Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-28 / 124. szám

Bábjáték az úttörőmozgalomban A fesztivál legfőbb tanul- figyelni. támogatni őket, sága tehát: érdemes foglal- mert hatásuk — elsősorban kozni az úttörőmozgalomban a nevelésben igen nagy. a bábozással, érdemes oda- H. E. RIQOLETTO Verdi operájának felújítása a Pécsi Nemzeti Színházban már sokszor méltatott érté­kes vonásait felfedezhettük ugyan, azonban mintha nem kívánt volna ő sem lényege­sen újat nyújtani az előadás­hoz. A díszletek tervezését is ez a bágyadtság hatotta át. Azt a drámai feszültséget, melyet Verdi zenéje sugall, legfeljebb a ÍV. felvonásban érzékeltük maradéktalanul. A mantuai herceg híres áriá­ja, a quartett és a viharjele­net megszólalása némileg kárpótolt a korábbi felvoná­sok szürkébb tónusáért. Nyilván zavaróan hatott az el "-adásra Krémer váratlan“ megbetegedése, aki helyett a - Debreceni Csokonai Színház Jászai-díjas énekese. Virá­gos Mihály ugrott be Rigo- lettóként. Régi, begyakorlott, kissé már meg is kopott sze­repe ez Virágosnak, a pécsi közönség előtt sem ismeret­len. Rutinos alakítást nyúj­tott, különösebb szuggesztív kisugárzó erő. mélyebb drá- maiság nélkül. Véleményünk szerint felesleges volt Deb­recenig futni Rigolettó után, hiszen Fodor Pál korábbi Ri- golettó-alakításainak értékei­re még jól emlékszünk. A herceget Wagner József éne­kelte. Öt hallottuk az 1959- es bemutatón is. Bár az utóbbi években kevesebb al­kalma volt a közönség elé lépni, a mantuai herceg vál­tozatlanul adottságainak leg­jobban megfelelő, énekliang- jának értékeit legelőnyöseb­ben tükröző szerepéinek egyike maradt. Ágoston Edit könnyed biztonsággal éne­kelte végig Gilda nehéz ko- loratúrákkal díszített szóla­mát és aratott elismerést a közönség körében. Tetszett Marczis Demeter sötét szí­nekkel, játékban és hangban egyaránt drámai erővel élet­re ' keltett Sparafucile-je. Ez­úttal is hibátlan alakítást és énekesi teljesítményt kap­tunk Bolla Tibortól és Ercsa Margittól, valamint éli-mé­rés illeti Berczeli Tibort, Hotter Józsefet. Csida Gi­zellát. Horváth Sárit is. A Rigoletto kétségtelenül népszerű, kedvelt opera. Csak helyeselhetjük, ha fo­lyamatosan repertoáron van és a szükségnek megfelelően időnként felfrissítik előadá­sát. A csütörtök esti előadás azonban, melv nem tudott a felújítás színházi eseményé­nek rangjára felemelkedni, nem pótolta az évad három operabemutatójának egyikét Meggondolandó, nem lett volna célszerűbb a Rigolettó felújítására fordított időt, energiát művészi munkát és pénzt új bemutató előkészí­tésére fordítani? Dr Nádor Tamás 1959 őszén Giuseppe Verdi egyik legszebb, legismertebb operájának, a Rigolettónak előadásával mutatkozott be a Pécsi Nemzeti Színház újonnan alakult operaegyüt­tese. Azóta sok forró sikerű operaelőadásnak tapsolhatott a közönség: magyarországi és ősbemutatók, jelentős énekes teljesítmények, szor­gos és elmélyült műhely­munka jellemezték az eltelt ; évekét. Most - ismét a Rigo- lettóra került sor, mély új betanulásban, részint új sze­replőkkel, rendezővel és kar­mesterrel, új díszletek kö­zött került felújításra. A felújítás létjogosultsá­gát, szükségességét és érde­mességét ez esetben azonban vitathatónak tartjuk. Minde­nekelőtt kérdéses, vajon van-e kellő közönséglgény erre a nagyon népszerű, de Pécsett már számtalanszor játszott operára? A csütör­tök esti előadás közönsége nem adott erre megnyugtató és egyértelmű igenlő választ. Indokolhatta még a felújí­tást, hogy alkalmas énekesi gárda áll rendelkezésre és várja e szép művészi feladat teljesítését. Az idén Pécsre szerződött Krémer József be­mutatkozása az opera cím­szerepében, valamint Szaba­di József érdeklődéssel várt mantuai herceg-alakítása kétségkívül figyelemreméltó indoka lehetett a felújítás­nak és nyilván a közönségre is előnyös vonzerőt gyako­rolhatott volnál Sajnos épp kettőjüket nem hallhattuk megbetegedésük következté­ben a csütörtöki előadáson, mely — ha egészében be­csületes felkészülést, precíz művészi munkát tükrözött is — nélkülözte a korábbi elő­adásoknál tapasztalt, a mű­vészi élményhez elengedhe­tetlen felfokozott izzást, sa­játos ünnepi légkört. A kö­zönség sem tudott eléggé felforrósodni. Nyilván igé­nyeink alaposan megnőtték és átformálódtak az 1959-es Rigolettö-bemutató óta. en­nek ellenére az az előadás ma is sikerültebbnek él em­lékezetünkben. Zeneileg a most hallott felújítás ellen sem lehet ki­fogásunk: Nagy Ferenc lel­kiismeretes munkája, beta­nító és dirigensi tevékenysé­ge nyomán Verdi dallamai hitelesen érvényesültek. A zenekar, a fáradtság némi jelének ellenére szokott for­májában állt helyt. A kórus létszámának lecsökkentése azonban előnytelen helyzetet teremtett annak ellenére, hogy Károly Róbert kisegítő énekesekkel megpróbálta a maximumot nyújtani. Hor­váth Zoltán rendezése is fá­radtabbnak tűnt Rendezői tevékenységének alapvető, Tekintettel a bábműfaj sti­lizált, groteszk, vonásaira,.a komoly, mozgalmi témák szorosan vett realista szín­padra vitele nem érj el a kívánt hatást, s ellent is mond a műfaj követélmé­nyeinek. Obrazcov tapaszta­latáig nyúlik vissza ennek a sajátosságnak a felismerése — amelyet az utóbbi évek­ben az úttörőmozgalomban is elfogadtak. A spontán mó­don bábszínpadra vitt reális „történetek” azonban olykor nagyszerűen sikerülnek. A bicsérdi úttörők saját, maguk által írott műsorát, amely egy iskolai tízpercről festett derűs, természetes, ötletgaz­dag képet, a zsűri is nagyra értékelte Gyógyító, nevelő Messzebbre mutat, s nem­csak ezt a fesztivált, nem­csak a megye bábmozgalmát érinti a gyermekbábozásnak az a sajátossága, hogy egy sereg tudományág bevonult, nélkülözhetetlenné vált a jó bábmunkában. A pszicholó­gia különféle ágai elsősor­ban: a gyermek-, a művé­szet- és a közönségpszicholó­gia. Bizonyos ponton az or­vostudomány is megjelenik: a sérültlelkű gyermekek ke­zelésében a bábozás jelentő­sége már ismertebb, újabban viszont az derült ki, hogy a bábjáték a beszédhibás gyer­mekekre is gyógyító erővel hat. A gyermekek munkájának színvonala tehát nem csupán az ó képességeiktől, „művé­szi” alkalmasságuktól függ. A bábszakköröket vezető pe­dagógusoknak ma már nem elég, hogy mondjuk egy fi­gurát, egy fejet meg tudnak varrni — a munka egész menete alatt pedagógusnak kell maradniuk, tudniuk kell, mire nevel az előadandó da­rab, hogyan hat a gyermek- közönségre, hogyan válik a vele dolgozó gyermekek szá­mára összetartó erővé, stb. Egyszóval egyre tudományo­sabbá és tudatosabbá válik ez a mozgalom, s nyer ezzel mind nagyobb jelentőséget az úttörőmunkában is. Érdemes támogatni A gyermekbábjáték ügyét most a televízió is felkarol­ja: a TV ifjúsági osztálya, a Magyar ŰttÖrők Szövetsége, a Művelődésügyi Miniszté­rium és a Népművelési In­tézet már szervezi a Gyer­mekbábosok Országos Fesz­tiválját, amelynek döntője az év végén a televízió nyil­vános adásaiban történik majd. A megyét a most le­zajlott fesztivál alapján a szentlőrinci művelődési ház úttörő-bábosai képviselik a körzeti bemutatón (s remél­jük, a televízióban is). A szentlőrinciek egy régi báb­mesét, a Tomyocskát mutat­ták be Pécsett, ámyjáték- megoldásban, nagyon szín­vonalasan. Emellé tanulnak be az országos versenyig egy hagyományos stílusú kesz­tyűs bábjátékot. Legutóbb, az úttörő báb­csoportok megyei fesztivál­ján, amelyet a Pécs Városi Művelődési Házban rendez­tek meg, sok tanulságos ta­pasztalat született. A zsűri szigorúbb volt a korábbi éveknél, s erre elsősorban a bábcsoportok szaporodása és a színvonal javulása jogosí­totta fel. A fesztiválon szerepló — selejtezőkön átjutott — 13 csoport közül így ts 3 nyert aranyérmet, 2 ezüstöt és 6 bronzot. A legjobb tapaszta­latok a következők: az új darabok kiválasztása révén színesebb és modernebb az összkép, pozitív a mind több népi játék műsorra tűzése, sok szellemes új bábot, sok éneket és táncot is lehetett látni a bábcsoport okná. Saját készítésű bábok A magyarázata a mozga­lom stabilabbá és szólesebb- körűvé válásának többek kö­zött az, hogy az ŰttörőSzö- vetség tavaly Pécsett rendez­te meg az első országos út­törő-bábfesztivált, ami az itteni munka elismerése is volt, de egyben sokat lendí­tett a mozgalmon. Másrészt igen sokat jelent, hogy évek óta tart a megyében és a városban a bábozással fog­lalkozó pedagógusok rend­szeres továbbképzése. Eze­ken egy változatosabb, mo­dernebb műsoranyagot is kapnak az egyéb tanácsokon kívül. Az új darabok köze­lebb állnak a gyermekeikhez, érdekesebb számukra, s ter­mészetesen ezért nagyobb kedvvel is játszanak. Bizo­nyos értelemben még az is javára vált a bábmozgalom­nak, hogy általában nagyon kicsi anyagi támogatással dolgozik. Ez a műfaj nagyon anyagigényes, a színpad, a bábok stb. A rendelkezésre álló kevés pénz miatt viszont a gyerekek ötletessége ma­ximálisan kibontakozik: ron­gyoszsákok mélyéről elősze­dett anyagokból olykor na­gyon ötletes és szellemes fi­gurákat készítenek. A bábok sajátkezű készítése amúgyis a jó bábmunka egyik felté­tele: a manuális tevékenység a gyerekeket egymással is és a bábokkal is meghittebb vi­szonyba juttatja. A játék így többszörös lesz: a báb­játék maga, amely kevésbé kötött és fegyelmezett, mint mondjuk a versmondás, és a báhkészítés, a képzőművé­szeti játék, amely ugyanúgy megmozgatja a gyermeki fantáziát. A tények is ezt bi­zonyítják: azok a bábszak­körök dolgoznak legjobban, ahol magukat a figurákat is a gyerekek készítik, terve­zik, s nem készenvett bábok­kal játszanak. Iskolai tízpere Az úttörő bábfesztivál egyik legkellemesebb meg­lepetése az volt, hogy a be­szédtechnika rengeteget ja­vult az utóbbi időben. A gyermekek játékosságának kiélése mellett egy ilyen haszna is van ennek a moz­galomnak. Korábban az úttöró-báb- mozgalom egyik visszahúzó­ja volt. hogy a mozgalmi te­matikát kissé erőltették: az úttörők bábszínpadon is ját­szották az úttörőélet jelleg­zetes eseményeit, epizódjait. A könyrnapok története T?z évben május 27—június 4 között jelennek meg az utcákon országszerte a szines könyvsátrak. Várt és talán már megszokott ez a nyár eleji hét, amely valójában életünk egy mindennapos, természetes mozzanatát, a könyv- vásárlást varázsolja ünneppé. 1927. június 5-én a Magyar Könyvkiadó és Könyvke­reskedők Országos Egyesületének miskolci közgyűlésén hangzott el Supka Géza javaslata: „Tekintettel arra a döntő szerepre, amelyet a magyar könyvnek, nemzetünk mai adott helyzetében, határainkon belül és kívül be kell töltenie, mondja ki az egyesület, hogy a magyar könyv propagálását szükségesnek tartja, hogy a kormányzat tá­mogatásával s az egész magyar társadalom bevonásával évről évre országos könyvnap tartassák, amely a magyar kultúrának egyetemes nemzeti ünnepe legyen. A könyv­nap széleskörű propagandával teremtse meg országszerte a legkisebb faluban éppúgy, mint a városokban a magyar könyv szeretetét.” Magyarországon 1930-ban rendeztek először könyvnapo­kat. Május 8—9—10-én mintegy 40 magyaros díszítésű ut­cai sátorban folyt a könyvárusítás. Ezután minden évben két-három napra kivonult a magyar könyv az utcára. A könyvkiadók és könyvkereskedők, akik kezdetben komoly­talannak tartották az utcai árusítást, örömmel készültek az ünnepre és minden eszközt felhasználtak az érdeklődés felkeltésére. Országos plakátpályázatot hirdettek, kirakat- és sátorversenyeket rendeztek, a könyvnapokra emlékbé­lyegzőt és emlékbélyeget adtak ki, az utcai sátrakban pe­dig sátorplakátok, röpcédulák, kivánságfüzetek és egyéb emléktárgyak hirdették az ünnepet. A kiosztott könyv­sorsjegyekkel értékes könyvjutalomhoz juthatott a szeren­csés vásárló. A könyvnapi rendelet kimondta, hogy min­den kiadó csak új könyvvel jelentkezhet a könyvnapon, nem lehet tehát az eddig eladatlan, raktáron hevérö köny­veket az ünnepi könyvsátrakban eladni. A könyvek ára az ünnepen általában 10—15 százalékkal olcsóbb volt. Probléma volt az élő magyar írók és költők műveinek kiadása. A kiadók nem szívesen adták ki ezeket a műve­ket, mert az érdeklődés irántuk igen kicsi volt. Gondol­junk csak a Cerépfalvi Kiadó, akkor igen merésznek szá­mító vállakózására: József Attila verseskötetét adta ki az 1937-es könyvnapra, s mindössze 27 példányt sikerült el­adnia. 1945-ben a romok közül virítottak ki az ünnepi könyv­sátrak. Az 1945—1949-ig terjedő időszakban a könyvnapok jellemzője a szervezetlenség. Ez azonban az átmeneti idő­szak nehézségeiből fakadt. A könyvnapok célja ekkor ki­zárólag az újjáépítés szellemi támogatása lehetett. 1949-ben a magyar könyvkiadás történetében döntő változás követ­kezett be: államosították a kiadóvállalatokat. A központi irányítás lehetővé tette a könyvnapi könyvek gondosabb összeállítását. A válogatásnál figyelembe vették a meg­változott igényeket, s igyekeztek ehhez igazodni. Az élő irodalom százalékaránya nőtt, s emellett sok klasszikus mű jelent meg olcsó kiadásban. TJj kezdeményezés volt az üzemi könyvnap megren­^ dezése, ahol a munkások könnyebben hozzájuthat­tak a könyvhöz. Legnagyob változást azonban az olcsó, illetve a vásárlóréteg alakulása jelentette ezekben az évek­ben. Egyre több egyszerű munkás állt meg az ünnepi könyvsátraknál, s vásárolt. Barátibb lett az író és olvasó találkozása is. Sajnos, éppen ezt a felszabadult hangulatot törték meg az 50-es évek helyetelen könynapi intézkedései. A színes sátrak eltűntek az utcákról. A könyvnap előadótermekbe, kultúrotthonokba zárt ünnep lett. Az elgondolás, mely a könyvnap formai változását létrehozta, nem volt rossz. A rendezők szerették volna, hogy a könyvvásárlás és olva­sás mindenki számára természetes legyen, s ne egy há­romnapos ünnephez kötött. A terv azonban megelőzte a fejlődést, s ez a könyvnapok bizonyos értelemben vett elszürkülését jelentette. A helyte­len kiadáspolitika a könyvnapi kiadványokban is éreztette hatását. Az említett elszürkülés azonban csak a könyvnapok ren­dezésében jelentkezett. A vásárlókedv, a könyv iránti igény nem csökkent. 1952-ben az eddigi három nap he­lyett először rendeztek Ünnepi Könyvhetet, 1954-ben pedig ismét megjelentek a színes, modern vonalú utcai elárusító sátrak. A formai merevség feloldódott. A rendező szervek belátták, hogy a folyamatos könyvvásárlás a könyv iránti érdeklődés szükségszerű ébredése, a szocialista fejlődés eredménye lesz. Ehhez a könyvhétnek, mint hangsúlyozott ünnepnek kell hozzájárulnia. A változást az 1945 előtt és utáni könyvnapokban, nem a célkitűzések, a propaganda és a rendezés, hanem a társa­dalmi körülmények megváltozásában kell keresnünk. A cél: a könyv megszerettetése s az élő magyar irodalom pár­tolása. Ma is ezért rendezzük a könyvhetet. Ma már ter­mészetes, hogy csaknem minden ember, foglalkozásra, képzettségre és nemre való tekintet nélkül megfordul a könyvesboltban, könyvtárban. A könyv életünk, munkánk szerves része lett. Mégsem érezzük feleslegesnek az ünnepi könyvhetet. A könyvgyűj­tők örömmel veszik házikönyvtáruk díszéül az ünnepi ki­adványokat — melyek kizárólag a könyvhétre jelennek meg. A kezdő olvasók pedig szívesen válogatnak a régebbi kiadványok között. A színes sátrakat, melyek kicsit meg­változtatják az utca, az emberek hangulatát, nem érezzük hivalkodónak. Az év minden napját könyvek között éljük, de ezen a héten még jobban érezzük, hogy velünk van­nak, segítenek nekünk. TTogyan is értékelhetnénk a könyvnapokat? A könyv 11 ma már valóban létszükségletté vált. Olvasása és vásárlása természetes már számunkra. De talán éppen e természetesség miatt örülünk mégis az utcán megjelenő könyvsátraknak, örülünk a könyvnek, ..Őt” ünnepeljük ezen a héten. Örülünk, hogy van, s hogy a miénk lehet. Györki Judit ( ák 4 A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom