Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-30 / 257. szám

0 művészet és a közérthetőség kérdései körül. igen sok vita zajlott már le az utóbb; években. A viták sokszor szenvedélyesek és élesek voltak, de volt egy nagy hiányosságuk; nem igyekeztek tárgyilagos vizsgálódással a dolotg mélyére hatolni. Véleményem szerint azonban itt olyan súlyos problémáról van szó. amelyben nem szabad elhamarkodottan ítélni, még kevésbé a tények helyett vágyainkból kiindulva. A vágyak és kívánságok helyett a közönség és a művészet kapcsolatának tudományos vizsgálatára kell építenünk.

Mit is jelent az. hogy közönség? Ne vegyük felesleges okvetetlenkedésnek ezt a kérdést, olyanféle iskolás „tudományosságnak”, amely mindent meghatározással akar kezdeni. Azért kell ezt megkérdeznünk, mert a fogalom, pontosabban közönség szerepe nem mindenki előtt tisztázott. Az ugyan nyilvánvaló, hogy a közönség valahol a művész és a nép között van, mindig szélesebb kőire terjed ki, mint a művészek csoportjai, de szűkebbre mint maga a nép. Szerepe tehát általában véve a közvetítés, amely azonban bizonyos történelmi viszonyok között (tehát elsősorban a kapitalizmusban) könnyen válhal szigeteléssé. Ezért aztán sokakban ébred fel a vágy, hogy a közönséget legiobb vol na kiküszöbölni, s helyébe olyan helyzete! teremteni, amelyben a művész közvetítés nélkül, közvetlenül fordulhat az egész néphez. Ebben a felfogásban a közönség múltbeli „csökevény”, már pusztulásra ítélt rossz, amely a kapitalizmus maradványaival együtt el fog halni, hogy átadja helyét a közönséggé vált népnek.

Csakhogy ez utópia, és nemcsak egyelő í re, de mindaddig, amíg a társadalmi fejlődés várható menetéről képet alkothatunk magunknak. A jövő kommunista társadalma például semmi esetre' sem jelenti azt. hogy minden embernek egyforma kell legyen a művészi Mése, sőt éppen azt teszi lehetővé, hogy saját hajlamainak

1 síéhez az út a iclziaséiei át vezet

Művészet és közérthetőség

megfelelő művészi tevékenységet folytasson. Ami nem jelent egységes közönséget, hanem éppen a közönség magasfokú differenciáltságát, És nem is különbözik majd ez olyan nagyon a jelenlegi helyzettől!

Hiszen lényegében ma is majd mindenk, közönsége valamilyen művészetnek; a nép tehát nem közönségre és nem-közönségre oszlik, hanem ennek a fajta művészetnek és annak a fajta művészetnek a közönségére. Amiben változást várhatunk és akarhatunk, az az. hogy az igazi művészet minél szélesebb rétegekhez jusson el. Ám1 azt nem várhatjuk reálisan, hogy a mai. a differenciáltság egy nagy, egységes ízlésű néppé szélesedett közönségnél: adja át a helyét. Nem várhatjuk, hálisten- nek — mert nehezen- tudnék szörnyűbbet elképzelni is a művészet jövőjére nézve ennél. A művészet fejlődésének lendítőereje ugyanis éppen a különböző ízlésű művész és közönségcsoportok küzdelme.

Amit várhatunk és amiért dolgozhatunk, nz „csak” az. hogy ebben a sokoldalúan rétegzett közönségben minél nagyobb legyen azoknak száma (és súlya), akik a jó és a legjobb művészetnek szolgálnak közönségül. És ez is igen-igen nagy dolog! A fejlődés útja ebben az értelemben csak a jó művészet közönségének kiszélesedése 'ehet. Nem lehet kikapcsolni a közönség zerepét. A néphez az út a közönségen keresztül vezet.

(

*, nnek a dialektikának fel nem isme- 0 ése tragikus ellentmondásokat Sj eredményezhet. Ebbe kerültek bele |j például azok a zeneszerzők, akik m a népre való hivatkozással akarták ■ túlhaladni Bartókot, mondván, hogy Bartók kevesek számára való, „ezoterikus” művészet, s ők majd az egész néphez fordulnak kantátáikkal. Az eredmény: Bartókot egyre többen értik és szeretik, a koncerttermekben nemcsak Bartóknak tapsolnak. hanem olyan követőiknek is, akiket az előbbiek eleve érthetetleneknek bélyegeztek.

És itt érkeztünk el a közérthetőség any nyit vitatott és legtöbbször félreértett fogalmához. Véleményem szerint ugyanis félreértés e kérdést pusztán formai szempontból tárgyalni. Sőt, ha azt tartanánk érthetőnek — amint sokszor teszik —. ami tartalmától függetlenül azonnal, minden képzettség vagy elmélyedés nélkül érhető mindenki számára, akkor közösséget vállalnánk minden olyan esztétikával, amely a kellemest, a „beleérzést”, az önélvezetet fölébe helyezi a szépségnek és az igazságnak. Megtagadnánk a művészet igazi társadalmi küldetését, ha az érthetőséget, sot a közérthetőséget szükségtelennek, feleslegesnek vagy egyenesen hiábavalónak bélyegeznénk.

A kérdés lényege ott van. hogy a köz- érthetőséget nemcsak a forma és a téma. hanerrí a mű egész szempontjából kell megítélni, beleértve mindenekelőtt a tartalmat. Bartók művészete, ha pusztán a formát tekintjük, létrejöttekor semmi esetre sem volt „közérthető”, s valóban néhány ember ha értette Magyarországon Ha itt megállnánk, akkor a marxizmusnak Hubay Jenőt, vagy egyenesen Zerko- vitz Bélát kellene vele szemben előnvber ■ észesítenie. Ha azonban azt nézzük, hog> Bartók művészete vallomás a XX. század európai emberének életéről, sorsáról, helyzetéről, küzdelmedről, s hogy ezt Bartók olyan szélességben és mélységben ölelte át, mint rajta kívül a zenében senki más. akkor nem várhatjuk, hogy ez a vallomás az „Ujjé, a ligetben nagyszerű” közvetlenségével ömöljön ajkáról. Mindazok, akik Bartók művészetét korszerű esztétikai fegyverzetében vizsgálják, elmondták, hogy ehhez a hatalmas feladathoz ehhez a roppant mondanivalóhoz képest Bartók bámulatosan egyszerű és érthető, tartalmát és témáját minden esetben a legtisztább ’ilágossáfesal, a leglogikusabb rendbe' fejezi ki. Elsősorban tehát nem azért nem értették, mert új zenei eszközöket hasz- lált, hanem mert olyan dolgokat mondoti amelyet akkor kevesen akartak, vagy tudtak megérteni. Ez az oka annak, hogy Bartók érthetősége ma napról napra növekszik, az egykor vele szemben érthetőnek kikiáltott zeneszerzők mellett pedig ma fá radt unalommal megy el a közönség.

U

égső soron nincs' vagy legalábbis alig van olyan művészet (ha valóban művészetről van szó!), amelyet kisebb vagy nagyobb fáradsággal ne lehetne megérteni. A kérdés nem az. hogy könnyű-e vagy nehéz a műhöz vezető út. hanem hogy ha eljutottunk hozzá, mit kapunk tőle. Egy-egy „nehezen érthető” talmi műalkotás sivárságára éppen akkor döbbenünk rá. amikor már megértettük, s az értésben banálisnak, elcsépeltnek és leegyszerűsítettnek mutatkozott. Nem a műalkotás a fontos a mi számunkra, hanem az élet: nem az a fontos, hogy érthető-e a mű önmagában és önmagáért, hanem az. hogy érdemes-e megértenünk? Nemcsak a „közérthetőség”, •le a .közértendőség” is. nemcsak az. hogy őt értjük-e. hanem az is. hogy meg tud-e értetni velünk valami lényegeset az életről. sorsunkról, jövönkről, küzdelmeinkül. az emberi társadalomról. De ezen be- ’ül a művésznek a művészet lényegéből fakadó esztétikai és társadalmi kötelessé- ■e. hogy mondanivalóját — annak szintjéhez képest — maximális világossággal fe- iezze ki. Az igazi művészet — ebben az értelemben — mindig közérthető

Vitányi Iván

3C.őrt.mk zejiéja

Az elmúlt században nagy aenei korszak zárult le: a romance ka. Ha pontos évszámosai akarnák megjelölni a határmezsgyét, úgy az 1890. év- azárr. látszik a legelfogadha- tdbbnak. Ezt az átmenet évei követték kb. 1910-ig. A köz- bezárt két évtized alatt a romantikus stílusjegyek mellett olyanok láttak napvilágot, meäyak korunk zenéjének, az összefoglaló néven köztudatba került modem zenének a kibontakozását segítették elő. Mahler, Richard Strauss, Reger, Puccini, Debussy, Ravel és Szkrabin zenéjében kristályosodtak ki ezek a stílusjegyek.

Korunk zenéjének, a modem zenének fő irányvonalai századunk második évtizedében alakultak ki. Ezek közül elsőnek a folklórizmussal, a neo- vagy új folklórizmussal foglalkozunk. A kifejezés az angol folk (a. m. nép) és lore (a. m. tudomány) szavakból ered. A neo (új) megjelölést a 19. századi folklor-törekvé- sek elhatárolására használjuk

Mi a folklorizmus lényege? A folklorizmus olyan nemzeti Jellegű zenét kíván megteremAram Hacsaturján

teni, amely a népzenén (népi dallamok, népi hangszeres zene) alapul. E cél érdekében indulnak „felfedező útra” ennek a zenei irányzatnak a fáradhatatlan úttörői a falvakba, a parasztok közé népdalt gyűjteni. A folklorizmus stílusjegyei a népzenében található sajátosságokkal egyeznek meg. Előszeretettel használják a folklorista zeneszerzők a modális (dór, frig, lid, mdxolid) és pentaton (öthangú) hangsorokat. A művek ritmusa az ostinato (állandóan ismétlődő) és kevert időmértékes ritmikával bővelkedik. A nagy zenei formákat a népzene tartalom-forma kincsével töltik meg.

Ehhez az irányzathoz tartozik a magyar zenetörténet két kimagasló egyénisége Bartók Béla és Kodály Zoltán is. Kodály magyar zenéi anyanyelvet alkotott, Bartók ,,a folklór legbelsőbb lényegéből kiindulva, olyan erőt merített a jnépzene; anyagból, hogy egyesíteni tudta ezt a nyugati zenei formával, sőt az utóbbit újjá is teremtette.”

A folklorizmus jelentős képviselői még de Falla és Aram Hacsaturján. De Falia spanyol népi zenéből sarjadó zenét hagyott ránk. Hacsaturján művészetét az örmény népzene eleven és közvetlen hangja hatja át. A folkloristákhoz tartozott első alkotó- korszakaban Sztravinszkij is. A Tűzmadár, a Petruska és a Tavaszi áldozat című művei az orosz népzene dallam-anyagából táplálkoznak.

Várnai Ferenc

„Bartók hazájába

mindig szívesen jövök...”

Beszélgetés Igor Ojsztrahhal

A néphagyomány ápolói

Csikorognak a széklábak a 1 kőpadlón, zölden villan a | magnetofon varázsszeme. Miié j megszólal a talpalávaló, már j tágas helyiséggé vedlik a j

széksorokkal csíkozott TV- klub. Minden csütörtök este megismétlődik ez a jelenet a szebényi földművesszövet- kiezeti népi együttes gyakorlótermében. Ilyenkor tréningezik az utánpótlás, a legifjabb generáció. Az általános iskola minden osztályából található itt táncos lábú fiatal.

— Ezektől a néha még botladozó, de jó ritmusérzékű

I

Levelek alapján készülő film

A frontról írt levelek képezik az alapját annak a dokumentumfilmnek, amely Le- ndngráid védőiről szól. A Neva folyó mellett a földben nemrégen egy levólhordó táskában katonák leveleire bukkantak, amelyek azonban sohasem jutottak el a címzettekhez. mivel a postás útja során "hősi halált halt. A film rendezői a kézbesítetten levelek alapján elindultak a címzettekhez, hogy anyagot gyűjtsenek a filmhez.

gyerekektől függ az együttes élete — mondja Horváth István, az együttes vezetője, aki évek óta türelmesen tanítgat- ja az iskolásokat a régi szebényi táncokra, nótákra. Az iskolában rangot jelent, ha valaki bekerül a táncosok közé. Országos találkozókon is elismerik a szakemberek a szebényiek utánpótlást biztosító jó módszerét. Az eredmények mögött azonban rengeteg munka gyakorlás rejlik.

— Kezdjük elölről, gyerekek! Több kedvvel! Ne úgy, mintha fát vágnátok! — utasítja a rezgős csárdást táncoló fiatalokat a vezető, s egyénenként figyeli a mozgásukat. Ha hibát lát, azonnal kijavíttatja. Szombatonként a nagy együttes próbái hasonlóak, vagy talán egy fokkal nehezebbek is. Sokan hiányoznak, különösen a közép’skolások köréből, akik nem tudnak minden alkalommal hazajönni. Az együttesnek majdnem a felét ők alkotják.

— Hozzászoktam ezekhez a nehézségekhez — mondja Horváth István — Azért felkészülünk a szereplésekre Ezen a télen elég sok alkalmunk lesz a bemutatkozásra A tavasszal kerül sor a SZŐ VOSZ VI. kongresszusára, s

a küldöttgyűléseket műsorunkkal színesítjük. Azonkívül készülünk a területi szem- lére is.

Az ismert régi táncszámaik,! a Vánkostánc, a Köszöntő, a ! Locsoló, a Sujárirom címűek mellett újat is műsorra tűz- nek. A címe: Kiskútnál. }

— Több régi nótát is be-' mutatunk a rövid vasárnap j délutáni táncképünkben — j mondja az együttes vezetője, < — A koreográfia elkészült, s, tanulgatjuk.

A fiúk-lányok épp az egyik részlettel foglalkoznak, s igy nyersen is érdekes, színes játéknak tűnik. Egy üveges táncot is tanulnak. Meghívják az öregeket a próbákra, s tőlük sajátítják el az eredeti lépéseket, mozdulatokat. De a legkisebbeknek is jut önálló szereplés. Pántlikázó címmel gyermek-táncjátékot mutatnak be.

Hagyományokban gazdag község Szebény. Vannak szokások, amelyeket az országban egyedül itt lelt meg a közelmúltban vendégül látott Molnár István, a Budapest művészegyüttes művészeti vehetője. A táncosok szép munkát ••égernek, amikor megmentik, friss mondanivalóval a közönség elé tárják a falu népének kincseit.

Kedvesem szabadkozva elnézést kér, amiért negyedórát késett a megbeszélt találkáról. — Most beszéltem telefonon édesapámmal, akinek éppen holnap lesz kon- certja az amsterdami Con- certgebouw zenekarával s mivel ezzel a zenekarral hamarosan együtt is koncertezünk, fel kellett hívnom Amsterdamot — mondja folyékony és kitűnő kiejtéssel —, angolul. Észreveszi cso- dáikozó-elissnerő pillantásomat, s kérdés nélkül is válaszol: — Nézze, a világjáró művészembernek a zene nemzetközi nyelve mellett ismernie kell legalább két idegen nyelvet is. A legcélszerűbb a német és az angol, ezért tanultam meg én ezeket.

Igor Ojsztrah — David Ojsztrah fia, s míg itt beszélgetünk a budapesti Duna szálló halijában, ebben a rokonszenves, karcsú fiatalemberben is az apát keresi a kutató szem. Rossz reflexek ezek, de nem tud az ember szabadulni tőlük. Pedig a most harmincöt éves Igorban arcvonásaik hasonlóságán túl — no és az apjáéhoz méltó tehetség mellett — nincsen túlságosan sok David Ojsztrah egyéniségéből. Az apa: nyugodt, széles Kedély, sugárzó biztonság és lehiggadtság, derűs kiegyensúlyozottság, mélyén egy letisztult művészet állandó lefogásával. A fiú: állandó lobogás, szenvedélyes hangsúlyú beszéd, temperamentumos gesztusok, rajongó vélemények és szikrázó ellenvélemények zenéről, komponistákról, zenészekről- A különbséget nem a korkülönbség teszi, amely apa és fia között természetesen adódik, hanem a generációs különbség — Igor már a legújabb művésznemzedék.

— A „kis” Ojsztrah jelző lassan elmarad a nevem mellől a kritikákban. Elmaradtak. az apámmal való ha- sonlítgaíások és együtt-em- legetések. S marad csak eny- nyi: Igor Ojsztrah. Higgye el, ilyen örökséggel, bármily nagyszerű is, külön meg kell birkózni: magamért ismerjenek el, ne azért, mert Ojsztrah vagyok.

Akik néhány nappal ez- lőtt Igor Ojsztrah előadásában hallhatták Bartók II hegedűversenyét, azt hiszem egy pillanatig sem gondoltak másra, mint arra, milyen tökéletesen érzi Igor Ojsztrab

ezt a rendkívül összetett, a modern hegedűverseny-irodalomban az egyik csúcsot jelentő művet, menyire azonosul vele. — Nem mondom, hogy Bartók könnyű muzsika. Modern az utolsó taktusáigr, ugyanakkor már klasz- szikus is. Egyik kedvenc versenyművem ez, sokat játszom, — legutóbb Londonban a London Symphony Orchestra élén adtam elő, s a zenekart a magyar Solti György dirigálta. Érdekei, hogy bár ötödször vagyok önöknél, most játszottam először a II. hegedűversenyt Bartók hazájában, ahova egyébként mindig szívesen jövök, mert kitűnő közönséget és nagyszerű muzsikusokat találok.

— Hogy fogadják máshol Bartókot?

— Rég eldöntött tény, hogy ő korunk egyik legnagyobb komponistája volt. Ahol én Bartókot játszom, ott mindig azt tapasztalom, hogy értik, szeretik, lelkesednek érte• A zenében mindig kell emberi, művészi igazságoknak lenni ahhoz, hogy igazán „nagy” muzsika legyen. Ezt találjuk meg Bartókban. Persze őmel- lette másokat is nagyon szeretek. Sokáig Brahms volt a kedvencem, aztán Bach — ebben megegyezünk apámmal — no és Beethoven, akinek különösen a kései hegedű-zongora szonátáit szeretem és játszom szívesen.

— S az éló komponisták közül?

— Hadd beszéljek egy kicsit „haza”: nagyon nagyra tartom a legfiatalabb szovjet zeneszerző nemzedék néhány tagját, például Borisz Csajkovszkijt, Karem Hacsa- turjánt, a „nagy” Hacsaturján rendkívül tehetséges unokaöccsét, s Alekszej Nyi- kolajevet. Persze, mellettük Sosztakovics, családunk régi barátja, és Sztravinszkij, a csodálatosan fiatal nagy öreg éppúgy a kedvencem, mint Hindemith, akinek nemsokára előadom egyik igen ritkán játszott kompozícióját, a moszkvai kamarazenekarral. Gennadij Rozsgyesztvenszkij vezényletével. A címe: Kamarazene, N°. 4. Tulajdonképpen egu modern hangvéelű és formájú hegedűverseny, amolyan mai concerto grosso. Én mutatom be a Szovjetunióban.

Igor Ojsztrah többe! koncertezik külföldön, nrr .itthon. Hozzánk Párizs .ondón és Prága koncertté, ni eiben adott, hangversenye’ után jött. s innen a moszkv; szereplés után Belgium itt édesapjával együtt lép fel majd Leningrad és Kiev következik. Pihenésre nem sok idő jut. Űj művek tanulására sem— Nem egészen így ran. Budapesti szólóestemen például kél olyan művei is játszom, amelyeket nemrég tanultam meg. Szeretem a ritkán hallható müveket, ezért egy csodálatosan gazdag invenciójú és ugyanak- kor virtuóz Schubert-fantá- ziát, meg Ravelnek a legjobb művei sorába tartozó hegedű-zongora szonátáját is játszom.

Beszélgetés közben állandóan mozognak az ujjal, tornáztatja bal keze ízületeit. Hat- nyolc órát gyakorol naponta, s közben új műveket is tanul és koncertezik. Kinéz a hatalmas tükörablakon az októbervégi napfényben fürdő Gellérthegy és az Erzsébet- híd karcsú ezüstive félé. — Sokfelé jártam, de egyetlen város sem olyan gyönyörű ősszel, mint Budapest. Ezt viszem magammal innen, — meg egy nagy élményt. Mikor Artur Rubinstein Moszkvában koncertezett, nem tudtam meghallgatni. Itt sikerült. Csodálatos volt. Boldog lennék, ha az ö művészi kvalitásainak valaha is a nyomába érhetnék.

Ez a szerénység rokonszenves, de kissé túlzott. Igor Ojsztrah kitűnő, kiforrott és kvalitásos művész, akinek a koncertjeire mindenhol, — akárcsak Budapesten — hetekkel előre kél el minden jegy. Nem azért, mert ő a ..kis” Ojsztrah, hanem mert ö Igor Ojsztrah. q fiatal hegedűművész-nemzedék 'rgje- lesebbjeinek egyike.

Takács István

P

T