Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
Mezei András Könyvhét (Ma Endre rajzát Körkép 66 — Huszonnégy mai Ami a socnmázó válogatás tematikáját illeti, úgy tűnik, hogy a második világháború élménye most kezd igazában beérni íróinknál. A válogatás huszonnégy darabja közül ugyanis hat foglalkozik a háborúval. Közülük Feleki Lászlónak a szervezett tébolyt véresen gúnyoló groteszkja. a „Labdarúgó-mérkőzés” emelkedik M, valamint Tabák András szelíden szomorú rajza egy, a deportálásból visszatért kísfiúróL Barabás Tibor felszabadulási élménye. Cseres Tibor budai ostromképe, Galabárdi Zoltán ellenállási rajza és Illés Endre lélektani írása mind kihordozott, élménytadó művek, de közösek is egyben: nem kerek novellák, de kiemelt regényrészletként hatnak inkább. Virtuóz-írást hármat találunk. Bertha Bulcsú, balatoni impressziója, Szakonyi Károly őszi borongása és T húr zó Gábor kutyahistóriája arról tu dósít bennünket, hogy e három igén felkészült, komoly tehetségű prózaírónk pici ötletből is tud megragadót írni. Rangján alul szerepel Mán- dy Iván. A „Saki” ez az elkapkodott boxoló-karcolat — gondoljuk —■, hogy antifasiszta mondanivalója miatt került a kötetbe s nem stiláris értékeiért. Kolozsvári Grandpierre Emil írása nem azt a mindig világos Grandpierre-t mutatja akit ismerünk. Stílusa fárasztó. Ugyanez áll Thiery Árpád talányos szimbolizmusára. Mennyiségét tekintve a szatíra e kötetben mostohagyerek. Viszont Moldova György ..A verhetetlen tizenegy’ c. sport-karikatúrájával — érezzük — e műfajban egyszeriben a legelsők közé tört fel. Hangja kissé nyers, de szeme a lehető legélesebb. Hatásosan villantja elénk valóságunk egy-egy szilánkját Csák Gvula. Lázár Ervin. Molnár Zoltán és Végh Antal. Oly egyéni sorsokat Írnak le igen éretten amelyek csak az ábrázoltra jellemzők. Talán Molnár napfényes anyácakamagyar novella — képe és Végh letargikus anyóka-portréja igyekezne általánosan érvényeset is elmondani, de ez kettőjüknek helyenként sikerült csupán. Nádas Péter novellája, „A kertész” a kötet stílusban legkonzervatívabb írása. Nem idegen tőle a régies naturalizmus. Ami erénye, az a nyugalmas hang. Palotai Boris elárvult gyermekei viszont nagy mértéktartással megrajzolt és ezért oly hiteles alakok, hogy sorsuk elszorítja szívünket. A kötet leglíraibb írása Veres Pétertől van, az „Ilus és Ban- dika”, mely egy, az asszonyi- ság, az anyaság első sejtéseit átélő lányka mesteri tollrajza. A legtöbb szereplőt Szabó Pál mozgatja a „Szépülő szegénység” című. kisregénynek is beillő elbeszélésében. Életerős, szép ás méltóságteljes írásmű ez a közös gazdálkodós hasznosságát lassan megértő alföldi parasztokról és a művet át meg át szövik a sze- mérmetesen halk humor aranyló szálacskái. Baráth Lajos kissé darabos elbeszélése igen rokonszenves, mert hányás znöi „A Kuszenda-lá- nyok” tornyos testükkel, hihetetlen munkabírásukkal nem valamely hősi pózú szoborrá nőnek előttünk, de magányos asszonyok maradnak, szeretet- revágyók. A válogatás egyik legdöbbenetesebb darabja a „Magány” Vészi Endre tollából. Témája egy süketnéma segédmunkás elárvultsága. vergődése társai között, akik hiába segítenék ki rossz sorsából, de védencük baja előtt bénán áll az orvostudomány. A Körkép 66 összeállítása nagyjából sikerült, mert kevés kivétellel minden besorolt novella kitűnően megírt, ám a kép mégsem teljesen kedveié. mivel a ma témád kisebbségben maradtak itt. Helyes, hogy a „Körkép” most már évről évre rendszeresen jelent kezdk. ám kérdéses, hogy az idei körkép egyenlő-e a mostanában bőséges és változatos novellatermésünk tükörképével? Üíső/f/h.-------- vagy, mint a délutáni nap, f ejésnyi tej, s a tiszta abroszon a zöldpaprika és meleg kenyér, mint most köpfilt vaj, olyan szelíd vagy, mint szélcsendben a délutáni víz, öbölnyi zöld s a homok-sárga part, mint langymeleg föld, széltől jószagú. mint csecsemő arca, olyan szelíd. Levegős a te lényed, mint a táj. Jóllakattál, s mint bölcs, elégedett madár kering a horizont felett az est, szemben bűs hegyek karéja. Hálás Is vagy, mint lankás, gondozott hegyoldalak, s mint jólkezelt borok olyan áttetsző, fényes és nemes — és áldott az arcod és végleges. *■“ A költő „Legendák születőben” című könyvheti kötetéből. IA könyv ünnepe Irta: DARVAS JÓZSEF, a Magyar Írók Szövetségének elnöke N éhány hónappal ezelőtt különböző statisztikai felmérések alapján, több cikket is írtam arról, hogy csakugyan olvasó nép vagyunk-e már, ahogyan sokszor elmondtuk magunkról és, hogy mit olvas a népünk? A kép, ami ezekből a cikkekből, azaz a statisztikai adatokból kialakult, nem volt egyértelműen szívderítő. Illetve, legyünk pontosak: lerombolt néhány magunk gyártotta illúziót. Kiderült az, hogy a felszabadulás előtti helyzethez mérten hatalmasat léptünk előre népünk olvasottsága terén. Számokkal szinte ki sem fejezhető ez a fejlődés, oly nagy mértékben megnőtt a betűt szeretők száma. S ami a legszívderítőbb ebben a fejlődésben: a munkásosztály és a parasztság soraiban a legnagyobb az emelkedés. Ott, ahol a múltban a legnagyobb volt az elmaradottság. És az olvasás tartalmi szintje is sokat emelkedett. A ponyva jórészt eltűnt. A helyét elfoglalta a, jó, vagy legalábbis jobb irodalom. Olyan könyvtári hálózatot éní- tettünk ki, amilyennel egyetlen kapitalista ország se dicsekedhet. Ez a dolog egyik oldala. A másik oldal viszont az, hogy még ezekkel a nem lebecsülendő eredményekkel együtt se mondhatjuk el joggal önmagunkról, hogy olvasó nép vagyunk. Az ország írni-olvasni tudó lakosságának, — ide értve a nagyobb iskolásokat is — alig több, mint 25 százaléka az, aki rendszeresen olvas. És a többi 75 százalék? A fennmaradó háromnegyed rész? Van egy 15—20 százalék, aki időnként, rendszertelenül, elolvas egy-egy könyvet A többi: egyszerűen nem olvas. Felnőtt lakosságunknak több, mint a fele nem ismeri az olvasás örömét Nem ismeri azt az örömet, amikor egy jó könyv elolvasásával lélekben, tudásban, emberségben, a világról való ismereteiben, többnek érzi magát az ember. S bár —, mint az imént* már írtam — a felszabadulás óta sokat nőtt a munkások és parasztok olvasottsága, a nem olvasók arányszáma közöttük még mindig a legmagasabb. Főleg a parasztok között. A falun eladott könyvek mennyisége, értéke évről évre nő, — de hol van még mindig a falusi lakosság arányszámától?! És hány olyan falusi könyvtárról tudunk, ahol bizony a polcokon porosodnak a könyvek... Miért mondom el mindezeket, éppen a könyv ünnepén? Talán, hogy ünneprontó legyek? Éppen ellenkezőleg: hogy világosabbá tegyem az ünnep, a könyv ünnepének az értelmét. Azt, hogy itt nem egyszerűen csupán valami formális dologról van szó. Nem arról, hogy mert ez szokássá, hagyománnyá vált, ünnepeljük a könyvet, a betűt; hogy ünnepi szavakkal felemlegessük szép eredményeinket. Persze, beszéljünk arról is, ami eredmény. Legyünk büszkék mindarra, amire büszkék lehetünk. De ne hallgassuk el azt se, hogy nagyon sok még a tennivaló. Az ünnepi könyvhét nemcsak szép hagyomány, hanem eleven, sürgető tennivalók alkalma. A könyv, a betű, a szellemi kultúrálódás további elterjesztésének az alkalma, és lehetősége. Ünneplés azokkal együtt, akik számára már életszükséglet a könyv; — és a beszélgetés, a tanítás, a felvilágosítás, a szóértés alkalma azokkal, akiket még ezután kell meggyőzni a könyvolvasás hasznáról és szépségéről. S én erre az utóbbira tenném a hangsúlyt. A meggyőzésre. Az új olvasóközönség meghódítására. Azokat se szabad kihagyni az ünnep örömeiből, szépségéből, akik már szeretik a könyvet. Ez igazságtalanság lenne. De tulajdonképpen a könyvszeretők is úgy ünnepelhetnek a legméltóbban, ha — legalább ezen az egy héten át —, maguk is propagátoraivá válnak a könyv- olvasásnak. A könyvhét sikere nemcsak azoknak az ügye, akik hivatásszerűen foglalkoznak a könyvek kiadásával, propagálásával, elterjesztésével. Ez mindnyájunk ügye; országos közügy! Azt mondják, hogy a mással megosztott öröm: kétszeres öröm. S ez igaz. A könyvet szeretők úgy szerezhetnek maguknak kétszeres örömet ezen az ünnepen, ha nem csupán a legjobban vágyott új könyvet szerzik meg a maguk számára, hanem új olvasókat, új könyvbarátokat is hódítanak a ma még nem olvasók — sajnos — hatalmas táborából. Az ünnepi könyvhét után mindig úgy szoktunk számot adni, hogy elmondjuk: ennyi, meg ennyi kötet könyv kelt el, ekkora összegben. S ez az összeg évről évre emelkedni szokott, reméljük, az idén szintén így lesz. Persze, az üzleti forgalom számai, adatai se mellékesek. Az ünnepi könyvhét ugyan elsősorban nem üzleti alkalom, — de a mutatószámai mindig túl is mutatnak az üzleten. Kultúrpolitikai mutató számok is ezek egyben. De az igazi eredmény mégis az lesz, ha az eladott könyvek számának, az üzleti forgalomnak az igazi fedezetét minél több új olvasó jelenti. Az ünnepi könyvhét nemcsak általában a könyv ünnepe, hanem ezen belül különösképpen a magyar irodalom, mégpedig mindenekelőtt az élő magyar irodalom ünnepe. A könyvheti Kiadványok középpontjában is élő irodalmunk művei állanak. És az eddig bevált író-olvasó találkozók megsokszorozódnak. Mindez egyáltalán nem jelenti akár a klasszikus irodalom, akár a külföldi irodalom lebecsülését. Sőt! Egyszerűen arról van szó, hogy az ünnepi könyvhétnek fejlődő, új szocialista irodalmunkat kell mindenekelőtt szolgálnia Nem, mintha minden kor, és az egész emberiség értékeit nem éreznénk a magunkénak, — de mégis ez az irodalom az, amelyet a legközelebb érezhetünk magunkhoz. A mi új valóságunk talajából nőtt, a mi világunkról a leghitelesebben tud szólni, s éppen ezért a szocialista ember formálásában a legtöbbet tud segíteni. De csak akkor, ha mi is ápoljuk, segítjük. Bírálattal is, ha kell. De meglévő értékei megbecsülésével Is. Bírálni valamit s egyben szeretni: nem zárja ki egymást. S az irodalom olyan különös, érzékeny növény, hogy kell a fejlődéséhez a szeretet melege. 0 statisztika adatai azt mondják, hogy az elmúlt években megnőtt az új magyar irodalom olvasottsága. Egy könyvkiadói adat szerint 1960 és 65 között kereken megkétszereződött a kiadott új magyar művek példányszáma. Ez nyilván azt is jelenti, hogy új irodalmunk igazabban, őszintébben és magasabb művészi színvonalon beszél mai életünkről, annak konfliktusairól, a mai ember gondjairól és örömeiről. Nos, ez az ünnepi könyvhét szolgálja még jobban fejlődő, új irodalmunk és népünk találkozását! A könyvhét pécsi vendégei DARVAS JÓZSEF KESZI IMRE CSANÄDY JÁNOS Kiállítás Tompa Kálmán védett magángyűjteményéből nyílik június 8-án kiállítás a Janus Pannonius Múzeum rendezésében a Technika Házában. Az anyagból —, mely több mint háromszáz festményt és szobrot tartalmaz, híres mesterektől — ezúttal a legsivbb darabok kerülnek a közönség elé. SANTA FERENC
