Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-18 / 112. szám
▼ 1969, május 18. Dtraontmi naoio 5 Balázs Béláról halálának 20. évfordulóján Pécs és Baranya képzőművészeinek kiállítása a Nemzeti Galériában Húsz éve — 1949. május 17-én — halt meg a sokoldalú ember, aki költő, filmesztéta és író volt egyszemélyiben. 1884. augusztus 4-én Szegeden született. Tanulmányait Lőcsén kezdi, majd Budapestre kerül a bölcsész- tudományi karra. 1906-ban Berlinben és Párizsban tanult. „Itt bohémkedtem, orosz forradalmárok társaságában” — írja magáról. Költői pályájának jelentős állomása az 1908-as esztendő. Ekkor jelennek meg versei a nagyváradi „Holnap” című antológiában. Ugyanebben az évben jelenik meg az oly sok vitát kavaró első filozófiai értekezése is a „Halálesztétika”, melyben az irracionalizmus hatására a művészet lényegét az intuícióban, az „élet határainak megérzésében” látja. A költő, esztétikus pályával együtt indul drámaíró munkássága is. „Dr. Szélpál Margit” drámáját, melyben a modem nő helyzetének problémáit boncolgatja, 1909-ben írja. A „nyugatosok” Babits, Kaffka, Tóth Árpád, elismerő kritikákat írnak sorra megjelenő műveiről. „A vándor éneke” című kötetben gyűjti össze verseit először. Megfogalmazott elve: „egyetlen művészet sem lehet naggyá elmélet nélkül”. 1911-ben írja — a modem dráma lehetőségeit kutatva — a mese és realitás jelkép és valóság egységét megteremtő misztérium játékát a „Kékszakálú herceg várá”-t. Bartók megzenésíti a művet, barátokká s a modem zene harcosává válnak. Majd újabb mesejátékot ír Bartóknak „A fából faragott királyfi”-! A világháború borzalmairól vall a „Lélek a háborúban” című verses kötete. A dicsőséges 133 nap tevékeny résztvevője. Az íród direktórium tagja, a Tanács- köztársaság Közoktatásügyi Népbiztossága irodalmi ügyosztályának vezetője. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrál. Itt él 1919- t5l 1926-ig. Ma már non ritka a 40 éves „fiatal” költő sem, s aki huszonvalahány éves korában első kötetet tud megjelentetni, az egyenesen csodagyereknek számít. Ebben a feszült helyzetben a kiadókra háruló felelősségről, s a lehetséges megoldásról beszélt csütörtökön a Jelenkor szerkesztőségében Domokos Mátyás, a Szépirodalmi Könyvkiadó főszerkesztője és Ács Margit szerkesztő. Beszéljenek a számok... 1968-ban 126 verseskötet jelent meg Magyarországon. Ebből 87 az élő költő, és 39 klasszikus. A 87-ből le kell számítani a külföldi költőket, s akkor marad 69 magyar verseskötet. Ebből 48 élő költő. A Szépirodalmi Könyvkiadónál évente 2—3 első kötetes költő szokott megjelenni. Kevés, nagyon kevés — ezt Domokos Mátyás is elismerte. De a furcsa az, hogy a kritika és az irodalmi közvélemény még a kötetet megjelentető költőket sem veszi tudomásul. A folyóiratokban publikáló fiatalokról nem is beszélve. Mit lehet tenni? A megjelenés tekintélyéért! 1949. előtt kétféle megjelenés és kiadás volt nálunk: a folyóiratoké és a magánkiadás. A rangos folyóiratokban már egyszeri jelentkezés is rangot adott egy fiatalnak, felfigyelt rá a közvéleEmigrációjában leli meg munkásságának új tárgyát: a filmművészetet. Mint az emberi gondolkodás, új nagyszerű kifejezőjét az „új érzékszervet” üdvözli a filmet. Első filmesztétikai műve „A látható ember” (1924), mely egyben a világ első filmesztétikai műve. Balázs Béla az új művészet világszerte elismert tekintélye lett. 1926-ban Berlinbe költözik. Prózai művek mellett forgatókönyveket ír. Közreműködik Bertold Brecht-tel a „Koldusopera” filmrevitelé- nél. Rendszeresen tart filmesztétikai előadásokat a munkásotthonokban. Komoly munkát vállal munkás színpadok létrehozásában, szovjet filmek montírozásában, filmek rendezésében, s ezek a tevékenységek aktívabbá tették esztétikai munkásságát is. A fasizmus fenyegetése elől a Szovjetunióba megy, ahol a Filmművészeti Főiskolán tanárként dolgozik. 1945-ben tér haza. Főiskolai tanár; megjelennek összegyűjtött versei. Méltán tartozik első Kossuth-díjasaink közé. A felszabadulás utáni — ma már klasszikussá vált — első nagy filmalkotás, a „Valahol Európában” forgatókönyve Balázs Béla munkája. Az utolsó évek termése: a fiatal éveit megörökítő „Álmodó ifjúság” önéletrajzi regény s egy operaszövegkönyv, a Cinka Panna, melyet Kodály zenésít meg. Egész élete nemes útkeresés. „Küszködve, vívódva törekedett arra, hogy az érett korszakára kialakult szilárd kommunista és materialista meggyőződését elvi engedmény nélkül összhangba hozza művészetelméleti, nézeteivel” — írja róla Nagy Magda. Sok más között érdeme az is, hogy észrevette a film „önálló művészeti jellegét”, bátor kézzel nyúlt a film törvényszerűségeinek feltárásához, ezzel megvetve egyszersmind a filmesztétika alapjait is. Balás Dénes László mény. Domokos Mátyás elmondotta, hogy véleménye szerint ma az irodalmi folyóiratok nagy részénél hiányzik a határozott profil, „átjáróházak” az irodalmi fórumok, ahova mindenki bejuthat. Viszont, ha a folyóiratok jobban ragaszkodnak egy- egy csoport szerepeltetéséhez (anélkül, hogy másokat ezzel kizárnának), ez ismét a közölt költők számának csökkenéséhez vezet — mondotta Szederkényi Ervin, éppen a Jelenkor gyakorlatára hivatkozva. Ezért vetették fel többen a vitában a meglévő kiadási kapacitás bővítését, vagy új, igénytelenebb külsejű, füzetformájú sorozat beindításával, vagy a vidéki könyvkiadás fellendítésével. Mit nyújthat a kiadó? De az adott gazdasági stb. lehetőségeken belül mivel segítheti a kiadó a tehetséges fiatal költőket? Ügy tűnik, hogy újra nagyobb szerepet kapnak majd az antológiák. Most készül a Szépirodalmi Könyvkiadónál egy antológia, Költők egymás között címmel, amelyben kevesebb fiatal költő szerepel majd, de több verssel (egyenként 500 —600 sor áll majd rendelkezésükre), s mai költészetünk olyan jelesei vezetik be majd a verseket, akiknek a szava bizonyára nemcsak a költők számára jelent majd sokat, hanem a közvélemény figyelmét is felhívja a jelentkezésre. Marafkó László Pécs híres volt arról, hogy számos kiváló modem építészt és képzőművészt adott a világnak, akik elszármazván szülővárosukból az egyetemes modern művészet jelentős alakjaivá fejlődtek, önálló stílusú művészi iskolát azonban nem alakított ki. Pedig éltek itt tehetséges művészek, — elég csak a méltatlanul elfeledett és most a kiállítás jóvoltából újra felfedezett Gábor Jenőre utalni —, de a pécsi művészet mégsem született meg. A Nemzeti Galériában rendezett nagyszabású kiállítás azonban azt mutatja, hogy most már érik valami, már nemcsak elszármaznak Pécsről a művészek, hanem a modern magyar művészetnek egyik góca alakul ki a mecsekalji városban. És ha arra gondolunk, hogy a város milyen erőfeszítést tesz egy országos méretben egyedülálló modem képtár kialakítására, akkor láthatjuk, hogy nem csupán elszigetelt művészek próbálkozásáról van szó, hanem társadalmi ügyről, valóban új szellemről. Aki csak kicsit is ismeri a pécsi művészet fejlődését, tudja, hogy ennek az új fordulatnak a szellemi bábája Martyn Ferenc. Nem iskolát teremtett a szó szoros értelmében, hiszen a tanítványainak minősíthető fiatalokat önállóságra nevelte. De az ő etikai, művészeti példája kellett ahhoz, hogy a modern törekvések ne csak kérészéltű divatként fussanak végig a helyi művészeten, hanem meg is szilárduljanak, emberi és művészi hitelt kapjanak. A kiállított művek tanulsága szerint nem beszélhetünk még sajátos „pécsi iskola” kialakulásáról. Jóllehet a művészeti iskolák általában többarcúak, a nagybányai vagy a szentendrei iskola is ugyancsak sokrétű volt, mégis kikristályosodott bennük néhány stílus domináns. A jelenlegi pécsi-baranyai művészetben a rokonság azonban inkább az elkötelezettségben és néhány vissza-visszatérő esztétikai problémában rejlik. Ezek közé tartozik a népművészet illetve a népi kultúra anyagi világának képzőművészeti aspektusból való vizsgálata, a tárgyak képzőművészeti transzpozíciója lehetőségének a kutatása. Ez formálisan emlékeztet a szentendrei iskola egyik szárnyának a próbálkozására, hiszen Vajda Lajos, Bálint Endre és egy korszakában Komiss Dezső ugyancsak a népművészet és a paraszti világ anyagi kultúrájának az emlékeiből indult ki. A formálisan rokon indulás ellenére azonban a megoldás eltérő. Míg a szentendreiek e tárgyaknak az asszociációs szféráját kutatták, az elveszett mítosz utáni nosztalgia hatotta át munkásságukat, és tevékenységük elválaszthatatlan volt a szürrealizmus formakörétől, a pécsi művészek inkább a formai transzpozíció lehetőségeit kutatják, a vizuális és plasztikai nyelv, jelrendszer ősformáinak tekintik a népművészetet és a tárgyi világ kellékeit, a népi szerszámokat. Míg a Vajda-kör tagjai szubjektivek, a pécsiek törekvése objektívebb, személytelenebb és ennek megfelelően könnyebben találja meg a kapcsolatot a monumentális- dekoratív művészettel és az iparművészettel. A kiállítás szellemi középpontja Martyn Ferenc anyaga, és ez megfelel annak a vezetőszerepnek, amelyet ő tölt be a pécsi művészeti életben. A nagyközönség, de a szakemberek túlnyomó része eddig inkább Martyn remek grafikai lapjait, népszerű illusztrációit ismerte, hiszen festményeiből csak néha lehetett egy-egy ízelítőt látni a tárlatokon. Természetesen most kiállított művek sem adnak teljes képet imponáló életművéről, de a remekül válogatott anyagból mégis kibontakozik Martyn művészi egyénisége. Sokrétű, bonyolult életmű Martyn Ferencé. Nincs még egy festőnk, aki olyan otthonosan mozogna a modem művészet számos irányában mint ő, mégis bármihez nyúl, megőrzi eredendő egyéniségét. Amit elöljáróban a népi kultúra transzpozíciójáról írtunk, elsősorban Martynra jellemző. Legjobb művei értéke a formák tiszta, leszűrt viszony módszere, a világos és sötét ütemes változásából fakadó szilárd kompozíció. Jóllehet megérintette a szürrealizmus, és írországi, spanyolországi emlékeit át-átszövi a romantikus attitűd is, mégis elsősorban a ráció jellemzi művészetét. Martynnak már sokrétűsége miatt sincs közvetlen követője, noha a többi modem szellemű pécsi művész problémaköre számos ponton érintkezik az ő művészetével. A fiatalabb generáció tagjai közül a legmeggyőzőbb anyaggal Lantos Ferenc szerepel. A pécsiek közül ő a legkonstruktívebb és ha áttételeken keresztül is, az ő művészetében éled a Bauhaus szelleme. Néhány művével a konstruktivizmusnak abba az ágába kapcsolódik, amely a geometriai elvontság ellenére misztikus színezetű. Meggyőzőbb azonban, mikor egyértelműen tiszta formaviszonylatokra koncentrál. Zománctáblája kitűnő, remek példája a modem építészettel együttélni tudó, annak formáit gazdagító monumentá- lis-dekoratív műfaj új lehetőségeinek. Lantos mellett különösen Bizse János szerzett érdemeket a monumen- tális-dékoratív feladatok sikeres megoldásával. Táblaképein a vonal és a szín ritmusegyensúlyát keresi. Legjobb képén, a „Táncszvit”-en megoldottnak érezzük e problémát, ez a legfegyelmezet- tebb képe. Több művének a ritmusképlete azonban még nem elég letisztult. Soltra Elemér új művei tanúsága szerint nagy utat járt meg az elmúlt évtizedben. Romantikus hangú, pasztózus festőiségű stílusa megszigorodott. Képein a természeti motívumokból indult el, azokat absztrahálja, absztrakciója nem olyan racionalista, mint például Lantosé. Megőrzi a romantikus elemet, de képei első dinamizmusa további kibontakozás lehetőségét rejti magában. Az idősebb nemzedéket Martyn Ferenc anyaga mellett elsősorban Kelle Sándor és Simon Béla képviseli rangosabb művekkel. Az első mintha Bene Géza útját élesztené. Képein a konstruáló szándék festőiséggel vegyül, prizmatöréses fényhasábjai egyszerre építenek és bontanak. Simon vérbő festőiségű művész, a német fau- ves késői rokona. Legjobb munkái az izzó koloritú, jól komponált gouache kompozíciók. E generációhoz tartozott a tavaly elhunyt Gábor Jenő is, akinek anyaga nagy meglepetés. Az aktivizmus utódirányából, a Kmetty és a fiatal Derkovits által képviselt úgynevezett „Árkádia- festészet” klasszicizáló idealizmusából indult és a Bauhaus művészei által inspirált dekoratív-mozgalmas kompozíciókhoz jutott. Művészete érdekes színfoltja a két világháború közti magyar piktorának. A pécsi művészeknek a vonzalma a monumentális- dekoratív műfaj iránt és a tiszta plasztikai-vizuális formák keresése szükségképp felvetette a képzőművészet és az iparművészet közeledésének a problémáját. Maguk a képzőművészek is foglalkoznak ilyen problémákkal és több önálló tehetségű iparművész is dolgozik a városban. Z. Kovács Diana a népi motívumok továbbfejlesztésének a lehetőségét kutatja, a sokác szőttes hangját remekül vegyíti a modern szőnyegművészet formálásával R. Fürtös Ilona pedig a modern képzőművészet formajegyeinek az iparművészeti átírásán fáradozik. A keramikában is tehetséges emberek mutatkoztak be, akár Fürtös György és Pattantyús József, akik a népi kerámiából indultak el, akár Nádor Judit vagy Török János. akik inkább a modem plasztikai törekvésekkel rokon szellemben dolgoznak, mind hivatottak a pécsi kerámia tradíció újjáélesztésére. Az elmúlt évtizedekben egyre több tehetséges szobrász dolgozik a fővároson kívül is Pécs is magáénak vallhat két vérbeli szobrászt, Rétfalvi Sándor a modern plasztika útját járja, de magába szívta a népi faragás rusztikus erejét is. Bocz Gyula anyaga nagy meglepetés. Remekül ismeri az anyag nyelvét, kitűnő érzéke az összefogott sziluettű kompozíciót belső élettel tudja megtölteni. A magyar non figu- ratív plasztika nagy ígérete. A grafikai anyag szegényebb a festészeti és szobrászati résznél, bár Kolbe Mihály és Kós Lajos dekoratív stílusa jó minőséget képvisel. A pécs-baranyai művészek bemutatkozása tehát sikerrel járt. Fejlődőképes, tehetséges művészek jelentkeztek, akik hivatottak arra, hogy rangot vívjanak a modem magyar képzőművészetben. Németh Lajos Martyn Ferenc festőművész „Tr!ptichon”-ja előtt Pécsi Sándor színművész Lantos Ferenc festőművész eo- máncfala előtt Kiállítás-belső Rétfalvi Sándor szobrászművész „Tánc” című domborművé SELMECZI TÓTH JÁNOS felvételei Mit- tehető költő, ha fiatal? É 1 k í
