Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-14 / 165. szám

2 napló 1966. JÚLIUS 14. India miniszterelnöke a Szovjetunióban Polgári védelmi tanács alakult Kubában Mint a Prensa Latina je­lenti, július 13-án megala­kult az országos polgári vé­delmi tanács, amelynek fel­adata „intézményesen össze­hangolni mindazokat a té­nyezőket, állami, politikai és tömegjellegű szervezeteket, amelyek háború esetén az ország polgári védelmével kapcsolatos összes feladatok ellátásában érdekeltek lehet­nek”. A tanács, amelynek elnöke Dorticos, a Kubai Köztársa­ság elnöke, elemi csapások esetén Is kifejti tevékenysé­gét. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Franciaország nemzeti ün­nepe alkalmából táviratban fejezte ki jókívánságait Charles de Gaulle-nak, a Francia Köztársaság elnöké­nek. ŐLzíktol cl tengerül. Jugoszláviai leporelló Moszkva: A moszkvaiak üdvözlik Indira Gandhi indiai miniszterelnök asszonyt jú­lius 12-én, megérkezése után a vnukovói repülőtéren. Bal­ról Koszigin. Ruanda kiválik a nemzetközösségből? Kenneth Kaunda, Zambia elnöke kedden kijelentette, hogy országa kiválik a brit nemzetközösségből, ha az an­gol kormány lehetővé teszi az lan Smith-féle rhodesiai rendszer hatalmon maradá- át. A zambiai elnök követelte, hogy Anglia szerezzen ér­vényt a faji egyenjogúság el­vének Rhodesiában, az el- Mk bírálta a londoni kor- brtányt azért is, mert a nem­zetközösségi kormányfői ér­tekezletet eredetileg tervezett július helyett csupán szep­temberre hívta össze, noha a rhodesiai válság sürgős megoldást tesz szükségessé. Árvíz a mongol fővárosban Kétnapos esőzés után a Tola folyó és mellékfolyói kiléptek medrükből. Az árvíz Ulánbá­torban a régi lakónegyedek egy részét elöntötte, néhány hidat elsodort, a városi közle­kedésben fennakadások történ­tek, néhány ipari üzemben megszűnt a munka. Kormány- bizottságot hoztak létre az árvíz elleni harcra. A bizott­ság elnökévé Szaluvszant, a Minisztertanács első elnökhe­lyettesét nevezték ki. Jelentős erőket mozgósítot­tak. köztük katonai alakulato­kat. A Szovjetunióból soron- kívül érkeznek Ulánbátorba helikopterek, amelyek a men­tési munkálatokat végzik. Egy fiatal kubai kommunista bátorsága Három év az ellenség barlangjában Három évvel ezelőtt bét havannai sugárút, a Reina és a Belascoin utca kereszte­ződésénél a Casa de trés kilos feliratú kis boltocska bejára­tánál gyakran láthattak a já­rókelők egy teherautót, mely­nek volánjánál jókedélyű, fia­tal legényke üldögélt. Amíg a kocsiról rakodtak, ez a fia­talember a társait, vagy ép­pen a járókelőket szórakoztat­ta tréfáival, vagy beült ká­vézni valamelyik szomszédos bisztróba. A fiú egyszercsak eltűnt. Megkezdődött a találgatás az ismerősök körében. Valaki úgy tudta, hogy más tartományba költözött, néhányan pedig bi­zalmasan közölték, hogy Juan az Egyesült Államokba emig­rált, mert ott él a bátyja; Munkában a „hazugságdetektor’ Ezalatt pedig Miamiban az amerikai Központi Hírszerző Hivatal ügynöke, Tico Herre­ra vallatta a fiatal havannai sofőrt A beszélgetés végén Herrera javasolta a kubai fia­talembernek, hogy lépjen * CXA szolgálatába. Juan Fe- laifel Canaan, ez a fiatal kommunista, a kubai felde­rítő szolgálat munkatársa így épült be az Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatalá­ba, A kubai ellenforradalmá­rok vezetőinek rendelkezésé­re bocsátották, akik amerikai gazdáik irányítása mellett ter­veket szövögettek, hogyan juttathatnak diverzánsokat és kémeket a Szabadság szige­tére. Juan Felaifelnefc felaján­lották, hogy legyen rádiós. Mielőtt azonban végérvénye­sen felvették volna a CIA állományába, háromszor is ki kellett állnia a hírhedt „ha- zugságdetektorrai” végzett próbát. Miután meggyőződ­tek a beszervezett ügynök „becsületes szándékairól”, az Egyesült Államok egyik hadi­Mindenki álmodik Dr. Kleitman chicagói egye­temi tanár 1953-ban tanít­ványával, Aserinskyvel, vizs­gálatot végzett az álom fizio­lógiájáról. Megfigyelte, hogy az alvó emberek, éjszakán­ként többször is. többé-ke- vésbé hosszú időn át gyors szemmozgásokat végeznek. összegyűjtött néhány em­bert, akik állítólag soha sem álmodnak. Odaült az ágyuk mellé és a szemmozgás sza­kaszában rendszeresen feléb­resztette őket. Kísérleti ala­nyai — a saját nagy megle­petésükre — beismerték, hogy ezúttal csakugyan álmodtak. Kleitman „két legyet ütött egy csapásra": Felfedezte, hogy mindenki álmodik, s hogy a gyors szemmozgás megfigyelhetővé teszi, hogy mikor. Másik tanítványával, Demenltel rendszeresen ta­nulmányozni kezdte az álom külső megnyilatkozásait. Éj­szakánként 3 dollárért önkén­teseket keresett, akik képe­sek és hajandók elektródák­kal felszerelve aludni. Az ilyen alanyoknak mérhette az elektronenkefalogrammját és elektrokardiogrammját egy­aránt. Dement méréseiből arra a következtetésre jutott, hogy az álom szakaszai az alvás ide­jének átlag 20 százalékát te­szik ki. A megfigyelt ala­nyok általában négyszer ál­modnak éjszakánként. A nyolc órás alvás a követke­zőképpen zajlik le: 1 óra „csendes alvás", 10 perc álom, másfél óra „csedes al­vás”, majd 20 perc álom; másfél óra „csendes” alvás és 25 perc á1om és végül másfél óra „csendes alvás" és 30 perc álom. A felébredés a következő árában áll be. tengerészeti támaszpontjára irányították, ahol kilenchó- napos diverzáns kiképzésben részesült. Az amerikaiak ki­oktatták Jüant arra, hogyan kell kezelni a különiajta rob­banószereket, megtanították lőni hangtompító® puskával és pisztollyal. Később rádiós tanfolyamot végzett, és azt is megtanulta, hogyan szer­vezhet be ügynököket, hogyan gyűjthet kémértesüléseket. Azután, hogy a „tanfolya- mot” hiánytalanul elvégezte, Jüant bevették abba a csa­patba, amely feladatául kap­ta, hogy Las Villas tarto­mányban illegálisan hatoljon be Kuba területére és ott szervezzen be ügynököket az amerikai felderítő szolgálat számára. A diverzánsokat különböző módszerekkel juttatták el Ku­ba területére, de a leggyak­rabban a következő fogást al­kalmazták: Miamiból ameri­kai hajó indult útnak Kuba partjai felé, fedélzetén a di- verzánsokkal. A tengerparttól néhány mérföldnyire leeresz­tettek egy hangtalan motorral működő csónakot és ezzel tet­ték partra a diverzánsokat. Jüannak nemegyszer kellett részt vennie ilyen műveletek­ben és mindannyiszor azt kockáztatta meg, hogy golyót kap honfitársaitól, bajtársai­tól, azoktól, akiknek biztonsá­ga érdekében vállalta, hogy az ellenség barlangjában dol­gozik. Amikor a kémek visszatér­tek Miamiba, a CIA vezetői vallatták ki őket titkos talál­kahelyeken, a legapróbb rész­leteket is igyekeztek megtu­dakolni tőlük* a kubai hely­zetről, ügynökségük munká­járól. Ezek az adatok rend­szerint vajmi kevés örömet szereztek nekik. Marakodás a dollárért ... Juan Felaifel csaknem három évet töltött az ellen­forradalmároknak ebben a darázsfészkében. Láthatta, ho­gyan marakodnak a hatalo­mért a magukat Kuba „fel­szabadítójáénak feltüntetni akaró különböző emigráns csoportok. Ezek a csoportok tulajdonképpen azért vesze­kednek egymással, hogy ki tud több pénzt kisajtolni a CIA-ból. A kubai ellenforra­dalmárok egyik vezetője, Ma­nuel Artime, 'aki annak ide­jén Playa Gironnál a zsol- 1 dosok partraszállását irányí­totta, „érdemei” jutalmául havi 4 ezer dollárt kap a CLA-tól. Ezenkívül van neki egy étterme Miamiban és egy farmja Floridában. A kisebb rangú ellenforradalmárok kénytelenek beérni a zsoldos­szereppel : az amerikai kém­szolgálat szükség szerint a Dominikai Köztársaságba, Ve­nezuelába, Costa Ricába, sőt Afrikába, Kongóba küldi őket. Milyen rettenthetetlen bá­torság, akaraterő és kitartás kellett ahhoz, hogy hosszú éveken át hazaárulók kö­rében, az ellenforradalmi söp­redék között éljen Juan és semmivel sem árulja el ki­létét! Körülbelül három hónappal ezelőtt, amikor Miamiban tartózkodott, tudomására ju­tott, hogy merénylet készül Fidel Castro ellen. Értesülé­seit nyomban jelentette Ha­vannának. Onnan parancsot kapott a hazatérésre. Egy ku­bai őmaszáddal folytatott lö­völdözés közben Felaifelnek sikerült elhagyni a diverzán­sokat szállító csónakot és el­jutnia övéihez. Meghiúsult tervek A merész, 24 éves kubai kémelhárítósnak a tevékeny­sége segítséget nyúj.ott a ku­bai biztonsági szerveknek ah­hoz, hogy a diverzánsok egész sorát tegye ártalmatlanná és meghiúsítsa az amerikai Köz­ponti Hírszerző Hivatal olyan terveit, amelyek kiterjedt ku­bai ügynökhálózat kiépítésére irányultak. De Gaulle Bonnba utazik Párizsban hivatalosan kö­zölték,- hogy De Gaulle ere­detileg július 21—22-re ter­vezett bonni látogatása mind­össze egy napig tart. A fran­cia köztársasági elnök a jö­vő csütörtökön reggel utazik a nyugatnémet fővárosba. A francia—nyugatnémet szer­ződés szerint félévenként ese­dékes csúcstalálkozó közép­pontjában ezúttal az NSZK- ban állomásozó francia csa­potok kérdése áll. Eszéki laptársunk, a Glas Slavonije szerkesztőségének vendégeként tizenkét napot töltöttem a városban, illetve Jugoszláviában. Nem én vol­tam az egyedüli pécsi, aki azokban a napokban Eszéken járt. Amikor odaértem, pécsi kosaras lányokkal találkoztam, amikor pedig eljöttem onnan, már pécsi kereskedelmi szak­embereket láttam a Royal Szállóban. Amint az eszéki múzeum igazgatójától, Illetve a hely­beli képtár vezetőjétől megtud­tam, hasonló áramlás indult meg Eszékről Pécsre is. Min­denki barátkozik. minden szerv és Intézmény keresi a maga eszéki vagy pécsi ha­sonmását. Annyi év után fel­fedeztük végre, hogy a két város alig néhány órán jura fekszik egymástól. Bellye környékén, illetve Eszéktől délre külön mező- gazdasági repülőteret építettek maguknak az állami gazdasá­gok. Tömegével szállnak fel és le ott a növényvédelemhez és porozáshoz használatos egy- és kétszámyú Ids repülőgé­pek. Ugyancsak a bellyei gazda­ságban bemutattak egy mo­dem takarmánykeverék elő­állító üzemet. Ebben a gyár­ban automatikusan, emberi kéz érintése nélkül állítják elő a legkülönbözőbb tápok ezer tonnáit A gyár szíve olyan, mint egy kisebb erőmű központi vezérlőterme, tele a villanó lámpácskák és titok­zatos gombok százaival. A sokszor igen bonyolult össze­tételű keverékeket, tápokat az elektronikus számítógép elvén működő berendezés ál­lítja össze. Az embernek any- nyi dolga van csupán, hogy a gépbe táplálja a megfelelő keverék-összetételt jelző lyuk­kártyákat. Zágrábban, a belváros szívé­ben, egy csendes utcácskában van a Magyar Képes Újság szerkesztősége. Bár csak egy kis tábla jelzi a kapu alatt, hogy ott a redakció, a város­ban járó magyarok közül so­kan megtalálják, s boldogan sietnek fel a lépcsőkön, hiszen a félmilliós városiban ez a szerkesztőség jelenti számukra a fix tájékozódási pontot. Az évről évre emelkedő magyar turistaforgalom pon­tosan lemérhető a szerkesz­tőségbe kopogtató honfitár­saink növekvő számán. Olyan sűrűn nyitnák be és kérde­zősködnek, hogy a mindössze két szobából álló szerkesztő­ség egyik irodáját gondosan elszeparálták, hogy az újság­írók dolgozni tudjanak egyál­talán. Ennek ellenére sem zárják be az ajtót, s nem írnak ki ilyen feliratot a kapualjba: „Ez itt szerkesztőség és nem idegenforgalmi felvilágosító hivatal. Kérjük, érdeklődjék a legközelebbi generálturist- nál” ... Ha csak tehetik, útba igazítanak minden magyart. A ljubljanai fedett sportcsar­nokot már a jégkorong-világ­bajnokság tévé-közvetítése idején megcsodáltuk, a város jóléte, pezsgő élete nem újság azok számára, akik egy kicsit érdeklődnek a szomszéd népek élete iránt. Én is tudtam, hogy Jugoszlávia legfejlettebb köztársaságában járok, mégis meglepett, hogy mennyi az autó Ljubljanában. Alig lehet mozogni tőlük a város szívé­ben, minden patinás teret el­lepnek a Zastavák és az „Lj” jelzésű különböző márkák. (Jugoszláviában a rendszám- táblák a városok kezdőbetűit is tartalmazzák). A város piacán valósággal nyüzsög, hullámzik a tömeg. Illatos alpesi gyógyfüveket árulnak a banánfüzérek szom­szédságában. A kirakatokban olasz fazonú cipők váltakoz­nak a pehelykönnyű balkáni sarukkal. Csehek Jugoszláviáiban.!, Ez nem tréfadolog, Horvátor­szágban élnek, Slavonski Brod környékén, úgy harmincezren. Valamikor a monarchia ide­jén kerültek oda, ma külön lapjuk van. A vonaton találkoztam egy fiatalemberrel, akinek már a szülei is Jugoszláviában születtek, noha szlovákok. Él­nek itt még románok, albá­nok (majdnem többen, mint Albániában), több mint fél­millió magyar és még sokan mások. Ha ml itt, Magyarországon idegen szót hallunk, azonnal megfordítjuk a fejünket. Ju­goszláviában ez nem szokás. Ebben az országban a leghét­köznapibb dolognak számít, hogy valaki más nyelven be­szél. Két szabadkai magyar, vagy bánáti romáin Szabadkától egészen Zágrábig, illetvó Ljubljanáig eldiskurálhat a vonatban az anyanyelvén. Senki sem szól rájuk, az em­berek fejében mégcsak meg sem fordul az a gondolat, hogy róluk van szó. Opatijában, vagyis Abbá­ziában minden étkezésnél egy fekete olasz ült velem szem­ben az asztalnál. Előttem és oldalt nyugatnémetek és osztrákok ebédeltek. Kint a tengerparton Kazán környéki oroszokkal, budapestiekkel, te­mesváriakkal, amerikaiakkal, franciákkal és még egy sereg nációval találkoztam. Az olaszok azért jöttek át a jugoszláv tengerpartra, mert itt olcsóbb mint náluk. A bukarestiek és temesváriak szerint az Adria még a romá­niaiak számára is érdekes, hiszen ez a tengerpart hegyes és vadregényes. A Ruhr-vi- déki nyugatnémetek ugyan­csak az olcsó ellátást dicsér­ték, szemben a francia, vagy olasz Riviérával. Abban az üdülőben, ahol három napig laktam, körül­belül százhúsz forintnak meg­felelő dinárösszegbe került a kedvezményes napi ellátás. Ilyen kedvezményben persze csak az üdülőt fenntartó jugo­szláv vállalat dolgozója része« sülhetett. A nyugatnémetek, olaszok és a többiek jóval töb­bet fizettek, devizában. Kandit vajat és sajtot, Kandit kakaót kaptunk a reg­gelihez. Ebéd után Kandit hűsítő itallal, vagy éppen Kandit borral öblítettük le a torkunkat. Kandit cu karral édesítettük a török módra ké­szült feketekávét, Kandit cso­koládét vásároltunk a büfé­ben. Mi sem természetesebb, a Kandité volt az, üdülő is. Uogy mi a Kandit? Egy nagyhatalom, azaz hogy ... Egy híres ipari és mezőgazda- sági kombinát, eszéki központ­tal, melynek több tízezer hek­tár földje, tejfeldolgozója, ha­talmas cukor- és csokoládé­gyára, borpalackozója és sok más üzeme van. Sok hasonló kombinát tevékenykedik Ju­goszláviában, ilyen például a neves bellyei monstrum is. A temesvári magyar arról mesélt a tengerparton, hogy milyen csúnya hóvihar volt májusban a Bánátban. A Ka­zán környéki szovjet lányók összehasonlították Opatiját Szocsival, a Ruhr-vidéki nyu­gatnémet arról áradozott, hogy milyen mélykék az ég, s milyen csodálatos a mediter­rán nyár. A magyarországi magyarok külön csoportot alkotva na­poztak a szikláknál. Mélyet szippantottak a fűszeres il­latú levegőből, egy-egy pillan­tást vetettek a rózsaszínű pá­rába burkolózó fiumei felhő­karcolók felé, aztán a buda­pesti öregúrra figyeltek, aki tintahal-húsdarabkát tűzött a horogra, s szép lassan leen­gedte a tenger vizébe. Állító­lag azt szeretik a legjobban a tengeri pókok. Eközben va­laki hibátlan, irodalmias ma­gyarsággal megjegyezte: — Rendben van, elismerem, hogy a kakaó, csokoládé, bors és még egy-két dolog olcsó Jugoszláviában. De a hús már nem az! Egy kiló... Magyar László 4 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom