Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-02 / 258. szám

T*68. november 2. DunOnrau novio Leutsch Gábor, Kovács Lívia, Vali Tamás, Kovács Norbert, Farkas Attila, Vágó Andrea, Vá­gó László, Bedegi Brigitta, Sze­keres Mária, Horváth Marta, Szmolenszky Tamás, Helstáb Ibolya, Véber Zsolt, Friebert Edit, Pauli Agnes, Kis-Iván Já­nos, Kőmíves Attila, Walfart Ti­bor, Nichter Antal, Ernyes Erika, Barton József, Koltai Jenő, Ko­vács Anikó, Keszler Rolland, Csőkör Attila, Németh József, Svitán Anet, Bondor József, Ka­marás Zoltán, Bársony Barnabás, Károlyi Ernő, Molnár Brigitta, Féld István, Szabó Krisztina, Acs Attila, Vigh Attila, Oláh Gusztáv, Sebestyén László, Pereszlényi Zsolt, Bökönyi László, Péntek Aladár, Vöő Márta, Melis András, Vékony Miklós, Regős Lúcia, Marján Agnes, Metelka Zoltán, Kolb Tamás. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Vadas Gábor és Szabó Zsu­zsanna, Szabados Attila és Do- náczi Mária, Tóth István és Szalai Mária, Andócsi Zoltán és Marat Éva, dr. Csanádi Attila és Sándor Márta. Kováts Levente és Kálmán Mária, Molnár Ferenc és Vass Magdolna, Weinhardt János és Bognár Katalin. Miklós Imre és Heisz Mária, Várszegi József és Kisasszondy Edit, Tóth József és Kovács Erzsébet, Juhász Tibor és Tóth Margit, Kovács Mihály és Ferencz Mária, Simon Lajos és Zsinkó Mária, Kovács Csaba és Kétyi Éva, Csonka István és Barbély Teréz, Búzás Márton és Schäfer Mária, Tóth Ferenc és Csányi Atanka, Radnai Antal és Engler Mária, Horváth József és Korbéli Éva, Tárnái Mihály és Buzy Ilona, Sohlitt Imre és Mis­kéri Éva, Stumpf Lajos és Vén Mária, Dózsa András és Deusch Anna, Sárközi Nándor és Gya­log Anna, Tófei Lajos és Kófiás Rozália, Besenyei Tibor és Hirth Mária, Molnár Ferenc és Katona Margit, Andrasek István és Harcz Erzsébet, Bicó István és Németh Terézia, Hengerics Sándor és Lo­vász Éva, Simora István és Ko- lonics Aranka. MEGHALTAK: Herman Lajosné sz. Horváth ' Katalin, Tóth Sándor, Spán ! Györgyné sz. Zsunics Julianna, I Selp Józsefné sz. Schalla Lújza, ; Právitz Imréné sz. Zsáki Borbála, . Nagy Ferenc, Bondor Istvánná sz. Kálsecz Mária, Kalányos Péter, Földesi Mihály, Mátai Vince, Si- | mon Istvánná sz. Dékány Róza, I Molnár Ágostonná sz. Tóth Rozá- j lia, Böröcz József, Kovács Ist­vánná sz. Gradwohl Borbála, Krisztián István, Vancsa József, Mecseki Jakabné sz. Horváth Júlia. Finta Ferenc, Lagzi János, Tukora János, Simon Józsefné sz. Strausz Katalin, Storcz Margit, Szente Józsefné sz. Daácski Jú­lia, Szlipcsei Ferenc, Majoros Já­nos, Gaál Dánielné sz. Ivánovics Mária, Haszon Józsefné sz. Sá- rics Margit, Kovács Bera József, Hómann Péter, Sipos Imréné sz. Horváth Mária, Papócsai Jánosné sz. Bodai Rozália, Jáki Lajosné sz. Szeiler Anna, Szilágyi György­né sz. Mikolits Mária, Rathbauer Leóné sz. Szokola Margit, Föl­desi Istvánná sz. Katreiner Anna, Heidler Mátyásné sz. Hoffer Te­réz, Hucker Jánosné sz. Somogyi Katalin, Kis-Szabó Mihály, Tóth József, Szentiványl Dezső, Blas- kovics József. KOMLÓ SZÜLETTEK: Sárközi Éva, Orsós Zoltán, Szinger Péter, Tóth László, Fa­lusi Zoltán, Hofmann Mária, Né­meth István, Valek Erika, Búzás János, Takács Károly. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Balogh Ferenc és Uj falvi Zsu­zsanna, Veriga András és Fikó j Anna, Kovács György és Kovács Gizella, Mink Mátyás és Kolozs- j vári Katalin, Bartalis Ferenc és Szegedi Erzsébet. MOHÁCS SZÜLETTEK: Baranyai Tibor, Halmai Andrea, Pfeifer Andrea, Mohai János, Fledsich Gabriella, Rendes János, Filákovics Erzsébet, Földes Ta­más, Krizmajer József, Gulyás Tünde, Kolompár György, Mezei Vilmos, Salamon Gabriella. Elkallódó őstehetség Ősz haján bágyadtan folyik szét az erőtelen őszi napfény, ahogy ülünk a boltozatos, ala­csony folyosó vesszőfonatú székein. Arcára keserű voná­sokat rajzolt a sok csalódott­ság. Ajkáról folyik a panasz vég nélkül... Szinte hihetet­len, hogy ez a mára annyira meghasonlott borúlátó lélek mennyi káprázatosán színes, derűs alkotásnak a szülője. Előttünk két hatalmas bőrönd. Mint a.mitológiai bőségszaru­ból, végeérhetetlenül kerülnek elő a szebbnél szebb, néha lé­legzetelállítóan 9zép mintaraj­zok. Fekete, színes, milliméte­res kézimunkapapíron szer­kesztett, szabadvonalúan raj­zolt minták tömkelegé. Ez dísz- párna, ez halasi csipke-minta, ez váza, ez díszdoboz, ez... és nincs végé-hossza: textília, ke­rámia, fafaragás, és ki tudná hirtelenében még felsorolni, mi mindenre alkalmazható min­ták csodálatos gazdagsága.Több száz vagy ezer is — egy őste­hetség szellemi terméke, egy élet munkájának eredménye. Lukács Mária Ormánság szülötte, ősei, amennyire az emlékezet útján vissza tud menni — az 1700-as évekig — Csányoszróban élő parasztok, törzsökös armánságiak. Mimikája, — nem, művésze­te! — a szó legszorosabb értei' mében nem népművészet. Bár díszítőelemeiben itt-ott előcsil- lanilak a népi motívumok nyo­mai, talán még az úri hímzés­sel is rokonnak tűnik egyik- másik. Ez ellen ugyan Lukács Mária tiltakoznék legjobban; igaza van: nem utánzat, nem másolat, határozottan eredeti alkotás minden darab, de az alkotó tudat alatt mégis ott lapoang — mint minden új művészetben — egy kicsit a ré­gi hagyomány megtermékenyí­tő ereje; ennek nyomai itt is felfedezhetők. Ez azonban mit sem von le az értekétől, sőt emeli azt Teremtő fantáziája a kompozíciók bámulatosan dús gazdagságát hozza létre. Dekoratív hatásuk bámulatos. Rendkívüli tehetségének csak egyik oldala a mintater- vezé®. Édiesanyja kiváló or­mánsági szövőasszony volt; ő ezt a tehetséget is örökölte. Van néhány magakészítette mintadarabja, — fiatalkori munkája —, díszére válna egy népművészet mesterének is. A teljesség kedvéért még megemlítem: irodalmi pró­bálkozásai is voltak. Két re­mek filmregénye pL egészen komoly érték. Hallgassuk csak meg Adyt: „Minden más táján a világnak — Szent dalnok lett volna be­lőle”. Ez esetben dalnok nem, de művész igen! Nem akarom tovább folytatni a verset, nem is volna találó Lukács Máriá­ra, mert ő nem temette el rög­tön az elhatározást, nem ká­romkodott, fütyürészett: fo­hászkodott, kesergett, nyomor­góit — talán sírt is — de al­kotott tovább. És ha a szívé­ben nőtt virágokat nem is le­gelték le csorda-népek, de kö­zömbösen mentek el mellette illetékesek és illetéktelenek egyaránt. Kapott talán néha egy-egy vállveregetés-szerű el­ismerést, egy-egy elragadottan csodálkozó felkiáltás jelezte a művészetét megillető hódolatot, s ő, a csodálatos tehetségével maradt az ismeretlenség nyo­masztó homályában. Pedig Lukács Mária nem is az az egyén, aki hanyag nem­törődömséggel él csak bele a világba. Megpróbálkozott sok­szor, sok felé érvényesülést keresni. Sokan látták, értékel­ték a munkáját. Neveket sorol fel: Móricz Zsigmond, — akit ő, s aki őt annyira szerette, nagyon jó Véleménnyel volt tehetségéről; Veres Péter, — aki művészetét az „artiszti- kum szuperlativuszának” mon dotta; Madárassy László, Mar- tyn Ferenc, Ortutay Gyula slb., stb. És ilyen személyekkel való kapcsolat után mértsüly- lyedt mégis az ismeretlenség mélyébe? Elgondolkozom: milyen gaz­dagok is vagyunk mi, magya­rok! Ezt a nagy gazdagságot kétféleképp is értelmezem. Egyik módon: gazdagok va­gyunk, dagadó kebellel büsz­kélkedhetünk, lám. micsoda tehetségek nőnek fel az egy­szerű népi talajon is! S a má­sik értelmezés: tényleg ilyen gazdagok vagyunk, pazarló nemtörődömséggel hagyhatjuk elkallódni, az útszélre sodród­va megsemmisülni népi, nem­zeti értékeinket?! Zentai János Kaktusz — bizánci stílusban A sokkupolás bizánci stí- \ lusú templomokhoz hasonló \ kaktuszt nevel Pécsett Bögri József kisiparos. Eredetileg közönséges gömbkaktusz volt, amely 1945-ben szakított a korábbi normális fejlödésű formájával és félgömbalakú gyűrődéseket képezett ki. Azóta 23 „kupola” nőtt raj­ta, s a jelek szerint foly­tatja a kupola építését. A szakértők szerint mestersé­ges úton nem lehet előidézni ilyen meglepő alakváltozást. A sok gyűrődéstől annyira megduzzadt a növény feje, hogy a 40 centiméter átmé­rőjű törzs már nem tudja megtartani, ezért 4 rúddal tá­masztották alá a körülbelül fél mázsányi különös képződ­ményt. Mindhogy ezek a kaktusz-fajták 100—150 évig is elélnek, nehéz lenne meg­jósolni, mekkorára és milyen alakúvá fejlődik a furcsa természetű növény. Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: [ Iyenként ködszitálás. Várható leg- < kisebb felhőátvonulások, eső nél- alacsonyabb éjszakai hömérsék- < kül. Mérsékelt, napközben helyen- ; let 6—11, legmagasabb nappali ; ként élénk, déli-délnyugati szél. hőmérséklet szombaton 14—19 fok < Többfelé hajnali ködképződés, he- | között. Komolytalan rovat Üdüléstörténet 4 vérnyomásom kétszáz kö­rül járt és minden mon­datra a plafonig ugrottam. El kellett mennem valahová. Végül kaptam egy beutalót Sopronba. Minden rosszul kezdődött. Ocsmány hajnali fölkelés, veszekedés. A fülke elvisel­hetetlenül huzatos. Az út tíz óra és átok unalmas. A megérkezés még rosszabb volt. Két bőrönd egy helyett, hozzá az írógép, együtt fog­hatatlanná tette az egészet. Az autóbuszra föltornásztam magam, egy vénasszony pedig aki megígérte, hogy idejében szól, későn jelentkezett. A kalauz megállította a buszt, megátkozott, én meg hullákon keresztül két bőrönddel le. Rossz helyen. Az öregasz- szony összekeverte a két üdü­lőt, én meg ott álltam három megállóval meg két kilomé­terrel arrébb. A közvetlen busznak húsz pere múlva kellett volna jön­nie, de csak egy óra múlva ballagott be. Most a bőrön­dökért is megsarcoltak és leszálltam a másik üdülőnél. Vártam egy órahosszat, ak­kor kiderült, hogy a harma­dik üdülőbe kell mennem. Műsor az előbbi. Ez az újabb üdülő meg a lehető legrosszabb. Pincérek, portá­sok hada, arcukon az a fel­oldhatatlan undor, amit egy külföldihez szokott személy­zet érez a belföldi mezei had iránt. Háromágyas szobát kaptam, ahol már ketten voltaki Két 19-T-20 éves fiú, akik már elhelyezkedtek a lehető legjobban, ahogy én is el­helyezkedtem volna a helyük­ben, ha elsőnek érkezem. A további előrelátható volt. A vacsoraasztal csupa egy- társaságból álló pesti, akik egyetlen témát találtak velem, hogy milyen a koszt az üdü­lőben. Ekkor kiderült az is, hogy itt semmitsem lehet csinálni. Meg lehet ismerkedni egymás­sal, el lehet menni a bárba, ami drága és füstös, lehet kilátót meg múzeumot nézni, sőt a duhajkodás teteje, még irodalmi előadás is lesz. Az első este eredeti volt. Ettünk meg ittunk és vagy százhuszan elhelyezkedtünk krimit nézni. Előbb még a sláger volt, s feledhetetlenül ritkáú hallott Édes Piroskám­mal, utána mezőgazdasági fél­óra. Mellesleg eddig ez volt az egyetlen derűs dolog, mert ott ült százhúsz válogatott legény és leány, a sajátmaguk által előcipelt fotelokon és hallgatta a mezőgazdasági félórát, jóllehet itt csupa olyan szakember ült együtt, akiknek legfeljebb arról lehe­tett volna előadást tartani, képesábrák mutogatása köz­ben, hogy melyik a tehén eleje, meg a vége. Mire a krimi jött, kidőltem. A közel tízórás út, a saját ütődöttségem, a várt egyedül­lét és írási lehetőség kútba- esése végleg elintézett. Azzal a boldogító gondolattal és egy pokoli erős altatóval hajtot­tam fejemet a teljesen fölös­legesen elhozott kispárnára, hogy két nap alatt kipihenem magam annyira, ho&y elmene­külhessek. Most fölmerült élőt tem az édes otthon képe. a saját televízió, a saját ágy, a saját város, minden ami saját és nem idegen. A két fiatal hazajött, de hogy mikor, nem tudom. Valamit szöszmötöltek, de a jelenlétüket kiütötte az al­tató. Reggel pokoli fejfájással éb­redtem, a szám szélén a kez­dődő herpes. ami láz esetén mindig kiver. Lementem reg­gelizni. Utána a többieK el­mentek várost nézni, én meg kimentem az erdőbe, ahová egyébként elég nehezen jutok el máskor. Ahogy kiléptem, megszólalt egy versenymotor elviselhe­tetlen dübörgéssel, ahogy a kanyarban föl-fölerősít. Mentem az erdőn és a mo­tor állandóan zúgott. Azért is megnézem — mondtam — és elindultam, mint az áldozat, aki visszatér kínzójához. Már azzal szórakoztam, hogyha én lennék a Pa.p Laci szájon- vágnám., hogy fölbukfencezne a motorjával együtt. Aztán gyanakodni kezdtem. Nem lehet motorkerékpár l Ez valami más. Mentem és megtaláltam azt a valami mást. Egy motoros erdei fa­vágó-gép volt. Nem bukósisa­kos legény ült rajta, hanem középkorú munkás kezében működött és emberderék nagy­ságú fatörzseket vágott egyen­lő darabokra. Már nem volt elviselhetet­len a lárma, mert nem volt értelmetlen. A fűrész, ha akarta, szeleteket vágott le a fából, mintha kenyeret szelne. Sima, engedelmes szerszám­ként simult a kezéhez, mint enyémhez a golyóstoll. Leül­tem egy fenyőfatuskóra és néztem. Talon három óráig is néztem anélkül, hogy vala­mire gondoltam volna. A fát közben halomra rakták. Két munkás meg az ágakat tolta félre. Aztán elindultam vissza. Út­közben találkoztam még két öreggel és megbeszéltük az erdőt. Elmondták hol lehet gombát találni. Egy fiatal­ember később Pécsről beszélt, ahol katona volt, meg a két gyerekéről, akik nagy hor­gászok. Aztán már nem sok történt. Letörtem három leveles ágat, figyeltem két harkályt, amint, buzgón kopogtak egy ián és szedtem az ottani vázába két marék búgykösfenyőt. Még valami történt. Eddig tombolt bennem a belvilág, gomolygott minden, most meg lassan, mint ködből az erdő, fölmerült a külvilág. Aztán minden a helyére ke­rült. A pincérek érettségiző pincértanulók voltak, arcukon a személytelen, iskolában- tanult udvariassággal és az alatt a még romlatlan meleg emberséggel. A két fiú a szobámban két pompás fic­kónak bizonyult, akik udva­riasak, ugyanakkor esetlenek voltak, mint a tizennyolcéve­sek. Az asztaltársak egyénivé váltak. írni is lehetet, hisz a fiúk mindig úton voltak. Azt hiszem, még az öreg­asszony, aki rossz helyen szál­lított le, még az is jót akart, csak én voltam a hülye. A hiba az én készülékem­ben volt. Szőllősy Kálmán Bűnügyi múzeum HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bánhidi József és Bakos Mária, Kolompár Károly és Sárközi Ka­talin. Kis István és Maros Mária, Miókovics János és Berger Irén, Kirsching József és Erős Margit, Becze László és Rapkai Katalin, Zsigovics Gábor és Somlai Mária. MEGHALTAK: Pécsi Péterné sz. Vészeli Mária, Tölgyesi Tiborné sz. Páhok Er­zsébet, Marosán Rozália. Földvári Klotild, Horváth Mihályné sz. Toskovics Zsófia. SZIGETVÁR SZÜLETTEK: Cser Csaba. Vusics László, KO- | hár Ildikó, SoJymosi Csilla, Bog- l nar Ildikó, Huber János, Mozsgai Endre, Orsós Katalin, Szőke Csil­la, Nagy Csaba, Tormási Valé­ria. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Cíadenecz József és Kosa Va­léria. MEGHALTAK: Czengruber Józsefné sz. Viluth'j Katalin, Jakab János. Horváth | Gyulané sz. Csankó Mária. „1956 május 13-ról 14-re virradóm ismeretlen tetteseik betörtek a pécsi Elefánt Étte­rem irodájába és az ott lévő 70x50 centiméter nagyságú, barna színű páncélszekrényt tartalmával együtt ellopták. Sem ujjlenyomatot, pem láb­nyomot nem találtunk. Nem volt fellelhető semmiféle tárgy sem, ami esetleg eszközül szolgált volna a bűntett elkö­vetéséhez. így egyelőre sem­mi adat sincs birtokunkban, amelyből következtethetnénk a tettesek személyére. A pán­célszekrényben 27 000 forint készpénz, valamint iratok vol­tak. A szekrény súlya körül­belül 180—200 kiló. A helyszí­nen talált nyomokból ítélve a páncélszekrény elszállításá­hoz valamilyen járművet hasz­náltak”. Mindössze ennyi tény állt a rendőrség előtt május 14-én. Vajmi kevés „nyom”, amiből el kellett indulni a tettesek kézreke intésére. A rhegyei Rendőrfőkapi­tányság bűnügyi csoportja! na^y apparátussal látott a nyomozáshoz. „Elszállításához valamilyen járművet hasz-! Az Elefánt és a Mackó náltak” — írta a jelentés. Le­het, hogy teherautót, kéziko­csit vagy más járművet. Egy csoport azt a feladatot kapta, hogy ellenőrizze valamennyi pécsi teherautónál, milyen fu­vart bonyolítottak le május 13-ról 14-re virradóra. Ez nem vezetett eredményre. Minden teherautó papírjai rendben voltak, a gépkocsivezetők ide­jükkel is hitelt érdemlően el­számoltak. Egy másik csoport .meg­szállta” a környező házakat és minden lakótól megkérdezték: nem hallottak-e éjjel valami­lyen zajt az Elefánt Étterem felől, nem tapasztaltak-e va­lami rendellenességet? A nyo­mozók a válaszokból „nagy felfedezésre” nem is számítot­tak, ugyanis a kritikus éjsza­kán esős, szeles, hűvös idő volt, a lakók becsukták abla­kaikat. Ennek ellenére ezt a „módszert’’ sem hanyagolhat-! ták el. És lám, ha nem is so- j kát, némi „nyomot” mégis ta- j láltak. Az étteremhez közeli 1 ház egyik lakója a következő­ket mondotta: „Rossz alvó va­gyok, éjfél után úgy két óra felé felébredtem, nem keltem fel, feküdtem az ágyban. Visz- szaemlékszem jól, az ablakon át zajt hallottam, olyasfélét, mint amikor talicskán valami nehéz tárgyat tolnak, mert a kerék ugyancsak nyöszörgött.” Ez ugyan édeskevés, a semmi­nél alig valamivel több. De en­nek a vallomásnak rövid idő múlva megnőtt a jelentősége. Feljelentés érkezett ugyanis, hogy az Elefánt Étterem kö­zelében dolgozó Ütépítő Vál­lalat talicskáját a szóban lévő éjszaka ellopták. Nem sokkal később a Megyeri út egyik te­lepének éjjeliőre jelentette: a telepről hiányzik egy kétkere­kű targonca, helyén egy talics­kát talált. Nem Okozott na­gyobb gondot annak megálla­pítása, hogy a talált talicska j ugyanaz, amelyik az Ütépítő j Vállalatnál hiányzik. De hol a targonca, a páncél- i szekrény, és főként a tettesek? ■ Egy asszony kopogott be a ! rendőrségre és elmondta: Fór- ! jem tegnap kiment a Megyeri : j úti sorompón túli rétre, hogy I ! ott füvet kaszáljon. Kaszálás I J közben egy targoncát talált, j I Elmondta nekem, hogy nagyon ; megörült a járműnek, jól meg- I I rakta fűvel és haza tolta, A ; | targonca most nálunk van.! Férjem ma reggel elment dől- ! gozni, de meghagyta, hogy j jöjjek be a rendőrségre és je- i lentsem, hogy ő mit talált.” A nyomozók kimentek az ! | asszony lakására, ott találták | a targoncát, amely azonos volt azzal, amit az éjjeliőr je- j lentése szerint a telepről el-; loptak. A talicska és a targonca te­hát megkerült. A rét melyik felében is találták ezt a jár­művet? A férfi megmutatta. A nyomozók arra gondoltak, hogy akkor a páncélszekrény sem lehet onnan messze, ha egyáltalán van valami össze­függés a talicska, targonca és I a páncélszekrény között. A ré- I ten fűvel és ágakkal letakarva rövidesen megtalálták a pán- célszekrényt is, az ajtaja szét­verve, a belseje üres... Egyik rendőrjárőr jelentet­te: a Gyöngyvirág presszóban öt tagú társaság nagy muta­tást csapott, üvegszám itták a pezsgőt, a habzóbort, sört. — Amikor fizettek, az egyiknél kötegben állt a százforintos. Az utcán botrányosan visel­kedtek. ezért „elő kellett állí­tani őket.” Miért a nagy di- nom-dánom. honnan a pénz? Lehet, hogy a „mackós” társa­ságra bukkantak'’ A „nyom” .-is tévesnek bizo­nyult. Mindössze annyi tör­tént, hogy egv bányász fel­vette fizetését, meg a pré­miumot és meghívta egv kis szórakozásra barátait. A szó­rakozásból kisebb botrány oko­zás lett, ezt azonban „szatóly- sértéssel” megúszták, egy-két százas „ugrott” a prémiumból. Ezzel azonban a nyomozóik még nem kerültek közelebb a „mackós” ügy megoldásához. Garay Ferenc (Folytatás a holnapi számunk­ban) ■ Végeérhetetlenül kerülnek elő a szebbnél szebb miniarajzok... T Anyakönyvi hírek 'r PÉCS SZÜLETTEK: i

Next

/
Oldalképek
Tartalom