Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-19 / 116. szám
1968. május 19. 7 Dunanmn aapio Bayer Károly: A medence szélén Nemzetközi művészi fotószalon Tíz évvel ezelőtt a pécsi fotósok egy lelkes csoportja megalapította a Mecseki Fotoklu- bot, mely most kiállítással ünnepli évfordulóját. Ez a kiállítás lehetőségeket nyújt az elmúlt évtized eredményeinek országos és nemzetközi értékelésére. Elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy a pécsi fotósok alkotásai a mostam nemzetközi mezőnyben is igazolják a tíz év céltudatos munkájának eredményeit. Hogy mit jelent a Mecseki Fotoklub egy évtizedes nevelőmunkája városunkban, azt mi képzőművészek tudjuk igazán értékelni. A Fotoklub tagjai világosan látták tíz évvel ezelőtt- az akkor kibontakozó lehetőségeket. A napról napra emelkedő életszínvonal lehetővé tette — sok más, kultúA legjobban mégis annak kell örülni, hogy ma már beszélhetünk műélvező tömegekről. Elég, ha megállunk egy órára a jelenlegi kiállítás paravánjai mellett, és figyeljük a képeket vizsgáló arcokat, halljuk az elejtett megjegyzéseket. Meggyőződhetünk arról, hogy most már nem csak egyszerűen szemlélődő, de bíráló magatartással is találkozunk. A kifinomult ízlés ma már mérni tudja az árnyalatnyi hibát, fáradságot is és ez nagyon jó. A mostani kiállításon 19 külföldi és két magyar fotoklub válogatott képeivel együtt szerepel a pécsiek anyaga. A klubzsürik által otthon kiválogatott anyag nem ütközött helyi szűrőbe. Minden beküldött kép falra került. Ez az rát terjesztő tényezővel együtt —, hogy a fényképezőgép is bevonuljon százezrek otthonába. A fényképező emberek legtöbbje egy idő múlva — szinte magától — fordul a képszerkesztési problémák felé, észreveszi — előbb más képeinek segítségével — a természet szépségeit fotós szemmel. Maga is megpróbálja gépének keresőjével kivágni a természetnek azt a részletét, melyben az elemek esztétikai örömet kiváltó rendben helyezkednek el. Megtanulja rendezni a képalkotókat, technikai eljárásokkal elhagy, kiemel részleteket. Egy új világot teremt, érezni kezdi az alkotás örömét. Bejáratja azokat a pályákat, melyeken keresztül szabadon felszívhatja a vizuális élményeket. Ha nem is fog nagyot alkotni, de jó ízlésű műélvező lesz. A Mecseki Fotoklub szinte mágnesként vonzotta magához a fent vázolt úton elindu- lókat. Iskolát teremtett a tanulni vágyóknak, mely iskolában mindenki lehetett tanár, vagy tanuló egyidőben. Egymástól tanultak a legideálisabb. baráti légkörben. Képeik e közös esztétikai műhelyben napról napra finomodtak. Öröm volt nézni, hogyan fedezik fel azok is a szépet, akik magukra hagyva talán sohasem lépték volna át a hétköznapok szürke falát. A képek ezreiből kiváltak azok, melyek előbb az ország határain belül hirdették a pécsiek sikeres munkáját, később hozták a dicsőséget külföldről is. Büszkék voltunk mindig arra, hogy a magyar fotósok revei bejárják a világot, és örömmel állgpíthatjuK meg: ebbe a világviszonylatban ismert névsorba véglegesen bekerültek pécsi nevek is. Zivko Janevski: Gyerek ügyes rendezői fogás lehetővé teszi az egyes képsorok mögé tekintést is. Az emberek a kiállításokon elsősorban esztétikai örömet keresnek. Nem szívesen nézik az útkeresés vergődéseit, a kísérletezgetéseket, a technikai próbálkozásokat. A látogatókat egyenesen bosszantja a — sajnos minden kiállításon szereplő — középszerűség, édeskés szentimentalizmus, mesterkélt túlrendezés, és nem utolsó sorban a műfajtól idegen hang. A jelentéktelen képek felett átsiklanak a tekintetek, de van a falakon sok olyan kép, mely minden látogatót megállít. Nem közömbös, hogy a képekre irányuló tekintetek örömet, tetszést, vagy megdöbbenést árulnak el. Lehet vitatkozni azon, hogy az esztétikai örömkeltésen túl még mi a szerepe a kiállított képeknek. Kell-e a képnek hangosan oktatni, elég-e a halk közlése a mondanivalónak? örüljünk-e annak, hogy a legutóbbi képkiállítások közönségét sikerült a kiállított anyaggal megdöbben teni. egy nagy tömeget elriasz tani’ A nem valami kedvező feleletet már megkaptuk a tömegektől, akiknek készül minden alkotás. Legalábbis ezt hirdetjük. A tömeget nevelni, vezetni kell. de nem hangos, sokszor megtévesztő útjelzőkkel. Sajnos, van ezen a kiállításon is sok olyan kép, ami megdöbbenti a látogatók nagy részét. örömet keveseknek okoz. Lehet, hogy egyes alkotók ezt akarják elérni, lehet, hogy csak kísérletnek szánták. Túl sok napjainkban a kiállítási falra akasztott kísérlet, kevés a kitartó kísérletsor végén kiforrott alkotás. Az útkeresés verejtékszagú részeredményei érdekesek lehetnek az utókor kutatóinak, de nem kíváncsi rá a közönség. Sokszor elhangzik a teremben a rövid vélemény: Érdekes. De semmi más. Elég csak érdekesnek lenni? Az eredetiség magában még nem jelent értéket. A fotósok az érdekességet megtalálhatják a témában, a képkivágásban, de sokan a technikai ügyeskedésbe tévednek. Ez nagyon veszélyes út a fotóművészet területén. Zsákutca. Nagy hibája egy képnek, ha a szemlélő csak a formát veszi észre, de még visszataszí- tóbb a formakölcsönzés idegen területről. A fotóművészet gyermekkorában még érthető volt a felnőtt testvér kezének szorongatása. Az akkori fényképek fogyatékosságait a festészet, grafika régen elfogadott formáival igyekeztek takargatni. Ügy látszik, világviszonylatban Van még takargatni való, kölcsönre szoruló Péter János: Diszkréció szegénység. De kell ezzel hivalkodni? Csodálkozunk a szemcsés lágyítással festőiség- re törekvő, kemény hívással grafikai hatásokat nyújtó képek szerepeltetésén. Emeljük ki azokat a képeket, kollekciókat, melyek széleskörű örömet, elismerést vál tottak ki: Fotokreis Fotuno Bem, (Svájc) Suomen Kama- raseurojen Liitto R. Y. Hel sinki (Finnország). Gruppo Fo- tografico Crefonese Cremona, (Olaszország) majdnem minden képe. A Mecseki Fotoklub sok jó képe közül névvel is említsünk egy párat: Halász Rudolf EFIAP: Ajtó és kosár, Bábjáték, Dr. Lajos László Kompozíció, Lantos Miklós: Dzsámi, Marossy István: Erzsébet híd. Péter János: Diszkréció. Rácz Károly: Háztetők, Dr. Sülé Tamás: Agneska, Dr. Szász János: Magárahagyot- tan, Tillai Ernő, EFIAP Csendélet I. Bezzegh Zoltán Szabó Ferenc szerzői estje Szabó Ferenc kétszeres Kos- suth-díjas zeneszerzőnek művei csendültek fel az Országos Filharmónia hatos bérleti sorozatának utolsó estjén a Liszt teremben. A mai magyar zeneművészet egyik legjelentősebb alkotó egyénisége tanulmányait Kodály Zoltánnál, Weiner Leónál és Siklósi Albertnél végezte. Tizennégy évet töltött a Szovjetunióban, ott bontakozott ki alkotóereje, ott ismerte meg a népéért és népének alkotó művész feladatait. A 30- as évek közepén írta Lírai szvitjét, 1940-ben pedig Mol- dován rapszódiáját. A stílusában realistává fejlődött művész hazájába visszatérve élére állt annak a hazafias mozgalomnak, mely céljául a tartalmában szocialista, nyelvezetében nemzeti zeneművészet felépítését tűzte ki. Mint a Zeneművészeti Főiskola tanára, majd igazgatója ezt fokozott erővel igyekezett megvalósítani. Itthon keletkezett művei közül legjelentősebbek a nagyzenekarra írt egytétel Hazatérés, a Ludas Matyi-szvit. az Emlékeztető-szimfónia, hatrészes népdalfeldolgozása, a Nótaszó, valamint hatalmas óra tóriuma, a Föl támadott a tenger. Pécsi szerzői estjén nem e nagy lélegzetű alkotások szólaltak meg, hanem kamaraművei, zenei életünk élvonalbeli előadóművészeinek tolmácsolásában. Két vonósnégyesét a Tátrai vonósnégyes adta elő maradéktalan beleéléssel és bravúros képességgel. A népszerű, különböző hangulatokat megelevenítő, ötletekben gazdag Felszabadult melódiák című zongoraciklust Bacher Mihály gazdagon árnyalt tolmácsolásában ismerhettük meg. Balassa György és Bächer Mihály a klarinétra és zongorára komponált Szonátát, Mező Márta pedig a kéttételes gordonka Szólószonátát adta elő. A Radnóti Miklós verseire írt három dal Sziklay Erika és Szűcs Lóránt tolmácsolásában csendült fel. A koncert ünnepi hangulatát emelte, hogy azon megjelent Szabó Ferenc is. Kár. hogy a közönség részéről csak nagyon kevesen voltak kíváncsiak e színvonalas hangversenyre. — ni — Csorba Győző: Lé’ek és ősz C sorba Győző új kötetét sajátos drámaiság jellemzi: a halál szomorúsága és az élet áradó, rajongó sze- retete csatázik a költő lelkében. Ennek a harcnak az állomásait, hullámzását, a lélek belső mozgását tükrözi a négy ciklusba komponált kötet. Az Ellenpontok-ban a lét legátfogóbb kérdéseire keres választ. A valóság zűrzavarában felfedezi a rendet, a kusza hangzavarban a ritmust, a zenét (Ritmus, rend, zene). A káprázatosán gazdag mindenségben a legnagyobb csoda számára mégis maga az ember, akiben a végtelen ellentmondásai tükröződnek, s maga is egy a végtelennel. A költő meghatott áhítattal szemléli az ellentmondásaiban is nagyszerű embert: ,,S kölykök karácsonyi szive is, óceánok bősége, működés, mely zene már magában, csillagok, csillagok, határtalan világok Lélekké is bomol a pete az anyában, s női olyan új virág, melynek illata, szirma együtt-mozdul a szél örök fuvallatában.” (A test csodái) A gazdagság és szépség látványa csalja ajkára a fausti vallomást (Igénytelen Faust), s ez naponta megújuló küzdelemre kényszeríti a halállal. Hangsúlyozottan egyéni ez a dráma — a „sötéttel” mindenkinek magában kell megküzdeni —. de a néző is magára eszmél benne, s így válik a költő „lámpássá”, melynek „sugár-csápjai az éjszaka falán tapogatóznak”, így „segít másoknak, mert kimondja helyettük is, mert nevet ad, s ezzel helyre tesz, építi a rendet. A rend pedig az élet egyik legfőbb oltalmazója” — vallja Csorba Győző. A szív kísérteiéivel a szavak szép rendjét, világosságát, az elmúlással a természet örök megújulását, a magánnyal a megtartó emberi közösséget, a bizonytalansággal a lélek kő-nyugalmát szögezi szembe. A Család, a Fordított kígyó, a Lélek és ősz ciklusban is fel-feltör a keserűség, de inkább csak melléktémaként, ellenpontként, hiszen éppen a múlandóság, a változás ad különös értéket annak, ami örök, ami állandó. Az impresszionizmushoz azonban semmi köze Csorba Győző költészetének, a „könnyű-hab-illanékony” pillanat, amit megőriz, mindig túlmutat önmagán, mindig egy mélyebb igazság, emberi lényeg hordozója, a költő egyéniségének, érzéseinek, gondolatainak, s csak egészen ritkán hangulatainak kifejezője. A halállal farkasszemet néző, szorongva figyelő ember számára példát ír az ablaküvegen körbe-körbejáró légy, amely erői fogytán sem veszíti vágyát a „kék ég tág kékségei” után (Példa), a tavaszi újulásban egy korhadt törzs jelenti számára a legfontosabbat, „mely mégis így is koronát nevel s holott a pusztulás országa szinte úgy tartja a magasba az életet mint vénasszony-kar világkosarat.” (Áprilisi változatok) J . Mai líránknak alig van mélyebben járó filozófus költője, mint Csorba Győző. Gondolatisága azonban sohasem elvont, száraz racionalizmus, sohasem személytelen. Kötetnyi filozófiai fejtegetést tud egyetlen epigrammatikus tömörséggel megfogalmazott képbe, strófába belesűríteni. A Két metamorfózisban pl. sziporkázó szellemességgel leplezi le a törvények vulgarizálását, az olcsó vigaszt kínáló ál-filozófiát: „Csata után széjjelszórt tollcsomók: a macska gerlicét evett Most gerle nincs a gerle macska lett s a macska mégse tud röpülni.” A legnemesebb hagyományokat fejleszti tovább azokban a versekben is, amelyekben személyes emberi kapcsolatairól vall. A gyermekkor utáni nosztalgia ősi, elkoptatott metaforáknak ad új fényt: „Emberi fészek enyhében születtem, nőttömben kotlós-szárnyú ég takart” (Ideje lenne), egy-egy meghitten, ismerősen is újszerű képben maradéktalanul fejezi ki egy élettragédia fölötti megrendülését: „mint kirablott fészkű madár jaj! jaj! kínjai fordított villámán fölcikkanni készül az űrbe.” (Bolyongó) A Fordított kígyó a szerelemnél is erősebb, mindent túlélő, mindig megújuló összetartozás klasszikusan végleges megfogalmazása. De szinte nincs is olyan verse a kötetnek, amelyet meg nem próbálnánk elraktározni emlékezetünkben, amelyet újra és újra fel kell lapoznunk, hogy új szépségeket fedezzünk fel benne; képeket, amelyek belső bonyolultságuk ellenére oly egyszerűnek, egyedül lehetségesnek tűnnek, mert nevet adnak a kifejezhetetlennek: játékos rímeket, a ritmus rejtett finomságait, egyszerű kötőszavakat, amelyek a régi magyar költészetre visszhangzanak. A költő, „túl az ötvenen”, az újjárendezés szándéká" val méri fel a világot és önmagát. S mert a belső küzdelmet végigkísértük, a költővel együtt magunk is átéltük, osztozni tudunk vele .az ünnepvárásban, a humánum győzelmébe vetett hitben is: „De jön az ünnep, s nő, fényesedik. Megtölti a szíveket, s kidől belőlük. A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat: kellék lesz. épp idevaló. Az ünnepé, mely hívja őket, s lábához szelídíti. Az ünnepé, mely oly mérhetetlenül hatalmas, hogy még ellenségét is magához engedheti kockázat, aggodalom nélkül. Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.” (Téli ünnep.) Hetedik kötete elvitathatatlanul a magyar költészet legjobbjai között jelöli ki Csorba Győző helyét. Váróczi Zsuzsa é
