Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

T

éma túlsók is volt. Ezernyi hősi halál, tíz és százezernyi ártatlan áldozat, követendő példák és bosszúért kiáltó gaztettek. Az írók pedig, akik harcra buzdítottak joggal tették, mert maguk is harcoltak. Egyik percben toll volt a kezükben a másikban puska, és sokan közülük életüket is áldozták. „A vér világosságom és sötétem’’ — kezdi poémáját Iván Gorán Kovácsity és nem sokkal a világirodalmi jelentőségű mű befejezése után a vér a halált és nem a világosságot jelentette számára. Fiatalon halt meg a költő, de a Tömegsírt ma a világ huszonnyolc nyelvén olvassák. A borzalmas történet egy szerencsétlen ember kálváriájáról szól, akinek késsel kivájt szemét a fasiszták tenyerébe adják: „Fényre mosolygott szemem tenyeremből, de könny már nem hullott két szememből." (Csuka Z. ford.) Bolyongása során visszajut falujába is, melyből nem láthat semmit, de érzi a felgyújtott házak füstjét: „Pernyével és gyújtogatás szagával: égő falum a szélben így üzen még.” (Benjámin L. ford.) Úgy érzi nincs már hely a világon „ahol gyermekek visongnak, s fia anyának, lánya van apának”, de a végső kétségbeesés percében1 eljut a partizánokhoz, akik majd megbosszulják őt és sok ezer sorstársát, és a vak ember most mégis lát, látja a jövőt, amelyben „o bosszú és szabadság felderengenek, a szabadság a fényes égre lép: süt, mint a nap és erős, mint a nép!" így kap optimista befejezést ez a szörnyű kínokat és szenvedéseket ábrázoló poéma.

A jugoszláv népfelszabadító háború egyik legkedveltebb költője Mátej Bőr, akinek verseit gyakran szavalták, sőt zenét költve hozzá, énekelték a partizánok. A volt gimnáziumi tanár feleségével együtt az első napoktól kezdve résztvett az ellenállási mozgalomban, s egyik legszebb versét a Találkozást, a harcokban elesett feleségéhez írja. A halott asszony koponyáját kezében tartva sem hiszi, hogy nincs többé az, akit szeretett:

„Te voltál azT Nem, nem lehet!

Te szívem mélyén rejtezel, itt a halál nem érhet el,

Itt van a te szemed.”

Aztán rádöbben, hogy mégiscsak igaz a legszörnyűbb, de legalább az emléket meg akarja tartani:

„Hazugság gödre, slri szem,

Nem nézlek immár! Vedd, enyészet, e koponyát, csak az emléket hagyd meg nekem.”

S a kísérteties szerelmes versnek kísérteties, de leheletfinom lírai befejezése van;

„Jövel Szerelmem, este lett, szélit a hold, ne késs, szólít a hű emlékezés, szélit szerelmesed.”

(Bede Anna ford.)

De Mátej Bór nemcsak finom és fájdalmas ihletésű verseket írt a számára tragikus harcról, hanem megénekelte a vadonok homályában, hóban és ellenséges gyűrűben, sokszor bujkálva harcoló mozgalmat is: „Megy integetve, hatalmas léptű lábon, bujkálva, bozót sűrűjén — az Ellenállás.” (Taposunk, taposunk — B. A. ford.)

Vannak olyanok is, akik nem fegyverrel harcolnak a német megszállók és a hazai fasiszták ellen, hanem illegális lapok kiadásával. Ilyen pl. Jován Popovity, a Szabad Vojvodina volt szerkesztője. Fecske a géppuskafészekben c. verseskötetét 1942-ben adta ki és mint a cím és a kiadási dátum is mutatja, a téma itt is „a megrázó és

hatalmas élmény”.

Amikor a történelem a szokottnál gyorsabban pergeti az eseményeket, amikor a változásokra rögtön reagálni kell, a irodaiamban előtérbe kerül a költészet. A líra volt az uralkodó műfaj a jugoszláv népfelszabadító háború irodalmában is. Téves lenne azonban azt hinni, hogy egyáltalán nem születtek prózai művek. Jován Popovity a versek után 1944-ben Megtörtént legendák címmel elbeszéléseket ad ki. A partizánháború egyik legjellegzetesebb krónikása Bránko Tyopity 1943-ban tizennégy rövid elbeszélésből álló kötetet jelentet meg. amelyek a felkelés kezdetét, az első nehéz küzdelmes időszakot ábrázolják.

Nagyon elterjedt a partizánok között a naplóírás, és a naplók között nem egy iro- dalmilag is jelentős mű akad. Legismertebb az ekkor már majdnem 70 éves Vladimir Názornak a Partizánokkal c. naplója. Az idős költő bár nem tud harcolni, mégis, a maga módján végigküzdötte a háborút. Három évet töltött a partizánok között, s ez idő alatt sók verset és jó- néhány elbeszélést is írt.

A nép hősi küzdelme nem hagyta ihle- tetlenül a legnagyobb mai jugoszláv írót, Ivó Andrityot sem. Nyuszka c. kisregényében egy gyenge akaratú, papucsuralom alatt élő embert mutat be, aki a megszállók elleni harcban igazi hőssé lesz.

De nemcsak az írókat és költőket ösztönözte alkotásra ez a téma. Az oly gazdag tradíciókkal rendelkező jugoszláv népköltészet is újra virágozni kezdett a háború alatt. Dalok születtek a partizánok ajkán, akik küzdöttek és a nép között, aki szenvedett. Daloltak Montenegróban és a Ko- zarán, Szerbiában és Horvátországban, az anyák, akik fiúkat siratták és az apák. akik beálltak a bosszúállók közé. De a legszomorúbbak és legfájdalmasabbak sem voltak pesszimisták ahogy nem lehet pesszimista egy küzdő nép sem Egyik legszebb népdal a Kordun síkján, amelyben az édesanya beszél halott fiával:

„Kordun síkja sírral teli anya fiát ott keresi.”

A halott fiú így kéri anyját:

„Ne sírj, kedves édesanyám, nehéz könnyed ne hullasd rám könnyel fiadat ne gyötörd,

Jobban mint a fekeie föld.”

(Jékely Z, ford.)

Elesett a fiú, de az édesanyák itt a „hegyes Balkánon” már századok óta megtanulták, hogy a szabadságért mindig drágán kell fizetni.

H

uszonöt éve,kezdődött az a szörnyűség, amit Jugoszlávia számára a második világháború hozott. De huszonöt éve más is elkezdődött: egy nép gigászi, győzedelmes harca. Ez a harc. ez a győzelem újat hozott minden területen, s az idén, amikor egész Jugoszlávia jubilál, jubilál a jugoszláv irodalom is, amely új szakaszába lépett negyed századdal ezelőtt.

Sztepánov Predrág

háztörbénete. a lázadás leírásának egyik forrása kiemeli, hogy a vezér Járó Péter volt Perének iratai, az urbáriumok viszont Járó Józsefként említik. Lehet, hogy családja és környezete hívta Péternek. Járónak fél telke (17 hold szántója és 7*/j kaszás rétje) volt Jánoe testvérének birtoka valamivel alulmaradt a fél teüikeíi. Az utóbbi a mozgalomban nem játszott szerepet Mindkettőjüknek értelmes, szorgalmas, feltörő emberéknek kellett lenniük, ■ mert a lázadás előtt másfel évtizeddel még a családjuk a szegény zsellórcsaládok sarába tartozott A mellette vezető szerepet játszó Mittar (Dimitar) Mittarovics */« telkével (20 hold szántó, 9 kar szás rét) szintén telkes jobbágyok közé tartozott A többi vezér Varga István, Túrós Ferenc, Pápai János és Szabó József életéről egyelőre nem tudunk.

A baranyai jobbágyok lázadásában is összefogott tehát az örökös és a szabadköltözésű jobbágyság és követeléseik középpontjában itt is a 12 napi robot és a kilenced eltörlése állott, mint az egész Dunántúlon; A harc megindult.

A bólyi uradalom Miéi».

cedet megtagadó jobbágyai 1766 augusztusának első napjaiban botokkal felfegyverkezve bevonultak Pécsre, ahol azoknak a vezetőiknek a kiadatását követelték, akiket a kiskassai gyűlésük összehívásáért vetett a megye börtönbe. A megrettent alispán szabadon bocsátotta őket. A bólyiak erre haza- vonultak.

1 765 nyarán több uradalom, köztük a siklósi uradalom jobbágyainak szolgáltatásait újraszabályozták, mérsékelték. A megye ennek felülvizsgálatakor tovább enyhített rajta, és így terjesztette fel azt a Helytartótanács elé. Onnan 1766 augusztusában az urbárium jóváhagyva visszaérkezett. Kimondta, hogy a jobbágyoknak több földet tartozik adni a földesúr. de az igás robot 1 egész telek (ekkor még 18 hold föld) után évi 52 napban volt megállapítva, és szó sem volt a kilenced eltörléséről. A megye elhatározta, hogy az urbáriumot 1756. szept 1-én Siklóson kihirdeti és ezzel érvénybe lépteti. A jobbágyok ezt tömeges tiltakozással akarták megakadályozni. Aug. 31-én 600-an vonultak fel Siklósra. Az uradalom tisztjei érezték, hogy nagy vihar van kitörőben. Katonai segítséget kértek. A felvonult parasztokat a segítségül küldött katonaság

parancsnoka megpróbálta

lecsillapítani és oszlásra bírni. Vezéreik azonban írást követeltek tói* arról, hogy nem kell kilencedet adniuk. A parancsnok a megyéhez utasította őket Ahhoz a megyéhez, amelyről a parasztok tudták, hogy nem remélhetnek semmit Elkeseredésükben ki la jelentették, hogy akkor nincs, más hátra, maguk szereznek maguknak igazságot A parasztok felvonulása a tiltakozásra közben tovább tartott A megye uradalmaiból, állítólag Somogy ból és Tolnából is a jobbágyok csapatosan özönlöttek Siklósra. Másnap, szép*. 1-én számukat már 7—9000-re becsülték.

E fenyegető tömeg ott mo- rajlott a siklósi vár kapuja előtt. Az egyik leírás szerint a katonaság parancsnoka támadástól félt, szét akarta oszlatni a jobbágyokat és ezért a levegőbe lövetett A válasz kőzápor lett, a parancsnok vérbe borult Helyettese erre tüzet vezényelt és belerantott a tömegbe. A másik leírás, a hivatalos jelentés, úgy adja elő az eseményeket, hogy a jobbágyok dorongokkal, vasvillákkal, kapákkal megtámadták a siklósi vár kapuját őrző katonákat. Pisztolylövéseikre kicsit hátráltak, de újra támadtak, és erre vezényelt sortüzet a katonák parancsnoka. — A harcban szétszórták őket, sok jobbágy megsebesült, 12 pedig elesett

A királynő tudta, hogy felelős az események felidézéséért. hiszen a jobbágyokat panaszaik benyújtására az udvar sarkallta. A megye Járót, Pápai Jánost, Varga Istvánt halálra, a többieket börtönre ítélte, a királynő azonban még az év decemberében megkegyelmezett nekik. De szabadlábra helyezésükkor ígéretet kellett tenniük arra, hogy békességben maradnak.

N

em volt eredménytelen a lázadó jobbágyak harca. A kilenced eltörlését, a robotnak leszállítását nem ér- . ték el, de megakadályozták, hogy a földesurak mértéktelen követelése, kizsákmányolása, amit kiépítettek, érvényben maradjon. Mária Terézia a dunántúli parasztok harcai, elsősorban a siklósi véres nap nyomán 1767- bem kiadta az úrbéri rendeletet, amely a földesúr és ? jobbágy viszonyát 1848-ig, a jobbágyvilág végéig szabályoztad

D*. üGZKSB LAJOS ’

Lackó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták

(1935—1944)

Lackó Miklós könyvét a

Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete adja ki. A könyv a magyarországi nemzeti szocialista mozgalmak történetéi írja le. Széles körű társadalmi elemzést ad a nemzeti szocialista pártokról; legnagyobb súllyal a nyilaskeresztes pártot veszi vizsgálat alá.

A második világháborúba torkolló nemzetveszejtő politikáról és a népellenes terrorakciókról felnőtt lakosságunk saját tapasztalatai alapján sok ismerettel rendelkezik. Az utóbbi években eseménytörténeti írások is széleskörűen foglalkoztak a korszak rémtetteivel. Laczkó Miklós írása nem tekinti feladatának az

ismert események megismétlését; tudományos igénnyel vizsgálja és tárja fel a társadalmi okokat. ,

A nemzeti szocialista nyilasmozgalom politikai programját négy alapelv jellemezte: 1. a nacionalizmus, 2. az antiszemitizmus, 3. agrárus. 4. keresztény világszemlélet. Lackó Miklós áttekintést ad ezekről és kimutatja, hogy a Magyarországra visszatért hivatalnoki kar, a hadsereg tiszti kara, a kispolárság, az elszegényedő dzsentri csoportok lényegében a középosztályhoz ragaszkodás és oda törekvés képzete a jobboldali pártcsoportosulás társadalmi bázisát. Ezen túlmenően a munkásságból a lumpen elemek között volt jelentős tőmegbefo- lyása, de az igazi munkástömegekre nem tudott erőteljes hatást gyakorolni.

Laczkó Miklós könyve széles körű elemzést ad a Nyilaskeresztes Párt megerősödésének körülményeiről az 1930-as évek végéről: 1938—1939-es évek képezték a nyilasmozgalom tetőpontját. A képviselő- választás adataival, a nemzeti és nemzetközi politikai helyzet bonyolult összefüggéseivel sokoldalúan elemzi a nyilas párt helyzetét. A nyilasok pártja abban a feloldhatatlan ellentétben volt, hogy a párt felső vezetése úri fasizmust, szalonképes politikát akart megvalósítani a dolgozók között, a párt tagsága

számára pedig forradalmi 'célokat hangoztatni kénytelen.

A hivatalos, úri jobboldali törekvéseket tulajdonképpen a mindenkori kormány képviselte; a nyilasok ebben sajátos arculattal nem vehettek részt, a német fasizmus tetszését sohasem nyerték meg. A könyv részletesen elemzi a kormányok és a nyilasok viszonyát, a nyilasok és a német hivatalos körök nyílt és titkos kapcsolatait.

A Nyilaskeresztes Párt vérgőzös uralma a hivatalos kormánypolitika mindinkább jobboldali beállítottsága, és fejlődésének öntörvénye következtében 1944. október 15- ével következett be.

A könyv valósághű képet ad ennek az embertelen Irányzatnak útjáról, mely pusztulási és mérhetetlen szemvedéseket hozott az emberek millióira. A könyv méltán vált ki nagy érdeklődést a történelmet, a munkásmozgalmat, a politikai harcot tanulmányozók, a párt- oktatásban részvevők között.

Bánfai Józsefné

Viharban új születik

(Folytatás a 9. oldalról)