Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-25 / 225. szám
/ Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 70 fillér Dunámon napló XXV. évfolyam, 225. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja iws. szeptember 25., szerda Hadüzenet a nehéz fizikai munkának jBaráti beszélgetés a Megyei Pártbizottságon Százhúsz munkás helyett dolgozik a „sárga óriás“ Üzembe helyezték a komlói óriás darut Űjabb „lépés“ a Hold felé A Szonda 5. vasárnap leereszkedett a Csendesóceán kijelölt térségébe, miután sikerrel végrehajtotta feladatát, amelynek egyik fontos része volt a Hold megkerülése — adták tudtul a hírügynökségek. A kommentárok ezt az eseményt újabb „lépésnek” nyilvánították a Hold felé. A Szonda 5. útja kapcsán érdemes elemezni néhány gondolatot. A Hold megkerülése önmagában nem számított újdonságnak ebben a kísérletben, hiszen ilyen feladatot a Luna 10. óta többször is sikerrel hajtottak végre. Újdonság volt azonban a Hold körüli pályáról a Föld felé történő visszaindítás. Ez a feladat az egyik legkényesebb része az egész Hold-expedíció lebonyolításának. A Holdtól való elszakadás után ugyanis már igen kevés lehetőség kínálkozik a pálya módosítására. Ezért ezt a feladatot úgy kell megoldani, hogy a hazatérési útvonal egyenesen a kijelölt 1 öleli leszállási körletbe vezessen. A Szonda 5. konstruktőrei és kísérleti programjának ösz- szcállítói sikerrel oldották meg ezt a bonyolult feladatot. A Csendes-óceán kijelölt térségében történt lágy leszállás természetesen azt is jelenti, hogy a légkör hatására a 11,2 km/másodperc második kozmikus sebességgel érkező Szonda 5-öt sikerült megóvni a légköri súrlódás okozta elégéstől. Ez azt is jelenti, hogy rendeltetésszerűen működtek azok a rendszerek, amelyek a Szonda 5-nek a légkörbe történő bemerülési helyzetét beállították, így biztosították, hogy a merülés során az a hővédő pajzs haladjon elöl, amely a berendezést megvédi a felhevüléstől, elégéstől. Tekintettel arra, hogy a légkörbe történő bemerülés sebessége itt nem 8 km/mp volt, mint a Föld körül keringő űrhajóknál, hanem — mint említettük — 11,2 km/mp, a Szonda 5. hővédö pajzsának kereken mégegyszer akkora megterhelést kellett elviselnie, mint hogyha Föld körüli pályáról tért volna vissza. A Szonda 5. lehat négy uj feladatot hajtott végre a Hold ostroma felé vezető úton: leválás a Hold körüli pályáról és vlsszaindulás a Föld meghatározott térsége felé; lágy leszállás a Földre, a második kozmikus sebességről; beszéd- közvetítés a Föld—Hold távolságon; a kabin levegőjét kondicionáló berendezések kipróbálása. E gy nagyjelentőségű kisérlet több kommentálója is úgy nyilatkozott, hogy ezek után nem lepné meg egy olyan hír, amely szovjet Hold- expedició indulását jelenti be. Láttuk, hogy a Szonda 5. nem kis jelentőségű technikai részleteket tisztázott egy leendő Hold-expedíció számára, azonban ebből arra lehet következtetni. hogy már az ember útja következik, mindenképpen korai. A Hold-expedíció ugyanis nemcsak körülrepüli a Holdat, hanem a résztvevők egy része oda le is száll. A Földre történő visszaindulás- hoz ennek a csoportnak fel is kell szállnia a Holdról, s ezt a fontos lépést a gyakorlatban még nem próbálták ki. A tenyérnyi rádión elhangzik a parancs: „daru indul” — s a 42 tonnás óriás elindul a fával telt vagonok felé. Ünnepélyes pillanat. Nyolc havi megfeszített munka; sok száz ember áldozatkészségének jutalma. Négy vállalat — a Mecseki Szénbányák, az osztrák Schmiedt-cég, az Országos Bányagépgyártó Vállalat és a Nehézipari Építő Vállalat — összefogásának eredményeképpen rekordidő alatt készült el az Anyagellátó üzem komlói fatelepén az ország legnagyobb rakodó hídja — s ezzel, bizonyos vonatkozásban, új korszak kezdődött a mecseki bányászkodás történetében. Garamvölgyi János igazgató, az avató ünnepség szónoka, maga is hangsúlyozta: míg eddig szinte kizárólag a föld alatti munkahelyeken szaporodtak a gépek, most a napszinten is hadat üzentek a nehéz fizikai munkának. A magyar—osztrák kooperációban felépített óriásdaru teherbíró képessége 7,5 tonna. Kétszázhatvan méter hosszú sínpályájának nyom- távolsága 50 méter. A hasznos üzemi szélesség; 86 méter. Az öt meghajtó motor 23 kilowatt teljesítményű, s a rendszer kezelését mindössze egy ember végzi. A bányafával telt vonatok fölé álló daru 12—13 percenként ürít ki egy-egy kocsit — emberi kéz érintése nélkül. Korábban a fatéri munka a legnehezebb fizikai munkák közé tartozott; egy-egy ember 12—15 tonna anyagot mozgatott meg műszakonként. A „sárga óriás” most 120 munkás helyett végzi ezt a munkát Az avató ünnepségen — melyen a Mecseki Szénbányák vezetői mellett a kivitelezésben résztvevő vállalatok több vezetője és Kreffly Gábor, az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnök helyettese is megjelent —, Garamvölgyi János számos dolgozót megjutalmazott. A „sárga óriás” egyébként ! nemcsak méreteivel, de mű- j szaki megoldásaival is egyedülálló az országban. A rá- j dióval felszerelt kezelőkabin j például együtt süllyed és emelkedik a markolófejjel, s így a darus közvetlen közelről ] ellenőrizheti a hidraulikus „ujjak” munkáját. S egy másik újítás: a daruhoz villanymotor meghajtású rakó- j dóállványok csatlakoznak, melyek a vagonból kiemelt s ezt követően megmunkált. — háncs tálánított —, faárut közvetlenül a csillékbe továbbítják. A beruházás összköltsége: nyolcmillió forint volt. Tovább fejlődik a téglaipar Új gyár Mohácson Nincs nyersanyag, kimerültek a mohácsi téglagyárak bányái, s ezért nagyszabású rekonstrukciót határozott el a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat: új gyárat építenek. A beruházási program már el is készült és sikeresnek ígérkeznek a tárgyalások a helyi termelő- szövetkezettel a területkisajátítást illetőért. Az új gyár helyéül Mohács I. téglagyár területét szemelték ki, legalkalmasabb a rekonstrukcióra, hiszen adva vannak a szociális és üzemi berendezések. Az új téglagyár, az előzetes kutatások eredményeként, két helyről kapná a nyersanyagot: a tömeganyagot Mohácstól 2— 2.5 kilométerre bányásznák ki, a minőségi anyagot pedig a sombereki határban lévő Korsós-völgyből nyernék, s a kettőt kevernék. A gyár évente 330 napon át üzemel, az idényjelleg tehát megszűnik, a foglalkoztatottság állandó lesz. A mohácsi Il-es számú gyár leáll, a dolgozókat átirányítják, az új gyárban közel 170-en dolgoznak. Ami a legfigyelemreméltóbb: a gy'árat úgyszólván teljesen gépesítik, beleértve a szállítást, ennek eredményeként nagyobb lesz a termelékenység. A körkemencét átalakítják alagút- kemencévé, s így az ipar legnehezebb, egészségre ártalmas — behordás, rakodás, kihordás — munkáját kiküszöbölik. A rekonstrukció során lebontják a présházat és a múhelyrészt, valamint a trafóházat, szükségtelenné válnak a régi szabadszárító fészerek is. Ugyanakkor a szociális létesítményekért túlmenően készenléti lakásokat és 20 fős munkásszállást építenek. Az új téglagyár — a beruházás gyorsított eljárású átfutási ideje 2 év — 1970- . ben fog termelni, ebben az évben évi 20, a következő években évi 36 millió téglát. Teljes kapacitását 1973-ban éri el, ekkor több mint 40 millió égetett tégla kerül ki az égető kemencéből. A 2 Ukrán Kommunista Párt Lvov Területi Bizottsá- gának Kazimir Pirossak vezette küldöttségét tegnap reggel 9 órakor a Megyei Pártbizottságon dr. Nagy József, dr. Csendes Lajos, a Megyei Pártbizottság titkárai, valamint a Pártbizottság osztályvezetői fogadták. A beszélgetés során tájékoztatták a szovjet vendégeket megyénk és városunk gazdasági, kulturális, társadalmi és politikai életéről. Az ukrán küldöttség ezután látogatást tett az Egységes Oktatási Igazgatóságon. Ebéd után megnézték a Zsolnay Múzeumot, a tegnapi program vacsorával ért véget a Nádor Szállóban. A képen: Kazimir Pirozsak bemutatja a küldöttség tagjait. Erb János felvétele Készülődés a jubileumi évfordulúkra Mozgalmas év vége a KISZ-bea Mozgalmas év végét terveztek a város fiataljai részére a Pécsi városi KISZ- bizottságon. A fegyveres erők napja alkalmából hagyományos laktanya-látogatásokra, baráti találkozókra kerül sor, de összetett honvédelmi versennyel, Tenkes-túrával és honvédelmi nappal is igyekeznek élővé tenni a „Honvédelmi ismeretek’’ tantárgyat. Szeptember 29-én műsorral egybekötött ünnepséget tartanak a Leöwey Gimnázium nagytermében, Novak Szilveszter, a KISZ városi bizottságának titkára lesz az ünnepi szónok. Októberben, a hónap elején rendezik meg a fiatal tervezők fórumát, ahol a társadalmi tervezőirodák eddigi tevékenységét, további felÜlést tartott a Baranyai Építőipari Dolgozók Szakszervezetének Megyebizottsága A Baranyai Építőipari Dolgozók Szakszervezetének Megyebizottsága kedden délelőtt kibővített ülést tartott, amelyen megjelentek az alapszervezetek titkárai és az országos központ részéről Juhász Ottó titkár. Először azokat a feladatokat tárgyalták meg Kiss József megyebizottsági titkár referátuma alapján, amelyek az építőipari vállalatok gazdasági terveinek kialakításában hárulnak a szakszervezeti tanácsokra és bizottságokra. Az 1969. és 70-es évekre készülő tervek kidolgozásánál a szakszervezeteknek érvényre kell juttatni a dolgozók érdekvédelmét. Ügyelni kell arra, hogy a dolgozók élet- körülményei kedvezően alakuljanak, a munkahelyeken megfelelő berendezésekkel biztosítsák a munkavédelmet és gondoskodás történjék a szociális ellátottságról. A szakszervezeti bizottságoknak javaslatot kell tenniök a bér- fejlesztés és a nyereség növelése érdekében, de egyúttal segítséget kell nyújtaniok a vállalatok vezetőinek az önköltség csökkentésére és a termelékenység növelésére. Ezért fokozni kell a dolgozók felvilágosítását és mozgósítását a tervek gazdasági mutatóinak teljesítésére. Ugyancsak behatóan megvitatták az 1969—70. évi kollektív szerződések előkészítését. Az idei tapasztalatok alapján a gyakorlatban jól bevált kezdeményezéseket tovább kell fejleszteni, a negatív jelenségeket pedig mellőzni kell. A SZOT irányelvei alapján olyan kollektív szerződések készüljenek, hogy azok ne szoruljanak évközi módosításokra. Figyelmeztették a titkárokat, hogy a munkaverseny nem tartozik a kollektív szerződésbe, viszont a premizálási alapelveket és ösztönzőket be kell venni a kollektívbe. A szakszervezeti tanácsok és bizottságok jogait is felesleges szerepeltetni a szerződésben, mert azokról úgyis a SZOT-utasítások rendelkeznek kötelező érvénnyel. Végül a titkárok tudomására hozták, hogy az alapszervi választásokat 1969. január 1. és március 31. között kell megtartani. adatait vitatják meg, ekkor indítják — a KMP és a KIMSZ megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére — a „Forradalmi nemzedékek” próbát. Novemberben a KISZ- szervezetek képviselői ünnepi párttaggyűléseken köszöntik a régi párttagokat, a munkásmozgalom veteránjait a KMP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. November 5-én, a pécsi fiatal közgazdászok napján tartják a jubileumi közgazdasági pályázat eredményhirdetését, a Ki minek mestere vetélkedő városi döntőjét november 16-án és 17-én rendezik meg. Ezt közvetlenül megelőzően, november 15-én keiül sor a fiatal újítók tanácskozására a Porcelángyárban. November 24-én nyitja kapuit az ipari KISZ-szervezetek tevékenységét bemutató kiállítás. Decemberben ünnepi KISZ- taggyúlések lesznek az alapszervezetekben a KIMSZ megalakulásának 50. évfordulója \ alkalmából. Ugyancsak decemberben rendezik meg a jelenlegi és „veterán” ifjúsági vezetők találkozóját Pécsett, melynek egyik emlékezetes mozzanata lesz az egy régi ifjúsági vezető közreműködésével megtartásra kerülő ifjúsági nagygyűlés. Az 50. évforduló rendezvényeinek keretében megkoszorúzzák a pécsi fiatalok a kommunista mozgalom számos mártírjának emléktábláját, szobrát. Így koszorúzás és díszőrség lesz Szalai András, Tarr Imre, Gyenis László, Asztalos János, Pintér István, Steinmetz Miklós emléktáblájánál, szobránál, valamint a 48-as téri munkásmozgalmi elmékműnél. t