Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-10 / 34. szám

IMS. FEBRUAR 1«. napló 5 Dr. Vinkler János Dr. Vinkler János, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nyu­galmazott tanszékvezető pro­fesszora, a Pécsi Tudomány- egyetem volt rektora és a Jo- ki ICar dékánja, a napokban meghalt. Benne volt oktató­társai és számos tanítványa melegszívű, közvetlen bará­tot és munkatársat, kitűnő ok­tatót & jeles tudóst vesztet­tek el. A polgári eljárási jo­got művelte a tudományos téren és ott jeles eredménye­ket ért el, melyeket most, napjainkban is sikerrel hasz­nálhatunk Ezt a gyakorlati értelemben is olyan jelentős jogágazatot az elvi vonatko­zások szüntelen ébrentartása mellett, a gyakorlatiasság szá­mára is kiváló érzékkel és na­gyon jó módszex-rel tanította: A törvényesség szolgálata és a humanizmus érvényrejutta- tása ma is érvényes elveit fejtegette és tanította. így egyetemi tanári munkája ered­ményének számos hatása je­lenleg is él volt tanítványai­nak, szinte számottevő jogász nemzedékeknek szüntelen munkájában. Munkájára és személyére elismeréssel és köszönettel emlékezünk. Bölcsődék, szülők, gyermekek r Uj utakon „Ezután másképp nevelünk“ Babzsák a kisgyermek fetén Bölcsőde az Építők útján. Odabent egy kisfiú mutatja a guruló zsámolyt. Ránézésre csak egyszerű „háztartási . ho­kedli”, valójában: a korszerű bölcsődei pedagógia eszköze. Mégpedig nem is egyetlen eszköze, mert többféle ilyen játék készül majd. A guruló zsámolyban pedig az a peda­gógia, hogy utána kell mász­ni, ügyeskedni, elkapni, együtt gurulni véle. Másfél éves kor­ban ez is teljesítmény. Schó- bert Petemé, a bölcsőde veze­tője megmagyarázza ezeknek az új szereknek a jelentősé­gét: — Másfél éve új korszak kezdődött a bölcsődék életé­ben. A kísérleti felmérések ugyanis azt igazolták, hogy a bölcsődékben fizikailag általá­ban kiváló a gondozás, de szellemi vonatkozásban bi- bony nem egyszer lemara­dunk a jó pedagógiai érzékkel otthon nevelő szülők ered­ményei mögött, — éppen mert itt nincs idő minden kis­gyermekkel külön-külön fog­lalkozni. Ezért szükség volt tehát új módszerekre, melyeket né­hány Budapesten működő Gyilkosság a Felső vámháss utcában Megfojtotta a feleségét, majd felakasztotta magát Pécsett, a Felsővámház u. 68. számú ház alagsorában la­kott Fájnál B. János 43 éves segédmunkás és 37 éves fele­sége. — A múlt héten csütörtök este feleségével együtt jött haza Fájnál B. János — mond­ja Markó József nyugdíjas vájár, a ház lakója. — Faj- nalt legutóbb vasárnap lát­tam a Bölömbika italboltban, ott ivott. Tőlem kérdezte, hol a felesége, nem láttam-e? Mondtam, hogy nein, leg­utóbb csak csütörtök este, amikor együtt jöttek haza. A házaspárt ezen a héten nem látták a lakók, senki sem tudta, hol vannak. Meg kell nézni már azt a szuterint — mondták a szomszédok csü­törtökön. február 8-án este 9 óra felé. A ház lakói közül többen lementek az alagsor­ba. Az ajtó belülről volt be­zárva. Kopogtatás, dörömbö- lés után fejszével kifeszítet­ték. — A házaspár egy mosó­konyha-szerű lakásban lakott, a „szobából” még nyílt egy kamra. A kamrában fel­akasztva találtuk Fájnál B. Jánost. Értesítettük a rend­őrséget. azonnal jöttek. De hol az asszony? Felemelték az ágyban a szalmazsákot, ott feküdt halva két szalmazsák között. Az asszony nyakán egy szürke törölközőt láttunk — mondja egy lakó. Az eddigi megállapítások szerint az asszony 4—5 napja halt meg. Szinte bizonyosra vehető, hogy Fájnál B. János fojtotta meg feleségét és utá­na felakasztotta magát. — Ez az ember állandóan ivott, csavargóit, nemrég meg­verte a feleségét úgy. hogy az asszony hozzánk menekült — mondja szomszédjuk. Fájnál B. Jánost 1945-ben emberölés büntette miatt a Fővárosi Bíróság 12 évi sza­badságvesztésre ítélte. Amikor a börtönből kiszabadult, zül­lött életmódot folytatott, 1965- ben a társadalmi tulajdont károsító lopás bűntettéért 1 évi szabadságvesztésre ítélte a pécsi járásbíróság, öt gyer­meke — a legidősebb 10, a legfiatalabb 3 éves —. mert / nem gondoskodott róluk, álla­mi gyermekotthonban van. bölcsődében kísérleteztek ki. Célja' a kisgyermekele moz­gásfejlesztésének, továbbá anyanyelvi, valamint zenei nevelésének fokozása, még­pedig a három törekvés tel­jes összhangjával. Módszer­tani könyvet adtak ki erről, az ország bölcsődei vezetőit négy hetes tanfolyamra hív­ták be, továbbá például itt Pécsett is volt egy két hetes tanfolyam. A bölcsődevezetők és az alkalmazottak számára ugyanis eddig mindössze egész ségügyi oktatást írtak elő. A jövőben már pedagógiát is tanulnak, a régebben végzet­teket pedig havonta oktatják erre. A nevelésben persze lényeg a játék, éspedig a szabad, izgal­mas, érdekes játék. Nem mindig az a jó, ha a gyerekek fegyel­mezett sorokban ülnek, hanem nyüzsögnek, mozognak. Meg­figyelték: ha mesemond ás előtt nem ültetik le őket, ha­nem csak az ül oda mesét hallgatni, aki akar, nos ebben az esetben önmaguktól abba­hagyják a játékot, s figyelni kezdenek. Arra is volt már példa, hogy egy-egy gyerek nem ült a többi közé, hanem tett-vett, de közben figyelte a mesét, s előbb megtanulta azt, mint a többiek. Másik jellegzetesség: többféle „pan- tomimot” is előadnak. Ez böl­csődei színvonalon annyit je­lent, hogy például a Csiga- j biga told ki szarvadat kéz-, detű dalocskát ujjal kísérik, I hogy „így ni, így bújik ki a csiga-biga”. — Arról van szó, — mond­ta Schóbertné —, hogy azt a néhány verset, dalt. ritmusos prózai szöveget, amit megta­nítunk, tisztán, értelmesen ad­ják vissza. Mindössze ennyi az anyanyelvi és zenei neve­lés. Persze még utánozzák is az állatok mozdulatait, továb­bá megfelelő szemléltető esz­közöket is alkalmazunk. — A mozgásfejlesztés? — Arra készülnek a külön­böző szerek. így például bab­zsákot teszünk a kisgyermek fejére, könnyű zsákot persze és melléje a földre két bo­tot egymáshoz közel. Mármost fején a babzsákkal úgy kell elmennie a két bot között, hogy a kis Mák ne essék le. Ezzel szép járásra neveljük őket. Nevelni természetesen nem lehet szülők nélkül. A böl­csőde ezért szoros összhangot teremt a családokkal. Éhre szolgál a negyedévenkénti úgynevezett csoportértekezlet, ahol a szülők kisebb körének mondják el, — persze név nél hül —, hogy milyen tulaj­donságai vannak a kislányuk­nak, kisfiúknak. Érdekes, hogy anélkül is mindegyik rá­ismer a saját gyermekére. Olyan kérdésekről van ilyen­kor^ szó, hogy például az egyébként jó kisgyerek azon­nal földhöz vágja magát, ha mamája^ nem egy kiflit tartva jön elébe. Erről bizony le kell szoktatni, mert a cél az, hogy a mamának örüljön, s ne a kiflinek. A bölcsődei gondozás te­hát városszerte új utakat ke­res és pedagógiával is törő­dik már. Sikerének titka a szülőkkel való összhang lesz. Legnagyobb gondja: a szülők kevés ideje. S legfőbb célja: elősegíteni az olyannyira hi­ányzó szülői türelmet Földessy Dénes Jelentés az influenzafrontról Budapesten, ahova ezen a héten érkezett el az influen­zajárvány, lényegében négy nap óta alig változik a meg­betegedések száma. Hétfőn 12 ezer megbetegedést jelentettek be a KÖJÁL-nak, kedden 11 ezer. szerdán 11 000, csütörtö­kön pedig 12 000-et. A délj határszélen kezdő­dött járvány jelenleg Baranya megyét és Pécset, valamint Somogy megye nyugati felét érinti erősebben. Kisebb mér­tékű Somogy keleti és Tolna megye déli részén. Korábban csak egy baranyai határátlépő helyen érkezett hozzánk a járvány, legújabban azonban Röszkén is nagyobb számú megbetegedést jelentettek, és Baján is megkezdődött a be­tegség behatolása mintegy 1500 megbetegedéssel. Anyakönyvi hírek PÉCS SZÜLETTEK Villanyszerelőt keresünk karban­tartó munkakörbe a pécsi köz­ponti sajtérlelőnkhöz. Jelentkezést Tejüzem, Pécs, Tüzér u. 15. szám. Műszaki osztály. 422 * A Szőlészeti Kutatóintézet szent- zniklósi telepéi) alkalmaz szőlő- munkában jártas dolgozókat ál­landó és idénymunkára. Megkö­zelíthető az UJmecsekal járói in­duló 26-os busszal (harmadik meg­álló). Kereseti lehetőség férfiaknak 1700—1800. Állandó munkára szer­ződött családfenntartók esetén il­letményföld. Nőknek 1300—1400 Ft. Jelentkezés: Pécs, HL, Úttörő u. <L sz. alatt. 158610 * Kotrómestereket, kotrósegédeket NB. kotróra, dózerszerelőket, dó­zervezetőt dömpervezetőt és gépi segédmunkásokat felveszünk. Mun­kásszállás és üzemi étkeztetés biz­tosítva. Illetményszén, hűségpénz, csökkentett munkaidő. Jelentke­zés: Mátraaljai Szénbányák, Pécsi Üzeme, György-akna. 158608 * Gépkezelőket keres felvételre Pécsi Járási Építő Ktsz. 158600 * Cipőipari tűzönöket és kézi var­rásban gyakorlott alja-szakmun­kásokat felvesz a Komlói Helyi­ipari Vállalat. 125111 * A 12. 82. AKÖV rakodógépkeze­lői tanfolyamot indít. A tanfo­lyamra jelentkezhetnek azok. akik érvényes tehergépkocsivezetői jo­gosítvánnyal rendelkeznek. A tan­folyam díjmentes. Jelentkezés és részletes felvilágosítás a vállalat személyzeti és munkaügyi osztá­lyán, Pécs, Bolgár Néphadsereg n. 33. HL 6. 158584 * Vállalati jogászt keresünk felvé­telre. Fizetés megegyezés szerint. ..Pécs” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. 158566 * A Gőrosöny és Vidéke Fmst Igazgatósága kereskedelmi techni­kumi végzettséggel és erkölcsi bi­zonyítvánnyal rendelkező hálózati ellenőrt keres. Jelentkezni lehet az fmsz központi Irodájában, GÖr- esőny, Rákóczi út IS 158550 Dolgozókat felvesznek A Pécsi Állami Gazdaság kő­műves szakmunkásokat keres fel­vételre. Jelentkezni , lehet Kruck Ferenc építésvezetőnél üszögpusz­tán. naponta 7—10 óráig. 99 * A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat felvesz hat kőművest, két ácsot, három tetőfedőt, négy vízvezeték- szerelőt, egy bádogost, egy gáz­készülékszerelőt. két asztalost, két festő- és mázolót, egy parkettást, egy építőgépszerelőt, 16 női és férfi segédmunkást. Segédmunkások átlagkeresete 1200—1500 forint kö­zött. Vidékieknek utazási költsé­get térítünk. Jelentkezés minden j nap fél 8—10 óráig. Bajcsy-Zs. u. 4. sz. 153348 * Baranya—Tolna megyei Húsipari Vállalat az 1968—1969. tanévre je­lentkezéseket fogad el (fiú, leány), húsipari szakmunkás-tanulónak. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. 128 * Keresünk közgazdasági egyete­met. számviteli főiskolát végzett, nagy szakmai és vezetői gyakor­lattal rendelkező férfi munkaerőt 30—35 éves korig pécsi gazdasági egység irányítására, jelentkezés írásban, részletes önéletrajz szük­séges ,.önálló irányító 1244” jel­igére Budapest, Felszabadulás téri hirdetőbe. Csak pécsi illetőségűek jelentkezzenek. 1244 * Felveszünk azonnali belépésre kollektív bérezés szerint magas- nyomású vizsgával rendelkező ka­zánfűtőket. Jelentkezés a válla­lat energetikusánál, Komlói Helyi­ipari Vállalat, Komló, Kossuth Lajos u- 2L Telefon: 20-92. 125113 ☆ A Lenti Járási Tanács VB me­zőgazdasági és élelmezésügyi osz­tálya, azonnali belépéssel pályá­zatot hirdet végzett jogászóknak igazgatási csoportvezetői beosz­tásra. Bérezés a 108/1967 XIII. /Mű. M. számú együttes utasítás sze­rint. Jelentkezés: lehetőleg sze­mélyesen Lentiben. 116 Esztergályos . szakmunkásokat azonnali belépéssel felvesz az Építőgépjavító és Gépgyártó Váll. 7. sz. gyára, Pécs, Vasút u. 2. Je­lentkezés a munkaügyi osztályon. 117 * A Pécsi Kenderfonó Gyár fel­vesz géplakatos, forgácsoló, he­gesztő szakmunkásokat. Jelentke­zés Hirden, a szeméyzeti osztá­lyon. 158691 * Férfi szerelőt felveszünk 40 éves korig. Fizetés megegyezés szerint. GELKA Szerviz, Ybl M. u. 3. 129 íV Segédmunkásokat és lakatos szakmunkásokat keres felvételre a Pécsi Sütőipari Vállalat. Jelent­kezés: Pécs, Zsolnay Vilmos u. 61. sz. 118 * Férfi és női segédmunkásokat parkosítási munkára, valamint nyugdíjast éjjeliőrnek és nyugdí­jas asztalosokat felveszünk azon­nali belépéssel. Jelentkezés: Pécs, III. kér. Tanács VB kertészete, Alkony u. Szociális Otthon mel­lett. 119 & A Sásdi Járási Tanács VB épí­tőipari technikust azonnal fel­vesz. 120 * Ingyenes építőipari gépkezelői tanfolyamra jelentkezhetnek 18— 45 éves férfi segédmunkások, ku­bikosok és betonozok. A tanfo­lyam helye: Baja, Kecskemét és Cegléd. A tanfolyam ideje alatt kereseti lehetőséget, 15 száza­lék idénypótlékot és naponta 15—20 forint különélést fizetünk az arra jogosultak részére. Mun­kásszállást és ebédet kedvezmé­nyes térítés ellenében biztosítunk. A tanfolyamon vizsgázók országos érvényű bizonyítványt és jogosít­ványt kaphatnak. Érdeklődők le- veleTŐlanon kérjenek tájékoztatót ÉVM Bács megyei Áll. Építőipari Vállalat. Kecskemét. Klapka n. 34. Nagy gyakorlattal rendelkező kelmefestőt és két segédmunkást felvészünk. Patyolat. 158598 * A Pécsi Hőerőmű Vállalat férfi segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a személyzeti osztá- i lyon. 158443 * ; Ipari vállalathoz keresünk több- i éves gyakorlattal és jogi egyetemi végzettséggel rendelkező jogászt vállalati jogtanácsosi munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Je- I lentkezés írásban „Nagyvállalat ) 657” jeligére a Hunyadi úti bir- I detőbe. 10G ☆ j Változó munkahelyre keresünk lakatos-, szerelő-, szak- és se- j gédmunkásokat. Külszolgálatl j költséget, havonta egyszeri haza- utazást, hetenkénti hazautazási költséghozzájárulást, szállást térí­tünk. Bérezés, teljesítménybér — keresetkorlátozás nélkül. Jelent­kezés Fémmunkás Szerelési Üzem Budapest, XIII.. Lomb u. 11. sz. alatt. Felvétel esetén a feluta­zási költséget megtérítjük. 387 ☆ A 26 sz. Állami Építőiperi Vál­lalat pécsi önálló építésvezetősége (irodája a Hőerőmű területén) azonnali belépéssel alkalmaz KU­BIKOSOKAT, férfi SEGÉDMUN­KÁSOKAT Szállás, napi három­szori étkezés térítés ellenében biz­tosítva. Teljesítménybér. Jelent­kezés kizárólag: 63. sz. építésve­zetőség, Pécs. Hőerőmű területén. 105 * Egy építésztechnikust és egy építőipari kalkulátort keres a Mohácsi Járási Építő Ktsz. Fize­tés megegyezés szerint. 123 * A Pécsi Bőrgyár vegyésztechni­kusi női munkaerőt keres. Labo­ratóriumi munkára. Jelentkezés a laboratórium vezetőjénél. 124 A pécsi bíróságoknál egy admi­nisztrátori (gépírói) és egy hiva­talsegéd! állás kerül betöltésre. Felvételi kérelmeket — önéletrajz csatolása mellett — a pécsi me­gyei bíróság elnökéhez kell be­nyújtani. vm Nagy Ibolya, Flanger Andrea, Andics Mária, Jónás József, Kosa Judit, Sárdi Róbert, Krasz Fe­renc, Strpka Mária, Rostás Gi­zella, Bötkös Beáta. Varga Anna, Sárosi Marianna, Kuczi Zsolt, Ge­lencsér Csaba, Tóth-Samu Tibor, Pataki Szilvia, Molnár János, He­rendi Csaba, Báder Judit, Soltész Edit, Kotroczó Andrea, Ludvig Ildikó, Harmat Ildikó, Jankovics László, Kiefer László, Kiss István, Nagy György, Várkonyi Judit, Zsebő Ferenc, Albrecht Ferenc, Faragó Jenő, Emberovícs Klára, Konkoly József, Varga Csaba, Szalay Zsolt, Szabó Béla, Angyal Katalin, Rosinger Tünde. Benedek Ibolya, Bosánszky László, Vilzl Lívia, Gájer Andrea, Tóth Szilvia, Lakatos Tivadar, Lakatos István, Schnell József, Varga Andrea, Bánd! Agnes. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Dr. Wébel József és Szondy Magdolna. Gerencsér János és Szabó Agnes, Hidegkúti Lajos és Kis-Pap Katalin, dr. Kovács Sán­dor és dr. Vértes Marietta, Vá- radi János és Hard! Éva, Petre .András és Baczur Márta, Aszalós László és Gyenese Ilona, Vida József és Balázs Éva, Szekeres József és Pászti Irén, Balázs De­zső és dr. Szacski Anna, Sipos István és Házi Márta, Zsalakovics József és Németh Ilona, Kiss Fe­renc és Keszthelyi Ibolya, Főd! Vince és König Anna, Borsodi János és Légrádi Margit. Kovács István, Schmidt Józsefné sz, Rigacz Katalin, Földényi Ká- rolyné sz. Nagypál Éva, Nyári István, Kúrát Antal, Kopár! Béla, Gaál Jánosné sz. Kati Rózsa, Hor­váth Sándor. Heiszler József, Bor- bás Józsefné sz. Pauli Julianna, Andrics György, Ferencz József­né sz. Karsai Julianna, Szabó Je­nő, Bekker Sándorné sz. Rozs Julianna. Győrkő István, Sebők Józsefné sz. Sebők Katalin, Hor­váth Sándorné sz. Kiss Anna. MOHÁCS SZÜLETTEK Szkróbó Tünde, Novák István, Kocsis István. Flódung János, Ko­vács Károly. Törzsök Ildikó, Jak- sics József, Rádóczi Erika* Schmidt Zoltán, Radnai Zita, Ko­vács Csaba, Köves Gabriella, Währing János, Molnár László, Rudolf Ilona. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Élő András és Nehéz Mária, Brassói János és Kürtös Margit. MEGHALTAK Pogledity Mihályné sz, Lipo- zsencsics Anna, Petre György, Heréb Gergelyné sz. Mrenka Ju­lianna, Mohácsán István, Imre Jó­zsefné sz. Muk Agnes, Baum- hoiczer Józsefné sz. Wirfch Klára. Vidák András. MEGHALTAK Tóth Márkné sz. Puskás Matild, Rabatin Jánosné sz. Czapa Ka­talin, Tót Edéné sz. Scheibner Anna. Dézsenyi Józsefné sz. Nagy Katalin, Pavelka Györgyné sz. Czakó Katalin, Faragó Sándor, Szíjártó István. Csokonai József­né sz. Csizmadia Klára, Földvári Margit, Arató László. Szkrobó Tünde, Hellenbrandt Józsefné sz. Frey Erzsébet, Molnár Istvánná sz. Illa Katalin, Soponyai István­ná sz. Gröbl Ilona, Hovorka Jó­zsefné sz. Gerzsó Etelka, Kaska Józsefné sz. Lemmert Anna, Ja­kab Jánosné sz. Pap Katalin, Pozsgay Ferencné sz. Rész Er­zsébet, Balázs Jenő, Szabó Gi­zella, Böröcz Vendel, Lakatos Gyula, Rácz Mihály, Decsi Ist­ván, Varga Ernő. Mohácsán And- rásné sz. Antalovics Márta, Nagy Lajos, Mufics György, Keiser Magdolna, dr. Vinkler János, özv. Bíró Jánosné sz. Müller Anna, Brodszky Lajosné sz. Rihmer Ilona, Cserdf Józsefné sz. Pud- mericzky Anna, Kárpát Adolf né sz. Fülek! Rozália, dr. Martin Já­nos. Herendi Petemé sz. Kovács Júlia, Király Sándor, Tóth Ber­talanná sz. Kis Teréz, Paái Mi- hályné a* * *. Tóth Katalin. Für­SZIGETVAB SZÜLETTEK Apjok Katalin, Tóth Zoltán, Ranyhóczki Mihály, Ranyhóczki János, Gilice Ilona, Salamon Gyöngyi, Hancsicsák Edit, Talpas Mária, Kiss Irén, Horváth Ká­roly, Vida Edit. Németh Éva, ! Kerti Judit, Balogh Gyöngyi, HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK i Máj őri ts Gyula és Mozsgai Má- > ria. MEGHALTAK Hábián Andrásné sz. Tóth Ka* talin, Kurucz Ferenc. KOMLÖ SZÜLETTEK Kiefer Éva, Csősz Tímea, Bolyt Edit, Varjú Edit, Héder Judit, Or­sós Ferenc, Oláh Zsuzsanna, Mik­lós Margit, Sraj János. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Nagy Miklós és Kovács Julian­na, Nagy Károly és Kovács Szil- , via, Pintér György és Tóth Ju- | liánná, Albert László és Nagy Aranka. Baranyi Sándor és Sze^ ; mán Irén. MEGHALTAK Quell János, Szekeres Gyula, Szalui József. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom