Dunántúli Napló, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-04 / 78. szám

1969. április i Dutvantau nap io 1 VASARELY KIÁLLÍTÁSA VITA KULTURÁLIS ÉLETÜNKRŐL KULTURÁLTSÁQ, IQÉNYESSÉQ — ÉS HELYI SAJÁTSÁQOK 1968-ban, közel 4 évtizedes távoliét után Budapestre lá­togatott Victor Vasarely, a modern képzőművészet egyik kiemelkedő jelentőségű egyé­nisége, akinek neve összefo­nódott azzal a művészeti irányzattal, amelynek OP­ART a neve. Művészbarátokkal találko­zott és gyűjteményes kiállí­tásának feltételeiről tár­gyalt. Prágából érkezett, Zágrábba tartott, ottani ki­állításának megnyitójára. Eu­rópa, sőt a világ számos múzeuma őrzi műveit, s számos nagyváros rendezte meg kilállítását. A pécsi Vasarely-kiállítás 42 művet mutat be. Vasarely — Vásárhelyi Győző — Pécsett született 1908-ban a hatszázévesnél is régibb, volt nagypréposti házzal szemközti épületben, így emlékezik gyermekkorá­ra, pécsi emlékeire a kiállí­tás katalógusának előszavá­ban: „Pécs, Káptalan utca & Egy öreg udvarház, távo­labb egy négytornyű nagy épület, még messzebb egy domb, talán hegy? A Tety- tyi... Ez az összes emléke egy hároméves kisfiúnak szülővárosáról. Üjabban hí­rek, újságcikkek, könyvek tudomásomra hozták, hogy Pécs városa fejlődött, ter­jeszkedett, épült-szépült és belépett a modern korba. Kiállítja a pécsi Janus Pan- nónius Múzeum távolra sza­kadt fiának műveit! Ez a tény mélységes öröm és nagy megtiszteltetés számomra!” A gyermekkori emlékek, megfigyelések szerepet ját­szanak művészetében is. Máshelyütt megemlíti, hogy már gyermekkorában felfi­gyelt olyan jelenségekre^ amelyek későbbi munkássá­gát is befolyásolták. Felfe­dezte, hogy mennyire érde­kesen változtatják alakjukat a téli, párás-jeges ablakra rajzolt figurák, ha például mind a külső, mind a belső üvegre azonos alkazatot raj­zolunk és aztán más-más oldalról nézzük e kettős ké­pet. Ez már tulajdonképpen a későbbi, ún. kinetikus, va­gyis mozgásérezetet keltő festői gyakorlatának első felismerése volt. Másutt hi­vatkozik egy tengerparti él­ményére, mely erősen hatott rá. A vízparton talált finom csiszolódott kavicsok ováli­sában a hullám formáját vélte megismétlődni, a moz­Az a félezernél több kép, melyet hazánk' 85 középis­kolájának 162 tanulója kül­dött bírálatra, a számok ere­jével is bizonyítja a fiatalok igényét és érdeklődését a Pé­csett évente megrendezésre kerülő seregszemle iránt. Aki aztán közelebbről ismeri a középiskolások sajnálatosan túlzott, mégis egyre fokozó­dó elfoglaltságát, az tudja igazán értékelni ezt a sta­tisztikát A fényképezés, fő­leg pedig a kiállításra való igényes felkészülés meglehe­tősen sok időt és teljes fi­gyelmet igényel, mégis, a be­küldött képek közel húsz szá­zaléka sikerrel állt helyt a bírálóbizottság igen magas igényeivel szemben. Ez az át­lag igen kedvező; (az orszá­gos és nemzetközi fotómű­vészeti kiállításokon az elfo­gadási arány sokkal kisebb) de még jobb is lehetett vol­na, ha a szerzők egy része alaposabb technikai ismere­tekkel rendelkezik. Bosszantó volt kiesni látni a valóban új ötleteket, a mai fiatalok szemléletét tükröző képeket csupán azért, mert a nagyítás elemi technikai hi­bái lehetetlenné tették a nyil­vánosság elé bocsátást. Fel­tehetően komoly szerepet ját­szott ebben a kellő szabad­idő hiánya, de felelősség ter­heli a szakkörök vezetőit is. Valamennyi kép iskolai iga­zolással és pecséttel érkezett ugyanis, a szak- és iskola- vezetésnek tehát látnia kel­tett az anyagot és aláírásá­gás alakját, mely önmaga képére alakította, csiszolta őket. Felfedezte, hogy eze­ket a formákat vissza lehet vezetni egy elliptoid alakú mozgásra. Nem a természet formáit találta csodálatra méltónak, hanem a termé­szet alkotótevékenységét, mely létrehozta e tökéletes szobrászi formákat. A teremtés átélésének él­ményszerűségével ellentétes irányának ellenére is rokon tapasztalatot jelentett szá­mára a pusztulás, az elmú­lás valósága egy délfrancia romváros falai közt járva. Megragadta őt annak alap­rajzba redukált, elvont szer­kezetté vált halott világa, geometrikus architektúrája. Ráismert arra, hogy a for­maelemek önmagukban bár­mit jelenthetnek, határozott jelentést csak a szerkezet ad nekik. Festményeinek struk­túráját — benső azonossá­guk alapján — a természeti világ modelljeként fogta fel. Vasarely, a formarendező művész önmagát és művé­szetét szavakkal is kifejezi. Számtalan visszaemlékezése, nyilatkozata, programja lá­tott már napvilágot. Élén­ken reagál a világban be­következett változásokra, a fejlődés soha nem tapasz­talt ütemére. A világ termé­szeti képe is mérhetetlenül kiszélesedett, két ellentétes, bár összefüggő véglet felé: egyrészt a sejtek, molekulák és atomok szemmel nem lát­ható világa felé, másrészt a távoli roppant nagy csillag­képek univerzuma felé. A festészetben a naplemente, a kikelet, a gyümölcs, az akt és a portré ezer és ezer mesterműnek adott már köl­tészetet, életet, sőt örök éle­tet. És felteszi magának a kérdést: a kibővült, gigan­tikus fizikai természet a re­lativitásával, elektromos, mágneses és fényhullámai­val, anyag-, tér- és időprob­lémáival, nem lehet egy új költészet kiapadhatatlan for­rása? Ezeknek az új élmé­nyeknek a kifejezési formája azonban nem lehet már töb­bé az ábrázolás, hanem az érzékeltetés, egy áttett ana­lógia révén. Művészetének gyökerét Elássák Lajos, Moholy Nagy László és Bortnyik Sándor­hoz vezeti vissza, őket isme­ri el példaképnek. A konst­ruktivizmus formai abszt­rakcióján azonban korán túl­lépett Már 1935 körül fog­val jóváhagyta olyan fotók küldését is, melyek még egy Zártkörű házikiállítás színvo­nalát sem közelítik meg. Szerencsére találkozunk po­zitív példákkal is; számos szakkör jó szemmel, biztos kézzel válogatta össze ké­peit, nem akart mindenáron négy képet küldeni szerzőn­ként. hanem megelégedett eggyel is, de ez aztán falra került, sőt díjat is nyert. A rangsorolás nélküli tisztelet­díjban részesült 15 kép mind­egyike becsületére válik a fiatal szerzőiknek. Többségük sikerült emberábrázolás, de a kilenc portré- és riportkép mellett örvendetes az öt dí­jazott csendélet magas szín­vonala, korszerű előadásmód­ja, melynek értékét növeli, hogy a fiatalság természeté­nél fogva jobban vonzódik a dinamikus témák, a riport felé. Érdekes, hogy a kiállí­tási anyagban a riportképek után következő csendéletek száma és színvonala jelentő­sen megelőzi a portrét, míg a nemrég oly gyakori tájáb­rázolással alig találkozunk, a kiáll., attak viszont kitű­nően sikerülteik. A legjobb egyéni teljesít­ményt Lengyel Emőke, a pé­csi Nagy Lajos Gimnázium tanulója érte el: mindkét be­adott képe tiszteletdíjban ré­szesült. Felér Zoltán (Bp) az egyetlen, a.unek mind a négy beküldött képét elfogadta a zsűri, az egyiket díjjal ju­talmazva. A tavalyi díjnyer­tesek közül csupán a szegedi lalkoztatják a különböző vibrációs effektusok, de tu­datosan csak 1950 körül kezd a kinetikus hatásokkal foglalkozni. Az OP-ART, is­mét Vasarelyt idézem, nem más, mint a mozgás, a tér és az idő dimenziójának a plasztika világába való be­vezetése. Még mindig a sík­ban vagyunk, de a tériesü- lés és a mikro-időkben le­zajló mozgások illúziója olyan erős, hogy szinte már valóságnak hat, mindez a szem retináján persze. A kompozíció kisterjedelmű, de nagyszámú geometriai for­mákból áll, melyek helyze­tüknek megfelelően nyúgodt, vagy mozgó hatást keltenek. Az ilyen kép az információ- elmélet módszerével anali­zálható, sőt, az igen-nem kérdés szisztéma alapján programozhatóvá válik egy elektronikus agy számára. A gép villámgyorsan végtelen számú kombináció leperge- tésére képes. A variációs lehetőség sokfélesége teszi lehetővé a sokszorosítást is. A .műtárgy szerinte már nem egyszeri és egyedi, ha­nem általános, minőségi veszteség nélkül 10—100 sőt 1000 egyenértékű mestermű is létrejöhet. Pécsi kiállítá­sának anyaga is ezek közé a multiplikák közé tartozik, ún. szerigráfiák ezek. Vasa­rely 1958-ban újabb lépést tett a plasztikai egység meg­teremtésének irányába. Le­fektetett egy ún. plasztikai ABC-t, számos szín-formá­val, amelyben minden egyes színforma egy plasztikai egy­séget képez. Minden egység egy szabályos négyzetből és a benne foglalt formából áll. Ez a két alkotóelem — fekete-fehér, vagy fehér-fe­kete, színes-harmonikus, vagy színes kontrasztos egy­séget ad. A plasztikai szép­ség terjed az építészeti tech­nikák, normák, szériák je­lenlegi rideg világában. Nem­csak a természetes táj, ha­nem a mesterséges táj is szép lesz, szép, vidám és változatos. A kinetikus absztrakció új generációja ma már a kinetikának té­ri esült formáit kísérletezi. Üjabb alkotóelemek, a fény, az energia és a hang lép­nek be ebbe a versengésbe. A kép-fogalom átalakítá­sának terén Vásáréi ynek azok között van a helye, akik kísérletező bátorsággal új világot tárnak elénk a képzőművészet terén. Pórszász János és Szász Lász­ló (Pécs) tudta megismételni a kimagasló szereplést, míg a többi 12 nyertes közül hét már a múlt évben is a kiállí­tók között szerepelt. A nem díjazott képek közül tetszett még a pécsi Surányi Éva két tájképe, a győri Meixner Mi­hály jóhumorú riportjai és Teppert Ferenc (Villány) si­került portréja. A legeredményesebb szak­köri munkát jutalmazó ván­dorserleget nagy fölénnyel védte meg a pécsi Nagy La­jos Gimnázium. Komoly és tervszerű felkészülés eredmé­nye ez, amely a tavalyi siker után azonnal megkezdődött. Kiállított képeik többsége a nyári szünetben készült; a haladó csoport októbertől kezdve rendszeresen tanul­mányozta és vitatta meg a legújabb fotóalbumok, bél­és külföldi katalógusok nagy­sikerű képeit, értékelte a ta­gok munkáját stb. Nyilván hasonlóan alapos munka biz­tosította az idén először je­lentkező pannonhalmi gimná­zium sikeres szereplését. A nyolc szerző csupán 13 képet küldött a lehetséges 32 he­lyett, de ebből öt került kiál­lításra, egy díjazva. Pécs és Baranya közép­iskoláiból növekvő, de a mű­ködő szakkörök számát te­kintve. távolról sem kielé­gítő számban érkeztek képek. A jelen eredményeinek som- mázásakor gondolnunk kell már a következő év jubileu­mi kiállítására is. Dr. Szász J. Pécs speciális helyzetű a magyar nagyvarosak között. A korai és a megelőző kul­túrák szinte folyamatosan virágoztak itt. (Elég, ha most csak a római kultúrát, Ist­ván király és Nagy Lajos korát említjük.) A mecsek- alji submediterrán település, a korok hangulatát őrzó épí­tészeti környezet ma is idézi a korok, kultúrák lehelletét. És Pécs az a magyar nagy­város, amely a fővárostól megközelíthetőség tekinteté­ben még a mai értelemben is viszonylag távol fekszik. S ha a város történelmi — földrajzi helyzete mellett fi­gyelembe vesszük a kultu­ráltság hatásában jelentkező gazdasági vonatkozásokat is, sokat mond néhány statiszti­kai adat: sok éve Baranya megye és Pécs város tartja nyilván a rádió- és televízió­előfizetők legmagasabb szá­zalékát. S mi mondhatjuk magunkénak a legtöbb keres­kedelmi hiánycikket, a leg­drágább piacot, s a legtöbb autótulajdonost is ebben az országban! A környező országokban hasonló, bár kétségtelenül nagyobb vidéki városok pél­dáján azonban Pécs sajnos már nem bírja el az össze­hasonlítást. — Drezda, Krak­kó, Pozsony, Brassó, Zágráb összehasonlíthatatlanul jelen­tősebb gazdasági és kulturá­lis tényező saját országában, mint Pécs. Mindegyik emlí­tett centrum pL nemzetköri fesztivál rendezésére, illetve önálló televízió stúdió és program fenntartásához tud elég önálló kulturális, társa­dalmi és dologi alapot bizto­si tanú Pécsett abból kellene ki­indulnunk, ami a sajátos helyzetre — országhatáron belül — jellemző. — Az át­lag pécsi lakos — akinek művelődési igénye, vagy ép­pen kifejezési kényszere van — nem támaszkodhat a fő­város művelődési életére. Pécsről — szemben Székes- fehérvárral, vagy akár távo­labbi alföldi városokkal —> nem lehet egy-egy kiállítás­ra, színházi, zenei eseményre rendszeresen és tömegesen Budapestre utazni! — Ha a város közönsége nem akar el­maradni a kor színvonalától, itthon kell megteremtenie a maga kultúráját. És viszont, a város kultúráját szolgáló művészek sem lehetnek csak vendégként a városban. Pécs­nek magának kell kialakíta­nia a kulturális igények mű­velésének és kielégítésének feltételeit, S ha ez megvan, akkor a fővárostól való tá­volság adta kényszerhelyzet speciális, előnyös jellegzetes­sége lehet a pécsi kultúrcent- rum önálló művelődési, mű­vészeti életének. Sokan — főleg hivatottak —■ szóltak hozzá a vitához. S bár mindegyikük számára nyilvánvaló, hogy van prob­léma, nem borúlátóak, s vég­tére is kul túrcen trumnak is­merik el. De mi teszi kultúr- centrummá a centrumot? Semmiesetre sem az, hogy „minden vonalon mennek a dolgok”. — Ha nincsenek hagyományon nyugvó, ki­emelkedő, jellegzetes, s min­den mástól eltérő művészeti tettei egy városnak, lehet ré­gi óközpont a gazdasági és közigazgatási értelemben, de a szükséges vonzó- és ható­erő hiányában kultúrcent- rumnak nem tekinthetjük. S ha ilyen szempontból vizsgálódunk — és sok terü­leten látunk elégtelenséget — ne tűnjék ez a kétségtele­nül értékelendő tettek és eredmények semmibevevésé­nek. De lássuk be, hogy nem használjuk fel tökéletesen lehetőségeinket, s végül is „jobban is mehetne”. Helyen­ként, esetenként a távolabbi, másutt a közelmúlt példája, s a jövő adta lehetőségek le­gyenek útmutatónk. Amikor Pécs kultúrája szó- bakerül az idegen előtt, vagy szőkébb hazánkban akarunk reprezentálni, — a Balett és és a Bóbita a „sláger" — mint ami színvonalas és ki­fejezetten pécsi program. S elvezetjük még a vendéget a Modern Magyar Képtárba. — Aki ennél több ielemény- nyel rendelkezik, talán talál még valami „felemelő” szó­rakozást, de többnyire csak egy „eredeti” hangulatú pin­cevacsora jegyében. 1. Viszont mindenki tudja, hogy például a Pécsi Balett mennyire nem pécsi. Váro­sunkhoz kötődésük nem prob­lémamentes, s be kell val­lanunk, valójában formális. S ez érződik, amikor tudo­másul kell vennünk, hogy egy sor izgalmas produkció­jukat be sem mutatták Pé­csett, a balettművészek kap­csolata a várossal sem az, amely az oly nehezen nélkü­lözhető tömegbázis ideáljára emlékeztetne. 2. A korábban művészeti értelemben is kiváló színhá­zunk ma gazdasági és közön­ségsiker vonatkozásában erő­södött meg kommerszebb programok árán. S ez nem is lenne kifogásolnivaló, ha ezen belül lenne egy olyan mag, törekvés, amely kifeje­zetten rétegigényeket is ki­elégít — építve egy szűkebb, de a fejlődést jobban segítő értelmiségi bázisra. Ilyen azonban nincsen, s még azt sem mondhatjuk, hogy szí­nészek. zenei emberek ne lennének, akik a legmaga­sabb igényeken is emlékeze­teset tudnának nyújtani. — Magyarországon sajnos sem­milyen összehasonlítás nem lehet reális, amely a főváros­hoz viszonyít, ennek ismere­tében legyen szabad mégis egy ilyen példával utalni a lehetőségekre: ki nem ismer­né, legalább hallomásból, az „Egy őrült naplója” sikerét. S van-e olyan produkciója a mi színházunknak, amelyre „képtelenség” lenne jegyet kapni? — Mert moziban és irodalmi színpadon akad né­ha Pécsett is ilyen. 3. Pécs korábban pezsgő zenei életéről is volt már szó, véleménykülönbség is a vitá­ban. Egy öntevékeny kórus önzetlen, s a művészet iránt táplált őszinte szeretete, ki­tűnő közösségi szelleme — a Nevelők Háza Kamarakóru­sáról van szó — szép példája a zenei hagyományok méltó ápolásának, amelyet prog­ramjaik sikere igazol. A ze­nei tanítás hagyományaihoz és a modem zene viszonyla­gos igényéhez képest azonban visszalépést jelent a bérleti hangversenyek klasszikusok köré csoportosított műsorpoli­tikája — amely még azon az áron is következetes volt pL Beethoven jegyében, hogy önmagát ismételje. Ha egy kicsit túlzóan is, de úgy tű­nik, hogy a Filharmónia ki- rendeltsége semmi igazán.ön­álló kezdeményezéssel nem formálja a város hangver­senyéletét. A programok ki­csit fáradtak, s a közönség lelkesedése is ennek megfe­lelő. 4. Sok évvel ezelőtt élfá­radt egy lelkes szervező, s felbomlott a jazzklub. S ez azt jelenti Pécsett, hogy leg­alább öt éve nem volt sem­minemű jazz-hangverseny — a XX. század közepén, egy zeneileg művelt városban ... 5. Pécsett indult vidéken először a televíziós és ultra­rövidhullámú műsorsugárzás, s a helyi stúdió műsora a leghosszabb — időben. De amíg a Magyar Rádió az or­szág művelődési és művészeti életében igen jelentős ténye­ző, a Pécsi Rádió a város kulturális életében egyáltalán nem hat. Tíz éve még gya­koriak voltak a hangverseny- és színházi közvetítések, ön­álló felvételek gyűltek, ame­lyek gyakran műsorba kerül­tek. Ma már nemhogy úja­kat, a régieket sem lehet hal­lani. 6. Korszerű mozijaink az országos premierrel egyidő- ben tűzik műsorukra az új kópiákat. Hiányzik azonban egy kisebb művészmori, ne­vezhetjük híradó-mozinak is, ahol az esti órákban a világ filmtermésének sok híres kis- filmjét lehetne végignézni A magyar kisfilmekhez 5i úgylátszik csak Miskolcon, és ott is csak a fesztivál ide­jén lehet hozzájutni. — Be­széljünk a Játékfilm-Szemlé­ről, amelyet Pécsnek „adtak" s Pécs „fogadta”. — De meg kell mondani, hogy a sok di­cséretes igyekezet mellett, amivel fogadjuk, semmi ter­mészetes kötelék nem kap­csolja ide. Nem egy verseny- film vetítésre már a jegyáru­sítás megkezdésekor nem le­het jegyet vásárolni, a pénz­tár nem ad ki jegyet, mert az előadás nagyrészét vala­mely intézmény, üzem vette meg. Ugyanakkor tipikus eset, hogy a vetítésen üres széksorok maradnak, mert a szervezett hivatalosak nem mind jöttek el. S a jelenle­vők egy részére is hatástalan volt a versenyfilm. Vajon mit ér egyáltalán a szavazás? Kisdiákoknak örömet szeres a színésztalálkozó, az idefá­radt esztéták pedig kicsit ké­nyelmetlenebb körülményeié között, mind odahaza Buda­pesten — lebonyolítják a vi­tát. S hol marad ebből Pécs! Plakát és zászlódísz a főté­ren, interjúk a művészekkel az újságban, Pécsi Balett és Bóbita (minden évben!) ta­lálkozó formális eredmény­nyel. Az érdeklődő városla­kónak pedig nem jut a dí­szes műsorfüzetből, s kívül- rekedhet még a szemlefilmek vetítésén is. 7. A város értelmiségi klubja, a Bartók klub prog­ramok hirdetésével hallat magáról. A TIT sorozatokon kívül viták és művészeti programok egy része elma­rad, vagy érdektelenségbe fullad, a szakosztályok egy része csak formálisan mű­ködik. A Bartók klub koráb­ban hosszantartott tatarozása kissé elszoktatta a közönsé­get, — a mai programok nem vonzzák vissza. Nem lényeg­telen részletkérdés: nincs ze­negép, pedig 1969-ben már stereohang kellene! Nincs megfelelő feltétel elfogadha­tó minőségű diavetítésre, né­ha még az epidiaszkóp szel­lem is kísért. És ez a város­nak gyakorlatilag az összes klubjára, művelődési házára, oktatási és tudományos intéz­ményére jellemző: nem lehet megfelelő minőségű zenei hangot vagy képet reprodu­kálni. 8. Nincsen a városban iga­zi művészeti kritika. Ha len­ne — ennek egyetlen fóruma a Dunántúli Napló. De úgy­látszik. mégiscsak túlontúl provinciális kisváros vagyunk ahhoz, hogy egyéniséget tük­röző, s alapos kritikai értéke­lések lássanak napvilágot művészeti dolgokban — is­mertetés, ajánlás és hang­súlyozottan szubjektív él­mény-nyilvánítások helyett — Kisebb jelentőségű kultu­rális eseményeink visszhang­ját pedig országos fórumokon nem várhatjuk. (Jelenkoe- est). 9. Pécsett közel 4000 egye­temista, főiskolai hallgató ta­nul. S ez igen tekintélyes szám felnőtt, gondolkozásban érett értelmiségi emberekből, akiknek életkorában a műve­lődés és a közösségi életfor­ma egyaránt természetes igény! S ha még azzal is szá­molunk, hogy ennek nagyobb fele a következő generáció pedagógusait teszi, — akik­nél a művelődés és népmű­velés életreszóló, választott kötelesség is, — nem lehet eléggé csodálkozni azon, hogy hosszú évek során nem jött létre jelentősnek nevezhető egyetemi kulturális élet, sőt, természetes társadalmi-társa­sági élet is alig. Ami annál érthetetlenebb, mert viszony­lag jó elhelyezésben és kö­rülmények között működd Tanárképző Főiskolája van a városnak — amelynek mű­vészet-rokon szakos hallgatói más egyetemeken a kulturális tevékenység inspirálói, szer­vezői; ORSZÄQOS KÖZÉPISKOLAI FOTO KIÁLLÍTÁS ©r. Vstg* Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom