Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

1M6. nonembei 24.

to

„Elmondtam a pártalakítái tervét, estére kitűztük a találkozót Szántóval, Korvinnal László Jenő hamarosan végigszaladta a várost, hogy beszéljen a különböző, csírában lévő alakulások vezetőivel: semmit sem csinálni addig, amíg a Kommunista Párt alakulása dolgában nem döntöttünk ... Nekem az volt a véleményem, hogy ha tömöríteni akarjuk a forradalmi elemeket, haladéktalanul ki kell tűzni a kommunista párt lobogóját... Bár volt még némi ingadozás, de azok is, akik kissé ingadoztak, érezték, tudták, hogy huszonnegyedikére a Városmajor utcába a Kommunisták Magyarországi Pártjának alakuló értekezletét hívtuk egybe. Meg is alakult a párt..

Kun Béla sorai ezek.

1918 november húszadikától már folytatólagosak voltak a párt megalakulását előző tárgyalások. Az Ügynök utcai kis bútorozott szobában szinte éjjel-nappal működött a párt előkészítő-szervező irodája. 1918. november huszonnegyedikén Kelen József és felesége átadták a Városmajor utcai tálcásuk kulcsát, ők elmentek hazulról. A lakásukon tartott ülésen a kortársak szerint harminc-negyven forradalmár vett részt. Az ülés befejezése után Köre in Ottó adta vissza a lakáskulcsokat a Kelen-házaspámak.

A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakult

A történelmi esemény emlékeit abban a házban, azokban a szobákban őrzik, ahol a Kommunisták Magyarországi Pártja a megalakulás utáni napoktól kezdve működött. Ez a legendáshírű ház a Visegrádi utca 15. Lent, az utcai oldalon köznapi boltok, a kerületi házkezelőség irodái, a szűk utcában percenként zör- dülnek a súlyos villamoskocsik. A ház félemeletén van az emlékmúzeum. Jellegzetes, alacsonyan fekvő ablakai a Visegrádi utcára néznek.

Ez az a ház. Ezek azok s szobák.

Az egyik falrészről az Orosz- országi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának kinagyított üdvözlő távirata néz le, valóban, mint egy monumentális üdvözlet. A másik oldalon kinagyított fényképek vezetnek egy-egy pillanat idejére a múltba: tüntetések, csatlakozások, emberek és táblák erdeje. Nagy« tablón a párt első vezetőinek fényképe: Kun Béla, Fiedler Rezső, Pór Ernő, László Jenő, Jancsik Ferenc, Rabinovics József, Hirosik János, Chlep- kó Ede, Mikulik József, Seid- ler Ernő, Szántó Béla, Szamuely Tibor (akit a központi bizottság később, decemberben kooptált) Korvin Ottó, Vágó Béla, Rudas László, Ván- tus Károly... Történelmi nevek. Az országot teljesen beA VISEQRÁDI UTCÁBAN

hálózó munkásmozgalom „forradalom térképed” vezetnek vissza az eseményekhez. Hirtelen egy döbbenetes dokumentumfotó fehérük fel: a pécsi katonalázadás leverése utáni megtorlás. Távolabb az első pártjelvény, amelynek külön érdekessége, hogy ezen nem a sarló-kalapács, hanem az eke-kalapács szerepel. A párt első tagsági jegyeinek egyike — Szigeti Gabrielláé, aki Szabó Ervin munkatársa volt. A vitrin üvegje alatt a Vörös Üjság 1918. december

Külön szobában — nem is önálló szoba ez, kis fülke csupán — láthatók a Kun Bélára vonatkozó személyes emlékek. Vörös Zászló érdemérme a hozzátartozó igazolvánnyal. Kisméretű, zsebben hordható pisztolytáskája. Névjegye: „Kun Béla, külügyi népbiztos”. Előadásait hirdető plakátok. Egy vitrinben szegényes férfiöltöny. A falon fényképek, különböző szőttesek, ajándékok, meghívók, plakátok, s egy ilyen komoly műA Visegrádi utca 15. számú ház, ahol a Kommunisták Magyarországi Pártjának központja működött. (A magasíöldszint félköríves ablakai mögött voltak a KMP akkori helyiségei)

28-i száma, mely a párt ideiglenes szervezeti szabályzatát közölte. Újságok sora: Munkások Újságja, Népszava, Bőrmunkás, Famunkások Lapja, Építőmunkás ... Zaklatott, nem annyira gyakorlott, mint inkább határozott tudósítások a forradalmi eseményekről. Röpcédulák. S a kiállításnak talán a legmeghökkentőbb részlete: a párt egykori irodájának fényképek segítségével rekonstruált sarka.

Az asztalon egy öreg Royal írógép pihen. Mellette kiszáradt festékpámával a levonatkészítő, mellette a kézihenger. Távolabb háromágú fogas, műhelyirodákban van ilyen. A falnál rekeszes polc magasodik, egyik-másik rekeszben előkészített kis csomagok: Ganz, Aszódi repülő- gépgyár, Rákospalota... A keskeny, mellékki járati ajtón — amely valaha valóságos kijárat volt — figyelmeztető felirat áll: „Aki dolgát végezte, távozzon! Vasasok, ügyünk követeli, hogy agitátorainknak időt biztosítsunk, mert hivatalos órák du. 2—9 között vannak. Csak a jelzett időben jelentkezzenek! Vasas Titkárság!” Néhány lépéssel távolabb egy korabeü fotó ugyanezt az irodát ábrázolja, ötven évvel ezelőtt, feldúlva. Az ajtó egyensúlyát vesztve lóg, a berendezés, a papíranyag szétszórva hever. Egy rendőrségi házkutatás nyomait viseli.

zeumban talán szokatlan, de mindenképpen kedves emlék: dísztányér a moszkvai magyar emigrációtól, Kun Béla arcmásával, s a családias felirattal: „Az 1. számú fegyverkovács műhelytől, a KMP első katonájának, Kun Béla elvtárs 50 éves születésnapjára, 1936!”

Ez volna minden? — néz szét az ember a termek, inkább szobák kereszteződésében. S ha még kétszer ennyi volna? Mennyivel lehetne több? Az ember megpróbálja életrekelteni azokat az Időket, a napok sűrűségét, az órák izgalmát. Felpillant. Az események összegezéséül szolgáló tan-tabló világosan beszél arról, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja magába- foglalta a Szovjet-Oroszor- szágból hazatérő és a proletárforradalomban kommunistává lett internacionalistákat, a baloldali szociáldemokratákat, akik elismerték a reformizmussal való szakítás szükségességét, s végül a forradalmi szocialistákat,

E pillanatban diákok törtetnek elő valahonnan. Kíváncsiak és kérlelhetetlenül szemügyre veszik a tárgyakat, elidőznek a képek előtt, az utolsó betűig elolvasnak mindent.

Lehetnek talán ötvenen, de ezzel a számmal csak pillanatnyilag vigasztalhatja magát a tűnődni vágyó ember, mert a gyerekek — legalábbis úgy tűnik — sohasem fogynak el. Ott állnak készenlétben a rosszul világított lépcsőházban, ott ácsorognak a ház előtt a márványtábla vésett feliratát olvasgatva, vagy épp most indultak el valamelyik iskolából.

A csönd mindenesetre elszállt.

Az ajtónál valaki hangosan érdeklődik a szokatlanul nagy forgalom miatt kissé ideges múzeumi gondnoktól: van-e katalógus? A gondnoknő felkapja a türelmetlenül berregő telefont, és sajnálkozva Ingatja a fejét az örökzöldek árnyékában: Megrendeltük, de még mindig nem érkezett meg. Bent, a diákok lelkesülten jegyezgetnek. A lányok hangja időnként csodálkozva elvékonyodik: Ó!... Ez így

együtt, talán zavarbaejtő. Azt, aki elérzékenyülve nézi a régi fotókat, az emlékezetes tárgyakat, bólogatva olvasgatja a korabeli lapok forradalmi tudósításait, aki az életfelfogásának, választott eszméjének történelmi pillanatait keresi — alighanem zavarba hozza a fiatalos, lendületes, csaknem kemény zaj. De, a fiatalokat egy csöppet sem zavarják az öregek. Sőt, körül- állják és jól megnézik őket, egy-egy percre érdeklődve elhallgatnak, s ha úgy alakul, autogrammot is kémek.

Az ember egy idő után kezdi megérteni a dolgok folyamat-jellegét v

Egy marxista párt születésének dokumentumai sorakoznak Itt. Egy marxista párté, amelynek az idők folyamán sok százezer tagja volt az illegalitásban és a legalitásban. Egy párt születéséről van itt szó, amely sok nehéz időt élt át az illegalitásban, s amely visszahozhatatlan és fájdalmas sebeket szénvedett a személyi kultusz éveiben — de, amely évtizedeken át szabad viszonyok kört, reálisan bizonyítja az eszme igazságát Egy olyan eszméét, amelynek középpontja a társadalmi előrehaladás, a társadalmi igazság, a munkásemberi boldogulás, és amelynek édestestvére a humanizmus.

S a diákok nem fogynak el.

Thiery Árpid

Munkásmozgalmi

emlékek

Pécsett

A Kommunisták Magyar- országi Pártja és a KIMSZ megalakulásának ötvenedik évfordulójára kiállítást állított össze a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztálya. A jubileumi év további teendői között szerepel még egy tanácsköztársasági emlékkiállítás, amit majd 1969. márciusában nyitnak meg. Csak e két időszaki kiállítás anyagának kiválogatása is igen nagy gondot okozott a szakembereknek — s hogy miért, arra rögtön választ kapunk, ha rövid sétát teszünk az állandó kiállítással nem rendelkező helytörténeti osztály raktáraiban.

Szekrényekben, dobozokban, polcokon, dossziékban őrzik az anyagot, amely közel egy évszázad munkás- mozgalmának Baranyára és Pécsre vonatkozó érdekességeit foglalja magában. Itt van természetesen a város- történeti anyag is, ami ugyancsak rendkívül gazdag és izgalmas — mennyi mindent lehetne megtudni ebből a régi Pécsre vonatkozóan!

Közismert tény, hogy Baranyában és Pécsett működött, mind szervezettségbe®, mind tömegében az ország egyik legerősebb szociáldemokrata pártszervezete. A megye és a város másik erőssége a szakszervezeti mozgalom volt mindig, azon belül is mindenekelőtt a bányász szakszervezet tevékenysége, amely tömegében is, ütőképességben is az élen járt. Valószínűleg ebből adódik, hogy a munkásmozgalmi emlékek leggazdagabb része a bányász-mozgalmakkal foglalkozó anyag. Annak ellenére, hogy a múzeum helytörténeti osztályán nem egészen tíz éve folyik szervezett gyűjtés — dr. Szabó Gyula alapozta meg, s most Fancsovits György folytatja — máris kb. 2000 darabból áll a bányászmozgalmi gyűjtemény. Ennek egyik része a múlt század végétől fennmaradt eszközgyűjtemény, szerszámok, csákányok, már nem használatos fúrók. Másik része a ruhák, egyéb használati tárgyait, valamint a plakettek és jelvények. A bányászok életét, lakásviszonyait, munkakörülményeit örökíti meg az a kb. 200 foto, amely a régi aknákat, munkahelyeket, házakat ábrázolja. Legnagyobb természetesen az iratanyag, elsősorban a Kohó- és

Bányamunkások Pécsi Csoportjának anyaga.

A gyűjtemény másik nagy része a pécs-baranyai munkásmozgalom 1918 és 1921 közötti eseményeire összpontosul. Egyfelől az akkoriban igen élénk szakszervezeti munka bontakozik ki a bérjegyzékekből, béi'emelési kérelmekből. javaslatokból és jelentésekből, másfelöl pedig a kommunista sejtek és csoportok munkája.

A ládákban heverő értéke» gyűjtemény harmadik legizgalmasabb csoportját a pécs- baranyai internacionalisták, a forradalmi hadifogoly mozgalom anyaga jelenti. Sok fénykép, eredeti naplók, levelek, a Szóvj et-Oroszorszag- ból áthozott jelvények, pénzek, karszalagok maradtak fent, szinte csodával határo» módon, ötven év után.

Sétánk, amely nem képes minden részlettel foglalkozni, a két világháború közötti, vagy inkább a második világháború idejére vonatkozó emlékeknél ér véget. Sehol az országban nincs ilyen teljes és egységes kolduspénzsorozat, mint Pécsett. As 1929-es világgazdasági válság idején bocsájtották ki ezeket az ún. „kolduspénzeket” számukból is következtetni lehet, mennyi volt akkoriban a szegény ember a megyében és a városban. Rendkívül izgalmas — a sok más dokumentum között is — például Kozármisleny község 1944. októberéből, novemberéből és decemberéből hiánytalanul fennmaradt dobolási jegyzőkönyve, végig lehet kísérni ezeknek nyomán a felszabadulást közvetlenül megelőző, majd azt közvetlenül követő eseményeket egy falu tükrében. Ugyanígy: Pécs városról kapunk teljes képet a felszabadulás után egy évvel készült városi törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyvekből. Nyilvánvaló, hogy az 1945 utáni kommunista mozgalom is tanulmányozható a megőrzött dokumentumok alapján.

Hatalmas és értékes as anyag, csupán az kár, hogy csak időszakos kiállítások keretében és- csak töredékekben hozzáférhető.

<»

Persze, polt egyéb dolgunk ts. Kikutattuk az árufelhalmozókat, a Vörös őrséget odaküldtem, elkoboztuk és szétosztottuk az ennivalót, tüzelőt. ítélkeztünk is, de halálos ítélet nem volt, általában minden aránylag nagyon szépen és nyugodtan ment. Persze, pártélet, az nem nagyon volt. Ignáczcal, mint párttítkárral tartottuk a kapcsolatot, s minden percben abban • szellemben dolgoztunk, de másra nem futotta. Rövid volt az idő.

Csend lesz a szobában. Az idős ember megtörölgeti a szemüvegét, aztán megtöri a csendet.

—■ Igen, rövid volt az az idő...

Egészen augusztus 7-ig tartották magukat. Revolverrel a zsebben, Török Józseffel kettesben elmentek a fehérek első, tapogatózó gyűlésére, ezért aztán az az ellenforradalmi próbálkozás még csődöt mondott. Mikor aztán nyilvánvaló volt, hogy a Tanácsköztársaság megbukott, Pécsinek mondták, meneküljön.

— Én tisztességes eszközökkel dolgoztam, úgy gondoltam, miért meneküljek, s hogy mi rendet tartottunk és jól vezettünk, az abból is kitűnik, hogy a csendőrök azt mondták: le kell tartóztatnunk, de menjen el a temetőig, ne kísérjük végig az utcán. .. Ahogy most visszagondolok, szinte azt mondták: a temető után meg ott az erdő, tűnjön rf... Lehet, hogy azt

kellett volna tennem.

Kaposvárra vittek a katonai fogházba.

— Én igazából ott lettem kommunista. Albert István tanító

ugyan a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt pár héttel már szerzett és adott nekünk olyan irodalmat, Marxot. Engelset. amihez nem jutottunk. De a börtönben, ott rendszeresen előadások voltak, még tápot is adtunk ki, Sitkói Híradó

volt a címe, és gúnyos cikkeket írtunk bele. Voltunk ott Sásáról néhányon: Török, Forrai István, Csillag Jenő és Albert István tanítók, aztán Kändl, akit később hoztak

be.

369 napot töltött a fogházban, húsz kilót fogyott, mert nem evett mást, mint naponta 11 deka kenyeret. Kivéve, ha valakinek ösz- szekapart a kintmaradt, és szintén szűkölködő család egy kis csomagot. Ilyenkor ez a börtöntárs nekiadta a napi kenyéradagját. Pécsi Mihály felesége ugyanis egyéves kisgyerekükkel átszökött a megszállt területre.

Pécsi Mihály felesége azóta meghalt, fia pedig, aki tanító lett, most ötven éves. Második felesége, a halkszavú Erzsi néni most bátortalanul közbeszól, de fojtott hangjában izgalommal:

— Azt meséld el, hogyan szöktél meg!

Hát igen, az is elég kalandos

história. Pécsi Mihály sokáig vádiratot se kapott, (csak sötétzárkát), és úgy tűnt, halálos ítéletre számíthat majd. Elhatározta, hogy megszökik.

Az ovális, szép régi csipkével takart asztalon egy üveg írólap: ez lesz a fogház gazdasági udvara. Egy dosszié az épület, aminek sarkában az istálló helyezkedett el az ökrökkel, amik reggelente néhány — ingyen munkaerőt jelentő —fogollyal munkába indultak.

— Az istállónak ebben a sarkában volt egy ablak, olyan magasan, hogy csak ugorva értem el. A többiek falaztak nekem, az ökrök elindultak, s mikor becsukták az istálló ajtaját, nekiugrottam ököllel az üvegnek. Fölkapaszkodtam, át a szomszéd udvarba, ami a tiszti kaszinó' kertje volt, kuglipályával. Annak a másik végén magas kőkerítés húzódott, azt is átugrottam. s ott a szomszéd ház udvarán ledobtam magamról a börtönben viselt, ócska ruhát, mert jó előre alája húztam a feketét, amiben majd a tárgyaláson kellett volna megjelennem. Az utcára már rendes fekete ruhában mentem ki. Tudtam, hogy a malmot kell elérnem. kaposváriak elmagyarázták már nemegyszer a zárkában, hogy ha azt eléri az ember, annak a túloldalán nincsen kerítés. Elértem. Kerítés helyett egy kukoricát következett. aztán egy legelő. Mire

kiértem a kukoricásból, már fütyültek a fülem mellett a golyók. Futás keresztül a legelőn, s már ott is volt előttem a Kapos. Beugrottam a magas partról a vízbe, mást nem tehettem, mert már két- felől jöttek az üldözők. A folyó túlpartján cserjés erdő volt, ott el tudtam rejtőzni. Átmentem egy dombon, beértem egy kis faluba, s a teherautón robogó csendőrök elől az utolsó pillanatban ugrottam be a templomkertbe. Átmentem egy erdőn, ott volt egy ipar- . vágány. Már messziről hallottam, hogy jön a vonat, mert mi vasutasok ezt kilométerekről meghalljuk, nyikorogtak a talpfák, pláne, az ilyen rosszul karbantartott vágányokon. Fölmásztam ott a maghs partra, kezemben a borotva, amit a feleségem csempészett be nekem korábban — már meg is állt a vonat, leszállt a két csendőr, ketten kétfelé kezdtek fölfele mászni. Aztán mégse kellett a borotva, nem vettek észre. A hegytetőn mentem tovább és tovább, egy faluban egy jószívű kocsmáros adott kenyeret, szalonnát, megmutatta, merre a határ és hajnalra Szigetváron voltam. Egy suszter ablakában kint volt a Munkás című lap egy példánya, oda bekopogtam, mondtam, honnan jövök és hogy a párttitkárral akarok beszélni. Magának most nem « párttitkár keU, mondta a suszter, adott enni. aludni

küldött, másnap délben a fölhasadt cipőm megjavtíva, ruhám kitisztítod — és megjelent a pdrttit- kár is.

Jugoszláviába mentek, ott Pécsi Mihály a szabadkai Kommunista Emigráció titkára is volf két és fél évig, többfelé dolgozott, zaklatták és verték is, 45-ben pedig a hitleristák hurcolták el. A háború utolsó hónapjait partizánként harcolta végig. 47-ben telepedett haza, ma nyugdíjas, elnöke a kiskunfélegyházi nyugdíjas vasutasok klubjának, tagja a városi pártbizottságnak. Levelezése igen kiterjedt, előadásokat rendszeresen fart. Az ünneplő ruhán, amelyet látogatásunk előtti napon épp egy ünnepségem viselt, ott sorakoznak a kitüntetések: a Szocialista Hazáért érdemrend, a Pártmunkáért ezüst fokozata, a Közlekedési Minisztérium kiváló dolgozója jelvény, és a Tanácsköztársasági Emlékérem.

Kiskunfélegyházán él, de az idén már egyszer járt Sasdon, találkozott a régi ismerősökkel, bár az ötven év előtti vezetők-harcosok közül már csak ő él egyedül. November 29-ére ismét meghívták Sásdra — hogy együtt ünnepeljék meg a Kommunistái; Magyarországi Pártja sásdi alapszervezete megalakításának félévszázados fordulóját.

H. *

»

*