Dunántúli Napló, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-23 / 198. szám

6 tu* (MO [Ofifl AFCTTSZTÜS 23. Újpesten harcolt ki döntetlent a Pécsi Dózsa Komlón adott le pontot a hazai csapat - Vereséget szenvedett a PVSK az NB 11-ben A Pécsi Dózsa labdarúgói nem várt kitűnő eredménnyel ruk­koltak elő Újpesten. A csapat 2:2 arányú döntetlen eredményt harcolt ki a hazai pályán veretlen Újpesti Dózsával szem­ben. — Nem volt nagy mérkőzés, a nézők inkább küzdelmet lát­hattak, de nekünk nagyon jól jött az egy pont — mondotta a mérkőzésről Szekeres Ambrus, a Dózsa szakosztályvezetője —. A fiúk megilletődötten kezdtek, de az első gólhelyzet így is előttünk nyílott, Daka lövését Szentmihályi nagy üggyel-bajjal másodszorra védeni tudta. Csa­társorunk az első félidőben nem tudott kibontakozni, az újpes­tiek ekkor többet támadtak. Szünet után kiegyenlíthettünk volna, Török az újpesti kapu elé verekedte magát, már csak a ki­futó Szentmihályival állt szem­ben, de a vetődő kapusba lőtt. Egyenlítési alkalmat szalasztot­tunk el. Nem sokkal később az újpestiek újabb gólt lőttek, ami eléggé letörte a fiúkat. A hazaiak engedtek az iramból, a biztos győzelem tudatában kényelmesen játszottak. A 77. percben változott meg a játék képe. Daka labdáján Ual Török kiugrott az újpesti védők között és a kapuba vág­ta a labdát. Török gólja felrázta a csapatot, egyik támadást a másik után vezettük. A fedeze­tek is sokszor előre törtek, az újpestiek idegeskedni kezdtéki védelmük megzavarodott. A 79. percben Dunai dr.-nak sikerült kiegyenlíteni. A hátralevő időben is mi támadtunk. Kétségtelenül az újpestiek jobban játszottak, de ha szerencsénk van, az utolsó percekben mindkét pontot meg­szerezhettük volna. No, de ne legyünk telhetetlenek, a döntet­len eredményért a fiúk minden elismerést megérdemelnek. Nos, valóban ez így van, hisz £ pécsi csapat a több válogatottal rendelkező Újpesti Dózsa ellen Újpesten harcolt ki döntetlent, mégpedig úgy, hogy az ellenfél már 2:0-ra vezetett. A pécsiek küzdőképességből, lelkesedésből ismét jelesre vizsgáztak, de az is bebizonyosodott, hogy a csapat erőnléte jó. A Komlói Bányász hazai dön­tetlenje az NB I. B-ben eléggé váratlanul érte a bányász-szurko­lókat. Szőcs János, a komlóiak edzője elkeseredetten beszélt a mérkőzésről: — Az egész csapat lélektelenüli enerváltan játszott. Annak elle­nére, hogy a mérkőzés elején sikerült megszerezni a vezetést, mégis kapkodás, idegesség volt a jellemző végig a 90 percen keresztül. Galgóczl Ottó, az Oroszlány edzője sem volt elégedett: — Balszerencsés mérkőzést vívtunk a Komló ellen. A második félidő­ben jobbak voltunk, erőnlét te­kintetében is felülmúltuk a ha­zaiakat. Úgy érzem nyerési lehe­tőséget szalasztottunk el. Meglepő volt számomra a komlóiak gyen­ge teljesítménye. Ennek ellenére én még számítok arra, hogy a kék-fehér gárda ott lesz a felju­tók között. A labdarúgó NB U-ben a PVSK játékosai a vártnál gyengébb tel­jesítményt nyújtottak, a Fővárosi Autóbusz elleni döntő fontosságú mérkőzésen. Egy elkeseredett vas­utas-szurkoló a budapesti csapat 4:3 arányú győzelmével végző­dött mérkőzés után állapította meg: — Az a csapat, amelyik rivá­lisát a hazai környezetben nem A pécsi teniszezők ünnepi verse­nyén Molnár Katalin, a PEAC Versenyzője nyerte a lányegyest, tudja legyőzni, nem érdemli meg a feljebb jutást. Persze, még nem dőlt el, ki kerül fel az NB n-ből az NB I. B-be. A Pécsi Bányász még jog­gal reménykedik. A bányász-csa­pat Várpalotán csak nagy küz­delem után maradt alul a bajnok­ság első számú esélyesével szem­ben. A pécsiek ugyan jelenleg a negyedik helyen állnak a baj­noki táblázaton, de az elkövet­kezendő hetekben feljebb kerül­het a csapat. Az NB m-ban az első félidőben a PEAC igen kellemetlen perce­ket szerzett az Ércbányásznak. Az egyetemisták l:0-ra vezettek, de szünet után kidomborodott az Ércbányász jobb felkészültsége, s végeredményben biztosan győzött. A PEAc igen nehéz helyzetben van, a csapat az utolsó helyen tanyázok az NB m-ban. A kiesés elkerüléséért harcol a Helyiipar is. A pécsi csapat Siófokon ját­szott és döntetlent ért el. A Pé­csi BTC Mohácson is győzni tu­dott. A megyebajnokságban az Előre folytatta jó szereplését, a csapat bravúros teljesítménnyel a 17. forduló után is veretlenül egy pont veszteséggel, nagy fö­lénnyel vezet a bajnokságon. Már az NB m-ban érezhetik magu­kat az Előre labdarúgói. ASZTALILABD ARÜGÄS: Pécsi siker Negyvennyolc felnőtt és 24 ifi ver­senyző részvételével két napon át a pécsi Zsolnay Művelődési Ház­ban került megrendezésre az or­szágos egyéni felnőtt és ifjúsági asztali! abdarúgó-bajnokság. A ver­seny nagy pécsi sikereket hozott úgy az első. mint a második és ifjúsági, valamint az öreg fiúk kategóriájában pécsi győzelem született. A rendező pécsi verseny zőkön kívül Komló, Budapest, Kecskemét, Vác. Szekszárd és Csokonyavisonta asztalilabdarúgói vettek részt a bajnokságon. Fel­nőtt I. osztály: 1. Nagy Bt. (PV­SK), 2, Béres (Bp. Testvériség), 3. Kopacsek (Bp. Testvériség), 4. Katies, 5. Fülöp H., 6. Fülöp Hl. (Mindhárom PVSK). Felnőtt II. osztály: 1. Weisz H. (PVSK), 2. Halmai (Szekszárd), 3. Fellegi (PV­SK). ifjúságiak: 1. Szén drei n., 2. Balia I.. 3. Bállá IH. (mindhá­rom PVSK). öregfiúk: 1. Weisz I., 2. Pankász, 3. Balogh (mindhárom PVSK). Kézilabda NB I., NB IL Jól ment a bányászcsapatoknak A kézilabda NB I. férficsapatai kettős fordulót bonyolítottak le. A Pécsi Bányász jól szerepeit. A Bp. Spartacus és a Csepel ellen is győzött. A Bányász-lányok Bu­dapesten nyertek a Vörös Meteor Közért ellen. A Pécsi Dózsa férfi- csapata az .NB H. mérkőzéseik so­rán Székesfehérváron döntetlent harcolt ki. A Meteor-lányok Buda­pesten nyertek, a Komlói Bányász —Bp. Építő mérkőzés Budapesten a második félidő 8. percében, 7:6- os komlói vezetésnél a nagy eső miatt félbeszakadt. Pécsi Bányász —Csepel 13:12 (8:8). NB I. férfi- mérkőzés, Pécsújhegy. Pécsi Bá­nyász—Bp. Spartacus 21:16 (8:8), NB I. férfimérkőzés, Pécsújhegy. Pécsi Bányász—Vörös Meteor Meteor—BVSC 10:2, NB II. női mér­kőzés. Budapest. Székesfehérvár— Pécsi Dózsa 14:14, NB n. férfimér­kőzés, Székesfehérvár. Pécsi Vörös Meteor—BVSC 10:2, NB I. női mér kőzés, Budapest. A Pécsi Ércbányász vízilabdázói Miskolcon a harmadik helyen vé­geztek az Avas Kupa mérkőzésein. A pécsiek eredményei: Ércbányász Nagy küzdelem után győzött a Pécsi Bányász férfi kézilabda- —Miskolci Spartacus 112, SZEAC csapata a Bp. Spartacus ellen. Fotóriporterünk a pécsiek 13. gólját i —Ércbányász 8:1, Miskolci Vasutas örökítette meg. A lajbda a rosszul vetődő budapesti kapus fölött a —Ércbányász 6:2, a tornát a SZE- hálóba vágódott. IAC nyerte. Mérkőzésről mérkőzésre Szegedi és pécsi győzelmek a Mecsek Kupa tekeversenyen Pécsett négy nöl és kilenc féríi­csapat részvételével — köztük a Jugoszláviai Polet Zombor együt­tesével — három napon át folytak az idei Mecsek Kupa küzdelmei. A nőj csapatok 100. a férfiak 200 vegyes dobással versenyeztek. A Szegedi AK női együttese sor­rendben harmadszor nyerte a ver­senyt, Így végleg a Tisza partjára került a női csapat részére ala­pított trófea. A férfiaknál nagy meglepetésre a Baranya megyed bajnokságban szereplő pécsi együt tes végzett az első helyen. Nők: 1. Szegedi Alf 2349. 2. Kecskeméti MÁV 2338, 3. Pécsi BTC 2327, 4. sózsa Ferenc Építők 2094. Egyéni­leg: 1. Meggyesiné (Kecskeméti MÁV) 427 . 2. dr. Szamosszeginé (Szegedi AK) 421, 3. Sajtosné (Sze­gedi AK) 411, 4. Ranosicsné (Pécsi BTC) 410, 5. Vancsai (Kecskemét) 407. Férfiak: 1. P^csi Épitők 5091* 2. Szegedi Építők 5062, 3. Pécsi Szikra 4947, 4. Kecskeméti MÁV 4933, 5 Pécsi BTC 4873. 6. Szegedi VSE 4854 , 7 Polet Zombor 4813. 8. DVSC 4674, 9. Bp. Beloiannisz 4628. Egyénileg: 1. Jámbor (Pécsi Épí­tők) 913. 2. Bálint (Szegedi Építők) *889. 3. Gulyás (Pécsi Szikra) 888, 4. Ruzsinszki (Pécsi Építők) 877, 5. Pető (Pécsi Építők) 872. Négy női és kilenc férficsapat, köztük a jugoszláv Polet Zombor csapatai küzdöttek a tekézők Me­csek Kupa versenyén. Sabacz László, a Pécsi Bányász tekézője verseny közben. Eredmények — maidén Labdarúgó NB I. Újpesti Dózsa—Pécsi Dózsa 2:2 (1:0). Megyeri úti pálya, 12 000 néző. V.: Farkas (Pusztai, Zsolt). Újpesti Dózsa: Szentmihályi — Káposzta, Sóvári, Nyirő, Noskó, Színi, Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai n., Zámbó. Edző: Balogh Sándor. Pécsi Dózsa: Rapp — Hernádi, Móricz, Halasi, Csupák, Konrád, Rónai, Dunai dr., Rá- di, Daka, Török. Edző: Teleki Gyula. Góllövők: Dunai n. (14. p.), Dunai II. (64. p.), Török (77. p.), Dunai dr. (79. p.). A szögletarány: 14:6 (8:3) az Újpesti Dózsa javára. Jók: Szüli, Szent­mihályi, Káposzta, illetve Halasi, Konrád, Csupák és Török. Diósgyőr—Dunaújváros 2:0, Cse- peÜ-Dzd 3:1, Salgótarján—MTK 4:0, Tatabánya—Győr 0:0, Honvéd —Ferencváros Sál, Vasas—Dorog NB l Állasa: L Vasas 15 10 5 — 36:16 25 2. Bp. Honvéd IS 10 1 4 26:17 21 3. FTC 15 8 4 3 35:22 20 4. Pécs 15 5 8 2 19:19 18 5. Tatabánya 15 6 5 4 25:11 17 6. ü. Dózsa 15 6 5 4 37:23 17 7. Gyér v 15 6 4 5 15:20 16 8. Csepel 15 5 5 5 19:18 15 9. Diósgyőr 15 5 3 7 16:19 13 10. D.-úJváros 15 3 5 7 12:23 11 11. Salgótarján 15 3 4 8 13:20 10 12. Ózd 15 4 2 9 16:29 10 13. MTK 15 3 4 8 12:27 10 14. Dorog 15 1 5 9 13:30 7 Labdarúgó NB L B. Komlói Bányász—Oroszlányi Bá­nyász i:l (1:0). Komló, 1000 néző. V.: Vadas J. Komló: Buss — Je- rabek, Lelovics, csordás, Bánfal­vi, Ruppert, Garai, Bordács, Bar- tulov, Lazaridisz, Szigeti. Edző: Szőcs János. Oroszlány: Fekete — Imre, Ajtony, Köteles, Sárosi, Máté, Csinos, Basa, Holánszki, Pusztai, Kovács. Edző: Galgóczi Ottó. Góliövők: 1 perc: Bartulov, 80, perc; Holánszki, BVSC—SZEAC 2:0, Budafok— Nyíregyháza 1:0, Ganz-MAVAG— Szombathely 0:0, Miskolc—Debre­cen 1:0, Eger—Egyetértés 2:1, MÁV DAC—Székesfehérvár 0:0, Kaposvári-Szállítók 2». AZ NB I. B. Állasa 1. BVSC 17 8 6 3 24:17 22 2. Eger 17 9 4 4 28:29 22 3. MA VÁG 17 8 4 5 25:16 20 4. DVSC 17 8 4 5 32:24 20 5. Oroszlány 17 6 7 4 17:13 19 6. Komló 17 6 5 6 31:22 17 7. Budafok 17 7 3 7 23:20 17 8. Szeged 17 8 1 8 29:27 17 9. Szállítók 17 5 7 5 13:19 17 10. Egyetértés 17 5 6 6 18:16 16 11. Nyíregyháza 17 6 3 8 20:26 15 12. MVSc 17 4 7 6 19:26 15 13. MÁV DAC 17 4 6 7 22:23 14 14. Sz.-fehérvár 17 6 2 9 19:21 14 15. Szombathely 17 2 10 5 23:27 14 16. Kaposvár 17 4 5 8 17:35 13 Labdarúgó NB II Fővárosi Autóbusz—Pécsi VSK 4:3 (3:1). Pécs, 1000 néző. V.: Ge­re. Főv. Autóbusz: Rothermel — Fólik, Merényi, Solti, Orbán, Szép, Bohus, Gyenes dr., Mezei, Kiss, Dauda. Edző: Kiss Jenő. PVSK: Morsics — Kutas, Mohá­csi, Hámori, Tamási, Pecze, Bér­ezési, Garami, Vincze, Bencsics, Mihály. Edző: Meggyes Lajos. A 75. percben Mohácsit a játékve­zető kiállította. G.: Mezei (2), Kiss, Dauda, illetve Vincze (2), Garami. Jók: Merényi, Solti, Me­zei, illetve Morsics, Hámori, Pe­cze. Várpalotai Bányász—Pécsi Bá­nyász 2:i (1:0). Várpalota, 3000 néző. V.: Marton. Várpalota: Da- róczi, Süke, Horváth I., Csapó, Kara, Szabó, Horváth n., Bos- tai, Palkovics, Szekér, Müller. Edző: Terbe Benjámin. P. Bá­nyász: Bogyai — Bárány, Farkas, GyörkŐ, Kővári, Palkovics, Mérei, Perényi, Müller, Koch, Bencsik. Edző: Kresz Sándor. G.: Müller, Szabó, illetve Bencsik. Jók: Csa­pó, Szabó, Müller, Palkovics, Sze­kér, illetve Györkő, Perényi, Pal­kovics. Mosonmagyaróvár—Budai Spar­tacus 1:1, Kaposvári Kinizsi- Soproni Textiles 2.2, Dombóvár- Pápa 3:1, Zalaegerszegi Dózsa— Veszprémi Haladás 3:2, Esztergom —m. kér. 3:1, Győri Dózsa—Szé­kesfehérvári MÁV 2:2, Zalaeger­szegi TE—Vasas Izzó 5:0. NB n. NYUGATI CSOPORT Állasa 1. Várpalota 20 15 3 2 51:15 33 2. Autóbusz 20 13 4 3 39:16 30 3. ZTE 20 11 4 5 38:20 26 4. Pécsi B. 20 9 7 4 37:24 25 5. Esztergom 20 8 7 5 31:18 23 6. Budai Sp. 20 7 8 5 28:18 22 7. PVSK 20 10 2 8 36:28 22 8. Sz.-vár MÁV 20 7 8 5 22:20 22 9. Győri Dózsa 20 9 3 8 30:25 21 10. Dombóvár 20 8 5 7 27:31 21 11. Z. Dózsa 20 8 4 8 28:33 20 12. Izzó 20 8 4 8 24:30 20 13. Sopron 20 7 3 10 22:25 17 14. Veszprém 20 7 3 10 24:37 17 15. HE. kér. 20 6 2 12 25:36 14 16. Pápa 20 3 5 12 15:35 11 17. Kaposvár 20 3 4 13 16:41 10 18. M.-óvár 20 1 4 15 16:57 6 Keleti csoport: Bp. Spartacus— MGM Debrecen 1:0, Szolnoki MÁV—KISTEXT 5:1, Gyulai MÉ- DOSZ—Pénzügyőr 3:1, Miskolci Bányász—Ceglédi VSE 4:1, Salgó­tarjáni Kohász—Kiskunfélegyházi Vasas 2:2, Borsodi Bányász—Nagy- bátonyi Bányász i:l, Szegedi VSE —Jászberényi Lehel 3:2, Bp. Előre —Kecskeméti Dózsa 1:1, Békés­csaba—Szolnoki MTE 2:1. Az él­csoport állása: 1. Szolnoki MÁV 29, 2. Bp. Előre 26, 3. Bp. Spar­tacus 26 pont. Labdarúgó NB (II. Pécsi Ércbányász—Pécsi EAC 3:i (0:1). 399 néző. Mohácsi TE— Pécsi BTC 1:3 (1:1). 300 néző. Máza-Szászvári Bányász—Szek­szárdi Dózsa 4:2 (0:2). 1800 né­ző. A 85. percben Kőműves (Sz. Dózsa) kiállítva. Siófoki Bányász —Pécsi Helyiipar Se 1:1 (1:0). 600 néző, Nagykanizsai Dózsa—Lábodi MEDOSZ 23) (1:0), 700 néző. Ba­ji* alkotmányünnepi masor ke­retében rendezték meg Pécsett Baranya megye sportpisztoly és standardpisztoly 1966. évi bajnok­ságait. A Pécsi Dózsa versenyzői mindkét számban jobban szerepel­tek. mint az MHS lövészklub spor­tolói: Sportpisztoly, 60 lövés, fel­nőtt. Csapat: 1. Pécsi Dózsa (Pé­ter, Vágány, Horváth, Batai) 2068, 2. MHS Baranya (Sáfrány, Andics, Somogyi, Ludvlg) 1997. Egyéni: 1. Péter (Dózsa) 526, 2. Vágány (Dózsa) 526, 3. Somogyi (MHS) :25. Sportpisztoly, 60 lövés, ifjúsági. Egyéni: 1. Mohi (Dózsa) 494, 2. Salamon (Dózsa) 484, 3. Kichner (Dózsa) 464. Standardpisztoly. 60 lövés, összetett. Csapat: 1. Pécsi Dózsa (Péter, Vágány, Horváth, Valek) 2230, 2. MHS Baranya (Sáf­rány, Somogyi, Andics. Klszt) 2134. Egyéni, felnőtt: 1. Péter (Dózsa) 563, 2. Horváth (Dózsa) 558, 3. So­mogyi (MHS) 557. Ifjúsági: 1. Móhl (Dózsa) 512, 2. Rátkal (Dózsa) 336, 3. Riszt (MHS) 532. Asztalitenisz. A férfi húszak baj nokságán: 1. Varjas, 2. Hegedűs (mindkettő P. Dózsa), 3. Tamai (BTC), 4. Fonyó (Bányász). * A pécsi teniszezők ünnepi ver­senye. Férfi egyes: 1. Baritz, 2. BOrsiczki, a döntőben 6:1, 6:2, 3. Slpaki és Hirth. Férfi páros: I, Baritz—BOrsiczki. 2. Karlőczl— Mohai, a döntőben 6:1, 6:2, 3. Orovicza—Hirt és Baksa—Sipaki. »al Vasas MTE—Lovászi Bányász 5:1 (3:0). 800 néző, Nagykanizsai VTE—Nagykanizsai Bányász 3:3 (1:1). 2000 néző, Dunaújváros—Za­laegerszeg 2:2 (0:0), 200 néző, Du­naújváros. NB m. Állasa 1. Nagyk. B; 18 14 2 2 41:17 30 2. P. Érob. 18 11 4 3 27:11 26 3. Máza-Szászv. 18 11 4 3 39:22 26 4. Nagyk. D. 18 10 5 3 29:16 25 5. Szeksz. D. 18 9 4 5 36:28 22 6. PBTC 18 9 3 6 26:17 21 7. Lábod 18 8 4 6 29:23 20 8. Bajai MTE 18 8 2 8 27:29 18 9. Nagyk. VTE 18 6 5 7 30:34 17 10. Mohácsi TE 18 1 12 5 11:17 14 11. Lovászi B. 18 3 7 8 19:32 13 12. Siófok 18 5 4 9 15:20 12 13. Dunaújváros 13 3 5 10 23:36 U 14. Z.-egerszeg 18 3 5 10 26:41 11 15. Helyiipar 18 3 5 10 14:32 11 16,, PEAC 18 3 5 10 11:28 11 Megyei bajnokság: Mágocs—Pécsi Szikra 3:1 (i:i), Kokszsmű-pálya, v.: Sárközi J. Bóly—P. Dinamó 3:i (2:0), Erőmű­pálya, v.: Bali. P. Porcelángyár— Pécsszabolcs 1:0 (1:0), Porcelán­gyár-pálya, v.: Kiss E. P. Előre —P. Postás 5:i (4:1), Postás-pálya, v.: Kassal. Vasas I. B.—Sziget­vár l:0 (1:0), Vasas L bányatelep, v.: Hámori. P. Vasas—P. Honvéd 1:0 (0:0), Ifjúsági stadion, v.: Lendvai. P. Kinizsi—Siklós 2 d) (0:0), Kovácstelepi-pálya, v.: dr. Kamarás. Hidas—Pécsvárad 2d (2:0), Hidas, v.: Aknai. A MEGYEBAJNOKSAG Állasa: 1. P. Előre 17 16 1 _ 45:10 3 3 2. P. Kinizsi 17 10 5 2 30:10 25 3. Vasas I. B. 16 11 1 4 31:9 23 4. P. Vasas 17 10 2 5 22:13 22 5. Mágocs 17 10 2 5 28:30 22 6. P. Honvéd 17 8 3 6 34:17 19 7. Bóly 16 7 5 4 17:17 19 8. Szigetvár 17 8 2 7 27:29 18 9. Porcelángy. 17 6 4 7 18:17 16 10. Siklós 17 6 2 9 18:17 14 11. P. Dinamó 17 5 3 9 19:25 13 12. Pécsszabolcs 17 5 2 10 19 34 12 13. Pécsvárad 17 4 3 10 20:43 U 14. P. Szikra 17 3 2 12 13:29 8 15. Hidas 15 3 2 10 13:30 8 1«. P. Postás 17 1 3 13 9:43 5 Női egyes: L Molnár, 2. Schutt (Villány), a döntőben 6:2, 6:1, 3. Mucsi és Szauer. Szentesen befe­jeződött a vidéki serdülőbajnok­ság. Tárcsái Béla, a Pécsi Sparta­cus versenyzője országos bajnok- < ságot nyert. A PVSK fiúcsapata nagyszerűen’ játszott Salgótarjánban az orszá­gos férfi ifjúsági kosárlabda kupa döntőjében. A pécsiek az első he-í lyet szeretők meg. A PVSK férfi] kosárlabda-csapata Péten Népköz- f társasági Kupa-mérkőzésen 13 pontos vereséget szenvedett a helyi csapattól. A vasutasok női kosárlabda-csapata Budapesten MNK kupamérkőzésen 46 pontü" győzött a Belker, ellesi; Elmaradt a Szegedre kiírt ün­nepi ökölvívó verseny. A PVSK ökölvívói Kaposváron szerep eltek. Az ifjúságiaknál Jávor első he lyen végzett, Major második volt, a felnőttek közül Fodor máso Peti és Berg harmadik helyet érti el a 32 versenyzővel három korcso­portban megrendezett viadalon. Kevés induló miatt nem tudták megtartani a Pécsi Bányász- Szászvári Bányász klubközi ver­senyt. Budapesten az EB-re készülő legjobb magyar atléták versenyez tek. Az 1500 m-es síkfutásban Honti (PVSK) 3:49.2 másodperccel új megyei csúcseredményt állított fel, Honti eredményével harmadik volt. A 3000 m-es síkfutásban Du­dás (Komlói Bányász) futott új megyei csúcsot 8:21.3 másodperces idejével negyedik helyen végzett. A kalapácsvetésben Lovász (Pécsi Dózsa) a győztes Zsivótzky mö­gött 64 méter 58 cm-es kitűnő do­básával második lett. A gerelyve­tésben Gál (PVSK) nagyszerű eredményt ért el, 71 méter 90 cm- es teljesítményével harmadik he­lyet szerzett. A Pécsi Postás férfi kosárlabda csapata is mérkőzött a Népköztár­sasági Kupáért. A pécsiek a MA­LÉV ellen 16 pontos győzelmük­kel kiharcolták a továbbjutást. Befejeződtek Berlinben a kajak­kenu világbajnokság versenyei. — Hajba, Hesz és a Szőllősi—Fábián kettős világbajnokságot nyert. A kitűnően szereplő magyar ver- ' senyzők még három ezüstérmet és , őt bronzérmet szereztek és a pont 4 versenyben a győztes Szovjetunió ' mögött a második helyen végez- ' tek; Az országos ifjúsági űszóbajnok- ságokon nem sikerült helyest szerezniük a pécsieknek. Utrecht- ben megkezdődtek a műugró, vízi­labda és úszó Európa bajnoksá­gok versenyei. A magyar vízilab­da-válogatott első mérkőzésén 5:3- ra győzött Hollandia ellen. A női gyorsűszás döntőjébe verekedtek magát a magyar Turóczy. TOTÓ 1. Dunaújváros—DVTK 2. U. Dózsa—Pécs 3. Tatabánya—Győr 4. Komló—Oroszlány 5. Miskolc—Debrecen 6. G.-MAVAG—Szombathely 7. Kap. Honv.—Szállítók 8. Eger—Egyetértés 9. Budafok—Nyíregyháza 10. MÁV DAC—Székesfehérv. 11. Bp. Előre—Kecskemét 12. Borsodi B.—Nagybátony 13. SZVSE—Jászberény +1 14. Dombóvár—Páp*

Next

/
Oldalképek
Tartalom