Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-22 / 302. szám
Világ proletárjai, egyesüljelek I Dunámon napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXIV. ÉVFOLYAM. 302. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1967. DECEMBER 22., PÉNTEK A költségvetési vitával folytatta munkáját az országgyűlés r'sütörtökön délelőtt az 1968. évi költségvetési tör- vényjavaslat vitájával folytatta munkáját az arszággyűlés Néhány perccel tíz óra után kezdte meg mankóját a legfőbb törvényhozó testület. Részt vett a tanácskozáson Losonczi Pál. a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban a magyarországi diplomáciai képviseletek számos képviselője foglalt helyet. Kállai Gyula elnök, a költségvetés tervezetének csütörtöki vitájában elsőként Nyers Rezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának adta meg a szót. Nyers Rezső: Az új gazdasági mechanizmus megfelel minden dolgozó ember érdekének A jövő évi költségvetési Javaslat a központi tervezés hazai fejlődéséről tanúskodik. Kedvező tünet, hogy a korábbi évektől eltérően, az új év kezdetére már jóváhagyott költségvetése lesz az államnak, s ez lehetővé teszi a központi és helyi szer-vek jobb felkészülését. A Magyar Szocialista Munkáspárt részéről mind a költségvetést, mind a kormány jövő évi terveit támogatjuk, mert az a véleményünk, hogy megfelelnek az ország helyzetének, eleget tesznek a fő politikai követelményeknek. Helyeseljük, hogy a gazdasági növekedés jelentős ütemben folytatódik. Úgy látjuk, hogy a közérdekű társadalmi intézmények jó munkájához adottak a gazdasági feltételek. Az egész népgazdaság helyzetét a folyamatosság és a fejlődés jellemzi. Mindez biztonságossá teszi, sőt szerény mértékben javítja a dolgozó tömegek életkörülményeit. Ugyanakkor a kormány az új gazdasági mechanizmus életbeléptetésével működésbe hozza azokat m gazdasági hajtóerőket, melyek a gyorsabb műszakitechnikai haladást, a nagyobb termelékenységet és jövedelmezőséget ösztönzik. Ez a dön tés országunk jövője szempontjából életbevágó fontosságú, és kifejezi a munkásság, a parasztság és minden dolgozó ember érdekét Megfelel tehát annak a politikának, amelyet mi, magyar kommunisták a nép érdekében állónak tartunk. Mindezek alapján úgy érezrük, a terv & a költségvetés rregvalósítása közérdek, tehát indokolt, hogy az ország- gyűlés igennel szavazzon és támogassa a kormány politi- Ufóját A költségvetés bevételi és kiadási előirányzatait véleményem szerint gondosan, reálisan készítették el a kormányszervek. Kérdés persze, hogy elkerülheteüen-e a költségvetési mérleg hiánya, a hiány elfogadásával nem nyitunk-e utat az állami túlköltekezés veszélyének? A lehetőségek számbavétele azt mutatja, hogy a hiányt tudomásul kell vennünk. A bevételek további növelése reálisan nem tervezhető. Csak úgy szabadulhatnánk meg a hiánytól, ha a közérdekű állami kiadásokat tovább csökkentenénk, vállalva, hogy az ' állami szolgálat egyik-másik ága „kissé bicegve” tehet csak eleget az állampolgárokkal szembeni kötelezettségeinek. Nem helyes azonban ilyen erőszakolt megoldásokhoz nyúlnunk. mert nem vagyunk rákénvszerítve. A tervezett hiány alig több, mint az összes bevétel egy százaléka. Nincs okunk tehát arra, hogy megijedjünk a költség! vetési hiánytól, de minden okunk megvan arra, hogy komoly jelzésnek tekintsük. Ha az országgyűlési módosítások nem változtatják meg lényegesen a hiány javasolt nagyságrendjét, — a változtatást százmilliós nagyságrendben látom lehetségesnek •—, az ország pénzügyi egyensúlya ki" elégítő lesz és bizonyosak lehetünk abban, hogy semmiféle indokolatlan túlköltekezéshez nem nyújtunk menlevelet. A deficit nagyságrendjének növelését viszont nem helyeselnénk. Az állami takarékosság elve ezután is fontos marad a politikai követelmények között. Két jelzőt azonban gondolatban mindig hozzá kell ragasztanunk a takarékosság sokat emlegetett fogalmához. Az egyik az, hogy érdemi, a másik, hogy ésszerű legyen. Vagyis ne vezessen látszatrendszabályokhoz, ne növelje a bürokráciát és semmiképpen se nehezítse a tömegek életét. A dolgozó emberek szociális, egészségügyi ellátására, az oktatási és kulturális célokra szánt kiadások nem csökkenthetők, sőt a lehetőséghez képest fokozatosan bővítendők. A honvédelmi és közrendvédelmi kiadások szintén szükségesek és szorosan behatároltak. Most állami szinten lényegében egyetlen kiadási tétel nyújt érdemi lehetőséget a megtakarításra, mégpedig a központi államigazgatás költség-előirányzata. A kormány él is ezzel a lehetőséggel, az államigazgatás létszámát több ezer fővel, a központi igazgatási kiadásokat több millió forinttal csökkenti. Előrelátható azonban, hogy hosszútávon az ésszerű állami gazdálkodást nem csupán a kiadások mérséklésével valósítjuk meg, hanem főként a tervező, a termelő és a forgalmi vállalatok gazdasági hatékonyságának, jövedelmezőségének növelésével. Azéri tulajdoníthatunk nagy jelentőséget a gazdasági reformnak, mert az új gazdasági mechanizmus — sok más mellett —, ezzel az ösztönzéssel is segíti majd politikai törekvéseinket. Fontos szerepet kap a vállalati nyereség Gazdasági eszközeink sorában 1968-től nagyon fontos szerepet kap a vállalati nyereség kategóriája, mint gazdasági mérce és ösztönző. A nyereségnek szerepe lesz a társadalom összjövedelmének él- osztódásában, a társadalom beruházási alapjának, a dolgozók összkeresetének megoszlásában. Nem lesz egyedüli döntő szerepe, nem válik tehát mindenhatóvá. mint a kapitalizmusban, de kétségtelenül a gazdasági hatékonyság legfontosabb mérőeszköze lesz, nagy hatása lesz a gazdasági cselekvésre. Ez tagadhatatlan változást jelent eddigi nézeteinkhez és gyakorlatunkhoz képest. Be kell látnunk, hogy a nyereségnél átfogóbb ' és pontosabb mutatója nincs a termelékenységnek és a társadalmi hasznosságnak; csak ezzel lehet együttesen mérni mindkettőt. S minthogy sohasem félünk az igazságot felismerni, nem félhetünk a gyakorlatban alkalmazni sem. És ne féljen senki attól, hogy ezzel jottányit is közeledünk a kapitalizmus lényegéhez. A formák közeledése nem azonos a tartalom közeledésével. A tőkés társadalomban a nyereség a cél, nálunk pedig az eszköz szerepét játssza. Ott a nyereség magán-kisajátításra kerül, nálunk pedig „társa- dalmasított”, sohasem vehetik el tehát egyének, mindig valamely közösségé. A következő három évben a vállalatok nyereségének minden 100 forintjából átlag 60 forintot az állam, vagy a tanács használ fel társadalmi célra, átlagosan 25 forint a vállalatok fejlesztési alapját bővíti, átlagosan 15 forint pedig a dolgozók részesedése. Az utolsó fillérig közérdekű behát a félhasználás. Az állami vállalatok átlagos nyeresége a jövő évi terv szerint 100 forint befektetésre vetítve 7,5 forint. Ez természetesen ágazatonként és vállalatonként szóródik. A gazdasági vezetőket és a dolgozói kollektívákat buzdítanunk kell arra, hogy évről évre jó gazdasági teljesítménnyel — sohasem az adott helyzettel visszaélve — növeljék a nyereséghányadot. Társadalmunk érdeke azt kívánja, hogy a jövedelmezőség szintje fokozatosan emelkedjen. Ebből következik, hogy a gazdasági vezetők élé állami követelményként kell állítanunk a jövedelmezőséget A párt és a szakszervezetek pedig segítsék e követelmény teljesítésében a vezetést, egyúttal érvényesítsék a szükséges társadalmi kontrollt. Fel kell ismernünk továbbá, hogy a gyorsabb műszaki haladást, a nagyobb gazdasági hatékonyságot — ha azt akarjuk, hogy ebből a fogyasztóknak is előnye származzék — csak úgy érhetjük el, hogy szélesebb teret engedünk a vállalatok közötti versenynek. Tekintve. hogy hazánkban nincs létjogosultsága a tőkés értelemben vett piacnak, hanem szocialista szabályozott piacról lehet szó. Itt a verseny kereteit és feltételeit végső fokon az állam szabályozza. Mindez azonban nem annyit jelent, hogy érdemi verseny helyett csak formális versenyt akarnánk. Igenis érdemi versenyt kell elősegítenünk. Az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy ha a gazdasági élet túl széles területén kapcsoljuk lei a versenyt, ez milyen álmosítólag hat a vállalatok nagy részére, mennyivel kevesebbet törődnek ilyen körülmények között a műszaki fejlesztéssel, mennyire közömbössé válnak a vevők iránt A gazdasági verseny kérlelhetetlenül, következetesen és lehet mondani, tárgyilagosan osztályozza a vállalatokat hasz nosság és versenyképesség szempontjából Erre az objektív mércére szüksége van és szüksége lesz az állami gazdaságirányításnak a helyes fejlesztési politika kidolgozásához. És szüksége van azért is, hogy jól informálódjon, szabályozó szerepét jól lássa el. Igaz, hogy a mi rendszerünkben a vállalatok sorsa felett sohasem dönt végérvényesen a verseny, vagy a piac. Mindig ott tesz végső fórumnak a szocialista állam, amely a gazdasági és politikai érdekeket egyezteti. Azt $ kérdést is feltettük magunknak, hogy vajon ha polgárjogot biztosítunk a szocialista tervgazdálkodásban a versenynek, nem kérész tezzük-e a termelőerők koncentrálódásának gazdasági törvényét? Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez a két folyamat nem hatálytalanítja egymást. A koncentrált nagyüzemnek nem szükségképpeni velejárója a piaci monopol- helyzet A szocialista államnak még saját vállalatával szemben is mindig fenn kell tartania a jogot belső eszközökkel, vagy import révén versenyt teremtsenek számára Bizonyos esetekben már eddig is éltünk ezzel a lehetőséggel, s a tapasztalatok jók. A Ganz-MÁVAG-ot például csak jó irányba ösztönzi, hogy a MÁV külföldről is importál mozdonyokot, a szerszámgép- gyártó vállalatokat jobb munkára serkenti a szerszámgépimport, a MALÉV-et a külföldi társaságok jelenléte és versenye. A kis- és középméretű gazdasági szervezetek esetében sokkal nagyobb a verseny lehetősége. s ennek még fokozottabb teret kell nyújtani a gazdaságirányítás eszközeivel. Szakítani kell azzal a központi szervekben bizony nem ritka felfogással, hogy a kis- és középméretű gazdasági tevékenység általában a fejletlenség jele. Megfigyelhető, hogy a gazdaság egyrészében mindig újratermelődik a kis- és középméretű gazdasági tevékenység szükségessége, sőt olyan új szükségletek is keletkeznek, amiket kis- és középméretű szervezetben lehet a legjobban kielégíteni. Ez a jelenség a koncentrációs folyamat járuléka, szinte szerves tartozéka, ami tapasztalatilag igazolható és amit bűn lenne figyelmen kívül hagyni. Hazánkban az ipar, a mező- gazdaság és a kereskedelem területén fontos kiegészítő szerepük, a szolgáltatásban pedig ezután is fő szerepük lesz a kis- és középüzemeknek. Alkalmasnak tekinthetjük-e a mai vállalati szervezeteket a nagyobb és érdemibb versenyre? Véleményem szerint döntő többségükben igen. A több. mint 2000 állami vállalat több mint 80 százaléka teljesen önálló, minden szervezeti alárendeltség nélkül, további 5 százaléka pedig egyesülési keretbe kapcsolódik, amely az érdemi önállóságot nem csökkenti, és csupán tizenkét százaléka tartozik valamely tröszt alá. ahol viszont már vállalatot illetően alig beszélhetünk érdemi önállóságról. Az állami vállalatok mellett mintegy 5000 szövetkezet, 80 ezer magánkisiparos és kiskereskedő működik, jelentős továbbá a mezőgazdaságban a háztáji és kisegítő gazdaságok szerepe. Mindez mutatja, hogy szervezeti oldalról lehetséges a verseny. A gazdasági feltételek oldaláról persze még sok tennivaló van a verseny élénkítésére, a sokszor mesterkélt manopolhelyzet. meg szüntetésére A fejlett gazdasági élet korszerű árpolitikát igényel Gazdasági fejlődésünkhöz szilárd támaszt jelent számunkra — amint ezt az előző napirendi ponttal kapcsolatban az országgyűlés számos tagja hangsúlyozta —, a Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal való együttműködés, amit nemzeti vívmányként tartnuk számon. Természetesen ez a gyümölcsöző kooperáció sem lehet mentes a fejlődés problémáitól. itt is képeseknek kell lennünk a meglévő eredmények megtartásán túl új lehetőségek közös feltárására. Mi azt valljuk, hogy a nemzeti szuveré- nitás talaján állva keresnünx kell az új lehetőségeket a szocialista országok sokoldalú együttműködésének fejlesztésére, nem zárkózva el a közös vállalkozásoktól és a nemzeti piacok egymáshoz való közelítésétől. Keresnünk kell a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatok bővítését a kölcsönös előnyök elve alapján. Fejlesztenünk kell a gazdasági kapcsolatokat a tőkés országokkal is, tisztességes üzleti alapokon, nem belenyugodva az országunkat sújtó diszkriminációkba, szüntelenül növelve versenyképességünket. Vályi elvtárs expozéjában ismertette, hogy a gazdasági reform milyen irányban változtatja az árpolitikát. Egyetértve mindazzal, amit mondott. szeretném hozzáfűzni, | hogy ezek a változások az árpolitikában nem a visszakozás, hanem a továbbfejlődés. szándékából következnek. (Folytatás a 2. oldalon)
