. Várnai Ferena