Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-17 / 218. szám
Dunantmt tmu 10- 1963. szeptember IX (Totytatáa az í. oldalról) jobban játszott sok helyzetet kihagyott, végül a 85. percben szerzett góllal a pécsi csapat nyert. A harmadik bajnokjelölt a Boly Pécsett pontot adott l>e a Szikrának. A fordulóban feltűnő volt a Véménd n.agabiztos győzelme a Pécs- szabolcs ellen. Egyébként igen kevés gól esett, számszerűit 18, ennek is a fele két mérkőzésen, tehát a többi hat találkozóra mindössze • 9 gól jut. Az élcsoportban a helyzet nem változott, úgyszintén a kieső zónában sem. Annyi már biztosra vehető, hogy az elsőség kérdésébe a három éllovason kívül más együttes nem képes beleszólni. Rajnai nyerte a Mecsek Kupát Csapatban az Újpest győzött Mérkőzésről mérkőzésre Labdarúgó NB I. Pécsi Dózsa—Szombathelyi Haladás 2:0 (0:0). Pécs, 6000 néző. Vezette: Almási. Pécs: Rapp — Hernádi, Móricz dr., Maurer, Köves. Konrád, Rónai, Dunai dr., Tüske, Jánosi, Török. Edző: Kovács Imre. Szombathely: Szarka — Szőke, Szántai. Mester, Németh, Halmosi, Bokor. Homolya, Iszak. Rátkai, Gangl. Edző: Tátrai Sándor. Csere: Maurer helyett Rádi 73. percben. Góllövők: Jánosi (71. p.), Dunai dr. (75. p.). Szögletarány: 8:5 (4:4) a pécsiek javára. Jók: Konrád, dr. Móricz, Bemát. Hernádi, illetve Szarka, Szántai és Halmosi. Diósgyőr—Szeged 3:2, Dunaújváros—Győr 4:1, Üjpest—Honvéd 5:1, Ferenváros—Vedoton 3:0. az nb i. Állása: 10. Nagyk. Bány. 20 8 3 9 28 :32 19 11. Veszprém 20 6 6 8 26 :28 18 12. PVSK 20 8 1 11 26 :32 17 13. Kap. Kinizsi 20 5 6 9 23 :32 16 14. Moson 20 5 4 11 18: :43 14 15. Z. Dózsa 20 4 3 13 27: :45 11 16. NVTE 20 2 6 12 16: ;39 10 Labdarúgó NB 111. 1. Ü. Dózsa 23 14 7 2 70:22 35 2. FTC 23 14 7 2 45:22 35 3. Vasas 23 15 4 4 53:28 34 4. Honvéd 23 10 s 5 39:2-6 28 5. Csepel 23 10 7 6 29:19 27 6. Pécsi Dózsa 23 9 5 9 28:29 23 7. Dunaújváros 23 9 5 9 27:33 23 8. MTK 23 7 7 9 30:31 21 9. Tatabánya 23 6 9 8 24:28 21 10. Egyetértés 23 5 9 9 27:34 19 11. Diósgyőr 23 6 6 11 29:40 18 12. Sál. BTC 23 6 6 11 31:43 18 13. Győr 23 3 11 9 25:33 17 14. Szombathely 23 5 7 11 23:39 17 15. Videoton 23 7 3 13 23:43 17 16. Szeged 23 5 5 13 22:55 15 PEAC—BTC 3:2 (2:1). BTC-pálya, v.: Marossfy. P. Helyiipari—Bony- hád 4:1 (1:0). Pécsbányatelep, v.: Bálint. Dombóvári VSE—Szigetvári ZMSE 10:0 (3:0). Dombóvár, v.: Karsai. Mohácsi TSZTE—liá- bod 3:3 (1:0), Baja—Sárbogárd 4:0 (2:0), Baja, v.: Bors, P. Volán SC —Dombóvári Spartacus 2:1 (1:1), Postás-pálya, v.: Műdig, Szek- szárd—Kaposvári Vasas 6:1 (1:1), Szekszárd, v.: Király, Honvéd Steinmetz SE—Kaposvári Dózsa 1:0 (0:0), Kaposvár, v.: Kleiber. nb m. Állása: Labdarúgó NB I. B Pécsi Bányász—Nagybátonyi Bányász 3:0 (3:0). Pécsújhegy, 2000 néző. V-: Hévizi. P. Bányász: Lukács — Kelemen, Tallósi, Györkő 11., Márton, Halasi, Selymes, Palkovics H., Bartal, Koch, Bencsik. Edző: Kontha Károly. Nagybá- tony: Bulyovszki (Palhuber 22. p.) — Kupcsulik, Gáspár. Romhányi, László, Salgó, Sán'tha, Kozik (Szarvas, 60. p.), Veres, Kovács 11., Nagy A. Edző: Dávid Róbert. Góllövök: 3. p. Palkovics II., 18. p. Bencsik, 20. p. Palkovics II. Jók: Kelemen, Györkő II., Palkovics II., Koch, illetve Romhányi. Bp. Előre—Szállítók 3:0. Győri Dózsa—Miskolc 1:1, Egri Dózsa— Bp. Spartacus 3:1, Szolnok—Ganz- MAVAG 0:0, BVSC—Budafok 1:1, Várpalota—Ózd 1:0, Nyíregyháza —Oroszlány 3:1. NB I. B ALLASA: 1. Komlói B. 24 13 8 3 36:13 34 2. Kecskemét 24 13 6 5 32:31 SS 3. Eger 24 10 9 5 32:25 29 4. Nagybátony 24 11 5 8 33:29 27 5. Bp. Előre 24 9 8 7 23:16 M 6. Várpalota 24 9 8 7 27:22 26 7. Oroszlány 24 10 5 9 36:28 25 3. MÁVAG 24 9 7 8 23:23 25 9. Szállítók 24 10 4 10 32:26 24 10. Győri Dózsa 24 9 6 9 33:33 24 11. Bp. Spartacus 24 7 10 7 32:36 24 12. P. Bányász 24 9 5 10 25:30 23 13. SZMTE 24 8 6 10 25:33 22 14. MVSC 24 6 9 9 20:30 21 15. BVSC 24 7 5 12 30:35 19 16. Nyíregyháza 24 5 8 11 20:29 18 17. Ózd 24 5 7 12 16:28 17 18. Budafok 24 5 6 13 22:40 16 Labdarúgó NB 1L 1. Szekszárd 20 12 5 3 49:21 29 2. PBTC 20 11 6 3 42:21 28 3. Baja* 20 11 5 4 29:18 25 4. PEAC 20 10 4 6 39:21 24 5. Domb. VSE 20 9 6 5 35:19 24 6. Steinmetz SE 20 11 2 7 36:27 24 7. Bonyhád 20 9 4 7 37:37 22 8. Lábod 20 9 2 9 43:31 20 9. P. Volán SC 20 7 4 9 24:26 18 10. Moh. TSZTE* 19 8 3 8 32:31 17 11. Domb. Spart. 20 4 8 8 20:28 16 12. Kap. Dózsa 19 5 6 8 21:37 16 13. Sárbogárd 18 6 3 9 29:33 15 14. Kap. Vasas 20 5 4 11 24:45 14 15. P. Helyiipari 20 4 5 11 27:38 13 16. Szig. ZMSE 20 — 5 15 19:73 5 • Két-két büntetőpont levonva. Megyei bajnokság Mágocs—P. Kesztyűgyár 2:0 (0:0). BTC-pálya Vasas II. Bányász— Vajszló 3:3 (2:1), Vajszló. P. Szikra—Bóly 0:0, Kokszműpálya, Véménd—Pécsszabolcs 3:0 (1:0), Vpménd, Beremend—P. Kinizsi 1:1 (0:1), Beremend, P. Porcelángyár —Szederkény 1:0 (0:0), Szederkény, Pécsvárad—Siklós 1:1 (0:0), Pécsvárad, Vasas I. Bányász—P. Vasas 1:1 (1:0), Vasas I. Bányatelep. MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Mágocfe 19 14 4 1 40:8 32 2. Bóly co 13 5 2 29:9 31 3. Porcelángyár 20 14 3 3 36:12 31 4. P. Vasas 20 9 5 6 22:17 23 5. Pécsszabolcs 20 8 5 7 35:25 21 6. Siklós 20 8 4 8 26:31 20 7.. Véménd 20 8 3 9 26:20 19 8. P. Kinizsi 19 6 7 6 18:18 19 9. P. Szikra 19 6 7 6 19:20 19 10. Kesztgyűgyár 20 7 4 9 32:29 18 11. Vasas II. B. 20 5 8 7 32:37 18 12. Vasas I. B. 20 5 7 8 25:31 17 13. Beremend 20 3 10 7 15:22 16 14. Pécsvárad 20 4 6 10 18:38 14 15. Szederkény 19 2 6 11 14:32 10 16, Vajszló 20 3 2 15 13:51 8 Befejeződtek a háromnapos nemzetközi kerékpáros Mecsek Kupa küzdelmei. Rajnai, aki már a verseny első napján is jól szerepelt, a második napon pedig a legjobbnak bizonyult, vasárnap is folytatta sikeres szereplését és, ami még egyetlen egy pécsi kerékpárosnak sem sikerült, megnyerte a nagy versenyt. A csapatban az Újpesti Dózsa diadalmaskodott. A verseny V. szakaszát, a 72 kilométeres hegyi kritérium versenyt vasárnap délelőtt a mecseki körpályán futották. A magyar kerékpárosok jól taktikáztak és sikerült tartaniuk a külföldi kerékpárosok rohamait. A Mecsek Kupa V. szakaszának eredménye: (72 km-es hegyi kritériumverseny): 1. Miersch (Berlini, 1:56.24. 2. Bal- dar (Wuppertal) 1:56.48, 3. Juhász (Bp. Építők), 4. Gazda (Varsó) 5. Bojtor (Vasas SC) mind a második helyezettel azonos idővel. Ugyanilyen időt ért el a soron következő tizennégy versenyző is, köztük Rajnai. A IX. Mecsek Kupa végeredménye. Egyéniben: 1. Rajnai György (Pécsi Spartacus) 7:31.16, 2. Baldar (Wuppertal) 7:32.43, 3. Megyerdi (Újpesti Dózsa) 7:32.43, 4. Miersch (Dynamo Berlin), 7:32.54, 5. Pataki (BVSC) 7:32.57, 6. Pettermann (Újpesti Dózsa) 7:33.01, 7. Bojtor (Vasas SC) 7:33.21, 8. Juszkó (BVSC) 7:33.39. 9. Zaleczki (Start Warsawa) 7:33.59, 10. Drechler (D. Berlin) 7:34.04, 11. Jezernitzki (Bp. Építők) 7:34.10, 12. Juhász (Bp. Építők) 7:31.16, 13. Mahó (Csepel SC) 7:34.16 14. Tóth József (Vasas SC) 7:34.38. Csapatban: 1. Újpesti Dózsa (Megyerdi, Pettermann. Sleisz) 16:54.36, 2. BVSC (Pataki, Juszkó, Fülöp) 18:59.21, 3. Bp. Építők (Juhász, Jezernitzky, Szakái) 16:59.44, 4. Start Warsawa 17:05.21, 5. D. Berlin 17:07.20, 6. Wuppertal 17:09.06, 7. Pécsi Spartacus 17:13.26, 8. Lahti 17:14.03, 9. Helyiipari SC 17:14.08. 9. Septemvri Szófia 17:24.16, 11. Bp. Építők II. 17:27.44, 12. FTC 17:42.53. Rajnai győzelme után családja és barátai körében. (Erb János felvétele) Eredmények — röviden NB. I. tartalékbajnokság Máza—Szászvári Bányász—Moso- ni Vasas 3:0 (0:0), Szászvár, 1600 néző. V.: Lukács. Máza-Szászvár: Bodnár — Hucker, Róth, Bocz, | Németh, Nagy I., Szőcs, Lahó (Jónás), Nagy II.. Herbei, Balogh. Edző: Palatinusz János. M. Vasas: Botló — Brunner, Nadler, Kaiser, Kiszelka, (Farkas), Adri- gán, Malek, Mészáros, Fülöp, Németh, Kolb. Edző: Winkler István. Góllövők: Balogh, Herbei, Németh. Jók: Huclcer, Róth, Nagy I., Herbei, illetve Botló, Adrigán. Pécsi Ércbányász—MÁV DAC (Győr) 0:0. Pécs. 1500 néző. V.: Petri. Pécs: Zengői — Bendes, Péhl, Kovács, Borovácz, Fekete, Görgényi, Ki$utzky, Vincze, Tóth (Csőre), Lieber Edző: Dara János. MÁV DAC: Golovitzer — Pável, Kovács, Dőld, Németh, Egyed, Glaser, Lénárt, Révai (Hamis), Nagy, Gyomoréi. Edző: Fehérvári Alfréd. Jók: Zengői, Kovács, Borovácz, illetve Kovács, Dőld, Egyed. Pápai Textiles—Pécsi VSK 2:2 (0:0). Pápa. 1200 néző. V.: Pócsi. Pápa: Szép — Zsenák, Áldozó, Horváth B.. Domonkos II., Horváth K., Szimacsek. Szűcs, Kras- nyánszky, vámos, Keresztes. Edző: Kuti Herbert. Pécs: Ábrahám i — Balogh, Németh, Szabó, Hámori, Balázs I., Pecze, Vessző, Garami, Nagy (Tóth), Bánói. Edző:- Horváth László. Góllövők: j Keresztes, Krasnyánszky, illetve Nagy. Garami. Jók: Horváth B., Zsenák, Horváth K., Keresztes, Szűcs, illetve Ábrahám, Hámori, Garami, Nagy. Zalaegerszegi TE—Siófoki Bányász 2:0, Dorogi Bányász—Kaposvári Kinizsi 6:1, Táncsics SE— Szombathelyi Cipőgyár 1:0, Nagy- kanizsai Bányász—Nagykanizsai Vasutas 2:1, Veszprémi Vegyész- Zalaegerszegi Dózsa 1:0. Szombathely—Pécs 1:1 (0:0), Pécs. 2000 néző. V.: Váradi. Szombathely: Mursits (Tormási) * — Kiss. Varga. Szabó, Pék, Gerencsér, Jankó, Bogáti, Kulcsár, Márkus (Farkas), Tóth. Pécs: Kollár (Bimbó) — Révész, Kocsis, Kincses III., Bognár, Somogy vári, Konrád III., (Krémer), Máté, Lutz, Zombori, Hajdú. Góllövők: Farkas, illetve Lutz (11-esből). Jók: Mursits, Tormási, Varga, Farkas, illetve Kollár, Krémer és Máté. Vasas—Egyetértés 0:0, Tatabánya —Csepel 2:1, MTK—Salgótarján 2:0, Dunaújváros—Győr 8:1, Diósgyőr—Szeged 2:0. Ferencváros— Videoton 3:0. TOTO 1. Bp. Honvéd—U. Dózsa 1:5 2 2. Diósgyőr—Szeged 3:2 1 3. Dunaújváros—Győr 4:1 1 4. Pécs—Szombathely 2:0 1 5. Bp. Spartacus—Eger 1:3 2 6. Budafok—BVSC 1:1 x 7. Szol. MTE-Ganz-MÁVAG 0:0 x 8. Pécsi B.—Nagybátony 3:0 1 9. Nyíregyháza—Oroszlány 3:1 1 10. " ‘ ' 11. 12. 13. 14. A BTC-teremben rendezték a jubileumi asztalitenisz-verseny idei negyedik fordulóját. Férfi egyéniben hármas Pécsi Bányász győzelem született, Ragoncsa, Fonód, Horváth végső sorrend alakult ki. A férfi párost a Horváth—Ragoncsa kettős nyerte a Keller—Galambos pár előtt, a 3. helyek a Fonód. Árvái (Bányász) és a Döme, Szopka (BTC) párosnak jutott. •k Zalaegerszeg és Kőszeg súlyemelői nem érkeztek meg az Alkotmány Kupa szombatra kiírt pécSi fordulójára. A PEAC- súlyemelők egyedül versenyeztek. 210 pontot szereztek, közepes eredményekkel. k Belgrádban a jugoszláv nemzetközi bajnokság női egyes elődöntőjében: Buding (nyugatnémet)—Szabó Éva 6:4, 8:6. A férfi egyes döntőben Gulyás István 6:1, 6:3, 6:1 arányban győzött Franulorics (jugoszláv) ellen. \ * Monzában rendezték az Idei gyorsasági világbajnokság befejező futamait. A 125 kem-es kategóriában a világbajnoki címet az angol Phil Read njrerte honfitársa, Ivy és az új-zélandi Mol- loy előtt. Szabó II. László holtversenyben az ötödik. k Oslóban a norvég—svéd válogatott mérkőzés 1:1 arányú döntetlennel végződött, s ezzel az eredménnyel a svédek nyerték a skandináv bajnokságot. k özdon véget ért a Kohász Kupa nemzetközi férfi torna. Vasárnap: Magyarország A.—NDK 19:16, Jugoszlávia—Magyarország B. 25:8. A végeredmény: l. Jugoszlávia, 2. Magyarország A., 3. NDK, 4. Magyarország B. Üjabb érkezések Mexikóba A 25 körös versenyben győztes NDK-kerekesf í a dobogón. Huszonöt nap múlva kezdődnek a 19. nyári olimpiai játékok. Mexikóba most már egymásután érkeznek a különböző küldöttségek, hírügynökségek jelentése szerint hétfőre az olimpiai falu lakóinak száma ezer fölé emelkedett. Itt tartózkodnak már magyar, olasz, szovjet, amerikai, csehszlovák, NDK, argentin és török sportolók is, — utóbbiak érkeztek elsőnek. A sportolók az elhelyezkedés után már mind megkezdték a helyszíni edzéseket. k Az amerikai kosárlabdázók panaszkodtak, hogy nem a legjobb körülmények között tudnak edzeni, mert a sportcsarnok padlózata még javításra szorul. Hasonlóan más küldöttségek részéről is hangzott el már észrevétel, ugyanis a mexikóiak egyik legfontosabb ígéretüket nem tartották be . . . Korábban bejelentették, hogy már az olimpia megnyitása előtt egy hónappal minden létesítmény készen lesz, de ezen a téren jelentős késés mutatkozik. A sportcsarnok például csak szeptember utolso napjaira lesz átadható állapotban, más sportpályákon is még látni Äf Jegyzetek Mexikóból kereste az olimpiai versenyek) színhelyét, hogy ellenőrizze az ^ előkészületeket. Mint ismeretes a szovjet küldöttség első csoportja már Mexikóban tartózkodik, a vívók azonban' még odahaza tréningeznek. A 20 versenyző, több más sportág képviselőjével szept. 28-án kel útra. A TASZSZ ismerteti a szovjet vívócsapat összeállítását, s megállapítja, hogy talán még soha nem volt olyan kiegyensúlyozott a válogatott, mint az idén. A négy fegyvernem képviselői közül 16-an már világ, vagy olimpiai bajnoki aranyéremmel dicsekedhetnek, s a számításba jövő néhány újonc, ugyancsak kitűnő versenyző. Az olimpiai láng folytatja útját Mexikó felé. A Pricesa nevű hajó rövid időre megállt La Goméra szigetnél, amely állomása volt Kolumbusz Kristófnak is mielőtt átkelt az Atlanti-óceánon. Rövidesen mexikói hajón viszik tovább az olimpiai lángot. ökölvívás; Pécsi sikerek a Baranya Kupa versenyen A vasárnap délelőtti döntőiekéi befejeződött az idei Baranya Ku^ pa egyéni ökölvívó verseny. A háromnapos versenysorozaton a PVSK és a Honvéd Steinmct* SE ökölvívói szerepeltek a legeredményesebben, a pontversenyt a PVSK nyerte és ezzel egy évig a vasutasok őrzi a trófeát. A döntő eredményei: Papír- súly: 1. Gard (PVSK), 2. Szabó (Tatabánya), a döntőben Gard egyhangú pontozással győzött, 3. Csiszár (PVSK). Légsúly: 1. Tai tai (PVSK), 2. Czerován (MTK)* a döntőben Tatai egyhangú pontozással nyert, 3. Rózsa (Szekszárd). Harmatsúly: 1. Gombkötő (PVSK), 2. Lökős (PVSK), a döntőben Gombkötő pontozással nyert, 3. Horváth (Szekszárd). Pehelysúly: 1. Sárdi (Honvéd Steinmetz SE), 2. Tóth (Szombathely, a döntőben Sárdi pontom zással győzött, 3. Rákosi (Híj Steinmetz SE). Könnyűsúly: 1. Németh (PVSK), 2. Pásztor <H. Steinmetz SE), a döntőben Pásztor az 1. menetben feladta, több induló nem volt. Kisváltósúlys 1. Győri (H. Steinmetz SE), 2. Ezer (MTK), a döntőben Győri pontozásos győzelmet aratott, 3. Tóth (Szekszárd). Váltósúly: 1. Bakonyi (H. Steinmetz SE), 2. Kovács I. (PVSK), a döntőben Bakonyi pontozással nyert, 3* Kovács (H. Steinmetz SE). Nagyváltósúly: 1. Kovács II. (PVSK)* 2. Torma (PVSK), a döntőben Torma az első menetben feladta* több induló nem volt. Középsúly: Kézi (Tatabánya), 2. Józsi (H. Steinmetz SE), a döntőben Józsi az első menetben feladta. Félnehézsúly: 1. Dobó (Tatabánya), ellenfél nélkül. Nehésúly: 1. Budai (Tatabánya), 2. Paku (PVSK), Pakut kézsérülés miatt az orvos nem engedte a döntőben indulni, 3. Konz (H. Steinmetz SE). Pontverseny: 1. PVSK 41, 2. Honvéd Steinmetz SE 35* 3. Tatabánya 18, 4. MTK 6, 5. Szekszárd 6, 6. Szombathely 3 pont. Kézilabda Pécsi Bányász—Bp. Spartacus 11:7 (5:4), NB I. női mérkőzés, Budapest. A Pécsi Bányász tartja jó formáját. Az együttes a sokszoros bajnok, Bp. Spartacus ellen megérdemelten nyert. Legjobb góllövők: Heté- nyi 5, Kollár 3, Szamos 2 illetve Labányiné 3. A Pécsi Dózsa —Győri Textiles mérkőzést szerdán 16 órakor játsszák a PVSK pályán. Komlói Bányász—Simon tornya 17:14, NB II. férfi mérkőzés, Simontornya. Bp. Építők—Pécsi Vörös Meteor 7:7, NB II. női mérkőzés, Budapest. Porcelángyár—Dunaújváros 11:6, NB II. női mérkőzés, Dunaújváros. Székesfehérvári MÁV Előre—Tanárképző Főiskola 29:22, NB II. férfi mérkőzés, Pécs. Tatai Volán SC— Pécsi Ércbányász 11:11, NB IL férfi mérkőzés, Tatabánya. — Hétközben lejátszott NB n. mérkőzés: Tatai Volán SC—Pécsi Tanárképző Főiskola 18:12. férfi csapatok, Pécs. Teke; Pécsi Szikra—FTC 5:3 NB I. férfi mérkőzés, Pécs. Z. Danuvia—BTC 6:2 NB I. férfi mérkőzés. Budapest. Szegedi AK—BTC 5:3, NB I. női mérkőzés, Pécs. Pécsi Építők— Veszprém 7:1, NB II. férfi mérkőzés, Pécs. Gyula-Szolnoki MÁV Goldberger—Békéscsaba 2:2 x , Jászberény—Szegedi VSE 3:0 1 Nagyk. VTE—Nagyk. B. 1:2 2 Kiskunfélegyh.—KISTEXT 4:2 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli a totó szeptember 15-i, 37. sz. fogadási hetére beérkezett 1 148 375 fogadási szelvény. 13 találatot 3 fogadó ért el, szelvényenként! nyereményük 148 829 forint, ezek közül két fogadó a plusz 1 mérkőzést is eltalálta, ezek nyereménye 231 512 forint. 12 találata 211 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1411 forint. 11 találat.os szelvények száma 2491, szelvényenként! nyeremény 119 forint. 10 találata 17 189 fogadónak volt, ezek nyereménye 26 forint. Valamennyi nyereményösszeg a nyereményilleték levonása után értendő. nb n. AIXASA 1. Dorog 20 12 5 3 47:15 29 Röplabda: 2. ZTE 20 10 7 3 41:19 27 3. MAV DAC 20 12 3 5 33:26 27 4. P. Ercbány. 20 10 6 4 35:19 26 Pécsi Dózsa—Bp. Postás 3:2 5. Táncsics 20 8 6 6 25:21 22 6. Pápa 20 8 6 6 20:17 22 NB II. férfi mérkőzés, Buda7. M.-Szászvár 20 8 6 6 31:30 22 pest Május 1. Ruhagyár—PEAC 8. Siófok 20 8 5 7 29:32 21 3:2, NB II. női mérkőzés, BuS. Sz. Cipő 20 7 3 8 30:30 .1« üapest. állami vállalatok, szövetkezetek, egyéniek, FIGYELEM! VÁLLALATUNK ZÁROS HATÁRIDŐN BELÜL AZ ALÁBBI MUNKÁKAT VÄLLALJA; a) SZEMÉLY- ÉS TEHERGÉPJÁRMŰVEK: szervize, I—II. szemléje, felújítása. b) VILLAMOS HÁLÓZATI ÉS ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZERELÉSEK, JAVÍTÁSOK: új létesítmények villamosítása, villamos hálózatok felújítása, technológiai szerelések, energiamérések, vízcsatorna-szereié sek. c) IPARI SZOLGALTATAS: lakatos, hegesztő, forgácsoló munkák végzése. d) MEZŐGAZDASÁGI ERŰ- és MUNKAGÉPEK JAVÍTÁSA. e) MEZÖGAZDASÄG1 GÉPI MUNKA: szántás, vetés, szállítás, kukorica és napraforgó betakarítás. Termelőszövetkezetek a 2/1969. PM—MÉM sz. rendelet szerint 50 százalékos kedvezményben részesülnek. MEZÖGAZDASÄGI gépjavító vállalat C S E R K t T A olimpia földjén (Mexicó City nem a legjobb hírekkel vonul be a sportvilágba. Mindenki rettegett még a gondolattól is, hogy a tenger szintje felett 2400 méter magasságban versenyezzen. Megalapozott volt ez a félelem, vagy csak rosszindulatú vaklárma? Erre kerestem a választ egy hónapon át az olimpia földjén. A tapasztalatok egy részét ezennel átnyújtom). I. rész METROPOLIS a tűzhányók tövében ( Mexico City, az olimpia szín- ■> helye hamisíthatatlan világváros, hétmillió lakossal. Varázsát még $ növeli, hogy bármelyik pontjáról — napfényes időben — látható a két hires hóborította tűzhányó: a Popocatépétl és az Ixtaccihuatl, a kevésbé nevezetesekről nem is beszélve. Minden megtalálható itt, ami az ilyen hatalmas metropolisokat jellemzi, a földalatti vasút kivételével. Azt most építik. Tehát, gyönyörködhet a látogató a csodálatos felhőkarcolókban, üvegpalotákban és szörnyülködhet a város peremén épült vályogviskók láttán. Kik népesítik be ezeket az épületeket? Milyenek az emberek, akik októberben, a XIX. Nyári Olimpiai Játékok idején a házigazda szerepét töltik be? A sablonosnak tűnő kérdéseket az I teszi izgalmassá, hogy a spanyol hódítást megelőzően magas kultúrájú indiok lakták e földet. Ugyan kevés hírmondó akad már belőlük, akikre azt lehet mon- dani tiszta vérű indiok. Ám három-három és fél milliónyi őslakos él még ma is távol a modern világ zajától fittyet hányva az évszázadok alatt végbement változásokra. Az ősök szelleme azonban él még azokban is, akik a fővárost népesítik be. Mexico lakosságának zömére még ma is érvényes az egykori nahua-indio költő verse, amelyben e föld népeinek legfőbb jellemvonásait ecsetelte: „Kőkeinény szív — bölcs viselkedés — uralkodj arcodon ember — de szíved legyen nemes és megértő”. Ezekből a tulajdonságokból mindenki azt kapja, amit megérdemel. A rossz — keménységet. A jó — megértést és barátságot. S min*• den idegen bizalmatlanságot, amíg nem győződnek meg jó szándékáról... Ezen nem is lehet csodálkozni! Egy nép, amelyet történelme /o* lyamán annyiszor becsaptak, mint a mexieóit, bármely részén éljen is a világnak, csak így viselkedhet. Bécs László Következik: AZ AMERIKAIAK JÓ ÜZLET* i »