Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-17 / 13. szám
6 Ounonmil napto 1969. január 1% Zárszámadás a Pécsi Sportiskolánál A* elmúlt évben ünnepelte a Pécs Városi Sportiskola fennállásának tízéves jubileumát. Az ünnephez méltóan közel ezer fiatal vett részt március 21-én a jubileumi erdei futóversenyen. Az év másik jelentős eseménye a sportiskolásoknál a május 18- án Pécsúj hegyen, a Bányász kisstadionjában megrendezett sport- ünnepély volt. Nyáron a sportA vívószakosztály a Sportiskola megalakulása után két évvel kezdte meg működését. Jónéhány tehetséges versenyző pályafutása kezdődött a szakosztályban. Marosvári József, Szelenczy Mihály a felnőttek között is jó vívók lettek, de a fiatalabbak, Horváth, Körösi, Danka, Novotni, Zett- mann neveivel is gyakran fognak találkozni a sportág hívei. A labdarúgó-szakosztály csak pár éves múltra tekint vissza. A két évvel ezelőtti gyenge szereplés után az elmúlt évben már jól szerepelt a fiatal együttes az úttörő bajnokságban. Garami József, Vass Ottó, Farkas József, Nagy Sándor és Sértő Gyula nagy ambícióval és odaadással ijpglalkozik a jövő labdarúgóival. A szakosztály 156 fiatallal rendelkezik. A kézilabda-szakosztály mindössze kétéves. A fiatalok körében talán a legnépszerűbb sportág. 11 edző irányítja a lányok és fiúk sporttevékenységét. Hat csapat szerepelt a szövetségi bajnokságban. A lányok különösen jól játszottak. Ezt bizonyítja a kiharcolt első és harmadik helyük. A sportiskola vezetői igen helyesen nem az eredményhajhá- szást tűzték maguk elé, hanem a szakszerű kiválasztással az utánpótlás nevelésének oktató, nevelő munkáját. Elismerést érdemelnek azok az edzők, akik nem reflektorfényben dolgoznak, hanem csendben nevelik a magyar sport utánpótlását. i Cselgáncs- és önvédelmi ! tanlolyam indul ! A Pécsi Dózsa cselgáncs-szak- osztálya cselgáncs- és önvédelmi tanfolyamot indít Jelentkezni lehet a rácvárosi általános iskolában, hétfőn, szerdán, csütörtökön 6 órától Benkő Ferenc szakosztályvezetőnél. Baranya megye legjobb atlétikai eredményei 1968-ban v. FÉRFI UGRÓSZÁMOK Ennyi 180 cm feletti magasugróval még sohasem rendelkezett a megye. Tizen értek el 180—186 napközi és a balatonfenyvesi sporttábor biztosított színes foglalkozást a fiataloknak. A sportnapköziben 967, a fenyvesi sporttáborban 165 sportoló vett részt. A legrégibb szakosztálya a sportiskolának az atlétika. Neves atlétákat neveltek: Kulcsár Magdi, Köves Mária, Jandala Mária es a többiek innét indultak el az atlétika rögös, de szép útjára. A szakosztályban 13 ifjúsági ezüst- és 41 ifjúsági bronzj el vényt szerzett fiatal bontogatja szárnyait. A kis Péley Iván a 80 méteres gátfutásban 13.6-ot futott. Kóssa Erzsébet 144 centimétert ugrott magasba, Ragoncsa Mária, Szik- szai Zita, Keresztes Erzsi, Cseh Miklós és társai tehetséges, fejlődőképes versenyzők. Jól szerepelt a szakosztály a körzeti versenyeken. Gáspár János vezető edző irányításával tizenegy edző foglalkozik a szakosztály 210 tagjával. A kosárlabda-szakosztály is népes gárdával rendelkezik. Czéh I-ászló vezetésével tíz edző irányítja a szakosztály 205 tagjának foglalkozását. A sportiskolások bár fiatalabbak, mint a társadalmi egyesületek szövetségi baj- nplsságban szereplő csapatai, mégis jól helytálltak. Nem kevesebb, miflt nyolc csapattal indultak a ezovetségi bajnokságban és nem akármilyen eredménnyel végeztek a csapatok. A tomaszakosztály is Jubilál. A hagyományokhoz híven az elmúlt évben is sikeresen szerepeltek a Sportiskola tornászai. Rozgonyi Miklós magyar utánpótlás válogatott volt. A sportiskolák országos versenyén a legjobbnak bizonyult és az országos serdülőbajnokságon második volt. Fe- renczi Dénes is sokat fejlődött. A lányok eredményei is figyelemre méltók. Budapesten. Győrben, Szekszárdon, Kecskeméten öregbítették a szakosztály hírnevét. A fiú tornaszakosztályban öt edző dolgozik 84 fiatallal, a lányoknál 148 tornász munkáját hat ed- ] ző irányítja. 1 Az ifjúsági Náfrádi, Kakas és Kónya mellett Erdősben vannak meg leginkább a magasabb eredmény eléréséhez szükséges képességek. Közülük többen túljuthatnak a 190-es magasságon. A to- cm közötti magasságot és még j vábbfejlődéshez azonban elenged- további 12-en ugrottak 170—175-öt. • hetetlen a korszerű felkészülés. Magasugrás: 1967. évi ranglistavezető: Dévai László (PVSK) 183 centiméter. 186 cm Torbó Gyula 185 cm Dévai László 184 cm Erdős József 184 cm Bánsági Gábor 183 cm Náfrádi Gusztáv 132 cm Hodonyi Jenő 181 cm Kónya József 180 cm Kovács János 180 cm Kakas István 180 cm Füzesi György Távolugrás: 1967. évi ranglistavezető: Takács Béla (Pécsi Dózsa) 652 centiméter. (183) KBSK (183) PVSK <-) Bóly (178) PEAC (171) Pécsi Dózsa (-) PVSK (173) Pécsi Postás (180) Tanárképző (174) PVSK (175) Pécsi Postás Erősítése!*, átigazol sok Megegyezett egymással a Bp. Honvéd és a Szeged. Ezek szerint Pusztai és Kozma a Bp. Honvéd játékosa lett. A kispestiek viszont kiadták Vargát és Molnár Mihályt a Tisza-partiaknak. Ugyancsak Szegedre került Ta- mon, a Szondy SE csatára is. i Itt jegyezzük meg, hogy Varga ! csatárt játszik. Molnár pedig hát- | védet. Még egy hír a Honvédből: a Diósgyőr kiadta Szurgentet a Bp. Honvédnak. Az NB I. B-be jutott ZTE is erősödik. Bolemányit a Vasas kiadta a ZTE-nek. Borsányi, a Dunaújváros volt labdarúgója a Videotonban szerepel a jövőben. Az átigazolási határidő január 15-ével lejárt. Az illetékes szervek most dolgozzák fel a beérkezett kérelmeket. A Pécsi Dózsa vezetői az utolsó napon nyújtották be a mágocsi Kovács átigazolási kérelmét, az MTS sásdi Járási Tanácsához. A játékos eltiltás alatt van, s ezért az ügyét még rendezni kell. A PVSK tornaszakosztályában nevelődik az utánpótlás. Horvátit Leona és Szobi Mária edzők irányításával jónéhány tehetség bontogatja szárnyait. Képünkön: a jövő reménysége, Kovács Éva t»- lajgyakorlat közben Postás lányok az NB II-ben 1963-ban kezdődött . Postás Sportkör ekkor szervezte újjá női kosárlabda-szakosztályát. Kezdetben a játékosok egy része az atlétalányok közül került ki. Tálosné Baranyai Nóra, Mánfai- né Gerber Rózsa voltak az elsők, majd Hollósiné Varga Mária is szakosztályunk tagja lett. LétA Pécsi számunk állandóan gyarapodott. 651 cm Takács 642 cm Kakas 639 cm Kónya 637 cm Martin 636 cm Gőbel 635 cm Dévai 631 cm Szécsei Béla István József János Gyula László János A listavezető Takács csak két távolugró versenyen indult. A jövő szempontjából ebben a nálunk elmaradt versenyszámban a két fiatal (652) Pécsi Dózsa (615) PVSK (—) Pécsi Postás (646) Tanárképző (612) PEAC (634) PVSK (632) PVSK eredménye a*ra enged következtetni, hogy érdemes volna ezzel a versenyszámmal aktívabban fog- lalkozniok. Ideje volna végre egykét 6.80 körüli távolugrót kinei Mit közvetít az első negyedévben a lévé Műkorcsolyázó EB, jégkorong VB Kakas és Kónya — l vélni a megyében. Rúdugrás; 1967. évi ranglistavezető: Kulisch János (PEAC) 420 centiméter. 410 cm Kulisch János (420) PEAC 360 cm Dittrich Tamás (290) Bóly 360 cm Gőbel Gyula (280) PEAC 340 cm Szécsei János (350) PVSK 320 cm Molnár János (320) Pécsi Postás 320 cm Lipcsik László (310) Pécsi Postás 310 cm Jakabos Péter (290) Pécsi Dózsa 310 cm Hirmann Péter (290) Bóly Hármasugrás: 1967. évi ranglistavezető: Takács Béla (Pécsi Dózsa) 14.13 m. 14.07 m Takács Béla (14.13) Pécsi Dózsa 13.48 m Dobszai László (12.45) Pécsi Postás 13.38 m Dévai László (13.00) PVSK 13.34 m Lakatos László (—) Pécsi Dózsa 13.31 m Bánsági Gábor (13.62) PEAC 13.24 m Kovács János (13.62) Tanárképző 12.92 m Haász János (12.78) PVSK Rúdugrásban az utánpótlást Dittrich jelenti, s ha az idén tovább javul és 330 körüli eredményt tud állandósítani, akkor ebben a számban ismét erős kettőssel rendelkezünk. Feltűnő jó Gőbel eredménye, őbenne is vannak lehetőségek, kár, hogy nem dolgozik rendszeresen. A bólyiak ebben az igényes versenyszámban is meglepően jól szerepeltek: A Televízió első negyedévi műsorában helyet kap a sport is. Az évszaknak megfelelően a téli sportesemények kerülnek előtérbe. Kitzbülhalból műlesik- ló versenyt közvetítenek, február 4-e és 9-e között Garmisch Pártenkirchenből a műkorcsolyázó Európa-bajnokságot láthatják a magyar televízió-nézők, Svédországból pedig a jégkorong világbajnokság legérdekeI sebb mérkőzéseiről adnak hely- ! színi közvetítést. | Folytatják a mexikói olimpia j érmesei című sorozatot. Ebben j a negyedévben az ezüst és a I bronzérmesek ' kerülnek sorra. I A bajnoki labdarúgó mérkőzé- j sek közvetítésének a száma vál- ! tozatlan marad, az érdekesebb ; találkozók teltót ismét megje- 1 lennek a tévé képernyőjén. Vívás: Simontornvai és PEAC*sikerek a területi versenyen hat versenyzőjük kapott helyet az első 18 között! ! A hármasugrás lassan kimozdul a holtpontról. Takács jónak mondható eredménnyel vezeti a rangsort. de számottevő fejlődést fő- | ként a fiatalabbaktól várunk. Lakatos ifjúsági csúcsot ért el, és ha tovább fejlődik, elérheti a 14 métert ebben az évben. Dobszai- tól is javulást várnak. Az egyetemi tornacsarnokban a 14—15 és 16—17 éves vívók területi versenyén félszáz fiatal lépett pástra. A mintaszerű rendezésben lebonyolított verseny a simontornyai és pécsi utánpótlás seregszemléjének bizonyult, mert más indulók nem álltak rajthoz- A szokatlanul korai versenyidőpont ellenére a fiatalok nagyszerű felkészülésről, küzdő- képességről és technikai előrehaladásról, taktikai érettségről tettek tanúbizonyságot. Eredmények, 14—15 éves fiú tőr (24 induló): 1. Weisz Simon- tornya 7 győzelem, 2. Novotni Sportiskola 6, 3. Horváth Sportiskola 4, 4. Gara Simontornva 3, 5. Körösi Sportiskola 3, 6. Terebesi Simontornya 3, 7. Boros Sportiskola 1, 8. Dobrád Simontornya 1 győzelem. 14—15 éves leány tőr (12 induló): 1. Németh Simontornya 5 gy., 2. Nagy PEAC 4, 3. Fellegi Simontornya 2, 4. Dolmán Simontornya 2. 5. Nádai PEAC 1, 6. Ihász Simontornya 1 gy. 16—17 éves fiú tőr (csak négy PEAC versenyző indult): 1. Czim- mer 2, 2. Bokrétás 2, 3. Czink 1, 4. Sima 1 győzelem. 16—17 éves leány tőr (10 induló): 1. Zsámboky £. PEAC 6 gy., 2. Fehér Simontornya 4, 3. Törzsök PEAC 4, 4. Nádai PEAC 3, 5. Solymosi PEAC 2. 6. Csaba PEAC 1, 7. Kiskovács PEAC 1 győzelem. az elmúlt években már kéí csapatot indítottunk a megyebajnók- ságban. sőt átmenetileg még serdülő csapattal is rendelkeztünk. A megyebajnokságban sok kemény csatát kellett vívnunk a szigetvári lányokkal, a PVSK, a PEAC, a Tanárképző, a Komlói Bányász meg a többi sportkör csapatával. Időközben megerősödött együttesünk, Lipcsikné» Kőváriné, Horváth Katalin, a legutóbbi időkben pedig Ferkely és Verbőczi került hozzánk. Évről évre jobb eredményeket értünk el, a csapat összekovácsolódott. Első ízben 1966-ban vettünk részt osztályozó mérkőzéseken; tanulásra ez igen jó volt. Egy évre rá idehaza, Pécsett próbáltuk kiharcolni a magasabb osztályba jutást, de szoros küzdelemben alulmaradtunk ellenfeleinkkel szemben. Az idéi bajnoki évben az volt a célunk, hogy a két volt NB Il-es együttes egyikét megelőzve másodikként kiharcoljuk az osztályzón való szereplés jogát. Ez az őszi forduló hajrájában mutatott átlagon felüli jó játékkal sikerült is! Sorozatban győztünk a PEAC, a Tanárképző s a Komló ellen. December elején pedig a Budapesten megtar- tott osztályozó mérkőzéseken a Zalaegerszegi Előre és a Bonyhádi Cipőgyár együtteseit megelőzve az élen végeztünk, ezzel NB II-e» csapattá léptünk elő. Sikerünket a következő játékosok vívták ki: Hollósiné, iváD Mária, Lipcsikné, Ferkely, Verbőczi, Solymosi. Kőváriné, Tolnainé, Horváth Katalin, Horváth Klárá, Mérő Mária, Papp Rozália, Vártás Ágnes. Reménykedünk abban, hogy az osztályzón mutatott jó és eredményes játék az NB II-ben is folytatódik. Január első hetében kezdtük meg felkészülésünket az új bajnoki évre. Egyelőre hetente két alkalommal a Postás Verseny utcai pályáján, kétszer pedig a vasutas csarnokban tartunk edzést. Jelenlegi edzéslehetőségeink korlátozottak, nagy szükségünk lenne további termi edzésekre. Ehhez kérjük a Városi Sportszövetség s tornateremmel rendelkező pécsi iskolák segítségét. Elmondotta: Lukács Ferenc Lejegyezte: Märcz Róbert KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. Porta eladó épületanyag- gal Szigetvár, Vörösmarty u 1. Érd. dr. Szabó, Molványhld Szoc. Otthon. Női pedagógus munkaerőd felvesz a Modványhidi Állami Szociális Foglalkoztató Otthon. Bérezés az érvényes bértáblázat szerint plusz 10 százalék gyp. pótlék. 100 Ft területi pótlék. 250 Ft működési pótlék. Jelentke- zés az intézet irodájában. Farkányfürdőn. Ságvári Vicában nyaraló eladó. — . Nyaraló” jeligére a mo- hácsi hirdetőbe. _. _______ C B-s Trabant 500-as vizsgáztatott olcsón eladó. 3 darab 70 kg-os hízó és 300 darab 80 dekás csibe. Ifj. Bartelmesz Béla, Szigetvár. Zsibót szőlő. Német fordítást, gépelést vállalok. Baditz Pál, Miskolc. Augusztus u. 3. Vennék sürgősen 1969. tavasad divatlapot. ,, Tavasz” jeligére a Hunyadi úti_hirdetőbe.________ 15én. az Építők úti bölcsőde és buszmegálló között elveszett 1 darab fekete nylon kesztyű. Kérem a b. megtalálót, az alábbi címre adja le. MÉV. Központ. Bruderné. Veszek falun házat nagy kelttel, életjáradékra. 25 , ezer kp. Választ: ,,SÜr- I gös’* jeligére a Hunyadi I úti hirdetőbe. Wartburg Llmusint 9500 ezres Renault 1800 sorszámig. vagy 5000 km-ig átveszek. ..Vételár” jeligére a Bem utcai hirdetőbe^_______. _____ V ennék GAZ típusú parancsnoki személykocsit. A megegyezett ár fele kp. a többi ez év novemberében. ,,Ármegjelölést kérek GAZ” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Esztergályost, hegeszteni tudó univerzális lakatost felveszek. Jelentkezés 18 óra után 60-34 telefonon. Kimondott jó munkás FODRASZNÖT FELVESZEK. Páncél női fodrász Pécs, Kossuth L. u. 68. Üj, modern kárpitozott garnitúra eladó. Kovácstelep, Urögi fasor 15. sz. Nagy. kertes családi ház beköltözhetően eladó. Tolbuhin út nál). 22. (Budái vámZastawa 600-as. műszakilag vizsgázott gépkocsi sürgősen eladó. Szentlő- rinc. Újtelep. Kilián u. ! 9. szám._______________J Balatonbogláron eladó 3 ; szobás, összkomfortos csa- ' ládi ház, lakható mellék- ! épülettel, ugyanott 1000-es Wartburg de Luxe eladó ! igényesnek. Balatonhoz 5 , perc. B.-boglár. Kolozsvár u. 18. __________________ F öldszintes. kettőszoba, j összkomfortos. távfUtésíi. szövetkezeti lakásomat el- ' ffcserélném egyszoba, össz- } komfortosért és egy különlevő szobáért. ..Megegyezünk” jeligére a Hu- «yadi úti hirdetőbe. Eladó alig használt, négyszemélyes rekamié. Pécs, Ujmecsekalja, Radnóti u. B 1. földszint 2. Eladó kétszoba. összkomfortos. öröklakás és egy garázs készpénzért. Jókai u. 47., földszint 3. ajtó. _________. Egy 170 kg-os sertés eladó. Pécs. Málom Alsó u. 42. szám. Újszerű. cseh hálószobabútor. fotelek dunna, új műszőrme kabát eladó. Ujmecsekalja, Endresz György 11/B. IV. 3. a. Lottón nyert Favorit TV eladó. Cím: Nánai, Uránváros. Hajnóczi út 23 ÍB. Magánrendelkezésű, 2x2 szoba. mellékhelyiséges, családi ház eladó, lehet megosztva is. Kétszoba, konyha azonnal beköltözhető. Mihály u. 6. (Zöldfa utcánál). Garázs kiadó. Bokor utca 2. alatt. A benzinkútnál. Faragott könyvszekrény és garnitúra eladó. közíile- tek részére is. Cím: Barth. Pécs Petőfi u. 66 III. em. 12. KÉTAJTÓS WERTHEIM SZEKRÉNY ELADÓ. Érdeklődni lehet Siklós. Telefon: 68. Cseh garnitúra, világos szekrénysor, egyéb kitűnő bútor olcsón kaphatók. Szabónál Kossuth tér 6. Szép házhely eladó, 36 n-öl körül. Érdeklődni: Engels út 73. I. kér. Belvárosi. háromszoba, összkomfortos lakásom elcserélném uránvárosi másfélszobás távfűtésesért. — ,,Május 3” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Mozsgón. Mátyás király u. 9/a. alatt fél házrész, gazdasági épülettel és kerttel beköltözhetően, ! 40 000 forintért eladó. — 1 Érdeklődni vasárnap egész nap a helyszínen. Pintér Lajosnál. ____________J Idő sebb nénit bácsit, vagy házaspárt lakásért, fiatal házaspár eltartana és életjáradékot fizetne. — ..Csak pécsi’* jeligére a Sallal u. hirdetőbe. Lakottan, 3 szoba, hall, összkomfortos házrész, mindenhez közel, eladó. — „Margaretta” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. apróhirdetések Eladó 2 darab hízó, 100— 120 kg-os. Újvilág u. 1. Tsz-ek, vállalatok figyelem! üzletszerzői, anyagbeszerzői állást vállalok, gépkocsim van. ,,Skoda Octávia” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _________ E lcserélném komlói 2 szoba. összkomfortos. I. em. lakásom hasonló pécsiért, megegyezéssel. „Kenderföldi” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném szép. 3 szoba, összkomfortos. garázs os házrészemet 2 szoba, összkomfortos hasonlóért. Címeket: ..Víz. gáz. telefon” jeligére a Sallai u. hirdetőbe kérem leadni. BŐR levéltárca, PÉNZTÁRCA, PIPERETASKA ÉRKEZETT az újmecsekaljai TRAFIK, JÁTÉK, AJÁNDÉKBOLTBA. A bolt a postával szemben lévő épülettömbben üzemelj YBL M. U. 7/3. Tettye téren háromszoba, összkomfort, garázzsal Júniusban beköltözhető, épülő öröklakásomat átadom 180 ezer kp. + OTP 15-50 /282 telefonon. Kétszoba, összkomfortos. belvárosi öröklakás. új házban azonnali beköltözéssel eladó. ..Készpénz + fizetési könnyítés 200 000” jeligére a Bem utcai híreié tő ba„ konyháé, nyári konyháé, mellékhelyiséggel rendelkező lakás, 825 n-öl | szőlővel. 70 darab gyümölcsfával. teljes felsze- I reléssel. pincehasználattal, ! ólakkal, azonnal beköltözhetően. több évre BÉRBE- : ADÓ. Buszmegálló mellett. ! Érdeklődni vasárnap egész nap, hétköznap 6 óra után. Id. Zeleni Józsefnél, | Perczel u. 35.. alsó csen- | gő. Házhely, Kozármtsleny. Újtelepen 672 négyszögöl, 32 ezer tégla. asztalos munka eladó. Bővebbet: Birján. Kültelek 4. Házhely 1Í3' négyszögöl eladó. Pellérd belterületén. Érdeklődni lehet: Damjanich u. 6. sz. és Pécs, Vasútállomás I. pályamesteri szakasz, Papp Jánosnál. Mohácsiak, Felesleges KÖNYVEIKET J2LÖNYÖS ÁRON megvásároljuk JAN. 22-ÉN A KÖNYVESBOLTBAN Hajdísz, hajcsat, fülklipsz, különlegességek, estélyekre Is. Beszerezhető: Páncél Géza fodrászati cikkek, Rákóczi út 37. ______ K özépiskolás leányom részére matematika—fizika korrepetálót keresek. Címeket kérem a Sallai u. hirdetőbe „Tanuló” jeligére. Siklóson. Csukmai dűlőben, 235 négyszögöl szőlő eladó, adómentes, házaspár részére különbejáratú szoba kiadó. Érdeklődni: Mikes Kelemen u. 11. Vitrines rekamiék, modern garnitúrák és egyedi darabok készítését és javítását vállalom. Szállításról gondoskodom. R A C Z kárpitos Pécs, Katalin és Kossuth L. u sarok. Pécs! hegyben vennék részletre, vagy életjáradékra. esetleg bérbe kisebb szőlőt, lakható présházzal. ..Pontosan fizet” jeligére a Sallai u. hlrde- . tőbe. 3 darab 100 kg körüli, fiatal sertések eladók. Pécs. Szövetség u. 20. 2 és fél szobás, szövetkezeti lakásom átadnám másfél vagy egyszobás cserelakás szükséges. ..Minél előbb” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Modern, sport babakocsi eladó. Mártírok u. 36. Belvárosi, kettőszobás, házrész lakottan eladó. „Olcsón” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Felkérem azt a becsületes ! megtalálót, aki egy for- j galml jogosítványt és sze- j mélyigazolványt talált, jutalom ellenében adja le j a bennelevő címre. ______ | E gy darab 150 kg-os hús- I sertés eladó, helyben le- j vágva. Diósviszló. Petőfi J U. 37. Kórósl. Fiat 850-est veszek, km., i ár- és szlnmegjelöléssel. ; Fekete Piroska Kiskunfélegyháza. Mikszáth K. u. 2 . esetleg kiutalás is érdekel. Garzon lakást és kp.-t adok IV2 szobás lakásért. Hajnóczi u. 13/c. TU fi. Érdeklődni IT órától IPAROMHOZ anyagiakkal rendelkező TÁRSÁT KERESEK „Fejlesztés” jeligére a Sallai u. hirdetőbe Hálóbútor, konyhabútor, kombinált- bútor, heverők. rekamiék, szekrények, ágyneműtartók, sez- lonok, egyéb szép bútorok. Kedvez ményes áron vásárolható Molnárnál, Pécs, Felsővámház u. 2. Makártetőn 230 négyszögöl terület, lakható épülettel eladó. Érdeklődni: Jókai u. 2.. földszint 2. ajtó. Szerencsés véletlen jelige tulajdonosának levele van a hirdetőben. Szentkúti völgy legszebb részén 200 négyszögöl ví- kendtelek patakkal eladó. Érdeklődni: Páfrány u. 47. n. tm. 4. Eladó új családi ház, 2 és fél szobás, összkomfortos azonnal beköltözhető, 804 négyszögöl gyümölcsös. Papp János, Kővágótöfctős, K. Lajos u. 2. , joghallgatónő 1-től gyakor- r ■'ki állást keres Pécsett, va-gy Pécs környéki tsz-be. „Több évre szerződnék” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Műszaki vizsgán átment Opel eladó. Pécs. Erzsébet u. 8. Alig használt gyermek sportkocsi eladó. Bakó, Tábor u. 4. Lakosság figyelmébe! Kárpitozott bútorok készítését, javítását rövid határidőre vállalom szállításról gondoskodom. RACZ kárpitos* Katalin és Kossuth L. u. sarok. Esküvőre külföldi, különleges szmoking eladó, vagy kölcsönadó. Jókai u. 51.. földszint 3. Szépen bútorozott szoba, 1 vagy 2 diáklánynak kiadó. Tettye dűlő 8/1. Telefon: 34-06 Bejárónőt keresek napi 4 órára. „Havi 500” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Angol korrepetálót keresek. „Kezdő” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Eltartanánk, vagy életjáradékot fizetnénk idősebb személynek vagy házaspárnak, aki Pécsen vagy környékén gazdasági udvarral. vagy /zőlővel rendelkezik. „Sr iretet’» jeligére a Sallai 4. hihetőbe. Kétszemék'rS írancia heverő eladó. Megtekinthető du. 17—18 óráig. Pécs, Kálvin u. 3. I. em. 4. Vass. Különbejáratú. albérleti szoba bútorozva kiadó. Pécs. I. kér., Andrássy u. 2. Fiatal házaspár bútorozott szobát keres, konyha használattal. Égy gyermek van. „Bébi” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Egyszoba, összkomfortos, földszintes, szövetkezeti lakás eladó. Pécs, Tol- buhin. út 17.. földszint 1. Fotelek. rekamié eladó. Fürst S. u. 73. V. 4. Kötni tudót keresünk. ■— „Kötődé” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 3 szoba, összkomforton házrész beköltözhetően eladó. .Sétatérnél’* jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kukoricamorzsoló gép benzinmotorral eladó. Pécs, Magyarürögl út 68. őry. Megtekinthető szombat, vasárnap. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út U. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60,60-13 Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó* Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33, 21-60. 60-1L SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. cl 10. F. v.j Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál ás a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Indexszám: gfj 054