Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-08 / 185. szám

I 2 naplő 1967. AUGUSZTUS 8. VIETNAM: Fokozódik a partizánok tevékenysége • > Tűzharc Saigonban Támadás egy ejtőernyő^ egység ellen Egy dandártábornok is megsebesült Saigon: A dél-vietnami sza­badságharcosok Saigon külvá­rosában megsemmisítő vere­séget mértek egy amerikai helikopter-rohamcsapatra — ez tűnik ki a UPI amerikai hírügynökség hétfő délutáni gyorshíréből. Az amerikaiak helikopterei közül a partizánok ötöt lelőt­tek és megsemmisítettek egy amerikai dandártábornokot is, akinek nevét Saigonban a ka­tonai szóvivő egyelőre nem közölte. Az összecsapásra a saigoni belváros közigazgatási határától hat kilométerre ke­rült sor. A partizánok ebben a térségben igen aktívak vol­tak az elmúlt időben és az amerikaiak meglepetésszerű helikopter-rohammal póbálták s.kifüstölni” őket. A szabad­ságharcosok azonban felkészül tek a támadásra: amikor a helikopterek már egészen ala­csonyra ereszkedtek és éppen földet értek volna, álcázott fegyverekből össztüzet zúdí­tottak a támadókra. Néhány másodperc alatt öt helikopter zuhant le. Az amerikai tábor­nok, a támadó egység parancs­noka ekkor szintén földre ereszkedett, hogy megszervez­ze a visszavonulást: a helikop­teres gyalogság húsz tagja ugyanis megsebesült. A tá­bornokot ugyancsak golyó ta­lálta. A csata zaját jól lehe­tett hallani Saigon északi kül­városában. Az AFP jelentése szerint a szabadságharcosok Dél-Viet- nam egész területén fokozták tevékenységüket. Aknavetővel £1őtték Saigontól 36 kilométer­nyire az amerikaiak egyik tá­borát. Ebben a térségben he­tek óta nem volt ilyen erős Képűnkön: Vietnami-rakéta a tfizelőállásban. partizánakció. Saigontól 450 kilométerre északkeletre, Dák To térségében a partizánok támadást intéztek a dél-viet­nami ejtőernyősök egyik egy­sége ellen. A harc a hétfőre virradó éjszaka kezdődött és a reggeli órákban még tartott. Vasárnap az amerikai lé­gierő folytatta a Vietnami De­mokratikus Köztársaság bom­bázását. Az amerikaiak elis­merték, hogy VDK légelhárí­tása lelőtt egy Phantom—tí­pusú vadászbombázót. A de- militarizált övezettől délre az amerikaiak egy könnyű felde­rítő gépet vesztettek a parti­zánok légelhárításának tüzé- ben. A szárazföldön jelentősebb harci cselekményre nem ke­rült sor. Augusztus 29: arab csúcstalálkozö? Egyezmény a tordániai menekültek hazatéréséről Mahgub rádiótelefon-üzenete t ej szálhoz A Nemzetközi Vöröskereszt képviselői Ammanban vasár­nap este bejelentették, hogy megegyezés jött létre Izrael és Jordánia között annak a mintegy 200 000 jordániai me­nekültnek a hazatelepltéséröl, akik június 5-e után a Jordán folyó keleti partjára menekül­tek. A menekültek visszate­lepítése augusztus 31-én kez­dődik meg. Gussing, U Thant ENSZ-fő- titkár személyes megbízottja, aki vasárnap jordániai veze­tőkkel tárgyalt hétfőn tény­megállapító körútja újabb ál­lomásaként Jeruzsálembe ér­kezett, hogy az izraeli veze­tőkkel folytasson megbeszé­léseket. Kairó: Az EAK kormá­nya vasárnap este tudomásul vette Mahmud Riad külügy­miniszternek a khartoumj kon ferenciáról tett jelentését. A kabinet egyidejűleg meghall­gatta az egyiptomi küldöttség vezetőjének jelentését a hiva­talos tárgyalásokon kívül foly- i tatott egyéb megbeszélésekről is. Az Al Ahram hétfői szá­mában a khartoumi értekez­lettel foglalkozó anyagában bejelenti, hogy az arab csúcs- találkozó időpontjául augusz­tus 29-ét javasolták. A lap szerint Mahgub szudáni mi­niszterelnök és külügyminisz­ter vasárnap Khartoumban tárgyalt a többi arab orszá­gok külügyminisztereivel ar­ról, hogy megerősítsék ezt a dátumot. Egy másik egyiptomi lap, az Al Gumhurija hétfői szá­mában ismét leszögezi az EAK kormányának álláspont­ját, amely szerint a Szuezi- csatomát mindaddig nem nyit ják meg, amig az izraeli meg­szálló csapatok nem hagyják el a csatorna keleti partvi­dékét. Khartoum: A külügymi­niszteri értekezlet végeztével tovább folynak a megbeszé­lések a küldöttségek közt a miniszterek elutazásáig. Mah­Brandt hazaérkezett Romániából Bonn. Brandt nyugatné­met külügyminiszter, aki kü- lönrepülőgépének műszaki hi­bája miatt a Román Légitár­saság IL 18-as gépén két óra réséssel érkezett a Köln mel­letti Wahn repülőtérre. Újság­íróknak elégedetten nyilatko- sott ötnapos romániai látoga- ásának eredményeiről. „Hasz­nos megbeszéléseket folytat­tunk Bukarestben, és ezek a negbeszélések szívélyesek, őszinték voltak” — mondotta. A nyugatnémet rádió kül­földi adásában elhangzott in­terjújában Brandt kijelentet­te, hogy a világ előtt álló nagy problémákban a két fél nem tudott egyetértésre jutni, de .számos kérdésben az állás­pontok találkoztak”. A nyu­gatnémet külügyminiszter pél­daként megemlítette: a két fél egyetértett abban, hogy a folytatódó vietnami konflik­tus akadályozza az európai helyzet kedvező fejlődését. Nyomban hozzáfűzte azonban, hogy jövőheti washingtoni lá­togatása idején nem áll szán­dékában szorgalmazni az ame­rikai kormánynál a vietnami háború beszüntetését. Brandt elmondotta, hogy a tárgyalásokon a román kor­mány képviselői kifejtették: az európai közeledés érdeké­ben fel kellene számolni a szembenálló európai katonai tömböket — a NATO-t és a Varsói Szerződést. A nyugat­német kormányküldöttség, mint Brandt megjegyezte, eb­ben a kérdésben sem tudott közös nevezőre jutni tárgyaló­partnereivel, „nem értünk egyet a NATO feloszlatásával" — hangsúlyozta a külügymi­niszter. Willy Brandt bukaresti tár­gyalásainak pozitív eredmé­nyei között említette meg, hogy a két ország gazdasági, valamint tudományos-műszaki együttműködési egyezményt írt alá. Kühlmann-Stumm, az ellen­zéki Szabad Demokrata Párt parlamenti képviselőcsoportjá­nak elnöke Brandt külügymi­niszter romániai látogatásával kapcsolatban hétfőn a követ­kezőket jelentette ki: „A párt üdvözli azt, hogy lehetséges volt az Erhard— Mende kormány által Romá­nia felé kiépített kapcsolato­kat Brandt külügyminiszter látogatása révén erősíteni és megszilárdítani. Most arra van szükség, hogy a Kiesienger— Brandt-kormány egyetértésre jusson keletnémetországi és a feszültség enyhítését célzó po­litikája koncepciójának tekin­tetében, hogy így kiváltkép­pen a keleti politikát széles alapokon ki lehessen mozdí­tani jelenlegi dermedtségéből és mozgásba lehessen hozni." Ehhez a kormány részéről mindenesetre súlyos döntések j egész sorára van szükség. Román—nyugatnémet közlemény Bukarest Vasárnap kö- | zös román—nyugatnémet köz­leményt írtak alá Willy Brandtnak, az NSZK alkan- cellárjának és külügyminiszte­rének hivatalos romániai lá­togatása eredményeiről. A közlemény rámutat: a tárgya­lások során megvizsgálták a két ország kapcsolatait vala­mint nemzetközi kérdéseket Mint a közlemény megjegy­zi, Ion Gheorghe Maurert, a Minisztertanács elnökét meg­hívták NSZK-beli látogatásra. Mamaía. A Romániában tartózkodó Willy Brandt va­sárnap délelőtt Mamaia feke­te-tengeri fürdőhelyen sajtó- értekezletet tartott. Elmondot­ta, hogy megbeszéléseket foly­tatott Ceausescuval, Stoicával, Maurerral, Manescuval. A két ország külügyminisztere gaz­dasági-technikai szerződést írt alá és megállapodás jött létre a tanácskozáson kulturális szerződés megkötésére. Berlin. A Neues Deutsch­land, a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi lapja vasár­napi számában megjegyzése­ket fűz Willy Brandt nyugat­német külügyminiszternek „az európai realitásokról” Bu­karestben tett kijelentéseihez és rámutat, hogy ezek a sza­vak csupán a régi agresszív politika folytatását hivatottak leplezni. A nyugatnémet külügymi­niszter ugyanis Bukarestben azt mondotta, hogy az euró­pai biztonság kérdését realista szemszögből kell megítélni és hogy minden európai ország­nak szerepet kell benne ját­szani, így a német földön fennálló két politikai rend­szernek is. Sziltanuk herceg marad... Phnom Penh: Norodom Szihanuk herceg, a kambod­zsai államfő hétfőn bejelen­tette hogy meghatározatlan ideig a kormány élén marad. Az ideglenes kormány meg­bízatása szombaton jár le, en­nek folytán a miniszterek le is mondottak. Szihanuk az új kormány élére maga helyett valaki más szeretett volna ál­lítani, de jelölt nem volt. Ezért megmaradt kormányfő­nek és az egy napja lekö­szönt kormány is hivataban maradt. A kambodzsai államfő saj­tónyilatkozatában támadta az országon belül aktivizálódó Kína-barát erőket. Kijelentet­te, hogy ezek az erők élesen szembenállnak kormányával és Kambodzsát Kína függvé­nyévé akarják tenni. „TISZTOGATÁS" INDONÉZIÁBAN D j akarta Az indonéz hadseregben tovább tartanak a tisztogatások. A Reuter jól tájékozott forrásokra hivatkoz­va jelenti, hogy elbocsátották Sumarsono dandártábornokot, Kelet-Jáva rendőrparancsno­kát, sőt vannak olyan hírek is, amelyek szerint őrizetbe vették. Utóda a nyugat-szu- matrai rendőrparancsnok, Sis- wadi dandártábornok lett. A legnagyobb tisztogatás Közép-Jáván volt: ezer kato­natisztet és sorkatonát távolí­tottak el a hadseregből. 1 gub szudáni miniszterelnök és külügyminiszter tanácsko­zott Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszterrel vasárnapi elutazása előtt Riad ez alka­lommal átadta a külügymi­niszteri értekezlet titkárságá­nak címzett jegyzéket, amely pontokba szedve Ismerteti az EAK javaslatát a Szaud-Ará- biával való viszony megjaví­tására s a jemeni konfliktus rendezéséről. A szaud-arábiai delegáció kétnapos várakozás után a konferencia utolsó percében közölte válaszát az egyiptomi kezdeményezésre. Szaud-Ará- bia nem ellenezte az EAK javaslatát, de el se fogadta. A szaud-arábiai kormány ma­gyarázatot kért az egyez­mény egyes cikkelyeinek ér­telmezéséről. Sajtóértesülések szerint Mahgub erőteljesen tá m ogat ja az egyiptomi kezde­ményezést és ez ügyben sze­mélyes rádiótelefon üzenetet intézett Fejszal szaud-arábiai uralkodóhoz. A szudáni kormányfő külön megbeszélést tartott Buteílika ‘ algériai és Makhusz Szíriái külügyminiszterekkel is. E két külügyminiszter elfogadta a csúcstalálkozó elvét, de úgy vélte, hogy előbb meg kell szüntetni az egyes arab ála­mokra gyakorolt idegen befo­lyást, amely különös erővel nyilvánul meg az olajszállítás folytatása érdekében. Lénye­gében ezért került sor az olaj­embargó ügyében folytatandó bagdadi tanácskozásra, ennek határozatai alapján ülnek ösz- sze augusztus 26-án ismét a külügyminiszterek és fejezik be a csúcstalálkozó előkészí­tését. Loson czi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Ele* fántcsonpart Köztársaság nem* zetl ünnepe alkalmából táv* iratban üdvözölte Félix Hon* phouet Boigny köztársasági el* nököt. Elhunyt Aprily Lajos Aprily Lajos, József Attila* díjas költó, műfordító életé* nek 80. évében, hétfőn el* hunyt. A Magyar írók Sző* vétségé saját halottjának to* kinti. Temetéséről később In­tézkednek. Helikopter­szerencsétlenség Párizs. Marseille köze­lében, egy dél-franciaorszá­gi erdőtűz oltása közben le­zuhant egy szovjet gyártmá­nyú Mig-6 típusú óriás- helikopter, amelyet második éve próbálnak ki nagyszabá­sú erdőtüzek oltására. A ha­talmas repülőgép 12 tonna vizet képes közvetlen kö­zelről a tűz fészkére zúdíta­ni. A gép vasárnap már harmadszor fordult a tűz középpontja felé és igen alacsonyra ereszkedett, hogy minél pontosabban öntse a víztömeget a tűz fészkére, amikor váratlanul egy szik- lakiszögelésnek ütközött, ket­tészakadt és felrobbant. A repülőgép hét főnyi szovjet személyzete, a francia ösz- szekötőtiszt és tolmácsa szénné égett a gép roncsai között. A rendőrség letartóztatta Mérné“ Guérimt 99 Párizs: A rendőrség le­tartóztatta „Mérné” Guérinit, aki nemrég meggyilkolt báty­jával, Antoine-nel együtt több mint két évtizeden át a Mar- seille-i alvilág koronázatlan királya volt. Valóságos legen­da vette keörül a Guériniek büntetlenségét. Ha időnként kisebbrendű ügyekben bíró­ság elé is állították őket, a tárgyalás mindig felmentéssel végződött. A Guérini-család hanyatlá­sa Antoine Guerininek, a csa­lád voltaképpeni fejének és eszének máig is kideríthetet­len körülmények között tör­tént meggyilkolásával kezdő­dött. A család és a banda fe­jévé vált „Mérné” ettől kezdve nem érezte magát biztonság­ban, és lázasan kutatta báty­ja gyilkosait Így bukkant Claude Mandroyan pincér nyomára, aki Antoine teme­tése alatt kirabolta az elhunyt özvegyének villáját. „Mérné” a pincért barátaival kínvalla­tásnak vetette alá, majd meg­gyilkolta. Ez a gyilkosság ve­zetett végül is ahhoz, hogy a rendőrség bizonyítékok birto­kába jutott vele szemben és „Mérné” Guérini, valamint nyolc bűntársa letartóztatá­sával egy egész korszaknak vetett véget a nagy földközi­tengeri kikötőváros alvilági életében. A történelem legnagyobb útonállója Romney michiganl kormány­zó vasárnap megszüntette a faji okokból két héttel ezelőtt kirobbant zavargások miatt Detroitra és környékére el­rendelt szükségállapotot. Kansas államban Wichita városban szombaton este ki­gyulladt egy raktár, s a rend­őrség véleménye szerint gyúj- tóbomba idézte elő a tüzet. A rendőrség 19 személyt letar­tóztatott a kijárási tilalom megszegése miatt. A pennsyl­vaniai Pittsburghban szom­baton éjjel többszáz néger fiatal kirakatokat zúzott be, s a helyszínre siető rendőröket kőzáporral, fogadta. A rendőr­ség másfél órai munkával helyreállította a rendet. New York: A Reuter arról ad hírt, hogy New Yorkban gyűlést tartot­tak az úgynevezett fekete ha­talom hívei. Rap Brown néger vezető —• aki óvadék ellené­ben van szabadlábon — be­szédet mondott, felszólította a négereket, fegyverezzék fel magukat. Johnson elnököt Brown „a történelem legna­gyobb útonállójának” nevezte. Brown megvádolta a kor­mányt, hogy náci módszereket alkalmaz a négerekkel szem­ben, „de mi nem akarjuk a zsidók szerepét betölteni” — mondotta. Hazaérkezett a Dézsa A Pécsi Dózsa labdarúgói Csehszlovákiában szerepeltek, ahol részt vettek a beszterce­bányai nemzetközi tornán. — Mind a Jennota Trencsin, mind a Bratislava Slovan el­len 0:0-ás arányú döntetlent értek el. A tornát a Bratis­lava nyerte, 3 ponttal. A Dóó asa 3. lett

Next

/
Oldalképek
Tartalom