Dunántúli Napló, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-14 / 192. szám
m------------------------------© G ergely Sándor: Pesti hajnal, 1933. A történet hősnője Csege Júliánna. Családi állapota férjezett. Férje már hónapok óta vidéken jár munka után. ö pedig a pesti utcákat rója lakástalanul. Közben alszik, ahol lehet, s leül pihenni, ahol engedik. Mostanában sokat kell pihennie, mert „áldott” állapotát már hetedik hónapja hordja, nagyon-nagyon terhesen. Hogy miből s hogyan él, maga sem tudja; Két napja például semmit nem evett. Pedig a szíve alatt a héthónapos magzat már nagyon követeli a táplálékot Ezerkilencszázharminchárom júliusának egyik hűvös hajnalán, félnégykor, a Körútra ért Csege Julianna. Éjjel az Állatkert mögött, a vasúti töltés alján aludt, de korán felzavarta a derengés, meg az éhség. Végigvánszorgott az Andrássy úton, s befordult a Körútra. Sárga arcán, pergame- nes homlokán verejték csillant az éhségtől s a bágyadiságtól. A Körúton, a Dob utca sarkán, tejeskocsi állt. A kocsi előtt a két lovacska derűsen ropogtatta abrakját. Csege Juliánná nem a lovakat nézte, hanem a kihordót kérésié szeme. De senki sem volt a közelben. A rendőr is. vagy száz lépéssel odébb, a Wesselényi utca táján sétált. Maradék erejének teljes megfeszítésével Csege Juliánná a kocsihoz lódult, kikapott a rekeszből egy tejesüveget, reszkető ujjával benyomta a vastag papírlap-dugót, és az üveget a szájához emelte. Ha odébb áll zsákmányával, talán minden jóra fordul! De az első korty tej még le se csúszott a torkán, amikor a kapu alól kijött a kocsis, meg a kihordó és mögöttük a vice. A kihordó az üveget kapta el az asszony vértelen szájáról, a kocsis két kalimpáló karját fogta le, a viceházmester meg rendőrért szaladt. Pékkocsi jött nyargalva. Szagos, finom kenyerek, aranysárga vajaskiflik illatoztak ölében. A kocsi leállt a tejes szekér mögé. Semmi keresnivalója sem volt e tájon, őt a szomszéd kerületben várták, de a kocsis nagyon kíváncsi ember volt Látta a furcsa csoportosulást a gyalogjárón, a szomszédos házak vicéi is mind idegyűltek, lármáztak, kiabáltak és söprűjüket lóbálták. A kenyeres, amikor meghallotta a tényállást, káromkodni kezdett — Te bugris — szólt le tejes kollegájának a bakról. — Nem szégyelled magad? — Ki fizesse meg a tejet, ha ellopják? Én? — védekezett a tejes. — Lifteljen innen — mondta a kenyeres kocsis az asszonynak, — Menjen, mielőtt ideér a zsaru. — Nem úgy van az — kiabált a tejes. — Lopott. — Ne járjon a szád — mondta egyszerre két vice is. — Te meg mozogj innen — biztatták az asszonyt. De Csege Juliánná nem mozdult. Szeme fátyolosán meredt a benyomódott dugójú üvegre, amelynek tetején bágyadt fehér .ej cseppek üuak. Nem mozdult a közeli mellékutca felé, pedig a tejes kocsis marka már levált róla. Csak állt sárgán, tehetetlenül. Megjött a rendőr is, kardosán, revolve- resen, gumibotosan. És jöttek a kávéházakból s a mulatókból az úri népek. Egy- részük részeg volt. És munkába siető emberek is jöttek. Megálltak a járdán, a két szekér előtt, Csege Juliánná és a rendőr körül. — Hol a lakása? Mi a foglalkozása? — kérdezte a rendőr. Csege Juliánná csak a vállát vonogatta. A rendőr bólintott és beírta hogy: Csege Juliánná hivatásos munkakerülő. S feljegyezte a másik tényálladé- kot: lopott... Csege Juliánná még mindig nem beszélt, egyre csak a tejeskocsis kezében fehérlő üveget né2te. — Gyerünk — mondta a rendőr. Az asszony nem mozdult. Szeme a tejesüvegre tapadt. — Te.. i — mordult fél a rendőr. — Nem hallottad, mit mondtam? A vicék morogtak és seprő-zászlójukat lengették. Az embergyűrű váratlanul megingott. Úriember tört át a sokaságon. — Hogy ez.. s mibe kerül..; ez a tej? — kérdezte akadozó nyelvvel. — A betéttel együtt hatvan fillér — felelte a tejes; Az úriember aprópénzt kapart elő a zsebéből, a tejesnek adta és átvette érte az üveget. — Ne. i. ne legyen bűnjel — mondta, s másik kezével szivart nyújtott a rendőrnek. — Ha nincs bűnjel, nincs tényállás és nincs bekísérés, mi?. i. — mondta, s az üveget teljes erővel az aszfalthoz csapta. Sikoltozás, nevetés, mozgás támadt. Csege Juliánná torkán vinnyogva tört ki a sírás, i., s hirtelen letérdelt, reszkető kézzel gondosan félresöpörte az üvegszilánkokat, eligazította hatalmas hasát, oldalvást feküdt az aszfaltra, a tejtócsa mellé és eleinte áhítatosan, aztán egyre mohóbban a drága folyadékba nyalt. — Az anyád .. — emelte gumibotját a rendőr. — Hagyja — mondta az úriember és még egy szivart adott a rendőrnek. Aztán leguggolt és így nézte a ritka színjátékot, amely két Medea-szi varjába meg hatvan fillérjébe került. Körötte az atropinos-szemű becsípett úrhölgyek kacagva, s lelkesen tapsoltak az állapotos asszony csendes színjátékának. A köznépet a rendőr odébb kergette. De a tömeg, vagy húsz lépéssel távolabb újra összeverődött. Az aszfalton hamarosan elpihent Csege Júliánna nyelve. Minden fehér cseppet magába nyelt már és húnyt szemmel feküdt, fáradtan. — Eriggy már innen — szólt le rá a rendőr. Csege Juliánná, valaha, néhány évvel ezelőtt, valahol a Tiszaháton sokaknak, legényeknek, lányoknak, apának, anyának: Juli, Juliska, meg Julika... a rendőr noszogató csizmájába kapaszkodva, feltá- pászkodott. S elment sző nélkül. Köszönet és köszönés nélkül. El rendőrtől, uraktól és hölgyektől. Mondta is a rendőr méltatlankodva a gavallér úriembernek: — Nem érdemes jót tenni az ilyen népséggel .. j Csege Juliánná hamarosan eltűnt, még mielőtt a gyülekezet oszlani kezdett. S amikor már nem maradt a tett helyén csak a tejes, meg a kenyeres-kocsis, csattanás hallatszott. A kenyeres kocsis, a bakról lehajolva, verte képen a tejkihordót. aztán lovai közé csapott és tovarobogott. Szabados Árpád: Vízparton. Jankovich Ferenc: cSzőlő/őfiék Kah-Mi... E kalimpáló ssókkal jellemzem zagyva hangulatom: míg lebúvok négykézlábra a holdban, hogy föl ne tűnjön alakom. Kala-bala... A hűs húsú tavam rfigy-tűzre ■ virág-lángokra ha nem gerjedez: biztos, hogy jégcsípejű az, — de már elnyüott hirtelen. Kala-bala... A lelkem nem üres, sőt nagyon is zsúfolva kong: izgalmak egymásra hányt halmaza elrendezetten peng, slkong és minden levél-zizzenésre a többi cserép-hangon felesel — Kala-bala... Egy szállongó sóhaj virág-hangon elmorzsolva, fesel. Tavasz-őszön a holdvilág pillangó zenét szűr reád: bástya mögéből míg lesed, hogy leereszkedik a hold az árokba, mint jegyesed — és jönnek a szőlőlopók, botladozva a haraszton: s a hold-szűz és a föld-asszony kis hugooskái megfejik a tőkék duzzadt tőgyeit. Bárdos! Németh János: &HíLi műszak Ez nőt láb volt, ahogy elsietett éjfél körfii ablakunk alatt az utcán. O, emancipáció, mented meg szegényt a félelemtől ahogy a lombtalan homályban a külváros felé siet egyre maporább szívdobogással Neonfényű lámpa, vezesd el bizakodva otthonába. adj piskótát, tejet neki otthoni fészek, s ha feje fáradtan öledbe húllik, jó pihenőt] Berencsy Sándor: Qtjái'kétitétttj Szép szál ember, haja füstből, dereka kő, lába tűzben, városszélen hivalkodó meztelen házaknak Őzen Éjszakánként kinyújtózik csillag 01 njja begyére, őrködik, amíg a földön vasat szül a felesége. CIRKU Hárman jöttek a faluba, egyetlen tevén. A hatalmas kétpúpú állat könnyen hordozta őket. A törpe cintányérral zör- gött az alkonyaiban. — Itt a cirkusz! Világszámok! Egyetlen előadás! Rögtön kezdődik a régi vásártéren. A kobraember, bent a tanácsnál, letérdelpelt. — Mi csak előőrs vagyunk! Propagandacsoport! Mögöttünk tíz kocsi jön! Ha az igazgató megtudja, hogy nem csináltunk reklámot, fegyelmit kapunk! A titkár ingadozott. — No, de írás nélkül... — Huszadszor mondom kérem, hogy a működési engedélyünk az igazgatónál van! — lsen. de... — Még ki is rúghatnak bennünket, ha nem ... — Ezt én nem akarhatom. Jó. csinálhatnak prepa sandát. de nehogy tányérozzanak. — Dehogyis kérem, van nekünk jó fizetésünk! A nő már nagyon várta. — Oké? — Ja. A teve megadóan térdelt a kopott füvön a ritka körben. A kobraember gesztikulált. — Csupa világszám! A jódlizó csontváz! A vicces sírásók! A kettéharapott királytigris! A Sátán fekete sámlija! ötven vérengző szám! Egy asszony sipítva türelmetlenkedett. — Lássunk már valamit! A kobraember sípba fújt. — Ami itt látható lesz, az csak ízelítő és ingyen- kóstoló! Első szám: bajadé- rok a toronyban. Tánc! Zsebéből fésűt vett ki, papírt tekert rá és fújni kezdte a melódiát. A törpe csattogott, csörömpölt és a nő lila mackóruhában ugrabugrált. Két perc, már ezt ordította a kobraember. — Tapsot a nagy Mona Lizának! Jó példával járt elöl. de kis sikerrel. Erre gyorsan másik számot jelentett. — Szimbolikus ritmusjáték! A halál gyertyája! Nagynehezen fejére állt és hegyibe mászott a törpe Fent sárga rongy libegett és rikácsolva hadarta a nó: — Azon kis kelmedarab jelképezi a gyertya lángját. A törpe a kanócot. És süvölt a szabadító vihar ... Huuuuuuu... A gyertya már remegett az erőlködéstől. — És jön a diadalmas élet. Az én vagyok. Elfújom a halál gyászos gyertyáját! Phű!!! Elekor leugrott a törpe és a kobraember feltápászko- dott. összekapaszkodva énekelték. — És győzött az élet! Mert győzött az élet! Sokan mentek el. A pléhtálkás törpe elébük kerüli. — Csak egy kis szénára- valót a tevének! Majdnem mindenki adott. Hogyne adtak volna annak a jámbor és soványka állatnak, „aki” olyan kedves elvágyódással nézett a kis tömegre a felfénylő csillagok alatt. — Százkettő forint és tíz fillér. Nem rossz! Mások jöttek. A mezőről tartottak a faluba. Itt megálltak. — Rekamijé hercegnő menüettje! A századok nagy tánca! Királynők járták a fényes palacoókban! Valaki közbekiabált. — Királynők? Rossebb aki megette! A táncosnő gyorsan lehúzta lila nadrágját és most csipkebugyiban mutatkozott. Ringtak a csípők, rengtek a vastag combok a fésűzenére. — Egy kis szénáravalót! — Adok egy ötvenest, ha leveti a ... *— Egy kis szénáravalót a tevénknek! — Adok én egy egész kazlat, ha egészen levetkezik! Röhögött a kobraember. — Mármint a teve? A beborozott öregember öklött mutatott. — Hallgass, komédiás! Én mindig megtartom a szavam! Ha nekem itt... Sokan mentek megint el szám közben, köztük a mérges részeg is. — Biztosan szélhámosok! Csupa fegyencpofa! A kobraember büszkén intett a messziségbe. A síkon. jó távol még, fényfüzér ringott. — A társaink! — Na, ha azok is ilyenek! — Egy kis szénáravalót! A titkár fülöncsipte a törpét. — Erről nem volt sző! Hogy miért is nem jöttem már előbb! A teve már talpon állt. Csak a törpe hiányzott róla. — Frigyes, gyere. megyünk! — Várjanak csak! A teve lépdesni kezdett, futni a titkár és a törpe elillant) — Megállni! — Már miért? — Hová mennek? — Az orrunk után! — Maguk pénzt szedtek' — És? — Erről nem volt szó! — Hát aztán? — Jelentem az igazgatójuknak! — Csak tessék! A titkár kifulladt, a teve meg eldobogott a folyó felé és a titkár mogorván fogadta az állami cirkusz kék Warszaváját. — Miféle tevés bandát küldtek maguk előtt? Az állami cirkuszos mérgesen nevetett. — Már megint elénk kerültek! Elképzelem, hogy mit csináltak ezek a kóklerek! Ezek után ki lesz itt ránk kíváncsi? Darázs Endre
