Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-18 / 194. szám

Dutvammi naoto 1968. augusztus 11« Kihasználták helyzeteiket a győriek Győri Vasas ETO—Pécsi Dózsa 3:1 (2:0) Győr, 5000 néző, vezette: Soós G. — Góllövők: Stolcz, Horváth és Pozsgai (ll-esből), illetve Rónai. Győri Vasas ETO: Barna — Keg- lovlch, Szániel, Izsáki, Pozsgai, Orbán. Stolez, Varsányi (Győrfi), Horváth, Somogyi Magyar. Pécs: Rapp — Hernádi, Móricz dr., Ud- varácz, Rádi, Konrád, Rónai. Du­nai dr. (Kréméi'), Tüske, Jánosi, Török. A pécsiek támadójátékkal kezd­tek a győrieken látszott az ide­geskedés, hiszen nagy tétről volt szó. A 8. percben a hazaiak vá­ratlanul vezetést szereztek. Var­sányi jó labdával ugratta ki Stol- ezot, aki átment Udyaráczon és a kifutó Rapp mellett a hálóba talált (1:0). Ezután veszélyes pé­csi * ellentámadásokat szereltek a győri védők. A 23. percben So­mogyi jó helyzetben gyatrán mel­lé lőtt, majd Varsányi fejese szállt fölé. A mezőnyben a pécsiek jobban kombináltak, de nem vol­tak gólveszélyesek. A 40. perc­ben Magyar labdájával Horváth átjátszotta a pécsi védelmet, Rap- pot is és 6 méterről az üres ka­puba gurított (2:0). A második félidőben a Pécs irányította a játékot, de csatárai továbbra is meddőek voltak. Az 50. percben Somogyi 25 méteres hatalmas lövése a felső kapufáról pattant vissza. Az 59. percben vá­ratlanul gólt szereztek a vendé­gek. Rónai futott el a jobbszélen, iveit beadása a meglepett Barna mellett a hálóba jutott (2:1). A 74. percben Orbán tört előre, a líCoson belül buktatták, a meg­ítélt 11-est Pozsgai értékesítette <3:1). Hatalmas, kemény küzde­lem alakult ki ezután, Barna két­szer is veszélyes helyzetben tisz­tázott, majd a győriek elől men­tettek a pécsi védők. Rendkívül heves, izgalmas küz­delmet hozott a mérkőzés, a győ­riek azzal nyertek, hogy helyze­teiket jobban kihasználták. Jók: ■Barna, Szániel, Stolcz és Magyar, illetve Móricz dr., Rádi, Konrád és Jánosi. További eredmények: Üjpestí Dózsa—Ferencváros 1:1 (0:0), Diós­győr—MTK 3:1 (0:0), Honvéd—Va­sas 2:2 (1:1). A szombaton lejátszott négy mérkőzés után a bajnoki táblá­zat állása az NB I-ben a követ­kező: 1. U. Dózsa, 2. Vasas, 3. Ferencváros. 4. Bp. Honvéd, 5. Csepel, 6. Pécs, 7. MTK, 8. Du­naújváros, 9. Tatabánya, 10. Szom­bathely, 11. Egye:értés, 12. Salgó­tarján, 13. Diósgyőr, 14. Szeged, 15. Győr, 16. Videoton. * Labdarúgó megyebajnokság: Boly—Pécsi Vasas 1:0 (0:0), Pécs, Ifjúsági Stadion. Borovó labdarúgó­csapata Pécsett A Pécsi Dózsa vendégeként Pécsre érkezik a jugoszláv Borovó labdarúgó csapata. A jugoszláv együttes az alkot­mány napján kedden délután fél 5-kor a Tüzér utcai pályán a Pécsi Dózsával meri össze tudását. Rangadó lesz az NB I. B-ben. A Komlói Bányász a csoport lis­tavezetője, Egerben hétfőn a har­madik helyen álló Dózsával ta­lálkozik. Tavasszal nem kis meg­lepetésre Komlón a vendégek nyertek. A Komlói Bányász ide­genben viszont még nem szen­vedett vereséget. Az egri csapat jó formában van, mindkét őszi mérkőzését megnyerte, a Pécsi Bányász ellen a hazai pályán, a második helyezett Kecskemét ellen pedig idegenben győzött. Nagy küzdelem után döntetlen­hez közel álló eredményt várunk. A találkozó iránt nemcsak Eger­ben, de Komlón is igen nagy ér­deklődés nyilvánul meg, igen so­kan utaznak Komlóról Egerbe a mérkőzés megtekintésére. A kom­lóiak bizakodnak, csapatuk a hétközi nemzetközi találkozón biztatóan játszott. Az /VB 1. B mérkőzései: Egri Dózsa—Komló Bányász—Varpalota Kitűnően sikerült a magyar válogatott főpróbája A kézilabdasport hívei közül Igen sokan felkeresték tegnap délután a pécsújhegyi bányász kisstadiont, ahol a Szovjetunió ellen készülő magyar női váloga­tott keret tartotta főpróbáját az NB I-es Pécsi Bányász ellen. Az edzőmérkőzés a válogatottak 22:5 (10:3) arányú győzelmével végző­dött. A szurkolók nem a hazai csapat vereségén keseregtek, há­rem,.. a győztes csapat lendületes játékának és remek góljainak örültek. Elégedett volt Török Bó­dog, a válogatott edzője is. — Együtt van végre a gárda. A két jó pécsi edzőpartner segít­ségével a hét végére sikerült jó formába lendülnünk. Feljavult a védelmünk is, így minden tekin­tetben kitűnően sikerült a fő­próba. Az edző örvendetes jelnek ta­lálta a szélsők (Lengyel, Gyiba, egy ideig Markovicsné) lendületes játékát. Kilenc gól született pon­tos, gyors indításokból. A köz­ismerten jó pécsi védelem ellen Schmidtné, Babos és Hajekné bá­tor átlövésekkel, sikerrel kísérle­tezett. Ignácz és Csenkiné pedig a szép kombinációk, ötletes, gyors labda járatások után aknáz­ták ki a lehetőségeket. — Játékosaink egyöntetű véle­ménye, hogy ebben a kellemes pécsi környezetben és ezen a ki­tűnő pályán a fáradt emberek is új erőre kapnak. Ezért is várjuk bizakodó hangulatban a mérkő­zést. Végleges csapat még nincs. Minthogy mindkét fél a VB elő­készületek jegyében veszi fel a küzdelmet, minden bizonnyal egész sor cserejátékos szóhoz jut. Schmidtné (Pécsi Bányász) tagja a csapatnak. A Pécsi Bányász labdarúgói fontos mérkőzést nyertek Buda­fokon. A kiesés elkerüléséért harcoló csapattól szereztek két értékes pontot. Vasárnap Újhe­gyen Várpalota ellen próbálnak újabb pontokat szerezni a Bá­nyász játékosai. A vendégcsa­pat a bajnoki táblázaton a ne­gyedik helyen áll és még kacér­kodik a feljutást jelentő második hely megszerzésével. Erre némi remény van is, hisz mindössze négy ponttal vannak lemaradva a második helyezett Kecskemét­től és három ponttal a harmadik helyen álló Egertől. Várpalota lendületes, kemény játékot ját­szik. Tavasszal simán 4:0-ranyert Várpalotán a Pécsi Bányász, el­len. A pécsi csapat most vasár­nap visszavágásra készül. A Má- za-Szászvári Bányász elleni hét­közi edzőmérkőzésen a játékosok akarásával nem voltak bajok, de csak helyenként elégítette ki a vezetőket a játék. Vasárnap, ma délután, Újhegyen 90 percen ke­resztül lelkesen, nagy ambícióval küzdő csapatot szeretnének pá­lyán látni a Bányász szurkolók. Pécsiek az országos vidéki atlétikai bajnokságon Sporthírek Kijelölték az ifjúsági atlétikai I európai játékokon szereplő ma- I gyár versenyzőket. A viadalt au­gusztus 23—25. között Lipcsében rendezik, a viadalon Bartha Jú­lia, a Komlói Bányász verseny­zője is ott lesz a magyar ver­senyzők között. * A tekézőknél is megkezdődnek az őszi idény niérkőzései. Az első fordulóban a BTC férfiak Sze­geden az Építők, a Szikra férfiak I pedig Pápán a Vasas ellen kez- ! denek. A BTC női együttese Pé- I esett hétfőn délelőtt Csepel csa- ! patát fogadja. Az NB II őszi ! első mérkőzésén Pécsett az Épí- ; tök férfi csapatának Lovászi j együttese lesz az ellenfele. Tatabánya lesz a színhelye az j országos bányász tekebajnokság­nak. A Pécsi Bányász, az Érc­bányász és a Komlói Bányász te- kézői képviselik Baranya színeit. * ! Prágában szeptemberben rende- ! zik a cselgáncsozók belügyi spar- takiádját. A nagyszabású nemzet- I közi viadalra készülő válogatott • keretbe két pécsi versenyzőt, ! Benkőt és Lukácsit is meghívtak. | (XIV. rész) — Tito Hungária! (Éljen Ma­gyarország!) — Kiáltották!' az öböl partján álló nézők, ami­kor a legmagasabb árbocra fel­húzták a magyar zászlót és ki­hirdették az eredményt: — A 100 méteres versenyben első Hajós Alfréd, Magyaror­szág 1 perc 22.2 másodperccel... A tizennyolc éves Hajós feled­te a hideget, a veszélyes vizet, amikor a több ezer görög olyan lelkesen ünnepelte, mintha ha­zai sportoló győzött volna. Már készülődtek az ötszáz méteres verseny résztvevői is. — Itt is neveztek — emlékezett vissza később Hajós, az első magyar olimpiai bajnok. — De nem indultain, mert úgy gon­doltam, hogy 1200 méteren több az esélyem a győzelemre. Valóban, ötszáz méternél már a magyar úszó vezetett. Első helyét nem is annyira az ellen- ; felek veszélyeztették, hanem a fagyos víz és a görcs állandó lehetősége. Hajós végül száz méteres fö­lénnyel előzte meg a többieket és a legmagasabb árbocra má­sodszor húzták fel a magyar zászlót. A győztes ideje egyéb­ként IS perc 22.2 másodperc volt. Hajóst az egyetemről nem szí­vesen engedték el az athéni út­ra. Amikor indulás előtt meg­jelent llosvay Lajos dékánnál, hogy elbúcsúzzék, ezt a meg­jegyzést kellett szó nélkül vé­gig hallgatnia: — Léha emberek azok, akik sportolni mennek, amikor ta­nul niok kellene. A legjobb Baranya megyei at- | léták is rajthoz állnak az orszá- | gos vidéki bajnokságokon, me­lyet ez évben Szolnokon rendez­nek meg augusztus 19-én és 20- án. A legnagyobb gárdával a PVSK utazik, 22 vasutas verseny­ző áll rajthoz a viadalon. Ked­vező esetben akár meg is nyer­hetik a férfiak pontversenyét a PVSK versenyzői. Hontitól két bajnokságot is várnak, de Gáltól is nehéz lesz elvenni gerelyvetés­ben az elsőséget. Kiss, Regős, j A kézilabda NB I. csapatai után az NB II-ben szereplő együttes is megkezdi az őszi idény mérkőzéssorozatát. A Pécsi Bányász férfi csapata Győrben az ETO-val mérkőzik. Wéber, Egy évvel később Hajós nagy­szerű eredménnyel vizsgázott és ekkor megkapta az elégtételt. A dékán ezt mondta neki: — Athén után nem gratulál­tam. Most viszont kétszeres el­ismerés illeti, fiatal barátom. Utólagos elismerésem az athéni sikeréhez és a mostani remek tudásához . . . 1900 Párizs . . . Az úszószámo­kat a Szajna egyik holtágában rendezték és ezeket az ered­ményeket aligha lehet össze­hasonlítani a pireuszi tenger­öbölben született teljesítmények­kel. A legnagyobb sikert az angolok és az ausztrálok érték el, akik „ollózó lábtempó”- juknak köszönhetik aranyérmei­ket. Miből állt ez? A versenyző a vállát függőlegesen tartotta a vízre, az egyik keze állan­dóan a viz alatt dolgozott, a másik pedig a víz színén len­dült előre, és tenyerét lapát­ként használva segítette a tes­tét előre. A lábbal pedig a járás mozdulatát utánozták, a víz alatt. 1904-ben a St. Lousi-l olim­pián még változatosabbá és ér­dekesebbé vált a stílusok harca. Az úszók egy mesterséges tó­ban, az akkori világkiállítás területén mérték össze tudásu­kat. A magyar Halmay láb­tempó nélkül versenyzett, így győzött az 50 és a 100 yardos távon. Következik: AZ USZODÁBÓL HOLLYWOODBA Lukács is a legjobbak közé ke­rülhet. A nőknél Lukácsné a gerelyvetésben, Köves pedig az ötpróbában nyerhet vidékbajnok­ságot. A Komlói Bányász ver­senyzői, Dudás, Homoki, Wiland, Szabó is jó eredményekre képe­sek. A Dózsa, a PEAC és a Ta­nárképző Főiskola is elküldi leg­jobbjait, a vidéki atléták nagy seregszemléjére. A nagy formá­ban lévő Lovász a kalapácsve­tésben ismét jó eredményre tor,. | Hortobágyi és Baches sérüléssel bajlódik. Egyikükre sem számít­hat a Bányász Győrben. Pálfay András edző a fiatalok közül je­löli ki helyetteseiket. A Dózsa sem tud legjobb csa­patával pályára lépni Pécsett a Győri Textiles ellen. Hanna th nélkül veszik fel a küzdelmet a lila-fehérek a győriekkel. Igen izgalmas, kemény játékra van ki­látás, nemcsak a Bányász, de a Dózsa játékosok is bizakodnak. Az NB n. őszi első fordulójá­ban Komlón bitumenes pályát avatnak a Komlói Bányász—Vár­palotai Bányász találkozóval. A Pécsi Ércbányász SC férfi csa­pata Győrben a Magasépítők el­len kezd. Reiner személyében új játékossal erősödött az Ércbá­nyász, az NB I-ben is játszott sportolótól sokat várnak a csa­pat vezetői. A Tanárképző Főis­kola nem játszik mérkőzést az első fordulóban, a csapat az egyetemi nyári szünet miatt ké­sőbb kezd. Nem lesz könnyű dolguk az őszi idényben az NB II-ben szereplő Baranya megyei csapatoknak. Különösen az Érc­bányász és a Tanárképző Főis­kolára várnak nehéz mérkőzések; mindkét csapat a kiesés elkerü­léséért harcol. Mai sportműsor Labdarúgás: NB I. B mérkő­zés: Pécsi Bányász—Várpalotai Bányász, Pécsújhegy, 16.30. NB II. mérkőzés: Pécsi Ércbányász— Kaposvári Kinizsi, Tüzér utcai pálya, 16.00, Pécsi Volán SC— Szekszárdi Dózsa, BTC-pálya, 16.00, megyebajnoki mérkőzések: Vajszló—Pécsvárad, Vajszló, 16.30. Pécsi Szikra—Szederkény, Koksz­mű pálya, 15.30. Vasas TI. Bá­nyász— Pécsszabolcsi Bányász, Va­sas II., 17.00. Tenisz: ünnepi verseny Balo- kány-ligeti pályák, 8.00. Evezés: a mohácsi TE országos minősítő versenyének első nap­ja, Mohács, 16.90. Háromtusa: megyei ifjúsági és serdülő egyéni bajnokság pisz­tolylövő száma az MHS.Z lőtér, 12.30, úszás Balokányfürdő, 15.00. Magyar győzelem a tengeren Rajtolnak a kézilabda NB II, csapatai KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 30-75. Elcserélném kétszobás mel­lékhelyiséges házfelügyelői lakásom hasonló főbérleti­re, a város bármely ré­szén. érdeklődni 4 óra után Kossuth u. 35. INGATLAN Állas Meglévő vagy a közeljövő­ben átadásra kerülő in­tézmény, vállalat, OTP házak gondnokságát vál­lalja Pécsett gépésztech­nikus, hosszú gyakorlattal. Megkeresést ,,Gondnoki la­kás” jeligére, a Sallai u. hirdetőbe. nwrrreH 2 szobás, konyha és für- cúszóba használatos albér­letet keresek. „Megegyezés 501” jeligére, a Sallai u. h irdetőbe. __________________ E lcserélném kaposvári 2 szoba, összkomfortos laká­somat hasonló pécsiért. — írdeklödni: Horváth Sán­comé. Tel.: 23—81. Dolgozó nő üres albérletet keres. „Gabriel” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal, gyermektelen há­zaspár üres albérletet ke­res. „Gabi” jeligére, a Sallai u. hirdetőbe. 2 szoba összkomfortos szol- j gálati lakásom 2 000 Ft j jövedelemmel elcserélném i fóbérletért. — Ajánlatokat: I Bercsényi u. 3., vasárnap ! 5—7-ig. ___________________ I K ülönálló bútorozott szoba | házaspárnak 1-ével kiadó, j tjrögi__út_53/l.________ F iatal tisztviselőnő Urán- városban fürdőszoba hasz- . nálattal, távfűtéses albér- | leti szobát keres. Vála­szokat „Szeptember 647” I jeligére, a Sallai u. hir­ciejőbe.___________ ________ Á tvennék 2—2 V2 szobát. ..Bányászlakást, megegye­zés” jeligére, a Sallai u. hirdetőbe. _____________ K ét egyetemista fiúnak különbejárátú szoba kiadó. ] Zrínyi u. 20._____________ Bútorozott szoba két diák- fiinak vagy iparitanuló­nak szeptember elsejére kiadó. Pécs. Nagy Jenő m. 28. Minden nap dél- •ULa. 2 szoba összkomfortos családi ház. kert, pince, mellékhelyiségekkel, fizetési könnyítéssel beköltözhetően eladó. Érdeklődni minden­nap (Gyár város), Ságvári Endre u. 33. sz. ________ H ázhely eladó. Rácváros, Gém utca 18. sz.___ C saládi ház eladó 450 n-öl területtel. Rácváros, Gém u. 18.______________ K étszobás szövetkezeti la­kást átvennék. „Gyors megegyezés” jeligére, a Sallai u. hirdetőbe. _ Kétszobás emeletráépítés eladó. „IV. emelet” jel­igére, & Sallai u. hirde­tőbe. Beköltözhetően eladó kis családi ház 600 n-öl te­lekkel, szép gyümölcsössel, villany és buszjárat van. Somogy hatvan, Zrínyi u. 12. szám._________________ E ladó Patacson, Kender­föld szőlőben lévő 270— 300 n-öl szőlő, akár ter­méssel. akár anélkül. Ér­deklődni: Patacs, Patak utca 16. ölléséknél. Műanyag­ponyvák PVC csővázas hajtató alagutak azonnalra is kaphatók. Műanyagüzem, Pécs, Nagypostavölgy 39. Telefon: 17—04. Elcserélném újmecsekaljai 2 szoba összkomfortos, táv­fűtéses, szövetkezeti laká­som, 1 vagy IVa szobás FIK, vagy szövetkezeti összkomfortra. „őszi be­költözés” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Eladó, vagy elcserélhető pécsi házért, Szigetvárhoz közel, forgalmas út mel­lett 3 szobás ház, gazda­sági épületekkel, 1 kli kerttel + 1470 négyszögöl szőlő, felszereléssel, szü­rettel. Kisebb családnak biztos megélhetést nyújt. „510 916” jeligére, a Sal­lai u. hirdetőbe. _________ K eresek némi készpénz és életjáradékos esetleg havi törlesztéses, vagy család­tagi alapon lakható telkes ingatlant. Pécs. Szigetvár, Mohács, Siklós, Harkány területén. Ajánlatokat bő leírással „Augusztus” jel­igére, a Sallai utcai hir­detőbe. Vállalatok, figyelem! Saját személygépko­csimmal GÉPKOCSIVEZETŐI ÁLLÁST vállalok, megegyezés szerint. „Gépkocsivezető” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Siklóson Magyar u. 28. sz. ház beköltözhetően eladó. Kis, kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Pécs, Hegyalja u. 94/1. Csurgó dűlőben 650 n-öl szőlő épülettel együtt el­adó. Érdeklődni Rodostó utca 1. Galgóciéknál. Balatonlelie, Úszó u. 33. alatti családi ház azonnal beköltözhető, 347 n-öl te­lekkel, gyümölcsös, szőlő eladó. Öregség miatt, egy családi ház 1800 n-öl szőlővel és gyümölcsössel sürgősen el- adó. Staubach, Cserkút. Kertes, családi ház 3 szo­ba összkomfortos emeleti lakása eladó. Pécs, I. kér. Tolbuhin út 115. Átvennék másfél, vagy egyszoba konyhás örökla­kást. „Október 15” jeligé­re, a Sallai_u^ hirdetőbe. Harkányban víkendtele- ptn kettőszobás vikend- ház eladó, igényesnek. Érdeklődni 17 óra után mindennap. Pécs, Jácint u. 8. szám. _________________ K is családi ház eladó, ] Pécs mellett Bogádon. I Kossuth Lajos utca 36. i Malomi úton 400 n-öl I házhely gyümölcsössel, sző­lővel, anyaggal eladó. Ugi, i Pécs, Légszeszgyár u. 10. j Eladó kétszobás családi j ház. Kótújfalu, Zrínyi u. I 9. szám. Eladó. Nagy Jenő n. 5. sz. ház. Egyszoba mellék- helyiséggel azonnal beköl­tözhetően. Érdeklődni: Do- nátusi kápolna, Fácán dű­lő 8. 37-es autóbusz vég­ál 1 om ás. __________________ C sebény 51. sz. családi ház gyümölcsössel, beköl­tözhetően, olcsón eladó. Kétrészes házamat, mind­kettő komfortos, két csa­ládnak megfelelő, eladom vagy kisebbre elcserélném, Széchenyi tértől fölfelé v. budapestiért. Kaposvári 11. 10. szám. MagyarürÖg felső részén 437 n-öl szőlő és gyümöl­csös eladó. Érdeklődni: Vas G ereben u. 11. szám. Belvárosban Mátyás kír. u. 8. sz. — egyedülálló, 2 szoba összkomfortos családi ház, 3 szobás alkalmas lakáscserével eladó. Ér­deklődni lehet mindennap 4—5 óra között. _______ B elvárosban nagy telken, ház két lakás beköltöshe- tőséggel, sürgősen fizetési kedvezménnyel eladó. Or­vosnak. közületnek alkal­mas. Sorház utca 6. sz. Szalay. ____________________ A város egyik legszebb részén, kettőszobás össz­komfortos családi ház, 328 n-öl gyümölcsössel, az év végére beköltözhetően el­adó. Csoronika 23. A Ta­nárképzőnél. adás-vétel Lebontásra eladó tanya, 17 méter hosszú, 9 méter széles, tiszta tégla 45-ös fallal, kifogástalan tető- szerkezettel, országút mel­lett olcsón eladó. Ginder, Okorág. __ E ladó 1 db kb 1500 lite­res boroskád Keszüben, 106. szám alatt.__________ V lnisztó 2.14 m--es kazánt vennék. Jankó. Pécs, Su- rányi Miklós utca 32. -r- Tel.: 33—75. Automata fóliahegesztőgép eladó Adamik villanysze­relő. Pécs, Korház tér 2. Egy rezbetétes, jó állapot­ban lévő bécsi zongora el­adó. Vasas I. Csap n. 2 Zongora eladó. Jó hangú, Fetrof gyártmányú, rövid körpáncélos. Horváth, Ha­rangöntő u. 1/1. Eladó 2 db rekamié, 2 db fotel, asztal, konyhaszek­rény. Kertváros, Keszűi u. 18/A. Eladó épületía, léc, Csur­gó dűlő 6. sz. 24-es busz­megállótól 2 perc. 18—19- én 2 óráig megtekinthető. A GYÓGY­NÖVÉNYBOLT átalakítás miatt előreláthatólag ez év szeptember közepéig zárva tart. Príma aranyhegyi bor 25 l-es tételekben eladó. — Minden kedd, csütörtök egész nap, egyébként du. 4-től. Uránvárosból 22— 23-as busz. Kei'eszt meg­álló, Holtlné. Gyermekkocsi, modern, mély, újszerű állapotban eladó. Nemes. Kazinczy utca 3/1. Boros hordók, prés és da­ráló eladó, tfrögi út 53/4. Walterék. ________________ P ropán-bután alig használt garson gáztűzhely eladó. Pécs. I., Dózsa György út 56. Eladó fehér konyhabútor, nikkelezett asztali tűzhely, két réz függönytartó, egy támasztós gyümölcsszedő létra. Megyeri út 33. — Csak délután. Esküvőre új, modern MENYASSZONYI RUHÁK KÖLCSÖNZÉSE Megye u. 4. WERRA-hoz nagylátószögü lencsét vennék. Ajánlato­kat WERRA jeligére a Btm utcai hirdetőbe ké­rek. Vennék 2 db 200 literes nyitott vashordót. Cím: Iveszics György, Szaiánta 45. szám. 6 éves törzskönyvezett te­hén .30 literes hozammal eladó. Kővágótöttős, Petőfi u. 28. Kulcsár. BOKORRÓZSA vi­rágzásban meg­tekinthető és őszi ültetésére megren­delhető. Erős Ferenc Pécs-Gyárváros, Gyöngyösi I. u. 6. (Dózsa Gy. utcából nyílik.) 6ÉP3ÁPMÜ P 10-es Pannónia motor- kerékpár eladó. Érdeklőd- nl: Pécs, Hajnal utca 9. Karambolos személygépko­csit vennék. „Készpénz 466” jeligére, a Sallai u. hirdetőbe. MÉRNÖK-RAJZ GÉP ELADÖ. Baranya megyei Tanács Tervező Vállalata Pécs, Zrínyi u. 11. Opel Rekord 62-es, 5 sze­mélyes gépkocsimat elad­nám, vagy elcserélném Zastavára, Trabant 601-re, garázsszüke miatt. Építők u. 7/a. Hl. 10. Érdeklőd­ni: hétfőn egész nap. _ 601-es Trabant újszerű ál­lapotban eladó. Uránváros, Tarr Imre u. 2. Sellei, B, lépes. __________________ J awa Ideal motorkerékpár olcsón eladó. (1 éves) 39-es dandár u. 3/a. Üj- mecsekalja. _________________ S koda 445 complett hü­velyk-dugattyú, gyári, új eladó. Kandó K. u. 24. fdsz._ 2. __________________ F iat 750-es sürgősen eí- adó. Tel.: 41—62. 900-as Wartburg eladó. — Pécs, in. kér. 39-es dan­dár u. I. 3. lépcsöház, fdsz. 3. Erdei. Wartburg de Lu.ce 1000-es, CH rendszámú eladó. Ady R •. M. 9800 km-t futott új Wart­burg de Luxe eladó. — Nagykanizsa, Korház u. 9. Fiat 1400-as szgk. eladó. Megtekinthető szombaton délután, vasárnap egész nap. Alsóbalokány u. 59. Vlasits. Moszkvics 403-as eladó. István akna 11. Megte­kinthető du. 2—6-ig. 850-es Fiat eladó. „Fe­hér” jeligére, a úti hirdetőbe. Hunyadi VEGYE L .1 Mindennemű kőműves munkát vállalok. Korcsog Mihály kőműves mester. Pécs, HE. Pálma u. 26. HÁZASSÁG Lakással, jó keresettel ren­delkező 50 éves özv. ember hozzáillő, egyedül­álló nővel házasság céljá­ból megismerkedne. „Sze­retet” jeligére, a Sallai u. hirdetőbe. FIATALOK, FIGYELEM! még nincs késő, KÜ MOVES szakmába ipari tanulókat felvesz Pécs és környéki munkákra KACSANDI MIKLÓS képesített kőművesmester. Hosszúhetény, Szamuely u. 16. Ugyanott bontott 7 m-es fenyő- gerendák olcsón eladók. 56 éves, özv,. MÁV mű­szaki föellenőr hűséges fe­leséget keres. Lakás van. „Megy a gőzös” jeligére, a Sallai u. hirdetőbe. 29 éves, 165 cm magas szőke leány társaság hiá­nyában megismerkedne 30—35-ig jómegjelenésű, komoly férfival házasság céljából. Csak fényképes levelekre válaszolok. Gép­írónő jeligére, a Bem u. hirdetőbe. Középtermetű fiatalember megismerkedne alacsony v. középtermetű leánnyal há­zasság céljából. „Gyöngy­virág” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Tsz-efe, állami gazdaságok és kö- zületek részére rö­vid határidővel az alábbi típusú nagyjavítását ÉS TELJES FELÚJÍTÁSÁT VÁLLALJUK: H02/V. OÁ 17 H02/VII. OÁ 30 H02/X. OÁ 30 Damjanich Tsz Kozármisleny. T.: 8. Teljesen független, csinos, kultúr igényes, őszinte, vi­dám, jóállású, otthonát szerető, rendezett anyagi­akkal rendelkező nő meg­ismerkedne házasság cél­jából jólszituált, entellek- tüell, 50 körüli, jellemes, jómegjelenésü. igényes fér­fival. „Teljes diszkréciót biztosítok” jeligére, a Sal- lai u. hirdetőbe. 26 éves, középtermetű, barna, érettségizett, dolgo­zó leány megismerkedne hozzáillő 26—36 éves férfi­val házasság céljából. La­kás. bútor van. „Komoly” jeligére, a Sallai u. hir­detőbe. 45 éves, elvált, jólkereső szakmunkás negyven-ötven év közötti egyedülálló öz­vegy vagy elvált nő isme­retségét keresi házasság céljából. Lehet vidéki is, lehetőleg fényképes vála­szokat, „őszirózsa” jel­igére, a Sallai utcai hir­detőbe. Házasság céljából megis­merkednék komoly lány­nyal vagy elvált asszony­nyal 16—22 éves korig, csak komolyak levelét vá­rom, fényképes levelekre válaszolok. „Szerelem” jel­igére, a Sallai u. hir­detőbe. 23 éves, egy gyermekes, elvált asszony, magas, in­telligens fiatalemberek le­velét várja házasság cél­jából. Komoly jeligére, a Bem utcai hirdetőben. i Komoly anyagiakkal ren­delkező, 26 éves, 165 cm, csinos fiatalember házas­ság céljából megismerked­ne csinos, fiatal lánnyal vagy elvált asszonnyal, egy gyermek nem aka­dály, 20—25 évesig. Fekete tulipán 3421 jeligére, a Bem u. hirdetőbe. 61 éves, özvegy, 800 Ft nyugdijam van, megismer­kednék házasság céljából lakással rendelkező, józan életű, nyugdíjas férfival. Vasutas előnyben jeligére, a Bem u. hirdetőben. Nyugdíjas iparos vagyok. Egy rendes özvegy asr.- szonyt élettársul vennék, akinek lakása van. 55—70 évesig, pontos címet ké­rek. özvegy Jeligére, a Bem utcai hirdetőben. °N Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32. 15-33, 21-60, 60-12 BelpoUtikai rovat: 31-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 60-11. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. n. 16. F. V.» Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Indexszám: 25 054 é w

Next

/
Oldalképek
Tartalom