Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-22 / 223. szám

m

a világsajtó tükrében

ókorunk a világsajtó tükrében > ä ?y^5mw5^v xrixxj^rva fpnw&rz^msiii

wmmmi

CK-zy. U^:..

Itm '

y

korunk a világ

TÉÉ ' $ i t\ r/iB

Radarok a határon

□ER SPIEGEL

Amikor a csehszlovákiai erdőkben állomásozó szovjet páncélosoknak rádió útján jelentik: kész az ebéd, a bajor- országi erdőkben a nyugatnémet hírszerzők kikapcsolják rádiójukat, és cigarettára gyújtanak, Mert amíg a szovjet katonák esznek, csend van azokon a hullámsávokon, amelyeket használnak. Ugyanakkor a nyugatnémet és az amerikai hírszerzők rendkívül érzékeny fülelő-készülékekkel több kilométeres távolságból lehallgatják az étkezés közben folytatott beszélgetéseket

A 356 kilométer hosszú nyugatnémet—csehszlovák határ mentén a NATO különleges egységei radar- és lehallgató- készülékekkel, felderítőgépekkel minden üzenetet, parancsot lehallgatnak, amelyet a szovjet egységek egymás között, vagy a Varsói Szerződés tagállamainak csapataival váltanak. A szakértőknek sikerült a megszálló egységek rejtjeles üzeneteinek jó részét meg is fejteniük. így például az „Arany jön” annyit jelent: tábornok érkezik; a „József előre megy” értelme: felderítő pán cél gépkocsi el'enőrzi a vonalat; a „Van cukor”-é: a lőszert elküldtük.

ART BUCHWALD:

Y ágóhíd

She jfelp|jgrk%rmeg

Mint mindenki tudja, a Demokrata Párt

elnökjelölő konvencióját, a híres chicagói vágóhíd karámjában tartják. Sok volt a bámészkodó a hatalmas csarnok körül, és nemcsak emberek ólálkodtak a közelben. Éppen a nagy amfiteátrum közelében fekvő borjúhizlalda mellett mentem el. amikor, legnagyobb meglepetésemre, a következő beszélgetést hallottam:

— Hej. mi történik ott a szomszédban? — kérdezte az egyik üsző a másiktól.

— Nem tudom — felelte a mellette álló. — Valaki azt mondta, hogy ott vágják le a demokratákat.

— Demokratákat? — kérdezte, csodálkozva egy harmadik üsző, vígan ropogtatva takarmányát. — Hát az meg milyen hús?

— Ezt én sem tudom. Sokan azt mondják, hogy olyan, mint a texasi beefsteak mások szerint mint a sült csirke, de akadnak olyanok is, akik azt állítják, hogy a galambhús ízéhez hasonlít.

— Uh! Ez nem sok jót sejtet, de akkor

nem értem, miért szállítják őket ide ilyen óriási mennyiségben.

— Nincs ebben semmi csoda, mert az évnek ebben a szakában nagy a kereslet a demokrata irha után. Tudod, ez úgy van hogy négy évig a legfinomabb takarmánnyal hizlalják őket, s amikor már annyira kigömbö- lyödtek, hogy mozdulni is alig tudnak, ide terelik őket Chicagóba és levágják őket.

— Na. de kicsoda? — kérdezte egy kíváncsi borjú.

— Egymást vágják le. Csodálatos látvány! A minap odaát jártam Daley polgármesterrel együtt, hogy egy csoport fényképész előtt pózoljak. Mondhatom, még soha életemben

nem láttam ehhez hasonló vágóhidat. Egymást lökdösik. ütik, verik, toporzékolnak, fel-alá rohangálnak. Amikor láttam, mi minden történik ott, őszintén szólva örültem, hogy marha vagyok.

— Na és kik azok a kék fejűek 'ott? — bödült el egy másik borjú.

— Azok az ökrök. Kemény fejűek és szarvuk van, ők tartanak rendet a levágásra váró demokraták között. Azon kívül ellenőrzik, hogy a jelenlevőkre szabályosan ráütötték-e a pecsétet. Akadtak ugyanis néhányan, akik pecsét nélkül akartak bejutni, az ökrök azonban gyorsan kiakolbólították őket.

— Hallottam — szólt közbe egy üsző —, hogy odaát gyakran üti fel a fejét a száj- és körömfájás.

— Nem többször, mint általában. Érthető, hogy ennyi demokrata között járvány tör kú

*

■— Na és mik azok a furcsa formájú tehergépkocsik?

— A televízió járművei. Ugyanis a demokraták szeretik, ha a televízió is megörökíti, hogyan ölik egymást.

— Furcsa... — sóhajtott fel egy borjú a sarokban.

— Szeretném, ha már odébbállnának — folytatta tovább a leghangosabb. — Lehetetlen aludni tőlük, egész éjjel óbégatnak.

— Ne aggódj, péntekig mindannyiukat levágják. Akkor aztán megint a miénk lesz az egész akol.

— Lehet, hogy bolondnak néztek — szólt közbe az egyik szénát rágcsáló üsző —, de én mégis szeretném egyszer megkóstolni, milyen íze van egy demokratának.

— Nyugodt lehetsz, lesz rá alkalmad! Mire befejezik, mindannyiunk számára jut egy kis maradék.

stern

Az elnök él

Hét óra múlott negyven perccel. Georgiosz Papadopu- losz, a görög puccsista kormány elnöke és kísérete a tengerpart mellett vezető úton két gépkocsin Athén felé robogott. Amint az autók elhagyták a 31. kilométert jelző követ, hirtelen erős robbanás rázkódtatta meg a levegőt. A bomba azonban nem sebesített meg senkit, és a kocsikban sem esett kár.

Papadopulosz isteni gondviselésnek tulajdonítja megmenekülését. A diktátor politikai ellenfelei azonban úgy tartják, hogy az egészhez nem sok közük van az égi hatalmaknak: a puccsisták maguk rendezték a „merényletet”, hogy leszámolhassanak az el- ianzékkel.

A hivatalos közlemény mindenesetre eléggé homályos és •llentmondásos. Azt állítja, hogy a robbanás után az elnök kísérői egy menekülő für- dőnadrágos fiatalembert vetA merénylet színhelye

lonauiszariasan uriziea. uwi

jóval a merénylet előtt.

Akárki is helyezte el a bombát, a puccsistáknak nagyon jó szolgálatot tett. Okot adott nekik az ellenzékiek további üldözéséhez és hozzájárult Papadopulosz népszerűsítéséhez. A görög újságok tele voltak Szerencsek!váriatokkal. A külföldi diplomaták és más személyiségek is sorban gratuláltak a miniszterelnöknek, elsőként Phillips Talbot amerikai nagykövet, majd Konstantin, a száműzött görög király.

Folyóirat-elkobzás

Jugoszláviában

LEUROPEO

A belgrádi kerületi bíróság döntése jóváhagyta a Delo című irodalmi folyóirat legutóbbi számának elkobzását. Az elkobzást az államügyész rendelte el.

A bíróság indokolásában azt olvashatjuk, hogy a folyóirat augusztusi száma „olyan cikksorozatot közölt a különböző jugoszláv egyetemeken júliusban lejátszódott diák- megmozdulásókról, amelyek a szocialista rendszert a közvélemény megzavarására alkalmas terminusokban mutatják be.” „A cikkek bizalmatlanságot fejeznek ki a rendszer iránt, a jugoszláv vezetők iránt, sőt Tito marsallnak, a júniusi események után tett nyilatkozata iránt.”

A Delo havi folyóiratot a múltban is gyakran zaklatta a bíróság. Mihajlo Mihajlov, a zarai egyetem tanára ebben a folyóiratban tette közzé híres tanulmányát. Mint ismeretes, a fiatal tudós, aki a „jugoszláv rendszer keretében” szociáldemokrata pártot akart létrehozni, jelenleg börtönben van.

fúl FORRÓ TELEFONOK

„Von volomi újság?"

(SQddeutsetM Zeitung)

VI. Pál pápa már visszatért La- tin-Amerikából az örök Városba, de a nemzetközi sajtó beszámolói csak most érkeznek hozzánk a katolikus egyházfő látogatásáról, és az országról, amelyet felkeresett. A bogotai utcagyerekekröl például a Le Figaró tudósítója ad hírt megrázó riportjában.

Ezekkel a gyerekekkel a pápa nem találkozhatott — őket ugyanis a látogatás hírére kitelepítették Kolumbia fővárosából. A tervet a kolumbiai kormány dolgozta ki: ennek értelmében ösz- szefogdosták és vidékre szállították a főváros utcáin csavargó mintegy ötezer 4—14 éves gyereket. Volt rá ok: a kolumbiai idegenforgalmi hivatal a pápa látogatásának bejelentése után rögtön hangoztatta, hogy az utcagyerekek jelenléte „a nyomor és a bűnözés látványát nyújtaná a Szentatyának és a sokezer zarándoknak”.

A piszkos, mosdatlan kölykök, akiket francia jövevény szóval gamines-nek neveznek, megdöbbentően érett tekintettel állnak lépten-nyomon a járókelők útjába, — írja a riporter. — Az utcán élnek, alszanak, fürödnek, napi táplálékukat rendszerint lopással szerzik meg, s az autóbuszok lökhárítóin közlekednek. Minden hivatalos ünnepségen feltűnnek, kigúnyolják a hivatalos személyiségeket, az elnöki gárda díszegyenruhás katonáit, mire azok „kapcsolnak”, már el is iramodnak a tömegben. A nyilvános helyekről rögtön kiebrudal- ják őket: mivel mindenki hátat fordít nekik, valóságos zárt társadalmat alkotnak, a gamineriát.

A különös közösség a társadalom alsó rétegeiből kerül ki: az írástudatlan szülő rendszerint nem tudja eltartani családját, az utcára küldi gyerekeit koldulni, s azok egy napon nem térnek vissza. Más esetekben a családi otthon szétbomlik, vagy éppenséggel a családfőt valami miatt be- börtönzilí, s a tárgyalásig eltelő hónapok alatt a família széthullik. A gyerekek 5—20 főnyi bandába szerveződnek. A „gallada” vagy „pandila” vezetője rendszerint hangzatos nevet visel. GorilA merénylő

tek üldözőbe, aki a part felé futott A nyílt tenger felől ugyanekkor egy motorcsónak közeledett azzal a szándékkal, hogy fedélzetére vegye a me- nekvőt. Mivel azonban a sok fürdőzőtő] — áll a közleményben — a csónak nem tudott a parthoz férkőzni, a merénylőt az elnök kísérői elfogták.

A titkosrendőrség közölte, fcogy a merénylő Georgiosz

Panaguüsz 30 eves naanagy, a „fasiszta reakciósok bérgyilkosa”. Noha csak egyszál fürdőnadrágban volt, állítólag 13 000 drahmát (több mint 5100 új dinárt) találtak nála.

Ha csak felületesen futjuk át a hivatalos jelentést hitelt adhatunk neki. Georgiosz Pa- naguliszt politikai tevékenységéért letartóztatták, de megszökött szigetbörtönéből. Azóta neve a kormány legveszélyesebb ellenfeleinek listáján volt.

Azonban hamarosan kételyeink támadnak, ha sorra vesszük az alábbi mozzanatokat. A merénylet olyan rosz- szul volt megszervezve^ — a dinamitot tartalmazó két doboz közül mindössze az egyik robbant fel —, hogy az aligha lehetett egy hivatásos tiszt munkája. A letthelyről közzétett hivatalos fényképen látható, hogy a szóban forgó partiész a legkevésbé sem alkalmas fürdőzésre. Honnan volt tehát annyi ember — méghozzá reggel fél 8-kor! —, hogy megakadályozhatták a merénylőért érkező motorcsónak kikötését? Miért tartott Fanagulisz fürdőnadrágjában 13 000 drahmát, miért nem hagyta cinkosánál a csónakban?

A feltevést, hogy az egész esetet az erőszakkal hatalomra jutott katonapolitikusok rendezték meg, az is támogatja, hogy Rómában Erusztazio Panagulisz, az állítólagos merénylő öccse kijelentette: — Nem hiszem, hogy bátyám a tettes. Barátaimtól tudom, akik nemrégen érkeztek Görögországból, hogy Georgiosz hónapok óta fogságban van. A titkosrendőrség dionizoszi

Iának vagy Tarzannak hívják; a legerősebb vagy a legfélelmetesebb. A rendőrség gyakran „elkapja” a bandák tagjait; kopaszra nyírják vagy arra kényszerítik őket, bogy tarkóra tett kézzel térden csússzanak az őrszobában ...» aztán ismét kiengedik őket az utcára, ahol csak magukra számíthatnak. A gyerekgalerik szorosan összetartanak, a kicsik egymást melengetik a hideg éjszakákon: a hőmérő higanyszála ugyanis gyakran 0 fok alá száll.

A nyomor és reménytelenség körülményei között nem csoda, hogy a bogotai utcagyerekek sajátos módon keresnek felejtést: a hideg, az éhség és a félelem elviselésének kábítószere — írja a francia riporter — a benzin, a szokványos motorbenzin. Ezt a mérget lélegzik be, amíg csak el nem vesztik eszméletüket. — Meleg lesz, minden forog, aztán elalszom — mesélte egy ilyen kábulat után az egyik gyerek. A riasztó szenvedély egy baleset nyomán vált közismertté: egy benzinkábulatot kereső kisfiú élő fáklyaként égett el. A tragédia után megjelent néhány riport a „gamineriáról” — aztán ismét feledésbe merült, az ügy. Bogotában senki sem vet ügyet a rongyos kis csavargók sokaságára.

A pápa utazása azonban felkeltette a hatóságok figyelmét: még csak az hiányzott volna, hogy ezek a gyerekek kolduljanak, megzavarják a ceremóniákat és „piszkos kezeikkel megérintsék a pápát”. A hatóságok tervbe vették a kis csavargók összegyűjtését két központba, ahol a jövőben „megfelelő nevelést kapnak.” A két központ egyébként börtönnek épült, nők számára. A terv finanszírozására három és fél millió pesót gyűjtöttek össze: ez elegendő volt ezer gyerek internálásához. Többre nem volt szükség: amint az utcagyerekek hírét vették a tervnek, tömegesen menekültek a fővárosból.

A pápai látogatás fényét nem homályosították el a kis bogotai csavargók. Krisztus azt mondta: — Engedjétek hozzám a kisdedeket. Bogotában viszont nem engedték őket a pápához — írja a lap riportere.

Gorillák és Tarzanok Bogotában LE FIGARO

Még nem oldódott meg minden. Miközben azonban mi örülünk, amiért a józan ész, az igazságosság és a szocializmus érdeke kezd diadalmaskodni, az ellenség máris csalódásáról kiabál. A Párisién Libéré meg sem várta az egyezmény aláírását s egy Ca- bannes nevű újságíró máris fölteszi benne a kérdést: „Vajon Dubcek-e még Dubcek?” Hja, nem sokáig maradt meg az álarc az OAS tollnokainak oly békés, oly humánus arcán! Mindenekelőtt azonban válaszoljunk Caban- nesnak: nem, persze, hogy nem, az önök számára Dubcek már nem Dubcek mihelyt a magukfajta emberek nem tudnak visszaélni a nevével a szocializmus ellen. Rögtön kí- gyót-békát kiáltanak tehát az „új” Dubcekra, olyan aljas ..érvekkel”, hogy az még a Párisién Libénében is ritka. Dubcek „készítette elő az inváziót”, no csak! és Svoboda is megéri a pénzét: különben is, ő „vezette a Vörös Hadsereg eseh brigádját”, azét a

Vörös Hadseregét, amely felszabadította Csehszlovákiát s a Hitler ellenes harcban nem ugyanolyan kitüntetéseket szerzett, mint a Normandie— Nyeman alakulat számos pilótája. hanem a „Szovjetunió Hőse” címet, ami egyáltalán nem esett meg a Párisién Li- béré barátaival, például Ti icier Vignancourral, aki Pétain minisztere volt. De nemcsak Dubceket és Svobodát kell ezentúl az ebeknek vetni, hanem ..összes küldött társaikat is”, akik — jóvátehetetlen bún — igyekeztek „megoldani a szocialista tábornak — SAJÁT TÁBORUKNAK — nehézségeit”. És nemcsak a cseh tárgyalófeleket, hanem Kádárt és Gomulkát is. Sem az egyik, sem a másik, sem Fucik, sem Péri, sem egyikünk, sem másikunk „nem a hazát védi Ezek csak kommunisták. Kommunista hazafi nem létezik”. Bz a mondat, amelyet közvetlenül a hitlerista nyelvből fordítottak, annakidején így hangzott: „Kommunist nicht Francais” (Aki kommunista, nem lehet francia). Ez a Cabannes azokkal rokon, akik a hitleri időkben hazafiakat akasztottak.

íme, a csehszlovák nép érzékeny lelkű barátai! Most „védelmezik” a saját kormánya ellen, amelyet tegnap még látszólag maguk is védtek. A cseh árulók. Hogy mit árultak el? Azokat a reményeket, amelyeket a szocialista tábor megosztottságába vetett és vet ma is a nemzetközi finánctőke és az a Párisién Libéré, amely 1956-han két „francia” idegenlégióst interjúvolt meg, akik azért mentek Budapestre, hogy egy kicsit segítsenek azoknak, akik kommunistákat akasztottak! Louis Jacquinot úr reményeit, aki — nem tudjuk, nem a Lazard bankház, pontosabban a tulajdonos anyós utasítására és számlájára-e — kezdeményezte, hogy hozzanak létre bizottságot a csehszlovák nép támogatására: 1938-ban hasonló reményben megszavazta a müncheni egyezményt, mert már akkor is föl akarta emelni a csehszlovák népet Akár a köbéi az akasztott embert Azoknak a reményeit, akik a kapitalizmus gaulieista reformjának híveiként azt javasolják — helyesebben javasolták tegnap, még az egyezmény előtt, — hogy a Charles Floquet utat nevezzék el elvtársunkrél, Dubcekről, amivel megfosztanának utcájától egy szürke republikánust, hogy megajándékozzák vele a Csehszlovák Kommunista Párt első titkárát.

így tehát két anttkórrairu- nista hullám csap össze: a tegnapi, amely „védelmezte” a csehszlovák vezetőket, annak reményében, hogy a hiba kijavíthatatlan lesz és a holnapi, amely átokkal sújtja azokat, akik hozzájárulnak a szocializmus és a nemzetközi munkásmozgalom jövőjének megmentéséhez.

Az anlikoinimmizmus kél hulláma