Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-09 / 58. szám

196T MÁRCIUS •, napló fl DNFF a kormányalakítás tervével foglalkozik Választási gyűlés Dráva fokon város közötti ellentétről, meg- említette azokat az erőfeszí- téseket, amelyeket a kormány tesz az ellentét felszámolása érdekében. Beszélt a nemze- tiségek helyzetéről, a testvéri együttélésről, a nemzeti egy- ségről, 9 végezetül kíilpoliti- kai kérdésekről. — Lesz-e háború? — Viet- namról szólt Ognyenovics Mi- Ián, s a háború és béke kér- déséről. A hallgatóság oda- adó figyelemmel hallgatta az előadó szavait. Megemlékezett a forradalom 50. évfordulójáról, a nemzet- közi nőnapról és a nőkről. Befejezésül erőt, egészséget kívánt és a régi egykére cé- lozva: minél több lakodalmat. Lelkes taps tette fel a pontot a választási gyűlés végére. Ognyenovics Milán ma este 7 órakor Kémesen, a művelődési házban találkozik a választók- kai. Drávafok választópolgárai- val találkozott tegnap este 7 órakor Ognyenovics Milán, or- szággyűlési képviselőjelölt, a művelődési ház televíziós szó- bájában, a ״kisteremben”. Ognyenovics Milán mellett a falu vezetői foglaltak he- lyet az elnökségben, Kovács Gyula, a községi tanács vb- elnöke, Czákó Lajos, a nép- front elnöke, és dr. Szilágyi Imre, járási tanácstag. A HNF nevében Kovács Gyula köszöntötte a megjelenteket. Ognyenovics Milán a de- mokrácia fejlődésének jelen- tőségét hangsúlyozta beszéde elején, majd érintette a má- sodik 5 éves terv eredményeit, de nem a puszta számok tűk- rében. Beszélt a falu és a De Gaulle a választásokról Párizs: A francia mi- nisztertanács szerdai ülésén De Gaulle tábornok a vá- 1 asztalokkal foglalkozott. Yvon Bourges tájékoztatás- ügyi államtitkár, a minisz- tertanács után beszámolt az elnök szavairól. Bourges nyilatkozatából kitűnt, hogy De Gaulle tábornok szerint a baloldali ellenzék veszély- be sodorhatja a köztársasá- got. Wilson Luxemburgban : Az új gazdasági mechanizmus nem lehet társadalmi igazságtalanságok szülőanyja Freda Cook, a Morning Start angol kommunista napilap hanoi tudósítója interjút ké- szített Nguyen Van Tinnci, a DNFF hanoi képviseletének vezetőjével. A dél-vietnami megbízott kijelentette, hogy a DNFF fontolóra vette egy koalíciós kormány megalakí- fásának tervét. A koalíció felölelné a fron- ton belül és kívül álló erőket, amelyek készek együttműköd- ni az amerikai agresszió el- len. Mivel Dél-Vietnam terű- létének körülbelül négyötöde és a lakosság tízmilliós törne- ge a front ellenőrzése alatt áll, már mindenfelé hatalmi bizottságok létesültek a fal- vaktól a tartományi közpon- tokig. Ezek a bizottságok irá- nyitják és szervezik a terme- lést, a közbiztonsági erőfeszi- téseket, az önvédelmet, az or- vosi ellátást, a kulturális éle- tét és a lakosság életszínvo! nalának emelését. A DNFF már régóta kormányként mű- ködik, de sok olyan város van, amelyek lakossága az ' amerikai megszállás miatt ségek elkerülése érdekében azonban körültekintő közpon- ti intézkedéseket terveznek. Az új gazdasági mechaniz- mus nem lehet társadalmi igazságtalanságok szülőanyja. Mint ahogy a tervezésben, úgy a bérgazdálkodásban is érvényesül majd a központi akarat, mely — az anyagi ösztönzés elveinek tisztelet- ben tartása mellett —, meg- akadályozza, hogy egy eszter- gályos — ugyanazért a mun- káért — egyik üzemben pél- dául 10, a másikban húsz fo- rintos órabért kapjon. Az SZMT klubtermében tar- tott baráti beszélgetés közel 3 óra hosszat tartott Gáspár Sándor ezt követően a délutá- ni órákban üzemlátogatáson vett részt az Ércbányaválla- lat egyik egységében. Ma déi- után fél ötkor az Építők Tü- zér utcai kultúrtermében talál- kozik a Hazafias Népfront választási nagygyűlése kere- tében a város szervezett dől- gozóival. B. S. Kínai jelentésünk Fordulat a ״kulturális forradalomban?“ STANDARD LIEGE—GYŐR 2:0 (0:0) Vezette: Zauigiegui (spanyol). Wilson brit miniszterelnök aki kedden a Közös Piachoz való csatlakozásról folytatott tájékozódó megbeszéléseinek. utolsó állomására, Luxem- burgba érkezett, kedd este a tiszteletére adott vacsora al- kaiméval megkezdte tanácsko- zásait a luxemburgi kormány tagjaival. Wilson a vacsorán | mondott beszédében ismét de- ן rűlátóan nyilatkozott Angliá- ' nak az európai gazdasági kö- 1 zösségbe való belépéséről, de elismerte, hogy ennek meg- valősulásáig még egy sor prob lémát meg kell oldani. A brit küldöttséghez közei- álló köröknek kijelentették, hogy Luxemburg támogatja Nagy-Britannia közös piaci tagságát, de nem akar semmi- féle olyan lépést tenni, amely- lyel Franciaországot megsér- tené. elemek” leveréséért, a hata- lom megszerzéséért vívott harc döntő hónapjainak hir- detik. Lin Piao kérésére Mao Ce- tung utasítást adott, hogy az egyetemeken, a középiskolák- bán és az általános iskolák felsőbb osztályaiban országo- san vezessék be az évi húsz- napos katonai kiképzést. A napi kiképzés nem haladhat- ja meg a négy órát. A párt, az igazgatási és a katonai in- tézményekben a fiatalok és a középkorúak részére szintén be kell vezetni az évi 20 na- pos katonai oktatást. Úgy látszik, hogy január— február óta Csou En-laj ke- rült előtérbe, aki ugyan tá- mogatja a ״kulturális forrada- lom fő irányzatát, Mao poli- tikai irányvonalát, de ellenzi a durva módszerek alkalma- zását. — Csou En-laj több beszédében ״korrekciókat” sürgetett, követelte a párt- szervezetek jogai helyreállí- tását. Nem mondható, hogy a ״szélsőséges'’ erők beletörőd- lek ebbe a helyzetbe —' írja a tudósító. — Februárt, már- ciust és áprilist továbbra is a ״pártellenes és revizionista A jó munka kulcsa — Most is pedagógusnak érzem magam — mondja. — Csak egy másik, mondhat- nám: fontosabb vonalon. A tsz-ek egyesülése után ke­_ restek meg, és nem volt ‘könnyű a választás, de vál- laltam. Tudom, hogy banáli- san hangzik, de arra gondol- tam: sok munka vár rám, elég nagy a különbség a kör- zethez tartozó tsz-ek között, és nagyon sokat kell tennünk a négy község. Hímesháza* Székelyszabar, Szűr és Er- dősmárok fejlesztése érdeké- ben. A három alapszervezetet — Hímesháza, Székelyszabar és Szűr —, a csúcsvezetőség fogja össze. — Anélkül, hogy megsér- fenénk az alapszervezetek önállóságát — folytatja Var- ga Jenő szokott, tanáros meg- fontoltságával. — A csúcs- vezetőség csak olyan kérdé- sekben dönt, ami a négv község együttes problémája. A helyi kérdéseket az alap- szervezetek oldják meg. Szünet van épp a párti s­kólán, az egyhetes gazdasá- gi tanfolyam hallgatóinak —י párt-, tömeg- és szakszerve- zeti funkcionáriusoknak —, halk, vitatkozó moraj tölti meg a hosszú folyosót. Töb- ben a büfé körül tolonga- nak, néhányan csak most jönnek le az emeleti előadó- teremből, közöttük Varga Je- nő, a hímesházi Petőfi Tsz fiatal, függetlenített párttit- kára Is. Beülünk az egyik klubszobába. Nyugodt, ki- egyensúlyozott ember, úgy tűnik: míg válaszoigat. min- dent maga előtt lát a maga teljességében és pontosságé- bán, ami csak összefügg a témával, és egy cseppet sem furcsa, hogy a kényelmes karosszékekben, a nécsi párt- iskola komoly, elméleti viták- hoz szokott hangulatában a hímesházi terme] őszövet ke­zet pártszervezetéről, a hí- mesházi kommunisták mun- kájáról beszélgetünk. Varga Jenő korábban he- lyettes iskolaigazgató volt. Vietnami jelentés Állandóan lövik a VDK kikötőit múlt hónap végén a Dél-Viet- namban állomásozó amerikai fegyveres erőle létszáma elér- te a 415 000 főt. A saigoni amerikai pa- rancsnokság közleménye sze- rint az észak-vietnami part- védő ütegek kedden viszonoz- ták a VDK partjai előtt cir- káló amerikai hadihajók ágyúzását. A Canberra cirkáló és két romboló állandóan lö- vi a VDK kikötőit, üzem- anyag raktárait és védelmi berendezéseit. Az amerikaiak azt állítják, hogy hadihajóik egy észak-vietnami üteget el- pusztítottak, a többit pedig elhallgattatták. A becsapódá- sok súlyos károkat okoztak egy folyami kikötőnek is. Saigon: A felszabadítási arcvonal katonái szerdán haj- nalban aknatűz alá vették a Mekong deltájában létesített első amerikai haditámaszpont területét. A robbanások két amerikai intervenciós katonáit megöl- tek, huszonhármat megsebesí- tettek. Két évvel ezelőtt ép- pen ezen a napon kezdődött meg a dél-vietnami amerikai legénységi állomány tömeges feltöltése. 1965. március 8-án a tengerészgyalogosok oszta- gai először a Da Nang-i tá- maszpont közelében léptek Dél-Vietnam földjére. Azóta a i tengerészgyalogosok létszáma 70 000 főre emelkedett. A Peking: A kínai ״kultu- rális forradalom” új szakasz- ba lépett — jelenti a BT A pekingi tudósítója. — A mos- tani helyzetet egyrészt a Liu és Teng vezette Mao-ellenes csoport leverése, másrészt a Mao-csoporton belüli ellent- mondások kiéleződése jellem- zi. A Mao-csoportnak sikerült megsemmisítő csapást mérni Liu Sao-csire, Teng Hsziao- pingre, Tao Csura, Peng Csenre és másokra. Ennek hatása mind Pekingben, mind pedig vidéken fenyegető mé- reteket öltött, felkavarta a párt- az állami és a gazda- sági kádereket, az ország gaz- dasági életét. Lin Piao, a Mao-csoport legaktívabb em- bere Kang Senre és Csen Po-tára a Politikai Bizottság két tagjára, valamint Mao feleségére, Csiang Csinre tá- maszkodat! Tekintettel a munkásság, a parasztság, a pártkáderek és a hadsereg nagy részének el- lenállására, az országban lét- rejöttek a nyílt polgárháború kirobbanásának objektív fel- tételei. Ez kiélezte az ellentmon- dást a Lin Piao által képvi- seit ״szélsőséges” és a Csou En-laj által képviselt ״mérsé- kelt” erők közt. Az utóbbi időben egyre kevesebbet lehet hallani Lin Piaóról, december óta nem szerepelt nyilváno- san és a néhány héttel ezelőtt Kínában járt albán katonai küldöttséget sem fogadta. Csombe-per Mobutu tábornok-elnök katonai bírósága megkezdte a hazaárulással vádolt Csőmbe ügyének tárgyalását. A vádlott nincs jelen, Madridban tartózkodik cs arra készül, hogy rövi- desen inváziós sereg élén visszatér Kongóba. Afrikai megfigyelők szerint a Csőmbe ügyében hozandó ítélet számba veszi majd ennek a hírhedt politikusnak múlt- beli szerepét, mindenekelőt* azt a tényt, hogy Csorabenak személyes része volt Luinumba kegyetlen meggyilkolásában. Ugyanakkor sokat nyom majd a latban Csőmbe jelenlegi te- vékenysége. amely elsősorban arra irányul, hogy megfossza a hatalomtól Mobutu tábornokot. Csőmbe terveit anyagilag is támogatja a Union Miniére, amelynek létét fenyegeti Mobutu államosítási politikája. Jelentős segítséget nyújt Csombenak Déi-Afrika és Dél- Rhodesia is, nem is szólva a portugál gyarmatosítókról, nyii- vánvaló. hogy a katonai bíróság, amely Csőmbe felett ítél- kezik, egyben ítéletet mond annak imperialista szövetségesei felett is. Hírek szerint Csőmbe inváziós terveit rövidesen át akarják ültetni a gyakorlatba. Ez esetben fontos szerep bá- rulna az Afrikai Egységszervezetre a Kongó ellen irányuló nemzetközi imperialista intervenció visszaverésében. Ítélet ren dörgyiIkossági kísérlet ügyében Hivatalos személy ellen el- i őrök tették ártalmatlanná. A mellbeszúrt főtörzsőrmester életét csak a gyors orvosi be- avatkozás mentette meg. A bíróság a vádlottat egy- rendbeli előre kitervelt mó­dón hivatalos személy ellen, hivatalos eljárás alatt elkö- vetett emberölési kísérletben, négyremdbeli emberölésre irá- nyúló előkészületben, izgatás és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és főbüntetésként 10 évi szigorított börtönbün- tetősre ítélte. Enyhítő körül- ményként vette figyelembe a bíróság, hogy a vádlott tetté- nek elkövetésekor alig töltőt- te be 13. életévét. Sútyosbító tényként jött viszont számi- tásba alkoholista életmódja. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért fellebbe- zett. követett emberölési kísérlet ügyében ítélkezett szerdán Komáromban az esztergomi megyei bíróság. Wolf Ferenc, kisbéri segédmunkás ült a vádlottak padján. Wolf a múlt év decemberében a kisbéri bálon ittas állapotban vere- kedni kezdett, majd a kihí- vett rendőrökre is rátámadt. A rendőrök bekísérték az őrsre, ahonnan kihallgatása után hazaengedték. Wolf azon- bán elhatározta, hogy leszá- mól az őt bekísérő rendőrök- kel. Lakásán késeket vett ma- gához, majd visszament az őrsre. A kaput nyitó ügyele- tes rendőrt mellbeszúrta az- zal a szándékkal, hogy a pisz- tolyát elvegye és azzal a többi rendőrt megölje. Wolfot a du- lakodás zajára elősiető rend­(Folytatás az 1. oldalról) , mintegy negyven szakszer- zeti vezető és aktivista ült össze, hogy a SZOT fő- kárával találkozzon. A kérdések többsége — Lntegy összegezve a közel- últban lezajlott vezetőség- Jasztó taggyűlések tapaszta- tait —, az új gazdaságimé- lanizmushoz kapcsolódott. ilyen stádiumban van a ké- ülő új Munka Törvény- inyve? Mikorra várható, az kollektív szerződés megje- nése? Várható-e munkaidő- ökkentés a ma még rend- eresen 300—310 órát doigo- i autóközlekedési munkások Írében? Gáspár Sándor válaszában mondotta, hogy az új Mun- 1 Törvénykönyv első váltó- itát e hét péntekjén vitat- t meg a SZOT Elnöksége. lórehaladott állapotban van kollektív szerződés kidolgo- isa is, a végleges megfogal- ázást azonban ma lehetet- mné teszi az a tény, hogy a illalati jogszabályok még em készültek el. E doku- nentumok rögzítik majd vég- !gesen a vállalati önállóság atárait, az igazgatók jogait s felelősségét — egyszóval íindazt, amit a kollektív szer- Sdésnek szem előtt kell majd A közlekedésben dolgozók íunkaidejével kapcsolatban SZOT főtitkára a IX. kong- ssszus elvi álláspontjára talva elmondotta, hogy min- enekelőtt az egészségre ár- ilmas munkakörben, illetve a 10 óránál többet dolgozók mnkaidejét fogják rendezni, i Bányaipari Dolgozók Szak- zervezetének több helyi ve- etője érdeklődött a munká- ׳an megrokkant bányászok, tetve családtagjaik jövőjével apcsolatban. A válasz: az in- ízkedések célja a szocialista umanizmus elveinek gyakor- 1 ti megvalósítása — a terhek jazságos elosztása mellett. A zrheket az államnak, az zemnek és a családnak gyüttesen kell vállalni. A re- abilitáltak munkába állítá- lt, illetve kártalanítását in- izményesen fogják megolda- i — az ezzel kapcsolatos ;ndeletek most érlelődnek. Egy kérdés a szakszerveze- alapszervezetek gazdasági elyzetével kapcsolatban: vál- >zik-e a XXI. kongresszus tán az alapszervezeteknél laradó tagdíjhányad nagysá- a? Válasz• a terv az, hogy a zlenlegi 35-ről 50 százalékra melik az alapszervezetek ré- zesedését. Az új gazdasági mechaniz- uis elveinek életbelépését lég sok rémhír és tévhit elő- i meg a politikailag kevésbé 5kolázott tömegek körében. láspár Sándor egy ezzel kap- solatos kérdésre válaszolva lmondotta, a cél nem lehet tás, csak az életszínvonal to­vábbi emelése. Néhány ténye- I ző azonban — ha nem fi- gyeinek fel rá időben az il- letékes szervek, s nem állják útját —, lassíthatja ezt a programot. Ilyen: a burkolt áremelés, a szociális és egész- ségügyi ellátás nem megfelelő fejlesztése, illetve jelenlegi szintjének esetleges csökken- j tése, vagy a túlzásba vitt 1 ״ésszerűség” a foglalkoztatott- : ságot illetően. Munkaerő-át- ! csoportosításokra szükség lesz — megfelelő elhelyezkedési lehetőség nélkül azonban ut- cára senkit sem tehetnek. Az új gazdasági mechaniz- mus viszonyai között minden eddiginél erőteljesebben kell érvényesülnie a szocialista gondoskodás elvének, mely rendszerünk lényege. Több kérdés foglalkozott a bérgazdálkodás jövőjével. — Gáspár Sándor ezzel kapcso- latban hangsúlyozta: a nyere- ségből mód nyílik majd a bér- alapok növelésére, az egyes szakmákon, illetve iparágakon belül fellépő esetleges feszült­t egyelőre képtelen bekapcso- , lódni a front munkájába — mondotta Nguyen Van Tien. A koalícióban részt venné­■ nek a vallásos emberek, az j értelmiségiek és a nemzeti 1 burzsoázia képviselői is. — ( Együttműködésük alapját az a program képezné, amely a ־ nemzeti függetlenséget, a bé- két. a semlegességet és végső ■ célként az ország újraegyesí- , tését szorgalmazza. Csupán • azokkal nem tudunk és nem ■ akarunk együttműködni, akik ׳ az amerikai agresszorokkal ׳ kollaborálnak. VÁLTOZÁS az április 4-et megéli!{ munla dz-begszlásöan Április 4-e az idén kedden lesz, vagyis egy munkanap vá- lasztja el a vasárnaptól. Erre tekintettel — a Munkaügyi Minisztériumban kapott feivi- lágosítás szerint — az április 4-i munkaszüneti napot meg- előzőén a munkaidőbeosztást az alábbiak szerint kell meg- állapítani: április 1-én, szom- baton: hétfői munkaidőbeosz- tás; április 2-án, vasárnapi szombati munkaidőbeosztás ן április 3-án, hétfőn: vasárnapi pihenőnap. Ez az intézkedés nem vonatkozik a folyamatos .termelést folytató vállalatokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom