Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-14 / 108. szám

6

ounantau naoio

1WÍ, mSJuif!

K

Mikroökonómia

nemim

Vila

Hogyan osztottuk el a nyereséget?

Az alábbi cikket vitaindítónak szánjuk. Kérjük a Közgazda- sági élet olvasóit. írják meg véleményüket az új jövedelemszabályozási rendszerről.

Ismert, hogy az új jövedelemszabályozási és anyagi érdekeltségi rendszer a vállalati nyereséget állította központjába úgy, hogy annak tömegében legyen érdekelt a vállalati kollektíva, egyidejűleg feltételezve azt, hogy a nyereségtömegben — mint komplex mutatóban — a vállalati gazdálkodás minden oldala valóban kifejezésre jut. Indokolt tehát az elvi alapokon álló széleskörű vita, ami nemcsak az új pénzügyi konstrukció bevezetését megelőzően, de a gyakorlati alkalmazás során is kialakult.

Ennek előterében, az egyéni anyagi érdekeltség, a nyereségrészesedés rendszere áll. j rint: A tapasztalatok átfogó értékelése ma még nehéz feladat.

az adott vállalaton belül valóban fellelhető — és nem tendenciózusan kiélezett vagy kirívó esetekből elhamarkodottan általánosított — torzulásokra. A megyénk minisztériumi iparvállalatainál a nyereség tömege 1967. évhez viszonyítva 25—70 százalékkal. de a könnyűiparban kétszeresére, az építőiparban pedig több mint háromszorosára emelkedett A költségvetés azonban ezt — az új progresszív nyereségadózási rendszeren belül — jórészt lefölözte. Ezzel is magyarázható az, hogy az említett vállalatok jóvál a csoportmaximum alatt fizettek az alábbiak szeKét aránytalanság

Kategória maximum

I.

II.

III.

80%

50%

15%

tényleges

33%

20%

6,4%

t ként említette. Széiesebbkörű alkalmazásának gátat szab! hatott természetesen a króni- j kus munkaerőhiány is. Jel- I lemző, hogy a minisztériumi I ipar létszámemelkedése 2.3 százalék volt. a termelés felfutásának arányában indoI koltan. és főleg az építőipar- ! ban. Feszültséget okozhatott J vállalaton belül annak a körülménynek idejében való

fel nem ismerése, hogy az új ! szabályozási rendszer, a munkaügyek terén is fokozta az önállóságot, és a vállalati kollektíva döntési felelősségét is.

Csak helyeselhető a vállalatok széles körében tapasztalt törekvés, amely a hatékonyabb elosztás feltételeit a módosításokon keresztül és a vállalati adottságok korábbinál fokozottabb figyelembevétele mellett igyekszik megteremteni. Mivel a jogszabály keretjellegű, a vállalati vezetés és a szakszervezetek feladatai ebben a vonatko- 1 zásban adottak.

Szóródás

a vállalatok között

Többirányú problémát vet- I nek fel azok az észrevételek, amelyek a vállalatok közötti j feszültségre és aránytalansá- I gokra utalnak. Az egy főre j eső nyereségrészesedést —

[ minisztériumi és tanácsi ipar- I vállalat szerinti megbontás- I ban — az alábbi számadatok tükrözik (1000 Ft-ban).

Ipar:

I.

II.

in.

M.

13,3

5,9

1,5

T.

Építőipar:

13,6

5,4

M.

15,4

6,2

1,6

T.

13,4

6,3

M

Kiindulni annak felismeréséből lehet, hogy az új irányelvek megfelelőbb, tisztultabb tonnában való érvényesülése csak hosszabb átmenet után lehetséges. Valamennyi szabályozónak a jelenleginél szélesebb körben és „agresszívebben” kell befolyásolniok a vállalati döntéseket ahhoz, hogy a nyereség tömege tartalmában is komplex . módon foglalja egybe a kívánt elemeket. Más szóval a nyereség valóban azt fejezze ki, hogy egy vállalat milyen mértékben és színvonalon elégíti ki a népgazdaság szükségleteit és ennek érdekében milyen hatékonysággal használja fel eszközeit. Ezzel szemben az új konstrukciók bevezetésére egy középtávú tervperiódus harmadik évében került sor, a vállalati magatartásra, a korábban hozott döntések még erősen hatottak. Nem alakultak még ki a termelők és felhasználók új kapcsolatai, a szabad árformák viszonylag szűk körben érvényesültek, ugyancsak a kereskedelmi módszerek is. — Nem alakulhatott ki még egy egészséges gazdasági verseny. (Ennek jelenleg még szervezeti okai is vannak. Nem egészen alaptalanok például a tröszti és gyáregységi rendszerből fakadó kötöttségek felülvizsgálatát célzó törekvések.) Kézenfekvő, hogy a nyereség tömege, vagy változása így nem mindig, — de legalábbis nem a megfelelő arányban — tükrözte a vállalati gazdálkodás eredményét, s arra az elmúlt évben a sokszor indokolatlanul magas állami támogatás, vagy szükségtelenül biztosított kedvez-r mények is hatottak. A legtöbb vitát az egyéni anyagi érdekeltség, a nyereségrészesedés rendszere váltotta ki. A vitatkozók érvként egyaránt hivatkoznak vállalaton belüli és vállalatok közötti arány- lalanságra. A vállalaton be lüli feszültségnél a kategóriák csoportmaximumainak eléggé eltérő mértékére utalva annak közelítését sürgetik. — Az alapkoncepció feladását — amely a nyereségből való részesedést a beosztáshoz és ahhoz járuló felelősség mértékéhez, a magasabb kvalifikációhoz, nagyobb szakmai gyakorlathoz, rátermettséghez és irányítókészséghez, végsősoron a döntések nyereségre gyakorolt hatásához igazítja — semmi nem indokolná. A személyi jövedelmek arányaiban kifejezésre kell juttatni a nyereség létrehozásában betöltött szerepet.

A kategóriákról

A vita azon lehet,’ mi gátolta az alapelvek gyakorlati érvényesülését, mi vezetett

A vállalatok közötti szóródás már lényegesen nagyobb, és irányait tekintve nem egy olyan tendenciát tükröz, amit ] eddig is számtalan esetben ért kritika. Ezek főleg arra ! mutatnak rá, hogy az I. ka- I tegóriába sorolt vezetők nye- ' reségrészesedésének abszolút j összege szinte úgy csökkent, I ahogy az irányításuk alá tartozó vállalati dolgozók létszáma emelkedett, másrészt a I nyereségrészesedés címén ki- j fizethető összeg általában úgy I emelkedett, ahogy az egyes vállalatok műszaki színvonala csökkent.

Ez utóbbit alátámasztja például az a tény, hogy a megye legkorszerűbb automatizált üzeme a — Mohácsi Farostlemezgyár — vállalati eredményének 2,2 százalékát, a korszerűsítés jogos igényével már régen fellépő vállalatok egész sora 10—24 százalékát fizethette ki nyereségrészesedés címén. Amíg az 500 fő alatti vállalatoknál

12,5 ezer forint. 500—2000 főt foglalkoztatóknál 10,7 ezer forint volt az I-es kategória részére kifizetett részesedés egy főre eső összege.

Nincs — és helyesen I nincs — semmiféle olyan el- j I határozás, amely a váilala- 1 I tokát ilyen szempontból ka- j ! tegurizálná és az ismert csoportmaximumon túl további

— esetleg a többi közgazda- sági szabályozó hatékony érvényesülését gátló — korlátot állítana. A vállalati létszám, a nagyságrend a nép- gazdasági hasznosságnak leI hét egyik kritériuma, de az j j egy főre eső részesedést meg- i határozó tényező már nem. \ ' Tény azonban, hogy 1968-ban j I elért eredmények alapján a : i kislétszámmal és kisebb felelősséggel dolgozó vezetők ) sok esetben lényégesen ma- ! gasabb többletjövedelemhez jutottak a népgazdaságilag is ; meghatározó hatványozottan bonyolultabb problémákkal küszködő, ugyanakkor esetleg több ezer dolgozót irányító vezetőknél.

Hogyan lovább?

Ha biztosítani akarjuk az össztársadalmi érdek szerinti elosztást a vállalatok és a : költségvetés között,. akkor j ilyen érdeknek megfelelő ; arányt lehet biztosítani a vállalatok között is úgy, hogy a ; jelenlegi részesedési rendszer

— többek között — a műsza- i ki színvonal emelésének irányában is jobban hasson.

Az elosztás nem lehet ha- I tékony akkor, ha a személyi j jövedelem annál nagyobb, minél inkább mutat a termelési színvonal a „manufaktúra”

1 irányában.

A fentiek alapján a nyereségre ható tényezők kétirányú felülvizsgálata szükséges. —

I Egyrészt — és ez már 1968- ' ban a féléves adatok birto- : kában elkezdődött — annak meghatározása, milyen mértékig növelte indokolatlanul a nyereség tömegét a költség- vetés valamilyen formában való hozzájárulása. A másik, amely a többi közgazdasági szabályozó hatékonyabb érvényesülését volna hivatva előmozdítani, szintén széleskörű és hosszúlejáratú feladat. A teendő intézkedéseknek kerülniök kell az adminisztratív eszközökkel való , felesleges ráhatást, a problémák megoldásának hatékonyabb módja egy egészséges gazdasági verseny kibontakoztatásának elősegítése ott, ahol erre mód van.

Mivel az új gazdasági mechanizmusban a nyereség- érdekeltség a jellemző, az anyagi érdekeltség rendszerének rendkívül sokoldalú és bonyolult problematikája megérdemli annak állandó felszínentartását, finomítására irányuló törekvést és a meg nem szűnő vitát. A cél ezúttal sem lehet több, mint ebben az irányban impulzust adni. és néhány gondolatsort elindítani.

Dr. Bnzánszky József

Adásvétel az új gazdasági mechanizmusban

ről, több szempontból érdekelt ennek az ősi intézménynek: az adásvételnek a működése a szocializmusban. Mindenekelőtt azért, mert jellegzetes híd szerepét tölti be a tulajdonjog és a munkajog között. Hiszen a termelést megvalósító dolgozók bérüket így realizálják, mégpedig túlnyomórészt a társadalmi és a személyi tulajdon kettős metamorfózisa útján.

— A vétel az új mechanizmusban sem új, csak más súllyal jelentkezik, egy fejlődési szakasznak jelenlegi betetőzése. Hasonló a helyzet teA vállalati információs rendszer

Folytatjuk Mikroökonómia címmel indított sorozatunkat. Eddig a vállalatról és környezetéről, a tervezésről és a termelőn előkészítéséről, a termelésirányításról volt szó. a következőkben pedig még két témát érintünk: 1, Gazdálkodási feladatok. Ellenőrzés.

hát a vállalati önállósághoz. Mindkettőnek számos és jelentős új vonása van. Előbbivel kapcsolatban az adásvétel és az adásvételszerű meg- oldások a gyakorlatban máris [ jelentősen megnövekedtek. Ilyen új jelentős vonásokat tudunk megállapítani már a vétel alapformájánál is. A j kockázatvállalás mérlegelése, annak megosztási lehetősége! társaság szerződéses formában 1 — széles választási lehetőséget J nyújt és jogilag is sajátos ' vonásokat eredményez, 1

Divatossá vált mostaná-1 ban az információról, információs rendszerről, en- j nek kialakításáról, tovább- ' fejlesztéséről beszélni. Néz- j zük meg, hogy tényleg olyan j fontos, nélkülözhetetlen ele- j me-e az információs rend- j szer a gazdasági életnek, és j ha igen, akkor hazánkban J miért éppen az elmúlt 2 3

év folyamán hangsúlyozzuk | szükségességét, fejlesztését és tudományos alapokra helyezését? Nézzük meg, hogy egyáltalában mi is az j az információ és hogyan vá- ] lik ez — jelen vizsgálatunk szemszögében — vállalaton belül zárt, előre meghatározott rendszerré, és hol van a helye a vállalati gazdasági életben?

Ha egy disznókat hizlaló paraszt bácsi kimegy a vásárra azért, hogy körülnéz- j zen, hogy „mennyiért men- J nek a disznók”, vagy ha egy j nagy ipari vállalat képviselője több várost, esetleg or- j szágot látogat végig a kereslet felkutatása és felmérése céljából, mindkettő információkat szerez az értékesítés illetve a termelésszervezés j területén, azzal a különbséggel, hogy a paraszt bácsi nem információ gyűjtésnek, piackutatásnak nevezi ezt, amíg a nagyvállalat igen. Nem az elnevezés, hanem a tartalom a lényeg. Az érdeklődő mindkét esetben a piaci árakat, a kereslet-kínálat összhangját keresi, mivel ehhez fogja a későbbiek folyamán alakítani cselekvését. Ezzel a kis példával már el is jutottunk az információ fogalmához. Információ alatt nem értünk mást, mint számunkra értelmezhető új ismeretet.

Ügy a paraszt bácsi, mint az ipari nagyvállalat képviselője olyan dolgok után kutat, érdeklődik, ami tevékenységével összefügg (számára értelmezhető), és ezért megy körutazásra, azért megy ki a vásárra, hogy ismereteit újabbakkal bővítse. Mindebből kitűnik, hogy vannak olyan új ismeretek, amelyek az egyik félnek információt jelentenek (számára értelmezhetőek), míg a másik félnek nem. Az ipari nagyvállalat képviselője azért utazik, hogy a kereslet-kínálatról információkat gyűjtsön, és ennek alapján több más információval egybevetve a vállalat vezetősége úgy az értékesítés irányáról, mint a termelés szervezéséről dönteni tudjon.

Természetesen egy információ nagyon egyoldalú képet mutat. Ennek alapján termelni, termeltetni nem szabad. Ugyanakkor a legszélesebb körű külső információk ismerete sem biztos, hogy jó döntéshez vezet, mivel belső, mind széiesebbkörű vállalati ismeretek (szabad kapacitás, átállási rugalmasság, önköltség, az időarányos tervhez viszonyított teljesítés stb.) nélkül az igényekhez alkalmazkodás, a mind gazdaságosabb termelés megoldhatatlan. Éppen ezen kitételek miatt a vállalathoz eljutó külső és belső információk szoros ötvözetével kell kialakítani egy zárt rendszert.

Ezen információs rendszerrel szemben támasztott elsőrendű és legfontosabb követelmény, hogy az egyes döntési szintekre, csak azok ' az információk jussanak el, * amelyek az adott döntéshez szükségesek, továbbá olyan formában és akkor kerüljenek a döntésre hivatott szervekhez, amikor és amilyen formában a legjobban fel- használhatók. A vállalat döntési és információs rendszerének a legmesszebbmenőkig összhangban kell lennie, min I den tekintetben egységet kell I képeznie, mivel csak így biz- j tosítható az egyes magasabb [ döntési szintek felé áramló i

információk megszűrése. Egy ipari nagyvállalat igazgatója, amennyiben a vállalatánál lejátszódó minden kis eseményről információt szeretne nyerni, és egyszemélyben dönteni, úgy pár napon belül a jelentések elborítanák irodáját, neki már nem is jutna hely.

Az információs rendszeriéi szemben felmerül követelményként az is, hogy a központi adatigényeket is ki kell elégíteni (kifelé menő információ). A népgazdasági szintű problémák, kötöttségek, utasítások szintén információknak (kívülről jövő információknak) számítanak, hiszen ezeket minden körülmények között be kell tartani a vállalatnak, és ezen korlátok figyelembevételével szervezheti csak meg tevékenységét. Az információ rendszernek az elmúlt néhány évben való előtérbe kerülése, rohamos fejlődése, .függvénye a népgazdaság fejlettségi szintjének. Addig, amíg centralizált gazdasági vezetés folyt, a vállalati információs rendszer fő területe a központi mutatók és utasítások figyelemmel kísérése, valamint a jelentések tömkelegének mint kifelé menő információknak területére szorítkozott.

Az 1968. január 1-ével bevezetett közgazdasági szabályzókkal történő gazdasági irányítás szükségszerűen kiterjesztette a vállalati információs rendszer körét. A vállalatok gazdaságos üzemelésének elengedhetetlen feltétele lett az információs rendszer fejlesztése. E fejlesztés alapkövei: 1. Fokozott vezetői igényesség. 2. Fejlettebb számviteli elemzési eljárások. 3. Gondosan szervezett adatfeldolgozási folyamatok. 4. Nem utolsó sorban korszerű adatfeldolgozó gépek. Ezek hiányában az információs rendszer csak részleteiben, vagy egyáltalán nem fejleszthető.

Centralizált vezetés mellett a vállalat vezetőinek igényessége nem, vagy csak kevésbé fejlődhetett ki, és ezáltal nem is keresték az utat új elemzési, piackutatási, gazdaságossági eljárások alkalmazására, mivel a vállalat terve, értékesítési és beszerzési árai, import-export lehetőségei, valamint nyereségbeszerzési forrásainak egy része felülről irányított, kötött volt.

Pár évvel ezelőtt a korszerű adatfeldolgozási gépek csak néhol, a vállalatok zömének elérhetetlen távolságban álltak rendelkezésre, és ezeket is a jelentések határidejének pontos betartása érdekében használták fel. A közgazdasági szabályzókkal irányított gazdaságban a gazdaságosság mint mértékszám került előtérbe.

A vállalat vezetői a megfelelő hélyességű döntések meghozatalé nalc biztosítása érdekében egyre több igénynyel lépnek fel az információs rendszerrel szemben. Egyre jobban ösztönzik a gazdasági szakembereket új számviteli, elemzési eljárások kidolgozására. Ezen igényesség, valamint az információk operativitásának növelése csak úgy biztosítható, ha új, hatékonyabb adatfeldolgozási eljárásokkal gépi, ahol lehetséges elektronikus úton dolgozzák fel az adatok tömkelegét, alakítják át a vállalathoz beérkező és a vállalatnál kimunkált adatok sokaságát információkká, amelyek aztán az információs rendszer által megszabott úton jutnak el a különböző döntési szintekre, és így a lehető legrugalmasabb módon válnak a vállalati gazdasági életet irányító eszközzé.

Gyöngyösi László

Adásvétel az új gazdaság mechanizmusban — ez a címe dr. Rudolf Lóránt profesz- szor, a Pécsi Tudományegye tem Állam- és Jogtudomány Kara I. számú polgári jogi é: munkajogi tanszékének vezetője új — immár nyolcadik — szakkönyvének. A mű határki dr. Rudolf Lóránt munkásságában, mert ezzel szereztí meg az állam- és jogtudományok doktora tudományos fokozatot. Ez alkalomból kértük tőle az alábbi interjút:

— Még mielőtt hazánkbar szó lett volna az új gazdasági mechanizmus bevezetéséA személyi jövedelmek va lamennyi kategóriában emel kedtek éspedig átlagban a;

I- es kategóriában 6—8, í

II- esben 4—5 és a III-asbar

3—6 százalékkal. A vezetőál lásúak részéibe nyereségrészesedés címén kifizetett össze gek az elmúlt évinél általában magasabbak voltak, de tény az is, hogy más címer kisebb mértékben részesültek a vállalati eredményből. lg> jutott kifejezésre az az elv hogy a személyi jövedelerr mozgó része a nyereségtől függő juttatásban koncentrá lódj ék. Feltűnő ellenben, hog> a vállalatok a bérfejlesztés lehetőségének még csak tőre dékével sem éltek. Például: s minisztériumi iparvállalatok 18 millió forint összegű, 2 százaléknak megfelelő bér- szintnövelést hajthattak volna végre, ezzel szemben a tény 1,1 millió.

Az elmaradásnak sok oka lehet. Mindenekelőtt az a felismerés, hogy az I—Il-es kategóriákban az együttes személyi jövedelem összegét a Bérnövelés állandóan kisebbíti. Bérszint növelést végre- najtani — hosszabb távon — :sak akkor érdemes, ha az hatékonyan segíti elő a vállalatvezetést, a nyereség tömegének fokozásában. Ugyanakkor a vállalatok jó része az elmúlt évben nem volt ériekeit a nyereség meghatározott, rendszerint már év közben elért szintjének növelésében.

Tartalékot képezhettek „a oázis bérszínvonal” kiszámí- ásánál is. Az a tendencia, amely alacsony keresetű dolgozók alkalmazásával kívánta r vállalaton belül mutatkozó Dérfeszültségek részbeni fel- Dldását biztosítani, megyénkén belül lényegében lem érvényesült. Ennek je- entőségét — úgy tűnik —- el s túlozta az a beállítás, ímely ezt a kvalifikált dől gőzök átlagbémövelésének szinte egyedüli lehetősége-