Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-25 / 121. szám

1961. MÁJUS 85. napló 4 HÍRES MÁJUS Orbán napja. 25 A nap kél: 3.56, nyugszik: 19.26 órakor. A hold kél: 22.00, CSÜTÖRTÖK nyugszik: 4.40 órakor. TJetvenöt éve, 1892. május 25-én halt meg Királyi Pál író, lapszerkesztő és politikus. Pesten lett hírlapíró. A Magyar Néplap, majd az újonnan induló Magyar Posta, utóbb Szé­chenyi István Jelenkor című lapjának mun­katársa, 1848 első felében pedig szerkesztője. A szabadságharc alatt honvédként harcolt. A fegyverletétel után az osztrákok közle­génynek sorozták be. 1858—1860 között a Pesti Napló szerkesztője volt. Ez időben sok novel­lája jelent meg és megírta „Szigetvár 1556- ban” négykötetes regényét is. Pest városa 1861-ben főjegy­zővé választotta. A kiegyezés után hosszú ideig volt képviselő. Kitűnő szónok. Nagy része volt a Népszínház, valamint a Zeneakadémia látrehozásában. Dolgozókat felvesznek — Dr. Buga László, a Ma­gyar Rádió és Televízió főor­vosa Szépség, tisztaság, egész­ség címmel szerdán előadást tartott a Pécsi Porcelángyár­ban és a Dohánygyárban, az Élelmiszer- és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat szerve­zésében. Mindkét előadáson nagy volt az érdeklődés. — Angol és német nyelven beszélők klubestjére kerül sor szombaton délután 6 órakor Pécsett, a Bartók Béla Klub­ban. A klubestet a TIT ide­gen nyelvi szakosztálya rende­zi. — A Magyar Autóklub he­lyi csoportja május 26-án, pén­teken 18 órakor továbbképzést tart a TIT Bartók Klubban (Janus Pannonius u. 11.). Elő­adás: Hosszabb gépkocsi túrák egészségügyi, étkezési, fáradt­sági problémáiról. Előadó: dr. Kopcsányi Ignác, a Gyermek- kórház főorvosa. Minden gép­kocsivezetőt szívesen látnak. — Csillagászati megfigyelé­sek. A változócsillag- és Nap­megfigyelések módszereinek átadása céljából ifj. Bartha Lajos budapesti csillagász má­jus 27-én és 28-án Pécsett tar­tózkodik. A szombati foglalko­zás előtt 18 órai kezdettel a Technika Háza (Janus Panno­nius u. 11.) alagsori helyisé­gében előadást tart „A Nap- tevékenység és földi hatásai” címmel. A vasárnapi foglal­kozás az Uránia Csillagdában 9 órakor kezdődik. Az előadás nyilvános. A foglalkozásokon az amatőrcsillagászat iránt ér­deklődőket szívesen látja a TIT Csillagászati Szakosztá­lya. — Ittas vezetés. Tóth János kisasszonyfai lakos tegnap éj­jel ittas állapotban motoro­zott, és a póprádi cigánytelep előtt belehajtott az előtte ha­ladó, szabályosan kivilágított lovaskocsiba. Súlyos sérülést szenvedett. — Pécs város I. kor. Tanács VB mezőgazdasági csoportja felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Pécsi Állami Gazdaság a meszesi Szőlő dűlőben május 24-től május 31-ig Diazinon Phenkapton WP, emberre, állatra, méhekre veszé­lyes szerrel permetezést végez. A permetezőszer hatástartama 21 nap. Időjárásiéiért tés Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, elsősorban ke­leten helyenként eső. Élénk, időn­ként még erős északi szél, hű­vös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, leg­magasabb nappali hőmérséklet 15 —20 fok körül. Ormánsági vasárnap Vasárnap, május 28-án Or­mánsági vasárnap címmel egésznapos programot rendez­nek Vajszlón. Délelőtt a kör­nyékbeli falvak ifjúsága rész­vételével spartakiádot szer­veznek. Délután a Siklósi Kesztyűüzem csapata, vala­mint a vajszlói válogatott futballcsapat mérkőzik egy­mással. Szabadtéri divatbe­mutatót és táncdalműsort is rendeznek a földművesszö­vetkezet szervezésében. Ezen Dobos Attila, Farkas Gabi, Haki Tamás lép fel többek között. — A Pécsi Balett ma uta­zik el Bécsbe, ahol holnap, pénteken este lép fel a Thea- ter an dér Wien színpadán, a bécsi ünnepi hetek alkalmá- val. — A rokfort sajt gyártásá­val kapcsolatos érlelésgyorsító eljárást dolgozott ki Tomka Gábor és dr. Szakály Sándor, az Élelmezés- és Földműve­lésügyi Minisztérium két ku­tatója a Pécsi Tejüzem labo­ratóriumában. Az eljárás le­írását megkérte a Szovjetunió és Csehszlovákia is. — Krémer József betegsége miatt a Rigoletto címszerepét május 25-én és 26-án este hét órakor Virágos Mihály, Jászai- díjas, a Debreceni Csokonai Színház operaegyüttesének tagja énekli a Pécsi Nemzeti Színházban. — Pécs m. j. város Tanácsa VB IX. Eü. Osztályának Orvostovább­képző Bizottsága május 27-én, szombaton fél 10 órakor tovább­képzési napot tart a Szülészeti Klinika tantermében. Előadás: dr. Schwartz János ig. főorvos: Az icterusok difi. diagnosztikája. Dr. Boros Tibor főorvos: Elhanyagolt mellrák szövődményei (bemutatás). Dr. Telkes József főorvos: Mikor gondoljon tüdődaganatra az or­vos. Ezen a napon 9 órától a szakrendeléseken és a körzeti or­vosi rendeléseken ügyeleti szol­gálat van, csak sürgős esetek el­látására. — Bővítik a szamárkúti kő­bányát. Erre a célra 80 négy- saögöl utat, 1200 négyszögöl legelőt sajátítanak ki az üzem számára. — Áramszünet lesz 26-én 7—16 óráig a Szkókó egész területén. 27 és 29-én 8—16 óráig Komlón Lenin tér és Kossuth Lajos utcá­ban az SZTK-tól a Zrínyi mo­ziig, 30-án 8—16 óráig a Zrínyi utca, Arany János u. és a Vö­rösmarty utcában. 31-én 8—16 óráig az Irinyi, Gagarin, Eötvös és Kazinczy utcákban. (x) Fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen férjem, SARKADI GYULA 86 éves korában el­hunyt. Temetése szombaton, 27-én fél 12 órakor lesz. Gyá­szoló felesége és rokonai. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk. após, nagyapa, dédapa, BLÉZER FE­RENC nyugdíjas bányász, 75 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz a pécs- bányai temetőben. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ked­ves rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik felejthetet­len, drága halottunkat, STERR LASZLÖT utolsó útjára kísér­ték, koszorúk, virágok és táv­iratok küldésével mélységes fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló családja. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, testvérem, SZŐKE ISTVANNÉ Török Margit 48 éves korában elhunyt. Teme­tése 26-án 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagyanya és kedves rokon, ÖZV. PAPP JANOSNÉ hosszú szenvedés után 71 éves korá­ban elhunyt. Temetése május 27-én, szombaton fél 11 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, anyós, nagyanya, testvér, só­gornő és kedves rokon, SZÁR­SZÓI PÁLNÉ hosszú szenvedés után váratlanul elhunyt. Te­metése május 27-én, szombaton 12 órakor lesz a központi te­metőben. A gyászoló család és a rokonság. Mérlegképes könyvelőt főköny­velőnek, lehetőleg kisipari szövet­kezeti gyakorlattal rendelkezőt felveszünk. „Sürgős 56389” jeligére Sallai u. hirdetőbe. 56389 * 12. AKÖV Áruforgalmi Üzem­egysége felvesz asztalos, hegesz­tőlakatos és autószerelő szakmun­kásokat. Jelentkezés: Pécs, Sik­lósi út 6. 56353 * Kozármislenyi Gépállomás Sz. 100-as gépkezelőket felvesz. Je­lentkezés a cserkuti telepen. 56351 k 12. AKÖV Személyforgalmi Üzem­egysége felvesz autószerelő beta­nított munkásokat, akik négy éves szakmai gyakorlat után a szakmunkásképesítést megszerez­hetik. Jelentkezés: Pécs, Rózsa Fe­renc U. 22. 56352 * Festő szakmunkásokat és beta­nított munkásokat felveszünk. Pé­csi Vegyesipari Vállalat, Irányi Dániel tér 9. 56343 k Villanyszerelőt alkalmaz a Pécsi Kenderfonógyár karbantartó mun­kakörben. Jelentkezés személyesen a gyár személyzeti előadójánál, reggel 8-tól du. 14 óráig. 56330 Könyvkötő szakmunkást felve­szünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat, Pécs, Irányi D. tér 9. 56307 * Pécsi Dohánygyár villanyszere­lőt és vagyonőrt keres azonnali felvételre. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon. 56310 * A Dél-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság termelési üzeme felvesz kotrómestereket és dózervezető­ket, nehézgépkezelői jogosítvány­nyal, változó munkahelyre, to­vábbá kőműves szakmunkásokat Zálogos-pusztai munkahelyre. Je­lentkezés: Pécs, Kulich Gyula u. 13. Termelési üzem munkaügyi csoportján. 56296 k Gépkocsiszerelőket, gépkocsive­zetőket és segédmunkásokat fel­veszünk. Tejipari Szállítási Vál­lalat, Pécs, Szigeti út 69. 56280 k A Pécsi Fémipari Vállalat laka­tos, esztergályos, karosszérialaka­tos szakmunkásokat keres felvé­telre. Jelentkezés: Pécs, Felsőma­lom u. 13. 56226 k Cipész szakmunkásokat, szabá­szokat, férfi és női segédmunká­sokat felvesz a Pécsi Kossuth Ci­pész Ktsz, Madách I. u. 10. 377 * Kovács szakmunkást, lóhajtó- kat, útkarbantartó segédmunká­sokat, építőipari nehéz- és köny- nyügépkezelőket, kirakat és üveg­tisztítókat, 1965 után megszerzett különleges gépjárművezetői iga­zolvánnyal rendelkező szakmun­kást. Jelentkezés a Pécsi Köztisz­tasági és Útkarbantartó V., Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. sz. alatt. 378 k Villanyszerelőt szakmunkás-bizo­nyítvány bemutatása mellett al­kalmazunk. Pezsgőgyár, Szt. Ist­ván tér 12. Vén főművezetőnél. 379 * Kőművesek mellé férfi és női segédmunkásokat felvesz a Re­ménypusztai Uj Élet Mg. Tsz. Fi­zetés FM-norma szerint. Telefon: 21-94. 374 * Városi Rendelőintézet helyettes takarítónőket kíván alkalmazni, bizonytalan időre. Jelentkezni le­het: munkanaponként vezető asz- szisztensnőnél de. 8—14 óráig. Munkácsy M. u. 19. sz. in. em. 4. ajtó. Illetmény kulcsszámnak meg­felelően lesz folyósítva. Városi Rendelőintézet. 375 * Szőlőkötözés és kapálás! mun­kára Időszaki munkaerőt felvesz az Orsz. Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet szentmiklósi tele­pén. Megközelíthető: 26-os busz- szal, állami szőlők megállótól. 1154 k A Pécsi Állami Gazdaság kő­műves szakmunkásokat és segéd­munkásokat felvesz. Bérezés az FM-norma szerint. Jelentkezni le­het minden nap 7—16 óráig a munkaügyi csoportnál. Megyeri út 74. sz. alatt. 365 Kiváló ifjú mérnökök és Kiváló ifjú technikusok a mezőgazdaságban gozat formájában adhat szá­mot. Végül az utolsó két fel­tétel; növelje saját politikai, szakmai műveltségét, s járul­jon hozzá az agrár ismeretek — tanfolyamok, szakkörök, stb. útján történő — terjesz­téséhez, vegyen részt a falu és az üzem társadalmi életé­ben. Az első sikeres év után a fiatal szakember elnyeri a Kiváló ifjú mérnök, illetve Kiváló ifjú technikus címet, a második év után a KISZ Központi Bizottság emlékér­mének bronz, harmadik évé­ben ezüst, negyedik év után pedig annak arany fokozatát. A mezőgazdasági üzemek fia­tal szakembereik minősítésé­nél és bérük megállapításánál figyelembe veszik a fiatalok­nak a mozgalomban elért eredményeit is. A KISZ Központi Bizottsá­ga a mezőgazdaságban is meghirdette a Kiváló ifjú mérnök és a Kiváló ifjú tech­nikus mozgalmat. A cím elnyerésének felté­telei röviden az alábbi hat pontban foglalhatók össze; a mozgalomba bekapcsolódó fiatal szakember javítsa üze­me termelésének gazdaságos­ságát és jövedelmezőségét, járuljon hozzá a termelés mennyiségi és minőségi nö­veléséhez, segítse a termékek szállításával, értékesítésével és feldolgozásával összefüggő feladatok optimális megoldá­sát, kedvezőbb üzem- és munkaszervezési, munkaerő- gazdálkodási formákat fej­lesszen ki. E négy termelés­sel kapcsolatos témakörben végzett munkájáról szakdol­Ásatások a barbakán tövében tását biztosíthassa. Hasonló módon járt el a vízmű is. A posta átépítette és áthelyezte a szanálandó házak mentén húzódó távbeszélőkábeleket. A bontással egyidejűleg ré­gészeti kutatás kezdődött a barbakán tövében, a terület építészeti terveinek elkészíté­séhez ugyanis múlhatatlanul szükség van a régészeti fel­tárásokra. Az ásatásokat az Országos Műemléki Felügye­lőség munkatársai végzik, Sándor Mária irányításával, aki annak idején a Máré vári feltárást vezette. Nagy előkészület után meg­kezdődött a barbakán körüli lakóépületek bontása. Mielőtt erre sor kerülhe­tett, nemcsak a lakókat kel­lett elhelyezni, ami tetemes költségébe került a városnak, hanem a szolgáltató vállala­tokkal és üzemekkel együtt­működve meg kellett terem­teni a bontás műszaki felté­teleit is. A Dél-dunántúli Áramszolgául tató Vállalat ká­beleket helyezett át. A Gáz- szolgáltató Vállalatnak úgy kellett gáztalanítania a bon­tásra ítélt területet, hogy a környék folyamatos gázellá­Stílbűtorok exportra A szövetkezet első félévi tervében 40 edényszekrény, 50 sarok-vitrin, 25 normál­vitrin és 200 folyóiratállvány szerepel. Az exportra kerülő stíl-bútorokat 32 dolgozó ké­szíti. A speciális fafaragáso­kat és az intarziás diszítő- eilemeket Exner Lajos fa- szobrász-master és Schatzl Ferenc, illetve Szabó Gyula szobrászok végzik. A dió, mahagóni és jávor­fából készült bútorok ára 80—100 ezer forint. Klasszikus stíl-bútoraival egyre nagyobb sikereket éred a Pécsi Faipari Ktsz nyuga­ton. Holland, svéd, francia, NSZK és belga megrendelés­re intarziás edónyszekrénye- ket, vitrineket, komódokat és asztalokat gyártanak. A meg­rendelők körébe belépett most egy svájci cég is: két úgyne­vezett „svájci parasztszoba” garnitúrát kémek júliusra. A franciák két barokk-ebédlőre adtak megrendelést. Üjabb figyelmeztető bán a felnőtteket, ne enged­jék a közlekedési útvonalak mentén labdázni a gyermeke­ket. A nem megfelelő helyen űzött labdajáték gyakori bal­eseti forrás. — Gyerekek! A Pécsi Állami Aruház május 2»-án de. U óra­kor a nemzetközi gyermeknap al­kalmából rollerversenyt rendez a Színház tértől a Széchenyi térig.« Jelentkezni lehet az áruház vevő- szolgálatánál. (x) Hívjuk és várjuk a DUNAKANYARBA A SZÉP FESTŐI KÖRNYEZETBEN a legjobb üdülési lehetőségeket biztosítja Budapest környékén lévő tu­ristaszállásain és az alanti campingekben: 800 férőhellyel 900 700 400 300 Szentendre (Lap-sziget) Leányfalu Sződliget Nagymaros Érdliget Igénybeveheti fizetővendéglátó szolgálatunkat is a Dunakanyarban. PEST MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL Budapest, VI., Bajcs y-Zsilinszky u. 17, szám. Telefon: 314-533. Telex: DUNATOURS 3371. Maneszkő Sándor 11 éves komlói kisfiú május 23-án késő délután a komlói benzin­kút előtti térségen labdázott társaival. A labda az úttestre gurult, és az utána iramodó gyermek nem vette észre, hogy a közúton jármű közeledik. Egy féktávolságon belül lévő tehergépkocsi elütötte, súlyos sérülést szenvedett. Ismételten kérjük a szülő­ket, pedagógusokat és általá­ra miliői MAI SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Rigoletto (este 7 órakor). Bartók-bérlet. Gyermekszínház: Naszreddin kalandjai (délután 3 órakor). ZENE Szabadtéri Színpad: The Nash- ville Teens londoni beat-együttes műsora. MOZI Park: Fantomas visszatér (szv., szí., fél 5, fél 7, fél 9). Jó idő esetén az utolsó előadás a kert­ben. Petőfi: Fantomas visszatér (szv., SZÍ., 4, 6, 8). Kossuth: Noctume (délelőtt 10). Az aranycsempész (szv., fél 3, fél 5). Nocturne (fél 7, fél 9). Híradó Mozi: Magyar híradó. Játék. Gusztáv ügyeskedik. A magyar szalámi 100 napja. Az idő sodrában. Az ellopott torreádor. (Előadások 12 órától 2 óráig foly­tatólagosan). Mecsekalja: Tóm Jones (szv., szí., 7). Csak 18 éven felülieknek! Vasas: A Mona Lisa tolvaja (szv., szí., 5). Harkány: Egy magyar ná- bob — Kárpáthy Zoltán (szv., szi., 7, dupla hely árral). Mohács: Sellő a pecsétgyűrűn I—n. (szv., 5, 8, dupla helyárral). Sásd: Változó felhőzet (szv., fél 8). Siklós: Tíz­ezer nap (szv., 8). Szigetvár: Ut a túlsó partra (szv., 8). PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor: Zenélő levelezőlap. 17.55: A Földrajzi Társaság elő­adása. Dr. Majorlaki József: Óv­juk élővizeink tisztaságát. 18.05: A keszthelyi Helikonra in­dulók között. 18.20: Piacszerző körúton Kanadá­ban. Gulyás Józsefnek, a Kesz­tyűgyár igazgatójának tapasz­talataiból. 18.30: Várhegyi Márta és Mester István énekel. 18.45: Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Hírek, tudósítások. Lapszemle. Vidám hangulatban. — Zene. A könyvesbolt kirakatából. Megzenésített versek. 19.30: Mikrofonnal útközben: Gara. Vidám népi muzsika. Gazdasági együttműködés az NDK és Magyarország között. Haris Urbitscn kommentárja. Kivánsághangverseny. 2ü.ou: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Éúdapest: 8.10. Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Magyarország és a szomszédos államok. (Összefoglalás). 9.oo: Olvasás (ált. isk. 3. oszt.). £v végi ismétlés. 9..0: Műsorismertetés. 9.41: Az ,,I” akció. Magyarul be­szelő szovjet film. 10 éven felü­lieknek! 11.10: Kémia (ált. isk. 8 .oszt.). Az általános iskolában tanult ké­miai ismeretek összefoglalása. 13.40: Földrajz (ism.). 1*.30: Olvasás (ism.). 16.20: Kémia (ism.). 17.13: Műsorismertetés. 17.15: Hírek. 17.20: Internazionale—Celtic Glas­gow. A Labdarúgó Bajnokcsapa­tok Európa Kupája döntőjének közvetítése Lisszabonból. A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. 19.20: Montreauxi fesztivál 1966, Happy end. 20.00: Esti mese. 20.10: Tv-híradó. 20.30: Show-hivatal..» 21.20: A világ térképe előtt. 21.30: A hőstenor. Magyarul be­szélő nyugatnémet tv-film. 14 éven felülieknek! 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád: 9.55: Az ifjúsági staféta ünnepé­lyes átadása. 11.00: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 16.45: Tito elvtárssal. Filmriport. 17.25: Fenntartott idő. 19.15: Zenei műsor. 19.45: Hirde­tések. 20.00: Az ifjúság napja. Közvetítés a Néphadsereg stadion­jából. 21.30: Tv-híradó. 22.00: Fiata­lok hangversenye. 23.00: Hírek. GYEREKEK! 4 gyermeknapig (május 28-ig) több száz játékból 30°/Oos engedményt ad a Pécsi Állami Áruház A I

Next

/
Oldalképek
Tartalom