Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-19 / 116. szám

ü Duna maii naota 1968. május 19. Az Egyetemi Könyvtár gondja Azelőtt így fogadtuk egy­mást: „Hogy vagy?” Ma: „Te mit tanulsz?" Értelmiségi kö­rökben emlegetik mostanában ezt a példát, s valóban, tanul a mérnök, az orvos, a fő­könyvelő, a jogász, ki tovább­képzés, ki szakosító tanfo­lyam, ki egyéni tanulás útján. Ez a merőben mai jelenség sokféle társadalmi problémát felvet. Ezek egyike Pécsett: hol szerezzék meg a szüksé­ges szakmai irodalmat? A kérdés persze nem vonatko­zik a város és a megye egész értelmiségére, az orvosok és a jogászok ugyanis általában könnyebben megtalálják szak- irodalmukat. Csakhogy az ipari jellegű város olyan sok­rétűvé teszi értelmiségét — bányamérnök, gépészmérnök, textilmémök, energetikus, agrármérnök, vegyész, tejipa­ri szakember és így tovább — hogy ez a sokrétűség eleve feltételez egy Válóban széles gyűjtőkörű könyvtárat. Ilyen pedig a városban nincs. Ezzel elérkeztünk a prob­léma lényegéhez: Pécsett, ahol az ország egyik legré­gebbi, közel kétszáz éves tu­dományos könyvtára műkö­dik, a sokféle értelmiségnek csak egy része talál megfe­lelő szakirodalmat. Mi ennek az oka? Az a fel­sőoktatási rend, hogy egy egyetemi könyvtárnak a hoz­zá tartozó egyetem oktató és kutatási igényeit kell ellát­nia Mivel a Pécsi Egyetemi Könyvtár az ország egyetlen „egykarú” egyeteméhez tar­tozik, nyilván a pécsi állam- és jogtudományi kar igényeit, azaz általában társadalomtu­dományi igényeket hivatott ellátni szakirodalommal. Így fordulhat elő, hogy egy me­zőgazdasági lexikont egy év­ben tizenkétszer kölcsönvesz­nek, míg egy-egy társadalom- í tudományi művet egyszer sem. Mégis a társadalomtudo­mányi irodalom beszerzése a követelmény. Így azonban az olvasó igény szembekerült a hivatalos beszerzési renddel, éppen a város értelmiségé­nek sokrétűsége miatt. Igaz, a Pécsi Egyetemi Könyvtár azért bővíti egyéb, például műszaki könyvállományait is, ez azonban kizárólag a könyv­tár önszorgalmán múlik. De nemcsak az a baj, hogy az állományfejlesztés csak egysíkú lehet. A Pécsi Egye­temi Könyvtárban 1951 óta gond: hogyan lehetne növel­ni az úgynevezett „polcfo­lyómétereket”, vagyis hová lehetne elhelyezni az új kö­teteket? . Ilyen körülmények között dolgozik az ország egyik leg­régibb tudományos könyvtá­ra. Segíteni lényegében csak egyféleképpen lehetne: pénz­zel. A Művelődésügyi Minisz­térium ugyanis korábban el­határozta, hogy a szegedi, debreceni, pécsi és miskolci egyetemi könyvtárat úgyne­vezett régionális könyvtárrá fejleszti. Ez a Pécsi Egyetemi Könyvtár esetében azt jelen­tette volna, hogy szinte egész Dunántúl könyvtárügyét, il­letőleg könyvtári szervezetét összefogta volna, továbbá — s ez itt a lényeg! — legalább kétszer akkora összeget ka­pott volna fejlesztés céljára. De éppen a szűk épület, to­vábbá az így is túlterhelt sze­mélyi állomány miatt < nem kaphatta meg ezt a megbí­zást. Addig? Addig részben át­hidaló megoldásokkal segíte­nek a helyzeten, részben pe­dig türelmet kérnek az ol­vasóktól. Az áthidaló meg­oldások egyike: a Pécs—Ba­ranyai Könyvtárügyi Bizott­ság — melynek elnöke dr. Fényes Miklós, az Egyetemi Könyvtár igazgatója — terve­zi, hogy a zárt üzemi könyv­tárak szakkönyvállományát felméri és a város érdeklődő közönsége elé tárja, azzal a későbbi igénnyel, hogy eset­leg e könyvtárakból „üze­men kívüli” olvasóknak is kölcsönöznek majd. Ehhez pedig az érdekelt üzemek megértése szükséges. , Földessy Dénes Tanácskozás a hátrányos helyzetű tanulákrál Nemcsak az iskola ügye Hátrányos helyzetben minden 5-ik gyermek Számukra külön- osztályt szerveznek A tanulás feltételei: csend, nyugodt családi légkör, különsarok Az ország egy kicsit megint Baranyára figyelt, mégpedig ezúttal az ország pedagógus- társadalma. Három napon át ugyanis az égető pedagógiai kérdést, a hátrányos helyzetű diákok ügyét tárgyalták meg Pécsett a Baranya megyei Ta­nács vb művelődésügyi osztá­lyának szervezésében öt szek­cióülésen mintegy száz szak­ember részvételével. A kérdés fontosságának igazolására csak egyetlen összehasonlítás álljon itt: a megye 41 ezer általános iskolás diákja közül 8 és fél ezer hátrányos körülmények között tanul. A háromnapos sokrétű ta­nácskozás persze, részleteiben inkább a pedagógusok számá­ra volt hasznos. De milyen tanulságokkal járt a szélesebb kör, a társadalom számára? Először is olyan alapvető eredményekkel és pedagógiai tanulságokkal, amelyeket lé­nyegileg a szélesebb társada­lomnak is mernie kell. Me­lyek ezek az eredmények, ezek a tanulságok? Az ankéton végre megfogal­mazták a hátrányos helyzetből adódó modellt. Eddig is nyil­vánvaló volt ugyan, hogy két irányú törekvés szükséges. Az egyik: a hátrányos körülmé­nyek miatt tanulmányaikban lemaradt diákok megtartása és felzárkóztatása. A másik: az átlagon felüli gyerekek képes­ségeinek a tehetség arányában történő kibontakoztatása. Most azonban tudatosan szavakba öntötték, hogy az általános is­kolában e kettő közül az első a fontosabb, a középiskolában pedig — éppen ez iskola jel­legéből, feladatából követke­zőleg — a második, vagyis a tehetségek kibontakoztatása. Nemcsak a három nap vitái, hanem sokéves, széleskörű fel­mérések is bizonyítják: a hát­rányos tanulmányi körűimé, nyék legfőbb, legáltalánosabb okozója egyes szülők alacsony kultúfszintje. Ez elsősorban nem azért baj, mert a gyere­keknek nem tudnak segíteni, a tanulást nem tudják megfe­lelő színvonalon ellenőrizni. Sőt, a szülőnek elsősorban nem ez a feladata. Dr. Bako­nyi Pál, az Országos Pedagó­giai Intézet főigazgató-helyet­tese például előadásában bí­rálta a nőtanács Hogyan ta­nítsuk gyermekeinket című kiadványsorozatát. E helyett a családban biztosítani kell a nyugodt tanulási körülménye­ket, a csendet, az izgalom­mentes családi légkört, lehe­tőleg a külön kis sarkot és egyáltalán a tanulás iránti igényt. Nem egy primitív gondolkodású apa egyenesen lebeszéli gyermekét a tanu­lásról már az általános isko­la időszakában. Fontos eredmény: elhatá­rozták, a megye városaiban, tehát Komlón, Mohácson és Szigetváron megkísérlik kü­lön osztályba helyezni a hát­rányos helyzetű tanulókat. Ezek az osztályok persze ki­sebb létszámúak lesznek és a remélhetőleg országos viszony­latban is kisugárzó hatásuk lesz, hiszen eddig még sehol sem hoztak ilyet létre. Az ankét a gyakorlati pe­dagógiai jellegű tanulságai mellé azonban hadd írjunk le mi is egy igen fontos ta­pasztalatot. Nevezetesen: a hátrányos helyzetű diákok ügye nem csak pedagógia ügy, hanem társadalmi is. Hiszen ez az állandóan moz­gásban lévő gyermekréteg ép­pen társadalmi okok követ­keztében alakul ki, s össze­tétele éppen ezért változik állandóan. Mindez persze el­hangzott az ankéton is. De mintegy száz vitatkozó, job­bat akaró pedagógus gondjai vajon kisugároznak-e a tár­sadalom megfelelő hatalom­mal. lehetőséggel rendelkező többi szervére is? Csak egy példa: a pécsi pályaudvar kultúrvárótermét, körülbelül egy éve étteremnek használ­ják, mivel az Utasellátó Vál­lalat helyiségét átalakítják. Ezt a kultúrvárótermét szá­mos olyan iskola naponta Pécsre bejáró diákjai hasz­nálták, csendes tanul gaíásra, olvasásra, avagy éppen sak­kozás pihenés céljára, akik­nek iskolájában nincs tanu­lószoba. Nem elhanyagolható rétegről van szó, hiszen a megyében háromezer diák in­gázik az iskola és az otthon között. Mégis: csak mintegy két hónapja jelöltek ki a pé­csi vasútállomáson egy ideig, lenes helyiséget kultúrváró- terem céljára. Milyen tanul­ságokat lehet ebből levonni? A hátrányos helyzetű diá­kok megsegítését nem kizá­rólag az oktatásügyi igazga­tásra kell hagyni. Ez általá­nos államigazgatási feladat. Csak egy példa: ma az ifjú­ság jelentős része csak kés­ve, vagy egyáltalán nem fe­jezi be az általános iskolát. Ezekből többnyire alacsony kultúrszintű szülők lesznek majd, akik nem tudják meg­teremteni leendő gyermekeik­nek a tanulás feltételeit. A népművelés szép feladata le­hetne. ha a házasulandó ifjú­ságnak bizonyos alapvető csa­ládi ismereteket oktatna, pél­dául a leányoknak a csecse­mőápolás tudnivalóit, s mind­két nemnek olyan pedagógiai alapismeretekef, mint az a tény, hogy a gyerek néha nem gonosz, hanem életkori sajátosságainál fogva csinta­lan. Aztán meg lehetne szer­vezni, hogy a pedagógus ne csak később, a rossz tanulást tapasztalva döbbenjen rá a hátrányos életkörülményekre, hanem még idejében, mind­járt azok keletkezésekor. Így valamelyik szerv, például a nőtanács a bíróságoktól rend­szeresen és időben megtud­hatná, s az iskolával közöl­hetné, hogy melyik gyereknek a szülei válnak. De mindezek mellett szük­ség van egy a különböző szerveket tömörítő irányító szervre. Nem szükséges egye­nesen erre a célra új appa­rátust létrehozni. De például az igen jól működő gyermek- védelmi munkaértekezlet — ez egyébként nem találó el­nevezés, mert nemcsak érte­kezletről van szó, hanem fel­adatokat határoz meg, hajt végre, s értékel — a hátrá­nyos helyzetű gyermekre is kibővítené tevékenységét. Hi­szen a veszélyeztetett gyer­mekek utánpótlási területét a hátrányos családi helyzetű gyermekek képezik. Egyszó­val: ne hagyjuk magára e kérdésben sem az oktatás­ügyet. Szigeti József Beethoven­hegedűművei A világhírű magyar hegedűs, Szigeti József egyike azok­nak a nagy előadóművészeknek, akik nem Csupán virtuózok, ha­nem a zenei alkotások mélyére hatoló, általános tájékozottságú, müveit muzsikusok. Hogy Írónak Is kitűnő, azt különböző nyelven és a világ különböző városaiban megjelent könyvei bizonyítják. Különösen Beethoven müveivel foglalkozik szívesen. Az Atlantis Verlag kiadásában 1965-ben Zü­richben megjelent Beethoven he­gedűművel című tanulmányát Or­mai Imre fordításában most ad­ta a magyar közönség kezébe a Zeneműkiadó. Az élvezetes könyv alcíme: Tanácsok előadóknak és hallgatóknak. E könyv tehát nem­csak a hivatásos művészekhez szól, nemcsak a rutinos előadó gyakorlati tanácsait tartalmazza, hanem a legismertebb Beetbo- ven-hegedűművek, — a hegedű- verseny, a hármas verseny, a tíz hegedű-zongora szonáta és a két románc — könnyen érthető és az előadási problémákhoz fűzött elemzését Is nyújtja. Szigeti e kompozíciók mélyére hatol, épp ezért értékes vezetője lehet a beethoveni alkotások titkai kö­zött mindazoknak a zenebarátok­nak, akiknek Beethoven hegedű- művel szívügyük. Szigeti monda­nivalója mindenkor eleven és le­nyűgöző, akár Beethoven tempo rubato játékmódjáról, a hangne­mek megválasztásáról vagy egy- egy részletnek különféle nagy hegedűsök által kialakított tech­nikai megoldásáról, akár a lassú tételek záróképleteiről Ír — szel­lemesen. Ezáltal válik Szigeti Jó­zsef könyve minden hegedűs, ze­nekari tag és művelt zenebarát számára érdekes olvasmánnyá* N. T. A hazai és a világsajtó foko­zott figyelemmel kíséri a Cseh­szlovákiában zaj­ló demokratizá­lódási folyamat eseményeit. Kü­lönösen a párt új akcióprogramja keltett nagy érdeklődést, mely cé­lul fűzte ki a dogmatizmus maradványaival való végle­ges leszámolást és a kom­munista jövő reális alapjai­nak megteremtését. A cseh­szlovák belpolitikai esemé­nyek egyelőre bíztató jeleket mutatnak; azonban akadnak olyanok is, akik a helyzet pillanatnyi áttekinthetetlen­ségét kihasználva, igyekez­nek a maguk nem éppen po­zitív elképzeléseit érvényre juttatni. A bizakodás és ag­godalom jegyében íródott Léderer Frigyes cikke a TÁRSADALMI SZEMLÉ­BEN, mely a párt akcióprog­ramját elemezve próbál tá­jékozódni és következtetése­ket levonni a csehszlovák jövőt illetően. A márciusi varsói diákza­vargások sok emberben megdöbbenést keltettek. Saj­nos a napi sajtó olyan szűk­szavú híreket közölt az ese­ményekről, hogy azok alig­ha szolgálhattak alapos ma­gyarázattal. Éppen ezért ajánljuk Wladyslaw Gomul- kának a varsói aktíván el­mondott beszédét, melyet a NEMZETKÖZI SZEMLE teljes terjedelmében közöl. Gomulka részletes alapos­sággal tárgyalja a diákza­vargásokat kiváltó okokat, rámutat a belső ellenség ak­namunkájára, azoknak a személyeknek a tevékenysé­gére, akik még mindig a múlt után sóvárognak. A párt első titkára kitér az ér­értelmiség felelősségére, s az ifjúság körében újabban jelentkező számos komoly problémára. Csak üdvözölni lehet a KORTÁRSNAK azt a törek­vését. hogy irodalmi folyó­irat létére, olyan fontos vi­lágpolitikai kérdéshez is hoz­zászól, mint a békés egymás mellett élés. Simon István és Gyertyán Ervin e prob­lémakörben korunk egyik legképzettebb ' marxistájával, Lukács Györggyel beszélget. Bizonyára lesznek, akik Lu­káccsal az itt kifejtett véle­ménye alapján nem értenek egyet, azonban vitázva is nagyon okos gondolatokat olvashatnak, mindenképpen érdemes figyelni a szavára. A modern mű­vészet gyakran ad fel talányo­kat az ember­nek. A bonyo­lultabb kifejezé­si eszközök sok­szor megnehezí­tik egy-egy mű­alkotás közvetlen megérté­sét. Ilyenkor jó, ha a kriti­ka segítségünkre siet. Külö­nösen hasznunkra válik az olyan áttekinthető és logiku­san érvelő elemzés, mint a Hermann Istváné, mely Jan­csó Miklós legújabb filmjé­vel, a Csend és kiáltással foglalkozik. (TÁRSADALMI SZEMLE). Hermann tüzetes vizsgálat alá veszi Jancsó művészi elképzeléseit, és be­bizonyítja azok tarthatatlan egyoldalúságát. Jancsó kivé­teles tehetségű művész, film­jeinek szuggesztív ereje meg­ragadja a nézőt, ugyanakkor azonban olyan gyöfrő kétsé­geket támaszt benne, me­lyeknek feloldásához nem nyújt „kathartikus” segítsé­get. Az alkotó célja önma­ga ellentétébe fordul, a ro­mantika leleplezése helyébe egy ún. „fekete romantika” lép. Hermann ezzel a „feke­te romantika” kifejezéssel a modem művészet egy na­gyon vitatható pontjára mu­tat rá. Talán a legtöbb problémát a megértést illetően már jó ideje a festészetben elural­kodó absztrakt látásmód okozza. A művész korunk bonyolult világát a hagyo­mányostól eltérő eszközök­kel igyekszik felfedezni, olyan kifejezési módokat keres, melyeknek révén a dolgok és az emberi lélek legmélyére hatolhat Így a járatlan ember számára el­ső látásra meghökkentő ered­mények születnek. A szá­mos, absztrakt törekvéseket elemző írás mellett újszerű közelítésével Benedek István cikke (TERMÉSZET VILÁ­GA 4.) sok érdeklődőnek se­gítségére lehet. Benedek kü­lönösen a „tudat alatti” tar­talmak kifejezésére irányít­ja a figyelmét, s röviden érinti az absztrakt művészet és a patológia kapcsolatát Mi újság a görgős eke kö­rül? A Nehéz emberek című filmből jól is­merjük ennek az érdekes talál­mánynak a sor­sát Sajnos, az ügye azóta sem jutott „meg­nyugtató” dűlőre, sőt az Il­letékesek — teljesen érthe­tetlenül — újabb érveket sorakoztatnak fel ellene. Szabó István, a feltaláló, az Üj ÍRÁSBAN közölt levelé­ben most ismét — ki tudja hányadszor? — bizonyítani kénytelen. Tanulságos elol­vasni. milyen kiagyalt ér­vekkel kell hadakoznia. Mióta mesterséges holdak keringenek a világűrben, egyre többet tudunk meg a távoli bolygókról. A közel­múltban nagy feltűnést kel­tettek a Vénusz 4. és a Ma­riner 5. elnevezésű objektu­mok, melyek komoly tudo­mányos megfigyeléseket jut. tattak a Földre a Vénusz — a közismert esfhajnal csillag — felszínéről. Ezekből a megfigyelésekből a tudósok a bolygó anyagi összetételé­re. légkörére vonatkozóan számos következtetést von­tak le. Marik Miklós a TER­MÉSZET VILÁGA-ban a Vénusz-kutatás új, érdekes eredményeiről számol be (A Vénusz új arca). Kovács Sándor Nemzel­közi prob­lémák Nehezen érfhelók Mi újság? R ogerius mesterhez ha­sonlóan hangzott fel a siralmas ének a Dunántúli Napló 1954. augusztus 28-i számában: Mentsük meg Siklós várát! Milyen is volt még 15 évvel ezelőtt a sik­lósi vár? „Ablakkeretek lóg­nak a vár nyugati oldalán, bent az udvarban méter ma­gasra nőtt a gaz... A lo­vagterem boltozata beszakít, va, a várkápolna kifosztva, ajtói bedöntve ...” Aki felhívta a figyelmet erre a maga nemében egye­dülálló várunk megmentésé­re. egy fiatal pécsi tanár volt: Kovács András. S néhány év után a Bara­nya megyei Tanács jóvol­tából nem lehetett már ráis­merni a romokból újjá va­rázsolt várra: termeivel, mú­zeumával és alkotó házával nemcsak az idegenforgalom­nak, hanem a művészetnek és tudománynak vált kelle­mes otthonává. A BARANYAI VÄRAK KRÓNIKÁSA De miért foglalkozott éppen a siklósi várral egy pécsi tanár? A Magyarszéken szü­letett Kovács Andrást izgat­ta megyéjének múltja, a ba­ranyai várak gyakran ro­mantikus története. Nem elégedett meg azzal, hogy felhívta a figyelmet a sik­lósi vár tatarozására, várku­tató munkájának eredménye­ként rövidesen megjelent az azóta több kiadást is meg­ért történeti tanulmánya: A siklósi vár. E monográfiában elénk tárul a vár történetével együtt a baranyai nép éle­tének múltja is. Az elhanya­golt, néha alig ismert bara­nyai várak iránti érdeklő­dés újabb vártörténeti doku­mentumok feltárására ser­kentette fiatal helytörténé­szünket. Csakhamar megje­lenik Mozaikok Baranya tör­ténetéből és Baranyai várak c. tanulmánya. Ezekből a kis kötetekből elénk lép töb­bek között Szigetvár, Vil­lány története; apró képeket kapunk a keleti Mecsek egyik festői táján fekvő Ré- kavár történetéről, majd a viszlói vár, Márévár histó­riájáról. a Jágónak határá­ban állott Dáróvár sorsáról. Nemcsak tanulmányok jel­zik Kovács András kutatá­sainak eredményét: apró cikkekben, rádió- és nyári szabadegyetemi előadásokon a nagyközönségnek is beszá­molt kutatásairól. Ismerd meg Baranyát! címmel most könyvalakban is szeretné ta­nulmányait megjelentetni, hogy a honismereti szakkö­rökben a tanuló ifjúság is megismerhesse szűkebb ha­zája, Baranya megye tör­ténetét. Még egy érdekes történeti témája van a baranyai vá­rak szorgalmas krónikásá­nak. Kitartó gyűjtő mun­kával 900 lapnyi terjedelem­ben megírta A pécsi szőlő- művesség történeti néprajza című, roppant érdekes dok­tori értekezését, amelynek eredményeként a Szegedi József Attila Tudományegye­temen 1964-ben Kovács Andrást bölcsészettudomá­nyi doktorrá avatták. Most disszertációjának átdolgozá­sán fáradozik, hogy nyomda­kész állapotba téve, lehető­vé váljék városunk egyik igen jelentős mezőgazdasági foglalkozási ága történeti fejlődésének ismerete. A munka rövidesen kész lesz, csak kiadó kell hozzá. Kovács András helytörté­nészünk eddigi munkássága, de több más kutatónk gaz­daságpolitikai eredménye is fölveti a kérdést: mi lenne, ha a pécsi helytörténészek városunk és megyénk fel- szabadulásának közelgő 25. évfordulóját egy modem fel­fogású. marxista szemléletű város- és megyetörténeti em­lékkönyvvel ünnepelnék? (—thisz) A f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom