Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-17 / 298. szám

2 napló I9ffí. DECEMBER IT. Egy hét a világpolitikában A görög tragédia színpadán i Figyelmeztetés Moszkvából i A „sas” és a héják Algériai változások Közvetlen vasúti közlekedés a Szovjetunió és Itália között a hét kezdetén II. Konstan­tin még minden görögök uralkodója volt — a hét végén azonban már szigo­rúan magánemberként tartóz­kodott egy Róma környéki vil­lában. Negyvenöt hónapig vi­selte a koronát, mígnem ka­tonai repülőgépen volt kény­telen menekülni országából. . Száműzetésének természete­sen maga volt kovácsa. A ka- marilla, amint a görög királyi udvart és a körülötte tömő-1 rülő politikusokat nevezték, a ' reakciós bajkeverők közé tar­tozott. 1965 nyarán a király »hideg puccsal” félretette Pa­pandreu miniszterelnököt, s Görögországot csaknem két­éves állandósult kormányvál­ságba taszította. Az anarchia megfelelően előkészítette az ezredesek hatalomátvételét, az 1967. április 21-én lezajlott,: immár „szabályos” katonai1 államcsínyt. A király áldását adta a junta terrorjára, és trónjával az alkotmányosság, a jogfoly­tonosság látszatát nyújtotta hozzá. Más kérdés, hogy nem­csak patrónusa, de foglya is lett a katonatiszteknek és a görög jobboldalon belül heves személyi ellentétek léptek fel. Szeptemberben és októberben leváltották a hadsereg 310 ki­rályhű tisztjét, s az uralkodó nyilván úgy gondolta: itt az utolsó alkalom, hogy vissza­szerezze a tényleges hatalmat. A tizenkettedik óra után nem te öt perccel, de néhány órá­val végrehajtott, kétségbeesett el.lenpuccs-kísérlet azonban törvényszerűen elbukott. ■ A :kicaly — ez következett egész •politikai múltjából és maga­tartásából — nem akart és nem tudott a néptömegekre támaszkodni, a hadseregen belül pedig közben kihúzták lóba alól a talajt. A görög eseményeknek meg van a maguk NATO-vetülete is. Ennek csupán apró részle­te, hogy az éppen Brüsszelben -ülésező Atlanti Tanács össze­jövetelén megoszlott a görög küldöttség. A fő probléma, hogy a NATO a „demokrá­ciát”, „szabad világot” hir­deti, de a valóságban olyan rezsimek fémjelzik, mint a görög diktatúra. Eddig még a »királyi homlokzat” valamit eltakarhatott a nyugati köz­vélemény előtt, de most teljes valóságában láthatóvá vált a görög szövetséges igazi képe. Az atlanti stratégák természe­tesen nem akarják feladni Görögországot, hanem valamit kozmetikázni szeretnének a helyzeten- Valószínű, hogy a junta és az elűzött király kö­zött titokban megkezdett kompromisszumos tárgyalá­soknak is atlanti, amerikai sugallói vannak'. Ebből a szempontból azonban másod­rendű kérdés, hogyan alakul a görög trón sorsa, a lényeg: a drámai események ismét le­leplezték a görög . diktatúra népellenességét, tarthátatlan voltát. Nemcsak Görögország, ha­nem a német kérdés körül bekövetkezett mozgás is Eu­rópára irányította a fi­gyelmet. Moszkvából újabb: határozott figyelmeztetés hang zott el Bonn irányába, azok címére, akik „új politikáról” i beszélnek, de a régi utat jár- j ják. Az alkalmat Walter Ulb- j richt látogatása és a szovjet— NDK tárgyalások nyújtották.! Ezzel folytatódott azoknak j a fontos diplomáciai okmá- j nyoknak sorozata, amelyekkel1 a szovjet kormány már eddig i is rámutatott a nyugatnémet | helyzet veszélyeire. Emlékeze­tes, hogy memorandumot nyúj toltak át az NSZK, illetve a nyugati hatalmak kormányai­nak, tények sokaságával bizo­nyítva a neonácizmus' virág­zását. Az emlékiratok megje­lenésével egyidejűleg hang, zott el az újfasiszta szervezet magabiztos nyilatkozata, amely szerint a következő választá­sokon ötven képviselő helyre számítanak... A galambok és a héják mellett újabb madár „repült” az amerikai politikába. „Sas” fedőnévvel rendezték meg az eddigi legnagyobb légi csapat- szállítást az Egyesült Álla­mok területéről Dél-Vietnam- ba. Az utánpótlással az expe- diciós seregek száma máris 486 ezerre emelkedett, s vár­hatólag rövidesen eléri az 525 ezret. Az eszkaláció további jele, hogy megint pusztító tá­madások érték Hanoit, s az amerikai repülőgépek a Vörös folyó hídja mellett elsősorban a sűrűn lakott negyedeket bombázzák. Ezek az amerikai lépések szinte kísérőzenéjét jelentet­ték a tűzszünetl vitának is. A DNFF 13 napos fegyvernyug­vást javasolt karácsonyra— újévre, illetve a buddhista új­évre. Az amerikaiak és a sai- goni rezsim, hosszú töprengés után. mindössze négy napba egyeztek bele. Ez a közjáték, párosulva az eszkalációs igye­kezetekkel, jól példázza, hogy az amerikaiak továbbra is ra­gaszkodnak — a szó közvetlen értelmében is — a vietnami háború minden napjához. Közel-Keletet az elmúlt napokban a színfalak mö­götti tárgyalások jellemez ték, annak jegyében, hogy még egy hónap van hátra ja­nuár 17-ig, a marokkói Rabat­ba tervezett csúcstalálkozó nyitó napjáig. Az egyik legfon tosabb arab országban, Algé­riában viszont felszínre kerül­tek azok az ellentétek, ame­lyekről már hetek óta szóltak a híresztelések. Bumedien el­nök bejelentette, hogy az FEN párt és a kormány átszerve­zését, majd saját kezébe vet­te a hadsereg vezetését. A ko­rábbi hírek szerint ugyanis Zbiri vezérkari főnök akciót tervezett az elnök ellen. A helyzet sokkal bonyolultabb, mintsem minden részletében át lehetne tekinteni. Algéria barátai őszintén remélik, hogy a belső konfliktusok pozitív kibontakozást nyernek. A szovjet közlekedésügyi minisztériumban közölték a TASZSZ munkatársával, hogy a jövő héten Rómában meg­kezdődnek a tárgyalások a Szovjetunió és Olaszország kö­zötti közvetlen teherforgalmi vasúti közlekedés létrehozásá­ról. A Szovjetunió és Olaszország közötti vasúti közlekedés Ju­goszlávia és Magyarország vasútvonalán halad majd át. Torinóíól a szovjet—magyar határig ennek az útvonalnak hossza meghaladja az 1000 ki­lométert. I Összeomlott egy függőh Hetvenöt gépkocsi a leges folyóba zuhant Point Pleasant: Csúcsforgalom idején ősz- j szeomlott pénteken este egy függőhíd az Egyesült Államok­ban, az Ohio folyó fölött Nyu- gat-Virginia és Ohio állam ha­tárán. Hetvenöt gépkocsi a 36 méteres magasságból a 22 mé­ter mély jeges vízbe zuhant, s csupán néhány életbenma- rndottat sikerült kimenteni — jelentik a hírügynökségek. A katasztrófa helyi idő sze­rint 16.55 órakor következett Görögországi jptentés Egyezkedés Konstantin és a junta között Római megfigyelők között az a vélemény, hogy előre­haladott stádiumba jutottak a Konstantin király és a Pa- padopulosz-rezsim közötti tár­gyalások. Papadopulosz üze­netet intézett a királyhoz, amelyben visszatérésre szólít­ja fel, ugyanakkor azonban leszögezi, hogy Konstantinnak jelképes szerepbe kell bele­nyugodnia minden tényleges hatalom nélkül. 9 A kiszivárgott hírek szerint azonban a romai tárgyaláso­kon az uralkodó azt kéri, hogy visszatérésekor a kor­mány formailag nyújtsa be lemondását, hogy így a köz­vélemény előtt megerősödjön a korona hatalmának látszata. Konstantin ezután ismét Pa- padopulosznak adná a kor­mányalakítási megbízást. A római tájékozott körök­ben úgy tudják, hogy a ki- j rály álláspontjának megme- | revedése elsősorban Frederika anyakirálynő tanácsainak tu- [ lajdonítható. be, amikor mindkét irányban szinte egymás lökhárítójának értek a hazafelé tartó gép­kocsik. Az 520 méter hosszú hídból a két pilléren kívül semmi sem maradt. Az áldo­zatok számát csak akkor tud­ják megállapítani, amikor ki­nyomozzák, pontosan hány autó volt a függőhidon a sze­rencsétlenség pillanatában és ezeken hány személy foglalt helyet. Néhány órával a sze­rencsétlenség után a rendőr­ség azt jelentette, hogy 11 holttestet találtak meg. s 21 személy eltűnéséről tudnak. Néhány utasnak valamilyen módon sikerült kimásznia a folyó fenekére süllyedő gép­kocsikból és a híd roncsaiba megkapaszkodva tartani ma­gát, amíg a mentők megér­keztek. A szemtanúk szerint a híd egyik pillanatról a másikra szinte eltűnt. Todd Mayes tanár 'például éppen rá akart hajtani az úgynevezett ezüst- hidra. amikor az összeomlott. „Felnéztem és az egész sem­mivé lett — mondotta. A híd tartószerkezete valószínűié* ráomlatt a vízbe zuhant gép­kocsikra és teherautókra. — Csak nyögéseket és segélykiál­tásokat hallottam, nem lát­tam senkit” A 40 éVes függőhíd egyéb­ként három nappal azelőtt omlott össze, hogy felavatták volna a pótlására épült új, korszerű hidat. A forgalmat hétfőn akarták átterelni az új útvonalra. E ''hunyt Gellért 0*xitár Szombaton 85 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Gellért Oszkár. Kossuth-díjas költő. A Magyar írók Szövet­sége saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. H Halálos ítéletek Kínában Csansa kínai városban, Hunan tartomány fővárosá­ban december 11-én egy tö­meggyűlésen halálos ítéletet hoztak 20 „amerikai és csangkajsckista ügynök, ak­tív ellenforradalmár és bű­nöző” ügyében. Négy halá­los ítélet azonnali végrehaj­tásra szólt. A többi 16 eset­ben az ítélet végrehajtását elhalasztották. A Hunan Ribao című lap közlése szerint „az elítéltek ellenforradalmi propagandát fejtettek ki az amerikai imperializmus és a szovjet revizionizmus érdekében.” Az említettek a lap állítása szerint a „kulturális forra­dalom” során ellenforradal­mi kémhálózatot szerveztek. Washkansky jól érzi magát Fokváros: Lovis Washkansky fokvárosi fűszeres, akinek keblében 13 napja új szív dobog, pénte­ken már vendégeket fogadott kórházi szobájában és kijelen­tette: „százszázalékosan jól van”. „Nagyon szerencsés fic­kó vagyok —, mondotta a beteg, aki már csaknem túl van a kéthetes kritikus idő­szakon. Pénteken látogatást tett a világhírű betegnél felesége is, j akit torokfájása miatt négy ; napon át nem engedtek fér- j jéhez. Az asszony elmondotta, i hogy az operáció előtt férje ] már két-három szó kiejtése után levegő után kapkodott, most viszont nyugodtan, erő­teljesen beszélt. Érdemes lekésni a vonatot Szombaton délután Hidasi György, a budapesti MÁVAUT igazgatója az Engels téri au­tóbuszpályaudvaron köszöntőt te a vállalat idei 90 milliomo­dik utasát. A pénztárhoz Hor­váth Györgyi, a hatvani gim- ná^jum 4. osztályos tanulója lépett 90, nűlliomodikként; aki lekéste-a' délelőtti vonatot és ezért a délutáni autóbuszra váltott jegyet, Hatvanba. A Budapesti MÁVAUT Igazga­tóság ajándékkosárral és egy 1968-ra szóló szabadjeggyel jutalmazta. Horváth Györgyi elmondta, hogy az érettségi után jövő nyáron a szabad­jeggyel a jugoszláv tenger­partra szeretne utazni. Jemen és Dél-Je mén LOVÁRA HAGYTA VAGYONÁT A napokban meghalt egy perui milliomos, aki végren­deletében kitagadta gyerme­keit és egyetlen örökösének „Truerto” nevű lovát tette meg. Ketyeg a Geiger-számláló a titokzatos csészealj közelében Mint már jelentettük, egy Horgoson lakó jugoszláv pol­gár, aki csak annyit volt haj­S ndó elárulni magáról, hogy . B. ■ -nak hívják, a jugosz­láv—-magyar határ közelében október végén egy olyan tár­gyat talált, amely szerinte egy repülő1 csészealjból esett ki. A tárgyat azóta sem volt hajlandó senkinek sem átadni, viszont lefényképezte, s a ké­pet a jugoszláv lapok közöl­ték. A kép alapján az állító­lagos égi ajándék nagyon is földi dísztárgyhoz hasonlít, sőt Topolyáról egy család be­jelentette, hogy birtokában van egy pontosan ilyen lámpa­szerű szerkezet, —, de immár több mint húsz esztendeje. Közben M. B. kész volt ar­ra, hogy letakarva ugyan, de megmutassa a sokat emlege­tett titokzatos tárgyat dr. Ni- kola Ruski atomsugárzási szak értőnek. Az atomkutató Gei- ger-számlálója abban a pilla­natban ketyegni kezdett, amint M. B. felfedezésével megje­lent a szobában. A készülék 25 centiméter távolságból 11 milli-r. óránkénti sugárzást jelzett, ami jóval nagyobb a megengedettnél. A sugárzás­veszélyes helyeken ugyanis a megfelelő óvóintézkedések mellett is csupán 17 milli-r. sugárzást tűrnek meg, ha ott állandóan dolgoznak, de azt is hét óra, nem pedig egyet­len óra leforgása alatt mérik. Ezek után a kérdőjel te­hát még nagyobbra nőtt: mit te rejteget tulajdonképpen a repülő csészealjak horgos! „szakértője?” Két ország viseli immár Jemen nevét.- s gondjaik Is hasonlóak: megóvni a köztársaság egysé­gét. Bár a két dél-arab államot más-más ellenség fenyegeti (Je­ment » királypárti csapatok, az 1962-ben elűzött imám hívei, Dél- Jement a sejkségek háttérbe szo­rított vezetői, s még Inkább a hatalomra került NLF és a ha­talomból kirekesztett FLOSY kö­zötti ellentétek). Közös érdekük, hogy függetlenségük megőrzése céljából széles összefogáson ala­puló egységet teremtsenek. A november S-én történt je­meni hatalomátvétel képviselői alapvető feladatként a polgárhá­ború befejezését jelölték meg, (a szembenálló felek ellenőrzése alatt álló területek akkori általános vonalát térképünk ábrázolja). A megegyezést azonban a kezdeti remények ellenére disszonáns hangok zavarták meg. Egyes ki­rálypárti törzsek csatlakoztak ugyan az új jemeni rendszerhez, az imám családtagjai azonban nem tették le a fegyvert. A szin­te járhatatlan hegyék között el­rejtőzött gerilla-csapatok, kül­földi, elsősorban amerikai segít­séget élvezve, az elmúlt napok­ban megkísérelték elfoglalni a fő­várost. A királypártiak kísérlete azonban kudarccal végződött. Ugyancsak az elmúlt napokban tisztázódott a Dél-jemeni Népi Köztársaságot körülvevő szigetek kérdése is. Jemen partjainál, a Vörös-tengerből kiemelkedő Ka- maran-szígete. a Bab el-Mandeb előtt lévő Ferim, valamint az Adeni-öböl és az Arab-tenger ha­tárán fekvő Socotra-szigete a Déljemeni Népi Köztársaság, Kú­ria—Murla-szigetek pedig Maszkát és Omán ellenőrzése alá került (a szigetekre azonban Dél-Jemen igényt tart). A Dél-jemeni Népi Köztársaság területi kiterjedésével kapcsolat­ban a közelmúltban több téves közlemény Jelent meg. melyek az új állam területén csak a koráb­ban Délarab-SzÖvetséghez tartozó 17 emirátust és sejkséget említik. Ezeken kívül és a fentiekben em­lített szigetekén túl azonban még ide tartozik a korábbi Keleti- Aden védnökség területe Is. EZT MEGÚSZTA G. I. Raymond Jalbert ame­rikai katona Salemben (Mas- sachussetts állam) vérvizsgá­laton esett át. Kiderült, hogy A. H. pozitív vércsoporthoz tartozik, s feltehetőleg az egyetlen ember az amerikai hadseregben, akinek ilyen vér­csoportja van. Az orvosok vé­leménye alapján a 21 éves katonát nem küldik ki Viet­namba, mert megsebesülése esetén nem lehetne segíteni rajta. OMNIA VINCIT ÁMOR Egy fiatal lány jelentkezett a szicíliai Catania börtönében és kérte, hogy azonnal tartóz­tassák le. A húszéves Maria Grazia-nek azonban bele kel­lett nyugodnia, hogy szabad­lábon marad, miután kioktat­ták, nem bűncselekmény, ha zsebkést hord magánál. És azt is kifejtették előtte, ha meg­szegte volna valamely tör­vényt, akkor sem költözhe­tett volna a néhány nappal ezelőtt elítélt vőlegényének cellájába. SELECTÁK „Már megint haláleset a családban” kérdi a főnök az alkalmazottat, aki öt percet késik. — „Nem” feleli a fia­talember, „ma erős ellensze­lem volt”. „Kedves lánya vakbelének semmi baja” — mondja az orvos a nagyon fiatal paciens anyjának „de valami kicsit vár.” „Szent isten!” kiált fel az asszony. „Akkor igazán itt az ideje, hogy felvilágosít- sam!” * Csak a szőnyegek születnek arra, hogy lábbal tiporják. * Ha elhatároztad, hogy az utódok számára is hazudsz, fogj hozzá és Írd meg az emlékirataidat. * Egy meggyőződése* ateista mondta nekem: figyeljen rám, mester., Isten nincs. Ezzel szemben minden embernek van a világon végzete és ren­deltetése, a többi csupán sara. * Egy oroszlán felfalta sze­lidítöjét. Azóta halálosan éhes. * Mikor a villany kialszik, a gyufák táncolnak örömükben. Nem fontos, hogy hány éves korodban haltál meg, ha a neved fennmarad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom