Dunántúli Napló, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-13 / 241. szám
z — Dunocitaii naoio 1968, október 13, Kering az Apollo 7. Cape Kennedy: A kilövő hely dolgozói érdeklődéssel figyelik, amint a Saturnus rakétára szerelt Apollo—7 űrhajó a magasba emelkedik. Mint már jelentettük, eredményesen végrehajtották az űrhajósok a megközelítési manővert (kabinjuk és a hordozó-rakéta között). Schirra. Etsele és Cunningham boldogan élvezte azt a „luxust”, hogy levetkőzve mozoghatott az űrkabinban, nem kellett a korábbi amerikai űrhajósok sorsában osztoz- niok, akik egész idő alatt nem vethették le ruhájukat. Ingujjra vetkőztek, és forró kávét ittak. Nem megy azonban minden zökkenő nélkül. Szombaton hajnalban elromlott a melegítő radiátor és az űrhajósok dideregni kezdtek. A fűtés problémáját sikerült ugyan megoldaniok a hűtőfolyadék-rendszer elzárásával, de Schirra közben megnáthásodott. Jelentette a földi megfigyelő állomásnak, hogy két aszpirint vett be és 8—9 papírzsebkendőt használt el. Az Amerikai Űrhajózási Hivatal szóvivője kifejezte reményét, hogy Schirra megfázása nem fenyegeti a küldetés sikerét és ha nem támad komolyabb baj, akkor az Apolló—7 folytatja útját a Föld körül. Megteremtik az első televíziós összeköttetést is az űrhajó utasaival. Az „egyenes tv- adást” több nyugat-európai tv-állomás is átveszi. LAPZÁRTAKOR: ÉRKEZETT: Az Apollo—7 űrkabin fedélzetéről szombaton 16 órára tervezett és rendkívül érdekesnek Ígérkező első televíziós közvetítés elmaradt —, közölték Houstonban. Schirra, az űrkabin parancsnoka, aki a közvetítést lemondta, közölte, csak akkor kerülhet rá sor, ha már végrehajtották a tervezett „találkozási manővert”. A houstoni ellenőrző központi szakértőinek véleménye szerint valószínűleg vasárnap sem lesz televíziós közvetítés az Apollo—7 fedélzetéről. Az éjszaka folyamán egyébként különböző — a szakértők véleménye szerint nem döntő fontosságú — nehézségekkel kellett az amerikai űrhajósoknak megküzdeniök. Problémák jelentkeztek az űrhajósok szívműködését és légzését ellenőrző készülékek működésében és a sebességmérő műszerekben is. A Földről adott utasítások segítségével és az űrkabinban végzett munkával azonban a nehézségeket sikerült elhárítani. Schirra azzal indokolta elhatározását, hogy őt és társait rendkívül elfoglalta a tervezett „találkozási manőver” előkészítése, s hogy ezenkívül „még nem ettek és ő maga meg van fázva”. Szerdára összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a.: Alkotmány tS. paragrafusának <2). bekezdése alapjan az országgyűlést 1968. október 16-án. szerdán délelőtt II órára összehívta. Katonai paces Panamában Tudományos kommentár Porigornij felhívása Suíiartóhoz Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke szombaton azzal a felhívással fordult Suharto indonéz elnökhöz, hogy tanúsítson emberiességet és kegyelmezzen meg a hálál- j ra ítélt indonéz kommunistáknak és más személyeknek. A készülő kivégzések ügyében Szpiridonov és Paleckisz, a szovjet parlament két házának elnöke táviratot intézett Nasution tábornokhoz, az ideiglenes népi tanácskozógyfi- lés elnökéhez és Achmad ; Sjaichu-hoz, a parlament elnökéhez. ♦ PÁRIZS: A párizsi Gaieté Montparnasse színház pénteken este bemutatta Örkény István: „Tóték” című színdarabját, amelyet Claude Roy dolgozott át francia színpadra. A bemutató közönsége nagy tetszéssel fogadta a művet, amely már a szombat reggeli lapok többségében kedvező kritikát kapott ♦ BRAZZAVILLE. A brazzavil- le-i rádió szombaton rövid közleményben jelentette be, hogy átszervezik a nemzeti forradalmi tanácsot, amely Massemba Debat elnök augusztusi menesztése óta uralmon van. Megfigyelők véleménye szerint Rgouabi, a tanács étnöke az intézkedést azért rendelte el, hogy elkerülje a további tüntetéseket. ♦ NEW YORK: Brand nyugatnémet külügyminiszter kéthetes latinamerikai kőrútjának első állomására, Santiago De Chilébe utazott. Brandt Chile után Argentínába, Uruguayba és Brazíliába látogat. Október 13 és 16 között a Közép- és j Dél-Amerikai országokban J akkreditált nyugatnémet nagy- i követekkel tart tanácskozást a chilei Vina Del Marban. ♦ MOSZKVA. Szombaton hazautazott Moszkvából az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség (Cgil) küldöttsége Luciano Lama, Fernando Montagnlani, Vittorio Foa és Rinaldo Scheda titkárok vezetésével. Az olasz küldöttség háromnapos látogatása során talál- j kozott Alekszandr Seleplnnel, a Szovjetunió Szakszervezeteinek Központi Tanácsa elnökével. A két ország szakszervezeti vezetői a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kérdéseiről, a szovjet és clasz szakszervezetek kapcsolatairól folytattak eszmecserét. ♦ PORT OF SPAIN; Indria Gandhi. India miniszterelnöke pénteken Trinidad és Toba- góba érkezett. Gandhi asszonyt a Karih-tengeri Köztársaság miniszterelnöke fogadta. 4. BERLIN. Georg Stibi, az NDK ltülügt miniszterhelyettese az ADN hírügynökségnek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság a következő Időszakban is mindent elkövet ENSZ-tagságának megszerzése érdekében. Stibi eíítélte Brandt nyugatnémet külügyiül- ; niszier legutóbbi New York-i saj- \ tókonferencUtján ten nyilatkozatát, amelyben elutasítöttá a két német állam feltételét az Egye- *61 Nemzetek Szervezetébe. ♦ MANILA: Súlyos szerencsétlenség történt a Fülöp- szigetektől délre: elsüllyedt egy 500—600 személyt szállító komp, A szerencsétlenség után azonnal megindult a mentés, mintegy kétszáz személyt sikerült a cápáktól hemzsegő tengerből kimenteni. Legalább kétszázan hiányoznak még, s majdnem ugyanennyi utas holttestét megtalálták. Egyenlítői Guinea Santa Isabel. Pénteken éjfélkor a Fernando Póo szigetén elterülő Santa Isabel fővárosban ünnepélyesen bevonták a 190 évig spanyol uralmat jelképezd zászlót, s ezzel Egyenlítői Guinea önálló országgá vált. Ettől a naptól kezdve az egykori spanyol főbiztos rezidenciájában a kis állam első elnöke, Francisco Macias Nguema intézi népe ügyeit. Az ENSZ-közgyűlés pénteken este üzenetben fejezte ki Jókívánságait a nyugat-afrikai ország lakosságának a függetlenség elnyerése alkalmából. A világszervezet békét és boldogulást kívánt a hosszú időn át spanyol elnyomás alatt sínylődő afrikaiaknak. ♦ HANOI: Szombaton Hanoiban helyi idő szerint 13 óra 45 perckor megszólaltak a légvédelmi szirénák. A légelhárító egységek tüzet nyitottak a város légterébe behatolt amerikai repülőgépre. Az Apollo-terv és az Apollo 7. Az Egyesült Államok űrkutatási tervében az Apollo annak az egységnek a megnevezése, amellyel embert kívánnak eljuttatni a holdra és vissza. Ennek egyik része az Apollo űrhajó, amely tulajdonképpen az egész rendszerből egyedül tér vissza a földre. Az Apollóhoz tartozik még ezen a kabinon kívül az a hajtómű, amely a kabin visszatérését biztosítja a hold körüli pályáról, továbbá egy kisebb egység, a Lunar Excursion Modul (röviden: Lem), amely két űrhajóst visz a hold körüli parkolópályáról a holdfelszínre, illetve onnan vissza e parkolópályára. Az Apollo teljes súlya a tervek szerint 40 tonna. Menetrendje az eredeti elképzelések szerint: a Satum-5 kétfokozatú rakéta földkörüli parkolópályára állítja a Sa- tum-lb-t, és orrán az Apollót. Innen a Satum-lb viszi tovább az Apollót a hold felé, amely a parkolópálya elhagyása után 72 órával érkezik meg oda. Itt az Apollo holdkörüli pályára áll, s ennek megtörténte után 7—8 órával száll le a LEM földünk hűséges kísérőjének felszínére. A vele leszállt utasok tartózkodási ideje a holdon 24—45 óra, majd visszatérnek az Apollóhoz. Ez, a visszatérő hajtóművet felhasználva, a LEM hátrahagyásával a föld felé startol. A visszatérő hajtómű a légkör elérése előtt válik le csupán. A legújabb híradások szerint az eredeti elképzelésben változások következtek be: az amerikai űrkutatási szakemberek úgy nyilatkoztak, hogy az Apolio-7 sikeres útja esetén még ez év decemberében fel kívánják bocsátani az Apollo-8 elnevezésű űrhajót, hogy az emberrel megkerülje a holdat. Ezt, az Apollo-8 felhasználásával végzett repülést — a technikai feladatok lebonyolítását tekintve — valósította meg a közelmúltban a Szonda—5, ember nélkül. Az űrkutatás szakembereit meglepte az a közlés, amely szerint az amerikai szakemberek közvetlenül ember részvételével kívánják a holdat megkerülni, anélkül, hogy a visszatérés kényes műveletét előzőleg automatákkal kipróbálták volna. Az 1968. október 11-éfl 16 órakor felbocsátott Apollo-71 — amint arra már utaltunk is — az Apollo-terv parancsnoki fülkéjének kipróbálására szolgál. A fülkét, s a visz- szatérő egység — amely a föld körüli pályáról való visz- szatérésnél nem szükséges — helyét elfoglaló egységet a Satum-lb állította pályára. Az Apollo-7 kb. kétmillió működő alkatrészt tartalmaz, valamint mintegy negyedmillió ellenőrzőműszert, s 47 olyan motorkomplexumot, amelyek a vezérlőrendszer üzemeltetését végzik. Az űrhajó útját II naposra tervezték, s ennek megfelelően az eredeti menetrend szerint a visszatérés ideje: október 22- én 12 óra 10 perc. A kabin Florida mellett ereszkedne le az óceánra, utasai azonban egy különleges katapul trendszer felhasználásával még a levegőben elhagynák, hogy egy új rendszerű ejtőernyőt kipróbálva térjenek vissza. Panama: Pénteken éjjel Panama fővárosának utcáin száguldozó katonai teherautók és a nemzetőrség központi kaszárnyája közeléből hallatszó szórványos lövöldözés jelezte, hogy katonai puccsot hajtanak végre Arias elnök 11 napja uralmon levő kormányának megdöntésére. A főváros nemzetközi repülőterét lezárták, a nemzeti gárda tisztjeiből alakult junta Torrijos ezredes vezetésével átvette a hatalmat, Arias elnök, már harmadszor kényszerül az elnöki tisztség feladására. Torrijos bejelentette, hogy az egész ország katonai ellenőrzés alatt áll, a puccs célja „a nemzeti gárda méltóságának megmentése és a diktatúra veszélyének felszámolása volt”. Arias elnök, aki 1941-ben és 1951-ben már hasonló körülmények között kényszerült távozásra, a puccsot megelőző napon rendeletet írt alá, amely Torrijos ezredest és a nemzeti gárda néhány más vezető tagját gyakorlatilag alacsonyabb beosztásba helyezte. Az elnöki rendelkezés elmozdította beosztásából a nemzeti gárda főparancsnokát is, aki még 1951-ben résztvett az Arias elleni összeesküvésben. A két politikus azóta! békéit meg egymással. A katonai hatalomátvétel egyéb okai egyenlőre nem ismeretesek. Kétségtelen, hogy Panama gazdasági helyzete gyenge lábakon all, Arias csak nemrég tért vissza Francia- országban, Nyugat-Németor- szágban és az Egyesült Államokban tett körútjáról, melynek célja gazdasági segélykérés volt. A legfrissebb jelentések szerint Arias panamai elnök, aki a katonai junta hatalom- átvétele után a csatornaövezet amerikai részébe menekült, felhívást adott ki, melyben bejelenti, hogy kormánya nem mond le, nem veszi tudomásul a katonai pucs- csot, és mindent meg fog tenni „a közrend és a nyugalom helyreállítása érdekében”. A panamai főváros utcáin fiatalok, akik Arias híveinek vallják magukat, barikádokat építenék. A katonai junta egyenlőre semmiféle jelét nem mutatja annak, hogy meggondolná magát, és esetleg tárgyalásokat kezdene az elnökkel. Az utcákon gépfegyvereket állítottak fel, a nemzeti gárda tagjai feltűzött szuronnyal teljesítenék őrszolgálatot a stratégiailag fontos épületeknél. Vietnami jelentés Saigonban vcsökkentették“ a készültséget A dél-vietnami rezsim szóvivői pénteken este elismerték, hogy az államellenes ösz- szeesküvők ártalmatlanná tételének ürügyén elrendelt „puccs-riadó” közönséges blöff volt, s a kormányhadsereg katonai alakulatait nem államcsíny-veszély, hanem a hazafiak sikeres támadásai miatt helyezték riadókészültségbe. A dél-vietnami hadsereg főparancsnokságának szóvivője közölte, hogy a csapatok az A héten fontos események jelezték Csehszlovákiában a törekvést a szocialista rend konszolidálására. Ülést tartott a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége, amelyen elemezte az október 3-án és 4-én Moszkvában, az SZKP és a CSKP vezetői között létrejött újabb megállapodásokból eredd feladatokat. Az elnökség határozata alapján rövidesen dokumentumot terjesztenek a Központi Bizottság elé a párt ez idő 'szerinti fő feladatairól. Ez tartalmazza majd az új állam jogi elrendezésével kapcsolatos tennivalókat; a népgazdaság irányításának főbb elveit; a szocialista országokkal való szorosabb együttműködés terén s általában a külpolitikában jelentkező feladatokat; a nemzetközi munkásmozgalom egységének erősítéséért elvégzendő munkát; valamint Csehszlovákia feladatait az imperializmus elleni harcban, a világbéke védelmezésében. A dokumentum legfőbb célja- hogy világos elvi alapokat teremtsen a párt további tevékenysége számára. Ehhez nélkülözhetetlen a párt január utáni politikájának olyanfajta újraértékelése, amely szocialista módon értelmezi a társadalmi egységet, s szembeszáll a szocializmusellenes tendenciákkal« Alexander Dubceknek, a CSKP első titkárának péntek esti beszéde azt tükrözi, hogy a párt vezető köreiben megkezdődött egy ilyenfajta újraértékelés. Dubcek ismételten állást foglalt a párt januári és májusi határozatainak végrehajtás» é* továbbfejlesztése yCS?EiaiEEnEMS15EG$ § Koszolidációs törekvések Csehszlovákiában 9 Dubcek a szocialista-ellenes erőkről 9 Ismét: atomaknazár- terv 9 30 phantom Izraelnek mellett, kijelenti, hogy „lcheteilen visszatérni a január előtti politikához”, de a továbbiakban — világosabban, mint bármikor azelőtt — leszögezi, hogy a január utáni fejlődést „kifejezetten szocialistaellenes érők is kihasználták”. Elismeri, hogy olyan erők is felléptek, amelyek a szocializmussal nem tudtak megbékülni, s revansot akartak venni az 1948 februári fordulatért. Ide sorolja a 231-es klub szervezőit, valamint azokat, akik a pártonkívüliek klubjának mint ellenzéki politikai erőnek a kialakítására törekedtek, továbbá a jobboldali szociáldemokrácia szervezkedését. s végül mindezen csoportoknak a sajtóban való jelentkezését. B ár szerinte a Központi Bizottság és az Elnökség áprilisi és májusi ülésein határozatok születtek ezen erők visszaszorítására, de „egyes kommunisták felelősségérzetének hiánya” következtében e határozatokat nem sikerült megvalósítani. „Ha a múltban nem vettük elégé ff» gyeleanfee a szocialista országok aggodalmait fejlődésünk jellegére vonatkozóan, úgy ma annál inkább ebből kell kiindulnunk” — mondotta Dubcek. A világpolitikai események között külön figyelmet érdemel a NATO nukleáris tervező csoportjának Bonnban tartott értekezlete, amelyen hét NATO tagállam hadügyminiszterei is részt vettek. Maga a tény, hogy az NSZK fővárosában került sor erre az értekezletre, azt mutatja, hogy Bonn nem kevés sikerrel növeli szerepét az atlanti szervezetben. Az őt szocialista ország haderőinek csehszlovákiai Jelenlétét az NSZK kormánya augusztus óta folyamatosan arra használja fel, hogy kierőszakolja a NATO-erőknek á saját érdekei szerinti átcsoportosítását. Bonn elérkezettnek látja a pillanatot, hogy újabb manővereket kezdjen a nyugati atomerö felhasználásába való beleszólási jog megszerzéséért. A legtöbb NATO- partner ugyan ellenzi ezt, de az Egyesült Államok vezető katonai köreiben sokan támogatják a bonni igényeket. Nem utolsósorban azért teszik ezt, hogy bizonyos engedmények árán nagyobb anyagi hozzájárulást csikarjanak ki a nyugatnémetektől az európai NATO-erők fejlesztéséhez. A Bonnban most véget ért értekezlet szűkszavú kommünikéjéből is kiderül, hogy a taktikai atomfegyverek alkalmazásának kérdéseiről tárgyaltak, vagyis azoknak a nukleáris eszközöknek a felhasználási módjáról, amelyeket az Egyesült Államok az NSZK területén tárol. Különösen veszélyes, hogy ismét elővették a már 1964-ben elvetett Trettnér-féle tervet: megint foglalkoznak az NSZK-nak az NDK-vai és Csehszlovákiával érintkező határterületén elhelyezendő atomaknazár kérdésével. Túl azon, hogy az atomaknák békében is óriási veszedelmet jelentenek a polgári lakosság számára, még öag> óbb az a politikai veszély, hogy ezen az úton Bonn közelebb jut az atomfegyverek birtoklásához. Arról a német államról van szó, amely — Európában egyedül — a kormánypolitika szintjén vallja a második világháború eredményeként kialakult határok megváltoztatásának szándékát. A közel-keleti helyzetben az érdemel figyelmet, hogy Johnson beleegyezett 50 phantom típusú vadászbombázó eladásába Izraelnek. Ez újabb jogos nyugtalanságot kelt az arab világban, hiszen Izrael politikájának agresszivitása mindig a nyugati hatalmaktól kapott támogatással áll arányban. elmúlt 48 órában nem hagyhatták el laktanyáikat, s minden készen állott „egy esetleges kommunista offenzíva” elhárítására. Politikai megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy az amerikai és á dél- vietnami hadvezetés az utóbbi negyedévben legalább három alkalommal „biztos adatot” közölt „a vietcong készülő offenzívájának időpontjáról”. Ezek a jóslások sohasem váltak be, viszont a hazafias erők minden alkalommal meglepetésszerű támadással súlyos csapást tudtak mérni az ellenségre. Saigonban hivatalosan azt is bejelentették, hogy a katonai készültséget szombatra országszerte csökkentették. Da Nang-tól 89 kilométernyire délre — az amerikai verzió szerint — összeütközött és lezuhant két amerikai tengerészgyalogsági helikopter. Tizenkét katona életét vesztette. Prága A pénteki Prága melletti repülőgép-szerencsétlenség színhelyére szombaton megérkezett á kormány vizsgálóbizottsága. A kormánybizottság megállapította, hogy a szerencsétlenség nyolc halálos áldozatot követelt, sok a sérült, köztük többen súlyosan megsérültek. A repülőgépen külföldi utas nem tartózkodott. A vizsgálat befejezése Után tájékoztatják á közvéleményt a katasztrófa okáról. Prágai repülőszerencsétaég