Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-11 / 266. szám

I napló London: A londoni Cent­ral Hallban megnyílt országos vietnami békekongresszushoz V Thant, az ENSZ főtitkára üdvözlő táviratot intézett. Eb­ben rámutat, hogy vissza kell térni az 1954. évi genfi egyez­ményekhez, szavatolni kell egész Vietnam függetle"' igét és semlegességét. A fó..tkár bírálja a „veszedelmes eszka­lációt”, amely fokozódó bizal­matlanságot keltett a kormá­nyok és népek körében és visszavetette a szociális fej­lődést. Kívánatosnak nevezi, hogy szüntessék meg Észak- Vietnam bombázását és kezd­jenek tárgyalásokat „a tény­legesen harcban álló felek­kel”. Ha a bombázásokat meg­szüntetik, ezt nem szabad fel­tételekhez vagy határidőhöz kötni — hangoztatja az ENSZ főtitkára. Muzulmán vallási ünnep Djalcartában Djakarta: Szerdán este muzulmán val­lási ünnepséget rendeztek a djafcartai Merdeka-palotában. Suharto tábornok, a hadsereg vezetője, mintegy ezerötszáz amber előtt kijelentette: so­kam. elégedetlenek azzal, hogy Sukarno nem ítélte el az In­donéz Kommunista Pártot a tavalyi „Szeptember 30-ákció- val” összefüggésben. Sukarno elnök némán hall­gatta Suharto szavait. Csütörtökön ünnepelték In­donéziában a „hősök napját”, a holland megszállás ellen ví­vott szabadságharc elesett in­donéz hőseinek emlékére. Rádióbeszédében Sukamo felszólította az indonéz népet, fokozza egységét, járuljon hozzá egy olyan új világ épí­téséhez, amely mentes az em­bernek ember által és ország­nak egy másik ország által történő kizsákmányolásától”. Az indonéz függetlenség és indeológia különböző politikai és vallási alapon álló embe­rek áldozataira épült — mon­dotta. __ Ha tisztelni akarjuk az egykori hősöket, akkor magunkévá kell tennünk esz­méiket is. Az ünnepet kihasználva, a szélsőjobboldali diákszerveze­tek csütörtökön újabb tünte­téseket szerveztek. A hadsereg biztonsági okokból tankokat vezényelt ki az utcákra. Kiesinger a CDU új kancellárjel&ltje Bonn : Csütörtök délben hancellár- jelölt választó ülésre gyűlt össze a CDU parlamenti frak­ciója. Mint ismeretes, a jelölt­ségre hárman pályáznak: Rainer Barzel, a frakció el­nöke, Kurt Georg Kiesinger Baden-württembergi tarto­mányi miniszterelnök és Ger­hard Schröder külügyminisz­ter. Ha a választás harmadik fordulójáig egyik pályázó sem szerzi meg a 126 szava­zatot jelentő abszolút több­séget, akkor a negyedik me­netben már egyszerű több­séggel is megválaszthatják a CDU áj kancellárjelöltjét Kurt Georg Kiesinger, a CDU Aj kancellár jelöl tje 62 éves pályafutását berlini ügyvédként kezdte. Az élet­rajzok nem számolnak be arról, bogy Kiesinger mit csinált a 30-as években, csak arra utalnak, hogy a második világháború idején a Külügymini lériumban dol­gozott. Ezzel szemben ismere­tes, hogy az új kancellárje­lölt tagja volt a hitleri nem­zeti szocialista pártnak. 1948-ban Kiesinger már tft- bingeni ügyvédként kezdte meg politikai pályafutását Előbb a CDU Württemberg! főtitkára volt, majd képvise­lőnek választották. Kiesinger tagja a CDU igazgató bizott­ságának. Baden-Württemberg Hímgyejpingista díszszemle Csütörtökön díszszemlét tar-1 Ezen a sajátos díszszemlén fi papírkultusz alkonya (Folytatás az 1. oldalról) tottak az ország különböző részeiből érkezett hungvejpin- gisták. Több ezer teherautón végigvonultak a város köz­ponti terén, a Tienam-Men té­ren. Minden tehergépkocsin a népi felszabadító hadsereg né­hány katonája kísérte a hung- vejpingistákat. részt vettek a katonai egyen­ruhába öltözött kínai vezetők, Mao Ce-tumg elnökkel az élen. Mao Ce-tungn ak ez volt a hetedik „találkozása” — ahogy hivatalosan nevezték a dísz­szemlét — a bungvejptegis- tákkal tartomány miniszterelnöke 1958-ban lett A kancellárjelölt nyomban megkezdi tárgyalásait a Szociáldemokrata és a Sza­bad Demokrata Párttal koa­líció megalakítására, s ha ez sikerül, úgy kormány- alakításról. Kiesinger helyzete meglehe­tősen bonyolult A Szabad Demokrata Párt a CDU— CSU-val szemben ellenzi az adóemelések«* a külpolitika kérdésekben pedig követett az atomfegy­ver tényleges t»b toki ásóról való lemondást és jó visawmy kiépítését a szocialista or­szágokkal. A Német Szociáldemokrata Párt külpolitikai kérdésekben hasonló nézetet vall, mint a Szabad Demokrata Párt Az SPD-ben a Helmut Schmidt vezette szárny haj­landó koalícióra lépni, meg­felelő feltételek teljesülése esetén, a CDU—CSU-val. A Wehner-vezette másik szárny viszont ellene van a koalíció­ba való belépésnek. Feszültség az USA és Guinea között Washington Mceloskcy, az Egyesült Ál­lamok külügyi szóvivője szer­dán sajtóértekezleten kije­lentette: A „békehadtest” 64 képviselőjének kiutasítása Guineából, kérdésessé teszi a Guineának nyújtott amerikai „segélyprogram” jövőjét Mccloskey megjegyezte, hogy az Egyesült Államok megtorlással élhet Guinea washingtoni nagykövetségé­nek néhány munkatársával szemben és kiutasíthatja őket az országbői. Ha Kiesingemek nem sike­rülne egyik párttal sem meg­egyezésre jutnia, akkor fel­vetődhetne egy szociáldemok­ratákból és szabaddemokra­tákból álló koalíció gondo­lata is. Ennek a koalíciónak hat sza­vazat többsége lenne a parla­mentben a CDU—CSU-val szemben. Dobi István, aa Elnöki Tanács elnök* fogadta dr. Dusán CsnUcs* jugoszláv nagykövetet, aki Szkopje város lakossága há­láját kifejező díszoklevelet adott át az 1963. évi flUö- rengés idején a Magyar Népköztársaság által nyúj­tott segítségért. Az Elnöki Tanács Mnfffc* táviratban fejezte ki jókí­vánságait VL Gusztáv Adolf svéd királynak születésnap­ja, Svédország m nepe alkalmából. Világméretű összefogás Firenze megsegítésére Észak- ét Közép-Olaszországban újból étik az etS A Pravda as amerikai választások eredményeiről hibaforrások időbeni felisme­rését, az intézkedések haté­kony megvalósítását, a fele­lősök megállapítását. Olyan visszás helyzet alakult ki, hogy, amiről papír van, az rendben van”, még akkor is, ha — nincs rendben! Igen kényelmessé, mondhatni, biz- ; tonságossá tette — s teszi még ma is — sokak dolgát j a papírkultusz, a papírok I mindenhatósága: nemegyszer I már a komikum határát sú- j rolta az az igyekezet, ahogyan j üzemek, vállalatok — s tér- | mészetesen hivatali intézmé- I nyék is — mindenről és min- ] denre papírt, igazolást, fel- 1 jegyzést, tanúsítványt, szer- ! ződést, jelentést stb.-t kér- : tek. Az elmúlt hónapokban erő i teljes harc kezdődött a papír- j kultusz ellen: általános ér- . vényü intézkedések nyomán ] csökkent a kötelező tervmu- ; tatók száma, jóval kevesebb a statisztikai adatgyűjtés, fo- ! kozódott a vállalatok önálló­sága bér- és létszámkeretük j felhasználásában, jóval egy- ! szerübbé vált — elsősorban az új szállítási szerződési 1 rendszer életbelépése nyo­mán — a vállalatok közötti kapcsolat. Mindez biztató, s jó alap arra, hogy a gazda­ságirányítási rendszer reform­ja e tekintetben is, tehát a papírkultnsz végleges felszá­molásában, döntő lépés le­gyen. A jó ügyvitel, s ennek fontos része, a szükséges pa­pírmunka: nélkülözhetetlen. A reform éppen azzal kon- dítja meg a lélekharangot a | papírkultusz felett, hogy a munka lényegi, tartalmi ré­szét — az önállóságot, a jö­vedelmezőséget, a kockázat- vállalás egyértelműségét, a döntések megalapozottságát — állítja előtérbe, s ezzel olyanná formálja az irányí­tás és a termelés folyama­tait, hogy azokat semmiféle papírtakaró nem fedheti be. M. L. „leszámítva a vietnami há­ború frontját”. Hangsúlyozta, hogy az ellenzéki köztársasá­gi párt a vietnami politikát továbbra is támogatni fogja. Rockefeller New York-i kor­mányzó leszögezte, bogy a köztársasági párt I »marosan kampányt indít az elnöki tisztségért is. VIETNAM „VISSZAÜT” A nyugat-európíd vezér­cikkírók egybehangzóan rá­mutatnak, hogy a válsztási kampánynak Vietnam nem volt központi kérdése. „En­nek ellenére — írja a bécsi Arbeiter Zeitung —, ha John­son gyorsan rendezte volna — akárhogyan is — a vietnami kérdést, a szavazók ezt érzé­keltették volna. A Times cikkírója hozzáfű­zi: Johnson elnök nagy baja a „megbízhatósági űr”, ami annyit jelent, hogy az embe­rek nem hiszik el, amit mond, valamint a „nemzedéki űr", ami annyit tesz, hogy mód­szerei egy más korszakba il­lenek. Fir*nz*: Az egész világ megmozdult az olaszorazéjü árvízkárosul­tak megsegilésére és a tönk­rement műkincsek helyreállí­tására. Egyre-másra érkeznek jelentős küldemények az egyes országok Vöröskereszt­szervezeteitől. Firenzében ha­marosan külön bizottságot lé­tesítenek a műkincsek meg­mentésére. Ugo Procacci pro­fesszor, a firenzei műkincsek főfelügyelője, ezzel kapcsolat­ban elmondta, hogy a bizott­ságiban, amelynek élén Firen­ze polgármestere áll majd, olasz és külföldi személyek fognak össze a műkincsek megmentésére, helyreállításá­ra. Sorra érkeznek már az olasz városokból és Londonból a restaurációs laboratórium kellékei. Nagyobb szállítmány érkezett a helyreállítás egyik legfontosabb segédeszközéből, a japán papírosból, amellyel a festményeket úgy tudják szárítani, hogy a színekben nem esik kár. A világ minden részéből akadtak már jelentkezők a firenzei bizottságba. Az olasz rádió és televízió bejelentette, hogy az Egyesült Államok bi­zottságát Jacquehn Kennedy vezeti. Felajánlotta segítségét Edward Albee drámairó, és John Steinbeck író is. Franco Zeffirelli, a neves olasz film- producer dokumentumfilmet készít az árvíz sújtotta Fi­renzéről, s ezzel támogatja a város felhívását, amelyet a vi­lághoz intézett. Római Közép- éB Brah-Oksm* szagban szerdán újból elkez­dett esni az eső. A tartó* esőzés még jobban súlyosbít­ja az elárasztott területeken bajbajutott nők és férfiak* öregek és gyermekek milliói­nak életkörülményeit. A szín« te szűnni nem akaró eső bele. vegyül a tár- és hordalékten- ger be, amelyet « medrükbe időközben visszatért folyók hagytak maguk után Firenze, Grosseto, Trento, Velence és egész sor más páros «teáin. Rendkívül nehézzé vált annak a több százezer embernek a munkája, akiket azért irányí­tottak az árvíz sújtotta terü­letekre, hogy megtisztítsák aa utakat, kijavítsák a vasútvo­nalakat, helyreállítsák az uta­kat, élelmiszert, vizet s gyógy­szereket szállítsanak a bajba­jutottaknak. Ez idő szerint két fő prob­léma vár megoldásra: a ka­tasztrófától sújtott vidék la­kosságának ellátása és az esetleg fellépő járványok meg­akadályozása. Oszlásnak indult állati te­temek ezrei mérgezik naég mindig a levegőt, különöse» Toscanában és Venetóban. — Magában Firenzében 600 000 köbméterre becsülik az utcá­kon heverő törmeléket. Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban fejezte ki részvétét Giuseppe Saragat- nak, az Olasz Köztársaság el­nökének az olaszországi sú­lyos természeti katasztrófa al­kalmából. Külföldi kaLeid&izkáfL Kairó: Nasszer elnök a No­votny elnök tiszteletére adott szerda esti díszvacsorán ven­dégépek átnyújtotta a Nílus- rend kitüntetést. A csehszlo­vák elnök az EAK elnökét a Fehér Oroszlán-renddel tün­tette ki. A két elnök ebből az alkalomból pohárköszön­tőt mondott. Delhi: Indira Gandhi mi­niszterelnök szerda este hosz- szasan tárgyalt Kamaradzzsal, a Nemzeti Kongresszus Párt elnökével. A hét eleji vallá­si zavargásoknak — újabb je­lentések szerint — nyolc ha­lálos áldozatuk van, a rend­őrség mintegy 1500 fanatikust tartóztatott le. Róma: A Rómát Formiá- val összekötő 150 kilométer hosszúságú vasútvonalon a forgalmat két dróttolvaj sza­kította meg, akik a vasút­vonal felett haladó áramve- zetékből vágtak le többszáz métert. A rendőrség szerint szinte hihetetlen, hogy nem sújtotta agyon őket a nagy- feszültségű villanyáram. A rendőrök közeledtére a tolva- pok zsákmányukat eldobva elszaladtak. Athén: A görög pénzügy­minisztérium mintegy 4000 al­kalmazottja szociális követe­léseinek alátámasztására csü­törtökön háromnapos sztrájk­ba kezdett teljesen megbé­nítva a minisztérium műkö­dését. Brüsszel: A belga közszol­gálati alkalmazottak szak- szervezetének felhívására csütörtökön 24 órás sztrájk­ba léptek a községi és me­gyei hivatalok dolgozói. Hír­ügynökségi jelentés szerint a sztrájkban való részvétel aránya 55—95 százalék kö­zött mozog. Kairó: A kairói lapok be­számolnak a kedd este tom­bolt vihar pusztításairól. Az Egyiptomban példátlan he­vességű vihar végigsz'gul- dott a Nílus deltavidékén, to- jásnyi jég záporozott az ül­tetvényekre, az esővíz elön­tött több utcát a városokban. Moszkva: Moszkvában csü­törtökön tudományos ülés­szak kezdődött. A résztvevők Szun Jat-szen születésének 100. évfordulója alkalmából foglalkoznak a nagy kínai forradalmi demokrata élet­művével. á i í í A szovjet milícia ünnepe i i csökkent — fűzte hozzá Scso- ] lokov, majd megállapította, i hogy „ezekben a hónapokban < még jobban megnőtt a műi- j cia tekintélye a nép előtt”. t A szovjet milícia az októ- t béri forradalom kortársa. Pet- rográdban, 1917. novemberé­ben jelentek meg először a 1 ksrsza’agos, fegyveres őrjára- s ; tok.. Munkások, parasztok, E j katonák, tengerészek voltak ők, akiket a proletár forrada­lom mozgósított a társadalmi i rend védelmére. í Nyikolaj Scsolokov, a Szov- i jetunió közrendvédelmi mi­nisztere nyilatkozatot adott november 10-én a szovjet mi­lícia, hagyományos napján. A miniszter megjegyezte: A milícia az utóbbi időben leg­főbb erőfeszítéseit arra össz­pontosította, hogy teljesítse a párt és a kormány 1966. jú­liusi határo-atát, amely foKo- j zott harcot hirdet a közrend I megsértése ellen. Három hó­nap alatt a társadp'omellenes jelenségek száma jelentősen bóf), sem republikánus ellen­fele, a valamivel mérsékel­tebb, de ugyancsak fajüldöző programmal induló Howard Callway nem szerezte meg a nyilvánvaló többséget, mert a szavazatok egy része a ne­vető harmadiknak jutott. Ami a kormányzói poszto­kért folytatott harcot illeti — ezek hagyományosan ugró­deszkát jelentenek az elnök­jelöltségre. — Georgia leszá­mításával a választások után 25 republikánus és 24 demok- ratapárti kormányzó fog mű­ködni, míg a választások előtt mindössze 14 republikánus kormányzó volt. 368 DEMOKRATA KÉPVISELŐ A Republikánus Párt össze­sen 52 képviselőházi mandá­tumot hódított ei a Demokra­ta Párttól és csak ötnek a feladására kényszerült, össze­sen tehát 248 képviselőt küld­het a Demokrata Párt és 187-et a republikánusok. A szenátusnak 64 demokrata­párti törvényhozó lett a tag­ja, szemben 36 republikánus­sal. A Reuter Iroda megállapít­ja. hogy a választási küzde­lemben nagy hangsúlyt kapott a „fehér visszacsapás" a pol­gárjogi néger mozgalom kon­zervatív reakciója. Dr. Mar­tin Luther King, a Nobel-dí- jas néger polgárjogi vezető kijelentette: a modern politi­kai életben első Ízben történi meg, hogy mind északon, mind délen a faji kérdések vették át a vezető helyet a válasz­tási harcban. Nixon volt republikánus al- r’lnök és elnökjelölt kijelen- | tette, hogy Johnsonra min- I den frr.-'^n e nemz^-ijk leg- 1 nagyobb vereségét mérték Mos z kra i A Pravda washingtoni tu­; dósítója, Kurgyunov kornmen- j tálja az Egyesült Államokban lezajlott részletes választások j eredményét. A választásokra olyan' idő- ! pontban került sor, amikor i az amerikaiaknak szembe kell I nézniük a gyorsan elharapód- j zó inflációval, az árak és a i megélhetési költségek emel- ! kedésével. A színes bőrű la- I kosság a fajüldözés újabb ! hullámát tapasztalhatja. Az j amerikaiak különösen nagy ; nyugtalansággal szemlélik a j végeláthatatlan vietnami há- : borút. tyA Demokrata Párt sok je­lőttjének veresége persze még : nem jelenti, hogy az egészsé- ! ges külpolitikai vonal hívei kerekedtek felül. Például, a i szélsőjobboldali Ronald Rea­gan megválasztása a kalifor­niai kormányzói tisztségbe inkább azt a következtetést sugallja, hogy újjászületőben van a Goldwater-féle irány­zat” — írja befejezésül a Pravda tudósítója. JOHNSON HALLGAT Johnson elnök mindeddig elzárkózott az amerikai vá­lasztások kommentálásától. Az elnök jelenleg texasi birtokán pihen, oda futottak be a keddi I választási eredmények: j Az 1964-ben valósággal szétzilált republikánus párt a képviselőházban „tisztán” 47 mandtáumnyereséghez ju­tott. Hárommal több törvény­hozót küldhet a szenátusba és 8 kormányzói tisztséget hó­dított el a demokratáktól. Mindössze a georgiai kor­mányzóság sorsa bizonytalan. Sem a déli-demokrata Mad­dox (aki fejszenyéllel kergette ki a négereket a kocsmája IT Thantt R bombázások megszüntetését nem szabad feltételekhez kötni

Next

/
Oldalképek
Tartalom