Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
•968. augusztus 11. DtiTvantmi natxto 5 Az ország egyetlen regionális kutatóintézete A DUNÁNTÚLI TUDOMÁNYOS INTÉZET TÁRULKOZIK A BARBAKÁN TOLLSEPRŰ Akcióprogram Még mindig kísért a régi felfogás: igazán művelt ember csak az lehet, akinek mondataiban ágaskodnak az idegen szavak, az idegen kifejezések. Gyakran a hírközlő irodák szövegét átvevők feledkeznek meg az átvett szöveg magyarításáról. Kényelemszeretetből nem törődnek a megfelelő, a találó szó kikeresésével, s ezért igen gyakran az eredeti idegen szó — rendszerint latin vagy görög eredetű — kifejezés kerül közhasználatba a sajtó, a rádió és a televízió közvetítésével. Ezeknek az idegenszerűségekkel nem törődőknek szeretnénk idézni Kölcsey szavait: „Talán a demokráciától félnek, ha az anyanyelv felemeltetik?” Lássunk néhányat az utóbbi időben elburjánzott idegenszerűségekből! Ma, szerte a világon mindenütt akcióprogramokat dolgoznak ki, fogadnak el. Ha ez az „akció” folytatódik, akkor hazánk legkisebb helységében is akcióprogramozni fognak, s a munkatervek készítésével senki sem fog törődni. Az akcióprogramokat rendszerint szimpozionokon szülik. Hogy miért éppen ezeken? Mert szégyelljük bevallani, hogy a szimpozionok némi iddogálással összekötött magasabb szintű beszélgetéseket jelentenek. Nemrégiben konzultatív találkozó színhelye volt hazánk fővárosa. Sokan a „konzultatív" szót félreértve azt gondolták, hogy a szónak köze van a konzul szóhoz, s gazdasági, külképviseleti ügyekről folyó tárgyalást sejtettek e fogalmon. Hallottunk olyan előadót is, aki állandóan konzultatív tanácskozásról beszélt, holott maga a konzultatív szó (= tanácskozó) jelzi már a találkozás célját, jellegét. Mikor készítünk egyszer már „akcióprogramot” az ilyen és hasonló idegen szavak kigyomlálására? A Baranyai Művelődés különkiadása A Baranya megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya kiadványának, a Baranyai Művelődésnek különkiadása jelent meg a közelmúltban. A különkiadás az 50 éves munkásmozgalmi évfordulók jubileumi ünnepségeihez készült, s az anyagot többségében a Pécs—Baranyai Népművelési Tanácsadó állította ösz- sze. A kiadvány műsorösszeállításokat közöl irodalmi színpadok és színjátszó csoportok részére számos szemelvénnyel, valamint gazdag irodalmi ajánlást. Milyen céljai, feladatai, esetleg problémái vannak az ország egyetlen regionális kutatóintézetének, milyen tudományos munkát végez jelenleg — ezekről a kérdéseiéről beszélgettünk a közelmúltban Babies Andrással, a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatójával. I — Fedi-e az intézet neve azt a tevékenységet, amit végeznek? — Részben. A Dunántúli Tudományos Intézetnek, mint regionális kutató intézetnek, feladata, hogy a benne képviselt tudományágak szempontjából vizsgálja a terület természeti és társadalmi jelenségeit, új ismeretekkel bővítse a tudományágakat, eredményeivel, a tudományágak jellegéhez mérten — elősegítse a gyakorlati életben jelentkező kérdések megoldását. Kutatási területünk azonban nem az egész Dunántúl, csak Délkelet-Dunán- túl. Ezen főképp három megye, Baranya, Tolna és Somogy területét érintjük. Ez a terület így nagyjából természetes tájegységnek is tekinthető. Persze, az a jelleg, amivel a Magyar Tudományos Akadémia intézeteként rendelkezünk, megengedi, hogy egész Dunántúlon, vagy országos, esetleg még nagyobb, kontinentális keretben tevékenykedjünk, ha ezt az adott feladat vagy a hazai tudományfejlesztési program megkívánja. I — Mi a különbség a regionális kutatóintézet, pontosabban tehát az önök intézete és hazánk más kutatóintézetei közötti — A regionális jellegű kutatások nálunk a természeti és gazdasági földrajz, a gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet, valamint a néprajz területén mozognak. Ezt azért kell előrebocsáj tanom, mert csak ennek alapján érthetőek a további megállapítások. Kutatásaink általában speciálisak, s ebből a szempontból bátran állíthat juk, hogy egy kisebb területen is lehet jellegzetes, ilyen értelemben véve tehát önálló tudományos életet szervezni. Intézetünket ugyan akkor az alkalmazott kutatási módszer tekintetében jellemzi egy olyan körülmény, amely más hazai tudományos intézeteknél nincs meg. Rokontudományok képviselői vannak egy és ugyanazon intézmény keretében, és így az intézménynek módjában áll olyan kutatási témákat kijelölni, amelyek az intézet többségét vagy teljes egészét foglalkoztatják. Más szóval mi saját kereteink között olyan témákat tervezhetünk, amelyek ún. komplex-tudományos kutatást igényelnek. I — Hány kutató dolgozik a* intézetben? — Tizenkét kutatónk van, s nyolc főnyi kisegítő személyzetünk. A belső munkatársak mellett azonban van egy külső munkatársi hálózatunk is. Ezekre a munkatársakra szükségünk van a már említett komplex feladatok megoldásához, mivel a regionális problémák rendszerint igen összetettek. A más tudományos intézményekben dolgozó, vagy esetleg nem tudományos intézetben dolgozó, de tudományos kutatást is végző külső munkatársakkal való együttműködést mi tudományszervezési feladatnak is tekintjük. A külső munkatársak jogi helyzetét az Akadémia egyébként most kezdi rendezni. Megjegyzem, hogy a jelenlegi belső munkatársak háromnegyede azelőtt külső munkatársként dolgozott, ez a hálózat tehát jelentős utánpótlás-bázisnak is tekinthető. — Hogyan működik együtt az intézet a terület más tudományos jellegű intézményeivel? — Kutatások folynak az egyetemeken, a levéltárban, a múzeumokban, a főiskolákon, könyvtárakban, laboratóriumokban. Együttműködés természetesen van, intézetünk fennállása óta. Mindemellett ezt az együttműködést a közös témák megfelelőbb kialakításával szeretnénk a jövőben szorosabbra fűzni. I — Vannak az intézetnek külföldi kapcsolatai? — Levelező, valamint a publikációk cseréjét jelentő kapcsolatunk igen sokfelé van. Két hozzánk hasonló inztézettel vagyunk közvetlenebb kontaktusban, az NDK Tudományos Akadémiájának drezdai kirendeltségével, amely ugyan kisebb körben, inkább csak a földrajztudományokban tevékenykedik, és az opavai tájkutató intézettel. Az előbbi intézménynyel együttműködési megállapodásunk is van, a csehszlovákiai intézet és közöttünk ez ideig néhány tapasztalat- csere történt I — Püzik-e szorosabb kapcsolatok az intézetet az adott terület gazdasági, társadalmi szerveihez? — Hogyne. A kutatási témák megállapításakor sem csupán a tudományágak által igényelt problémákra, hanem régiónk gazdasági és társadalmi igényeire is gondolunk. Amennyiben speciális, vagy aktuális kívánságokkal fordulnak hozzánk, szakvélemények formájában adunk információt. Erre van mód, mert évi munkaidőnk bizonyos százaléka a rendkívüli megbízások céljaira vehető igénybe. Legtöbb szakvélemény a geográfiai osztálytól kerül ki, főképpen a gazdasági és természeti földrajz, valamint a klimatológia területén. I — Hallhatnánk végül számszerű adatokat az intézet tudományos tevékenységéről? — A publikált termék évenként különböző, ez mindenekelőtt a kutatások természetétől és a kutatás körülményeitől függ. Tavaly például megjelent 23 tudományos tanulmányunk összesen 42 ív terjedelemben, továbbá 18 ív terjedelmű kisebb ismeretterjesztő dolgozatunk. Nyomdáknál, kiadóknál, folyóiratok szerkesztőségeinél lévő tanulmányaink is megközelítik a 100 ív terjedelmet. Az intézet eredményeit, munkáját igyekeztünk a fentiekben érzékeltetni, különösebb részletek nélkül. A részletek megismerésére majd ősszel kerül sor, amikor a negyedszázados jubileumot megünneplik. — Hogyan készül az tatécet a küszöbönálló munkás- mozgalmi évfordulókra? — Magam és dr. Szita László kollegám szerkesztjük azt a munkásmozgalmi dokumentumkötetet, amely a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére ez év végén jelenik meg. Pécs tudományos intézetei a kötet munkatársai. A kötet 1918. november 14-vel zárul, s az intézet a maga részéről már gyűjti a következő kötet anyagát. Pécs tudományos intézetei jövő év február— márciusában ünnepi tudományos ülést tartanak a Tanácsköztársaság emlékére, ebben természetesen mi is résztveszünk. H. E. Noha csak a félidőnél tartanak még, a pécsi Barbakán feltárása máris egyik legexponáltabb helyszíne lett a város idegenforgalmának. Pedig kívülről nézve, — mert drótkerítés választja el a kíváncsiskodóktól, — egyelőre nem sokat mutat. Az érde- kesebbjét, pontosabban az eddig napszínre került muzeális értékek legjavát, még földhalmok, deszkapalánkok takarják el az alkalmi fotósok elől, s ezért a munkálatokat irányító régészt, G. Sándor Máriát, az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos munkatársát kértük meg a már feltárt középkori erődrészletek bemutatására. — Milyen szempontok alapján fogott hozzá a minden bizonnyal bonyolult feladatok végrehajtásához? — Természetesen nem kevés előtanulmányt igényelt az ásatások megkezdése — mondotta. — Először is tüzetesen sorra kellett vennem a Barbakánról szóló irodalmat, s nem kevésbé a XVII— XVIII. századból ránk maradt várostérképeket. Nagyon nagy segítséget kaptam dr. Petrovits Ede levéltárostól, aki szakavatott kutatója a középkori Pécsnek. Nem kis részben az ő történeti adatainak köszönhetem, hogy az egykori vár gótikus kapujának részleteit mindjárt a pontos helyén sikerült megtalálnom és ez adott azután támpontot a Barbakán és a vár közötti kapcsolat további feltárására. A sikeres kezdésnek viszonylag rövid idő alatt eredményes volt a folytatása. Néhány hónap múlva feltárták a Barbakánt a nyugati gótikus kapuval összekötő „nyaktagot” is, amelynek északi falát két szinten elhelyezkedő törökkori lőrések tagolják. De feltárták már a „nyak-tag” és a városfal közötti kapcsolódást is, és sikerült egy szakaszon a központi objektumot körülvevő várároknak a nyomonköveté- se is. Az ásatás további célja az erődrendszer rendelkezésükre bocsátott szakaszának további feltárása, hogy ezt követően már a nagy nyilvánosságnak is bemutatható legyen városunk egyik legbecsesebb műemléke. Persze mindez csupán első fázisa lesz még a műemléki bemutatónak, mert valójában csak az architektúra kialakulása után kerülhet sor a környezethez legjobban illő parkosításra, s egyúttal a teljes pompájában kitárulkozó Barbakán végleges átadására is. Az ásatások során számos kisebb nagyobb lelet, köztük igen értékes épületrész maradványok, ágyúgolyók és egy török kőfaragó csákány is felszínre került és különös kultúrtörténeti értéket jelent az a néhány „Iznik-i” (egy kisázsiai török város neve) fajansz töredék, valamint egy kínai porcelán findzsa maradványai, amelyekhez hasonlót a régész tudomása szerint nem találtak még eddig a pécsi ásatások során. — p — gy — * Bemutatjuk BALATINECZ MÁRTÁT Legutóbbi Llszt-termd hangversenyén aratott megérdemelt sikert, ahol lebilincselő erővel, átéléssel adta elő Schumann: Frauen Liebe und Leben dalciklusát. Balatinecz Márta, a pécsi művészeti szakközépiskola és a főiskolai tagozat énektanára, fiatal kora ellenére hogyan jutott el a daléneklésnek e magaslatára? Erről faggatom, mindenekelőtt arról, mikor és hogyan kezdődött? — Mindig nagyon szerettem az éneklést, — mondja — habár az óvodából gyakran megszöktem, mert gyűlöltem parancsszóra énekelni. Szülőfalumban, Nagyatádon másodikos elemista koromban zongorát kaptam. Attól kezdve szüleim érezték. hogy csak zenész lehet belőlem. Próbáltak ugyan lebeszélni róla, de már nem lehetett. Elvégezte hát a zeneiskolát. sokáig zongora tanárnőnek készült. — Miért másította meg elhatározását? — Egy sikertelen szegedi felvételi vizsga után döbbentem rá, hogy nem vagyok szólista típus. Türelmetlen gyakorló voltam, szívesebben blattoltam, böngésztem a kottáim között — Mikor került kapcsolatba az énekléssel? — A gimnáziumban, ahol egy kis kamarakórus tagja lettem. Az volt a célunk, hogy minél több madrigált megismerjünk. Néha szólókat is kaptam, közben több helyi rendezvényen szerepel- gettem. — Az első komolyabb siker? — 1959-ben nagy izgalommal indultam a Helikonon. Nem nagyon bíztam a sikerben, az eredményhirdetésre el sem mentem. Ügy hozták utánam a hírt, hogy harmadik lettem. Alig hittem el. Talán akkor döntöttem el végleg, hogy képeztetem a hangomat. Érettségi után kerültem Pécsre a szakiskolába. Itt három év múlva ismét kudarc várt rám: a tanárképzőben megszüntették az ének szakot. Kétségbeesésem nagy volt, de mégis sikerült megkapnom a miniszteri engedélyt a továbbtanuláshoz. — Ezen a pályán hozzá kell edződni a kudarcokhoz is... — Volt is bennük részem bőven. Hányszor jöttem ki sírva egy-egy óráról. Majd csúfos növendékkoncertekre emlékszem, amikor még nem sikerült pódiumon megoldanom azt, ami órákon már jól ment. Soha nem nyugodtam bele. Kitartóan próbáltam, kerestem a megoldást. Előfordult, hogy csak fél év múlva találtam rá. Tanárnőm, Rumi Emma mindig megvigasztalt és visszaadta az önbizalmamat. Most néha mosolygok magamban, ha hasonló elkeseredést látok egyik vagy másik növendékemnél. Jó jelnek tartom, mert az éneklést nem szabad csak az ösztönökre építeni. Tudatosítani kell. Meg kell tanulni gazdálkodni a levegővel, arányokat, színeket létrehozni, természetesen mindezt a mondanivalón és az érzelmi skálán belül. — Mi nyújtja a legnagyobb örömet? — Ha egy-egy új dal kerül a birtokomba. Ilyenkor nem tudom elégszer elénekelni, mindig újabb szépséget és érdekességei találok benne. — Tehát a daléneklést kedveli leginkább? — Mindent szívesen éneklek, de a dal áll hozzám legközelebb, meg az oratórium, ami izgalmas terület számomra, örültem. hogy énekelhettem Bach-kantátákat, Kodály Te Deumjának és Mozart Requiemjének szoprán szólóját. — No és az opera? — Szeretem azt is, de színesebbnek találom a dalokat. Az operában nagyobbak • kontrasztok, forte- piano hatások és az énekest segíti a zenekar, a karmester, a partnerek, díszletek és ami sok gátlást, izgalmat felold: a mozgás. Ezzel szemben a dalénekes egy- szál hangszer mellett hol tragédiát, hol egy aforizma- szerű gondolatot juttat kifejezésre. — Mióta foglalkozik a koncertjén hallott Schumann dalciklussal? — Tanárképzős voltam még, amikor elkezdtem tanulni. Ez a ciklus 8 dalból áll és egy életutat mulat be. Nagy fantázia kell hozzá minden szituációt el kell képzelni és érzelmileg átélni. Emlékszem az utolsó dallal sokáig nem tudtam mit kezdeni. Csak most, évek múltán, amikor újra elővettem, értettem meg. Ügy érzem, már nem kerül le repertoáromról, — Most milyen dalokkal foglalkozik? — Liszt-dalokat tanulok s sokat foglalkoztat Schubert—Goethe Erlkőnigje. A technikai nehézségek megoldása mellett lényeges feladat a három szereplő: az apa, a gyermek és a tündér hangszínének érzékeltetése. — Fellépésekkor szokott Izgulni? — Azt hiszem, ritka az az énekes, aki nem izgul. Erős akarattal és gyakori fellépéssel le lehet győzni belőle annyit, ami zavar a koncentrálásban. A többi kell a hangulathoz és a sikeres előadáshoz. Balatinecz Márta, az ének- tanár és az énekesnő, még csak az első lépéseket teszi sok reményre jogosító pályáján. Növendékeitől és saját magától is megkívánja a maximális igényt és érdeklődést a zene iránt. — Mert ezen a pályán megállni és megelégedni nem szabad — mondja búcsúzóul, majd hozzáteszi: — Szeretnék még nagyon sokat tanulni és sok szép művet elénekelni, — ni — a
