Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-14 / 217. szám
5 napló 1967. SZEPTEMBER 14. Megjelent a Jemenkor szeptemberi száma nyébe ágyazva veti fel a Balaton-part .,mögöttem te- rületének”, mezőgazdasági kultúrájának számos köz- érdekű problémáját. Az irodalmi tanulmányok közül különös érdeklő- désre számíthat Kolozsvári Grandpierre Emil Stílus- humor és jellem c. esszé- je és Péczelv László vers- tani tanulmánya. A pécsi Modern Magyar Képtár an vasát ismertető rovatban ezúttal a szob- rokról és érmekről nyújt tájékoztatót Szabó Katalin művészettörténész, s ehhez az íráshoz kapcsolódik a szám illusztrációs anyagá- nak nagy része, Borsos Miklós, Ferenczy Béni és mások pécsi műveinek be- mutatásával. Az összevont nyári szám után újra gazdag, változa- tos tartalommal jelent meg a pécsi irodalmi és művészeti folyóirat. A szám élén Darvas Jó- zsej Zrínyi-drámájának be- fejező részét olvashatjuk, s ugyancsak ebben a szám- bán zárul L ipták Gábor Hévízi tudósítása. Az elő- ző számban közölt jugosz- láviai költő, Mák Dizdar értékes versei után most egy jugoszláv prózaírót mutat be a lap: Risto Trifkovic a közölt novella alapján tehetséges, kifor- rótt író, akivel érdemes megismerkedni. Az Élet és Kultúra ro- vatban jelent meg Tüskés Tibor: Veres Péterrel a Ba- laton körül c. írása, amely egy autókirándulás élméKesztyűs szakmai ismeretek Pécsi szakember írta az első magyar kesztyüipari tankönyvet világítás ajánlatos. A színek hatása: a meszelt fehér fa- lak, különösen a szürke felü- let, monoton jellegű munká- nál nyomasztóan hat a dől- gozókra, ezért lélektanilag in- dokolt a meleg, derűs színek alkalmazása. A tankönyv közvetlenül szakmai ismereteket tártál- mazó részéről nem szükséges szólni, ez már a kesztyűsök érdeklődési körébe tartozik. De annyi biztos, hogy Be- reczky Emil, a ktsz elnöké- nek, Molnár Györgynek, illet- ve műszaki vezetőjének Fi- scher Dezsőnek szakmai és erkölcsi támogatását élvezve, jó szolgálatot tett a szak- munkástanulók magasabb szintű képzésének. R. F, A forradalom jubileuma tiszteletére A pécsi KISZ-alapszervczetek teljesítik vállalásaikat Nyolcvannégy brigád nyolcvannégy újítás dekében. A Vegyesiparcfkk Kereskedelmi Vállalatnál ál- talánosan elterjedt a ״Tegyük szebbé boltjainkat”, valamint a ״Tiszta bolt, rendes kira- kát” mozgalom. A tanulók vállalták, hogy jobb tanúimé- nyi eredményt érnek el és nyelvtanfolyamokon vesznek részt. Az itteni ifjúsági bri- gádok között a félév során a Bm. Vendéglátó Petrov Veszelinka vezette ifjúsági brigádja érte el a legjobb eredményt, második Bender Lajosné ifjúsági brigáSja, Fodrászipari Vállalat. Az alap szervezetek között a Bm. Ve- gyesiparcikk Kereskedelmi Vállalat KISZ-szervezete lett az első. titkára Storcz Klára. Tíz ifjúsági brigád 77 fiatal- lal működik ebben az alap- szervezetben, további ötven felnőtt brigádokban dolgoz- nak. vezette ifjúsági brigádja má- sodik lett. Az alapszerveze- tek versenyében is a MÉV 11. bányaüzem végzett az élen. KISZ-titkár Nagy Sán- dór. Az építőiparban, közieke- désben és a postánál 29 ifjú sági brigád tett vállalásokat általában az önköltség csők- kentésére, a termelékenység növelésére. A MÁV-nál a faj- lagos szénfogyasztás csökken- tését, a javítási költségek két százalékos csökkentését, va- lamint a selejtmentes mun- kavégzést tűzték ki célul. A 12. AKOV ifjúsági brigádjai vállalták, hogy 95 százalékon felül tartják a javítószázaié- kot. Valamennyi szerelőbri- gád száz százalék felett tel- jesítette ezt. A gépkocsizó brigádok növelték az üzemi sebességet, a porcelángyári Barátság ifjúsági brigád 288 ezer forintot takarított meg. ök érték el ebben a csoport- bán a legjobb eredményt Kopp Ferenc vezetésével. Má- sodik a 12. AKÖV Nagy Ernő vezette ifjúsági brigádja. Az alapszervezetek versenyében a MÁV TBFF aüapszervezete áll az első helyen, titkára Tuboly Ferenc. Tizenkilenc újítás, melyek népgazdasági haszna csaknem 200 ezer fo- rint, növeli az e csoporthoz tartozó fiatalok eredményei- nek értékét. Két ifjúsági szocialista bri- gádvezetőt és két alapszervi titkárt meghívtunk szerkesz- tőségünkbe, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada- lám 50. évfordulójának tisz- teleiére meghirdetett ifjúsági munkaversenyről beszélges- sünk. Eredményét az aláb- biakban összegezzük. A KISZ alapszervezetek és ifjúsági brigádok az év ele- jén tett vállalásaikat október közeledtével számos helyei) újabbakkal egészítik ki. Túl a termelés segítésén, a Szov- jetunióval kapcsolatos vetél* kedők, könyvnapok stb. ren- dezésével, szovjet turistacso- portokkal való találkozásokon, a vállalati híradók cikkein és képanyagán keresztül juttat- ják kifejezésre: ismerik az évforduló rendkívüli jelentő- ségét. Külön is említést ér- demel a kesztyúgyáriak ked- vés ötlete: kis kártyával lát- ják el a szovjet exportra me- nő tételeket, ezen üdvözlik a szovjet embereket a nagy év- forduló alkalmából. Több brigád, illetve alap- szervezet részt vesz az év- forduló tiszteletére meghirde- tett filmpályázaton. Felme- rült az az igény is, hogy személyes kapcsolatokat kel- lene létesíteni fiatal szovjet szaktársakkal mai életünk, problémáink alaposabb meg- ismerése céljából. A pécsi tapasztalatok azt igazolják, hogy a KISZ VII. kongresszusa előtt mutatko- zó felpezsdülés, a KISZ-élet megélénkülése tovább fokozó- dott a Nagy Októberi Szó- cialista Forradalom 50. évfor- dulójára való készülődés so- rán. A könnyű- és élelmiszer- iparon belül 43 ifjúsági bri- gád versenyez. Az exportra termelő üzemeknél az import- anyagokkal való takarékos- kodás és a fokozott minőségi követeltények megtartását vál lalták. A Kesztyűgyár Ság- vári ifjúsági brigádja 80 ezer forintos megtakarítást ért el, ebben a kategóriában össze- sen 798 ezer Ft értékű anya- got takarítottak meg a ver- senyben részt vevő alapszer- vezetek, köztük a Bőrgyár készáru alapszervezete. A Pé- esi Kenderfonóban eredmé- nyesen nyújtanak segítséget a száz százalék alatt teljesítő fiatalok, a Húsipari Vállalat kiszesei az üzemrészek átala- kításában segédkeztek. Ebben a csoportban a kesztyűgyári a legjobb ifjúsági brigád és legjobb alapszervezet is: Sza- bó András ifjúsági brigádja, illetve a Tarr Imre alapszer- vezet érte el első féléves ered ményei alapján az első he- lyezést. A második helyen Vámos Mihály dohánygyári ifjúsági brigádja végzett. Huszonnyolc ifjúsági brigád tett vállalásokat a kereske- delem, a ktsz-ek és a tanácsi ipar területén, általában az áruforgalmi terv teljesítése és a termelékenység növelése érHatvankét alapszervezet 2877 fővel vesz részt Pécsett — a SZOT és a KISZ KB, valamint a Megyei KISZ Bi- zottság által — a Nagy Októ- béri Szoica-lista Forradalom 50. évfordulójának tiszteleté- re meghirdetett ifjúsági mun- kaversenyben. Az alapszerve- zetek és ifjúsági brigádok el- ső féléves eredményeit ipar- ágak szerint csoportosítva ér- tékelte a KISZ Pécs Városi Bizottsága. Csak a bánya- és energia- iparon belül 84 Ifjúsági bri- gád csatlakozott a felhívás- hoz, nem számítva a Sopianá- bán most alakuló három if- júsági brigádot. Nyolcvan- négy újítást nyújtottak be a fiatalok, az ezzel elérhető népgazdasági megtakarítás megközelíti a hárommilliót. A Hőerőmű kiszesei a lengyel szénmarkoló, a mohácsi víz- kiemelőmű, a pécs—mohácsi vízvezeték katódvédelme és az elekrosztatikus filterek felett vállalt védnökséggel hívták fel magukra a figyel- met. A féléves eredmények alapján ebben a csoportban Kalocsai Gyula MÉV II. bá- nyaüzemi ifjúsági brigádja végzett az első helyen, a Pé- esi Hőerőmű Kovács Ferenc A nagy kesztyűüzemek elő- szőr Németországban létesül- tek: 1872-ben a német ipar 762 ezer, 1890-ben már egy- millió 400 ezer pár kesztyűt pordukált. Bécsben 1779-ben létesült egy kisebb üzem Stephane Jourdan grenoblei mester jóvoltából. 1800-ban pedig Prágában Piere Bou- logne francia mester gyárt évi 16 ezer párat. Lépjünk fél évszázadot elő- re: 1850 körül a Hamerli cég alapít Pécsett kesztyűgyárat, amely hamarosan világhírű lesz. A századfordulón a pé- esi üzem mintájára több bu- dapesti gyár létesül, az Öten- reiter cég, a Mauthner Kész- tyű- és Bőrgyár, az Erdős cég... Ma pedig mintegy tizen- négy-tizenöt kesztyűgyár, il- letve szövetkezet gyárt a TA- NIMPEX 1964-re vonatkozó adatai szerint évente 2,7 mii- lió pár kesztyűt, amelynek 70 százaléka exportáru, több mint négymillió dollár értékben. Ezek az adatok természetesen azóta évről évre növekednek. A tankönyv 103. oldalán va- lóságos kis szótár magyarázza a szakma német és francia kifejezéseinek magyar fór- dítását: álong (hosszában ki- vágni), daumen (hüvelyk), du- lírozás (vékonyítás), etaboní- rozás (beállítás), piketta (szé- lező kés), svercelés (kesztyű festés) redella (mérőrúd). ri- medli (szegőbőr) stb. A munkahelyszervezésnél figyelemre méltó intelmeket olvashatunk. A rossz levegő bágyaszt, kora! fáradtságot okoz. A zaj, lárma, gép-vib- ráció ugyancsak kedvezőtlenül hat az idegekre. A világítás szintén befolyásolja a környe- zetet, ezért a megfelelő erős- ségű, egyenletes szórt fényű Bemutatkozásképpen ennyit: a könyvet Bereczky Emil, a szakmunkásképző iskola taná- ra, a Pécsi Kesztyű- és Bőr- konfekció Ktsz tanműhelyének vezetője írta. Címe: Kesztyűs szakmai ismeretek. I.—II.— III. évfolyam részére. A könyv ismerteti a kész- tyűkészítő ipar és a kesztyű- viseletek történetét, a kéz anatómiáját, a korszerű tech- nológiát, a berendezések, fel- szerelések alkalmazását, a magyar kesztyűipar népgazda- sági jelentőségét. Foglalkozik anyagismerettel, divattervezés- sei, üzemszervezéssel stb. Hogy a tankönyv a szak- munkás-képzésben milyen ér- téket képvisel, azt meg jelené- sének puszta ténye is bizo- nyitja. A kesztyűipari szak- munkásképzés számára ma- gyár nyelvű tankönyv eddig nem volt. Az egész országban ebből szerzik elméleti isme- reteiket a szakmunkástanulók. De a kesztyűgyártásban egy- általán nem jártas átlagember is sok érdekességet talál a könyv oldalain. Például: kik viselték az első kesztyűt? Már Homérosz hőskölte- ményeiben, majd a méd és perzsa írók költeményeiben találunk utalásokat a pré- mes kesztyű hideg elleni használatáról. A középkor- bán Franciaországban a ki- rályok kesztyűt viseltek ko- ronázásuk alkalmából s a kesztyű egyúttal a királyi ha- talom jelképe volt. Például egyes városoknak a vásár- tartási jog adományozása al- kaiméból rendszerint kesztyűt küldött a király. Medici Katalin udvarában a hölgyek és férfiak nagyon kedvelték a pásztorórák egy- egy jelenetét ábrázoló hímzett és festett kesztyűket. Fél évszázad A Magyar Néphadsereg dél-dunántúli egységeinek műsora műsor a Nagy Október széllé- mét idézi az összeállítás első részében, amelynek során a legjobb prózai együttesek és hangszeresek állítanak emléket a félévszázad kiemelkedő ese- ményének. A műsor második fele a ma emberének gondo- latvilágáról, érzéseiről ad ize- lítőt. Ebben a részben pol- beat együttesek, pantomim produkciók, akrobatikus mu- látványok és táncdalok szól- nak a katonák tolmácsolásá- bán az ifjú közönségnek. A három pécsi bemutató kö- zül a Fegyveres Erők Klub- jában sorrakerülő rendezvény nyilvános csak, amelyre pén- teken délután 3 órakor kerül sor. Már korábban többször hírt adtunk arról a nagyszabású felkészülésről, amellyel a Nép- hadsereg legjobb műkedvelő együttesei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év- fordulóját köszöntik. Dél-Du- nántúlon is lezajlottak már tavasszal az egységek vetélke- dői, most a legjobbakbói egy központi együttest vontak Ősz- sze. Ez az együttes kéthetes turnét bonyolított le Dél-Du- nántúl városaiban. A turné befejező szakasza Pécs. Váró- sunkban három előadás kere- tében mutatkoznak be. A bemutatkozás csütörtökön és pénteken a Karhatalom laktanyájában a Fegyveres Erők Klubjában és a Tanár- képző Főiskolán történik. A A szegedi egyetem professzora A napokban búcsúzik el Pécstől dr. Szekeres László, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Inté- zetének eddigi docense, akit a Szegedi Orvostudományi Egyetem professzorává. s gyógyszertani intézetének igazgatójává neveztek ki. Dr. Szekeres László 1921- ben született Győrött. 1942- ben iratkozott be az egye- temre, azonban a Horthy- fasiszta rendszer üldözöttje- ként tanulmányait csak ké- sőbb, a felszabadulás után fejezhette be. Közben mun- késként tanult és dolgozott. 1945. szeptember elseje óta dolgozik a pécsi egyetem gyógyszertani intézetében. Korábbi több irányú mun- kássága mellett az utóbbi időben a szívműködés farma- kológiája, fiziológiája és biokémiája területén fejtett ki kutató tevékenységet. Dók- tori disszertációját is ebből a témakörből írta, pontosab- bán a szívritmust befolyá- soló gyógyszeres és egyéb té- nyezőkről, További kutatási terve is a szívritmuszavarok- nak és a szív vérellátásának gyógyszeres befolyásolására irányul. A Szegedre távozó pécsi tudós tapasztalt egyetemi elő- adó is. Nemcsak a gyakorlati oktatásban vett részt, ha- nem főkollégiumokat is több ízben tartott. Lelkiismerete- sen előkészített előadásait az orvosnövendékek szívesen hallgatták. Dr. Szekeres László a Ma- gyár Szocialista Munkáspárt régi tagja. Szegedi kinevezé- sével elismerés érte a Pécsi Orvostudományi Egyetemet, ahol dr. Szekeres László ki- váló szaktekintéllyé nőtt. Cseretáborozás az NDK-ban tábortűz mellett énekeltünk és sütöttük a speciális ״bot- kalácsot”. Ott ízleltük meg az ugyancsak különleges túra-zsivány-botpecsenyét. Nagyszerű élményt jelentett saalfeldi feegroten barlang- látogatás, a Lauscha város- kában meglátogatott üveg- gyár, üvegfúvó művész, mű- síugró és lefutó pálya. Nagy sikert arattunk a kultúrmű- sorunkkal, amelyikben ma- gyár népdalokat, német da- lókat, verseket, népi játsé- kokat, művészi tomagya- korlatokat és harmonika számot adtak elő tanulóink. Az itthoniaknak sok ké- peslapot hoztunk, készítet- tünk sok fényképet és szí- nes diát, ezek megmutatása közben számolunk bé a ki- tűnőén sikerült csereakció- ról. Úttörőink élményben gazdagodva még szorgalma- sabban tanulják a német nyelvet, hiszen tapasztalták, mennyit jelent egy idegen nyelv ismerete. Boros János tanár fenyves erdő romantikus környezetében volt a tábor. A tábort a zeitzi Hydrier üzem tartja fenn. Minden nyáron 200—200 úttörőt lát- nak vendégül két turnus- bán. Az üzem biztosítja a tábor vezetőségét és az if- jú rajvezetőket a gyár dől- gozóiból. A tábor egy köz- ponti főépületből, amelyik egész éven át mint üdülő üzemel és húsz faházból áll, ahol nyáron úttörőket tá- boroztatnak. Van jól fel- szerelt modellező és bar- kácsoló műhelye, motoros, fotó és sport szakköre. Úttörőink építettek két re- pülőmodellt közösen és egyé nileg készítettek műbőr és rafia emléktárgyakat. Ez- úttal válogatottunk a né- met úttörők ellen két nagy- szabású mérkőzést játszott Külön egész napos és éj- szakai túrát tettünk a tá- bortól távolabb eső kikép- ző sátortáborba, ahol sátor- rendezés, díszítés, légpuska- lövészet és kötélmászásból próbáztak az úttörők. Este met úttörők tábori életével, látták Drezda és Lipcse ne- vezetességeit. A családoknál a nyelv- tudásukról kellett számot adniuk. Ezért az iskolában az NDK-ba jelentkezett negyven tanuló közül a leg- jobb tanulmányi eredményt elérő, a legfegyelmezettebb magatartású és az előzetes nyelvvizsgán a legkiemel- kedőbb nyelvi tudással ren- delkező tanulókat válogat- tűk ki. Ezek között olya- nők is helyet kaptak, akik már középiskolába Járnak, de előző években a német nyelvben kimagasló ered- ményekkel dicsekedhettek. Egyik célkitűzésünk volt a német nyelv gyakorlása. Ezt úgy gondoljuk, sikerült tel- jesítenünk, hiszen a német családban csak német szót hallottak. A thüringiai erdőben száznyolcvan német úttörő társaságában játszott és szórakozott a húsz pécsi diák. ötszáz-hatszáz méter magas hegyek között, ősi A Dunántúli Napló jú" niusban megírta, hogy a pécsi Belvárosi Ál- talános Iskola tanulói a Német Demokratikus Köz- társaságba készülődnek. Most jelenthetjük, cseretá- borozásunk a legszebb él- ményekkel befejeződött. Iskolánkban német tago- zatú osztályok működnek. A 700 fős iskolából két- százan tanulják a német nyelvet. Többségük érdek- lődéssel jár az órákra. A lelkesedés egyik rugója, hogy több mint a fele már levelez német úttörőkkel. Több évi előkészület, rend- szeres nyelvtanulás, levele- zés és takarékosság jutái- mául az idén nyáron húsz tanuló eljutott arra a fokra, hogy levelező partnerükkel személyesen megismerked- hettek. A német úttörők Zeitz város melletti Tröglitzből jöttek Pécsre, ahol csalá- dóknál töltöttek négy napot, majd a Balatonon a II. ke- rületi úttörőtáborban és Budapesten még tíz napot A pécsi úttörők ugyancsak két hetet töltöttek az NDK- bán. Megismekedtek levele- ző társuk családjával, a né\ L i