Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-08 / 264. szám
t MM. NOVEMBER «. napló 7 Az elmúlt négy ér alkotásokban, eredményekben gazdag időszaka volt életünknek i Cftftytatás m 2. oldalról) . fcetényt óvoda építése, és ez évbe» történt meg a 400 ágyas klinikai tömb átadása Is. Ugyanakkor veszélyeztetve látszik néhány, ez évi befejezéssel tervezett létesítmény üzembe helyezése, mint például a nagyharsányi mész kőőrlő, a sásdi sütőüzem és más létesítmények építési kapacitáshiány, anyag és gépek hiánya miatt Hozzászólása további részében a kereskedelmi forgalom növekedéséről beszélt melyben tovább nőtt a tartós fogyasztási cikkek aránya, beszélt a dolgozók életkörülményeinek javulásáról, melynek alátámasztására elmondta többek között hogy 11 százalékkal több lakás épült mint az előző, évben, a munkások havi keresete a bérpolitikái intézkedések következtében átlagban 2200 forintra emelkedett nyereség címén 60, hűségjutalom címén pedig 70 millió forintot fizettek ki az idén. Ezután az idén megkezdődött III. ötéves tervvel foglalkozott. — A ül. ötéves tervben a népgazdaság fejlesztésére biztosított előirányzatból megyénk előreláthatólag ugyanolyan arányban részesül, mint az előző ötéves tervben. Ennek megfelelően 1966—1970 között körülbelül hárammil- liárd forint értékhatár feletti beruházással számolhatunk. Az iparfejlesztés új vonása megyénkben, hogy a III. ötéves tervben a könnyű- és élelmiszeripar fejlődésének üteme 'meghaladja a nehéziparét. Ez a változás előnyös, miután az exportlehetőségek növelése a nemzetközi fizetési mérleg javítása mellett elősegítheti a női munkaerő fokozottabb foglalkoztatottságát is. A fejlesztés többségében rekonstrukciós jellegű lesz, a korszerű gépek egyben a termelékenység magasabb szintjét eredményezhetik. A beruházások gazdag listájában szerepel többek között a szénbányászat közel kétmilliárdos korszerűsítése Hosz- szúhetényben vagy Istvánaknán. A gépiparban Pécsett új műszergyár beruházása szerepel, az építőanyagiparban Beremend közelében egy millió tonna kapacitású új cementgyár. Befejeződik a korábban megkezdett új gyáregység építése a Pécsi Bőrgyárban, a teljesen automatizált rostműbőr gyár kapacitása évi 11 ezer tonna lesz. Bővül a Szigetvári Cipőgyár, a Pécsi Kesztyűgyár, és a Mohácsi Farostlemezgyár is. Az élelmiszeriparban ) jelentős a Szigetvári Konzervgyár bővítése, a húsiparban a 15 vagonos hűtőház építése, a Sörgyár, a Dohánygyár, valamint a tanácsi és szövetkezeti ipar bővítése is. A Baranya megyei Építőipari * Vállalat kapacitása a jelenlegi 380 millió forintról 500 millió forintra fog emelkedni, és a panelüzem termelése is megkétszereződik. A MÁV tervei szerint felújítják a Szentlőrinc—Godisa közötti vasútvonalat és a magyarbólyi szakaszt is korszerűsítik. 1970-ig felépül az új tv-adóállomás. A Posta új automata központja 12 ezer új előfizető bekapcsolását teszi lehetővé, ezenkívül új automata központokat helyeznek üzembe Komlón, Harkányban és Szentlőrin- cen. Á lakásépítési program szerint állami erőből 4076 lakást építenek fel. Jelentősen emelkedik az oktatási intézmények száma, közöttük 90 általános iskolai tanteremmel. — A fejlesztés mellett azonban több megoldatlan problémával is számolnunk kell — mondta dr. Nagy József elvtárs. _ Annak ellenére, hogy a Politikai Bizottság ez év januárjában határozatot hozott a megye gazdasági fejlesztésének fontosabb kérdéseiben, több vonatkozásban ma is hiányzik nált építkezések megszervea minisztériumok, az Országos zését késlelteti az illetékes Tervhivatal állásfoglalása. A szervek állásfoglalásának hiá- széntermelés vitája sincs még nya. eldöntve, ez a bizonytalan- — A gazdasági reform be- ság zavarja a távlati fejlesz- vezetésének jelenlegi szaka- tést és kedvezőtlenül befő- szában — mondotta befeje- lyásolja a dolgozók hangula- zésül — eléggé elterjedt az a tát. Nem szerepel a tervben nézet, amely szerint a párt- a Siklósi úti vasúti felüljáró, szervezetek gazdaságszervező ez pedig Pécs város fejlődé- szerepe a jövőben csökken, sének égetően fontos kérdé- ‘Ezzel a nézettel nem lehet se. Az útépítésre szánt ősz- egyetérteni! A reform nem szeg messze az igények mö- csupán gazdasági intézkedé- gött marad. Az új utakra biz- sek sorozata, hanem elsősor- tosított 91 millió forintból" ban politikai munka és a part mindössze. 20 községnek tu- gazdaságszervező tevékenysé- dunk utat építeni, holott 72 gépek súlya nem csökken, községnek még ma sincs be- hanem inkább növekedik. Az kötőútja. Az építési igények előttünk álló feladatok, a és a kapacitás közötti feszült- gazdasági reform bevezetése ség felszámolása a III. ötéves fejlődésünknek olyan prog- tervben se látszik biztosított- ramja, amelyben pártunk po- nak. A jelentős népgazdasági litikája ölt testet, és amelymegtakarítást eredményező nek teljesítésében a kommu- Pécs város központi koordi- nistáknak kell élenjárniuk. Dr. Jerssi latrán, a Sásdi járási Pártbizottság titkára Őszinte, nyílt légkört minden pártszervezetben! A vita következő felszólalója dr. Jerszi István volt, a Sásdi járási Pártbizottság titkára. Hozzászólásában a párt- szervezetek feladatairól, a párt szervezetekben folyó munkáról, a kommunisták munkastílusáról beszélt. Elmondta, hogy megkülönböztetett gondot kell fordítani a párttagság eszmei-politikai képzésére, maximálisan ki kell fejleszteni a párt tagjaiban a kommunista tulajdonságokat. A pártszervezetekben mindenütt őszinte, nyílt légkört kell biztosítani, rriondta többek között. A kommunisták minél többet járjanak az emberek között, ismerkedjenek meg a problémáikkal és a legjobb tudásuk szerint törődjenek ezekkel a problémákkal. Befejezésül beszélt a kommunista vezetők kötelezettségeiről, magatartásuk fontosságáról, az egymás közötti viszony elvtársiasságáróL Lakatos János István-aknai vájár Nagyobb szerepet kap a szocialista tudat foglalkozott A bányászoknak az az érzésük — mondotta —, hogy ez a közéleti szerep a korábbi időktől eltérően mostanában csökkenni látszik. Végül pedig a bányászszakmá- ban előforduló szociális imm- kaproblémákról beszélt Lakatos János felszólalása után az elnöklő N ovi c s János felolvasta az időközben a pártértekezlethez érkezett táviratokat, amelyekben a dolgozók a meleghangú üdvözlet mellett felajánlásaik teljesítéséről is értesítették a megyei pártértekezletet. Táviratot küldtek Zobák-akna és az Állami Pincegazdaság dolgozói, az almamelléki és a kisdéri tsz tagsága, valamint a pécsi Széchenyi Gimnázium tanárai és diákjai. Saentistványi Gyuláné, a Pécsi városi Pártbizottság osztályvezetőié Egyre több a kommunista az értelmiség körében tál^vezetője emelkedett szólásra. — A pécsi városi pártértekezlet, melynek küldötte vagyok, az értelmiség társadalmi-politikai tevékenységének néhány fontos kérdését tárgyalta _ mondotta elöljáróba n — ezzel és a pártszervezetek, a kommunisták új munkastílusával szeretnék foglalkozni. A párt politikájának hatásosságát bizonyítja a kommunisták számának növekedése az értelmiség soraiban. A pedagógusok a párt hűséges harcostársai a nevelésben. A párt politikájának kisugárzása az a közszellem is, mely közüggyé tette a művelődést. A felszólaló a továbbiakban felhívta a figyelmet az ideológiai téren jelentkező negatív jelenségekre, mint amilyenek a kispolgáriság, az anyagiasság, a nyugatimádat. Ezek hatása — mondotta — különösen az ifjúságra káros. Az értelmiség ideológiai kéo- zését pozitívnak minősítette, ugyanakkor rámutatott: a Szünet után Nagy Sándor részletekben további differen- elvtáre, a mandátumviZBgáló hálásra van szükség, bizottság elnöke ismertette a — A párt politikája helye* pártértekezüeten résztvevő kül- — jelentette ki befejezésül —, döftek összetételét, majd a végrehajtásban az alsó és Szentistványi Gyuláné, a Fé- középszervekre komoly fele- csi városi Pártbizottság 06Z- lősség nehezedik. Dr. Nemes Alajos, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Az ellenség tevékenységét egyre szűkebb körre szorítjuk Ezután Lokatos János vájár, Isiván-akna küldötte kért szót. Mint. előtte több hozzászóló, ő is a szocialista on- gádmozgalom eredményeivel és helyi feladataival foglalkozott. Elmondta, hogy milyen problémákká] küzdenek, hangsúlyozta, hogy két év óta a termelési tervek teljesítése üzemükben csak részeredménynek számít, csak ezzel, nem lehet elnyerni a szocialista brigád címet, sokkal nagyobb szerepet kapott a tanulás, az egymáshoz való viszony. a társadalmi feladatok önzetlen vállalása, a szocialista tudat. A továbbiakban a bányászok közéleti szerepével A pártértekezlet szünetében. Balról jobbra: Aczél György, Csendes Lajos, Palkó Sándor, Rapai Gyula, dr. Bihari Ottó Szirmai István elvtárssal beszélgetnek átmenetet. — Jelenthetem a pártértekezletnek, személyi állományunk mind jobban visszaszorítja a köztörvényes és politikai bűnözést és szétszórja, leleplezi az ellenséges tevékenységet. Felszólalása végén dr. Nemes Alajos köszönetét mondott a társszerveknek, különösen a munkásőrségnek, a rendőrség munkájának támogatásáért és hozzátette, hogy a bűnözők leleplezésében a lakosságnak is egyre nagyobb szerepe van. Mester Jóssefné, a megyei bíróság párttitkára Fontos feladat a bírák ideológiai továbbképzése 'Mester Jőzsefné, a Megyei Bíróság pártszervezetének titkára felszólalásában a bírák ideológiai továbbképzéséről* annak világnézetükre gyakorolt jelentős hatásáról adott számot, majd kérte a megyei pártbizottságot, hogy a bíróság munkájában tapasztalható esetleges hibákra, hiányosságokra folyamatosan, menet közben mutasson rá, ezzel segítve tevékenységüket. Török Lásaló, a Mecseki Ércbányászati Vállalat mérnöke Fokozottabb felelősségvállalást Török László, a Mecseki Ércbányászati Vállalat mérnöke beszédét a műszaki fejlesztést jelenleg még gátló akadályok taglalására építette fel, abból az alapállásból, hogy ahol lehet, az akadályok elhárításával ne várjunk 1968-ig. — Nincs kellő felelősségvállalás egyes vezetők részéről — mondotta —, sőt sok esetben féltékenység, rosszindulat tapasztalható, amelynek a népgazdaság látja (Folytatás a S. oldalon) 4 » Belügyi szerveink a törvényességnek, a párt politikájának következetes megtartásával végzik bűnüldöző tevékenységüket, a bűncselekmények felderítését. Adott esetben, ha a bűncselekmény kisebb súlya vagy az elkövető személye indokolja, a BTK 60. §-a alapján a figyelmeztetést alkalmazzuk vagy áttesszük az ügyel a társadalmi bírósághoz, esetleg szabálysértési eljárásra. — Az elmúlt időszakiban a belső ellenség körében folytatódott a bomlás, tevékenységük egyre szűkebb bázissal rendelkezik. A számbeli meg- fogyatkozáiSsal párhuzamosan megváltozott az ellenséges te- vékenyséb jellege is. Magatartásukat teljesen az imperialisták féllazító taktikájához igazítják. A szűkebb körön belül ugyanakkor bizonyos megélénkülés tapasztalható. Az ellenségnek minden rossz, ami eredményt szocialista rendszerünk ért el, és minden nagyszerű, követésre méltó, ami Nyugatról származik. Céljuk az, hogy a rendszerünk humanizmusából fakadó intézkedések kicsikart engedményeknek való feltüntetésével, a légkör állandó tovább „liberalizálásával” megvalósítsák a polgári demokráciába való észrevétlen — Javult a rendőrségi rruun- • ka eredményessége, csökkent i a társadalom rendjét veszé- - lyeztető komolyabb bűncse t lekmények száma — kezdte t hozzászólását dr. Nemes Alá- i jós, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. —