Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-26 / 122. szám

1968. május 26. i Duna nttxu fiaoto Czinkotai Frigyes képei A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat művészeti szakosztá­lya hézagpótló feladatot vállal magára azzal, hogy új székházá- nak lehetőségeit kiaknázva kép­zőművészeti tárlatokat rendez. Bartha László és M. Szűcs Ilona akvarelljeit, Haraszti Pál, Gádor Emil, Takács Dezső, Platthy György és felesége, P. Kovács Julianna festményeit, Soltra Ele­mér és Bizse János szovje.unió- beli utivázlatait, valamint egy pécsi grafikai kiállítást mutat:ak be ez idáig. Egyre növekvő igényt jelez az a tény, hogy a városban elsza­porodtak a kiállítások: a TIT Bartók Klubja mellett a Meszes! Kultúrotthon, az Orvosi Egyetem klubja, a Városi Könyvtár olva­sóterme, a Tanárképző Főiskola díszterme és klubja, a Városi Művelődési Ház alagsori helyisé­ge, az írók Könyvesboltja, és még sorolhatnánk tovább a pécsi mini-galériákat. A reprezentatív kiállítóterem a Technika Háza díszterme művészeti kiállítások, biennálék, területi és megyei képzőművészeti tárlatok, vagy pedig jelentős életműveket felso­rakoztató művészeti bemutatók színhelye, és egyúttal mezőgaz­dasági, ipari bemutatócsarnok is. A Janus Pannonius Múzeum Rá­kóczi úti kamaraterme viszont nincs kihasználva kellőképpen, mivel — paradoxon — a milliós költségvetésű intézményben idő­szaki kiállítás rendezésére csak minimális összeg áll rendelke­zésre. A városban szétforgácsol­tak az erők, így a rendezvények is ad hoc jellegűek, nagyonis el­térő színvonallal. Immár a második kaposvári ki­állító Pécsett, rövid idő leforgása alatt. Kovács József múzeumi restaurátor után dr. Czinkotai Frigyes állatorvos képeit is meg­ismerhetjük. A kiállítási kataló­gus ismerteti Czinkotai rövid életrajzát: 1932-ben született Ka­posvárott. középiskoláit a helybe­li Táncsics Mihály Gimnázium­ban végezte, 1955-ben a Buda­pesti Állatorvostudományi Egye­temen állatorvosi diplomát szer- zc:t. Szabadidejében fest. Ez az első önálló kiállítási anyaga, me­lyet megelőzően már a kaposvá­ri TIT Székházban is bemutattak 1966-ban. Képcímei elárulják, hogy járt Krakkóban és Párizs­ban, gyakran megfordul a Bala­ton mellett, de Óbuda hangula­tát is kedveli. Nem „tanult fes­tő”, de nem is ösztönös, a látot­takat hagyományos eszközökkel ábrázolja. Előadásmódja leíró jel­legű, piktúrája fanyar hangulatú, színvilágát fáradt színek harmó­niája jellemzi. A látványhűség láthatóan megköti fantáziáját, emellett az is igaz, hogy képei formailag gondosan megoldottak. A részletek kidolgozása mellett még a képi egyensúlyt is mér­tékkel megtartja. Képei mégis nélkülözik — minden igyekvő szándék ellenére is — azt a bel­ső feszítéket, amely a mondani­való hitelét jelenti, azt erősíti, hiányzik belőle az a plusz, ami a látvány felidézését művészi él­ménnyé tudja varázsolni a néző szemében. A kiállítást Martyn Ferenc fes­tőművész nyitotta meg. RomvAry Mérlegen a Jelenkor másfél éve A folyóirat megtalálta közéleti helyét E hét keddjén a Jelenkor szerkesztőbizottsága és az író­csoport tagjai, valamint a he­lyi kulturális szervek képvi­selői jelenlétében Orbán Ve­ra, a Művelődésügyi Miniszté­rium irodalmi osztályának munkatársa értékelte a Je­lenkor másfél évének munká­ját. A referátum — az ország valamennyi irodalmi fapját értékelték ezekben a hetek­ben — a Jelenkor 1967-es évfolyamát és 1968. január— májusi számait tette mérleg­re. Az értékelést élénk vita követte, Orbán Vera megál­lapításainak túlnyomó több­ségével azonban az összes jelenlevők egyetértettek. A referátum a bevezető­ben utalt árra, hogy az 1966 decemberében történt értéke­lés (amelyet Tóth Dezső tar­tott) főbb megállapításai a következőkben foglalhatók össze: a folyóirat megtalálta közéleti helyét, ennek bizo­nyítéka többek között a szo­ciográfiai írások fellendülé­se, a szélesebb olvasói réte­geket érintő viták jelenléte; a szépirodalmi anyagban elő­retört egy pozitívabb eszmei- ségű irányzat; a folyóirat összképét tekintve általában jóval komponáltabb, koncep- ciózusabb lett A Jelenkor és a Dunántúl Az elmúlt másfél évre vo­natkozóan megállapította a referátum, hogy a szerkesz­tés helyes és Iáható törekvé­se minden helyi — pécsi és dunántúli — érték, hagyo­mány támogatása és felmu­tatása. Kiemelhető e tekintet­ben a pécsi Modern Magyar Képtárral foglalkozó írások sora, a Pécsi Balettel, a Ka­posvári Tavaszi Tárlattal stb. kapcsolatos írások. A he­lyi munkásmozgalmi hagyo­mányokat felmérő kutatások eredményeit közlő cikkek szintén ehhez a törekvéshez tartoznak. A tájat, a táj ne­vezetességeit bemutató ripor­tok, szociográfiák az elmúlt másfél év alatt tovább tere­bélyesedtek. Más kérdés ezeknek az írásoknak a szín­vonala — ez nem mindig megfelelő. Helyes a szerkesz­tőségnek az a törekvése, hogy az „íróibb” szociográfiákat támogatja. Az írói bázis szé­lesítése mellett azonban a Je­lenkornak törekednie kell az egész Dunántúl gazdasági, művészeti közéleti problémái­nak felmérésére. A Komarov Gimnázium hangversenye Május 21-én este rendezte önálló koncertjét a Liszt-te­remben a Komarov Gimná­zium vegyeskara. Dobos László hozzáértő irányításá­val rövid idő alatt olyan együttessé fejlődött az új- mecsekaljai fiatal kórus, amely számottevő helyet biz­tosít számára az átlagon fe­lüli iskolai kórusok között Olyan jól énekelhető, hatá­sos. de mindemellett érté­kes müveket szólaltattak meg, melyek nem haladták meg a gyerekek képességeit, ezért volt hangversenyük él­vezetes és sikeres. Békefi Diana tehetségre utaló zon­goraszámai, valamint a Liszt Ferenc Zeneiskola növen­dékzenekarának (vezényelt: Papp György) közreműködé­se erősítette a rövid, de han­gulatos koncert sikerét. Kultúrpolitika Hiányosságnak számít hogy a Jelenkor az ifjúsági iroda­lomról lezajlott vita óta nem kezdeményezett hasonlót, és az átfogóbb, nagyobb pers­pektívákat érintő vitákhoz sem kapcsolódott Ezzel szemben a közízlés formálá­sának szerepére helyesen és eredményesen vállalkozott a lap, ilyen írásainak nagy »ré­sze valóban az „átlagolvasó” eligazítását szolgálja, irodal­mi alapkérdésekre ad választ Emellett olyan tájékoztató munkákat is végez a Jelen­kor, amely a világirodalom legújabb jelenségeiben segít eligazodni az olvasóközönség egy másik rétegét, az értel­miséget. Az olvasóközönség orientálását szolgálták az írókról készült portrék (Ben­jamin László, Örkény István, Thurzó Gábor, Szécsi Margit, Karinthy Ferenc, Cseres Ti­bor, Szabó Magda. Mándy Iván), valamint hosszabb ta­nulmányok, például Déry Ti­bor novelláiról és Gyurkó László könyvéről. Itt a szer­kesztés tudatos irodalomszer­vező, politizáló tevékenységé­nek jelenlétét lehet látni; a Jelenkor főleg ezekkel a ta­nulmányokkal szól bele a he­lyes kritikai értékrend kiala­kításáért folyó országos kri­tikai törekvésekbe. Egyik fő vitapontként me­rült fel a móriczi hagyomány kérdése. A referátum szerint ebben a jelentős problémá­ban a Jelenkor még nem ta­lálta meg a helyes utat, a megfelelő arányokat. Szépirodalom A korábban gyakran vita­tott versszínvonal az utóbbi számokban határozott emel­kedést mutat Igazán jelentős javulás azonban a prózai­drámai anyagban mutatkozik. Megállapította a referátum, hogy a szépirodalmi írások ja­vulásának egyik oka a pécsi írók műveit uraló határozott pozitív vonás, valamint az, hogy a külső, többnyire fő­városi írók itteni szereplése a szerkesztőség határozott és tudatos felkérésére, szervezé­sében történik. Darvas József Zrínyi drámájával — bár a mű a tavalyi évad egyik leg­többet vitatott darabja — a mai magyar drámaírás egyik értékest alkotását tették köz­zé a folyóiratban. A szerkesz­tőségnek a drámáért végzett munkája arra is példa, ho­gyan kell „megharcolni” egy anyagért. Szerkesztés Minden korábbi megjegy­zés, eredmény vagy probléma természetesen a szerkesztés munkájára is vonatkozik. Mégis kiemelkedő a szerkesz­tőség erőfeszítése a stabil szerzőgárda kialakításáért. Látható a törekvés az után­pótlás biztosítására is. Min­den bizonnyal azonban mé». több műhelymunkára lenne szükség. A 68-as évfolyammal kapcsolatban, hogy ti. az idén a Jelenkor új fedőlappal, ro­vatokra való bontás nélkül jelenik meg, idézzük a befe­jező mondatokat: „Ezzel kapcsolatban egyet­len megjegyzésünk lenne: a rovatok egymásba olvadásá­val ne adják föl azokat az eredményeket, amelyekről a fentiekben szólottunk. A szo­ciográfiák, a tanulmányok, a kritikák eddig elért színvona­lát tartsák meg és próbálják eszmei-esztétikai orientálá­sukkal minél jobb nevelő­munkát végezni olvasóik kö­rében.” Éneklő Baranya Felnőtt énekkarok napja Az Éneklő Baranya program­jában a Szigetváron megrende­zett úttörő kórusfesztivál és a siklósi középiskolai kórustalál­kozó után május 26-án, vasárnap Komlón a felnőtt énekkarok napját rendezik meg. Reggel 9 órakor térzenével kezdődik a nap, a Május 1. Mű­velődési Ház előtt, a Komlói Bányász Fúvószenekar játszik Bornemissza Géza vezetésével. 9.30 órakor a Lenin téren Gal- lusz József, a Komlói Városi Tanács vb-elnöke köszönti a megjelent dalosokat, akik ez­után összkarban előadják az Ütemre cseng a csákány, Szabó; A hősök emlékezete és Böjti: Ifjúmunkások dala című kórus­műveket. 10.30 órakor a Komlói Belvárosi Ének—zenei Tagozatos Általános Iskola énekkara ad hangversenyt a Steinmetz Gim­názium udvarán Tóth Ferenc ve­zényletével. Délután 3 órakor Sikonda kö­zelében egy erdei tisztáson er­dei hangverseny lesz, a találko­zón résztvevő énekkarok mellett közreműködik a Pécsi Vonósné­gyes. Barth István (fuvola), Kir- csi László (oboa) és Paláncz Ta­más (klarinét). A nagy énekkari hangverseny­re délután fél hatkor kerül sor a Zrínyi Művelődési Házban. Ezen fellép valamennyi résztvevő énekkar: a Komlói Munkáskó­rus (karnagy: Tóth Ferenc), a Mágocsi Kodály Kórus (karnagy: Balatoni Mátyás), a Komlói FMSZ Magyarszéki Vegyeskara (karnagy: Balatoni Mátyás), a Siklósi Vegyeskar (karnagy: De- d© Ilona), a Szalatnaki Vegyes­kar (karnagy: Krausz György) és a Szigetvári Tinódi Vegyes- kar (karnagy: Hergenrőder Jó­zsef). Eltávozott nap A kissé poétikusan hangzó cim mögött egy társadalmi­lag nagyon érdekes, nem mellőzhető és fájdalmas igái, de mindenek előtt emberi dráma kemény, ferdítgetések nél­küli körvonalai húzódnak. Filmgyártásunk — minőségben, de mindegyre létszámban is jelentős szárnya teljes nyílt­sággal közeledik az emberhez, a mai emberhez, s rajta keresztül a mai problémákhoz, az igazságokhoz és az át­hatolható perspektívákhoz, a morális mulasztásokhoz ég a befejezhetetlen dolgokhoz a legkülönbözőbb és gyakran na­gyon is aktuális társadalmi kérdésekhez. Ez a közeledés egyszerre' próbál szenvedélyes, Intellektuális és dokumenfum- szerűen valósághű lenni. Az utóbbi időben ez mind több­ször sikerül is, a példák filmcímek felsorolása nélkül Is is­mertek. Mészáros Márta első, egész estét betöltő játékfilmje a* ember életének egy roppant súlyos pontját közelíti meg: a születési, a szülői determináltságot, beleértve magát az életadást, a biológiai és morális jellemvonásokat, a tapasz­talatot, az érzelmet, s beleértve lényegében mindent. Mé­száros Márta ebből a rendkívül bonyolult és sohasem egy­értelmű komplexumból kiragadja az érzelmi skálát, azt a vonást, hogy az ember életében az egyik legmaradandóbb s legtermékenyebb a szeretetélmény, és egyik legkínzóbb, legrombolóbb a hiánya. Mészáros Márta ezt fordítja át egy intellektuális, az érzelmességet dokumentumelemeiben is kerülő nyelvezetre. Szőnyi Erzsi sorsa végeredményben csak egy aktuális példa. A gyermekvárosban nevelkedett leány egy textil­gyárban dolgozik. Huszonnégyéves korában — különböző sejtett és ismert — inspirációktól sugallva elkezdi keresni a szüleit. Végülis ráakad az anyjára, aki ugyan hamarosan megbánja meggondolatlan válaszlevelét, de már nem aka­dályozhatja meg Erzsi érkezését. A lány zavart megdöbbe­néssel fogadja, hogy anyja most sem ismeri el a világ előtt gyermekének, letagadja, és a lány így teljes inkognitóban és teljes érzelmi zűrzavarban marad két napig látogatóban a Zsámboki családnál. Az anyja úgy mutatja be, mint az unokanővérét, de a család férfitagjai valamit sejthetnek, legalábbis ez érezhető kedveskedő-bizalmatlan magatartá­sukból. A film Várkutat ábrázoló része a legteljesebb, a legjobb. A legdrámaibb is. Szőnyi Erzsébet nem csupán a gondosan és kissé naivan — vagy inkább gyermekien — felépített érzelemvilágában rendül meg súlyosan, nem csu­pán az anyjáról érti meg, hogy fél tőié, és a számára ez­után végképp csak Zsámbokiné marad, nem csupán a fél­feudális családi életformában feltáruló fájdalmas és meg­alázott női világ rendíti meg. A kitűnő, több mint pusztán valóságszerű, egyszerűen komponált képsorokban egy kü­lönös, mélyen emberi mélység mutatja meg magát. A lány szeretetért jött, s két nap múltán kiüresedett lélekkel tér vissza a fővárosba, a leányszállásra. A film egy váratlanul ható gongütéssel ér véget, mint­ha azt szeretné'hangoztatni: nincs tovább, ezen a ponton túl nincs magyarázkodás, a lélek leszámolt mindennel, és saját, boldogtalan öntörvényei szerint él tovább. Mi történt valójában a lélek mélyén? Vajon Erzsi fura találkozása a lecsúszott, vidéki szabóval (akit egy titkos hang figyelmez­tetésére apjának érez) arra int, hogy kemény, töredezett boldogtalansága csöndes, csaknem ironikus beletörődéssé változott? Vagy csupán egy fájdalmas átmenetről, egy más, egy új, egy nélkülözhetetlen narkotikum veszi át a korábbi érzelmek, nosztalgiák helyét, amit kitünően hoz közelünk­be Szörényi Levente zenéje, és az előadó Illés-zenekar? Amit oly pontosan és szenvedéllyel érzünk a mindent vál­laló szerelmi mozzanatban a film végén? A film gondolkodásra késztet. A z Eltávozott nap első nagy játékfilmje Mészáros Már­tának, előzőleg számos figyelemreméltó dokumentum- és kisfilmet készített. Rendezői alkatában szerencsésen és arányos vegyületben jelentkezik a dokumentum valóság­igénye (és valóságbiztonsága) a női léleknek a férfinál fi­nomabb érzékenysége, és egy célratörő, a lényeges ponto­kat megfigyelő és kiragadó intellektuális igény. Első film, és mint ilyen, több mint figyelmetkeltő. Anélkül okos, hogy egy pillanatig is az okoskodás látszatát keltené, szép, de még a legkísértőbb pillanatokban is szisztematikusan meg­kerüli az érzelmeskedést, fájdalmas, de nem végképp le­hangoló (sokkal inkább lelkiismeretet ébresztő) és a nézőt nem hangulati lelkizésre, nem csevegésre, hanem a súlyos és felelősségteljes gondolatok társaságába hívja meg. Mint­ha nem is az első nagy játékfilmje lett volna Mészáros Mártának. Érdekes választás volt Kovács Kati. Annakide­jén, mint amatőr táncdalénekes a Ki mit tud vetélkedőin meglepetést keltett a kor divatjával szinkron, de nálunk addig ismeretlen — valójában nagyon is természetes elő­adásmódjával. Az ének, a könnyűműfaj után, most a má­sodik filmszerepében különösen meglepetés. Színésznő, de nem a szó hagyományos értelmezésében. Színésznő a fiimi értelmezésben. Nála nem a szó, a beszéd, hanem a hang­súly, az arc, a mozdulatok. Ezek beszélnek, és ezeknél is jobban, jellegzetes egyéniséggel hidegfényű, már-már csak­nem bizalmatlan nézése. (Thiery) PADLÁSMÚZEUM IZ ícsiny műhelyük, cégére ott szerénykedik a szigetvári Zalka Máté utca végetáján, szin­te eldugva az errefelé amúgy is ritkán tévedő turista szeme elől. Ugyanis a megszokottól eltérő­en nem a ház utcai homlokza­tán, hanem annak udvarra néző falán kapott helyet a gölöncsér­korsók, vázák, virágcserepek egyszerű rajzával ellátott cég­felirat: BENCSIK ISTVÁN FA­ZEKASMESTER. — Sajnos nincs itthon, éppen piacozik a papával — mondta a kaput nyitó fiatalasszony, s mindjárt útba is igazított, hol találhatjuk meg a standjukat. Idős és ifjabb Bencsik István, bizony nem nagyon osztozott az örömünkben, amit a pakolásuk láttán önkéntelenül is kifejez­tünk. — Szívesebben vettük volna, ha elnézésüket kérhetjük a nagy elfoglaltságunk miatt — keser­gett a fiatalabbik —, de látja, félidőben van még a piac és nem tapodja senki előttünk a földet. . . Ha nem mondja, akkor is lát­tuk volna, hogy nem járhatott sikerrel a piacozás. Elárulta ezt a kosarakba púpozva visszara­kott csirkeitatók, virágcserepek halmaza. — Maguk az első újságírók itt Baranyában, akik kiváncsiak a mesterségünkre, pedig már négy éve annak, hogy átköltöztünk Somogybol Szigetvárra — mond­ta különösebb szemrehányás nélkül Pista bácsi, miután ha­zaérve egyenesen a fazekasmű­helybe invitált bennünket. — Itt érzem igazán jól maga­mat — mutatott körül a külö­nös, inkább múzeumi, mint mű­helyi hangulatot árasztó szer­számokon, berendezéseken —, pedig már négy éve a fiam a gazda benne. Én már csak statisztálok mellette, amíg élek, akár a megboldogult édesapám, akitől meg én vettem át ötven évvel ezelőtt a mesterséget. S amíg egyenként, szinte kü- lön-külön megsimogatva muto­gatja, magyarázza az évszázados szerszámok, az „irókák”, az ecsetek, a „falculókések”, fara­gósarlók, szűrőrosták, „csöcsö- lök”, s egyéb kellékek rendel­tetését, lassacskán elmondja a Bencsik família történetét is. Édesapja, néhai. Bencsik József fazekasmester 1880 táján céh­legényként járta sorra az ország majd minden nevesebb gölön­csérműhelyét, hogy utána Hor­vátországban, majd idehaza a Somogy megyei Hedrehelyen tartós hírnevet szerezzen a Ben- csik-féle mázas-vázáknak, boká- lyoknak, „lábú-lábasoknak’*, ,,Piece s-kor sóknak”, dísztányé­roknak, a csodálatos mintájú tálaknak, melyek közül néhá­nyat a kaposvári Rippl Rónai Múzeum is becses tárgyként őriz. — Na, persze azóta már a ma­gam és a Pista fiam munkái kö­zül is bekerült egynéhány a so­mogyi múzeumba, de itt Bara­nyában sajnos még nem is na­gyon vettek tudomást rólunk — mondotta miközben a fia is ha­zaérkezett a piacozásról. — Múlassa meg papa a köny­veket is, amelyekben a Bencsi- kek munkájáról írnak, külön­ben csak félhiteles marad, amit a családunkról mesél. Addig én lehozok néhány tárgyi bizonyí­tékot a padlásmúzeumunkból . . . Sajnos, a szépnél is szebb tárgyi bizonyítékokat” ném tudja híven szemléltetni a *c- luk készült fotó. de annál in­kább a könyvek, amelyek elis­merő értékelés formájában ta­núskodnak a fazekas Bencsikek három generációra szóló mun­káiról. — Hiába na —■ J legyintett if­jabb Bencsik István, miután óvatosan asztalra rakta a gon­dosan leporolt dísztárgyakat —, ezek már úgy látszik tényleg csak a padlásra valók. Pedig elhlhetik, hogy szívesebben fog­lalkoznánk velük, mint a vásári holmikkal, noha szükség van ezekre is — célzott a csirkeita- tókra, virágcserepekre, — de hát mit csináljunk, ha a mai mo­dern világból lassan kikopnak a fazekasok . . . És amikor mentő ötletként megpendítjük a szigetvári ide­genforgalmat, ezt már Bencsik Pista bácsi sem hagyja reagálás nélkül. — A mi maszek fajtánknak sajnos, nincs helye a vár kör­nyékén, csak a heti viacon, meg a vásárokon, ahol kelen­dőbb a cifraság, mint a mi por­tékáink . . . Mit. lehetne hát tenni az ér­dekükben? Jobb híjáh egyelőre azt, amit mi is tettünk. Meg­írtuk a problémájukat és bí­zunk. abban, hogy az illetékesek találnak módot arra. hogy ran­gosabb ..stand” iusson osztály­részül a Bencsik családnak. P. Gy. j é

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom