Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-21 / 16. szám
I 11% napio 1969. január 21. Magyar kormányküldöttség érkezett Berlinbe Apró Antalnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével hétfőn délután Berlinbe érkezett a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő KGST 22. ülésszakán résztvevő magyar kormány- küldöttség. A magyar delegációt a berlini Ostbahnhofon dr. Gerhard Weiss, a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese fogadta. Ott volt dr. Nagy Lajos berlini magyar nagykőét. ♦ 4- MEMPHIS: Váratlan fordulat történt James Earl Ray ügyében. Ray március 3-án áll bíróság elé, miután világméretű hajsza után elfogták — őt gyanúsítják Martin Luther King amerikai néger polgárjogi vezető meggyilkolásával. James Bevel lelkész, Martin Luther King egyik legkö- relebbi, volt munkatársa szombaton táviratot intézett Ray-hez, amelyben közli: meg van győződve Ray ártatlanságáról és kész ingyen vállalni védelmét Bevel levelében hangoztatja, hogy jelen volt 1968. április 4-én, amikor meggyilkolták Martin Luther King-et és biztos abban, hogy • gyanúsított nem bűnös. ♦ BÉRŰN: Berlini dolgozók tízezrei emlékeztek meg vasárnap a szocialisták fried- ric hsfeldei emlékművénél Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg 50 esztendővel ezelőtt történt meggyilkolásáról. Rieh Honecker, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a '-■Központi Bizottság titkára az emlékműnél mondott beszédében méltatta a munkásmozga- Jnllom hőseinek érdemeit. 4- HANOI: A Nhan Dán vasárnapi számában arról ír, hogy a háborúellenes mozgalom egyre jobban terjed a Vietnamban harcoló amerikai katonák körében. Ezt bizonyítja az is, hogy a Dong Du támaszponton december 27-én több, mint háromezer amerikai katona lázadt fel. Ezenkívül ugyanezen a napon a támaszpont ezer vietnami dolgozója rendezett rokonszenv- sztrájkot Terjed az influenza Lengyelországban Lengyelországban az influenzás megbetegedések száma ugrásszerűen emelkedett. Az egészségügyi hatóságok máris megtették az I előkészületeket az ilyenkor egyéb- ! ként is szokásos influenzajárvány ■ megelőzésére, illetve megfékező- j Kére. Varsóban az utóbbi napokban J megkétszereződött az influenzás j Jellegű megbetegedések száma, s ‘ vasárnap az ügyeletes orvosoknak két órával többet kellett dolgozniuk, hogy ellássák a Jelentkező betegeket. Wroclawban negyven százalékkal emelkedett az influenzás megbetegedések szá4- TOKIÓ: Szaszebo japán kikötő-városban kétnapos gyűléssorozatot tartottak az „Enterprise” amerikai repülőgép- anyahajó látogatásának első évfordulóján. A gyűlések befejeztével kiadott „Szaszebo felhívása” elnevezésű dokumentum felszólítja a japán népet, hogy keljen harcra az amerikai katonai támaszpontok ellen. 4- VARSÓ: A lengyel vajdaságokban jelenleg folynak a beszámoló- és vezetőségválasztó vajdasági pártértekezletek. Gdanskban Zénón Kilszko, a LEMP Központi Bizottsága politikai bizottságának tagja mondott beszédet. A poznani pártértekezlet második napján, szombaton felszólalt Marian Spychalski, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Államtanács elnöke k. 4- KHARTOUM: Vasárnap összeültek a khartoumi afrikai szolidaritási értekezlet bizottságai, hogy megvitassák, miként lehet összehangolni a kontinens déli részén és a portugál gyarmatokon folyó felszabadító harcot. 4- MIAMI: Az Eastern Air Lines amerikai repülőtársaság lökhajtásos utasszállító gépe, amelyet vasárnap útjáról eltérítettek és leszállásra kényszerítettek Havannában, visz- szaérkezett Miamiba. Rajta volt a gép 162 utasa közül öt, a többieket különrepülőgépe- ken szállítják haza a napokban. 4- MAJNA-FRANKFURT: A Német Kommunista Párt szövetségi bizottsága a hét végén Majna-Frankfurtban elhatározta, hogy a párt első kongresszusát 1969. április 12 —13-ra Essenbe összehívja. Jóváhagyta a szövetségi bizottság a program és alapszabály-kidolgozó bizottság által a párt elvi nyilatkozatára és alapszabályára vonatkozóan kidolgozott javaslatokat, amelyeket majd határozathozatalra párt kongresszusa elé terjesztenek. . 4- LONDON: Az angol posta tengerentúli távíró-szolgálatának több, mint 3500 dolgozója sztrájkot kezdett hétfőn béremelési követelésének támogatására. Sztrájkjuk folytán megszakadt a kábel- és telexösszeköttetés Nagy-Britannia és a külvilág között. 4- PRAG A: Mint a CTK jelenti, Jan Palach 21 éves fiatalember, a prágai Károly- egyetem filozófiai karának hallgatója, aki csütörtökön a Vencel téren leöntötte ruháját benzinnel és meggyújtotta magát, vasárnap délután a kórházban belehalt égési sebeibe. 4- LONDON: Közzétették annak a vizsgálatnak az eredményeit, amelyet angol munkáspárti képviselők hat főből álló csoportja végzett Zambia és Mocambique határán. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a portugál gyarmati csapatok a NATO-tól származó fegyvereket is felhasználják a zambiai lakott települések elleni támadásaiknál. 4- HÁGA: Hétfőn a hajnali órákban a „Boré—9” finn motorhajó Stockholmtól körülbelül 80 kilométernyire keletre a háborgó tengeren oldalra dőlt és süllyedni kezdett. A hajó által leadott SOS-jelzé- seicre az NDK-nak egy fehérhajója, egy svéd hajó és egy svéd helikopter sietett a helyszínre. A svéd hajó hét ember tudott felvenni a mentő- csonakokról, az NDK hajója egyet. Egyelőre nem ismeretes, hogy a szerencsétlenségnek hány halálos áldozata volt. 4- MADRID: La Coruna északnyugat-spanyolországi városban szombaton összeomlott egy mosoda. Három asz- szony meghalt, egy negyedik megsebesült 4- FRANKFURT: A Höchst nyugatnémet festékgyár az elmúlt évben Európa legnagyobb polieszter-rost és mű- szálgyártó üzemévé fejlődött és ezzel az ebben az iparágban eddig vezető szerepet játszó Imperial Chemical Industries angol vegyikonszern helyére lépett. 4- PONTEVEDRA: A spanyolországi Pontevedra közelében szombaton kisiklott egy vonat Legalább öt személy meghalt, ötven megsebesült 4- BONN: A nyugatnémet hivatalos statisztika szerint 1968-ban az NSZK útjain balesetek következtében 17 ezer személy halt meg, ami tíz százalékkal kisebb az előző évi számnál. Ezzel szemben a sebesültek száma 475 000 volt, ami harminc százalékos növekedést jelent. 4- WASHINGTON: Az Egyesült Államok aranytartalékai tavaly decemberben 5 000 000 dollárral csökkentek. Beiktatták hivatalába Richard Nixont (Folytatás az L oldalról.) tüntetése volt a vietnami háború ellen. Az amerikai történelemben első Ízben került sor arra, hogy az új elnök hivatalba lépését ilyen megmozdulás tegye emlékezetessé. A békeharcosok előzőleg közölték, hogy nem kívánják megzavarni az ünnepséget, de figyelmeztetni akarják az új elnököt arra, hogy azonnal véget kell vetnie a vietnami háborúnak. Az általában békés tüntetés során kisebb ösz- szecsapások voltak a nagy számban kivezényelt rendőri erőkkel. A tüntetők egy helyütt megdobálták a rendőröket. Mintegy 20 felvonulót tar tóztattak le a vasárnapi megmozdulások során. Nixon egyébként csak vasárnap délután érkezett Washingtoniba, ahol mindenekelőtt rövid megbeszélést tartott Henry Cabot Lodge nagykövettel, a párizsi tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttség új vezetőjével. Lodge, aki elődjével, Harriman nagykövettel is folytatott megbeszélést, hétfőn elindult Párizsba. Az új elnök este dísz- hangversenyen vett részt A hétfői ünnepségekre mintegy százezer vendég érkezett Washingtonba —, főként hivatalos személyiségek és a republikánus párt helyi korifeusai, akik tanúi akartak lenni a hatalomátvételnek. A rendőri szervek nagyszabású biztosítási intézkedéseket hajtottak végre az új elnök védelmére, az ünnepségek rendjének fenntartására. A washingtoni rendőrségen, a titkos szolgálat és az FBI ügynökein kívül több más városból is a fővárosba vezényeltek rendőrségi szakembereket és a nemzeti gárda néhány egységét is készenlétbe helyezték. A felvonulási útvonal mentén, ahol több százezren sorakoztak fel, hogy megtekintsék az új elnök tiszteletére rendezett díszfelvonulást, katonai egységek alkottak sor falat. Nixon eskütételére a törvényhozás épülete előtt, golyóálló üvegfal mögött került sor és hasonló fal védte az új elnököt a Fehér Ház előtti emelvényen is, ahonnan a felvonulást nézte végig. Az ünnepélyes eskütételre- helyi idő szerint délben, magyar idő szerint délután hat órakor került sor. Az esküt követően Nixon rövid beszédet mondott, majd villásreggelin vett részt a kongresszusi vezetőkkel. Délután megtekintette a felvonulást, amelyben katonai egységek és különböző társadalmi csoportok vettek részt — összesen mintegy 12 ezer ember. Este a hivatalba lépő elnök tiszteletére bálokat rendeztek az amerikai Támadás egy katonai fegyverraktár ellen az NSZK-ban Hétfőre virradó éjjel az NSZK történetében eddig ismeretlen esemény történt: Ismeretlen tettesek megtámadták a Saarbrücken közelében fekvő Lebach-i Bundeswehr- fegyver- és lőszerraktárt, megölték, illetve megsebesítették az őrség tagjait és fegyvereket, valamint municiót raboltak eL A támadást hétfő reggel fedezték fel, amikor őrségváltásra került sor. A raktár egy erdőben fekszik, alig tíz percnyire egy laktanyától. A tettesek — a nyomozás eddigi adatai szerint — először elvágták a telefonvezetéket, majd lelőtték a külső őrt s ezután behatolva az őrházikóba géppisztolysorozatokat adtak le az őrszemélyzet másik négy tagjára. Négy katona meghalt, az ötödik tüdőlövéssel került kórházba. Az ismeretlen támadók az őrházikóban talált kulcsokkal felnyitották a fegyvereket és lőszert tartalmazó bunkerokat és magukkal vittek fegyvert és lőszert. A mennyiségről eddig még nem adtak ki jelentést. A nyomozás természetesen nagy apparátussal indult meg. A rendőrség, a hadügyminisztérium és a katonai elhárítószolgálat emberei együttesen folytatják a vizsgálatot az óriási feltűnést keltő ügyben. fővárosba sereglett vendégeknek és az új kormány hivatalos személyiségeinek. A Nixon-kormány elvben már hétfőn hivatalba lép. — A szenátus illetékes bizottságai Nixon 12 miniszterjelöltje közül 11 jelölését már előre jóváhagyták. A hivatalos ünnepségek ellenére az amerikai közvélemény és a sajtó egy része fenntartásokkal fogadja Nixon hivatalba lépését A beiktatási ünnepségre hideg, szeles időben került sor. A felvonulási útvonal mentén ennek ellenére hatalmas tömeg szorongott A rendőrség utasítására az útvonal mentén fekvő épületekben minden ablakot zárva kellett tartani, katonák, rendőrök, nemzeti gárdisták ezrei vontak kordont, az épületek tetején a titkos szolgálat és az FBI ügynökei helyezkedtek el fegyve- , résén, s még a csatornanyílá - sokat is ellenőrizték. Az egész : ünnepséget a levegőből heli-! kopterekkel figyelték. 1 Nasszer beszéde a nemzetgyűlésen Ncsszer, az EAK elnöke hétfőn a nemzetgyűlés ülésén beszédet mondott és kijelentette: „Egyetlen talpalatnyi földet sem adunk át és soha sem fogunk tárgyalni az ellenséggel, amíg az megszállva tartja területünket. Az ellenség nem fog visszavonulni,- amíg nem kényszerítjük erre fegyverrel. Semmiféle remény nincs a politikai megoldás előmozdítására, amíg az ellenség nem győződik meg arról* hogy katonailag képesek vagyunk visszaverni”. Nasszer hangoztatta: „népünk nem kiváncsi többé a szavakra: tettekre vágyik. — Semmit sem lehet elérni egyszerű szavakkal, amelyeket nem támaszt alá semmi. Ellenségünk nincs messze és nem ostoba”, „önmérsékletre van szükségünk, hogy szavaink kevesebbet mutassanak* mint amilyen a tényleges cselekvési képességünk” 4 ■ Cyrus Vance, a VDK-val Párizsban tárgyaló amerikai küldöttség helyettes vezetője (balra) távozik eddigi állomáshelyéről. Megérkezett a francia fővárosba az USA küldöttségének új helyettes vezetője, Lawrence Walsh (jobbra). Szovjet álláspont a leszerelésről A Szovjetunió hajlandó az Egyesült Államokkal folytatandó eszmecserére Tüntetések Prágában Mint az MTI tudósítója jelenti, Prágában vasárnap és hétfőn szórványos tüntetésre, szovjetellenes megnyilatkozásra, rendbontó akcióra került sor, amely a Csehszlovák Kommunista 'Pártnak és a csehszlovák kormánynak a politikai helyzet konszolidálására irányuló erőfeszítéseit próbálja megzavarni. A megmozdulások mögött meghúzódó jobboldali erők nyilvánvalóan iparkodnak messzemenően kiaknázni Jan Palach- nak, a prágai Károly-egyetem filozófiai kara 21 éves hallgatójának tragikus öngyilkosságát A CTK közölte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányszerveinek közleményét, amely élítéli ezeket az akciókat és nagyra értékeli, hogy Prága lakosságának túlnyomó többsége elhatárolta magát ezektől a sajnálatos és politikai kihatásaikban ártalmas akcióktól. Havel József, az MTI tudósítója jelenti: Hétfőn a Szovjetunió külügyminisztériumának hazai és külföldi újságírókkal zsúfolásig telt termében Leonyid Zamjatyin. a Szovjetunió külügyminisztériuma sajtóosztályának vezetője egy és háromnegyedórás sajtóértekezleten ismertette a leszerelés kérdésében vallott szovjet álláspontot. Zamjatyin először nyilatkozatot olvasott fel, majd Kirill Cnovikowal, a Szovjetunió külügyminisztériuma kollégiumának tagjával, a nemzetközi szervezetek osztályának vezetőjével együtt válaszolt az újságírók kérdéseire. A Leonyid Zamjatyin által felolvasott nyilatkozat több fontos megállapítást tartalmaz. Mindenekelőtt hangsúlyozza: a szovjet kormány újból megerősíti azt a készségét, hogy komoly eszmecserét folytasson az Egyesült Államok kormányával a nukleáris fegyvert célbajuttató stratégiai eszközök kölcsönös korlátozásáról, majd ezt követően csökkentéséről, ideértve a védelmi rendszereket is. A leszerelésről szóló nyilatkozatban a Szovjetunió kormánya aláhúzza, hogy a fegyverkezési hajsza megfékezésére vonatkozó konkrét kérdéseket illetően — s idetartozik a nukleáris fegyverkezési verseny problémája is —, a megegyezés elérése jóllehet nem könnyű, de reálisan megvalósítható. A Szovjetunió teljes mértékben osztja azt a nézetet, hogy ez idő Szerint erőfeszítéseket kell tenni az atomsorompó-szerződés mielőbbi életbeléptetéséért, pontos és következetes végrehajtásáért. A nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy a világban uralkodó feszültség jelentősen enyhülne, ha megvalósulnának azok a javaslatok, amelyeket a szovjet kormány terjesztett az ENSZ-közgyűlés 23. ülésszaka elé és ahol ezek a javaslatok sok küldöttség részéről pozitív értékeléssel és támogatással találkoztak. A nyilatkozat utal a szovjet emlékiratban foglalt javaslatokra: a földalatti nukleáris fegyverkísérletek betiltása nemzeti ellenőrzés mellett, a nukleáris fegyvert szállító bombázóknak az illető ország határain túl végzett repüléseinek betiltása és a rakétahordozó tengeralattjárók hajózási övezetének korlátozása, a vegyi és baktériumfegyverek betiltása, az idegen területeken levő külföldi katonai támaszpontok felszámolása, atomfegyvermentes övezetek létesítése a világ különböző körzeteiben, olyan intézkedések összességének kidolgozása, amely biztosítaná a tengerek és az óceánok mélyének békés célú felkutatását. A memorandum a nukleáris fegyver alkalmazásának betiltását elsőrangú feladatként jelöli meg. A katonai előkészületek fokozása, a szocialista országok elleni aknamunka, a nemzetközi feszültség már létező tűzfészkeinek szítása, a „hidegháború” légkörének hevítése — mindez a béke érdekei ellen van és újabb akadályokat emel a leszerelés terén létrejöhető közös megállapodások felkutatásának útjába A nyilatkozat ezután kiemeli: a Szovjetuniónak és más szocialista országoknak — számotvetve a NATO agresszív politikájával és katonai előkészületeivel — gondoskodniuk kell a szocialista közösség országai biztonságának további megerősítéséről, segítséget és támogatást kell nyújtaniuk azoknak az államoknak, amelyek harcolnak függetlenségükért az agresa- szió és a háború erőivel szemben. A nyilatkozat befejezésül hangsúlyozza: a leszerelés kérdéseinek megoldása nem kevés nehézséggel jár és az összes országok fokozott erőfeszítéseit követeli meg. A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy ezen a téren is lehet eredményeket elérni. Utalva arra, hogy a 18 hatalmi leszerelési bizottság megállapodott abban, hogy 1969 márciusában folytatja munkáját- a nyilatkozat rámutat: a szovjet kormány reméli, hogy ezen az ülésszakon megállapodás születik a fegyverkezési hajsza korlátozását és a leszerelést elősegítő újabb lépésekről. A Szovjetunió a maga részéről továbbra is minden tőle telhetőt megtesz e nemes cél elérésére. Epy Boeing*727 katasztrófája Helyi idő szerint szombaton estté, magyar idő szerint vasárnap a hajnali órákban az United Airlines amerikai légitársaság Den- verbe induló belföldi járatának Boeing—727 típusú lökhajtásos gépe a Los Angeles-i repülőtérről történt felszállás után négy perccel a Csendes-Óceánba zuhant. A pilóta utolsó jelentésében arról számolt be. hogy a gépen tűz ütött ki. A gép a parttól mintegy 12 kilométerre pontosan ott zuhant a vízbe, ahol a múlt hétfőn a SAS légitársaság egyik DC—8 típusú lökhajtásos gépe is szerencsétlenül járt. A Boeing—727-en hat főnyi személyzet és harmincegy amerikai utas tartózkodott. Eddig a mentőhajók mindössze egy holttestet I találtak meg. A katasztrófa szín- ; helyén a tenger viharos és nyü- ! zsögnek a cápák, ezért gyakorla- I tilag nincs remény arra, hogy életbenmaradottakat találhatnak.