Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-20 / 118. szám

I960, MÄJTJS 20* nupio Találkozás a bástya mélyén Két kilométeres vágathaitás tíz hónap alan A bányamérés bravúrja Két vakakna húzódik az ércbánya III. üzemében egy­mástól 1836 méterre, össze­köttetésük létfontosságú, új bá­nyamező művelését teszi lehe­tővé. mely nagy mennyiségű, kiváló minőségű ércet rejt magában. Még két méter A múlt év februárjában gyors vágathajtó csapatot szer­veztek, hogy az új bányame­ző kiaknázásával ne kelljen két—két és fél évet várni. Ki­számították, ha 190—200 mé­tert haladnak előre havon­ként. a főfeltáró vágat egy év alatt kihajtható... A Dunántúli Napló olvasói már ismerik Hadnagy Józse­fek kiemelkedő teljesítményét, márciusi 241,2 méteres re­kordjuk egyedülálló a magyar bányászat történetében. Hét géppel fúrnak a 3,2 méteres talnszélességben, két és fél méteres fúrószárral. Havi át­lagos előrehaladásuk — sza­bályos biztosítás mellett — 197 méter kilenc négyzetmé­teres szelvényben. Tavaly februártól májusig egy másik vágatban dolgoz­tak kikísérletezték a legmeg­felelőbb munkamódszereket, a későbbiekben 75 napig nem voltak telepítve, így a feladat végrehajtására mindössze ki­lenc és fél hónapjuk maradt. Az üzemvezető térképén nyo­mon lehet követni egyre nö­vekvő havi teljesítményüket. Május 17-én. kedden reggel — a mérések szerint — az 1836 méteres szakaszból már csak másfél, legfeljebb két méter várt kihajtásra. Még egy robbantás, és beérik a ki­lenc és fél hónapi munka gyümölcse. Az ünnepélyes pillanat al­kalmából leszállásra készül Sziklai József igazgató Szo- molányi Gyula főmérnökhe­lyettes, Kocsor Ferenc üzem­vezető és több más vezető be­osztású szakember. Hadnagy József csapatvezető vájár — noha műszakja már régen le­járt — addig nem is jön fel, amíg be nem fejezte munká­ját a csapat, látni akarja a lyukait. Kolsovszky Rudolf körletvezető hétfő reggel óta van lenn — négyórás meg­szakítással —, most feljön izzadtan, fáradtan és boldo­gan, hogy újra leszálljon a „fogadóbizottság"-gal. Az utolsó percek Az üzemvezetés, a körlet­vezető, a bányamérők nagy vizsgája ez: sem szintben, sem oldalban nem lehet 50 centiméternél több eltérés, a közel két kilométeres vágat­nál. Ha a vállalat a bánya­műszaki egyetemhez fordul, 60—80 ezer forintot kértek volna a bemérés elvégzéséért. íme a váj vég, ahol a lyu­kasztás után üdvözölhetjük majd Hadnagy Józsefet és a többieket, néhány méterre vannak most is, de a vájvég túlsó oldalán, egyelőre még több kilométert kellene meg­tenni kerülő úton, hogy elér­hessünk hozzájuk. Hogy7, hogy nem, a közelben találtak el­foglaltságot a bányamérők is, hogy robbantás után rögtön iderohanhassanak. Kocsor Fe­renc eddig attól félt, hogy idő előtt bekövetkezik a lyukasz­tás, most csak általában ide­ges, sétál fel és alá, időnként leguggol, amikor a többiek ülnek, de egyhelyben maradni nem tud. Sziklai József jó módszert talált idegességének levezetésére. Oda hívja Jobb Józsefet, a központi bányamé­rési osztály vezetőjét, „aggo­dalmának” ad kifejezést, hát­ha mégsem volt pontos a mé­rés... De Jobb Józsefet nem lehet megingatni biztonságá­ban ..Húsz centiméteren belül lesz az eltérés” — mondja nyugodtan. Az ugratás, a várakozás már nem a vájvégnél zajlik, minden pillanatban lőhetnek, biztonságos helyre húzódtunk. 12 óra 35 perc. Nagyon tá­volról robbanás hallatszik, egyáltalán nem remegteti meg a folyosót. Ez bizony nem lyukasztott Mindenki Jobb Józsefet keresné a tekinteté­vel, kiderül, hogy jó öt perce elment. Elindulunk azért a vájvég felé. Útközben többen meg-megállnak egy pillanatra, veregetik ruházatúkat, rávilá­gítanak a lámpával. Persze. Ha kilyukadt a vájvég, a hu­zat visszafelé viszi a levegőt. Igen, mint ahogy viszi is! Az elől haladók szaladni kezde­nek, a vájvég falán máris temérdek lámpa fénye imbo- lyog. Aztán lassan megfordul­nak az emberek. Lyuk nincs. Uey látszik, csak tréfált a huzat. Mi történhetett? Pilla­natnyilag nincs mit tenni, ki­szállunk a külszinre. Siker De Hadnagy Józsefék lenn­maradnak. A bemérésben nem lehetett hiba, talán a köz volt vastagabb, mint gondolták. Füstre várnak, majd hozzá­látnak ismét a fúráshoz, töl­téshez, mintha most kezdték volna a műszakot. — És siker koronázza erőfeszítésüket. A két vakakna május 17-én 19 óra 15 perckor megszűnt vak­akna lenni, az eredeti tervek szerint 1836 méteres főfeltáró vágatban találkozott. Kéri Tamás Ma estes rádióyetélkedo Ma este 20 óra 20 perctől 22 óráig rendezik meg a Kossuth rádióban Hajdu- Bihar megye és Debrecen város, illetőleg Baranya me­gye és Pécs város közötti honismereti vetélkedőt. A rendező bizottság ezúton is kéri Pécs város lakosságát, hogy lehetőleg hallgassák a műsort és amennyiben a kérdésekre helyes választ tudnak, telefonon azonnal értesítsék a Fegyveres Erők Klubját, ahol a vetélkedő­ben résztvevő pécsiek vívják a szellemi küzdelmet. A klub telefonja: 17-89, 51-82. Kazinczy-díj A Kazinczy-díj Bizottság döntése alapján az 1965— 66-os tanévben a helyes magyar kiejtés országos ver­senyében legjobb eredményt elért húsz középiskolai ta­nuló kap Kazinczy-emlék- érmet. Kitüntető oklevelet, valamint 500—500 forint pénzjutalmat. A szép ma­gyar beszédért ezúttal elő­ször jutalmaznak középisko­lás diákokat, akiket a ne­mes versengésben részt vett 26 fiatal közül választottak ki. Az emlékérmeket és a jutalmakat május 28-án a győri Rába filmszínházban sorra kerülő ünnepségen adja majd át Péchy Blan­ka, a Kazinczy-díj alapítója. Félmilliárd forintos gyár a mohácsi Duna-parton Az üzem „személyi” adatai: Mohácsi Farostlemezgyár. Fo- gantatott 1952-ben az Orszá­gos Tervhivatalban, de szüle­tése elhúzódott 1956-ig, ekkor kezdték építeni Mohács fölött a Duna-parton, mintegy 70 holdnyi területen. Három év múlva, 1959. április elsején indult a próbagyártás és jú­nius 12-től tervkötelezettség­gel termel az üzem. Hazai lakkal Már az első években is nagy érdeklődés nyilvánult meg a farostlemezek iránt és ami­kor a későbbi években meg­épült a lakkos, illetve a lami- nátos üzem, a könnyű és szép kivitelben készült — savnak, lúgnak, hőnek ellenálló — termékekből nemcsak a bú­toripar igényelt már nagy mennyiséget, hanem a jármű­ipar is. Vasúti személykocsik, személyszállító hajók belső burkolatára kitűnően alkal­mas a színes és mintás farost­lemez. A felületkezelt lemezek alapanyagát az alapüzemek állítják elő kemény farostle­mezként. Az alapanyagra többszínű lakkot szórnak rá automatikus szóróberendezés­sel. Az üzem évi lakkszük­séglete körülbelül 450 tonna, Az új üzemrész présgépén készülnek a mintás lemezek. Biológus-vándorgyűlés Csütörtökön dél­előtt a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájá­ban tartották meg a Magyar Bioló­giai Társaság VII. vándorgyűlését. Dr. Lissák Kál­mán Kossuth-dí- jas akadémikus, a Pécsi Élettani-Bio lógiai Intézet igaz­gatója, a vándor- gyűlés elnökének megnyitó szavai után D. Lacy lon­doni professzor lépett elsőnek a szónoki emclvény­amelyet szintén import útján kell beszerezni. A múlt év­ben ebben a vonatkozásban is hazai kísérletek folytak, és azok eddigi eredményeként az idén, bár kisebb színvá­lasztékban, már hazailag elő­állított lakkot használnak fel. Valószínű, hogy a következő évben már nem lesz szükség az importált lakkra. Nagy érdeklődés A Mohácsi Farostlemezgyár összberuházási összege eddig 508 millió forint. Ebből kö­rülbelül 200 millió forint az építkezés költsége, belföldi gépekre 58, importgépekre pedig 174 millió forintot for­dítottak. Az egyéb jellegű be­ruházások összege nem egé­szen 70 millió forint. Az üzem jelenlegi évi ter­melése 40 000 tonna, de az alapüzemekben svéd gépek beállításával 5000 tonnával növelik az évi termelést. Erre az év októberében sor kerül. A Mohácsi Farostlemezgyár termékei iránt külföldről is érdeklődtek a hatvanas évek elején, s így került sor gö­rög exportra, s kisebb tétel­ben szállítottak francia és olasz megrendelőnek is. Ex­portszállítás jelenleg nincs. Többen sajnálják a külföldi piac felmondását, mondván, hogyha az üzem betört ter­mékeivel a külföldi piacra, akkor a piacot tartani kelle­ne, illetve bővíteni, más szak­emberek érvelése viszont az, hogy a piac felmondását a nagyfokú belföldi igény in­dokolta, pontosabban itt köz­vetett exportról van szó, hi­szen hajókba, vasúti személy­kocsikba beépített, illetve » bútoripar által felhasznált farostlemezek végül ugyan­csak külföldre kerülnek, de ez devizaffnzdélkodás szem­pontjából kifizetődőbb. A gépeket szállító svéd eér 20 000 tonna évi kapacitásra adott garanciát, az NDK-gc- pek garanciális kapacitása évi 10 000 tonna farostlemez volt. E két garanciális kapacitást azonban az üzem ma már túl­szárnyalta 24 000, illetve ifionn tonnára. Hozván sikerült éri a nagyon jelentős termelésnö­vekedést (évi tízezer tonna pluszról van szó) elérni? Egy­részt kisebb újítások, valami­vel hatékonyabb műszaki fej­lesztés révén, de a tiszteletre­méltó eredményt elsősorban egy nagyon gondosan előké­szített, illetve végrehajtott szervezés szülte meg. Az üzem termelése 6-|-2-es rend­szerben folyik. Kevés a szakmunhás A farostlemezgyár nagyjá­ból megoldotta Mohács és a környező községek munkaerő­felesleg problémáját. 1959-től kezdve a gyár létszáma 280 főről 826-ra növekedett. A? üzem összlétszámának 31 százaléka nő. Uj, fiatal gyár­ról van szó, következésképpen a kezdeti nehézségektől nem mentes. Kevés a szakmunkás, s bár az üzem több dolgozója napi munkája után elvégezte a technikumot, ezenkívül négy gyári ösztöndíjas szerezte meg a mérnöki diplomát, másik népv fiatal pedig jelen pilla­natban végzi az egvetempt ugyancsak ösztöndíjjal, a szakemberutánpótlás még kö­zel sincs biztosítva. \Jttöliáeii as szőrűjük Magasan a fejünk fölött tűz a nap és izzasztó me­lege árnyékba hajtja az embert. A palántáknál úgy hűsölnék a kertészlányok, hogy a locsoló rózsa csil­logó vízcseppjeit egymásra irányítják. Rájuk is szól Balázsné: — „Inkább a pa­lántára a vizet”. Derűs a hangulat, pedig a mohácsi Uj Barázda Tsz asszonyai — vagy százötvenen — má­sodszor fáradtak már el a munkában. Balázsné toborozza a ri­portalanyokat is. Reisz Jó- zsefnét hívja, a rivális mun­kacsapat vezetőjét, aztán a gyékényfonatok felé int: Deákné, jöjjön maga is! Három asszony, sok min­denben hasonlítanak egy­másra: a kertészetben dol­goznak, tsz-tagok, mind a háromnak „idegen” cégnél keresi a kenyerét a férje. Szeretik a munkát és na­ponta három műszakot vál­lalnak magukra. — Hármat? — Reggel négykor kez­dünk — mondja Balázs Fe- rencné — és most számolja: kilencig a kelkáposztában dolgozunk. Megszedjük a napi exportot, a piaci árut, iádázzuk és megyünk to­vább. Hagymát kapálunk, paprikát, paradicsomot pa- lántázunk, a napraforgóban dolgozunk este hatig. Ak­kor hazamegyünk és kö­vetkezik a harmadik mű­szak. Főzés, takarítás, a jó­szág etetése. — Hány gyermeke van? — Négy, s nincs mellet­tük senki, nagymama vagy rokon. Sok munka van ve­lük is. — Hogy bírja a strapát? — Megszoktam már, ak­kor lenne rossz, ha elma­radna — az órájára néz —, negyed négykor mindig fel­ébredek, ha virrad, ha nem. A tsz-kertészet melegházá­nak falához negyvenkét ke­rékpárt támasztottak az asz- szonyok. Van ugyan saját autóbusza a közösnek, de ők vállalták a mindenna­pos kerékpározást. Hajnal­ban a kelkáposztaföldre. Ak­kor kilenckor útba ejtik az otthonukat. Szórnak egy marék kukoricát a lábas­jószágnak, megreggeliznek és mennek tovább a rétre, a kukoricába, ahol éppen munka van. Az elnök me­sélte: az asszonyoknak kö­szönhetik, hogy a nyolcvan hold kelkáposztából már 32 súlyvagonnal — száz vasúti vagonnal — küldhették Ausztriába, Csehszlovákiá­ba, a Német Demokratikus Köztársaságba. Az asszo_- nyok kapálták meg a 142 hold hagymát, száz holdon palántáztak, háromszor ka­páltak a szőlőben, kétszer meg is permetezték. — És naponta négyszer friss zöldséget küldünk a mohácsi piaci standra. Ol­csóbban is adjuk, szebb is az árunk, mint a kofáknál. Ezt megintcsak az asszo­nyok dicséretére említette az elnök, én viszont arra voltam kíváncsi, hogy mit szólnak az erdészetnél, a tanácsnál, a méhészszövet­kezetnél dolgozó férjek, ami­kor pirkadatkor eltűnnek otthonról az asszonyok és csak a naplemente veti őket haza. — A férfiakéval egyen­rangú munkát végzünk — mondja Reisz Józsefné —•, mi megbecsüljük az ő mun­kájukat, ők pedig tisztelik a miénket. — Már hogyne tisztelnék — folytatja Balázsné —> mi­kor többet is keresünk, mint ők. Reiszné például tavaly 23 ezer forintot keresett. A múlt hónapban a jövedel­me meghaladta a kétezer forinot és ennek ötven szá­zalékát ki is fizetik neki minden hónap első felében. — Itt mindenki megtalál­ja a számítását, ha dolgo­zik — mondja Deák Imré- né —, persze, csak ha dol­gozik. Mi keresni akarunk, ezért kelünk hajnalban, vál­laljuk a vasárnapi mun­kát is, de megvan az értel­me. Például — túl a férfiaké­val vetekedő havi kerese­ten — Balázs Ferencné öt tsz-taggal tíznapos német- országi jutalomkiránduláson volt a napokban. A szövet­kezet gondoskodik az ebéd­jükről. Ma is zöldséges rizsleves volt és fasírozott tört burgonyával, öntött sa­látával. — És hozzá egy üveg sör. — Mennyit fizetnek érte? — öt forintért kapjuk az üzemi konyhán és még a helyünkbe is szállítják. — A sört is? — Azt az útszéll boltban vesszük, mert úgy gondol­juk, hogy férfimunkához férfiszokás is megjár. A többi asszony már be­fejezte az ebédet, kimentek a földre. A három asszony kerékpáron indul utánuk. Mire a kukoricaföldre érünk, már három asszony- csapat hajlong a kapa mö­gött egy nagy táblában. Az ütemes hajlongás zsibbaszt- ja a derekukat, de Balázsné szerint nem fáj, mert... „nincs időnk a derékfájást észrevenni!”. Gáldonyi Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom