Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-11 / 137. szám
1966. JŰNICS 11. 2 napló S zerte a világon minden ország népét elsősorban a béke kérdése foglalkoztatja. Felszámolni a veszedelmes háborús tűzfészkeket, létrehozni a nemzetközi biztonságot — alapvető és sürgető feladat. Ennek megvalósulása nélkül a végzetes zsákutca veszélye fenyegeti a Kelet és a Nyugat országai közötti kapcsolatok megjavítását, a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élését. Genfben június 13 és 16 között megtartja soron lévő ülését a Béke Világtanács, amelyen küldöttség képviseli a magyar békemozgalmat is. A békeharcra ma nagyobb szükség van. mint valaha — állapította meg Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén. És mintegy summázva a BVT ülésére utazó magyar küldöttség és az egész magyarországi békemozgalom álláspontját, kijelentette: „Népünk egységesen elítéli és megbélyegzi az amerikai imperialisták agressziós cselekedeteit, továbbra is testvéri együttérzéséről biztosítja a hősiesen küzdő vietnami népet és megad számára minden lehetséges támogatást. — Az Egyesült Államok imperialistái egyre inkább elszigetelődnek, háborús politikájuk bázisa szűkül. Azok az erők is szembefordulnak vele, amelyekre korábban támaszkodhatott. Ezt mutatja annak a második polgárháborús frontnak a kialakulása Dél-Viet- namban, amelyet a buddhista tüntetések is jeleznek. Erősödik és növekszik a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front nemzetközi tekintélye. Meggyőződésünk, hogy a népek szabadságát nem lehet lehozni”. Kállai elvtárs leszögezte továbbá: Népünk teljes támogatásáról biztosítja a szocializmust építő hős kubai népet. Amerika imperialistáinak féktelen agressziója Ázsiában, és a nyugatnémet militaristák gyújtogató revamspolitikáj a Európában olyan jelenség, amely nyugtalanítja és felháborítja a béke híveit minden örszágban. Törvényszerű az, hogy magában az Egyesült Államokban Johnson elnök népszerűsége az egykori 80 százalékról 50 százalék alá zuhant. De minden újabb közvéleménykutatás, a tények minden újabb felmérése, e folyamat gyorsulását jelzi. Lehet-e másra következtetni például, az amerikai értelmiség legújabb nagyszabású demonstrációjából? Ismeretes, hogy mintegy 6500 amerikai neves közéleti személyiség keményen elítélte a Fehér Ház vietnami politikáját és a konfliktus békés megoldását követelte. A szóbanlévő egyetemi tanárok, tudósok, művészek és írók nyűt levelét a New York Times tette közzé, mit sem törődve a kormányzat növekvő ingerültségével. T alán még ennél is nagyobb nemzetközi visszhangja támadt Bertrand Russel legújabb békeakciójának. Rus- sfel, az egész világon ismert filozófus és békeharcos szoli- ' daritási üzenetet intézett a vietnami néphez. Üzenetében szükségesnek mondotta, hogy nyilvánítsák háborús bűnösnek Johnsont, McNamarát, Ruskot, Lodge-ot és velük együtt mindazokat, akik felelősek a Vietnamban folyó emberirtásért. Vietnamban lángfegyverek. vegyianyagok és baktériumfertőzések révén tulajdonképpen népirtás folyik. Mindez — indokolja Russel a javaslatát —, egy újabb nürnbergi per anyaga, s a bűnösök a világközvélemény kiemelkedő személyiségeiből álló bíróság előtt feleljenek — ha jelképesen is — tetteikért. A nemzetközi békeharc fokozása elengedhetetlen szűkségesség. Feszültségekkel teli a légkör, növekvő Í i nyugi alrusá” Amerikában Jartin Luther King — a James Meredith elleni merényit utáá —. kájeJejitette; Eljött a nagy összecsapás ideje és Mississippiben folytatódik a „félelem elleni” menet. Más formában, de ugyancsak a nép jogokért, nem szűnik a küzdelem Dominikában sem. Balaguer győzelmét erősen vitatják. Bosch több híve elhagyta az országot, mások a terror fokozódásától tartva, menedékjogot kértek egyes latin-amerikai nagykövetségektől. Balaguer taktikája ugyan a békés kibontakozás álarcában jelentkezik, szeretné együttműködésre bírni Boscht és híveit, ez azonban mit sem változtat a feszültség okán; az USA-megszáHók jelenlétén. És miközben az angol tengerészek bérmozgalma mind jobban elmérgesedik és az európai tőkés országokat heves és nagyméretű sztrájkok rázzák meg, Brüsszelben nem kevésbé heves politikai parik- ráció folyt a NATO-értekez- leten. Úgy tűnik, megegyezés jött létre, ami az ügyrendet illeti, de a válság fennmaradt. Nem oldották meg az alapvető konfliktust, és Franciaország eredeti álláspontja mit sem változott. Erre a tényre utalnak azok a nyugati vélemények, amelyek szerint Wilson és Rusk Londonban megvizsgálták ugyan a NATO helyzetét, de ezzel csak a — halottkém szerepét töltötték be. Csou En-laj Román éba lato at Bukarest: Bukarestben pénteken délután hivatalosan bejelentették, hogy Csou En-laj június folyamán kínai párt- és kormányküldöttség élén Romániába látogat. A kínai küldöttség az RKP Központi Bizottságának és a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának meghívására tesz baráti látogatást Romániában. II Szovjetunió segíti a felszabadító és forradalmi mozgalmakat Brezsnyev választási beszéde E bben a nagy nemzetközi forrongásban a szocialista országok békepolitikája fix pont. Koszigin szovjet miniszterelnök egyik legutóbbi beszédében leszögezte; a Szovjetunió hajlandó együttműködni minden kormánnyal, amely a népek biztonságának megszilárdítását és a nemzetközi feszültség enyhülését kívánja. Kijelentette továbbá: a jelenlegi helyzetben különösen nagy jelentőségű az ösz- szes haladó erők, elsősorban a testvéri kommunista pártok és szocialista országok összefogása. A szocialista országokat az érdekek mély közössége egyesíti. Lehetségesek ugyan nézetkülönbségek egyes kérdéseket illetően, de ezek nem szoríthatják háttérbe az egység elvi alapját. Mindent egybevetve, nem kétséges: erősödik a békéért folyó küzdelem, amelyben a széleskörű együttműködés tendenciája, a nemzeti függetlenségüket védelmező népek iránti szolidaritás és a feszültségekért felelős kormányok elítélése mind határozottabb formákat ölt. Indonézia — Malaysia Kuala Lumpur, A malay- siai külügyminisztérium állandó titkára, Sri Ghazali Shafifie csütörtökön Djakar- tába repült, hogy folytassa a már megkezdett tárgyalásokat az indonéz vezetőkkel a két ország viszonyának rendezéséről. Ezt Abdul Razak külügyminiszter pénteken jelentette be. Shafifie az első malaysiai külügyminisztériu- mi főtisztviselő, aki Indonéziában jár az államszövetség megalakulása óta. Mint ismeretes, Indonéziában a „Malaysia szétzúzására alakult parancsnokság” — miközben Sukarno elnök hallgatásával tüntetett — jóváhagyta a további tárgyalásokat. Razak pénteken újságírókkal közölte, hogy Indonézia is valószínűleg külügyminisz- tériumi delegációt küld Malaysiába a „konfrontációs politika” megszüntetésére vonatkozó különféle kérdések megtárgyalására és a hivatalos és végső egyezmény formába öntése céljából. Moszkva: Brezsnyev kijelentette, hogy a pénteken véget- érő választási kampányt a szovjet lakosság nagy aktivitása jellemezte. A felvetett témák sorában a központi helyet az SZKP XXIII. kongresszusának határozatai foglalták el. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára kitért az ötéves terv feladataira, s hangoztatta, hogy a Szovjetunió gazdaságpolitikájának változatlanul fő elve marad a nehézipar elsődleges fejlesztése, mert a nehézipar az alapja a többi népgazdasági ág további fejlesztésének és az ország védelmi képessége fokozásának. Ugyanakkor elvi jelentőségű az SZKP XXIII. kongresszusának az a határozata, amely előírja, hogy gyorsítsák meg a könnyű- és élelmiszeripar fejlesztését, s ily módon növekedésük üteme közelítse meg a nehézipar fejlődési ütemét. Brezsnyev a továbbiakban részletes elemzését adta a Szovjetunió külpolitikai törekvéseinek. A szovjet külpolitika legfontosabb céljának minősítette a szocialista világrendszer erejének és össze- forrottságának megszilárdítását. „Változatlan politikánk lényege abban foglalható össze, hogy megadunk minden lehetséges támogatást a szabadságukat és függetlenségüket az imperializmus ellen vívott harcban védelmező népeknek és segítjük a felszabadító ér A testvérországok életéből Magyar— cselt^z-ová*' egyezmény Prága: Péntek délelőtt Prágában Jozef Lenárt csehszlovák miniszterelnök fogadta dr. Ajtai Miklóst, az Országos Tervhivatal elnökét, akivel baráti beszélgetést folytatott a két ország kapcsolatának további elmélyítéséről. A miniszterelnöknél tett látogatás után dr. Ajtai Miklós és Oldrich Cemik miniszterelnök-helyettes. az Állami Tervbizottság elnöke ünnepélyes külsőségek között aláírták a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki tudományos együttműködési vegyesbizottság V. ülésszakának tárgyalásairól készült jegyzőkönyvet. A magyar delegáció péntek délután különrepülőgépen visz szautazott Budapestre. Erőmű Kubában Havannától ötven kilométernyire, Mariéi kisvárosban épül egy hőerőmű második részlege. Az építkezés befejezése után ez lesz a legnagyobb erőmű Kubában. Kapacitása eléri az 50 000 kilowattot. Az építkezést szovjet segítséggel végzik, s az erőmű gépei a legkorszerűbb szovjet berendezések lesznek. A tudomány és a technika legújabb vívmányait figyelembevevő terveket leningrá- di mérnökök dolgozták ki. Ernesto Kandó milicista őrzi a villanytelepet. forradalmi mozgalmakat. A szovjet külpolitika célja az, hogy következetesen és állhatatosan harcolunk az imperializmus agresszív politikája ellen, a békékéért, a termonukleáris világháború megakadályozásáért és a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett élésének megvalósításáért. Hozzáfűzte, hogy ehhez nemcsak a szovjet népnek, hanem a világ összes többi népének is alapvető érdekei fűződnek. Az Egyesült Államok bűnös vietnami háborúja, a Kuba ellen elkövetett provokációi, a gyarmatosítás igája alól felszabadult népek ellen irányuló mesterkedései, a német mlll- tarizmus újjáéledése a Némert; Szövetségi Köztársaságiban és a revansista törekvések, ezek azok a reális tényezők, amelyek kiélezték a nemzetközi helyzetet, — mondotta, és utalt arra, hogy ilyen körülmények között a Szovjetunió az ország fegyveres erőit a korszerű haditechnika legmagasabb szintjén fogja tartani és a jövőben is megőrzi hadseregének fölényét. Brezsnyev a továbbiakban arról szólott, hogy az utóbbi időkben még szorosabbá, még barátibbá váltak az SZKP kapcsolatai az összes kommunista pártokkal, amelyek tudatában vannak a kommunista világmozgalom egysége jelentőségének. Kötelességünknek tartjuk, hogy a marxizmus—leminizmus elvi alapján állva a többi testvérpárttal együtt odaadóan, türelmesen és állhatatosan munkálkodjunk a világ kommunistáinak egységén. „Az európai helyzet súlyos veszélyeket rejt magában” — folytatta beszédét Leonyid Brezsnyev. Kijelentette: fontos. hogy az európai ügyek menetében fordulat következzék be — Európát a béke és a kollektív biztonság földrészévé keli tenni. Vélemények a brüsszeli NÁTO-tanácskozcísról Személyi változások A Pécs megyei jogú Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága folyó hó 9-én rendkívüli ülést tartott, amelyen Körösi Lajost a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága elnökét, érdemei elismerése mellett, korábbi kérése alapján, tisztségéből felmentette, és Horváth Lajost a végrehajtó bizottság megbízta az elnöki teendők ellátásával, továbbá dr. Bánki Nándort kinevezte a Városi Tanács vb. ipari osztályának vezetőjévé. A végrehajtó bizottsági ülésen megjelent a Minisztertanács képviseletében Ma- róti János valamint Ambrus Jenő, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára. A Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága folyó hó 10-én ülést tartott, amelyen Horváth Lajost, a végrehajtó bizottság elnökhelyettesét, érdemei elismerése mellett, a Megyei Tanácsban viselt tisztsége alól felmentette. * Az MSZMP Pécs városi Bizottságának végrehajtó bizottsága folyó hó 7-én ülést tartott, amelyen dr. Bánki Nándor elvtársat a pártbizottság ipari osztályának vezetőjét, érdemei elismerése mellett, felmentette tisztségéből, és Körösi Lajos elvtársat bizta meg az ipari osztály vezetésével. * A Szakszervezetek Országos Tanácsa ülést tartott, amelyen Karakas Lászlót, a SZOT titkárát érdemei elismerésé mellett felmentette tisztségéből. Somoskői Gábort, akit a Minisztertanács az építésügyi miniszter első helyettesének tisztségétől érdemei elismerése mellett felmentett, megválasztotta a SZOT titkárának és az elnökség tagjának, Virizlai Gyulát, a SZOT elnökségének tagját, a Helyiipari és Város- gazdasági Dolgozók Szakszervezetének volt főtitkárát megválasztotta a SZOT titkárának, Nemeslaki Tivadart, a Vas és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkárát és Kimmel Emilt, a Nyomda- a Papíripar- és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkárát megválasztották az elnökség tagjának. * Az MSZMP Hajdú megyei _ Bizottsági ülést tartott, ame-j lyen Gódor Ferencet, a Megyei Pártbizottság első titkárát, akit a Minisztertanács kinevezett a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettesévé, eddigi munkáját elismerve felmentette tisztségé >1. A pártbizottság Karakas Lászlót, a SZOT volt titkárát behívta tagjai sorába és megválasztotta a Megyei Pártbizottság első titkárának. Az ülésen megjelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. * Az MSZMP Békés megyei Bizottsága ülést tartott, amelyen Klaukó Mátyást, a párt- bizottság első titkárát felmentette tisztségéből. A párt- bizottság elismerését fejezte ki Klaukó elvtárs eddigi tevékenységéért. A Megyei Pártbizottság első titkárává Frank Ferencet, a Megyei Pártbizottság osztályvezetőjét választották. Az ülésen megjelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ülést tartott a Békés megyei Tanács és a tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen Klaukó Mátyási a Megyei Tanács elnökévé választották. Moszkva. A Pravda pénteki számában kommentálja a NATO most véget ért brüsz- szeli tanácskozását. Megállapítja, hogy azok a szervezeti intézkedések, amelyeket a NATO-n belüli bomlás és ingadozások kiküszöbölésére tettek, korántsem szüntetik meg a szervezet mélyreható politikai válságát. A résztvevő országok többségének reális érdekei és a NATO szűk vezetőcsoportjának érdekei között egyre mélyül a szakadék. Ez újabb nehézségeket, újabb megrázkódtatásokat sejtet. A NATO vezetőinek igyekezete azt eredményezte, hogy az ülésszakon sikerült eltemetni az egyik leginkább vitatott kérdést, a nyugati és keleti országok találkozóját az európai biztonság problémáinak megtárgyalására. — Mint a a Pravda a továbbiakban megállapítja, az ülésszakon megmutatkozott: elmúltak már az olyan idők, amikor a merev álláspont az atlanti partnerek viszonyában feltétlenül politikai sikereket hozott az amerikai diplomáciának. London: Brüsszelben zavarodott, megkínzott miniszterek tanácskoztak három napon át, akik — leegyszerűsítve az ügyet — azt próbálták kideríteni, hogy egyáltalán létezik-e még a NATO és ha igen, akkor mit kellene csinálnia, — így összegezi a NATO minisztertanács értekezletét a Daily Telegraph I brüsszeli különtudósítójaj A cikkíró szerint a „tlzéú- négyek” végül is „igen”-nei válaszoltak arra a kérdésre, hogy létezik-e még a NATO, de hogy mit kezd- jenek vele, arra egybehangzó „nem tudom”-mal feleltek. A tudósító rámutat, hogy a kisebb tagállamok nyomására a kelet—nyugati kapcsolatok kérdése került a tanácskozások középpontjába, ami elsősorban de Gaulle elnök közeli moszkvai látogatásának tulajdonítható. A brit és az amerikai külügyminiszter — Nyugat-Németország kívánságának megfelelően .— mégakadályozta, hogy a NÁTO- értekezlet egyértelmű felhívással forduljon Kelet-Euró- pához, az európai problémák megvitatása céljából. Nagy- Britannia sajnos ismét elszalasztott egy alkalmat. Stewart külügyminiszter csaknem láthatatlanná vált az értekezleten. KGST-fanácsbozás Dubnában Moszkva A KGST-nek az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó Állandó Bizottsága Dubnában megkezdte ülésszakát. Az ülésszak munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió küldöttsége yesi részt. Egy hét a világpolitikában j 0 Erősödik a békeharc világszerte # Uj „nürnbergi per” % Wilson és Rusk „halottkém” szerepe 0 Fíx-pont a szovjet békepolitika a nyugtalan világban