Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-31 / 308. szám

1967. DECEMBER 31. napló 7 MUNKÁSMOZGALMUNK HARCOSAI Egy kékfedelű könyvről Baranya megyei biográfia A Baranya megyei Pártbizott­ság a napokban jelentette meg „Munkásmozgalmunk harcosai (Baranya megyei biográfia)" cí­mű kiadványát. A kék, vászonkötésű könyv ” állomása egy útnak, »melyet 1857 óta a megyei munkásmozgalom múltjának felkutatásában sikerült meg­tenni. Megtörténhetett volna előbb? A kérdésre nem merek határozott igent mondánk Történt biztatás, volt ser­kentés, egyéni dicséretes kez­deményezés, de valahogyan el­aprózódott, háttérbe szorult ez a munka. Politikai meggon­dolásokból? 1956 előtt amiatt is. Kit és mit lehet feltárni, hogyan szabad értékelni, sza- bad-e lényeges, de „kényes” részekhez nyúlni? Ez a komp­lexum állandóan kísértett és ami a munkásmozgalom múlt­jában nem volt klasszikussá- gig teljes az háttérbe szorult és előszakkal felejtődött. Emi­att mai is, csak részét ismer­jük az áldozatos baranyai munkásmozgalomnak. (Nem­csak Baranyában van így). Azonban nemcsak emiatt Amikor Babics András „A pécsi kőszénbányászat történe­te” című munkájában, az 1950- es évek első felében, kihámo­zott a gyorsan sűrűsödő közel­múlt ködéből értékes munkás- mozgalmi történet részeket majdnem egyedül állt a szír­ien. Visszagondolva ezekre az évekre, a biztatás, a serken­tés olyan torzókat is szült, hogy azt már akkor is hibá­nak kellett tartani. A haladó hagyományok égiszébe, amire mértékkel szükség volt, be­csempésződött egy középkort idéző és ebből átmenő 1948-as álkokárdás kutatási és közre­adási tendencia, amelyik el­merészkedett megszállottságá­ban egészen addig hogy a Széchenyi teret gázlámpákkal akarta világítani. Amikor sür­getően szükség volt, hogy gyor san rögzítsük, megmentsük a munkásmozgalom — már ak­kor hézagos — múltját, alig akadt néhány ember, aki igaz szívvel, szeretettel nyúlt eh­hez. Egy kispolgár kányúr ült a megmaradt forráson, aki a jószándékot hivatalból eltaná­csolta. Emiatt is késett a könyv megjelenése. Még más okból is. Amiatt, hogy várni kellett amíg felnő egy új, szo­cialista tudatú kutatógárda, amely tudatosan tudja, hogy a munkásmozgalom múltjának feltárása milyen nagyszerű tett. Eddig is nagyon nehéz ^ volt ezt a kissé „geoló­gus” munkát végezni. A múlt feledésbe merül, az idő felej­tet. Ugyanakkor nagyít, kicsi­nyít és szépít, összekever és érzelmekre motíválódik. Ebből kellett néha hamupipőkeként kiválogatniok az igazat, a va­lóságot a könyv szerzőinek. Tisztelettel kell írni azok­ról, akik nem írták le, de év­tizedeken át agyukban őrizték a számukra jutott múlt egy darabját. A szóbeli közlésnél olyan szerények voltak, hogy emiatt néhány esetben újra kellett kutatni amíg a logika lánca visszavezetett a kútfő­höz. Kár is ez a szerénység. Az „én nem tudom pontosan” mögött legtöbbször az rejtő­zik, hogy valaki nem akar önmagáról beszélni. Miért hisszük, hogy kell ez az indo­kolatlan szerénység ebben és más vonatkozásban is? A kér­dést lehet mesterkéltnek fel­fogni, de a kérdésre a kimon­datlan válaszok már nem azok, hanem őszinték. Igen. Gondolkodjunk ... Ne, ne ka­parjunk elő (nem tesszük!) pergameneket, kutyabőrre írt okleveleket, birtok és hitbizo- mányokat, spanyolviaszos ok­mányokat és részvényeket mint ezt okkal és hamisítással tették az előttünk uralkodó osztályok. Be azzal ne legyünk szerények és visszahúzódóak ami a miénk, mégha kicsi da­rabka is a múltból. A könyv kapcsán Szinko­" vich Mártáról külön kell írni. Ismerem nyilatkozatát amit Pécsre érkezésekor mon­dott és szép feladatát kapta. Távol tőlem az értékelés, de amit a rádiónyilatkozatban mondott terveiről, az több mint szótartás. Tanúim van­nak, mondtam: „Ha ez az elv­társnő felét teszi annak amit mond, akkor is jó”. Milyen jó, hogy én voltam a „felező” és nem ő. Megírta ebben a könyvben a megye munkás- mozgalmának rövid áttekinté­sét. Ilyen esszenciát eddig nem ismertem. Ebből igaz, nagyszerű dolgokat lehet al­kotni. , A történelmi háttér írója és a könyv bevezetője első lépésnek, megkezdett kutató­munka eredményének tudja a könyvet. Okkal, mert van még fehérfoltos terület. Szaporítom, bár nem szándékom, hogy ki­dolgozott terveket esetleg be­folyásoljak. Ismerem a baranyai mun­kásmozgalom minden eddig megjelent részfeldolgozását. Az ennek határán mozgókat is. Gond, nemcsak nekem, hogy mindebben mennyi volt a tu­datosság, az ösztönösség, a nyomor szülte ellenzékiség. Kispolgárok és egyes értelmi­ségek eredendőnek tartják. Mint mondják; eszmenélküli­ségből, szükség hozta ellen­zékiségből fakadt. Igaz ez? Szerintem nem. Csak néhány dolgot tudok felsorakoztatni a magam adta „nem’’ mellett 1 924-től 1939-ig a „ka­tolikus szocializmus” eszmeileg, szervezetileg nagy nyomással nehezedett a mun­kásokra és családjukra. Osz­tottak kalácsot, ruhát, pénzt, szent-könyveket és képeket, létesítettek irgalmas szegény­konyhákat és bigott harmad- rendűek járták a lakásokat Ennek koronája volt az irre­dentizmus, a ceruzákra vésett „nem, nem soha”. Ezeket a „templomos szocialistákat” a munkásnegyedek lakóinak többsége nem fogadta magá­ba és kiröhögte. Pedig az ajándék nekik is jól jött vol­na. Nem kellett. Figyelembe vehető, hogy nincs olyan ko­rabeli egyházi jelentés, ame­lyik elégedett volna a „misés és akciós” eredménnyel. Ne­kik is kevés volt? Akkor hol volt a sok? E vonalon előtte, közben valami történt. Egy adalék. A „DL” mozgalom (dolgozó lányok) ami velejéig irredenta-katolikus volt, megbukott. Miért? Létre tud­ták hozni a lányleventét? Nem. Nem értettek hozzá? Értettek. Úgy érzem nagy té­ma ez, ami elvezet a máig, hogy rétegek milyen politikai hatás alatt voltak, honnan van ma is nacionalizmusuk, idealizmusuk, miért csapódtak főleg a szociális demagógia miatt a fasizmushoz és honnan nőtt ki, milyen pozitív politi­kai talajról az 1945-től 1950-ig talpra lépett fiatal korosztály, amely ma gerincet képez. U a már ott tartunk, hogy ** majdnem minden kéz­ben van, — akkor ez jó. Fel­rúgok minden nyelvtani sza­bályt és a majdnemre fordítom a figyelmet. Sokat kell még tenni, hogy meg­jelenjen e könyvnek a máso­dik része és utána következ­het 1945-től a napjainkig való feldolgozás. * K ászon József Arató Károly: Madarak az esőben A Mouvement du Theatre hallgatóig voHam Az államközi kulturális csere keretében Karikás Pé­ter, a Pécsi Nemzeti Szín­ház fiatal színésze kéthóna­pos tanulmányúton járt Franciaországban. Ennek az időnek nagy részében a Mouvement du Theatre hallgatója volt. — Nagyon csodálkoztam, mi lehet ez. Színpadi moz­gás iskola Másodrendű do­log, gondoltam, de később alaposan meglepődtem. Lé­nyegében a mesterségre ok­tatnak ebben az iskolában, amely a többi színiiskolához hasonlóan, magániskola, Ja- cques Lecoq-é. Olyasmikről volt szó, mint a légzés és a mozgás függetlenítése a színpadon, s egyebek. Kará­csony előtt két hétre az egész iskolát lehelyezték Amiens-ba, ez a franciák­nál elterjedt szokás. A vá­ros új és nagy kultúrházá- ban nyilvános órákat tartot­tak, kisebb bemutatókat, ilyenkor az illető vidéki vá­ros számára ez esemény, a tanulóknak próba és tanul­ság. Pierre Byland, az isko­la tanára, akit pár éve lát­tam, akkor Marceau-val dol­gozott, s nekem őszintén szólva, jobban is tetszett, szóval Byland, aki színpadi akrobatikát tanított, csinált egy önálló estet, ezt be is mutattuk a kisváros közön­ségének, mimus-, pantomim-, maszkos színészi elemek egyaránt voltak benne. Egyszóval mit tanult az iskolában ez idő alatt? — Sok olyasmit, ami fel­hívta a figyelmemet olyan dolgokra, amit nem tudok. És nem tudtam, hogy nem tudom. Két hónap Franciaországban Beszélgetés Karikás Péterrel tanulmányútiáról Színházi élmények? — Egy pillanat. A máso­dik számú élményeim a színházi próbák voltak. Te­kintettel arra, hogy Fran­ciaországban nincsenek tár­sulatok, a szó nálunk hasz­nált értelmében, azt hittem, az a bizonyos „profi-szel­lem” az uralkodó. Hát ez bizonyos értelemben igaz is, de másfelől, amikor egy-egy produkcióhoz végre együtt a társaság, egy olyan ... olyan jó értelemben vett amatőr-szellem válik ural­kodóvá. Élvezik a játékot, konokak is a maguk mód­ján. Hadd mondjak egy pél­dát. Andrejev nevű, nálunk ismeretlen orosz szerző mű­vét próbálták, nagy trécse- lés és elég lazának tűnő fe­gyelem közepette. Van a da­rabban egy jelenet, fölrepü­lés a mennybe, a színésznek egy létrán kell fellépkedni, arccal a közönségnek, tehát háttal a létrának. Miközben csevegtek, az a néger fiú, aki ezt a szerepet játszotta, elkezdett le-fel mászkálni a létrán. Elámultam: egy idő után olyan simán és szen­zációs ügyességgel ment fel, hogy tényleg repülésnek ha­tott. Ezt csak arra mondom, hogy az a bizonyos mester­ségbeli tudás ... Tehát jók a francia színé­szek? — Eleinte megijedtem ki­csit Nagyszerű előadásokat láttam, jelentéktelen szerep­lőkkel, és nem túl jó elő­adásokat. ragyogó színészek­kel. A rendezői munka do­minált. Eltűnődtem, hogy lejárt a nagy őstehetségek kora ... Aztán később meg­nyugodtam valamelyest. Lát­tam jó előadásokat jó szí­nészekkel, és ez volt azért az igazi. Tehát: színházi élmények? — Rengeteg... Gyengéket is íáttam, egy furcsa Pyg- maliont például, olyan tem­peramentumos, latinos Pyg- maliont, amit Shaw humo­ra már nem viselt el... És láttam sok jó, vagy érdekes előadást, amelyek közül ket­tőt tudnék mégis kiemelni. Az egyik Ionesco Székek-je volt, egy tüneményes darab, a fantázia és a tündérmese tobzódása, két öregről, akik vendégeket várnak, s fogad­nak is, de a vendégek csak az 5 képzeletükben léteznek, foglalják el az odarakott székeket, társalognak a két öreggel, végül a király is meglátogatja őket, s a lát­hatatlan, hallhatatlan, állí­tólagos királyt az öreg rend­re is utasítja ... Jacques Mauclaire rendezte a dara­bot és játszotta az öregem­bert, zseniális volt. És lát­tam egy másik darabot, az pedig a másik „véglet, egy nagyon direkt. kemény és politikus darab: Egy szezon Kongóban, egy afrikai fia­talember, Cézár Aimée ír­ta. Lumumba-dráma, az új, független afrikai államok nehézségeiről, tragédiáiról, a neokolonializmusról... Hal­latlanul nagy élmény volt Négerek játszották a négert, fehérek a fehér szereplőket de ez itt különleges súlyt kapott, a négerek specifikus játékstílusa, amely éppúgy azonnal látható, mint ahogy a néger songok különleges íze is rögtön felismerhető, olyan forró, tropikus, gyúj­tó volt... A TEP-ben ad­ták a darabot, egyik perem­kerületi kultúrházban. De Gaulle színház-decentralizá- lási politikájának eredmé­nyei ezek a kultúrházak, munkáskerületekben és kis­városokban. valódi kultúr­házak, és erősen baloldali­ak, erre talán nem számí­tottak annakidején, mikor létrehozták őket: új közön­ség alakult ki körülöttük, sőt, Párizs központjából ide jár ki az értelmiség, ma Pá­rizsban itt vannak a szín­házi események, nem a régi nagy színházakban. Szóval itt láttam ezt a darabot, amely az egyszerű szakmai­művészi magaslatokon túl azok közé az élmények kö­zé tartozik, amitől okosabb lesz az ember, s amitől job­ban megérti a dolgokat. H. E. Arató Károlyt nem kell már felfedezni. Lassan tíz esztendeje folyóiratokban és napilapokban rendszeresen megjelennek versei, 1964-ben kiadott bemutatkozó kötete óta pedig a legtehetségesebb fiatal költők között tartja számon a kritika Látszólag kedvező időben jelentkezett: az ellenforra­dalmat követő konszolidáció éveiben. Valójában azonban egy induló fiatal éppen ezek­ben az esztendőkben tudott a legnehezebben figyelmet ébreszteni. Az irodalmi élet, a kritika és az olvasók egy­aránt az újra megszólaló na­gyokra figyeltek, az újjászü­lető Illyés Gyulára, a hosszú hallgatás után ismét megszó­laló Juhász Ferencre, Nagy Lászlóra. Sok szó esett akko­riban a Tűztánc antológia fiataljairól is — ezek nagy­része azonban még az 50-es évek elején-derekán indult „idősebb fiatal” — közéjük tartozónak sem vallhatta ma­gát Arató. Oj kötetének ta­núsága szerint is Demény Ottóra vagy Kalász Márton­ra már a fiatalabb testvér tiszteletével tekint fel; pél­dájukat & bölcsességüket idézi. De nemcsak a körülmények okozták „csendes” indulását A költőből magából is hiá­nyoztak azok a tulajdonsá­gok, amelyek feltűnővé te­hették volna jelentkezését. Arató jól tudta, hogy öncélú eredetieskedéssel pillanatnyi meghökkenést lehet talán kelteni, eredeti költészetet azonban csak az elődök és érdemes idősebb kortársak művészetének alapos tanul­mányozásával, s a rokonnak érzett költői világszemlélet, képalkotás, hangnem magá- baolvasztásával lehet terem­teni. Idejében felismerte emellett a műfordítási gya­korlat szinte nélkülözhetetlen hasznát a megformálás tech­nikai készségének fejlesztésé­ben. Nem feltűnően, még kevés­bé meghökkentően, de oko­san és jó felkészültséggel in­dult Arató Károly, s eredeti tehetsége mellett — egyszer­smind annak részeként — ezt tartjuk egyik legfőbb ér­tékének. ö maga — egy val­lomása szerint __ első köte­t ében még nagy jelentőséget tulajdonít az ösztönösségnek, a gyermekes világra-csodál- kozásnak, a vidám játékos­ságnak. Új kötetét pedig „a felnőtté válás lírai történe­téinek mondja, szembetalál- kozásnak a megfellebbezhe­tetlen Idővel, olyan szakasz termésének, amikor a gyer­mekes közvetlenség elbizony­talanodik, megnő a felelős­ség súlya, és a vidámság drá­maibbá komorul. A Madarak az esőben verseinek legfontosabb lírai tartalma valóban az Idő: áz átmenetiség, a bizonytalan­ság, a várakozás alaphely­zetének megragadása. Ritka a nyugalom, a megállapo- dottság, annál gyakoribb a feszültség, izgatottság, moz­galmasság. Nem idegen tőle a csendes szemlélődés sem, de ebbe is mindig vegyül valami nyugtalanság. Az ál­landó időbeli mozgást, a bel­ső nyugtalanságot többnyire ellentétekkel érzékelteti: ez lehet a gyermekkor és a ma feszültsége, az emlékek és a jelen szembeállítása, de le­het a mozdulatlan szemlélő és a körülötte nyüzsgő világ kontrasztja is. Néha a pilla­natot bontja fel, mint az impresszionisták, néha ha­gyományos „elbeszélő” idő­vel dolgozik, gyakori azon­ban a bonyolultabb, korsze­rűbb idő-szemlélet, amikor az Időt alárendeli a képi- ségnek, s az asszociációk mozgása válik rendező elv­vé. Ilyen többek között a kötet címadó verse, amely eredetiségével is jól összegzi Arató költészetének ú.jabu eredményeit, főként a gro­teszk iránti érzékének to­vábbfejlődését A kötet élén álló Csatlako­zások is kulcs-vers: „Mázsás csomagokkal hónom latot* utazom gyerekkorom óta s egyre (élek: valamely peronon poggyászom ottíelejtein s tőlem [végképp elmarad a hajdani ház, rét, dió(a” — vázolja fel az alaphalyze- tet, az átmenetiség-érzést Később „izgága utazó”-nak mondja magát, s ez a nyug­talan bolyongás, csatangolás, „lófrálás” a kötetben még többször visszatér (Tündöklik mozdulatlan, Nyomjelző vers, A piacon). De nemcsak a költő nyug­talan. Vibrál, mozog az egész világ, amit megidéz, a ter­mészet, a gyermekkor »mié- kék, a szerelem — s még maga a nyugalom is: „Elmé­lázva ülök /' valami izgalom e csendben / kacskaringózva kúszik bennem / lassan a szívemig” — írja a Délután a hegyen c. versben. „Sem­mit sem akarok, / hagyom, / hogy a nyugalom / játszós velem: / csikland, bizserget / lágy ujjai siklattak gerin­cemen" — olvashatjuk má­sutt. Megtalálni az utat a dó­sághoz, együtt lüktetni a ter­mészettel, közös ritmust ta­lálni az emberekkel, a tár­sadalommal. megvalósítani, kiteljesíteni önmagunkat, a költészetben törvénnyé ren­dezni az egész zsibongó vilá­got — ez a vágy és igény csendül ki Arató Károly kö­tetéből. Szerelmi költeményei is akkor a leghitelesebbek, ami­kor szerelmét nem elszigetel­ten. hanem a világgal és em­lékeivel együtt érzékeli (Mi­kor a lármátA téma variációi), s a közéleti Ura körébe tartozó versek közül is azok a legsikerültebbek, amelyekben őszinte élménye vagy vágya megőrzi nyugta­lan, forrongó frisseségét és nem redukálódik fogalmi közlésre (Incselkedők: a hol­nap, Évszakunk, szerelmünk). A redukált fogalmi közlés vagy az erőltetett kepiség ve­szélye sajnos éppen néhány közéleti szándékú versben érződik. A Sípjuk jelez szem­léletéből hiányzik már az él­mény melege, s a szép szán­dék, a fiatalságát vesztett falu megidézése helyenként szónokiassá válik. Hasonlóan kevéssé sikerültnek tűnik az Átkelés a folyón, amely igen bonyolult társadalmi folya­matot igyekszik megragadni egy allegória-szerű, de keve­set mondó, erőtlen képsorral. Nem mondhatjuk, hogy a második kötet teljesen kiala­kult, véglegessé formálódott egyéni költői világképet mu­tatna. Érződik még itt-ott a jól megválasztott elődök (Jó­zsef Attila) és idősebb kor­társak (Nagy László) hatása is. A kötet egésze azonban azt bizonyítja, hogy Arató Károly jó úton halad, kor­szerű szemlélet alapján ötvö­zi mind sajátosabb lírává a a világ és önmaga, a társa­dalom és az egyén bonyolult összefüggéseit. Nyugtalansá­ga. elégedetlensege önmagá­val és a világgal szemben: — nemzedéke legjobbjainak becsülendő erenye, alkotó és továbbmozdító türelmetlen­ség. ,.A rengetegből a karok kijutni és nem hazud­ni, és nem hazudni” — írja egyik versében Arató. Ha elégedetlen, elsősorban önmaga iránt szigorú, s ' ez ,ió alap. hogv V»nne. Hadd idézzünk bei; 1 -zésül néhány sort teb '^ 'vét. vá­gyait és egészséges önszemlé­letét egyaránt jó! érzékéltető El kell haminom egyszer cí­mű verséből: „Elhátrálnk egyszer magamtól, hogy uni roére' távol megítéljem: tájaimon a tűz kialudt-e vagy még világolf Ki kell nyomoznám végre hogy lent a bikafe.jű hegy tövébe’ az a pirostetős ház káprázat vagy tényleg az enyém-eT S én vagyolt-e az a fura alak, (ki négy fala közt (így vár az rtlISszflle­hogy minden éjjel elszáll. '■.«.!«- Ifogód/va a kéményen klröppenó szivébe." Szederkényi k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom