Dunántúli Napló, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-11 / 161. szám
* Világ proletárjai, egyesüljetek I Dunámon napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXIV. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1967. JŰLIUS 11. KEDD „Járjanak elöl jó példával a jövőben is! Vasutasok kitüntetése Pécsett Vasárnap, a XVII. vasutas- nap délelőttjén ünnepségre került sor a Pécsi Vasútigazga- tóság tanácstermében. Az ünnepségen megjelent dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Ambrus Jenő, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára, Bogár József, a Szakszervezeték Baranya megyei Tanácsának vezető titkára, Szikszói Tibor, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője, Simon Imre, a Pécsi Közúti Igazgatóság vezetője, Laki Pál, a 12-es AKÖV szakosztályvezetője. A megjelent vendégeket és vastuas dolgozókat Kinczli József, a Vasutas Szakszervezet pécsi területi bizottságának titkára üdvözölte, külön köszöntve azt a kilenc vasutast, aki szombaton Budapesten kapta meg a „Kiváló vasutas” kitüntetést Dr. Szabó Tibor igazgató, a Pécsi Vasútigazgatóság vezetője ünnepi beszédében méltatta a vasút fejlődését rámutatva arra, hogy a felszabadulást követően nemcsak a régi szinten építettük újjá a casutat hanem korszerűbb pályaudvarokat létesítettünk. A fővonalak rekonstrukciójával kapcsolatban kiemelte a Pusztaszabolcs— Dombóvár—Godisa—Komló, a Dombóvár—Gyékényes vonal felújítását és a Balaton déli partján most folyó vasútvonal felújítási munkálatokat. Vas- utunk ma már 51,4 százalékban villamos- és Diesel vontatással üzemel. A pályaépítési, pályafenntartási, vontatási. szertári és kereskedelmi szolgálatnál modem gépekkel könnyítették a nehéz fizikai munkát Pécs, Dombóvár és Nagykanizsa állomásokon a nehéz munkát követelő tola- tási és egyéb munkakörökben megvalósították a közbeváltást, amivel a dolgozók eddigi havi 240 órás szolgálata 210 órára csökkent. A Pécsi Vasúti gazgatóe ághoz tartozó szolgálati helyek dolgozói becsülettel helytállnak a jubileumi munkaversenyben és rendre teljesítik A megyei ísz-tanács ülése A Termelőszövetkezetek Baranya megyei Tanácsa előkészítő bizottsága július 13- án, csütörtökön délelőtt 9 órakor ülést tart * Megyei Tanács épületében. Az értekezleten a területi tsz-szö- vetségefc megalakításával kap csolatos előkészítő munkákat, tennivalókat beszélik meg. Az ülésen részt vesznek Baksai Antal, Fischer Ferenc, Pölöske Nándor, Szabó Mátyás és Sziveri Kálmán baranyai tsz-elnökök, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa tagjai is. Dr. Szabó Tibor igazgató átadja az „Érdemes vasutas” kitüntetést Borsos Istvánnak. Szokolai felv. vállalásaikat. A korszerű technika a jövőben méginkább segíti munkájukat, hiszen kormányzatunk a harmadik ötéves terv során 36 milliárd forintot fordít a közlekedés, elsősorban a vasút fejlesztésére. A tervidőszak végére európai viszonylatban korszerű törzshálózattal áll a vasút a népgazdaság szolgálatában, a vonóerőnek pedig mintegy 80 százaléka villamos, illetve Diesel meghajtású lesz. Az igazgatóság vezetője ezután átadta az „Érdemes vasutas” kitüntetést Mán György vonalgondozónak, Keszthelyi László vonatvezetőnek, Szebe- nyi Péter személyzeti csoport- vezetőnek, Tóth I. Lajos tolatásvezetőnek, Nagy József vonalgondozónak. Molnár Géza vonalbiztosnak, Kercsma- rics Márton kocsivizsgálónak, Herke János műszaki reszort- vezetőnek, Borsos István távközlő mesternek, Végh Károly mozdonyfűtőnek, Janics János szertárvezetőnek, Gyarmati György művezetőnek, Zsiborás István forgalmistának, Bánku- ti István forgalom irányítónak. A megyei pártbizottság nevében dr. Nagy József üdvözölte a kitüntetett vasutasokat, arra kérve őket, hogy járjanak elől jó példával a jövőben is. Külön gratulált dr. Szabó Tibornak, aki a vasutasnap alkalmából soron- kívül kapta meg az igazgatói rangfokozatot. Felhőszakadás Pécsett és a megyében i Villámcsapás, tűz i Düledező házak Mecsekpölöskén i Árvízvédelmi osztások a veszélyes helyeken i A tűzoltók teljes apparátussal dolgoznak i Segít a honvédség, munkásőrség is I Sséchenyi-aknai jelentett: Ismét van levegő a VIII. szinteni Hétfőn, a koradélutáni órákban kaptuk Sebestyén Béla üzemi főmérnöktől a hírt: Széchenyi- akna VIII. szintjén any- nyira lecsökkent a víz, hogy ismét megindulhatott a légáram. A többlépcsős szivattyúrendszer zavartalanul üzemel, s a vízszint óráról órára alacsonyabb. A várva-várt „áthúzás” jelentkezése lehetővé tette az előzetes terepszemlét is. Délután vezető műszakiakból álló felderítő csoport szállt le azzal a céllal, hogy felmérjék a vágatok állapotát, hogy aztán a biztonsági helyzet ismeretében meghatározzák a so- ronkövetkező feladatokat. Egy másik jó hír: tegnap reggel az üzem felső szintjén — az úgynevezett Déli bányamezőben —, 192 fővel újra megindult a termelés. Csehszlovák vendégek Baranyában A képen: Szentirányi József elvtárs fogadja a csehszlovák vendégeket a pártbizottság épülete előtt. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága Pártfőiskolájának 14 tagú küldöttsége — tanárok és hallgatók — érkeztek tegnap másfélnapos látogatásra Baranyába. A csehszlovák pártmunkásokat a Megyei Párt- bizottságon Szentirányi József osztályvezető a megye ipari, gazdasági helyzetéről, valamint a kulturális életéről tájékoztatta. A baráti beszélgetésen részt vett Nagy László, a pártbizottság munkatársa és Bernics Ferenc, a Megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának. vezetője. A vendégek tegnap délután Pécs város történelmi nevezetességeivel és új városrészével ismerkedtek. Ma Baranya megye közkedvelt idegenforgalmi nevezetességeit látogatják meg. Tegnap a kora délután zápor zúdult Pécsre. A délutáni felhőszakadás után a Köz- tisztasági Vállalat dolgozói felmérték: mennyi hordalék „érkezett” a város területére. A felmérés szerint az eső mindössze 50 köbméter hordalékot hozott a Mecsekről — ennék eltakarításához azonnal hozzáláttak. A kora délutáni zápor miatt a tűzoltóknak nem kellett kivonulniok, az alagsorokat nem öntötte el a víz. Az első felhőszakadást alig másfél órával másik követte. A Misina-tetői Meteorológia szerint délután 2 órától 5 óráig 35 milliméteres csapadék esett. Az utóbbi években ilyen tömegű víz, ilyen rövid idő alatt nem zúdult a városra — mondták. A Mecsekről utcaszélességben hömpöly- gött az áradat. A tűzoltók jelentették: „Most van munkánk — sok is, teljes apparátussal munkához láttunk. A Temesvár u. 2. sz. épület és a Pannónia szálló kazánházába beömlött a víz, az Urológia alagsorából is szivattyúznunk kell. Villámcsapás érte a Jurisics M. u. 38. sz. épületet, a kapcsolótáblába ütött a Trillám, tűz keletkezett, de sikerült eloltani. Beömlött a víz a Légszeszgyár u. 13. sz. alatt levő DÉDÁSZ gépházába, a Légszeszgyár a 24/a szuterin- lakásába...” Újabb és újabb bejelentések érkeztek. A mentők jelentették: Pécsett, a Nagy Jenő u. 22. sz. épületben levő alagsori lakásba víz zúdult, az ott betegen fekvő 60 éves Péter Sándornét a Megyei Kórházba szállították. A Posta ügyeletétől nyert értesülés szerint Kistótfalu és Vókány között a vasút mellett a távvezetékre jegenye dőlt, megrongálta a hálózatot, kijavítását megkezdték. Tegnap este 7 óra után egyre súlyosabb helyzetekről értesültünk. A felhőszakadás következtében Hetvehelyen — az első jelentések szerint 5, a későbbiek szerint ennél lényegesen több ház dőlt össze. A mentési munkákhoz kivezényelték a szigetvári tűzoltó ■ kát, kivonultak a helyi erők is. Mindez azonban kevésnek bizonyult, kérték a pécsi hon védség segítségét is. Egy egység azonnal kivonult. Mecsek pölöskén — az első hírek szerint — a felhőszakadás következtében mintegy 20 ház düledezik, — mentésre kivonult a komlói tűzrendészeti parancsnokság. A MÁV-tól is súlyos helyzetről érkezett hír: Bükkösd és Abaliget, valamint Komló és Magyarszék között az ár megrongálta a töltést, a forgalom szünetel Segítséget kért Bükkösd is. (Folytatás a 3. oldalon.) Beépül az üres telek Rövidesen teljes• hosszában elkészülnek Ujmecsekalján az Építők útja mindkét oldalán a panel lakóházak, mindössze az út közepén, az ipari iskola környékén áll két hatalmas telek, üresen. A járókelők kíváncsian szemlélődnek és sokan lapunknál érdeklődtek, vajon mi kerül ezekre a területekre. Érdeklődésünkre a Baranya megyei Építőipari Vállalat új- mecsekaljai építésvezetőségén elmondották, hogy a déli telken jövő évben kezdik meg egy modern 24 tantermes általános iskola építkezését, az út északi részén az 506-os Szakmunkásképző Intézet mellett pedig még idén elkezdik egy 100 férőhelyes óvoda építését, amit jövőre be is fejeznek. Az óvoda befejezésével egyidöben megkezdik ugyanezen a területen egy szupermarkett építését is. Megérkeztek a szovjet hadihajók az EAK-ba Kairó: Hétfőn délután megérkezett az Egyesült Arab Köztársaságba a szovjet hadiflotta egy 12 hajóból álló egysége. A hadihajók az EAK kormányának meghívására egyhetes látogatást tesznek Alexandriában és Port Said- ban. Alexandriában Molocskov tengernagy, a szovjet haditengerészeti egység parancsnoka megérkezése után nyomban udvariassági látogatást tett a város kormányzójánál, az egyiptomi haditengerészet parancsnokánál és a szuezi kormányzónál.