Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-27 / 49. szám

A gazdaságirányítási rendszer reformja Vili

Qléíjtj szemközt

^üeves r()éter DCauath-díjas íróimi

Ez év első felében Veres Péter novelláinak gyűjteményes kötetét jelenteti meg a Szép- irodalmi Könyvkiadó „Való világ” címen. Ebből az alkalomból beszélgetünk, de igazában erre az eseményre sincs szükség, hiszen Veres Pétert úgy tartja számon a szakmai és olvasói közvélemény, mint akinek mindenkor van fontos és érdekes mondanivalója, mert a nép mindennemű gond jaival együtt él, figyel és figyelmeztet, elemez és következtet.

Elbeszéléseinek válogatott kötetét rövidesen kézhez kapja az olvasó. A novella-formáról — az ön szavaival élve — a népi e'beszélésről .vallott esztétikai felfogása változott-e? A „Való világ” ad-e áttekintést a Gyepsor-novelláktól napjainkig terjedő novellatermés ilyen értelmű „fetlödéséről”, módosulásáról? Mit tart korszerű novellának, s mennyiben sikerült salát stí- lusrszménvét e kötet Írásaiban megvalósítania?

— Mit is mondhatnék erre olyat, amit még meg nem írtam volna? A többször elmondott dolgok ismétlését az olvasók érdeklődésével, figyelmességével való visszaó’ésnek érzem. Még akkor is, ha tudom, hogy nem mindig ugyanazok az emberek ülnek a könyv előtt, és még akkor is, ha tudom, hogy nemcsak az írók cserélődnek az idők során, hanem az olvasóik is. De térjünk a tárgyra.

Szerintiem minden műfaj jogosult amelyben olyan dolgokat mond el az író — élményeket gondolatokat, meglátásokat — amelyeket még nem mondott el senki. Vagy ha sze rénvebben fogalmazunk: ahogy még nem mondta el senki. Egyetlen kritérium: irodalom lett-e, költészetté emelkedett-e? Ez akikor is érvényes, ha az író teljességgel a képzeletére bízza magát, mint a mesében vagy a kalandos és romantikus regényekben (ez a Jókai-csoda titka), akikor is, ha az egészen közönséges mindennapi életet a megtörtént vagy kézzelfogható valóságat

adja.

Ha ebből a szempontból nézem ezeket az ebaszéléseket, mármint az enyémeket, némely részben elégedett, más részben elégedetlen vagyok.

A műfajjal magával semmi gondom. Mindent meg lehet írni és sokféléiképpen lehet jól inni. Például, van a tiszta mese és az is lehet igazi irodalom, ha igazs íré írja, és van a „kitalált", de a valóság elemeiből épült novella és regény, és az is jó irodalom, ha Bocacdo, Maupassant, Csehov, Móricz Zsígmond, avagy regényről szólva, ha Flaubert, Tolsztoj, Solohov és a hozzájuk mérhető Íróik kezem yama és lelki töltése érződik rajta.

De hadd beszéljek végre a magam dolgáról. Talán egy példában tudnám legjobban megvilágítani, hogy ezekben a novellákban, ha műfajilag csakugyan van bennük valami új és eredeti, az miben nyilvánul meg.

Adva van egy-egy Ms emberi közösség, mondjuk egy munkáscsapat egy közös szálason, egy szakasz katona, egy laktanya egyetlen szobájában, egy csapat fogoly egy bárokban, vagy éppenséggel csak ™ falusi tanyázó társaság az ■tolok alatti kispadkán, vagya óz ton a kemence mellett, •’•’rieben a kis emberi közösekben néha-néha mesélni, máskor csak elbeszélni szoktok. A mese az — mese, mindenki tud:a, az elbeszélés azonban lényege szerint „igaz történet”. Ennek az a belső törvénye, hogy az elbeszélő szinte kínos gondossággal ragaszkodik hozzá, hogy csak a valóságosan igazat mondja. Ezért „izéz;k” annyit némelyik elbeszélő.

Nekem, úgy látszik, éppen paraszti és munkás élményvilágomból is eredendően, és talán alkatilag is realista gon- dol sózásomból következően ez a műfaj volt a leginkább testhezálló. Magától jött, amikor írni kezdtem.

Csak ezen a nyomon lehet hót ezeket az írásokat megítélni, vagyis azon, hogy az egyes írásoknak megvan-e mindig ez i ml ósághitelük: és hogy tm. a

valóság mindig és mindenütt

költészetté, irodalommá emelkedett-e?

Ennek a megítélése most nem az én dolgom Bn csak annyit szeretnék még az elmondottakhoz hozzátenni, hogy tudom és érzem: nem minden olvasó szereti, ha az olvasás élvezete közben még gondol- koztatják is.

Le tudnék mondani erről a gondolkoztató szenvedélyemről? Nem tudok, nem is akarok. Amint én nem tudok gondolkozás nélkül élni, szeretném, ha az olvasók sem tudnának anélkül élni. Az ember „homo sapiens” — gondolkozó lény.

Csak annyit szeretnék még elérni, de ezt nagyon, (kérdés, hogy ebben a korban ez lehetséges lesz-e?), hogy ne közbeszőtt elmélkedésekben, úgyszólván ismeretanyagként, hanem a történés és a látomás útján, mintegy sugallatképpen tudjam megindítani az olvasóban a gondolkodást.

Ebből a szempontból azonban azt tapasztalom, hogy nemcsak bennem van a hiba. Vannak ugyanis ebben a kötetben olyan elbeszélések is, amelyeknek a szövegbeli tör- téséneken túl jelképes értelmük és tartalmuk is van, de még nemigen találtam olyan olvasót, — sőt kritikust sem! — aki ezeket a jelképes tartalmakat felfedezte volna.

Csak az írásban volna a hiba? Nem világítja meg magát élesen, mindenki által észrevehetően a jelképes tartalom?

Ez is Igaz lehet, de az is, hogy nem minden olvasó gondolkozott még azokon a dolgokon, amelyek az írót szenvedélyesen foglalkoztatják, vagyis némelyik olvasó nem kapcsol. Nincs az ügyhöz „antennája”.

Hogy melyeik ezek az írások? Nem magyarázom meg. Akit csakugyan érdekel, keresse meg, fedezze fel. Mégis, kiindulásul, csak az ismertebbek közül: A juhász és a pulija, a Mostoha apa, Laci. (Egy ló tör ténete), Ilus és Bandika. És persze A kelletlen leány, de az külön könyv, nincs benne ebben a kötetben.

Van ezek közit olyan is, például a Mostoha apa, és A juhász és a pulija, amelyeknek a jelképes értelmét magam is csak később fedeztem fel. Amikor írtam, csak a történetre gondoltam.

De azt hiszem, elég erről ennyi!

Szellemi kalandozásoknak nevezte olvasónaplójában azokat » vallomásokat amelyeket kortársakról és elődökről világirodalmi pályatársairól, a megismerés öröméről, az alkotás gondjairól Irt. Hova helyezi Veres Péter szépprózai munkásságában ezeket az Írásait?

— Hadd ismételjem, mert ezt is csak ismételni lehet, hogy rövid már ahhoz az én életem, hogy minden meglátásomat, gondolatomat, véleményemet vagy esetleges ötletemet drámába vagy regény be, akárcsak elbeszélésekbe tehetném át. Meg aztán némelyik nem is arra való. Mégis röviden szólva, én az ilynemű írásaimat is elsősorban irodalomnak és nem a szó szorosabb értelmében vett tudománynak tartom. Hogy valami eddig el nem mondottat is adhassak ebben a beszélgetésben, az én véleményem szerint az író tudhat akármennyit, tudhat nagyon sokat is, de azért mégsem tudós! Például ezekről a szó- banfargó elbeszélésekről is azt hihetné az olvasó, hogy ez az író sokat tanulmányozhatta az életet és nagyon-nagyon megfigyelte az embereiket. Hadd mondjam hát meg ez alkalommal, hogy a szó szokásos értelmében soha nem „tanulmányoztam” senkit és semmit és a módszeres, aprólékos megfigyelés sem kenyerem. Egyszerűen csak láttam, amit láttam és talán felszívtam a dolgok lényegét, mit tudom én, hisz minden csak úgy jött. A személyes élmények és a látott-hallott jelenségek, tények szülték a gondolatot, • gondolat a továbbgondolást. majd a továbbgondolás maga is élmény lett, mert nagyon komolyan vettem, ahogy mondani szokták, „mellre-szívtam” mindent, így még a régebbi élmények, tények, jelenségek is, meg az újonnan jöttek is mind-mind magasabb értelmezést kaptak. Eg}'-egy élményt, tényt és jelenséget lehet lentebbi és lehet fentebbi szintről is nézni. Azt hiszem ennyi az egész.

Vonzotta-e valaha a dráma, gondolt-e arra hogy ebben a nagyon kötött műfajban fejezze ki valamely adott mondanivalóját, vagy eleve Idegennek érezte ezt a lehetőséget?

— Nem volna mit köntör- falazni, még ha akarnék se, én magam, a prózaíró is megírtam, hogy a világirodalom eddigi eredményei alapján (a jövőről nem mernék nyilatkozni, mert abban sok minden lehetséges), talán a drámában juthat legmagasabbra és legmesszebbre az író. Abban benne lehet a líra is, a próza is. Persze, csak a Shakespeare-! szinten. Azonban ami az egész műfajt illeti, sok tízezer játszott színdarabból csak néhány száz lehet az, amely maradandó és igazi irodalom, igazi költészet. A többi ún. „kommersz” áru, fogyasztási cikk, a szórakoztató ipar „standján”. Szerintem csak az a színdarab igazi irodalom, amelyikben valóság, gondolat és költészet van, mert az olvasva is jó.

Nekem azonban, úgy érzem, a drámában való próbálkozáshoz már nincs időm. Nem naptári vagy óra-időt ériek, hanem „lelki időt”, ha ugyan ez a fogalom érthető volna.

Olyan sok ügy, köz-gond és írói gond zaklat az ország, a világ és a magyar nemzet sors kérdései körül, hogy drámaírói kísérletekre vagy filmnovella írásra már nem mozog bennem a munkaszenvedély. Mert csak olyan színdarabot vagy filmet volna érdemes megírni, amelyik nem kevesebb, hanem több volna, mint a regény vagy az elbeszélés. Ezt harminc-negyven esztendővel ezelőtt kellett volna kezdeni, amikor én még kram- pácsolni és kaszálni-kapálni jártán*

De nem volna teljes a drámaírástól való húzódzkodá- som magyarázata, ha hozzá nem tennék még valamit. Ahogy tapasztalom, a drámákban túlságosan az előadástól — rendezőktől és színészektől — függ, hogy mi „jön ki” belőle. Kevesebb lesz-e vagy több, mint amit az író adott? Az persze nem baj, ha csakugyan több, szebb és nagyobb lesz a mű az előadások során, mert bizony megesik, hogy a költő maga se tudja írás közben, hogy milyen mély ségekben vagy magasságokban járt

A másik eset azonban, hogy az előadás nem éri el az ,ró színvonalát — különösen lelki-szellemi színvonalát — vagy éppenséggel mást mond, mást sugalmaz, mint amit az író akart, többször megtörténik. Még az is előfordul, hogy ami az író lelkében és művében emberi tragédia volt előadás közben családi veszekedéssé alpáriasodik. Ez bizony nem csábít engem arra, hogy drámával is próbálkozzam, pedig mint mondtam, tudom, hogy a drámáiban valósulhat meg legjobban az az igény, hogy az író saját gondolatai, meglátásai, eszméi és ítéletei képzelt alakokba, eseményekbe és jelenetekbe áttéve, általános érvényre emelkedjenek.

Mindegy. Most már igencsak megmaradok az eddigieknél: egyedül, vagyis négy- szemközt az olvasóval. Vagy értjük egymást vagy nem, de ez a kettőnk ügye. Nékem mindenesetre lelki békességet ád, és ez a további munkában mindennél fontosabb, még az esetleges színházi vagy filmsikernél is. Az íród munkát nemcsak magánügynek érzem, hanem közösségi — nemzeti — szolgálatnak is. Persze igazán jól szolgálni csak halhatatlan remekművekben lehet, de az az istenek és a sors nagyon ritka ajándéka.

Gazdasági érdekeltség

és beruházási politika

A szocializmusban a munka ” mind érettebb fokon, közvetlenül társadalmivá válik; a termelés közvetlenül a társadalom igényeinek kielégítésére irányul, a termelés célja és a szükségletek közé nem ékelődik a profit, az érdekellentétek forrása.

Ezért a szocializmusban a társadalom és az egyének alap vető érdekei azonosak, közös cél a szükségletek lehető legteljesebb kielégítése, amely a termelés és a technika fejlesztése útján valósul meg. Az alapvető érdek-összhang mellett a szocializmusban is lehetséges ellentét az egyéni és társadalmi érdek között.

A szocializmusban a termelés speciális, szocialista árutermelés. A társadalmi tulajdon megszünteti a magántulajdonból eredő elszigeteltsé- gi viszonyokat, az egyes termelőket egységes társadalmi termelő szervezetté egyesíti. Az egyes termelők, vállalatok azonban gazdaságilag még bizonyos mértékig elkülönülnek egymástól. A gazdasági elkülönültség viszonyai szükségszerűen következnek a szocializmus termelő erőinek a kommunizmus termelő erőihez viszonyított fejletlenségébőL Ez abban nyilvánul meg; hogy a munka termelékenysége még nem teszi lehetővé a szükséglet szerinti elosztást, lényeges különbség van a szellemi és fizikai munka között, a munka még nem vált elsőrendű életszükségletté.

A viszonylag önálló termelők saját egyéni érdekeiket előnyben részesíthetik a társadalom érdekével szemben és így ellentétbe is kerülhetnek az össztársadalmi érdekkel. Az érdekösszhangot az áruviszonyok és az anyagi ösztönzés segítségével lehet megvalósítani, valamint az előbbiek érvényesülését szolgáló gazdasági mechanizmus segítségével. A társadalomnak egy olyán tudatosan létrehozott gazdasági mechanizmusra van szüksége, amelyben a társadalom számára kívánt módon és időben oldódnak meg az ellentmondások, éspedig a társadalmi érdek elsőbbségét biztosítva. Az új gazdasági mechanizmusban a társar dalmi és egyéni gazdaság érdekek összehangolásánál, az objektív követelményeknek megfelelően egyre nagyobb teret kell engedni a közgazda- sági eszközökkel történő irányításnak. Pontosabban, az új gazdaságirányítási rendszerben az árutermelés viszonyait, kategóriáit úgy kell felhasználni. hogy az alapvteő érdekazonosságot, érdekközösséget erősítsék és az egyéni érdeket alárendeljék a társadalom érdekeinek.

A beruházás mint gazdasági tevékenység, kitüntetett helyet foglal el a gazdasági életben, mert eszköze a növekvő szükségletek kielégítésének és döntő befolyással van a gazdaság jövőbeni fejlődésére. A beruházások területe az, ahol a tevékenységek összefonódása, bonyolultsága, a gazdaságirányítás komplex hatása következtében a népgazdasági mechanizmus a legkevésbé tudja az egyéni, vállalati érdeket az össztársadalmi érdek székeiébe befogni.

\/ együk szemügyre a prob- ' lémákat, hiszen ezek orvoslása az új gazdasági mechanizmus egyik jelentős feladata lesz. Az egyik ilyen negatív tünet az, hogy a beruházások megvalósítása hosszabb időt vesz igénybe, mint amennyi optimálisan helyes lenne. Ez azt eredményezi, hogy a beruházások kivitelezéséhez szükséges eszközök hosszabb ideig vannak lekötve és így csak késve léphetnek be a termelésbe. Az alacsony koncentráltsági fok egyben azt is jelenti, hogy az egyidőben létesülő beruházások száma több annál, mint amennyit a meglévő és igénybe vehető erőforrásainkból az adott időben gazdaságosan meg tudunk valósítani. Problémát jelent az is, hogy a beruházások a kivitelezés során többe kerülnek, mint amekkora költséggel tervezték azokat. Ez feszültséget okoz a beruházási javak piacán, a javak kereslete és kínálata között. A tervezettnél nagyobb igények kapkodást és spontaneitást is okoznak. Nagyon gyakori, hogy nem készülnek el időben a kapcsolódó és járulékos beruházások.

Melyek azok az okok, amik előidézték ezeket a kedvezőtlen jelenségeket?

A beruházásokat a vállalatok ingyen kapják. Ez nem ösztönöz gazdaságos szemléletre, a beruházási javakkal való takarékosságra, költekezést, pazarlást is szülhet. Minden vállalat az össztársadalmi érdeket figyelmen kívül hagyva minél előbb és minél nagyobb beruházási kerethez akar hozzájutni, hiszen nyereségét ezzel növelni tudja. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a vállalatok és a központi szervek között a beruházási eszközök és döntési jogok megoszlása sem teljesen ésszerű. Még a kisjelentőségű beruházásokhoz Is központi jóváhagyás kell- Az irányító szerveket elárasztja a beruházási igények áradata, amely az optimális döntések meghozatalát gátolja.

Az éves beruházási tervek késve készülnek el. Problémát okoz a távlati beruházási tervek hiánya is. Utoljára említem. de jelentőségét tekintve nem utolsó ok, hogy a beruházó, a tervező és a kivitelező érdekeltsége nem azonos irányú és nem mindig esik egybe a társadalom érdekével. A beruházó érdeke kevésbé tud érvényesülni, a tervező és kivitelező pedig a forint-mutatóban megadott termelési érték teljesítésében és nem pedig a beruházások minél olcsóbb megvalósításában érdekelt anyagilag.

A z előbbiek során vázolt

" negatív jelenségek egyben arra . is választ adnak, hogy az új gazdasági mechanizmusban a beruházások területén többek között. milyen főbb problémákat kell megoldani. A megoldásról még vita folyik, de a téma jelentősége miatt már különböző — véleményem szerint alapjában helyes — elképzelések születtek arra vonatkozólag, hogyan lehetne a negatív tünetek kiváltó okait megszüntetni?

A bővített újratermelést szolgáló népgazdasági jelentőségű beruházásokat, szociális, kommunális és kulturális objektumok létrehozását továbbra Is az állami költségvetésből kell finanszírozni. A beruházási eszközökkel való gondosabb gazdálkodást, valamint azok hatékonyabb felhasználását elősegítené, ha a vállalatok a rekonstrukció jellegű, kapacitást tartó, korszerűsítő beruházásokhoz az eszközöket visszafizetendő hitel formájában kapnák. A vállalatoknak a hitelt a beruházások eredményeként létrejövő többlet- nyereségből kellene visszafizetni. A nyereség terhére történő hiteltörlesztés azt jelentené, hogy a vállalatok csak a legszükségesebb objektumok beruházásához vennének igény be hitelt A beruházó számára így már fontos lenne hogy a beruházást a legoptimálisabb költséggel valósítsák meg. A vállalat érdekelve lenne abban is, hogy a beruházások a kivitelezés során ne kerüljenek többe a betervezett összegnél. Érdeke lenne az is, hogy a beruházás határidőre belépjen a termelésbe, hiszen ezáltal tudna többletnyereséget elérni. Ha a beruházást határidőre nem valósítja meg a vállalat, a pénzügyi szerveknek módjában áll a kamatláb emelése. Ez azt is jelenti, hogy a beruházó érdekelt abban és mindent el is követ annak érdekében, hogy betartsa és betartassa az előírt határidőket.

T ermészetesen így is elő■ fordulhat, hogy a vállalatok beruházási eszközök iránti Igénye meghaladná a

lehetőségeket. Az igények reális elbírálása céljából helyes lenne ágazatonként differenciált beruházási hatékonysági mutatók kidolgozása, amely kiinduló alapul szolgálna a hitelek odaítéléséről.

A vállalati állóeszközök folyamatos pótlása és kisebb, a napi termelést szolgáló kiegészítését a vállalatnak saját beruházási alapból kellene megvalósítani. Ezt célozza a 25/1965. számú rendelkezés, amely 1966. január 1-től megszabja az egyes állami vállalatok állóeszköz-gazdálkodásának és saját pénzügyi forrásból megvalósuló beruházásainak átmeneti rendjét.

Ésszerűbb arányokat kell kialakítani a beruházási döntési jogok és eszközök megoszlásában az irányító hatóság és a vállalatok között. A költségvetésből megvalósuló beruházások elbírálása továbbra is népgazdasági szinten történik, az engedélyezés a Központi irányító szervek joga marad. Ezt indokolja az is, hogy a legoptimálisabb döntéshez csak ezen a szinten van megfelelő információ. A hitelből létesülő beruházások esetében a felügyeleti hatóság véleményezési joggal bírna. Egyrészt arra vonatkozólag, hogy a beruházás gazdasági hatékonysága megfelel-e a megállapított hatékonysági mutatónak, valamipt egybe- esik-e az ágazat fejlesztési irányával és kívánt színvonalával. A saját alapból megvalósuló beruházás teljes mértékben vállalati jogkörbe tartozik. A megvalósításhoz szükséges dokumentációt a vállalat igazgatója hagyja jóvá. A hitelből és saját alapból létesülő beruházások esetében nagy mértékben kell támaszkodni a vállalati dolgozók véleménvére, aktivitására. A létesülő beruházás ugyanis a vállalat nyereségén keresztül aktív befolyást gyakorol a dolgozók bérezésére.

Ennek a rendszernek a bevezetése a keretgazdálkodási problémákat is nagyrészt megoldaná. A hitelből történő . finanszírozás esetén a teljes hitelösszeg nagysága és annak felhasználása dominálna, nem lenne a hitel lebontva éves keretekre. A saját forrásokat január 1-től már alapsaerűen kezeljük. Ha az alap a tervévben nem kerül teljesen fel- használásra, a következő évre éitvihető. És megfordítva, a következő évi alap terhére a tervévben hitel vehető fel.

1/ idolgozás alatt állnak tóv■' lati beruházási terveink. Ahhoz, hogy beruházási terveink időben elkészüljenek, be kell vezetni, hogy legalább két évre hagyják jóvá a beruházások terveit. A műszaki tervezés idejét csökkenteni kellene. Meg kell gondolni, hogy a tervező vállalatok tehermentesítése céljából és egyéb célszerűségi okiból Is bizonyos részlettervek kidolgozását maga a kivitelező végezné el. Ezzel a tervező a főbb feladatokra jobban tudna koncentrálni és nem lenne annyi terv-dokumentáció módosítás sem.

Az előbbiekben felvázolt rendszerben a beruházó érdekeltsége is jobban tudna érvényesülni. Ez azt eredményezné, hogy a vállalati érdek kevésbé kerülne szembe az össztársadalmi érdekkel, mert a népgazdaság érdekeit legjobban a beruházó képviseli. Ez egyben azt is jelentené, hogy az a helytelen törekvés, amely a tervező, de különösen a kivitelező vállalat részéről a forint-mutató, a termelési érték mindenáron való növelésében mutatkozik meg, — nagyobb ellenállásba ütközne a beruházó részéről. A kivitelező vállalatok munkájának elbírálásánál a termelési érték mutató mellett, más mutatókat Is alkalmazni kell, mert e mutató negatív hatását az önköltségcsökkentés premizálása nem tudja ellensúlyozni.

Golobics Pál