Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-10-28 / 255. szám
4 napló 1967. OKTŐBER 28. MAI // mnsői' SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Rigoletto (dél- «tán 3 órakor). Petőfi-b érlet. — A mosoly országa (este 7 órakor). Tlmár-b érlet. ffifENDÉSZETA uaEJTVÉNYEKBEN Kozmosz 185. m. l technológiai előírásokat, nem ellenőrzik rendszeresen a kazlak hőfokát. Az öngyulladás pedig jelentős kárt okozhat. Bicsérden például szeptember 23-án kazaltűz volt, öngyulladás miatt 130 000 forint értékű lucernaszéna égett el. Tilos dohányozni! — sokhelyütt látjuk ezt a feliratot. Vannak, akik a tiltó rendelkezések ellenére is rágyújtanak. Jelentős kár keletkezett már ennek a rendelkezésnek megszegése miatt is. Gyakori — különösen munkásszállásokon —, hogy az ágyban, el- alvás előtt még rágyújtanak, aztán elalusznak, s az égő cigaretta az ágyneműre esik, tűz keletkezik. A tiltó rendelkezést mindenki a saját érdekében tartsa be. Moszkva. Pénteken, nem sokkal a Kozmosz 184. felbocsátása után földkörüli pályára vezérelték a Kozmosz 185-öt is. A Kozmosz-sorozat legújabb tagja 98,7 perc alatt kerüli meg bolygónkat, legnagyobb távolsága a földtől 888 kilométer, legkisebb távolsága pedig 522 kilométer. A mester- ! séges hold pályájának az í egyenlítővel bezárt szöge 64,1 ! tok, a műszerek kifogástala- ! nul működnek. Anyakönyvi hírek OKTOBEB Simon napja. A Nap kél 6.21, nyugszik 16.34 órakor. A Hold kél—, SZOMBAT nyugszik 14.45 órakor. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Budapesten, az Igazgatóság székhazában megtartott lottósorsoláson a 43. játékhéten a következő számokat húzták ki: A fenti tudósítás a tűzrendészet! rejtvény III. részének megfejtéséhez felhasználható tudnivalókat is tartalmaz. A rejtvénysorozat III. része megtalálható a Dunántúli Napló holnap megjelenő mellékletének .,Otthon-család” című lapoldalán. | SZÜLETTEK: I Osztrogonátz István. Domök Me- j linda. Dán Zsuzsanna. Milassin I Zsuzsanna, Katics Ildikó, Sinkó j Judit, Hemesz Judit, Bognár Gab- ! riella: Vágh Judit, Előd Emese, ! Endréd! Zsolt, Rétfalvi Orsolya, Jerant Zsuzsanna, Kasza Zsolt, i Mül]er Zsuzsanna. Szerdahelyi I Péter. Balogh János, Rácz Hona, Szántó Andrea. Belanka Károly, Duthwiler István. Hegyi Anna, I Horváth Ildikó. Barabás Imre, | Láng Hanna, Vörös Györgyi, Bors Mária. Rózsa István, Traubert Tamás, Vidécz Anita. Knoch Zsuzsanna, Orcsik Erzsébet. Zóka Csaba. Keszthelyi Tímea, Cseresnyés Tldikó, Szabó Zsolt, Göncz Hajnalka, Hamvas Klára, Jandó József, Király Zoltán. Horváth Zsaklin, Marosi Tibor, Bencze László, Szava Mónika, Paptst Attila. Veér Gábor, Világos Andrea, Loggó Ottó. Munkatársunk a kötelező tűzrendészet! oktatás harmadik előadásán is részt vett, ahol az előadó a leggyakrabban előforduló tűzkeletkezési okokról beszélt. Elmondotta többek között, hogy 1966-ban 48, 1967. október közepéig 37 esetben okozott Baranyában tüzet a gyermekjáték, amelyeknek következtében 4 kisgyerek halt meg. Legtöbbször szalmakazal, gazdasági épület vagy a lakás fog tüzet a gyerekek tűzjátéka miatt. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a gyerekek könnyen hozzáfértek a gyufához. Mire kell tehát a szülőknek gondosabban ügyelniük? — tette fel a kérdést. Egy hallgató azonnal válaszolt: arra. hogy a szülők a gyufát ne olyan helyre tegyék, ahol a gyerek megtalálhatja. Az előadás további részében szó került az öngyulladásról is. Az öngyulladás leggyakrabban a szálastakarmányok tárolásánál keletkezik. Több helyein például a szénaszárítóknál nem tartják be a — Állatorvosi ügyeletes szolga , latot Pécs város területén októ- i bér 28-án, szombaton délután 13 j órától 30-án. hétfőn reggel 6 óráig I dr. Révész Kálmán szakállatorvos látja el. Lakása: Pécs. Szabó József u. 9. Telefon: 45-89. Orvosi ügyelet MOZI Park: Az özvegy és a századot (szv.. fél 5. fél 7, fél 9). Petőfi: m. magyar játékfilm- szemle: Nyár a hegyen (fél 8. záró díszelőadás). Kossuth; Az özvegy és a százados (szv., 10). Aida (szí., 2). III. magyar játékfilmszemle: Napsugár (4). Rövidfilmek (fél 7). Híradó Mozi: Magyar níradó. Aranytűd. Élő kövületek. XI. Világmagazin. Kamaszok. (Előadások 12 órától 2 óráig folytatólagosan). Gyárvárosi Veszedelmes szerep (szv., 6). Mecsekalja: Két emelet boldogság (szv., 7). Vasas: Noe- tume (6). Bóly: Hétfő, vagy kedd (szv., szí., 7). Beremend: Tiltott vulkán (szv., szí., 7). Harkány: Don Quijote fiai (szí., 7). Mágnes: Meztelen pásztoi'lány (7). Mohács: Drága John (szv., fi. 8). Csak 18 éven felülieknek! Sellye: Rondo (szv., 7). Csak .16 éven felülieknek! Siklós: Nászéjszaka esőben (szv., szí., 7). Szentlörinc: Hívjátok Martin felügyelőt (7). Szigetvár: Kánkán I—n. (szv., szi., 7, dupla hely árral). PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor: A jó munkáéi*!! — Zenés beszélgetések a Mecseki Szénbányák Vállalat zobáki bányaüzemének dolgozóival. I. rész. (II. rész vasárnap 17.30—18.15-ig). Közreműködnek: Horváth Eszter, Vári Éva. Baracsi Ferenc, Juhász Pál, Marczis Demeter, Mendelényi Vilmos, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. Dö- römböző Géza és zenekara muzsikál. — Zongorán kísér: Pau- lusz Elemér. Riporterek: Nógrádi Erzsébet és Kovács Imre. 18.35: Levelekre válaszolunk. 18.40: A m. jétékfilmszemléröl jelentjük. 18.45: Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 13.00: 1 Szerb-horvát nyelvű műsor: 19.30: Német nyelvű műsor: 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Budapest: 15.13: Műsorismertetés. 15.15: A Magyar Hirdető műsora, 15.25: Tudósítás a „Zöld pokol”- ból. Dr. Balogh János egyetemi tanár brazíliai beszámolója. 15.40: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. I 15.55: Ki minek mestere? Fiatal I géplakatosok versenyének dön- ! tője. H. 16.35: Radar... Ifjú riporterek j műsora. l'i.00: Ki minek mestere? 18.00: Hírek. £18.05: Haladás. , Az Intervizáó-or- [ ^ szágok tudományos magazinja, > 18.40: Don Quijote. Magyarul be1 | szélő francia kisfilmsorozat, in. rész. 19.05: A Tv jelenti. 19.50: Cicavízió ... ’0.00: Tv-híradó. 20.20: Mindenből a legjobbat, — j Magyarul beszelő angol film, i 14 éven felülieknek! , 21.55: Gálaest Helsinkiből. 22.55: Tv-híradó — 2. kiadás, 23.15: Jó éjszakát, felnőttek! — A Flinstone család. y i rag és Belgrád: 9.40: Iskola-trv. 14.50: Iskola-tv. 17.40: Feledhetetlen dalok. 18.00: Tv-újdonságok. 18.15: Bocsko Buha színházi előadása felvételről. 19.15: Időgép. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.40: Szórakoztató zenés műsor. 21.40: Egy kis új, egy kis régi. 21.55: Kalandok a világűrben. Sorozatfilm. 22.45: Tv-híradó. 23.00: ökölvívó mérkőzés közvetítése. koszorú halottak napjara nagy választékban áll kedves vevőink rendelkezésére. Árusítás: a temető bejáratánál október 20-tól november 6-ig minden nap reggel 7—este 6 óráig Október 29-én (vasarnap) az összes virágüzletben hétköznapi nyitvatártás szerint Rendelést üzleteink felvesznek. PÉCSI KERTÉSZEIT ÉS PARKÉPÍTŐ VÁLLALAT. P-écs mj. város biztosított dolgozói Cili. gyermekei) részére gyermekorvosi ügyeletes szolgálat van a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében, (Munkácsy M. u. 19.) október 28-án (szombaton) este 19 órától, október 30-án (hétfő) reggel 7 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelő- intézet ügyeletes orvosi helyiségéiben (Munkácsy M. u. 19.) van fogászati ügyeletes orvosi szolgálat október 28-án (szombat) este 19 órától, október 30-án (hétfő) reggel 7 óráig. Ezenkívül ügyeletes orvosi, szolgálat van kerületenként, október 28-án (szombaton) délután 14 órától, október 30-án (hétfő) reggel 7 óráig a következő helyeken: I. kerület részére: Az újmeszesd körzeti orv ősi lendelőben. Tel.; 51-81. Járóbetegek részére rendel lés de. 9—10 óráig és du. 15— 16 óráig. II. kerület részére: A Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségeben (Munkácsy M. u. 19. sz.) Tel.: 30-00. Járóbetegek részére rendelés de. 10—11 óráig és du. 16—17 óráig. ül. kerület részére: A Petőfi ti. körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 25-88. Járóbetegek részére rendelés de. 8—9 óráig és du. 14—15 óráig. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Subert József és Darvas Erzsébet. Lakatos János és Perletzld Márta, Dudók • Lajos és Gondos Teréz, Reith András és Golváth Mária, Entmann Friedhelm és Petrov Veszelinka, Kövér Sándor ! és Potnek Ibolya, Tóth István I és Balogh Teréz, Gyenes Ferenc I és Fehér Anna. Hegedűs György I és Juhász Mária, Marosy István és Szégyi Magdolna, Péter Fe- I renc és Bogár Katalin, Grácz Ede ; és Simons Margit, Lipóczki Bertalan és Gulyás Erzsébet, Virág János és Győri Ilona, Deák József és Kaponya Ibolya, Haissin- ger István és Varga Zsuzsanna, Szcpkó István és Farkas Anna, Hegedűs Mihály és Szondi Teréz, Lénárd József és Vasvári Edit, Endrei György és Jakab Judit, dr. Petz Adárn és Polionyi Zsuzsanna. 23, 37, 63, 81, 85 Október 30-án a Lottó Igazgatóság székházában megtartandó 1 nyilvános havi tárgynyereménysorsoláson a 43. játékhét szelvényei vesznek részt. — Pécsi írók művei a budapesti rádióban. Október 30- án, hétfőn délután 2 óra 20 perckor a Petőfi Rádióban' a Pécsről Budapestre származott Sásdi Sándor író „Fütyül a rigó” című elbeszélését olvassák fel. November 1-én, szerdán pedig délután negyed 4 órakor Bárdos! Németh János költő versei szerepelnek a Petőfj Rádió műsorában. — Zárulnak a kiállítások. Rendkívül nagy sikert aratott az első országos kisplasztikái biennálé, amely október 29- én. vasárnap zárul. Ugyancsak vasárnap zárul Bartha László festőművész kiállítása is, a Bartók Béla Klubban. — A MÁV Vezérigazgatósá* ga közli, hogy a november 7-i kettős ünnepekkel kapcsolatban. a jegyváltás megkönnyítése érdekében valamennyi budapesti pályaudvaron a jegypénztárak október 30-tól egész napon át adnak ki elővételben menetjegyeket. A nagyobb vidéki állomásokon < a vidéki IBUSZ menetjegyirodákban ugyancsak váltható elővételben menetjegy. A MÁV kéri az utazóközönséget, hogy menetjegyét lehetőleg elővételben váltsa meg, mert így elkerülhető a torlódás. Az elővételért külön díjat nem kell fizetni. — Tegnap délután Pécsre látogatott Garasia Rudolf, a Vörössapkás lovasok című könyv szerzője. A kedves vendéget Ambrus Jenő elvtárs. az MSZMP Pécsi városi Bizottságának titkára fogadta. Garasin Rudolf Pécsett a Politikai Könyvterjesztők Klubjában találkozott olvasóival. MEGHALTAK: Altesztoerger Jánosné s=. Marton Ágnes. Kieffert Henrik, Tóth János, Kazal Andor, Szabó Ja- nosné sz. Herke Rozália, Wittredi Károlyné sz. Balázs Emma, Kovács Péter, Haiaker János. Wal- ter Mihály, Schiller Péter, Máté Erzsébet, őzv. Sas Adolfné sz. Dimeifa Róza. Tóth Jánosné sz. Maly Margit, Mayer Auréllá Amália, Ozv. Kálcsics Illésné sz. Zsií- kó Klára, dr. Betűre Dezső, Mó- rócz József, Légrádi János, Kovács Lajos. Dolgozókat felvesznek \ CSAK HÉ1 NAPIG NYITVA Külföldi áruk boltja Október 30-án, hétfőn reggel 9 > órakor ideiglenesein nyitvatartó üzlet nyílik a Kossuth Lajos u. 11. sz. alatt, a volt Anyák boltjában. A bolt egy hétig, november 5-ig lesz nyitva reggel 9-től este 6-ig. és kizárólag külföldi cikkeket árusít. Az érdekes és új kezdeményezés a Baranya megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat és a helyi Dél-Dunántúli Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat közös akciója, amivel a karácsonyi forgalmat kívánják előre hozni, csökkentve a várható tolongást. A kirakatokat már rendezik és onnan a hívogató külhoni árukból már ma lehet válogatni. Nagyon szépek a női fehérneműk. Az olasz és osztrák nylonkombinék 120—160 Ft-ba kerülnek. Különösen a rózsaszínű szép, fekete csipkével, de a fehér, fekete, sárga csipkevállpántos is különleges. A habselyem kombiné NDK gyártmány, több színben van. Fehérben az és sárgában kapható olasz nylon halóing. A sötét színű indiai férfi kardigán puha és meleg. Az olasz és NDK férfi pulóverek több minőségben és színben, magas nyakú és twist-fazonban 270 Ft-tól 640 Ft-ig kaphatók. Kínából és Vietnamból érkezett a jager és svájci férfi, női és gyermek meleg alsónemű. Igen finom minőségű és tartós anyagból készültek. Angol és NDK műszálas női pulóverek kaphatók hosszú és rövid ujjú. magas nyakú fazonban, csíkos és mintás változatban. Nagyon szépek, és csak 150— 270 Ft az áruk. A fentieken kívül még olasz, jugoszláv, NDK és nyugatnémet harisnyák érkeztek. Hosszú szünet után ismét kapható a szovjet vastagabb szálú, erős, strapabíró kapron harisnya. A boltnak előreláthatólag nagy sikere lesz, garantálja ezt a sok és változatos, szebbnél szebb áru. no meg az a rövid hét nap, amíg mindez kapható lesz. (x) Pécsi munkahelyre segédmunki- sokat és kél rakodómunkást felvesz az Építő Ktsz. Pécs, Sallai u, 11. 140858 ,. * Í > Kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat keresünk. Jelentkezés: Batthyány u. 2. S6lyom elvtársnál, Állami Pínce- \ gazdaság. 768 * I1 Szállításhoz gépkocsira férfi < munkaerőt veszünk fel. Felszáll badulás u. 2. Női munkaerőt rak- / tárl munkára felveszünk, FelszA- ' badulás u. 16. 140884 * (| A palotabozsoki Gépjavító Al- s lomás felvételre keres lakatos, > marós és esztergályos szakmun- 1 kásokat. 4612 > * j Lakatost, hegesztőt és segédig munkásokat felvesz a Pécsi Báli dögös és Szerelő Ktsz, Pécs, Kos- > sutit Lajos u. 63. 140788 * ! A Pécsi Dohánygyár felvesz gép- i lakatosokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. 140732 * Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Tímár u. 23. sz. asztalos, ács, parkettás szakmunkást és építőipari segédmunkást felvesz, csak pécsi munkahelyekre. 140747 * Gépkocsi- és dömpervezetőket alkalmaz vállalat, vidéki munkahellyel. Bérezés kollektív szerződés alapján. Jelentkezés: Pécsi Közúti Üzemi Vállalat, Pécs. Siklósi út 92. 140777 * A Pécsi Fémipari Vállalat lakatos, esztergályos és szerszám- készítő lakatos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Felsőmalom u. 13. alatt. 140635 •k Pécsi Ingatlankezelő Vállalat felvesz 10 segédmunkást, 4 kőművest, 1 lakatost, különböző munkahelyekre. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál, minden nap reggel féj 8—10 óráig. 140530 * Gépkocslrakodókat, autóvillanyszerelőt, gépkocsivezetőket, gépkocsiszerelőket, valamint Útkarbantartó és úttisztító munkásokat felvételre keresünk. Jelentkezés: Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat, Pécs, Rózsa Ferenc n. 17. 730 Mecseki Kultürpark éjjeliőröket keres felvételre, nyugdíjast nem. Jelentkezés a központi irodában, 7—16 óra között. ~ 140918 * Kazánfűtőt felveszünk idénymunkára a Belvárosi Áruházba! Jelentkezés: Baranya megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Kossuth L. u! 5. I. em. 140914 * A Tiborc utcai Általános Iskola vizsgázott kazánfűtőt felvesz. Jelentkezés a Szigeti úti Általános Iskolában, Szigeti út 32. 140337 * Építészmérnököt azonnal felveszünk. Építőipari Minőségvizsgáló Intézet, Pécs, telefon: 13-40. Krap- pai. 140935 — Térzene. Ma délben 13- tól 14 óráig a gyárvárosi általános iskola fúvószenekara' térzenét ad a III, Magyar Játékfilmszemle alkalmából a Széchenyi téren. — Űj „világjáró” könyv. A Pécsi Szikra Nyomdában most készült el Gerlache „Újra az Antarktiszon” című műve a Világ járók-sorozat legújabb köteteként. — A Zsolnay Művelődési Ház bált rendez 1967. október 28-án 19—24 óráig. Zenekar; Tremoló. (x) — Betöréses lopás. Ismeretlen tettesek csütörtökön hajnalban behatoltak az antal- szállási községi fmsz italboltjába és eddig még pontosan meg nem állapított értékű ingóságokat vittek magukkal. A Szigetvári Rendőrkapitányság megindította a nyomozást. — Kf mit tud a Szovjetunióról? címmel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából vetélkedőt rendeztek csütörtökön a Pécsi Bútorgyárban. — Mit várok » főiskolásoktól? című tegnapi írásunkba sajtóhiba csúszott. A harmadik bekezdés negyedik mondata helyesen a következő: „Például egyszer egy jogász fiú kifogásolta, hogy a Tékozló fiú sorozatba miért nem vettem be egy Schiller verset.” — EM Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat értesíti Gör- csöny és Keresztespuszta lakosságát, hogy a Kecskeháton épített nagyfeíszültségű légvezetéket az Áramszolgáltató Vállalat október 28-tól feszültség alá helyezi. Ez időtől kezdve a vezeték megközelítése életveszélyes és tilos l (x) Cserépkályhás szakmunkást keresünk. Ha szükséges szállást étkezési lehetőséggel biztosítunk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés! Komlói Városgazdálkodási Vállalat munkaügyi osztályán, Komló, Kossuth L. u. 11. szám alatt. 4650 •k Felvételre keresünk lakatos szakmunkásokat és gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Pécsi Sütőipar! Vállalat, Pécs Zsolnay V. u. 61. 786 Je Építészmérnököt, építőipari technikust, gyakorlattal keres felvételre az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, műszaki vezető beosztásba a siófoki főépítésvezetőségre. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés a személyzeti osztályon, Kaposvár, 48-as Ifjúság U. 5. 117711 k B. m. Tanács Kórháza felvételt hirdet fűtőrakodó segédmunkás állásra. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 2. sz. alatt, az intézet műszaki, élelmezés vezetőjénél. 140882 * A „VOSZK” hidasi kirendeltsége vasesztergályos szakTntihká- sok&t vesz fel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a VOSZK munkaügyi osztályán. 788 k Esztergályos, lakatos és marós szakmunkásokat alkalmaz az ÉB- GV Sopiana Gyára. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Pécs, Regős n. 8. sz. 766 — Csütörtökön este Kétúj- faiun kigyulladt és leégett Gruber György tsz-tag pajtája, majd még aznap éjjel Drávái ványiban Joó László istállója és pajtája, valamint a közelben lévő 80 mázsa szé- 1 na. A tüzek keletkezésének oka vizsgálat alatt van. — Tizenöt éves a Háziipari Tsz. Tegnap délután jubileumi közgyűlést tartott a Baranya megyei Háziipari Termelőszövetkezet. mely 15 évvel ezelőtt alakult. — Elfogták az ABC aruház betörőjét, Kiffer Alfréd 23 éves pécsi lakost. Kiffer Alfrédet korábban már elítélték lopásért, ez év júniusában szabadult a börtönből. Szerdán délelőtt bevásárolt Pécsett. majd felült a délutáni pesti gyorsra. A vonaton vették őrizetbe, megtalálták nála az ellopott pénz egy részét. Időjárásjelen tés Várható időjárás szombat estig! éjszaka és reggel sokfelé köd, helyenként ködszitálás. Napközben kevés felhő. Gyenge, napközben megélénkülő délnyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. — Áramszünet lesz október 28- án 7—17 óráig a Vöröshadsereg u., Árpád u., Kun u. által határolt területen. — A DÉDÁSZ értesíti komlói fogyasztóit, hogy okt. 29-én, vasárnap reggel 7—10 óráig a Tompa M.. az Alkotmány és Kölcsey utcákban, valamint a Kossuth L. utcának a Zrínyi tértől a Dózsa György utcáig tartó szakaszán, Gesztenyés egész területén, a Lenin téren, a Berek utcában pedig 7—11 óráig nem lesz áramszolgáltatás. — Október 31-én, november 1., 2., 3-án 8—17 óráig Gesztenyésben a Nefelejcs Szegfű és Rozmaring utcában, valamint a Szabadság, a Viola és a Fenyő utcák keleti részén nem lesz áramszolgáltatás. (x) DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspár* Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33- 21-60. 60-11« Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 12,— Ft. Indexszám: 25 054. Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, unokám és kedves rokonunk, HESZ JÓZSEF 31 éves korában kosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése október 30-án fél 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy KOCSIS LAJOSNÉ 66 éves korában hosszas betegség után elhunyt. Temetése október 30- án du. fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Köszönet Felejthetetlen, drága jó feleség, édesanyánk, nagymama, ID. MARKÓ NANDORNÉ október 26-án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 28-án 11 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló férje és gyermekei. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk és nagyapám, DALLOS ISTVÁN 58 éves korában október 25-én elhunyt. Temetése október 30-án fél 4 órakor lesz. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. SCHNELLEN- BERGER JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. SÁRDI JÁNOS temetésén megjelentek. Hálásan köszönjük volt munkatársainak őszinte részvét- nyilvánításukat is. A gyászoló család.