Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)

1968-06-09 / 134. szám

T968. június 9.

i Dnt\£» nTtui napicJ

7

Tanév végi hajrá

Lássuk először a három történetet:

Egy Dráva menti iskolába három héttel ezelőtt beállított egy papa:

— Én vagyok a Kecskés Jóska édesapja. Tetszik tudni, Pécsre járok dolgozni, azért nem találkozhattunk eddig. De most itt az év vége, hát kivettem egy szabadnapot, érdeklődni, hogy miért olyan gyenge a fiam fizikából.

A fizikatanár nem szólt egy szót sem, hiszen ő meg Pécsről kifelé jár. Vasárnaponként, amikor a papa odahaza tartózkodott, akkor meg ő nem volt a faluban. Elmondta sorra, hogy a gyerek óra alatt nem figyel, gyakran beszélget, a leckéjét több alkalommal hanyagolja el, mint megtanulja, szóval most elégségest kap. Pedig kár, nagyon ügyes fiú, és szereti a gépeket. De hogy az elégségessel hogyan jut be a középiskolába? Hát az már nehéz dolog lesz.

A papa elmerengett, megköszönte a felvilágosítást és elment haza. A fizikatanár még meg akarta kérdezni tőle, hogy esetleg nem lehetett volna már az ősszel kérni egy szabadnapot azért, hogy megismerkedjék ővele a papa. De hát most már két héttel az év vége előtt? Minek kérdezze?

A másik történet pécsi és nagyon szépen követhető egy kisleány elégtelen matematikai osztályzata az ellenőrzőkönyvéből. Egyszerűen ki kell írni belőle néhány bejegyzést. Lássuk csak: Szilviának még mindig nincsen tankönyve, pedig már október tizenharmadika van”, „Szilvia óra alatt tűvel szurkálta szomszédja hátát!” „Tegnap engedély nélkül elhagyta az iskolát és két óra múlva jött csak vissza!” „Leckéjét harmadízben nem írta meg!” — van még persze több bejegyzés is, de jellemzésre elég ennyi. A szülők közül egyik sem kereste fel az iskolát, bár az ellenőrzőkönyvi bejegyzéseket aláírták. A bajról tehát tudtak. Most, a múlt héten aztán a kislány édesanyjában feltámadt a lelkiismeret és bement „érdeklődni”. Persze ez már késő volt

Végül a harmadik eset, s megintcsak egy ellenőrzőkönyv tükrében. Ezúttal az édesanya és az orosz szakos tanár levelezését ismertetjük. November 16-án ezt írta a tanár: „Kérem, szíveskedjék értesíteni, hogy Jancsi a Szülők beleegyezésével meradt-e ki az orosz társalgásról?” A válasz rá: „Jancsi oroszról való kimaradásáról tudomásom van.” És a május 17-i bejegyzés, amit a tanár írt: „Értesítem, hogy Jancsi a mai napon a negyedik elégtelent kapta orosz nyelvből. Az anyagból egy szót sem tudott, egyáltalán nem készült. így nem tudom év végén átengedni!”

Ügy tudjuk, az édesanya bement az iskolába és sokat sírt ott.

Ez tehát a három történet S ml belőlük a közös tanulság?

Van a szülőknek egy tekintélyes hányada, aki év közben nem fogadja el a pedagógusok feléje nyújtott a gyerek neveléséhez, oktatásához segítséget kérő kezét A becslések szerint a szülőknek mintegy negyedrésze, esetleg egyharmada ilyen. Ezt hívják pedagógus-körökben az úgynevezett középrétegnek. Mert sem az iskolával állandó kapcsolatot tartó, szülői értekezletre, fogadóórára, egyéb találkozási lehetőségre eljövő anyákhoz és apákhoz nem tartoznak, sem pedig a másik véglethez, azokhoz, akik sosem törődnek az iskolával, a gyerekkel, a pedagógusokkal. Az említett két réteg a szülőknek körülbelül 35—35 százaléka. Közöttük van a most szóvátett réteg, azok, akik év közben elfeledkeznek az iskoláról, csak ilyenkor, május végén, június elején kezdenek hajrázni és „érdeklődni”. Ez a 25—30 százalék így statisztikai viszonyszámban nem sok. De a valóságban Pécsett és Baranyában mintegy tízezer gyerek tanulmányi előmentelé- ről értesülnek késve. S a későn támadt lelkiismeret e tekintetben nem ér semmit.

Földessy Dénes

Régmúlt idők virágai Siklóson

A HAJDANI VÁR KE RT

Baranya megye egyik legjelentősebb történelmi műemléke a siklósi vár. A tatárjáráskor gyöngének bizonyult és a szétdúlt földvárak helyébe az akkor kialakuló nagybirtokosok megkezdték a nagyobb védelmet biztosító kővárak építését.

RENESZÁNSZ ízlés

A vár építését a XIII. században a siklósi hegy mész- kőtönkiérr kezdték el, a XIV-, XV. században továbbfejlesztették vagy újjáépítették. Mai alakját a török hódoltság után, illetve a XIX. században nyerte. Fontos szerepe volt mind a Dél-Dunántúl vé delmében, mind a XIV—XV. század politikai életében, főként akkor, amikor a Garák és a Perényiek voltak a vár gazdái.

A történelmi hagyományok és emlékek szerint Perényi és felesége 1515 és 1519 között, tehát a nádor haláláig, csak hosszabb-rövidebb időre tartózkodtak a várban. Állandó jelleggel csak 1519— 1527 közt lakott Kanizsai Dorottya Siklóson.

Fejes János „Siklós múltja” című művében arról ír, hogy a nagyasszony a kor főúri udvartartásának megfelelően irányította a várkastély életét. Az épület belső berendezése már a reneszánsz hatását mutatta.

QYÓQYNÖVÉNYEK

Az udvarházban nevelkedtek a főúri ifjakkal és leányokkal a jobbágyfiúk és leányok. A fiatal fiúk az ap- ródok munkáját látták el, az idősebbek a tábori életre készültek. A leányok szőttek, fontak, hímeztek, résztvettek az egyéb házi munkában, de ismeraiök kellett a gyógynövényeket, járatosaknak kellett lenniök a sebek kötözésében, a betegek ápolásában is. A XVI. század elején még kevés az orvos, nincsenek patikák, kész gyógyszerek, de sok a seb, sok a betegség, rövid a végváriak élete. A szükség teremtette meg a gyógynövények ismeretét, az orvoslás sok egyszerű, természetes módját.

írásos emlékekből tudjuk, hogy a várakban mindenütt voltak gyógynövény es kertek, így nem hiányozhatott az Siklóson sem. A gyógynövények termesztésével, a betegek gyógyításával hivatásszerűen a kolostorokban foglalkoztak.

így volt ez Baranyában is, ahol már az Árpádok-kora óta élnek bencés (Pécsvárad, Szentlászló, Szent Trinitas, Zebegény) pálos (Bajcs, Kőszeg, Patacs, Ürög) szerzetesek, domonkos apácák (Jenő) és ispotályos lovagok (Szent- lőrinc), akik Itáliából s a Nyugat-Európában már fejlett kolostori életet élő rendtestvéreiktől nemcsak a gyógyítás tudományát hozták, hanem sok, hazánkban is meghonosítható növényt telepítettek meg. Rapaics Ray- mund szerint ezek a gyógynövények, majd dísznövények vándorolnak át a várkertekbe, s a hasznosság szempontjain túlmenően a lovagkori természet és életörömök megbecsülésével alkotják a várkertek díszkertjeinek állományát.

FUTÓRÓZSÁK

A hagyomány szerint a siklósi vár bejáratánál, a külső és belső várfal között volt Kanizsai Dorottya virágoskertje. A kert egykori növényeire a XVI—XVII. századi okmányokban, levelezésekben, virágénekekben, külföldre került katalógusokban és herbáriumokban megtalálható növénynevekből következtethetünk. A virágoskertben ekkor még helyet kaphattak a jelentősebb gyógy- és fűszernövények is. A dísznövények nagy többségét gyógyászati célra használták, de azokból készültek ünnepélyes alkalmakkor a kor ízlésének megfelelően a bokréták és a koszorúk is.

Az ismertebb növények a következők voltak: a rózsa, a fehér liliom, a kék nőszirom, a bazsarózsa, a kerti ruta, a kerti zsálya, a skarlát zsálya, a bazsalikom, a levendula, a viola, az istenfa és a kerti szegfű.

Kertészeti szempontból jelentősek voltak még az ágyá- sokat szegélyező örökzöld növények. Ilyenek a borostyán, buxus, cipruska, télizöld meténg, a nehézszagú boróka és mások.

A hajdani siklósi várker- tet eltemette az idő és a feledés. Műemlékvédelmünk óriási összegeket költ a vár rendbehozatalára. Érdemes lenne a restaurált falak mellé újra futórózsákat ültetni, a hajdani kert helyén a tájunkra jellemző középkori növényeket újra megtelepíte- rri.

Dr. Horváthné Tantos Olga

KÉPZŐMŰVÉSZETI SYMPOSION, SIKLÓS

Haraszti László: Juhász F. Illusztráció (rézkarc

Rétfalvi Sándor: Fekvó nó: (terrakotta)

sziklafalnak. Lábával biztos támaszt keresett, de figyelni kellett arra is, hogy zajt ne verjen, követ ne sodorjon le kúszás közben. Keresztül-ka- sul járta már a Dzsendemet, de álmában sem jutott eszébe, hogy egyszer ezf a kőfalat mássza meg, annyira járhatatlannak tetszett. Több. nyire négykézláb mászott, nehezen boldogult volna a bocs- korára szíjazott acélfüskék nélkül; a szakadék fölött széttárt karral, ujjaival tapadva a hideg kőhöz, centiméterről centiméterre mozdult odább. Így tette meg az út felét, míg lőtávolba ért. Már csupán egy keskeny, töredezett gerinc választotta el a baktól. Ha arra is feljut, végre megláthatja. Sóváran és rettegve várta Ibrahim ezt a pillanatot. Vajon ott van-e még? Nem szimatolta-e meg mégis? Lélegzet-visszafojtva, zajtalanul kúszott a gerinc alatt, s meglelve a legalacso. nyabb pontot a falon, bor- zongó testtel kereszfüllesett. A bak száz méternyire tőle az orom párkányán hevert, elnyúlva két kő között, csak sárgás háta és görbe fekete szarvakkal díszített feje látszott ki.

Ibrahim szíve nagyot dobbant, vére meglódult az örömtől, a fenevad ragadozó gyönyöre lángolt szemében. „Allali bölcsessége végtelen” — rebegte, miközben a sziklataréj egyik repedésébe csúsztatta fegyvere csövét A

célgömb habozva állapodott meg a bak fején. Kicsinylet- te Ibrahim a célpontot, jobb lenne az állat szügyébe lőni. A kövek közt világító vörhe- nyes foltot gondosan ráültette az irányzók vájatára, lélegzetet vett, s a súlyos mau- zer erősen hátraugorva, nagyot rándult. A dörrenést nyomban magával ragadta a szél. A bak talpra szökött, és lobogó sörénnyel, ugráló farral villámsebesen elrohant. Ibrahim nem hitt a szemének.

Átlendült a kőmellvéden, s a párkányra szaladt. Tíz méterrel arrébb vér fröcskölte a sziklát.

— Nem hazudhat az álom — suttogta megszállottan, s megindult a véres nyomon, amely egy szakadék felé lejtett. Félhomályos, komor kígyótanya ez a szakadék, két fala csaknem függőlegesen zuhan a folyóba, s hatalmas horpadás szegélyeként csupán középen' lebeg keskeny, sima párkány — mintha nagy cseréptál tört volna itt ketté. Roppant mélységben kéklik a szakadék öle, a meredeket csak a boróka zöld foltjai tarkázzák. Ibrahim a mélység pereméhez lépett: a vérnyom folytatódott. Tudta, a szurdok mögött kráterszerű mély katlanba szakad a hegy, s a katlan mélyén tavacska csillog. A vérnyomból ítélve a sebzett bak nem juthat

messzibbre a tónál, ez meg kopár körös-körül, ott könnyű lesz rátalálni. Csak a szakadékon vergődjön keresztül.

Meghúzta a hevedert, hogy jól hátának feszüljön a puska, s beljebb csatolta kopott övét. Fáradt volt. Karja, lába remegett. De a türelmetlenség és düh verejtékében fürösztötte egész testét. Megindult a szakadék fölött Ügyesen megkapaszkodva a hasadékokban, a meredély egyenetlenségeiben, eljutott a szűk párkányra. De a keskeny ösvény nem érte el a szakadék túlsó peremét, hanem egy kiugró sziklába torkollott, s alája száraz fűcsomókat hordott a szél. Fél lábával támaszt keresve, hozzáfogott. hogy megkerülje az akadályt. Csigalassúsággal jutott előre a mélység fiúé nyúló domborulaton, egész testével rátapadt, s amikor a legnyaktörőbb, csaknem tükörsima részhez ért, előrenyújtotta fejét. Sötét üregen akadt meg tekintete, a szikla mögött barlang rejtőzött. Ibrahim agyán ávillant, hogy abban húzódhat meg a bak, s hirtelen furcsa félelem fogta el. No de mit árthat már egy sebesült zerge? Csak nem fog ráijeszteni Ibrahimra? Kapaszkodott tovább.

A bak csakugyan ott volt. Körülötte sötét vértócsa, átlőtt lágyékából ömlik a vér. Kimeredt szemében halálfélelem. Hátsó lábaira rogyva hallgatta Kara Ibrahim zihálását, akit már csak fél méternyi választott el rejtekétől. A halálra vált vad horpásza remegett, fekete sörénye égnek állt a rettegéstől.

Már a barlang nyílására kulcsolódtak a vadász ujjai, az iszonyat mind beljebb taszította a bakot a keskeny, kurta üreg mélyébe. Kicsüngő nyelvével körülnyalta száját. lihegett. A nyüás világos keretében felbukkant Ibrahim mocskos turbánba csavart feje, most térdét vetette meg, s nyomakodott egész testével beljebb, azonban a puskacső a mennyezetbe ütközött, s megakasztotta. Ekkor a rémülettől eszét vesztett bak vad horkanással a bejáratra vetette magát. Szürke tömeg csapódott Ibrahim mellének, és letépte a sziklafalról. Kara Ibrahim pörögve zuhant lefelé, két tehetetlen karjával a levegőt kavarta, fölötte ugyanúgy vonaglott esés közben a bak, mint ő, de a zuhanó embernek úgy rémleft. amaz nem hull, hanem száll föl az égbe, föl egyenesen Allahhoz, őt meg a szurdok éles kövei közé taszítja.

Kampfl József: Apám (márvány)

Boez Gyulát Liszt Ferenc (bazalt)

Jakab Bobért fordítás».

Rieger Tibor: Haját mos« (terrakotta)

I

4

ő

i