Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-27 / 49. szám

Jorge Amado VIHAR Idő előtt ereszkedett le az éjszaka. Váratlanul felhők­kel terhesein súlyosodott a városra. Még a kikötő égőd Bem gyúltak ki, a „Fáról das Estrélas”-hoz címzett kocsma kis lámpáinak fényében sem játszottak még világosabb színben a pálinkáspoharak. És még sok csónak szelte a tenger vizét, amikor a szél elhozta a fekete felhőkkel borított éjszakát Az emberek riadtan néz­tek össze. Merően figyelték a kék óceánt, mintha azon töp­rengenének, honnan érkezett az éjszaka ilyen váratlanul ég ilyen korán. És mégis, itt volt felhőkkel terhesen; az alkonyt hideg szél előzte meg, mint rémületbe ejtő csoda, és elhomályosult tőle a nap. Ezúttal úgy érkezett az éj­szaka. hogy sem dallal, sem muzsikaszóval nem köszön­tötték. Bgy néger sem jelent meg a kikötőben gitárjával. Egy harmonika sem üdvözöl­te az éjszakát valamelyik Ids hajó orráról. Még a cand«rab­ié és macumba egyhangú üteme aem hallatszik az ut­cákon. Hát miért állt be az éjszaka, anélkül, hagy szoká­sa szerint bevárná, míg mu­zsikával és harangszóval, gi­tárok én harmonikák hang­jával, rituális szertartások ti­tokzatos ütemével köszön t- sék? Miért állt be Így,'korán, Idő előtt? Szokatlanul hátborzongató volt ez az éjszaka. Kínos ér­zés lett úrrá az embereken, és a matróz, aki magában ivott a „Faircfl das Estnélas”- ban. kirohant a vitorláshoz, mintha valami megfogha­tatlan veszély elől kellene megvédenie. A vásárcsarnok melletti rakodóparton álló asszony pedig, aki a hajót várta, a szeretett férfit, resz­ketni kezdett — nem a jeges széltől, vagy a hirtelen le­csapó záportól, hanem sze­relmes szivébe asz aggodalom­mal és balsejtelmekkel be­költözött hidegtől. A néger és a mulatt nő jól ismerték a tenger szo­kásait Tudták, hogyha az éjszaka idő előtt jön, akkor sok ember fullad a tengerbe, hajók nem érik el kikötőjü­ket és sok, síró gyermeket ölelő asszony válik özvegy- gyé. És azt is tudták, hogy ez nem igazi, holdvilágos és csillagfényes, zenével és sze­relemmel teli éjszaka, mert az ilyen éjszaka Idejében érkezik, < amikor harangok szólnak és egy néger gitáro­zik a kikötőben. De a most érkezett szél kergette ide, felhőkkel terhesen — ez a vihar volt, amely hajókat borít fel és úgy sodorja el az embereket, mint a szalmaszá- ' lat. Ez’ az álnok éjszaka va­lóban ítéletidó volt. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntenék. Végigsö­pört a rakodóparton, feláztat­ta a homokot, rángatta a ki­kötőben horgonyzó hajókat, felkavarta a tenger mélysé­geit és elkergette az embere­ket. akik a nagy óceán járó hajót várták. Bálákkal megrakva, furcsa szörnyként lebegett az eső­ben és szélben egy emelőda- rú. A zápor könyörtelenül verte a hajó rakodónyílásá­nál összegyűlt négereket Fütyülve, hevesen támadott a szél, felborított mindent, ami útjába akadt és megré­mítette az asszonyokat Az embereiket, vakította az eső fekete árnyéka. Csak a feke­te daruk mozogtak. Egy ha­jó olyan hirtelen fordult ol­dalra, hogy két ember a tengerbe esett. Egyikük fiatal volt és izmos. Talán éppen egy nevet mondott utolsó pil­lanatában. Egészen biztos, hogy nem káromkodás volt, mert még a viharban is gyen­géden hangzott A szél leszakította a fél­rebillent ’hajó vitorláját és úgy vonszolta, mint holmi tragikus üzenet jelképét Duz­zadt a víz öle, dühödtem tá­madtak és a főgátat csapkod­ták a hullámok. A kenuk recsegve ugrándoztak s fa­móló mellett és a halászok elhatározták, hogy ezen az éjjelen nem mennek haza az öblök körüli kis falvaikba. A hajóvitorla nekiütődött a hull ám védőnek A csónako­kon kialudtak a lámpák. Az asszonyok halotti imába fog­tak, a férfiak merőn figyel­ték a tengert Rufino egy pohárba cacha- ca mellett ült a kocsmában és elszomorodott: ebben az ítéletidőben Esmeralda biz­tosan nem jön el. Később ismét kigyulladtak a lámpák, de fényük hal­vány volt és pislogó. Az óceánjárót Váró emberek ne­hezen igazodtak el a sötét­ben. A barakkokban húzód­tak meg és az eső függönye mögött csak homályosan lát­ták az emelődaruk és a tó­csákban cuppogó, hajlott há­tú rakodómunkások körvo­nalát De nem látták a ha­jót. amelyet annyira vártak, amelyen barátaiknak, szüle­iknek, testvéreiknek, kedve­seiknek kellene megérkezni­ük. És azt az embert sem láthatták, aki lent sírt an­nak á hajónak a fedélközén, amely nagy tengeri utat járt meg és vagy húsz kikötőben horgonyt vetett: arcán ös­szekevered tek az esőcseppek a könnycseppekkel, vissza­emlékezései a szülőfalu kis lámpáira pedig összefolytak a viharvert város sok ködö6 fényével. Manuel, a tapasztalt hajós, aki a legjobban ismerte a hazai vizeket, úgy határozott, hogy ezen az éjjelen nem fut ki a vitorlával. Viharos éjszakákon szeretkezni jó, és Maria Clara bőréből árad a tenger illata. A régi erőd lámpái nem égtek, a csónakok lámpásai sem, és egyszerre sötétségibe merült az egész város. Még az emelődaruk is leálltak: a munkások barakkokban és raktárakban kerestek mene­déket. Guma megijedt, amikor hajójáról, a „Valente”-ről észrevette efet a sötétséget. Megragadta a kormányt és a hajó veszélyesen oldalra billent A móló teljesen kihalt. Egyedül Livi a állt ott — so­ványán, arcához tapadó ned­ves hajjal figyelte a féke- veszett hullámokat. A zúgó szélben reszketett, mint a nádszál, az eső meg a kezét, lábát, arcát csapkodta. De ott maradt, konokul égő szem­mel. kissé előregömyedve bámult a sötétségbe éss azt remélte, hogy végül is meg­pillantja a viharon keresz­tülvergődő „Valente” vörös lámpáját, amely megvilágít­ja a csillagtalan éjszakát és jelzi Guma érkezését. Amilyen hirtelen jött, úgy száguldott tovább a vihar más tengerek felé, hogy más hajókat süllyesszen eL És a városban, a kikötő­ben, a tengeren elterjedt az igazi éjszaka, a dal és a sze­relem. a hold és a csillagok éjszakája. Lívia egy pillanatra elfor­dította a tekintetét a tenger sima tükrétől. Nemsokára befut az öbölbe a „Valente” és vele Guma; ő meg köréje fonja barna karjait és mind a ketten fel fognak jajdulni a szerelemtől. A vihar meg­szűnt, és 6 már nem rette­gett Hamarosan felcsillan a hajó halványvörös lámpája és enyhén színezi majd a tenger sötét vizét. Apró hullámok paskolták a gát kövét és szelíden himbálóztak a csónakok. Messzi lámpák fénye tükrö­ződött a város nedves asz­faltján. Kis embercsoportok most már sietség és félelem nélkül indultak a nagy eme­lődarukhoz. Lívia újra a tenger felé fordult. Nyolc napja nem lát­ta Gumát. Ottmaradt a kikö­tő melletti kis kunyhóban, mert ez alkalommal is el­mulasztotta a kalandot: hogy kihajózzon az öbölbe, majd a tengerre. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha a hajón együtt éri őket a vihar. Ak­kor Guma reszketett volna az .6 életéért, együtt volná- 'ífak, és Guma jól ismer min­den tengeri utat, nincs az a lámpa, amely élesebb az 6 szérűénél, keze pedig bizto­san fogja a kormánykereket. Most rövidesen megjön, és mesélni fog. és mosolyogni, és táncoltatni az izmait, 6, Guma, aki Livia nevét és egy nyilat tetováltatok a karjára. Egy hajó ment arra és a parancsnok Jó estét kívánt Líviának. Odább emberek bontogatták egy elsüllyedt csónak vitorláját. Az igen fehér és igen szakadozott vi­torla egészen közel sodródott a parthoz. Néhányan kievez­tek, hogy megkeressék a víz­be fúltakat. De Lívia csak A takarékosság jegyében élünk, dolgozunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy az írók tegyék le tollúkat, a díszítők ne fessenek helyes szövegű címtáblákat, ne jelenjenek meg az újságok, ne öntsenek zománctáblákat. Nem erről van szó! De arról igen, hogy ahol lehet, takarékoskodjunk a szavakkal. Közismert, hogy sok filozófus örökkévalóságát néhány sor őrzi, amit száza­dok óta idéznek. Egy „köröm­vers”, epigramma előbb vál­hat halhatatlanná, mint egy több ezer soros eposz. Mindezt azért mondtuk el, mert városunk címfeliratai­ban gyakran találkozunk olyan szóbőséggel, amelyben elvész a lényeg. Csak néhány példát említünk! A Rákóczi út 68. számú ház bejáratánál a következő szövegű címtábla olvasható: MŰVÉSZETI SZAKSZERVEZETEK SZÖ­VETSÉGE SZÓRAKOZTATÖ- ZENEI KÖZPONT BARANYA M. KIRENDELTSÉGE. Nos, ebből a tömömek egyáltalán nem mondható címközlósből nemcsak nehéz kihámozni a lényeget, de szövegezése és helyesírása is rossz. Ha ra­gaszkodnak a hosszú címhez, így volna helyes: A MŰVÉ­SZETI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE SZÓRAKOZ­TATÓ ZENEI KÖZPONTJÁ­NAK BARANYA MEGYEI KIRENDELTSÉGE Ehhez ha­Gumára gondolt, akir>“k meg keli érkeznie. Várta. — Tudod, ki fúlt be? Lívia összerezzent. De a vitorla nem a „Valente” vi­torlája — az sokkal nagyobb, és nem is szakadhat el eny- nyire. — Ki? — kérdezte, Ruti­néhoz fordulva. — Raimundo és a fia. A város közelében borultak fel. Borzalmas volt ez a vihar. — Tehát Jacques is, Rai­mundo fia. Vízbe fúlt. Ké­sőbb, ha már Guma haza­tért, elmegy hozzájuk. — Elmentek, hogy kiha- lásszák a vízbe fúltakat — mondta Rufino és rámeredt a feljövő holdra. — Judit már tudja? — Most megyek szólni. Livia a négerre nézett. Ha­talmas termetű, és csak úgy áradt belőle a pálinka bűze. Nyilván a „Fáról dag Estré- las”-ban ült és ivott. Miért bámul ennyire a tenger fö­lött kúszó, ezüstös fátylát mindenre kiterítő telihold­ra? Rufino meg sem mozdult. A régi erődből zene hangja szűrődött feléjük. Harmoni­kán játszott valaki, messzire hangzott a dal. „Ez * szerelem éjszaká­ja .. Mély négerhang. Rufino a holdba bámult. Talán ő is Juditra gondol, arra, hogy Juditnak ez az éjszaka már nem lesz a szerelem éjsza­kája. Sem ez. sem a többi... Az ő embere a tengerbe fúlt. „Gyere, szeress a holdvi­lágos tenger hullámain..." Ez a dal nem fogja Juditot megvigasztalni. — Hát... megyek és meg­mondom neki — mozdul meg Rufino. — Nemsokára ott leszek én is. Rufino néhány lépés után visszafordult — Nagyon szomorú ez... Nehéz megmondani... azt, hogy halott, hogy vízije fúlt... — és megvakarta a fejét livia elszomorodott Ju­dit ... Soha többé nem tud majd szeretni. Soha többé nem éli meg a szerelmet a hóldvilágo* tengeren. Éjsza­kái nem a szerelem, hanem a könnyek éjszakái lesznek. Rufino feléje nyújtotta a karját. — Miért nem jössz velem, Livia? Te jobban tudod, hogyan kell ezt megmonda­ni ... De Líviára a szerelem vár. Rövidesen befut a „Valen­te”, rajta meg Guma, fel­ragyog a vörös fény és el­jön a pillanat, amikor szere­lemben fonódik össze a tes­tük. Most nem mehet ed. Az sonló szóbőséggel találkozunk a Szigeti úton: VÁROSI KÖNYVTÁR ARANY JÁNOS KÖNYVTÁRA. A könyvtár­nak a könyvtára? Nem volna helyesebb ebben az esetben fiókkönyvtárról vagy könyv­tárrészlegről beszélni? Az el­sikkadt névelőt azonban a jövőben célszerű lenne kiten­ni. Az előbbi címfeliratokból, de városunkban másutt is gyakran hiányzik a birtokos jelzős összetételek előtt szük­séges határozott névelő. Így olvasható a Megyei Tanács címtáblája a Széchenyi téren: BAR ANYAMEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÖBIZOTTSÁGA. E felirat első hibája, hogy hiányzik belőle az a határo­zott névelő. A második: a Baranya megyeit két szóba kell írni, és végül: a végre­hajtó bizottság nem egy, ha­nem két szó (rövidítve: V. B.) Ehhez hasonló hibás táb­la olvasható a Zetkin utca elején: BARANYA — TOL­NAMEGYEI ÉLELMISZER ÉS VEGYIARU NAGYKE­RESKEDELMI V. Ebben a feliratban három hibát ész­lelhetünk. Nem soroljuk fel, inkább közöljük a helyes szö­veget: BARANYA-TOLNA MEGYEI ÉLELMISZER- ÉS VEGYIARU NAGYKERESKE­DELMI V. A helyesírási szabályoknak megfelelően kellene kijavita­flyen nap után, amikor rém- látások gyötörték, amikor képzeletben látta már, mint fuldoklik Guma, Livia csak szerelem, csak örömök után epek ed ik. Nem mehet el, hogy együtt sírjon Judittal, akit soha többé nem fognak szeretni... — Gumát várom, Rufino. — Vajon rosszat fog róla gondolni a néger? De Gumá- nak hamarosan meg kell ér­keznie. — Menj csak, nem­sokára jövök én is. — Hát akkor... jó éjsza­kát — legyintett Rufino. — Jó éjszakát Néhány lépés után Ismét megállt, a holdra bámult és hallgatta a dalt. „Gyere, szeress a holdvi­lágos tenger hullámain.. Újra visszafordult. — Tudod, hogy gyermeket vár? — Judit? — Igen, Judit Aztán folytatta útját, egy­re a holdat nézve. A régi ni a Kossuth Lajos utca több üzletének kirakatába helye­zett ilyen szövegű táblát: BÁRÁNY AM EG YEI VEGYES- IPARCIKK KERESKEDELMI V. ... SZ. BOLTJA. Itt is hiányzik a névelő, a Baranya megyeit két szóba kell írni, a „vegyosiparcikk kereskedelmi” többszörösen összetett szót kötőjellel kapcsoljuk össze. Ha nem létesítünk a címsza­vak között birtokos jelzős kap­csolatot, a határozott névelőt természetesen nem kell ki­tenni. Ezért helyes a Kossuth tér 4. sz. ház falán levő táb­la, amelyen legfeljebb csak a többszörösen összetett szóban hiányolható a kötőjel: BARANYA MEGYEI ÉLELMISZER­KERESKEDELMI V. SZEMÉLYZETI OSZTÁLY A fenti okból helytelen vi­szont a pár házzal odább ol­vasható felirat: SZÖVETKE. ZETEK BARANYAMEGYEI KÖZPONTJA. A közölt szövegek többsé­gükben szóhiányosok voltak. Egyik olvasónk levelében a Dunántúli Napló ékezetbősé­gére hívta fel figyelmünket. Azt kifogásolja, hogy a Hl- REK-rovatban a nap és a hold kelésére a kél szót hasz­nálják. Szerinte ez tájszó, he­lyesebb a kel szó. Az ékezet kitétele kétségtelenül nem nagy „pazarlást” jelent Az is erődből ismét felcsendült a dal. „Ez a szerelem éjszaká­ja...” Livia szinte akaratlanul is futni kezdett és Rufino után kiáltozott, akinek már csak homályos körvonalai rajzo­lódtak ki a messzeségben. — Veled megyek én Is... Elindultak együtt. Livia igye­kezett lépést tartani a ha­talmas négerrel. Sietett, és közben a tengert nézte. Hosszan nézte. Ki tudja, nem a „Valente” lámpája vilá­gít-e ott a távolban? És így, le nem véve sze­mét arról a messzi fényló kis szentjánosbogárról, az olajmécses lángjaként alig látható, halványan rezgő vi­lágosságról Livia hirtelen megérezte, hogy ez valóban a várva várt fény, a „Va­lente” lámpájának fénye. És ékkor már könnyű szív­vel lépdelt a néger oldalán. Jgaz, hogy ma már Inkább a kel szót alkalmazzuk beszéd­ben és írásban egyaránt. Sok példa felhozható viszont amellett, hogy a kel ige kije­lentő mód jelen idejének egyes szám harmadik szemé­lyében népiesen a kél alak is használatos. „Kél és megindul Lúna nyájason” — írja Köl­csey. „Űj nóta kél, új hajnal’* — versel Juhász Gyula. Szá­mos prózaírót is idézhetnénk, de azt hisszük, felesleges. Mi inkább a nap és a hold nagy­betűs írását kifogásoljuk. A napot és a holdat mint égi­testet is kisbetűvel kell írni. Csak csillagászati szakmun­kákban Indokolt a nagybetűs írás. Néha a túlzott takarékosság nemcsak fölösleges, de köny- nyen félreértésre adhat okot. A Széchenyi köz elején, a főtérről szembetűnően erősí­tették a falra a .MECSEK turista hálózata” c. térképet. Sajnos, itt is hiányolnunk kell a határozott névelőt. Cél­szerűbb lett volna talán az ilyen felirat; „A Mecsek turis­ta útjainak hálózata”, vagy rövidebben: „A Mecsek túra­útjainak hálózata”. Azon is elcsodálkoztunk, hogy mi min­den található a Mecseken. A térképen ugyanis ilyen rövi­dítések olvashatók: Delelő k. — Büdös k. Ezek olvastán hadd kiáltsunk fel Horatius- szal: Risum teneatls, amid! (Tartsátok vissza nevetésie­ket, barátaim! TOLLSEPRO Szlovák György festőművész „Pyffmalion-sorozat’’-át a My Fair Lady bemutatója alkalmából kiállították a Fővá­rosi Overeitszínházban. — A gazdag sorozat egyik rajza Bácski György fordítása Szóbőség — szóhiány SZABADOS ÁRPÁD RAJZA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom