Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-16 / 39. szám
2 IlUplO 1966. FEBRUAR 1«. Vihar az indiai parlamentben Uj Delhi: Indira Gandhi miniszterelnök-asszony kedden a parlamentiben a politikai támadások kereszttüzébe került. Az indiai parlament először ült össze azóta, hogy Indira Gandhi elfoglalta a miniszterelnöki széket. Az ülés azzal kezdődött, hogy egy független parlamenti képviselő a kormányt elítélő határozati javaslatot terjesztett be azon az alapon, hogy a miniszterelnök nem foglalkozott „erélyesen” a keralai éhségtüntetésekkel. A határozat megszavazásához ötven szavazat kellett. A jobbszámy képviselői közfelkiáltással támogatták az indítványt, s ezzel napirendre erőszakolták. A határozati javaslat a bizalmatlansági szavazás felvetésétől abban különbözik, hogy csak az eredeti napirend megváltoztatását, illetve az ülés esetleges elnapolását idézheti elő. Mikőziben az ülés tartott, a szélsőjobboldali hindu politikai csoportosulás, a Dzsan Szangh (Indiai Néppárt) hívei zajos tüntetést rendeztek Uj Delhi utcáin és a parlament előtt' a taskentá megállapodás ellen. A sárga zászlókkal felvonuló tüntetők azt követelték a kormánytól, hogy tagadja meg a taskentá egyezményt A brit légierő „legyőzte“ a brit flottát a költségvetési csatában London: Kedden délelőtt 48 órán belül negyedszer ült össze a brit kabinet, hogy eldöntse a légierő és a hadi- tengerészet költségvetési csatáját. A vita akörül folyik, hogy a következő évtizedben a hadiflottára vagy a légierőre alapozzák-e Nagy-Britannia ..Szueztől keletre betöltött katonai szerepét”. Az admirálisok és a légl- marsallok elkeseredett vitájában mindkét oldalon lemondással fenyegetőznek. Jóllehet, a kormány még nem közölte végső döntését, az angol sajtó kedden egybehangzóan azt jelenti, hogy a flotta elvesztette az ütközetet. A konzervatív ellenzék máris azzal vádolja Healey hadügyminisztert, hogy „elsüllyesztette” a nagymúltú brit hadiflottát, amely egykor hét tengeren uralkodott. A „választásban” nagy szerepet játszik a Washington De Gaulle pokolgépes merénylőinek bírósági tárgyalása Párizs: A Mont Faron-i „összeesküvők” perében a párizsi államvédelmi bíróság kihallgatta a De Gaulle elleni pokolgépes merénylettel gyanúsított vádlottakat. A két fő vádlott, Yves Rossignol főiskolai hallgató és Gilles Bus- cia tanító kijelentették, hogy nincs mondanivalójuk és nern válaszoltak az elnök kérdésedre. A többiek tagadták a vádat, vagy arra hivatkoztak, hogy „álmerényletről” van szó. Az OAS-ősszeesküvők védői rendőrségi ■ provokációként igyekeznek feltüntetni a merényletet. Kétségbe vonják a Hangulatkeltők és a falusi munka vádirat állításait, amelyek az egyik összeesküvőnek, a Svájcba szökött Sámuel Lehmann idegenlégiós katonának vallomásán alapulnak. Kérték, hogy a bíróság tisztázza, hogyan jutott a vád képviselője Lehmann vallomásának birtokába. hivatalos támogatását élvező amerikai repülőgépgyártó monopóliumok nyomósa. Washington nemrégiben száz ■ mih.ó fontsterling értékű repülőgépmegrendelést, „engedett át” Nagy-Britanniának a szaúd-arábiai légierő felújítására. Ennek az ügyletnek hallgatólagos feltétele az volt, hogy Nagy-Britannla viszont az F—111-et rendeli meg. Londonban kész ténynek tekintik, hogy Healey hadügyminiszter már az amerikai gépek megrendelésére szóló kormányfelhatalmazással repül szerdán Washingtonba. Az angol kormánynegyedben lezajlott légi—tengeri ütközet füstje ugyanakkor jótékony homályba borította Healey és McNamara amerikai hadügyminiszter újabb találkozójának tulajdonképpeni célját, a nyugatnémet „nukleáris részesedés” kérdésének megvitatását. Úgy tudják, hogy a vasárnap este óta sorozatos minisztertanácsi üléseken ez a kérdés is heves vita tárgya volt. A Trybuna Ludu a millenniumi ünnepségről Varsó: A keddi Tiybuna Ludu kommentárban foglalkozik azokkal a meghívásokkal, amelyeket a lengyel püspöki kar az ez év májusában Czestochowában megrendezendő millenniumi ünnepségekre küldött A „Konok tények” című kommentár rámutat, hogy eddig 56 ország püspöki karát hívták meg, de ebben a számban nem szerepel sem Magyarország, sem Csehszlovákia E késedelem politikai jellegét lehetetlen észre nem venni. A sajtóban tett megjegyzések után a lengyel közvélemény csak kerülő úton, a nyugatnémet sajtóból értesült arról, hogy azóta ez ügyben is történt némi változás, amennyiben a lengyel püspöki kar meghívta a Rómában élő Beran csehszlovák érseket. A magyarok meghívásáról azonban még további tárgyalások folynak. Meghalt Eisemann Mihály 68 éves korában, hosszú betegség után kedden elhunyt Eisemann Mihály zeneszerző. A Zeneakadémián Kodály, Siklós és Weiner tanítványa volt. Müvei nagy népszerűségnek örvendenek, operettjei nemcsak hazánkban, hanem Prága, Varsó, Bukarest, Bécs, Berlin, Párizs, Róma és London dalszínházaiban is sikert arattak. Különösen az „Egy csók és más semmi”, az „Én és a kisöcsém”, a „Fekete Péter” és az utóbbi évek legnagyobb sikerű Eisemann-ope- rettje. a , .Bástyasétány TT” vonzotta a színházakba a műfaj kedvelőit. Eisemann Mihály temetésé- séről később intézkednek. Megrendítő az a logika — folytatja a lap, ahogyan a lengyel püspöki kar Wyszyns- ki vezetésével a kereszténység felvételének ezer éves évfordulójával kapcsolatos politikai kampányt szervezi. Dominüiai e’entús Santo Domingo: A dominikai fővárosban hétfő éjjel összetűzésekre került sor. A város különböző pontjairól lövöldözést jelentettek, jóllehet az utcákon amerikai ejtőernyősökkel megerősített járőrök cirkáltak. Az összecsapások során egy amerikai katona megsérült, később a város rendőrfőnöke kijelentette, hogy letartóztattak egy dominikai rendőrrel összetűző személyi Francisco Rivera Caminero dominikai sorhajókapitány, az ellenforradalmárok egyik vezetője hétfőn este útban Washington felé. Floridába érkezett. Mint ismeretes, Caminero egyike azoknak, akiket Godoy elnök egy korábbi rendelettel külföldi diplomáciai szolgálatba helyezeti Amerikai „tisztogató“ hadművelet Dél-Vietnamban Thu Xuan, Dél-Vietnam: Jelenet az amerikai ..tisztogató hadműveletből. Egy helikopter gépfegyveres cg., egeket tes le a füst- és könnygázzal előzőleg elárasztott területen. Thu Xuan, Dcl-Vietnam: Köhögve, könnyektől fojtogatv reszketve bújnak elő a gyermekek és asszonyok rejtekhelyül ről, ahova az amerikaiak támadása elől bújtak. Az amerik csapatok füst- és könnygázt alkalmaznak, hogy megadási kényszerítsék a szabadságharcosokat, a falvakban azonba csak gyermekek és asszonyok vannak így őket füstölik 1 kínozzák a gázgránátok. Ki keres a vietnami háborún? New York: A U. S. News And Word Report legfrissebb száma adatokat közöl arról, hogy a vietnami háború újabb mammut-profitokat hoz a nagy amerikai monopliumok- nak. Az 1966-os év első felében a kormány repülőgépekre, bombákra, katonai járművekre szóló megrendelései elérik a 14.6 milliárd dollárt, vagyis csaknem kétszeresen megha- tadják a tavalyi összegeket. Különösen nagy hasznot vágnak zsebre a repülőgépgyártó cégek, amelyeknek megrendeDoigozókat felvesznek SzŐIőmunkásokat magyaregregyt szőlészetünk be, állandó munkára felveszünk. Fizetés bérszabályzat szerint. Elhelyezés munkásszálláson. Jelentkezés Bm. Mezőgazda- sági Vállalat Pécs, Xavér u. 18. Munkaügy. (33221) Az ÉM. Bm. All. Építőipari Vállalat több éves gyakorlattal rendelkező üzemtechnüaist felvesz a TMK-mühelyébe. Jelentkezés Pécs, Rákóczi út 56 sz. Gépészeti osztály. (33207) # Az ÉM. Betonelemgyártó Vállalat pécsi Betonárugyára változó munkahelyre festő szakmunkást alkalmaz. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Pécs, Siklósi út 10 sz. (33218) Az EM. Betonelemgyártó Vállalat Pécsi Betonárugyára hlrdi Üzemébe kettő villanyszerelő és egy motorszerelő szakmunkást alkalmaz. Jelentkezés a hlrdi üzemvezetőnél. (33148) * 12. AKÖV műszaki Főnöksége hegesztő vizsgával rendelkező lakatost és segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés Pécs, Rózsa Ferenc u. 22. Műszaki Főnökség. (33248) * Asztalos szakmunkásokat és vascsiszoló segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés Pécsi Vegyesipari Vállalat Irányi Dániel tér 9. Munkaügy. (151) Pannónia Sörgyár felvesz gyakorlott kazánlakatost, jelentkezés: munkaügyön. (182) Gépim! tudó általános adminisztrátort, szerződéses munkaviszonyban alkalmaz a Pécsi Fényképész Ktsz. Jelentkezés: Pécs, Kossuth L. u. 10. (143) lései elérik a kilenc milliái dollárt, s még nagyobb ősz gekre számíthatnak a vietn mi események alakulását függően. Jól jártak a gépkocsigyár üzemek is. A Chrysler-Művi állítják elő az M—60-as ta kokat, a Ford Művek a külöi leges terepjáró gépkocsik! a General Motors üzemei i önjáró ágyúkat — közli i amerikai hetilap. LAPZÁRTAKOR ÉRKÉZÉT A sai górni amerikai katon szóvivő kedden közölte, hex a vietnami partizánok tenge aknával elsüllyesztették i amerikai flotta egyik Swi típusú motoros őmaszádját, Sziámi-öbölben. A Swift 1 pusú gyorsnaszádók ameíye nek sebessége rendkívül nag néhány napja érkeztek Dó Vietnamba. Fiatalok9 jelentkezzetek vájártanulónak a Mecseki Szénbányászati Tröszthöz! Felvételi feltételek: i általános iskolai végzettség, életkor 14 évtől 16 éves korig. Érdeklődni lehel levélben vagy személyesen. — Részletes tájékoztatást ad a tröszt személyzeti osz- 'álya (Pécs. Déryné u. 9 sz t vagy 501-es Vájártanuló Intézet Igazgatósága (Komló, Ságvári Endre utca). Felveszünk pécsi munkahelyre SEGÉDMUNKÁSOKAT BÁDOGOSOK MELLÉ. Szállást biztosítunk! Jelentkezés: ÉM Gyárkémény-. Kazán-, Kemenneépítő, Hó- és Sav- szigetelő Vállalat pécsi kirendeltségén: Pécsi Hőerőműben. ..Télen üde , szép a lőhpempós krémmé # gondozott and (Folytatót az 1. oldalról) dologzói nem bírnak az időjárás okozta felgyülemlett munkákkal. Segítséget kellett adni. Munkások, katonák, diákoki mentek segíteni. Nem kisebbítve e segítség értékét, —• a munka zömét mégiscsak a mezőgazdasági dolgozók végezték. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy faluról mennyi fiatal munkaerő került az iparba, hogy az átlag-életkor a termelőszövetkezetekben 54 év, hogy a mezőgazdaság gépesítésének még csak a közepe táján tartunk. Gondoljunk erre és kiderül: Szó sincs arról. hogy nem dolgozik a paraszt. Ellenkezőleg. Miből lenne a javuló falusi élet is, a lakáskultúra fejlődése, a gyarapodó műveltségi színvonal, a jobb öltözködés és a többi, ha nem a munkából? Ez utóbbira megjegyezhetik: ..A háztájiból.’’ Ugyan! Újabban a háztáji gazdaságot kincsesbányának tekintik alaiku- kc-ok. A háztáji általában p-"’ hold föld. Ennek jövedelmezősége érthetően korlátozott. mégha bármilyen intenzív gazdálkodást végez is a használója. Talán egv hold öntözéses gazdálkodásból megélne egv család, de ehhez nemcsak föld kellene. De hol van öntözéses háztáji gazdaság? Bárcsak lenne néhány ezer Baranyában és sok ezer az országban! De a háztájit is meg kell művelni. Ez nem munka? M is változatban mondják: ..A háztájiban dolgoznak, de a közösben nem.” Illene ugyanekkor tudni, hogy egy embernek az egy hold föld megművelése mennyi időt vesz igénybe. Bőven számolunk: egv évben két hónán! munkáját. Ebbe beleszámítottuk a 200—300 négyszögöl szőlőt is. — már ahol van. Az év többi hónapiéban ül az illető a ház előtti kiapadón? Vékony kenyere lenne... A termelőszövetkezetek tagja! a közös gazdaságban végzett munkájukért kapják jövedelmük nagyobb részét. Ezért dolgozni kel1 Szélben, tűző napon, hidegben, egyszóval nem kényelmes körülmények között, nem csak nyolc órát. „Télen viszont nincs dol- guk” — halljuk az ellenvetést. Elég baj az, hogy csak az állattenyésztésben, és néhány szőlőtermesztéssel, kertészettel foglalkozó tsz-ben van mód a téli munkába, mclrt nicsenek megfelelő melléküzemágak. Kivétel nélkül keresik a téli foglalkoztatás le- hetőséegeit. Mit bizonyít? Nemcsak nyáron, de télen is dologzni akarnak. Minél előbb meg kell teremteni ennek a lehetőségét is. A nemdolgozás kiagyalásával együtt agyafúrt módon előkerült: „Ki, kit tart el?” Városban arról beszélnek, hogy a munkás tartja el a parasztot, falun pedig azt állítják, hogy a paraszt a munkást. E próbálkozás baja, hogy régi és hazug. Eredete még a „nemzetfenntartók”, a tőkések, a földesurak korára nyúlik vissza. Amikor a kiderült rólunk — mint annyiszor —, hogy szegényen és brutálisan „tartják el a népet” és emiatt forradalmi jellegű megmozdulások, szervezkedések voltak, ekkor próbáltak „nemzeti büszkeséget” adni a proletárnak és parasztnak, mondván: Te tartod el ezt, te pedig azt... Következtetés: „Es még lázongani merészel?!” Altkor e fecsegés célja az volt, hogy szembeállítsa a két alapvető osztályt (amelynek összefogását minden, eszközzel gátolták), most pedig, hogy szövetségét meglazítsák. E szándékot nem becsüljük túl, mert annyi történelmi és politikai tapasztalat* az elmúlt húsz év alatt mindenkinek került a tarsolyába, hogy tudja: A munkás is, a paraszt is nemcsak eltartja önmagát, hanem megtermeli a nemzeti jövedelmet. Ebből eltartja, fejleszti az egész országot, élvezve annak minden eredményét. saját társadalmi rendjének vívmányait. M ost arról van szó, hogy mindazt az eredményt, amit eddig elértünk, — fokozzuk. Arról, hogy a további előrehaladásért jobban és többet kell dolgoznunk. A városban is, a falun is, mert van bőven lehetőség. Nemcsak eredmények voltak, hibák, mulasztások is. Ezek kijavítására, a jobb munkán fordítsuk a fő figyelmet. Félre a visszahúzó politikai törekvésekkel!